Népszava, 1976. május (104. évfolyam, 103–127. sz.)
1976-05-26 / 123. szám
1976. május 26. Gáspár Sándor a IX. kerületben Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára kedden látogatást tett a IX. kerületi pártbizottságon. Részt vett a látogatáson Uzsoki István, a budapesti pártbizottság osztályvezetője. A kerületi pártbizottság székházában Gál Lászlóvá, a pártbizottság első titkára és a kerület állami, társadalmi vezetői fogadták és köszöntötték a vendéget. Gáspár Sándor aktívaértekezlet keretében találkozott több kitüntetett vállalat és szövetkezet párt-, gazdasági, szakszervezeti és KISZ-vezetőivel. Kötetlen eszmecserét folytattak időszerű politikai kérdésekről, ezen belül kiemelten a munkahelyi demokratizmus érvényesüléséről. (MTI) Huszár István látogatása a VIII. kerületben Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese kedden látogatást tett a VIII. kerületben. Részt vett a látogatáson Mészáros Vilmos, a budapesti pártbizottság osztályvezetője. Szabó István, a VIII. kerületi pártbizottság első titkára, s a kerület állami, társadalmi vezetői fogadták, köszöntötték a vendéget, aki felkereste a Taurus Gumiipari Vállalatot. A vendégeket és a kerületi vezetőket itt dr. Tatai Ilona vezérigazgató és más vállalati vezetők fogadták. Ezt követően Huszár István megtekintette az abroncsgyárat. Délután a kerületi pártbizottságon Huszár István szocialista brigádvezetőknek, illetve tömegszervezeti aktivistáknak, gazdasági vezetőknek előadást tartott időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. (MTI) KITÜNYEVÉS Hafez al-Asszad, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke, a hadsereg és a fegyveres erők főparancsnoka a Szíriai Érdemrend 2. fokozatával. Mustafa Tiassz tábornok, a Szíriai Arab Köztársaság fegyveres erői főparancsnokának helyettese, hadügyminiszter, a Kiképzési Rend 1. fokozatával tüntette ki a szolgálatteljesítés közben gépkocsi-baleset következtében elhunyt dr. Halász András mérnök ezredest, a szíriai katonai-műszaki főiskolán szakértőként szerzett érdemei elismeréséül. A kitüntetéseket a szíriai államelnök megbízottja, a temetésre hazánkba érkezett Abdul Rauf Seikh-Ali dandártábornok kedden délelőtt nyújtotta át dr. Halász András özvegyének. A kitüntetés átadásán részt vett Czinege Lajos vezér, ezredes, honvédelmi miniszter, valamint a magyar néphadsereg több magas rangú tábornoka és tisztje. Jelen volt Abdul Halim Kaddour, a Szíriai Arab Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Kedden az Építők Szakszervezetének székházában megkezdődött a fővárosi pedagógusok háromnapos tanácskozása. Elsőként dr. Gosztonyi János oktatási államtitkár számolt be a minisztérium fővárosi felügyeleti vizsgálatának tapasztalatairól. A többi között megemlítette: egész sor tanintézetben figyelemre méltó és követendő új módszerekkel dolgoznak a tanárok, különösen az alsó tagozatos nevelők. Erőteljesen fejlődik a világnézeti nevelés, s nyomában erősödik a fiatalok világnézete, erkölcsi ítélőképessége. A következő tanév legfontosabb feladatai között említette meg az államtitkár a pedagógus-továbbképzés fontosságát, az új tantervekre történő megfelelő felkészülést. A beszámoló után dr. Gosztonyi János bejelentette, hogy az 1976—1977-es tanévtől kezdődően az általános iskola alsó tagozatában bevezetik a 11 napos tanítási rendet — tehát minden második szombat szabad lesz. E szabadnapxikon természetesen biztosítják a napközisek iskolai foglalkoztatását. Dr. Mezei Gyula, a fővárosi tanács művelődésügyi főosztályának vezetője, a felügyeleti vizsgálat kapcsán a nevelő munka erősítéséről szólott elsősorban. "XT 11 napos tanítási rend az általános iskolák alsó tagozatában II KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a guyanai nemzeti ünnep alkalmából táviratban üdvözölte Raymond Arthur Chungot, a Guyanai Szövetkezeti Köztársaság elnökét. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására kedden Budapestre érkezett a Perui Kommunista Párt pártmunkásküldöttsége, amelyet Raul Acosta főtitkárhelyettes, a Politikai Bizottság tagja vezet. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Nagy Gábor, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Daniel Retureau, a Pedagógus Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége (FISE) főtitkára kedden délután Budapestre érkezett, hogy a Pedagógusok Szakszervezetével a közös, soron levő feladatokat megtárgyalja. Érkezésekor a repülőtéren dr. Voksán József, a Pedagógusok Szakszervezete főtitkára fogadta. Dr. Lékai László bíboros beiktatása Koméban VI. Pál pápa hétfőire összehívta a bíborosi testületet, majd a vatikáni palotában ünnepélyes szertartás keretében beiktatta a tizenkilenc újonnan kinevezett bíborost, köztük dr. Lékai László esztergomi érseket, a magyar katolikus püspöki kar elnökét. A szertartáson — eleget téve a Vatikán meghívásának — jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Palotás Rezső, a Magyar Népköztársaság római nagykövete. (MTI) Elutazott a perui egészségügyi küldöttség Dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter meghívására néhánynapos látogatást tett Magyarországon a Jorge Tamayo de La Flor egészségügyi miniszter által vezetett perui egészségügyi küldöttség. Jorge Timayo de La Flort fogadta Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, Pója Frigyes külügyminiszter és dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter. A perui küldöttség kedden délután elutazott Budapestről. Részletes jelentés a közép-ázsiai elemi csapásokról Április közepétől egy hónapig viharos esőzések voltak a szovjet Közép- Ázsiában levő Tádzsikisztán több körzetében, a nagy mennyiségű csapadékot sár- és kőzuhatagok kísérték, a folyók vízszintje jelentősen megemelkedett — közölte a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában Mirzo Babajev, a Tadzsik Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára. A víz egyes helyeken megrongálta az utakat és a hidrotechnikai létesítményeket. A külvilággal való összeköttetés is számos helyen megszakadt. Egyes lakó- és középületek is megsérültek. Néhány körzetben pusztítást okoztak azok a földmozgások, amelyeknek központja az üzbég SZSZK- ban volt. Mint Babajev elmondta, az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet minisztertanács azonnal anyagi segítséget nyújtott Tádzsikisztánnak, cementet, fémszerkezeteket, fát és más építőanyagokat, összeszerelhető házakat küldött a köztársaságba. Az elemi csapások okozta károk felszámolására a tadzsik kormány által biztosított anyagi eszközöket is felhasználják. Tádzsikisztán párt- és tanácsi szervek az elemi csapástól szenvedett összes családot anyagi segítségben részesítették. A viharos esőzések több mint negyvenezer hektáron mosták el a gyapotvetéseket. Ezeken a területeken már elvégezték az újravetést.. Az elemi csapás nem okozott pánikot, minden károsult tudta, hogy az egész ország, a köztársaság kormánya segítséget nyújt majd — hangsúlyozta Babajev. A Tadzsik Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára kijelentette, hogy jelenleg a fő figyelmet a köztársaságban a csatornák és más hidrotechnikai létesítmények helyreállítására fordítják. Emlékeztetett arra, hogy az áradások, valamint a sár- és kőzuhatagok elleni védekezésre a tadzsik kormány évente mintegy hétmillió rubelt fordít. NÉPSZAVA Pénteken délután kezdődik a könyvhét •Az ünnepi könyvhét országos és fővárosi megnyitójára május 28-án 15 órakor kerül sor Kőbányán, a Pataky István téren. A megnyitó beszédet Orbán László kulturális miniszter tartja. Május 29-én, szombaton rendezik az országos vidéki megnyitót. Szombathelyen. Itt Dobozy Imrének, az írószövetség elnökének megnyitó szavai hangzanak el. Megrendezik az országos szövetkezeti megnyitót is, ugyancsak 29-én, Szarvason, a Vajda Péter Művelődési Központban. A könyvheti listán 126 könyv szerepel, s amikor ezt a tudósítást írom, már biztos, hogy egy kivételével mind megjelenik a megnyitó napjára. Ismerve nyomdai viszonyainkat, s emlékezve az elmúlt évek könyvheteire, nagy szó, szinte rendkívüli erőfeszítések eredménye ez. A könyvekkel még a következő napokban, sőt a könyvhét után is foglalkozunk. Nézzünk néhány példát az események, rendezvények közül. Az országos megnyitó színhelyén, azaz Kőbányán, a Pataky István Művelődési Központban nyílik a Szép magyar könyv című kiállítás, május 28-án. A múlt esztén, de legszebbnek ítélt könyveit június 10-ig tekinthetik meg így együtt az érdeklődők. A művelődési központ előtt felállított sátraknál a megnyitó délutánján összesen húsz író dedikál. Budapesten egyébként nyolcvan utcai könyvsátor áll majd a könyvhét idején, az üzemi könyvvásárok száma pedig jóval meghaladja a kétezret. Újdonság, hogy az olvasók kívánságára az idei ünnepi könyvhéten két, antikvár könyveket árusító sátrat is felállít az Állami Könyvterjesztő Vállalat. Az egyiket a kőbányai Pataky István téren, a másikat a Rákóczi úton, az Extra Áruház mellett. Vidéken a megyeszékhelyeken kívül Karcag is csinál könyvteret, méghozzá önerőből. Szombathelyen a többi között „zenélő udvar’’ lesz, népzenei délutánnal, kórusok, fúvósötös felléptével, hanglemezparádéval. Szolnokon jórészt belépődíjas műsorokat tartanak a könyvudvarban, mert a teljes bevételt egy általános iskolai könyvtár építésére fordítják. Kékestetőn gyerekek és hivatásos művészek fellépésével, Játsszunk mesét, játszszunk zenét! címmel közös műsort rendez június 3-án a szanatórium és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat. Debrecenben a Petruska című népi komédiával az utcára vonulnak a Csokonai Színház művészei, de lesz gyermekszínpadi bemutató, táncház, népművészeti „seregszemle” is. A legjobb értelemben vett vásár és látványosság lesz az idei ünnepi könyvhét. M.L !A RÁDIÓ MELLETT-) PALACKPOSTA Miért gyakorol ránk oly rendkívüli hatást Lendvai György új rádiójátéka? Miért ragadja magával Gálos tanár úr története a hallgatót? Hiszen a magány, a tragédia, a családi kötelékek felbomlásának drámái nap mint nap a legkülönfélébb formában teret kapnak a rádióban is. A Palackposta már formájában is meglepően rádiószerű: a gégebeteg tanár „beszélgetőfüzet” segítségével érintkezik környezetével. Az egyoldalú beszélgetés le nem írt mondatait szinte nekünk kell megfejtenünk, a tanár fiával együtt, aki ebből a füzetből ismeri meg tulajdonképpen az apját. A lélektani nyomozással párhuzamosan a fiú valódi nyomozást is folytat: sorra járja apja életének utolsó tanúit, hogy végső időszakáról pontos képet kapjon. S ez a „késő bánat”, a visszavonhatatlan halál után, a szemünk láttára avatja felnőtté a magára maradt fiút. Az író egyfelől a léti nemlét örök kérdéseire próbál feleletet adni, másfelől a hétköznapi realitás legapróbb részleteit is precízen rajzolja fel, az örök igazságok távlatos íve alá. E kettősség írói ötvözetben valósul meg a szerző darabjában. Barlay Gusztáv rendezése jól érvényesítette a darab előnyeit, különösen a főszereplő Mécs Károlynak nyitott nagy teret. MEGÉRZÉS A zsebrádiószínház hétfőn este két Fendrik Ferenc-jelenettel bemutatót tartott. Az első, az Én tudom! Koppenhága két szerencsétlen fiatalnak marakodó szerelmét villantotta fel. A második, derűsebb színezetű, a Megérzés tulajdonképpen humoreszközletre épül: egy francia férj nem kapja meg a telefonjelzést házvezetőnőjétől, s így felesége felkeresi a nyaralásában. Természetesen kiderül, hogy estéjét nem egyedül töltötte. A balszerencsés eset oka a telefonsztrájk. Horváth Ádám a két villanásnyi történetnek is megfelelő levegőt, teret tudott biztosítani. A két mini darab így jó szórakozást nyújtott. MUNKÁSAKADÉMIA Javult a Munkásakadémia. Elvontsága csökkent, magas szintű, sokak által korábban nehezen érthető tudományossága közelebb került az átlaghallgatóhoz. •Legalábbis A fény világa című adásából az derültki, hogy lehet a fizikát, csillagászatot és a fény jelenségéhez kapcsolódó egyéb tudományokat olyan szinten megértetni, amely nem kíván a hallgatótól magas előképzettséget. Az elvontabb régiókból a mai gyakorlati, ipari kérdésekig jutottak el a kérdezők és a válaszolók, röpke fél óra alatt is rendkívül sok részletről szót ejtve a rögtönzött vitában. Egyed László és Simonffy Géza szerkesztői, illetve az előbbinek műsorvezetői erényei révén is egyre rokonszenvesebbé alakul ez a műsor. SZOMBAT DÉLELