Népszava, 1976. április (104. évfolyam, 78–102. sz.)
1976-04-01 / 78. szám
1976. április 1 Szanálták a veszprémi építővállalatot Senkinek sem okozott meglepetést, hogy a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat veszteséggel zárta az elmúlt esztendőt. A vállalat vezetői — az 1975. évi terv igényeinek, lehetőségeinek összegezése után — még márciusban jelezték a minisztériumnak: számításaik szerint 30—40 millió forint ráfizetés várható, s a kilencedik éve működő gazdaságirányítási rendszerünk — Számításainkat először az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium „házi” bizottsága hitelesítette — mondja Szabó Lajos. — Helyszíni vizsgálatok alapján még áprilisban megállapították, a veszteség előreláthatóan nagyobb lesz ennél. Ezt követően a miniszter úgy döntött, hogy a vállalatnál az ilyen esetekben szokásos eljárást folytassák le. A mérlegbeszámoló adatai szerint — melyet a szanálási bizottság hitelesített — a ráfizetés csaknem kétszerese az előre számítottnak. Mi idézte ezt elő? Beszélgetőpartnereink előrebocsátják: a történtek nem derült égből villámcsapásként következtek be. A Veszprém megyei Építőipari Vállalat 1970-ben érte el csúcsformáját, ekkor gazdálkodásuk alapján 52 millió forint nyereség képződött, történetében valószínűleg először, szanálási eljárást kezdeményeztek önmaguk ellen. Óvatosságból „festették az ördögöt a falra”? Kérdésünkre Szabó Lajos, a vállalat igazgatója, Fekete László párttitkár és Schmiedhofer József szbtitkár válaszol Jakus Gyula, az építők szakszervezete megyebizottsága titkárának jelenlétében. Ez évről évre csökkent, 1974-ben már mindössze 8,5 millió forint volt a haszon. Előrelátható volt, Szabó Lajos igazgató a vállalat irányítását 1974- ben vette át. A felső és a középvezető garnitúra legtöbb tagja azonban évek óta változatlan. — A szanálási bizottság felkérésére testületi véleményt alakítottunk ki: milyen okok idézték elő vállalatunk csődbe kerülését, s kiket terhel ezért a felelősség — válaszol az érdeklődésre Schmiedhoffer József, a szakszervezeti bizottság titkára. — A vállalat mélyponton levő gazdasági helyzetét különböző tényezők okozták. Problémánk már a IV. ötéves terv összeállításánál kezdődött, amely — irreálisan — csaknem kétszerogy a házgyár belépése következményekkel jár — kommentálja a történteket az igazgató. Véleményét kétségbe vonjuk. A minisztérium hivatalos adatait idézzük, mely szerint a házgyárral rendelkező megyei és budapesti kivitelező építőipari vállalatok nyeresége többszöröse a többiekének. — Ez valóban így van — válaszol Szabó Lajos. — Ám valamennyi vállalat nyeresége jócskán csökkent a házgyár üzembe helyezésének évében, sőt a rákövetkező esztendőben is. A különbség az, hogy nálunk már 1974-ben nagyon szerény volt a nyereségéres termelésfelfutással és a létszám mintegy 20 százalékos emelkedésével számolt. Súlyosbította a körülményeket, hogy a vállalat működési területén összevisszaság uralkodott az építtetői, a beruházói és a tervezési munkáknál. A feszültséget tovább fokozta, hogy a vállalat saját maga építette fel a házgyárat, ezáltal egyéb munkáktól vont el jelentős erőt. Ehhez tartozik még, hogy a különböző anyagok, tartozékok drágulása következtében a házgyár jóval többe került az eredetileg számítottnál. — Belső okok? — A szervezettség, a termelésirányítás, a készletgazdálkodás, az érdekeltségi és a bérezési rendszer nem fejlődött kielégítően. A vállalatvezető döntéseinek, a szakszervezeti bizottság javaslatainak a műszaki, illetve a gazdasági igazgatóhelyettes csak részben tett eleget. A minisztérium szándéka A szakszervezeti bizottság véleményét a pénzügyi és gazdasági szakemberekből álló szanálási bizottság csaknem egészében elfogadta. A történtek ket összesítő, értékelő jelentésben ezért azt javasolják, hogy a vállalat gazdaságos működésének feltételeit elsősorban külső forrásból kívánatos, lehetséges megteremteni. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium vállalatfelügyeleti főosztályán megtudtuk, hogy a Pénzügyminisztérium, a Nemzeti Bank és a Munkaügyi Minisztérium most vizsgálja, hogyan lehetséges rendbe tenni a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalatot. ----Hogy a kínálkozó pénzügyi megoldások közül melyik lesz a döntés, ma még nem tudni — mondják. — Abban viszont teljes az egyetértés, hogy biztosítani kell a vállalat működésének feltételeit. Bizonyos személyi változások is várhatók. Első lépésként a vállalat termelési osztályának vezetőjét a minisztérium már kinevezte termelésiműszaki igazgatóhelyettesnek. — Természetesen helyileg is megteszünk mindent, hogy kilábaljunk az átmeneti nehézségekből — mondja Szabó Lajos igazgató. —Ennek, keretében kidolgoztuk az intézkedési tervet, amelyben tételesen felsoroljuk, hogy konkrétan mit szándékozunk tenni az eredményesebb gazdálkodás érdekében. Mocsári Károly A házgyár az ok? Szervezési, gazdálkodási bajok ! Hűtőházak kulcsátadásra készen Export hatékony együttműködéssel A Komplex Külkereskedelmi Vállalat bevételinek mintegy 10—12 százaléka a komplett hűtőházak exportjából származik. A vállalkozás hazai szervezője és irányítója az ÉGI, az Energiagazdálkodási Intézet. Az épületeket az Iparterv tervezi, az acélszerkezeteket a 31. sz. Építőipari Vállalat, az alumínium szerkezeti elemeket az Alutröszt adja. A gépeket a nagyobb méretű hűtőházakhoz a Diósgyőri Gépgyár, a kisebb és a közepes hűtőházakhoz a Hűtőgépgyár adja. A Komplex köti az üzletet a komplett berendezések kiszállításáról és felszereléséről. A magyar szakemberek a hűtőházat ezt a helyszínen kipróbálják, kívánság szerint betanítják a helyi munkásokat a berendezések kezelésére. Az együttműködés eredményességét bizonyítja, hogy Marokkóból nemrégiben rendelték meg a harmadik hűtőházat. Algériában az ötödik, Irakban a tizedik hűtőházat szerelik. Az európai szocialista országokban mindenütt működik ilyen, kulcsátadásra készen szállított magyar hűtőház. A magyar berendezésekkel Vietnamban is elégedettek. Déli szomszédunktól, Jugoszláviától is kapott a komplex megrendelést: a február elejétől Csókán épülő 6000 tonnás hűtőház vételára egymillió dollár. A kínálati verseny ezen a területen meglehetősen éles. A közel-keleti országok mindegyike versenytárgyalásokat hirdetett a hűtőházak szállítására, s az ajánlkozók között világcégek sora szerepelt A versenyt csak jó áruval, árban, fizetési feltételekben kedvező ajánlattal és természetesen gyors szállítással lehetett megnyerni. A magyar vállalatok, magától értetődően — nagyobb megrendezés esetén — a hűtőházak állandó kabarvartását is vállalták. Persze nem minden tenderen ne vittük el a pálmát, de Reusz György, a Komplex kereskedelmi igazgatója szerint kedvező helyzetben vagyunk az említett országokon kívül Iránban és több más meleg égövi országban is. A magyar hűtőházak jó híre a Közel-Keleten várhatóan új piacokat teremt. A berendezések a legkényesebb vevők igényeit is kielégítik, s a hűtőházak a szerződések megkötésétől számított egy éven belül már működésre készek. Így érthető, ha a Komplex 1971. évi 500 ezer dollár értékű hűtőház exportját 1976-ra 25 millió dollárra tudja emelni. Úgy tűnik, ez a példa követésre méltó más ágazatokban is. L. P. NÉPSZAVA Egy jó rendelet — és a fonákja Mellékállásban: takarítónő A házat takarítani kell... Az IKV munkaügyi osztályán Sidlovszky György csoportvezetőnél tudakozódom. Könyvelőjük közel két éve dolgozik náluk. Kikérővel jött át, mellékfoglalkozását is „magával hozta”: azért szüntették meg, mert „vezető beosztásban dolgozik”. — Kitől vonták még meg az engedélyt? — Eddig csak Kormos László technikustól — hangzik a felelet. Az szb-titkár, Nagy Károly elöljáróban kijelenti: a két engedély visszavonásáról ő is, akárcsak az érdekeltek, utólag értesült, Zeffer Annáéval nem ért egyet. A technikus esete viszont mérlegelés kérdése Nemrégiben létrehoztak egy javító-szerelő egérszolgálatot. Kormost tették meg művezetőhelyettesnek. A részleg jól dolgaZeffer Anna mérlegképes könyvelő. Főállása a III. kerületi Ingatlankezelő Vállalatnál van. Beosztása: pénzügyi csoportvezető. Két évvel ezelőtt mellékfoglalkozást vállalt a 3408-as Közértben. A boltvezető február végén közölte vele, hogy tovább nem foglalkoztathatják. Ugyanis az IKV — az 1 1967. (I. 31.) MüM sz. rendeletére hivatkozva — megvonta tőle az engedélyt. Zeffer Anna szerint azik, de tovább szeretnének lépni. Az szb-titkár hasznosabbnak vélné, ha Kormos munkakörbővítés címén szabad idejében ezen a területen dolgozna. Korábban azért kapott engedélyt, hogy a taxihoz mehessen, mert lakásra gyűjtött. Az IKV időközben segített rajta. Lakást adott neki, ennek fejében rendben tartja a házat. Gondban vannak amiatt is, hogy más vállalatok dolgozóinak ’is adtak lakást, akik mellékfoglalkozásként vállalták a ház takarítását. Közülük eddig csak egy-kettő esett a tiltó rendelkezés a’á. De a fel!’’vizsgálat még nem ért véget — A lakásból nem tehetjük ki őket — jegyzi meg az szb-titkár. — Havi háromszázért pedig ki váltala ma a házak takarítását? És máshol a rendelet egyetlen pontja sem vonatkozik rá, kifogást emelt. Elutasították. — Milyen munkát végzett a közértben? — kérdezem. — Az árurakodástól a számlázásig mindent — feleli. — Szükségem volt a havi 1050 forintra. Nemrégiben kaptam szövetkezeti lakást és bútort is vettem, persze, azt is részletre. Villamoshálózat Tervező és Szerelő Vállalat. Orgoványi Oszkár munkaügyi osztályvezető mondja: — A MüM-rendelet végrehajtásában szorosan együttműködött az üzemi négyszög. Egy másodállást engedélyeztek. Az illető kandidátus és az egyetemen tanít. Megszüntették viszont hét műszaki — köztük osztály- és főosztályvezető is volt — mellékfoglalkozását, mert a Verteszszel kapcsolatban álló A Kohó- és Gépipari Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézet igazgatója, dr. Gágyor Pál: — A rendelet megjelenése után visszavontunk korábbi engedélyeket. „Tiszta lappal” indultunk. Hogy mennyien kérték újból ? Másodállásra ketten. Megkapták. Az egyetemen tanítanak. Erről már a munkaügyi osztály vezetője, Gyarmathy László tájékoztat. Mellékfoglalkozás végzésére a korábbinak csak egynegyede kérte újból az engedélyt. A hét kérelmező közül három kapta meg. Egyedi megbízatása nyolcvannak volt. Tizenkettő folytatni akarta tovább, de csak kettőnek engedélyezték. A szakszervezet szociálpolitikai bizottságának elnöke, Czilli Antalné: — Előfordultak olyan esetek is, amikor — szívünkre hallgatva — megvállalatoknál tevékenykedtek és ez összeférhetetlen. Nem takaríthat a technológusuk sem — lakás ellenében — az IKV-nál, mert náluk még csak egy éve dolgozik. Ugyanez okból nem serregethet óvodai dolgozójuk az egrik kórházban. Az utóbbi esetről az szb elnökével, Rekettye Kárpllyal beszélgetünk. — Gyurkovicsné egy éve jött át óvodánkba , adtuk volna az engedélyt. Közgazdásztechnikusunk, a 21 éves Kormos Zsuzsa például lakásra gyűjt. Még a múlt évben vállalta, hogy esténként havi 900 forintért, a Balettintézetben, takarít. Meg kellett, hogy szüntessük ezt az állását, mert még nem dolgozik intézetünknél két éve. A 19 éves Tóth Judit adminisztrátornak — kétezer forintos keresetéből, 750-et fizet albérletre — sem adhattak engedélyt arra, hogy esténként „ügyfélszerzőként” az Állami Biztosítónál dolgozhasson, mert egy éve dolgozik nálunk. És— még egy példa. — Főállású munkahelyén a fűtőnknek is ugyanilyen okból visszavonták az engedélyét. Még szerencse, hogy kifelé megyünk a télből... MOM-ból — mondja. — Előző munkahelyén 13 évig dolgozott. A Heim Pál Gyermekkórház ez év januárjában