Népszava, 1976. április (104. évfolyam, 78–102. sz.)

1976-04-07 / 83. szám

4 JÓKAI MÓR regénya­nyorrtín Írta: Cs.Horváth Tibor Rajzolta: Fazekas Attila NÉPSZAVA SZEIRID­AH MOZAIK ma. Aprilis 7. SZERDA. A Nap kel 5 óra 11 perckor, nyugszik 18 óra 21 perckor. MEGÉLÉNKÜLŐ SZÉL Középpontjával a Skandináv-félsziget kö­zépső része fölött nagy kiterjedésű mérsékelt égövi ciklon örvénylik. Hatására enyhébb és hű­vösebb léghullámok ér­keznek szárazföldünk északi részére. Az óceá­ni léghullámok vonulá­sát sokfelé eső, havas eső, helyenként havazás és viharos szél kíséri. A Balkán félszigeten, az Alpok, a Kárpátok, va­lamint a Fekete-tenger térségében magas nyo­mású légköri képződ­mény helyezkedik el. Ezért ezeken a területe­ken általában kevés a felhő, az évszakhoz ké­pest meleg az idő. A kö­vetkező 36 órában a hű­vösebb óceáni léghullá­mok megközelítik a Kár­pát-medencét. Várható időjárás szer­da estig: nyugat felől megnövekvő felhőzet, az időszak második felében, főként nyugaton és észa­kon elszórtan zápor, egy-két helyen megerő­södő déli, délnyugati szél. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 20—25 fok között. A Duna Budapestnél 290 centiméter.­­ Megkezdték a borsó vetését kedden a vaszari Hunyadi Tsz-ben. Veszp­rém megye legnagyobb termelőszövetkezete, egy 1980-ig érvényes szerződés szerint, évente 100 vagon borsót szállít a Győri Hű­tőháznak. — Árvízveszély Szlová­kiában. A múlt hét elején bekövetkezett hirtelen fel­­melegedés nyomán a hegyvidékeken, a helyen­ként másfél méteres hóta­karó olvadni kezdett, s a szlovákiai folyók felső szakaszán veszélyesen megemelkedett a vízszint. Ezért a csehszlovák szer­vek a Vág, a Hernád, s több más folyó felső sza­kaszán első fokú árvízvé­delmi készültséget rendel­tek el. Csamangó István, a Szocialista Hazáért Ér­demrend kitüntettje 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása április 8-án, csütörtökön 14 órakor lesz a szegedi Belvárosi temető ravatalozójában. Schwarcz Lipótné, a Szocialista Hazáért Ér­demrend kitüntettje 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása április 8-án, csütörtökön 12 órakor lesz a szegedi Belvárosi temető ravatalozójában. Stolicz Karolin,­­ a Szocialista Hazáért Ér­demrend tulajdonosa, 80 éves korában elhunyt. Temetése április 12-én, hétfőn 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köz­temetőben. — S­.Aatágothai János akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökét a Norvég Tudo­mányos Akadémia tagjai sorába választotta.