Népszava, 1976. április (104. évfolyam, 78–102. sz.)
1976-04-14 / 89. szám
4 1976. ÁPRILIS 14. SZERDA A Napkel 4 óra 57 perckor, nyugszik 18 óra 32 perckor. ZÁPOR, SZÉL Középpontjával Izland fölött egy ciklon örvénylik, amely felhőt, esős időt okoz a félszigeten és a Brit-szigeteken. A Szovjetunió európai területének középső és északi részén száraz, napos az idő. A Feketetenger környékén és a Balkán félszigeten több helyen esik az eső. Nyugat- és Közép-Európa időjárását a helyi tényezők irányítják, ezeken a területeken a reggeli órákban gyakori a köd. A Kárpát-medencében a következő 36 órában az időjárás lényegesen nem változik, néhány órás napsütésre számíthatunk. Várható időjárás szerda estig, időnként megnövekvő felhőzet, főként keleten záporral, egykét helyen zivatarral. Többfelé megélénkülő, a Dunántúlon időnként megerősödő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. A Duna Budapestnél 262 centiméter. Megérkeztek a fekete gólyák költőhelyükre, a Duna-ártér védett madárszállásába. A ma már ritka, félénk gázlómadarak fészkeit számon tartják és a költés idején vigyázzák az ornitológusok. Az utódokat minden évben leltárba veszik és meggyűrűzik, hogy útjukat figyelemmel kísérhessék. — Dr. Zoltán László c. egyetemi tanárnak, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet megalapítójának és nyugalmazott igazgatójának búcsúztatása április 15-én, csütörtökön délután 2 órakor lesz a X. kerületi új köztemetőben. Tóth Lajos kőműves segéd, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1942-től volt tagja a pártnak, 53 éves korában elhunyt. Temetése 1976. április 1-én 16 órakor lesz a debreceni köztemetőben. Szegeden tervegyeztető megbeszélést tartottak a Könnyűipari Minisztérium és a megye vezetői. Csongrád nyolcvanhét könnyűipari üzeme 34 000 munkást foglalkoztat. A helyzetükkel foglalkozó megbeszélésen részt vett és felszólalt Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, Szabó Sándor, a Csongrád megyei pártbizottság titkára, dr. Perjés László, a megyei tanács elnöke, a megye és Szeged más párt- és állami vezetői. — Piros arany. Fűszerpaprika-termesztési bemutatót tartottak kedden a szegedi Új Élet Tsz-ben. Az új agrotechnika lényege, hogy nem nevelnek palántákat, hanem mindjárt a szabad földbe, magról vetik a növényt. Az idén az összes terület csaknem egyötödén így termesztik a szegedi fűszerpaprikát. Bezárta kapuit a 15. nemzetközi autókiállítás Belgrádban, összesen 350 cég és gyár mutatta be termékeit, s nagy érdeklődés mutatkozott a Volga, a Moszkvics, a Zsiguli és a Zaporozsec típusú szovjet gépkocsik iránt. A kiállítás igazgatósága közölte, hogy a jugoszláv vásárlók eddig 3500 autóra adtak fel megrendelést a Lenini Komszomol moszkvai gépkocsigyárnak. Vízbe zuhant egy utasokkal teli autóbusz a Mekong folyón egy komphajóról. Nyolcan életüket vesztették, a sebesültek száma harminchárom. Három személyt eltűntnek nyilvánítottak. A Nehézipari Minisztériumban kedden értékelték a vegyipari vállalatok országos munkavédelmi