Népszava, 1976. április (104. évfolyam, 78–102. sz.)

1976-04-01 / 78. szám

197­6. április 1 Szanálták a veszprémi építő­vállalatot Senkinek sem okozott meglepetést, hogy a Veszp­rém megyei Állami Építő­ipari Vállalat veszteséggel zárta az elmúlt esztendőt. A vállalat vezetői — az 1975. évi terv igényeinek, lehetőségeinek összegezése után — még márciusban jelezték a minisztérium­nak: számításaik szerint 30—40 millió forint ráfi­zetés várható, s a kilence­dik éve működő gazdaság­­irányítási rendszerünk — Számításainkat elő­ször az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Miniszté­rium „házi” bizottsága hi­telesítette — mondja Sza­bó Lajos. — Helyszíni vizsgálatok alapján még áprilisban­ megállapítot­ták, a veszteség előrelát­hatóan nagyobb lesz en­nél. Ezt követően a mi­niszter úgy döntött, hogy a vállalatnál az ilyen ese­tekben szokásos eljárást folytassák le. A mérlegbeszámoló ada­tai szerint — melyet a szanálási bizottság hitele­sített — a ráfizetés csak­nem kétszerese az előre számítottnak. Mi idézte ezt elő? Beszélgetőpartnereink előrebocsátják: a történ­tek nem derült égből vil­lámcsapásként következ­tek be. A Veszprém me­gyei Építőipari Vállalat 1970-ben érte el csúcsfor­máját, ekkor gazdálkodá­suk alapján 52 millió fo­rint nyereség képződött, történetében valószínűleg először, szanálási eljárást kezdeményeztek önmaguk ellen. Óvatosságból „festették az ördögöt a falra”? Kér­désünkre Szabó Lajos, a vállalat igazgatója, Fekete László párttitkár és Schmiedhof­­er József szb­­titkár válaszol Jakus Gyu­la, az építők szakszerve­zete megyebizottsága tit­kárának jelenlétében. Ez évről évre­ csökkent, 1974-ben már mindössze 8,5 millió forint volt a ha­szon.­­ Előrelátható volt, Szabó Lajos igazgató a vállalat irányítását 1974- ben vette át. A felső és a középvezető garnitúra leg­több tagja azonban évek óta változatlan. — A szanálási bizottság felkérésére testületi véle­ményt alakítottunk ki: milyen okok idézték elő vállalatunk csődbe kerü­lését, s kiket terhel ezért a felelősség — válaszol az érdeklődésre Schmiedhof­­fer József, a szakszerve­zeti bizottság titkára. — A vállalat mélyponton levő gazdasági helyzetét külön­böző tényezők okozták. Problémánk már a IV. öt­éves terv összeállításánál kezdődött, amely — irreá­lisan — csaknem kétsze­rogy a házgyár belépése következményekkel jár — kommentálja a történte­ket az igazgató. Véleményét kétségbe vonjuk. A minisztérium hivatalos adatait idézzük, mely szerint a házgyárral rendelkező megyei és bu­dapesti kivitelező építő­ipari vállalatok nyeresége többszöröse a többiekének. — Ez valóban így van — válaszol Szabó Lajos. — Ám valamennyi válla­lat nyeresége jócskán csökkent a házgyár üzem­be helyezésének évében, sőt a rákövetkező eszten­dőben is. A különbség az, hogy nálunk már 1974-ben nagyon szerény volt a nyereségé­res termelésfelfutással és a létszám mintegy 20 szá­zalékos emelkedésével számolt. Súlyosbította a körülményeket, hogy a vállalat működési terüle­tén összevisszaság uralko­dott az építtetői, a beru­házói és a tervezési mun­káknál. A feszültséget to­vább fokozta, hogy a vál­lalat saját maga építette fel a házgyárat, ezáltal egyéb munkáktól vont el jelentős erőt. Ehhez tarto­zik még, hogy a különbö­ző anyagok, tartozékok drágulása következtében a házgyár jóval többe ke­rült az eredetileg számí­tottnál. — Belső okok? — A szervezettség, a termelésirányítás, a kész­letgazdálkodás, az érde­keltségi és a bérezési rendszer nem fejlődött ki­elégítően. A vállalatvezető döntéseinek, a szakszerve­zeti bizottság javaslatai­nak a műszaki, illetve a gazdasági igazgatóhelyet­tes csak részben tett ele­get. A minisztérium szándéka A szakszervezeti bizott­ság véleményét a pénz­ügyi és gazdasági szakem­berekből álló szanálási bi­zottság csaknem egészé­ben elfogadta. A történte­­k ket összesítő, értékelő je­lentésben ezért azt java­solják, hogy a vállalat gazdaságos működésének feltételeit elsősorban kül­ső forrásból kívánatos, le­hetséges megteremteni. Az Építésügyi és Város­­fejlesztési Minisztérium vállalatfelügyeleti főosz­tályán megtudtuk, hogy a Pénzügyminisztérium, a Nemzeti Bank és a Mun­kaügyi Minisztérium most vizsgálja, hogyan lehetsé­ges rendbe tenni a Veszp­rém megyei Állami Építő­ipari Vállalatot. ----Hogy a kínálkozó pénzügyi megoldások kö­zül melyik lesz a döntés, ma még nem tudni — mondják. — Abban vi­szont teljes az egyetértés, hogy biztosítani kell a vál­lalat működésének felté­teleit. Bizonyos személyi változások is várhatók. El­ső lépésként a vállalat termelési osztályának ve­zetőjét a minisztérium már kinevezte termelési­műszaki igazgatóhelyet­tesnek. — Természetesen helyi­leg is megteszünk min­dent, hogy kilábaljunk az átmeneti nehézségekből — mondja Szabó Lajos igaz­gató. —­­Ennek, keretében kidolgoztuk az intézkedési tervet, amelyben tételesen felsoroljuk, hogy konkré­tan mit szándékozunk ten­ni az eredményesebb gaz­dálkodás érdekében. Mocsári Károly A házgyár az ok? Szervezési, gazdálkodási bajok ! Hűtőházak­­ kulcsátadásra készen Export hatékony együttműködéssel A Komplex Külkeres­kedelmi Vállalat bevéte­linek mintegy 10—12 százaléka a komplett hű­tőházak exportjából szár­mazik. A vállalkozás hazai szervezője és irányí­tója az ÉGI, az Energiagaz­dálkodási Intézet. Az épületeket az Iparterv tervezi, az acélszerkezete­ket a 31. sz. Építőipari Vállalat, az alumínium szerkezeti elemeket az Alutröszt adja. A gépeket a nagyobb méretű hűtő­házakhoz a Diósgyőri Gépgyár, a kisebb és a közepes hűtőházakhoz a Hűtőgépgyár adja. A Komplex köti az üzletet a komplett berendezések kiszállításáról és felsze­reléséről. A magyar szak­emberek a hűtőházat ezt a helyszínen kipróbálják, kívánság szerint betanít­ják a helyi munkásokat a berendezések kezelésére. Az együttműködés ered­ményességét bizonyítja, hogy Marokkóból nemré­giben rendelték meg a harmadik hűtőházat. Al­gériában az ötödik, Irak­ban a tizedik hűtőházat szerelik. Az európai szo­cialista országokban min­denütt működik ilyen, kulcsátadásra készen szál­lított magyar hűtőház. A magyar berendezésekkel Vietnamban is elégedet­tek. Déli szomszédunktól, Jugoszláviától is kapott a komplex megrendelést: a február elejétől Csókán épülő 6000 tonnás hűtő­ház vételára egymillió dollár. A kínálati verseny ezen a területen meglehetősen éles. A közel-keleti orszá­gok mindegyike verseny­­tárgyalásokat hirdetett a hűtőházak szállítására, s az ajánlkozók között vi­lágcégek sora szerepelt A versenyt csak jó áru­val, árban, fizetési felté­telekben kedvező ajánlat­tal és