­­ „Kiöblítették" a Ke­leti-főcsatornát. Elvégez­ték a tiszalöki öntöző­­rendszer tavaszi nagyta­karítását és javítását. A Tiszából kapott friss víz­zel „kiöblítették” a csak­nem 100 kilométer hosszú Keleti-főcsatornát és a ki­sebb vizet szállító öntöző- EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A GYORSABB ÉPÍTÉSÉRT A 31-es Állami Építőipari Vállalat és a bolgár DSO Promiszleno Sztroitelsztvo Építőipari Tröszt műszaki-tudományos együttműködési megállapodást kötött a közelmúltban az 1976—1980-as időszakra. A bolgár partnerek különösen a 31-es vállalat előre­­gyártási eljárásai és a csúszózsalus rendszer iránt érdeklődnek. Bulgáriában hamarosan kipróbálják a magyar vállalat úgynevezett Pi paneljeit, amelyekkel — nagy fesztávolságúak lévén — több szintes ipari csarnokok is építhetők. A magyar vállalat előre­gyártó üzemeiben pedig a kevésbé munkaigényes, jobb minőségű vasbeton előállítását lehetővé tevő bolgár módszert honosítják meg. Az 1976—1980-as évekre kötött megállapodás nyomán az együttműkö­dés tovább bővülhet. A magyar vállalat kipróbálásra megvásárolja a Bulgáriában kidolgozott, úgynevezett feszítőpuska-berendezést. Ezzel a géppel készülnek a panelek, s eddig ilyen berendezéseket a tőkésor­szágokból kellett vásárolni. — Munkások az egyete­men. Második éve folyik Fejér megyében a tehet­séges munkásfiatalok egyetemi felkészítése. A megye két főiskolai váro­sában, Székesfehérvárott és Dunaújvárosban szer­veztek egyetemi előkészí­tő tanfolyamot, elsősor­ban a műszaki pályára készülő szakmunkások ré­szére. — Megjöttek a fecskék. A tavaszi kánikula bené­pesítette a levegő „ország­­útját”. A Csongrád me­gyei természetvédelmi te­rületre megjöttek a füst­i- és molnárfecskék első csa­patai. — Howard Robert Hu­ghes, a különc életvitelé­ről híres multimilliomos iparmágnás, aki az utóbbi években teljesen vissza­vonultan élt, a texasi Houstonban hétfőn 70 éves korában elhunyt.­­ A Vize professzor szovjet tudományos ku­tatóhajó Leningrádból el­indult Izland és Grön­land partjai felé, meg­kezdve a mintegy ezer szovjet tudós részvételé­vel folyó Polex—Szever ’76 kutatási programot. A nagyszabású program so­rán kutatóhajók egész flottája végez légköri és tengeri vizsgálatokat az Atlanti-óceán északi ré­szén, csatornákat.­­ ..A mindenségi él mérd magad” címmel ün­nepi irodalmi műsort ren­dez április 2-án 15 óra­kor az Állami Könyvter­jesztő Vállalat, a Danuvia Gorkij Művelődési Köz­pont és a Zuglói Könyv­barát Kör a művelődési központ szocialista bri­gádklubjában. A műsor közreműködői: Koczkás Sándor irodalomtörténész, Ágh István és Bella Ist­ván költők, Margittay Ági és Szabó Gyula színmű­vészek, valamint a Mu­zsikás Együttes. — Nyolcszáz hektár új erdő. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság az idén több mint 800 hektá­ron telepít új erdőt. Több mint kétmillió tölgy- és bükkcsemetét ültetnek el. — Szerencsés repülőgép. Eddig kiderítetlen okból leszállás közben letért a kifutópályáról és egy 20 méteres szakadékba zu­hant hétfőn az alaszkai Ketchikan repülőterén egy Boeing 727-es utasszállító repülőgép, fedélzetén 41 személlyel. A mentőoszta­goknak sikerült minden­kit kiemelni a roncsok kö­zül, halálos áldozat nincs, bár sokan megsebesültek. A pilótafülke néhány perccel a legénység távo­zása után lángba borult. Operaház: A cédrus (H. béri. 7. ea., 7). — Erkel Szín­ház: Traviata (Rösler béri. 7. ea., 7). — Nemzeti Színház: Hongkongi paróka (7). — Madách Színház: Spanyol Izabella (7). — Madách Ka­mara Színház: Colbert (7). — Vígszínház: Barbárok (7). — Pesti Színház: Bot és gitár (7). — Operettszínház: Ne­­báncsvirág (7). — József At­tila Színház: Kaviár (7). — Thália Színház: Ezeregyéj­szaka (7). — Vidám Színpad: Él még a kabaré?! (fél 3). — Mikroszkóp Színpad: Magá­tól nem megy (fél 9). — Egyetemi Színpad: A Balázs Béla stúdió új filmjei (6). Huszonötödik Színház (Fran­kel Leó Műv. Közp.) : Don Quijote (7). — Bábszínház: Csizmás kandúr (de. 10). — Főv. Nagycirkusz: Trolle Ro­din svéd vízi cirkusz (fél 8). Kamara Varieté: őfelsége, a nő (fér 11 és 8). — Zeneaka­démia: Postás Szimf. Zene­kar (Remekművek 9.. fél 8). Kisterem: Kurtág Márta zon­goraestje (Tavaszi zongora­­bérlet 5.. fél 8). A Fővárosi Operettszínház igazgatósága közli, hogy be­tegség miatt az április 8. és 9-re hirdetett ,,A "kutya, akit Bozzi úrnak hívtak” című előadása helyett a ,,Cirkusz­hercegnő” kerül színre. A je­gyek érvényesek vagy a vál­tás helyen visszaválthatók. Kossuth rádió 8.27 Operakórusok 8.44 A színháztörténész mondja 8.49 Zenevár 9.14 Slágermúzeum. Ism. 10.05 Nemzetközi mesefesztivál 10.20 Iskolarádió 10.30 Szegedi Ernő zongorázik 11.00 Válaszolunk hallgatóinknak 11.15 Zenekari muzsika 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Brigádnapló 13.40 Mezők, falvak éneke 13.58 Ezeregy délután 14.28 Eisler-művek 14.39 a költészet hete­ 15.10 Iskolarádió 15.50 Farkas Ferenc: Asztali muzsika Ifi.10 Kocsis Zoltán és Szenthelyi Miklós felvételeiből Ifj.39 Mozart: D-dúr szimfónia 17.05 Tanuljunk tanulni! 17.30 Hallgassuk együtt! 18.15 Könyvszemle 19.15 Könyvpárbaj 20.30 Vavrinecz Béla ford.: Mezőségi képek 20.39 Cilea: Adriana Lecouvreur. 22.15 Közv. a súlyemelő EB-ről 22.30 Prága 2000-ben és addig ... 