versenyét. A nehézipari miniszter vándorserlegét az első helyezést elért Borsodi Vegyikombinát, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége serlegét a Nitrokémiai Ipartelepek kollektívája kapta. Harmadik az Ajkai Timföldgyár lett. Dr. Gosztonyi János oktatási államtitkár nyitotta meg kedden Budapesten a SZOT-szállóban a szocialista országok pedagógiai információs intézmény vezetőinek tanácskozását. A háromnapos tanácskozáson ezúttal másodízben vitatják meg Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, a Szovjetunió, valamint hazánk képviselői a pedagógiai információ terén folytatott együttműködés kiszélesítésének és hatékonyabbá tételének lehetőségeit. Alagcsövek kísérleti gyártását kezdték meg a bátaszéki cserép- és vázkerámia-gyárban. A csövek, amelyekből az idén 3 millió készül, a mocsaras területek vizének elvezetésére alkalmasak. SZERDÁK MOZAIK BUDAPESTEN ÜLÉSEZTEK A SACHSENHAUSENI NEMZETKÖZI TÁBORBIZOTTSÁG VEZETŐI Budapesten ülésezett két napon át a Sachsenhauseni Nemzetközi Táborbizottság vezető testülete. A tanácskozás résztvevőit — akik 12 országot képviseltek — fogadta az Országházban Péter János, az országgyűlés alelnöke. A szívélyes, baráti hangulatú találkozón jelen volt Úszta Gyula, a Magyar Partizán Szövetség főtitkára és Gáti Ödön, a Nácizmus Üldözöttei Bizottságának elnöke is. A nemzetközi szervezet munkaértekezletéről kedden a Hotel Ifjúságban sajtókonferencián számolt be Charles Desirat, a bizottság elnöke és Heinz Külkens főtitkár. A szervezet fő célja: küzdeni a népek együttműködéséért, a békés egymás mellett élésért, a teljes leszerelés megvalósításáért, valamint az európai béke és biztonság érdekében Helsinkiben elfogadott határozatok végrehajtásának elősegítéséért. A tennivalók középpontjába az ifjúság antifasiszta szellemű nevelésével összefüggő kérdéseket állították. A Sachsenhauseni Nemzetközi Bizottság vezető testülete az ülésen elfogadta azt a dokumentumot, amelyben tiltakoznak a chilei fasiszta junta kegyetlen megtorló intézkedései ellen, s követelik az összes politikai fogoly szabadon bocsátását. Szeretettel köszöntjük óévnapjukon nevű kedves olvasóinkat FORGALMI VÁLTOZÁSOK A FŐVÁROSBAN Április 15-én üzemkezdettől az 51-es autóbuszok Csepel Tanácsház tér irányába az Állomás utca— Korponai utca—Zalka Máté tér—Bihari út—Mázsa utca—Barabás utca—Kőér utca—Ferde utca—Ady Endre utca—Hunyadi utca, tovább pedig a jelenlegi útvonalon közlekednek. Az Állomás utca irányába a Hunyadi utcáig az útvonal változatlan, majd Ady Endre utca—Ferde utca—Kőér utca—Barabás utca— Mázsa tér—Bihari út—Zalka Máté tér—Körösi Csoma Sándor út—Pataki István tér—Állomás utca útvonalon járnak az autóbuszok. Új megálló lesz a Tanácsház tér felé a Hajlék, a Kőér, a Damjanich és a Hunyadi utcánál. Az Állomás utca irányában új megállót létesítenek a Damjanich, a Kőér, a Hajlék utcánál és a Mázsa térnél. Ugyancsak április 15-én üzemkezdettől a 68 és 68, A jelzésű autóbuszok mindkét irányban a Hunyadi—Ady Endre—Kossuth Lajos utca módosított útvonalon közlekednek. Április 15-én új, 17/A jelzésű autóbuszt indítanak az Állomás utca—Korponai utca—Zalka Máté tér—Vaspálya utca —Gyömrői utca—Vasgyár utca—Szacsvay utca— Noszlopy utca—Gyömrői út—Vaspálya utca—Zalka Máté tér—Körösi Csoma Sándor út—Pataky István tér—Állomás utca útvonalon. JÓKAI MÓR regény« nyomán V» Irt»: Cs.Horváth Tibor Rajzolta: Fazekas Attila Megjött Csakugyan, miuzéhsz/rmég ahhoz/s elég tóhoz tért Míg, HOGY A ROBBANÁST KÖVETŐEN ROHAMOT kíSéR-m'------10 gXEszér/ak vissza- uSV. VERÉST DÖNTŐEN \\ SEGÍTSE. VERTE A TEJBEN Álló ELLENSÉGET. DE AMT A LEGTÖBB ÉRDEME • MAGAKAI HOZTA A HEGYENBEN BEREZTE TE ÉLEIMET ÉS MUNÍCIÓT INUS ÉS VDROROS -ZLANOKNÍJ MEGRAKOTT SZEKERET DÜBÖRÖGHET- A? CkaoukAl. NÉPSZAVA Évfordulók A SPANYOL KÖZTÁRSASÁG kikiáltásának 45. évfordulója. TASS ANTAL (1876—1937) csillagász, a szabadság-hegyi csillagvizsgáló megszervezője és volt igazgatója születésének 100. évfordulója. M 0 7£M M 101 §S 0 M 1976. április 15—21-ig A szövegben a gyártó országot csak kezdőbetűvel vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rövidítések: rab: magyarul beszélő, * **: 16 éven felüli, 18 éven felüli. A budapesti mozik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra előre. Csak délután működő moziknál pénz tárnyitás az előadás kezdete előtt másfél órával aznapra és három napra előre. Labirintus (m): Puskin 4. 6. 8: Bartók 14. f6. f8: Tátra 1,5—18. h4. 6. n9: Fény 16—21. f4. h6. 8: Rideg Sándor Müv. Ház 19—21. h6. 7. Fegyverek Prágának (cseh) : Tinódi 14. h6. 8. A szerelmes Blume (am): Duna este 19: Tátra 19—121. h4. 6. n9: Pest-Buda 15-en és 17—18. n6. 1 8. Rideg Sándor Müv. Ház 16—18. h5. 7. simulI (íiMiK tm Gorkij: Luxustutajon 15— 18. f4. h6. 3: Vérdíj Kovpak fejére 19—21, f4. h6. 8/ Mátra mese- és ifjúsági mozi: Meséről mesére (mesesorozat) : fio, fii, f12, fi, f2, f3, f4, 15-kor; A kenguru (m): h6, 8. kormány: A szerelmes Blume (am) szombaton 10. Bethlen: Sötét Torino (ol—fr) szombaton nl2. Budafok: Tombol a Hold (ang) szombaton 10. Fény: Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! (mb, ang) pénteken 10. Toldi stúdiómozi: Gawein és a zöld lovag (mb, ang) szombaton áll. Ugocsa: A stadion őrültjei (mb, fr) szombaton 11. * Híradó: 15—18 és 20—21. Magyar Híradó; Visszaváltozások; Bravó; A Nap; Félsziget. Reggel 9-től este 11-ig folytatólag. 19-én: A varsói gettófelkelés évfordulója. Magyar Híradó; Kalendárium; Radnóti Miklós; Archeológia. Reggel 9-től este ll-ig folytatólag. * GYERMEKMŰSOROK Meséről mesére (mesesorozat) : Matra fio, fi, fl2, fi, f2, f3, f4. fő. Hugó, a víziló (szín, miam): Bem h4. ünnepnap hio, hl2, h2-kor is; Rákóczi 16—18, 4. 6, 8. Vadon kiáltása (szín, kanadai): Balaton 14, h6, 8. Csillag 16—18, 5, n8, ünnepnap h3-kor is; Béke XIII. 19—20, n6, f8. Kincselrejtő és komája (mesesorozat) : Tanács 18—19, de. 11. ni. Robinson és a kannibálok (szín. dl): Béke XIII. 17—18, n6. f8, ünnepnap 3-kor is. Éva 19—21. f4, h6. 3. János vitéz (szín, ni): Alkotás 17—19. fl0-től 1-ig folytatólag. Huckleberry Finn és a csirkefogók (szín. sz) : Budafok 18—19, du. 3. Kutyahűség (szín. sz): Jókai 19—20, n6. h8. * • Alfredo, Alfredo (mb. dl) : Balaton h9. 11. n2. Az Anderson-magnószalagok (am): Fórum 19—20, 5. n8, ünnepnap h3-kor is. Áldd meg az állatokat és a gyermekeket (mb, am) : Kinizsi 15—13. f4. h6. 8. A banditák alkonya (rom) : Kossuth XX. 19—21. f4. h6. 8. A betörés (fr) : Honvéd f9- től hl-ig folytatólag. Chato földje (am. **) : Tisza h9. 11. n2. Csárdáskirálynő (ma nya): Tétény 21-én f6. h8. Csillag a Földön, I—II. (sz) : Haladás 15—18. 14. f7. Darling Lili. I—II. (am): Tündér 17-én 7-kor. A dervis és a halál (jug) : Akadémia 21-én f4. h6. 8. Egy király New Yorkban (am) : Rege 17—18. h6. 8. vas. f4-kor is: Tisza 14, h6. 8. Tündér 19-én 3. n6. f8. Elátkozottak (mb, pl—NSZK. ***): Szabadság 19—21, este f8. Elszakadás (am. **): Maros 16—18, h6. h8. vas. f4-kor is: Petőfi 19— 21, n6. f8. ünnepnap 3-kor is. Az ezüst tó kincse (mb, NSZK—jug) : Cinkota 16—18, nö. f8. vas. 3-kor is. Az ég velem van (sz): Rákóczi 19— 21, f4, h6, 8. Én és a tábornok (ang) : Bem 15—17 és 20— 21, 9. nl2, f2. A fekete farkasok üvöltése (NSZK) : Béke XV. 16-án n6. f8. Újvilág Dózsa 19—20, f6, 8. ünnepnap n4-kor is. Folytassa, cowboy! (ang): Ady 19—21, h6, 8. ünnepnap 14-kor is. Fórum lólé és 18-án 5, n8. vas. h3-kor is. Folytassa: Kleo! (ang): Csillag 19-én h3. 5, n8, 21-én 5, n8; Kultúra 15—16, n6, f8; Újvilág Dózsa 18-án n4, f6. 8. A gyalogjáró (NSZK—svéd) : Cinkota 19-én 3, n6, f8. A halál erődje (lap. **): Tanács 4, n7, f9, a film játszási joga májusban lejár. Helga és Michael (mb. NSZK. **): Alkotás 15—16 és 20—21, de. 9-től l-ig folytatólag. Nap 19—21. f4. h6. 8. A hosszú búcsú (mb. am): Világosság 19—20, n6, f8, ünnepnap 3-kor is. Hugó, a víziló (m—am. rajz): Bem h4. 18. 19-én hl0, hl2. h2. Rákóczi 16—18. 4. 6. 8. János vitéz (m): Alkotás 17— 19. f 10—től l-ig folytatólag. Kabaré (am, **): Tanács 19. 11. f2. 17—19. f9. f2. A kaktusz virága (mb, am) : Szabadság 15—18. este f8. a film játszási joga áprilisban lejár. A kenguru (m) : Kelen 17— 18. 5. n8. Liget 19—20. nfi. f8, ünnepnap 3-kor is. Mátra hfi, 8. Keserű csokoládé (mb. dl): Liget 15—18. n6. f3. vas. 3-kor is: Szabadság 5. vas., ünnepnap h3-kor is. A két aranyásó (mb. NDK) : Béke 20-án n6, f8. Bocskai Ifi—18. n6, f8. vas. 3-kor is: Kultúra 17—18. nfi. f8. vas. 3-kor is: Tündér 211-án n6, f3. Két balláb az ezredben (ang) : Rege 16-án h6. 8. Kincselrejtő és komája (mesesorozat) : Tanács 17—19. 11. ni. Kis nagy ember (mb. am. **) : Kelen 19-én 5. n8. Koncert szólópisztolyra (mb, dl) : Petőfi 16—18. n6. f8. vas. 3-kor is. Kutyahűség (mb, sz): Jókai 19—20. n6. h8. ünnepnap 3-kor is. A londoni férfi (cseh): Balassi 19—21. 5-kor, ünnepnap h3-kor is. Jókai 15—18, n6. h3, vas. 3-kor is. Mackenna aranya (am): Béke XV. 17-én 5, f8. Magas, szőke férfi felemás cipőben (mb, ft) . Akadémia 15-én f4. h6, 8. Mussolini végnapjai (mb, dl): Kinizsi 19—21, 3. f6, 8. A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni (mb, fr): Világosság 15—16, n6, f8. Napsugaras szemek (fr): Akadémia lfi-án f4. h6, 8. Némó kapitány és a víz alatti város (mb. ang) : Tétény 19—20. f6. h8. ünnepnap 14-kor is. Nem zörög a haraszt . . . (mb. fr— ol, **) : Akadémia 20-án 3. f6, 8. Nyomorultak, I—II. (mb. NDK—fr—ol) : Akadémia 17-én 3. 