természetesen gyors szállítással lehetett meg­nyerni. A magyar válla­latok, magától értető­dően — nagyobb megren­­dezés esetén — a hűtőhá­zak állandó ka­­barvartá­sát is vállalták. Persze nem­ minden tenderen ne vittük el a pálmát, de Reusz György, a Komp­lex kereskedelmi igazga­tója szerint kedvező helyzetben vagyunk az említett országokon kí­vül Iránban és több más meleg égövi országban is. A magyar hűtőházak jó híre a Közel-Keleten vár­hatóan új piacokat te­remt. A berendezések a leg­kényesebb vevők igényeit is kielégítik, s a hűtőhá­zak a szerződések meg­kötésétől számított egy éven belül már működés­re készek. Így érthető, ha a Komplex 1971. évi 500 ezer dollár értékű hűtő­­ház exportját 1976-ra 25 millió dollárra tudja emelni. Úgy tűnik, ez a példa követésre méltó más ágazatokban is. L. P. NÉPSZAVA Egy jó rendelet — és a fonákja Mellékállásban: takarítónő A házat takarítani kell... Az IKV munkaügyi osztályán Sidlovszky György csoportvezetőnél tudakozódom. Könyvelő­jük közel két éve dolgo­zik náluk. Kikérővel jött át, mellékfoglalkozását is „magával hozta”: azért szüntették meg, mert „ve­zető beosztásban dolgo­zik”. — Kitől vonták még meg az engedélyt? — Eddig csak Kormos László technikustól — hangzik a felelet. Az szb-titkár, Nagy Károly elöljáróban kije­lenti: a két engedély visszavonásáról ő is, akárcsak az érdekeltek, utólag értesült, Zeffer Annáéval nem ért egyet. A technikus esete viszont mérlegelés kérdése Nem­régiben létrehoztak egy javító-szerelő egérszol­­gálatot. Kormost tették meg művezetőhelyettes­nek. A részleg jól dolga­Zeffer Anna mérlegké­pes könyvelő. Főállása a III. kerületi Ingatlankeze­lő Vállalatnál van. Beosz­tása: pénzügyi csoportve­zető. Két évvel ezelőtt mellékfoglalkozást vál­lalt a 3408-as Közértben. A boltvezető február vé­gén közölte vele, hogy tovább nem foglalkoztat­hatják. Ugyanis az IKV — az 1­ 1967. (I. 31.) MüM sz. rendeletére hivatkoz­va — megvonta tőle az engedélyt. Zeffer Anna szerint a­zik, de tovább szeretné­nek lépni. Az szb-titkár hasznosabbnak vélné, ha Kormos munkakörbővítés címén szabad idejében ezen a területen dolgozna. Korábban azért kapott engedélyt, hogy a taxi­hoz mehessen, mert la­kásra gyűjtött. Az IKV időközben­­ segített rajta. Lakást adott neki, ennek fejében rendben tartja a házat. Gondban vannak amiatt is, hogy más vállalatok dolgozóinak ’is adtak la­kást, akik mellékfoglal­kozásként vállalták a ház takarítását. Közülük ed­dig csak egy-kettő esett a tiltó rendelkezés a’á. De a fel!’’vizsgálat még nem ért véget — A lakásból nem te­hetjük ki őket — jegyzi meg az szb-titkár. — Ha­vi háromszázért pedig ki váltala ma a házak taka­rítását? És máshol a rendelet egyetlen pont­ja sem vonatkozik rá, ki­fogást emelt. Elutasítot­ták. — Milyen munkát vég­zett a közértben? — kér­dezem. — Az árurakodástól a számlázásig mindent — feleli. — Szükségem volt a havi 1050 forintra. Nemrégiben kaptam szö­vetkezeti lakást és bútort is vettem, persze, azt is részletre. Villamoshálózat Terve­ző és­­ Szerelő Vállalat. Orgoványi Oszkár mun­kaügyi osztályvezető mondja: — A MüM-ren­­delet végrehajtásában szorosan együttműködött az üzemi négyszög. Egy másodállást engedélyez­tek. Az illető kandidátus és az egyetemen tanít. Megszüntették viszont hét műszaki — köztük osz­tály- és főosztályvezető is volt — mellékfoglalko­zását, mert a Vertesz­­szel kapcsolatban álló A Kohó- és Gépipari Műszaki Tudományos Tá­jékoztató Intézet igazga­tója, dr. Gágyor Pál: — A rendelet megjele­nése után visszavontunk korábbi engedélyeket. „Tiszta lappal” indultunk. Hogy mennyien kérték újból ? Másodállásra ket­ten. Megkapták. Az egye­temen tanítanak. Erről már a munkaügyi osztály vezetője, Gyarmathy László tájékoztat. Mellék­­foglalkozás végzésére a korábbinak csak egyne­gyede kérte újból az en­gedélyt. A hét kérelmező közül három kapta meg. Egyedi megbízatása nyolcvannak volt. Tizen­kettő folytatni akarta to­vább, de csak kettőnek engedélyezték. A szakszervezet szociál­politikai bizottságának elnöke, Czilli Antalné: — Előfordultak olyan esetek is, amikor — szí­vünkre hallgatva — meg­vállalatoknál tevékeny­kedtek és ez összeférhe­tetlen. Nem takaríthat a tech­nológusuk sem — lakás ellenében — az IKV-nál, mert náluk még csak egy éve dolgozik. Ugyanez okból nem serregethet óvodai dolgozójuk az egrik kórházban. Az utóbbi esetről az szb elnökével, Rekettye Kárpllyal beszélgetünk. — Gyurkovicsné egy éve jött át óvodánkba , adtuk volna az engedélyt. Közgazdásztechnikusunk, a 21 éves Kormos Zsuzsa például lakásra gyűjt. Még a múlt évben vállal­ta, hogy esténként havi 900 forintért, a Balettin­tézetben, takarít. Meg kellett, hogy szüntessük ezt az állását, mert még nem dolgozik intézetünk­nél két éve. A 19 éves Tóth Judit adminisztrátornak — két­ezer forintos keresetéből, 750-et fizet albérletre — sem adhattak engedélyt arra, hogy esténként „ügyfélszerzőként” az Ál­lami Biztosítónál dolgoz­hasson, mert egy éve dol­gozik nálunk. És­— még egy példa. — Főállású munkahe­lyén a fűtőnknek is ugyanilyen okból vissza­vonták az engedélyét. Még szerencse, hogy ki­felé megyünk a télből... MOM-ból — mondja. — Előző munkahelyén 13 évig dolgozott. A Heim Pál Gyermekkórház ez év januárjában kérte a mellékfoglalkozás enge­délyezését. Megadtuk. De a rendelet megjelenése után vissza kellett, hogy vonjuk, bár ismerjük, mi­lyen nehéz anyagi körül­mények közt él két gyer­mekével, nem szeghettük meg a rendeletet. Még egy évet várnia kell ah­hoz, hogy a Heim Pálban takaríthasson. Több más vállalatnál és intézetnél is érdeklődtem. Azt tapasztaltam: szigo­Ezekről az egyedi ese­tekről mi a véleménye a Munkaügyi Minisztérium­nak? Dr. Radk­ai József munkaügyi főosztályveze­tő-helyettes válaszol: — Előfordulhat, hogy a rendeletet néhol félreér­tik. Jóllehet a fogalmazás világos. Vezető beosztá­súak közé csak az osz­tály-, főosztályvezetőket vagy az ennél magasabb tisztséget viselőket sorol­tuk, másodállás esetében. Mellékfoglalkozást ők is vállalhatnak, hozzájáru­lással. Ha viszont más kategóriában levő vezető beosztásától vonják meg az engedélyt, ez félreér­tésből adódhat, s a szak­mai vezetőknek korrigál­niuk kell tévedésüket. Ha nem tennék, a dolgozó forduljon bizalommal a szakszervezethez.­­ Ahhoz, hogy valaki valamilyen „mellékest” vállalhasson, két évig kö­teles ugyanazon a mun­kahelyen dolgozni. Cé­lunk, hogy a jövőben o­rúan betartják a rendele­tet. A „mellékes” foglal­kozások számát lényege­sen csökkentették. Erre az elmúlt évben még 3,5 milliárd forint állomá­nyon kívüli bért fizettek ki. Az idén ez az összeg lényegesen kevesebb lesz. Egymagában véve már ez is jelentős megtakarítás. De a főállás becsületének visszaállítása és az ezzel járó javuló munkamorál csak növeli ezt a pluszt. A fentebb említett egyedi esetek­­ kivéte­leknek mondhatók, bár sok helyütt találkoztam velük, „mellékes” ne lehessen a munkaerő-csábítás eszkö­ze. Persze, adódhatnak kivételes esetek, amikor az emberi humánum az általánostól eltérő intéz­kedést kíván. Például az említett takarítónők ese­tében. A vállalat vezető­je, a társadalmi szervek­kel egyetértésben, fordul­jon főhatóságához, és kérjen kivételezésre en­gedélyt. Célszerűbb azon­ban előzőleg körü­lnéz­­niük, nincs-e lehetőség az üzemen belül munkakör­­bővítésre? Ezzel csak nö­velnék a főállás becsüle­tét... A rendelet célja, hogy elsősorban a munkahe­lyén dolgozzék mindenki többet, ott talál­ja meg a szám­ kását. A kirívó ese­tek azonban arra is fi­­gyelmeztetnek, minden kérelmet — felel azokét, akik fizikai munkát vé­geznek , mellékesként" — különleges gonddal kell elbírálni. Bán Erné Egy évet várnia kell A félreértések ellen ­ Közös célokértB­efejeződött a népfront szeptemberre összehívott VI. kongresszusát elő­készítő eseménysorozat első szaka­sza, a községek népfront-bizottságainak újjáválasztása. A falugyűléseken, ame­lyek keretet adtak a helyi közélet e fon­tos eseményeinek, miközben sorra vet­ték az utóbbi évek népfront-tevékeny­ségét és a következő esztendők felada­tait, sok olyan ügy is szóba került, amely nem pusztán az ott élők gondja­­baja, hanem országos figyelmet érdemlő kérdés. Ilyen például a falusi életkörülmé­nyek, közművelődési lehetőségek javítá­sának, a községek kor­munális ellátott­sága fejlesztésének szerteágazó problé­­maköre, amelyet ilyen, vagy olyan for­mában szinte mindenütt érintettek. Nem elsősorban úgy, hogy „benyújtot­ták a számlát”, s pusztán csokorba szedték a kéréseket, kívánságokat, ha­nem — a legjogosabbak, legsürgetőbbek dolgában is — mindenekelőtt azt vizs­gálták, miként lehetne a leggyümölcsö­zőbben, leghatékonyabban kamatoztat­ni, felhasználni a fejlődés, a továbblé­pés helyi erőforrásait, hogyan lehetne megpótolni a lokálpatriotizmus kin­csestárából a költségvetési keretek fo­rintjait. Mert örvendetesen gazdagodó, gyarapodó a lakóhelyükért, környeze­tükért cselekedni akaró és cselekvésre ösztönző emberek tábora. Az ő segítsé­güket ébren tartani, ösztönözni, jó szán­dékukat tettekre váltani — nemcsak, a községek helyi társadalmi vezetőinek dolga, feladata, hanem a munkahelyek mozgalmi szervezeteiben, köztük a szak­­szervezetekben tevékenykedőké is. S­okszor ismételt — de a köztudatban még nem eléggé meggyökerezett — igazság, hogy korunk felborította a régi társadalomképet, amely szerint a város a munkások, a falu a parasztok lakóhelye. Ma már falun, kis- és nagy­községekben él a magyar munkásosz­tálynak csaknem a fele. Volt idő, ami­kor azt hittük, gondoltuk, hogy az in­gázás csak múló tünete, átmeneti je­lensége az ipari fejlődésnek. Azóta be­bizonyosodott: tartósnak kell tekinte­nünk a városban dolgozó és falun lakó munkás életformáját, s nem az ipart kell a faluba vinni — elaprózott üze­­mecskéket minden kisközségbe —, ha­nem a munkást az ipari centrumokba. Méghozzá kulturált, korszerű