33.45 Nóták Petőfi rádió 8.05 Nagy Éva és Pálfi Péter énekel 8.33 Nótacsokor 9.23 Délelőtti torna 9.33 Balesetek, tűzesetek, bűnügyek 10.00 A zene hullámhosszán 11.33 A Szabó család. Ism. 12.00 Operettkettősök 12.33 Zino Francescatti hegedül, Eugenio Bagnoli zongorázik 13.00 Régi híres énekesek 13.33 Kabajevszkij: Kantáta a reggelről, a tavaszról és a bekér® 14.00 Zenés délután 17.no örökzöld dallamok 17.53 A világgazdaságban történt 18.03 Klasszikus operettrészletek 18.33 Szimfonikus könnyűzene 20.00 Mikrofonközelben: José Feliciano 20.33 Közv. a súlyemelő EB-ről 21.00 Iránytű 22.10 Könnyűzenei újdonságok 22.33 Verbunkosok, népdalok 23.00 Örökzöld dzsesszmelódiák 23.45 Két nyitány 3. mű­­sor 14.05 ZENEKARI MUZSIKA 15.27 Anna Moffo és Mario Del Monaco énekel Ifi.03 A költészet, hete. 16.58 BEETHOVEN: HAT VONÓSNÉGYES 17.45 SÁRGARIGÓ ÉS AZ ALKIRALY, RESZL. 18.­15 Szolgálat egyenruhában, A kerületi kapitány 18.31 KÉT BACH-KANTATA 1­9.13 Külföldi tudósoké a szó 19.33 Puccini, Turandet 19.40 LISZT ZONGORAMŰVEI 20.25 A költészet hete 21.35 2000 felé 22.34 DZSESSZ­FELVÉT­ELEKBŐL Televízió 8.55 Tv-tém­a 9.00 Szünidei matiné, színe* 10.10 Delta. Ism. 10.35 Marie szeszélyei. 12.00 Játék a betűkkel! Ism. 17.13 Hírek 17.20 Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora 18.00 Rendezte: Katkics Ilona. A kis bicebóca, tv-fám 18.20 Előszó helyett . . . Bevezető A harmadik határ c. filmsorozathoz 19.10 Mese 18.30 Tv-híradó 20.00 Tv-térna 20.05 A bűvész. Am. filmsorozat. Sátáni szögek 30.55 Születésünk titkai. X/2. 2fifi nap története 21.45 Tv-híradó 3. 21.55 Súlyemelő EB. 2. műsor 20.00 Savaria Kupa Magyarország—Kanada női röplabdamérk. közv. felvételről 21.05 Tv-híradó 2. 31.25 A napsugár nyomában 2. Amikor a kőzet megszilárdul, ism. — Színes 21.55 Hazánkról szóljatok szép szavak! V/l. Pozsonyi 1t 1­.00 Közép-szlovákiai híradó 16.50 Tv-magazin 18.00 Mese­­* 10 Remek bál. zenés műsor 19.00 Tv-hiradó ao.oo Felettünk a hullámok. Színházi közvetítés éz.io Mulató falu, 23.10 NDK—Csehszlovákia labdarúgó-mérk. Szeretettel köszörűjük névnapjukon és m­a a nevű kedves olvasóinkat. Évfordulók: BAUMGARTEN JÁNOS KERESZTYÉN (1756—1843) orvos és botanikus — ő ké­szítette el Erdély flórájának első leírását — 220 esztendeje szülheti. KISS FERENC (1889—1966) Kossuth-díjas orvosprof­esz­szor, a Budapesti Orvostudo­mányi Egyetem Anatómiai Intézetének volt igazgatója, az­ anatómiai atlasz egyik ké­szítője 10 esztendeje halt meg. FRITZ HECKERT, (1884—1936) a Német Kommunista Párt egyik alapítója halálának 40. évfordulója. — I­I. Gábor Aurél kan­didátus, tudományos fő­­munkatárs elhunyta al­kalmából kifejezett rész­vétet ezúton köszöni az Országos Mentőszolgálat.