kérte a mellékfoglalkozás engedélyezését. Megadtuk. De a rendelet megjelenése után vissza kellett, hogy vonjuk, bár ismerjük, milyen nehéz anyagi körülmények közt él két gyermekével, nem szeghettük meg a rendeletet. Még egy évet várnia kell ahhoz, hogy a Heim Pálban takaríthasson. Több más vállalatnál és intézetnél is érdeklődtem. Azt tapasztaltam: szigoEzekről az egyedi esetekről mi a véleménye a Munkaügyi Minisztériumnak? Dr. Radkai József munkaügyi főosztályvezető-helyettes válaszol: — Előfordulhat, hogy a rendeletet néhol félreértik. Jóllehet a fogalmazás világos. Vezető beosztásúak közé csak az osztály-, főosztályvezetőket vagy az ennél magasabb tisztséget viselőket soroltuk, másodállás esetében. Mellékfoglalkozást ők is vállalhatnak, hozzájárulással. Ha viszont más kategóriában levő vezető beosztásától vonják meg az engedélyt, ez félreértésből adódhat, s a szakmai vezetőknek korrigálniuk kell tévedésüket. Ha nem tennék, a dolgozó forduljon bizalommal a szakszervezethez. Ahhoz, hogy valaki valamilyen „mellékest” vállalhasson, két évig köteles ugyanazon a munkahelyen dolgozni. Célunk, hogy a jövőben orúan betartják a rendeletet. A „mellékes” foglalkozások számát lényegesen csökkentették. Erre az elmúlt évben még 3,5 milliárd forint állományon kívüli bért fizettek ki. Az idén ez az összeg lényegesen kevesebb lesz. Egymagában véve már ez is jelentős megtakarítás. De a főállás becsületének visszaállítása és az ezzel járó javuló munkamorál csak növeli ezt a pluszt. A fentebb említett egyedi esetek kivételeknek mondhatók, bár sok helyütt találkoztam velük, „mellékes” ne lehessen a munkaerő-csábítás eszköze. Persze, adódhatnak kivételes esetek, amikor az emberi humánum az általánostól eltérő intézkedést kíván. Például az említett takarítónők esetében. A vállalat vezetője, a társadalmi szervekkel egyetértésben, forduljon főhatóságához, és kérjen kivételezésre engedélyt. Célszerűbb azonban előzőleg körülnézniük, nincs-e lehetőség az üzemen belül munkakörbővítésre? Ezzel csak növelnék a főállás becsületét... A rendelet célja, hogy elsősorban a munkahelyén dolgozzék mindenki többet, ott találja meg a szám kását. A kirívó esetek azonban arra is figyelmeztetnek, minden kérelmet — felel azokét, akik fizikai munkát végeznek , mellékesként" — különleges gonddal kell elbírálni. Bán Erné Egy évet várnia kell A félreértések ellen Közös célokértBefejeződött a népfront szeptemberre összehívott VI. kongresszusát előkészítő eseménysorozat első szakasza, a községek népfront-bizottságainak újjáválasztása. A falugyűléseken, amelyek keretet adtak a helyi közélet e fontos eseményeinek, miközben sorra vették az utóbbi évek népfront-tevékenységét és a következő esztendők feladatait, sok olyan ügy is szóba került, amely nem pusztán az ott élők gondjabaja, hanem országos figyelmet érdemlő kérdés. Ilyen például a falusi életkörülmények, közművelődési lehetőségek javításának, a községek kormunális ellátottsága fejlesztésének szerteágazó problémaköre, amelyet ilyen, vagy olyan formában szinte mindenütt érintettek. Nem elsősorban úgy, hogy „benyújtották a számlát”, s pusztán csokorba szedték a kéréseket, kívánságokat, hanem — a legjogosabbak, legsürgetőbbek dolgában is — mindenekelőtt azt vizsgálták, miként lehetne a leggyümölcsözőbben, leghatékonyabban kamatoztatni, felhasználni a fejlődés, a továbblépés helyi erőforrásait, hogyan lehetne megpótolni a lokálpatriotizmus kincsestárából a költségvetési keretek forintjait. Mert örvendetesen gazdagodó, gyarapodó a lakóhelyükért, környezetükért cselekedni akaró és cselekvésre ösztönző emberek tábora. Az ő segítségüket ébren tartani, ösztönözni, jó szándékukat tettekre váltani — nemcsak, a községek helyi társadalmi vezetőinek dolga, feladata, hanem a munkahelyek mozgalmi szervezeteiben, köztük a szakszervezetekben tevékenykedőké is. Sokszor ismételt — de a köztudatban még nem eléggé meggyökerezett — igazság, hogy korunk felborította a régi társadalomképet, amely szerint a város a munkások, a falu a parasztok lakóhelye. Ma már falun, kis- és nagyközségekben él a magyar munkásosztálynak csaknem a fele. Volt idő, amikor azt hittük, gondoltuk, hogy az ingázás csak múló tünete, átmeneti jelensége az ipari fejlődésnek. Azóta bebizonyosodott: tartósnak kell tekintenünk a városban dolgozó és falun lakó munkás életformáját, s nem az ipart kell a faluba vinni — elaprózott üzemecskéket minden kisközségbe —, hanem a munkást az ipari centrumokba. Méghozzá kulturált, korszerű közlekedési eszközökön, minél kevesebb időveszteséggel, s a lakóhelyén városias életkörülményeket kell teremteni: bölcsődétés óvodát, iskolát és napközit, járdát és jó utat, vízvezetéket és gázhálózatot, megfelelő szolgáltató apparátust és az igényeket kielégítő kulturálódási lehetőségeket. A falu felemelkedésének olyan programja ez, amelyért mindenütt az országban érdemes és kell is tevékenykedni, s amelyben politikai és gazdasági vezető, állami és társadalmi szerv egyaránt megtalálhatja a maga szerepét, másra nem hagyható tennivalóját. A szakszervezetek például úgy, hogy ösztönzik, bátorítják a falun élő munkásokat, a bejárókat, ingázókat, legyenek aktív részesei a község közéletének, szószólói, szervezői az életkörülményeket javító társadalmi akcióknak. Akik a munkaidő lejártakor szaladnak a buszhoz, vonathoz, legkönnyebben, legtermészetesebben így vonhatók be a közélet áramába. Több ösztönzést és segítséget kell adniuk a szakszervezeteknek ahhoz is, hogy a városban élő dolgozók is tevékenyebben vegyenek részt lakóhelyük közéletében. Igaz, az utóbbi évek sok figyelemre méltó változást hoztak már e téren: örvendetesen szaporodott a lakó-”a helyi közéletben részt vevő, a népfrontbizottságokban, a tanácsokban választott tisztségviselőként, vagy aktivistaként tevékenykedő munkások száma. Ám még elég gyakori, hogy túlságosan mereven elválasztódik egymástól a munkahelyi és a lakóhelyi közélet. Nem ritka, hogy az üzemben, hivatalban aktív, érdeklődő, közügyekben szívesen és lelkesedéssel sürgő-forgó ember az otthoni környezetében semleges, visszahúzódó és viszont pedig ami a gyárkapun kívül történik, az szorosan összefügg azzal, ami az üzemen belül van. Ha a lakóhelyi közéletben érvényesül a közvélemény hangja, akkor a gyárkapun belül sem fogadják el a dolgozók, hogy ott ne legyen szavuk a rájuk is tartozó ügyekben. S ha az üzemben csorbítatlanul érvényesül az üzemi demokrácia, akkor természetes igény ébred az emberekben a pezsgő, eleven lakóhelyi közéletre, az utca, a kerület, a város közügyeibe való beleszólásra is. A szakszervezetek sokat segíthetnek abban, hogy mind több munkás legyen aktív részvevője a helyi politika formálásának, a városfejlesztési, községfejlesztési tervek kialakításának és a tervek mielőbbi megvalósítását segítő társadalmi akcióknak. Most, amikor mindenütt megújulnak, friss erőkkel kibővülnek a népfront-bizottságok, a szakszervezeti szervek megtisztelő joga és feladata, hogy a közélet iránt érdeklődő, példásan élő és dolgozó munkásokat, felkészült fiatalokat és nőket javasoljanak a népfront-bizottságok tagjai sorába. A javaslat azonban önmagában nem elegendő. Gondoskodó figyelmet is kíván azok útjának állandó egyengetése, akik a munkásosztályt képviselik a közélet különböző fórumain. Támogatni, segíteni kell őket abban, hogy véleményt tudjanak nyilvánítani a falu, a kerület, a város, a megye gondjairól, dolgairól, az ott lakók, közös tennivalóiról. Mindez nem a statisztikák javítása miatt szükséges. Nagyobb igazság érvényesüléséről van itt szó, arról, hogy a szocialista munkásnak nemcsak az üzemben, hanem a lakóhelyén is vezető, politikát és cselekvést meghatározó tényezőnek kell lennie. Szathmári Gábor