közleke­dési eszközökön, minél kevesebb idő­­veszteséggel, s a lakóhelyén városias életkörülményeket kell teremteni: böl­csődét­­és óvodát, iskolát és napközit, járdát és jó utat, vízvezetéket és gáz­hálózatot, megfelelő szolgáltató appará­tust és az igényeket kielégítő kulturá­lódási lehetőségeket. A falu felemelkedésének olyan prog­ramja ez, amelyért mindenütt az or­szágban érdemes és kell is tevékeny­kedni, s amelyben politikai és gazdasági vezető, állami és társadalmi szerv egy­aránt megtalálhatja a maga szerepét, másra nem hagyható tennivalóját. A szakszervezetek például úgy, hogy ösz­tönzik, bátorítják a falun élő munkáso­kat, a bejárókat, ingázókat, legyenek aktív részesei a község közéletének, szó­szólói, szervezői az életkörülményeket javító társadalmi akcióknak. Akik a munkaidő lejártakor szaladnak a busz­hoz, vonathoz, legkönnyebben, legter­mészetesebben így vonhatók b­e a köz­élet áramába. Több ösztönzést és segítséget kell ad­­niuk a szakszervezeteknek ahhoz is, hogy a városban élő dolgozók is tevé­kenyebben vegyenek részt lakóhelyük közéletében. Igaz, az utóbbi évek sok figyelemre méltó változást hoztak már e téren: örvendetesen szaporodott a lakó-”a helyi közéletben részt vevő, a népfront­bizottságokban, a tanácsokban válasz­tott tisztségviselőként, vagy aktivista­ként tevékenykedő munkások száma. Ám még elég gyakori, hogy túlságo­san mereven elválasztódik egymástól a munkahelyi és a lakóhelyi közélet. Nem ritka, hogy az üzemben, hivatalban ak­tív, érdeklődő, közügyekben szívesen és lelkesedéssel sürgő-forgó ember az ott­honi környezetében semleges, visszahú­zódó és viszont pedig ami a gyárkapun kívül történik, az szorosan összefügg azzal, ami az üzemen belül van. Ha a lakóhelyi közéletben érvényesül a köz­vélemény hangja, akkor a gyárkapun belül sem fogadják el a dolgozók, hogy ott ne legyen szavuk a rájuk is tartozó ügyekben. S ha az üzemben csorbítat­lanul érvényesül az üzemi demokrácia, akkor természetes igény ébred az embe­rekben a pezsgő, eleven lakóhelyi köz­életre, az utca, a kerület, a város köz­ügyeibe való beleszólásra is. A szakszervezetek sokat segíthetnek abban, hogy mind több munkás legyen aktív részvevője a helyi politika formá­lásának, a városfejlesztési, községfej­lesztési tervek kialakításának és a ter­vek mielőbbi megvalósítását segítő tár­sadalmi akcióknak. Most, amikor min­denütt megújulnak, friss erőkkel kibő­vülnek a népfront-bizottságok, a szak­­szervezeti szervek megtisztelő joga és feladata, hogy a közélet iránt érdeklő­dő, példásan élő és dolgozó munkáso­kat, felkészült fiatalokat és nőket java­soljanak a népfront-bizottságok tagjai sorába. A javaslat azonban önmagában nem elegendő. Gondoskodó figyelmet is kíván azok út­jának állandó egyenge­­tése, akik a munkásosztályt képviselik a közélet különböző fórumain. Támogatni, segíteni kell őket abban, hogy véle­ményt tudjanak nyilvánítani a falu, a kerület, a város, a megye gondjairól, dolgairól, az ott lakók, közös tenni­valóiról. Mindez nem a statisztikák javítása miatt szükséges. Nagyobb igazság érvé­nyesüléséről van itt szó, arról, hogy a szocialista munkásnak nemcsak az üzemben, hanem a lakóhelyén is vezető, politikát és cselekvést meghatározó té­nyezőnek kell lennie. Szathmári Gábor

Next