­­ A Magyar Zenemű­vészek Szövetségének el­nöksége megrendülten tu­datja, hogy Szávai Nán­­dorné, szül. Demény Mag­da, a szövetség több mint 26 éven át szeretett és megbecsült főtitkárhelyet­tese április 5-én elhunyt. MOZIMŰSOR 1976. április 8—14-ig A szövegben a gyártó or­szágot csak kezdőbetűvel vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rö­vidítések: mb: magyarul be­szélő, 16 éven felüli, 18 éven felüli. A budapesti mozik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztár* nyitás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra előre. Csak dél­után működő moziknál pénz­tárnyitás az előadás kezdete előtt másfél órával aznapra és három napra előre. Labirintus (m.): Bányász este 8. A színész és a vadak I.—II. (rom.): Csokonai 14, hz. Bartók 9, m­. Pavlinka (mb( cseh) : Mű­vész este 8. A stadion őrültjei (mb., fr.): Sport f4. h6. 8: Puskin 9. nl2. f2: Pest-Buda 12— 14-ig 5. n8: Rideg Sándor Műv. Ház 9—14-ig hó, 7. * A stúdióprogram keretében: Visconti emlékműsor. Toldi Stúdiómozi: Rocco és fivérei I.—II. (ol. ***) : 8—6-én f4, 7; Halál Velencében (ol.) : f6— 11-én.: f4, 6. f9; Közöny (ol.— fr., **): 12-én 4, n7. f9; El­átkozottak (mb., ol.—NSZK. ***) : 13-án 3, h6. f9; Ludwig I.—N­. (ol.—fr.—nyn., **): 14- én f4, 7. Éjszaka (ol. ***): Ugocsa f4. 6. f9. Biciklitolvajok (ol.) : Fény 3-án f4. h6. 8; Kőbánya 12-én 3, n6. f8. Felszabadulás 13-án 3, n6, f8. Nagyítás (ang., ••): Pest- Buda 9-én 5, f8; Palota 10-én 5, f8. Drága John (svéd, **•): Rákóczi 8-án 3, f6, 8; Fórum 10-én h5, n3; Maros 12-én n6, h3; Csillag 13-án h6, n8; Zuglói 14-én 3, f6, 8. Magyar filmek mozija (Bányász) Extázis 7—10-ig de. 8—11-ig, nl6, nl2, n2; Falak 8—fl-ig f4, nt2: Zápor 12—14-ig nl0, nl2, n2: Hideg napok 12— 14-ig f4, h6: Labirintus es­te 8. Szovjet filmek mozija (Gorkij) A kétéltű ember s—ll-ig fi, hfi. 8: Az ég velem van f7—14-ig f4, h6. 8. * Mátra Mese- és Ifjúsági Mozi. Kincskereső és komá­ja (mesesorozat): fio. fil­m. fi. f2, f3, f4, f5-kor. Két pont között a legrövidebb görbe (m.) : 3—ll-ig hfi. 8; A kenguru (m.): 12—14-ig h6. 8.* Aranyvadászok (ol.): Mű­vész fia, hf2: Tinódi f4. h6, 8. Azonosítás (m.): Puskin 4. f­. 3. Május 1. ffi, f8; Kőbánya 8—ll-ig 3, 5. 7; Kölcsey f­ll-ig 4, 6, 8; Táncsics 12— 14-ig 4, 6. 8; Dózsa 12—14-ig 4, 6. 8; Árvácska (m.): Duna 15. f7; Éva 12—14-ig 4, 6. 8; Világ 8—ll-ig h6. h8. ünnep h4 is. A Chariot-k bejárják Spanyolországot (fr.): Ma­dách vas. hu. h3; Éva 8—ll-ig f4. h6. 8; Tündér 9-én nfi. f8. Elszakadás (am., •.): Duna este f9; Otthon XX. 8—ll-ig nfi. f8, ünnep 3 is. Emlékezz a nevedre! (mb., sz.1—1.) : Bástya f4. h6. 8: Bartók f4. h6. 8: Pest-Buda 8-án és 10— ll-én 5, n8. Én és a tábornok (ang.) : Palota vas. du. h3. Folytassa, Kleo! (ang): Köl­csey 12—14-ig f4. h6. 3: Szé­chenyi 8—ll-ig n4. ffi. h8. Gawein és a zöld lovag (mb., ang.): Uránia f4. h6. 8. 12-ig este 8-kor műsoros divatbe­mutatóval összekötött elő­adás: Csokonai h9. 11. n2; Felszabadulás 8—12-ig és 14- én 3. nfi. f8: Madách 12—14-ig 5. n8; Tétény 9—11-ig ffi. h8, ünnep n4 is. Holtbiztos tipp (ang.): Alfa 4. n7, f9; Május 1. 19. hu­, 1: Uránia h9. 11. n2: Alkotmány 3. ny. f8: Tát­ra h4. fi. n9: Bástya este 10. Joachim. dobd a gépbe! (mb.. cseh) : Dózsa 8—ll-ig f4. h6. 8: Kőbánya 13—14-én 3. nfi, f8: Madách 8—ll-ig 5. n8: Csillag 12-én és 14-én 5-kor. Kis nagy ember (mb.. am. **): Pest-Buda ll-én du. n3. Kabaré (am., **): Rideg Sándor Műv. Ház vas. du. n.3: Jókai 12—13-án n6. h8. Mackenna aranya (am.): Felszabadulás vas. de. fio. ii: Balassi 12—14-ig fö. ny. Az 5. hatalom (mb.. ol.): Kossuth XIII. f4. hfi. 8. Pe­tőfi 9—f1-ig nfi. f8. ünnep 3 is: Rákóczi 12—14-ig f4. hó. 8. Rabszolgák (am.): Fény 9— 14-ig f4. hfi. 8. A sakál napja (ang.—fr.): Művész 2, 5. Al­kotás 8, 12. 3. hfi. f9. szombat, vasárnap 3. h6. f9. Fórum 8— 9- én és 11—13-ig 15. n8. ünnep h2 is: Zrínyi 10. 1. Sötét To­rino (dl.—fr.): Május 1. n4. Váltságdíj (ang.. *+): Corvin f4. hfi. 3. Vörös Csillag 9. m­2. f2. Budafok f4. hfi. 8. Palota 8—9-én és 11—14-ig 5. f8. Zongora a levegőben (m.): Vörös Csillag 4. n7. f9: Bástya h9. 11, n2: Fény n9. 11, n2: Táncsics 9—ll-ig f4. hft 8. Éjszakai előadások műsora. Bástya: Holtbiztos lipp (ang.): minden este 10: Alkotmány: A stadion őrültje (mb.. fr.): szombaton 10: Bethlen: A kaktusz virága (mb.. am.) : szombaton 10: Budafok: A halál erődje (jap.. **) : szom­baton m­ 1: Fény: Helga és Michael (mb.. nyn.. **): pénteken 10: Toldi: Holtbiz­tos tipp (ang.) : szombaton 11: Ugocsa: Váltságdíj (ang.. **): szombaton 11: * Labirintus (m.): Budapesti Filmfórum: Nyilvános vita az alkotókkal. Fővárosi Mű­velődési Ház. XI., Fehérvári út 47. 13-án 17 órakor. * ■ Híradó: IV­. 12-én: Űrhajó­sok napja. Magyar Híradó: Holdnyom: 424 óra bolygónk felett. Reggel 9-től este 11-ig folytatólag.* Gyermekműsorok: Két pont között a legrövidebb görbe (szín., m.): Mátra h6. 3; Kincskereső és komája (me­sesorozat) : Mátra fio, fni. fl2, fi, f2, f3, f4, fő; Hugó, a vízi­ló (szín., m.—am.) : Bern h4, ünnep fio, fl2. f2 is; Kinizsi 8—f1-ig 4. 6. 8; Bocskay­ 9— 11- ig f6. f8, ünnep f’4 is; Va­don kiáltása (szín., kanadai) : Balaton f4. hft. 8; Haladás f4. hó. 8; Robinson és a kan­nibálok (szín., ol.): Akadé­mia 9-én f4. hfi. 8; Tündér 12- én nfi. f8; Honvéd de. 9- től 13-ig folytatólag; Bogáncs (m.): Tanács 11-én de. 11; Szomorú lord (mesesorozat) : Alkotás 10—11-én, 9-től 2-ig folytatólag.* Alfredo, Alfredo (mb., ol.): Csillag 9—ll-ig 5, n8, ünnep h3 is. Óbuda 12—14-ig (4. hfs. 8. Az Anderson magnószala­gok (am.) : Maros 9—ll-ig és 13- 14-én h6. h8, ünnep 14 is. Az Andromeda törzs (mb., am.) : Tündér 10-én hő. f8. Áldd meg az állatokat és a gyermekeket (mb., am.) : Óbuda 3—ll-ig f4. h6. 8. Be­törés (fr.) : Liget 8—ll-ig 5. 18. ünnep f3 is. Bogáncs (m.) : Tanács vas. de. 11. A börtön­­őr (cseh) : Tanács f4, hó. 8. Chato földje (am.. **) : Kelen 10— ll-én 5. n8. Csak semmi sexet, kérem, angolok va­gyunk! (mb., ang.): Kossuth XX. 12—14-ig f4, hfi. 8. Csillag a földön I.—II. sz.): Szabad­ság 12—14-ig 6-kor. Egy király New Yorkban (am.): Tanács h9. 11. n2. ünnep h9, n2. El­átkozottak (mb.. ol.—NSZK. *­*): Tündér 8-án h5, f8. Enyém, tiéd, kié? (mb.. ol.— fr.—sp.) : Kossuth XX. ló— ll-én f4. hfi. 8. Az ezredese­ket akarjuk (mb.. ol.) : Ady 8—ll-ig hfi. 8. ünnep f4 is. Petőfi 12—14-ig nfi. f8. Az Ezüst-tó kincse (mb.: NSZK —jug.): Világ 12—13-án ffi. h8. ... És hamarosan a sötétség ang.. **): Tündér 13-án nfi. f8. A fekete farkasok üvöltése (NSZK): Bocskai 12—14-ig nfi. f3. Ipoly 8—ll-ig n4. f6, 8. Rákóczi 9—ll-ig f4. h6, 8. Folytassa, cowboy! (ang.): Zuglói 8—13-ig f4. h6. 8. A gyalogjáró (NSZK—svéd) : Té­tén..' 12—13-án ffi. h8. Gyémánt­­ ady (am.): Ady 12—14-ig hfi. 8. Gyilkosság másodkéz­ből (mb.. sz.): Nap 12—14-ig f4. hfi. 8. Ha megjön József (m.. *.) : Rege 19—11-én hfi. 8. ünnep f4 is. Széchenyi 12 —14-ig n4. f6. h8. Halhatat­lanok (rom.): Beke XV. ll-én 3. nfi. f8. Újvilág 12—13-án ffi. 8. Harc Rómáért i.—n. (mb., rom.—NSZK) : Bem 8— 10- ig és 12—14-ig de. h9. ni. Hét tonna dollár (m.. *.): Otthon XX. 12—13-án nfi. f8. Hugó, a víziló (m.-am. rajz): Bem h4. ünnep fio. fi2. f2 is. Bocskai 9—fl-ig ffi. fr. Innen f4 is: Kinizsi 8—ll-ig 4. fi. 8. Kamilla, te vagy a sorsom (mb.. cseh): Akadémia 13-án 14, hfi. 8. Kultúra 8—9-én n6. f8: Liget 12—13-án n6. f8. A kenguru (m.): Bethlen 8— 11- ig f4, hfi. 8: Mátra 12— 14-ig hfi. 8: Tisza h9. 11. n2. A két aranyásó (mb.. NDK) : Balaton h9. 11, n2: Balassi 8—ll-ig 5. n8, ünnep h3 is. Béke XIII. 12—13-án nfi, f8. Két balláb az ezredben (ang.) : Jókai 8—ll-ig n6, f8, ünnep 3 is. Két pont között a legrö­videbb görbe (m.) : Mátra 8— ll-ig hfi, 8. Mi van a tojás­ban? (m.): Zrínyi este f9. Követem a kijelölt irányt (sz.): Nap 8—ll-ig f4. h6. ‘s. A látogató (am., ♦*): Akadé­mia 8-án f4. hfi. 8. A londoni férfi (cseh): Kinizsi 12—14-ig f4. hfi. 8. A lopakodó hold (am.): Ipoly 12—14-ig f4. ffi. 8. Rege 9-én h6, 8. Monsieur Verdoux (am.) : Rege 12—14-ig ffi. 8. Mussolini végnapjai (mb., ol.): Bethlen 12—14-ig 3. f6, 8. A nagy attrakció (sz.) : Kultúra 10—ll-ig nfi. f8. ünnep 3 is. A Nagymedve fiai (NDK): Kelen 12-én 5. f8. Nem zörög a haraszt ... (mb., fr.—pl., **): Világos­ság 8—9-én 5. f8. A négy mus­kétás (fr.): Akadémia 10-én f3. f7. A négy muskétás újabb kalandjai (fr.) : Akadé­mia 10-én f6. f9. óceán (ol.) : Kossuth XX. 8—9-én f4. hfi. 8. Oklahoma olaja (am.): Béke XV. 13-án nfi. fo. Olaszok hi­hetetlen kalandjai Leningrád­­ban (mb.. sz.