7. Olaszok hihetetlen ka Bányász: Állami fló, *fl2; Árvácska Aranysárkány hft, 8. áruház f 2, f 4; Aranyvadászok (d): Művész 9, nl2, f2; Fény h9, n, n2; Óbuda f4, h6. 8; Zuglói 15—20, f4, h6. 8. Azonosítás (m): Művész 4. 6. 8; Felszabadulás 15—19 és 21-én 14, f6; Madách 19—21, 5. n8; Éva 13— 18, f4, h6. 8. Árvácska (m): Duna f5. f 7. Balassi 15—18. 6. 8. vas. 4-kor is: Haladás 19—21. f4. h6. 8. Charly (am) : Rideg Sándor Müv. Ház 18— 19. du. 3. Egy kis előkelőség ang) : Madách 18—19. du. h3. Egy tiszt nem adja meg magát (pl) : Pest-Buda 18—19. du. 3. Emlékezz a nevedre! (mb. sz-M): Bástya f4. hfi. 8; Madách 17—18. 5, n8; Táncsics 19—21, h6. 8. ... És hamarosan a sötétség (ang. **) : Felszabadulás vas. de. 10, ni. Gawein és zöld lovag (mb. ang): Uránia 14. h6. 8; Széchenyi n4. 16. h8. Holtbiztos tipp (ang): Alfa 4. n7. f9; Uránia h9. 11, n2; Kossuth XIII. 14. h6. 8; Május 1. 9. nf2. f2; Budafok n6. f8; Kőbánya 15—18 és 20—21. 3. nfi. f8; Palota 15—16 és 18—21. h5. 7. Huckleberry Finn és a csirkefogók (mb. sz) : Budafok 18—19. hu. 3. Joachim, dobd a gépbe! (mb. cseh): Táncsics 15—18. f4. h6. 8; Pest-Buda 19—21. n6. f8; Zrínyi este f9. Lázadás a buszon (mb. ang) : Palota 13—19. du. h3. A lopakodó Hold (am) : Csokonai h9, 11, n2. Az 5. hatalom (mb. dl) : Felszabadulás 15—19 és 21-én este f8. Világ 19—20. h6. h8. ünnepnap A STÚDIÓPROGRAM KERETÉBEN A társaság tisztelt tagjai (bőig): Toldi stúdiómozi este 19. Visconti-emlékműsor. Toldi stúdiómozi: Rocco és fivérei i—ii. (ol. **) 15—16. 5-kor; Halál Velencében * (ol) 17—18, 14, 6; Közöny (ol—fr. **) 19-én 4, n7; Elátkozottak (mb, ol— NSZK, ***) 20-án 3, h6: Ludwig, I—II. (ol—fr—nyn,**) 21-én tő.Az édes élet, I—II. ol. **) : Ugocsa 3, 7. Vörös sivatag (ol. **) : Pest-Buda 16-án 5, f8; Palota 17-én 5, f8; Kőbánya 19-én 3, f6, 8; Felszabadulás 20-án 3, f6, 8. Homokvár (lap) : Fény 15-én f4, n4-klór is. A stadion őrültjei 6, f9. Biciklitolvajok (pl): Rákóczi 15-én f4, h6, 8; Fórum 17-én 5, n8; Maros 19-én f4, h6, h8; Csillag 20-án 5, n8; Zuglói 21-én f4. h6. 8. (mb. fr) : Sport f4. h6. Puskin h9. n1. n2. Bartók h9. 11. n2; Alkotmány 3. n6. f8; Dózsa 4. n7. f9. Bástya éjjel 10. A színész és a vadak, i— 11. (rom): Csokonai f4. h7; Vörös Csillag mp. fi. Május 14. n3. Ulzana (mb. NDK): Táncsics 19—21. f4. Váltságdíj (ang. **) : Corvin 1 4. h6. 8: Kölcsey t'4. h6. 8: Kultúra 19—20. n6. h8, ünnepnap 3-kor is; Tétény 16—18. ffi, h8. vas. n4-kor is. Volt egyszer egy zsaru (mb, fr—dl) : Madách 15—16. 5. n3. Zongora a levegőben ’(m) : vörös Csillag 4. n7. f9; Bástya h9. 11. n2: Ady 15—18. h6. 8. vas. f4-kor is; Maros 20—21. h6. hó: Rege 19—21. h6, 8. ünnepnap n4-kor is. Világ 15—18, f6, h8, vas. n4-kor is. AZ ÉJSZAKAI ELŐADÁSOK MŰSORA Bástya: A stadion őrültjei (mb, fr) minden este 10. Allandiai Leningrádban (mb, sz,dl): Zrínyi 4, n7. Paviinka (mb, cseh): Bem h6, 8. Piedone, a zsaru (dl): Ipoly 19—21, n4, f6, 8. Tündér 15-én n6, f8. Puha ágyak, kemény csaták (ang, **) : Akadémia 19-én f4, h6, 8. Robinson és a kannibálok (mb, pl): Béke XII. 17—18, n6, f8, vas. 3-kor is. Éva 19—21, f4, hfi, 8. A Robinson-lány (mb, cseh): Bocskay 19—21, n6, f8, ünnepnap 3-kor is. A rejtelmes sziget (mb. fr—sp—dl): Béke XV. 19-én 3. n6, f8; Kossuth XX. 15—18, f4, hfi. 8; Tündér 16- án n6, f9. A sakál napja (ang—fr): Alkotás 3-tól f9-ig folytatólag. Zrínyi 10. 1; Bethlen 3. h6, f9. Szabad szél (sz) : Tündér 13-án 3, nfi, f8. Szertartás (lap) : Béke XIII. 15—16, f6. 8. A tábornok állva alszik (mb. dl): Világosság 17- 18. n6. f8, vas. 3-kor is. Uhuka, a kis bagoly (rajzfilmsorozat) : Honvéd du. 3. Az utolsó mozielőadás (am. **) : Honvéd 4-től 8-ig folytatólag. A vadon kiáltása (kanadai) : Balaton 14. h6. 8. Béke XIII. 19—20. n6. f8. ünnepnap 3-kor is: Csillag 16— 18. 5, n8, vas. h3-kor is. A vénlány (fr): Nap 15—18, este 8. Vízkereszt, vagy amit akartok (sz) : Akadémia 18-án 14, hft. 8. Volt egyszer egy vadnyugat, I—II. (am—dl): Béke XV. 21-én 6-kor. Otthon XX. 15—20. 7-kor, vas. és ünnepnap h4-kor is. Vörös rekviem (m) : Balassi 19— 21, este n8. Béke XV. 18- án 3. n6, f8. Nap 15—18. f4, h6. West Side Story, I—II. (am): Ipoly 15—18, 4, 7. FILMSOROZAT KÖZKÍVÁNATRA Diadal 14. hft, 8. 21-én 3. f6, 8. 15-én Gyilkosságok péntek este, 16-án Kétéltű ember, 17-én Közelharc férfiak és nők között, 18-án Királynő nehéz napja, 19-én Pendragon-legenda, 20-án Lázadás a buszon, 21-én Utolsó mozielőadás (**): Filmmúzeum (VII., Tanács krt. 3): A hölgy egy kissé bogaras (m. készült 1938- ban) 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21-én: de. 10, 12, 2- A nap szépe (d.fr. készült 1967- ben, rendezte Louis Bunuel, **) 15—16-án: du. 4-kor, 17— 18-án: 4. 6. 8. 20—21-én: du. 4-kor. (Jegyelővétel 2 napra előre.) KULTÚRHÁZAK MOZIMŰSORA Gutenberg Műv. Ház (VIII., Kölcsey u. 2) : Robinson és a kannibálok (szín, ol rajzfilm) 15—18-ig: h5. 7. Szerelmi bűntény (szín, ol) 19— 20- ig: h5. 7. 1976. április 14 f Operaház: A walkür (B. b., 8. ea., 6). — Erkel Színház: Aida (Zurab Szotkilava mv., Főisk. b., XII. s., 6. ea., 7). — Nemzeti Színház: II. Richárd (Fein, b., C. s., 4. ea., 7). — Madách Színház: Spanyol Izabella (K. b., 7). — Madách Kamara Színház: A házasságszerző (7). — Vígszínház: Rezeda Kázmér szép élete (Komb. b., 2. s., 6. ea., 7) . — Pesti Színház: Eredeti helyszín (7). — Operettszínház: Nebáncsvirág (7). — József Attila Színház: Mai történet (F. b., 5. ea., 7). — Thália Színház: Thália-kabaré (7). — Vidám Színpad: Aki mer, az nyer (fél 8). — Egyetemi Színpad: Jean Vigo Filmklub (fél 6 és fél 3). — Budapesti Gyermekszínház: Pinokkió (du. 3. Csepel). — Bábszínház: Hamupipőke (de. 10). — Fővárosi Nagycirkusz: Trolle Rodin vízicirkusz (fél 8) . — Kamara Varieté: őfelsége, a nő (fél 6 és 8). — Zeneakadémia: Perényi Miklós gordonkaestje (Évszázadok muzsikája 8., fél 8) . Kisterem: Frideczky Katalin zongoraestje (fél 8), rádió 8.27 Petress Zsuzsa és Kishegyi Árpád énekel 8.45 Válaszolunk hallgatóinknak 9.00 Bogár István: Hat mese 9.15 Beethoven: Kantáta II. József császár halálára 10.05 Tisza menti népszokások, hagyományok 10.35 Udvardy Tibor énekel 10.54 Rákóczi 11.14 Hallgassuk együtt! Frescobaldi-művek, ism. 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Könyszemle 13.30 Verbunkosok, katonadalok 14.00 Ezeregy délután 14.30 Rahmaninov: I. zongoraverseny 15.10 Iskolarádió 15.50 Cseh polkák 16.10 Magyar muzsika 16.40 Balázs Árpád nótáiból 17.05 Fogyasztók fóruma 17.30 Úi felvételeink 17.58 Sárosi Katalin énekel 18.15 Miért igen, miért nem? ( MŰSOROK ) 19.15 Gondolat 20.00 Giorgio Tozzi énekel 20.20 Lakodalmas dalok 20.55 Kis magyar néprajz 21.05 Örökzöld dallamok, ism. 22.20 Hanoi tavasszal, El. 22.30 Gennagyij Rozsgyesztvenszkij Sibelius-műveket vezényel a Szovjet Rádió és TV szimf. zenekara élén 23.19 Zenés játékokból Petőfi rádió 8.05 Népdalok 8.33 Nino Rota: Harsona verseny 8.50 Mátrai Zsuzsa és Korda György énekel, a 101 Strings zenekar játszik 9.23 Délelőtti torna 9.33 Veronika. Részi. 10.00 A zene hullámhosszán 11.33 A Szabó család. Ism. 12.00 Fúvósművek 12.33 Kamarazene 13.33 Kodály: Gyermektáncok 14.00 Zenés délután kettőtől h ötig 17.00 Ifjúsági Rádió 18.00 Varázskeringő. Részi. 18.33 Rossini összes nyitányai 19.21 Bundschuh István stájer citerán játszik 19.35 Magnósok, figyelem ! Ism. 20.20 Egy kis figyelmet kérek! 20.33 Rendezte: László Endre. Szemirámisz szerelme, hangj. fantázia 22.01 Nóták 22.33 Ritmusok Varsóból, Prágából és Berlinből 23.20 Mendelssohn műveiből 3. műsor 14.05 Petrovics Emil műveiből 14.34 FARAGÓ LAURA NÉPDALFELVÉTELEIBŐL 14.49 BERG LULU, HÁROMFELV. OPERA 17.20 ZENEKARI MUZSIKA 19.00 TIP-TOP FARADÉ. A BERGENDYEGYÜTTES FELVÉTELEIBŐL 19.33 KÉT STOLZERMADRIGAL 19.40 LISZT-ZONGORAMŰVEK, Átiratok. LANTOS ISTVÁN HANGVERSENYE Közben: kb. 20.25 Bemutatjuk Kereszt? Kornél kertészmérnököt Kb. 21.15 Operakettősök 22.07 DÁVID GYULA: KÜRTVERSENY 22.21 ÚJ LEMEZEINKBŐL. BARTÓK ÖSSZES VONÓSNÉGYESEI Televízió 8.00 Tv-torna 8.05 ITV 10.20 Delta. Ism. 10.45 A változó Ázsia. Hongkong és Macao. ism. 11.50 Életet az éveknek. Ism. 12.30 Játék a betűkkel. Ism. 12.55 Gyapotpelyhecske. Szovj. rövidfilm, színes 13.06 ITV 17.18 Hírek 17.30 Lakat 17.45 Postafiók 250. 18.00 A Razdan partján 18.15 Döntés születik. . . 18.50 ..0, tudsz-e szállani.. .*•. Tóth Árpád versei 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.05 Jogi esetek 20.45 özvegy Coudercné, Fr.—olasz film, 16 éven felülieknek! 22.10 Tv-híradó 3. 22.20 Családi kör 2. műsor 20.00 Vezetők klubja. Vállalkozzék a vezetői 20.40 Különleges síverseny. Am. rövidülni 20.50 Tv-híradó 2. 21.10 Hazánkról szóljatok szép szavak! V/3. Pozsonyi tv 16.00 Publicisztikai műsor 16.30 Közép-szlovákiai híradó 16.50 Tv-Magazin 17.15 Fiatalok szemével 18.00 Esti mese 19.00 Tv-híradó 20.00 A sirály születése. Szovj. film