—ol.): Akadé­mia 11-én f4. hfi. 8. Bem h6, 8. Az ördög és a bábjátékos (mb., NDK): Tisza f4. h6. s. Partizánok (jug.—am.): Cin­­kota 12-én 5. ffi. A rejtelmes sziget (mb.. fr.—sp.—ol.): Akadémia 14-én f4, h6, 8; Cinkota 8—fl-ig n6, f8, ünnep 3 is; Szabadság 8—h­-ig 5. f8. ünnep h­3 is. Robinson és a kannibálok (mb., ol.): Aka­démia 9-én f4, h6, 8; Honvéd 9- től n3-ig folytatólag; Tün­dér 12-én n6, f8. Robinson­­lány (mb., cseh): Újvilág­b­­en n4. f6. 3. Sivatagban, ős­erdőben i.—fi. (mb., 1.): Te­­teny 14-én ffi. Svejk, a derék katona I.—II. (mb., cseh): Világosság 12—13-án ffi. Sze­gény gazdagok (m.): Béke XV. 10-én nfi. f8. A szomorú lord (mesesorozat) : Alkotás 10— 9-én de. 9-től 12-ig foly­tatólag. Ulzana (mb., NDK): Béke XV. 12-én n6, f8. Utol­só mozielőadás (am., **): Honvéd 4—től 8-ig folytatólag. Üvegház (am., ***) : Világos­ság 10—11-én nfi, f8, ünnep 3 is. A vadon kiáltása (kana­dai): Balaton 14. hfi, 8. Ha­ladás 14, hó. 3. Vádol a fel­ügyelő (rom.): Béke XV. 9-en nfi, f8. Váltságdíj egy halottért (mb., am.): Akadémia 12-én f4, hfi, 8; Tündér 11-én 3, n6, f8. Volt egyszer egy vad­nyugat I.—II. (am.—pl.): Be­ke XIII. 8—f1-ig 6, ünnep h3 is; Beke XV. 14-én 6-kor; Kultúra 12—13-án f4, h7. Vö­rös rekviem (m.): Csillag 12- én és 14-én n8; Zrínyi 4, n7. Filmsorozat közkívánatra. Diadal­a 4, h6, 8. 8-án: Két amerikai (**), g-én: ...És hamarosan a sötétség (**); 10- én: Álom luxuskivitelben; 9-én: Menyegző; 12-én: A fekete farkasok üvöltése; 13-án: Ragyogj, ragyogj, csillagom; 14-én: Olaszok hi­hetetlen kalandjai Leningrád­­ban. / Filmmúzeum (VII., Tamács körút 3.). A nap szépe (pl.—­tr.( készült 1967-ben, rendez­te: Louis Bunuel, 16 éven felülieknek). IV. 8—9— 10-én: 10, 12, 2; 11-én: 10, 12, 2, 4; 12-én: 10, 12, 2; 13—14-én: 10, 12, 2, 4. Filmkörkép, Visconti korai filmjeiből. Fehér éjsza­kák. IV. 8—9-én: du. 4 óra­kor. Norvég filmbemutató: Magvak (készült 1973-ban, színes, ifi éven felülieknek). IV. 10-én du. 4. Bobbi hábo­rúja (készült 1973-ban, szí­nes). IV. 10-én: du. 6. Mária Marusska (készült 1973-ban. színes, 14 éven aluliaknak nem ajánlott). IV. 16-én: 8. Lina esküvője (készült 1972- ben, színes, 14 éven alul nem ajánlott). IV. u­-én: du. 6. Feleségek (készült 1975-ben, színes, 18 éven felülieknek). IV. ul-én: 8. A filmek ma­gyar hangbemondással ke­rülnek bemutatásra. (Jegy­­elővétel 2 napra előre.) Gutenberg Művelődési Ház (Vill., Kölcsey u. 2.): Keserű csokoládé (mb., ol.): IV. 8— 11- ig: hő, 7. Ballagó idő (m.): IV. 12—13-án: h5, 7. *­m­­híiíi iltust 197­6. április 7.

Next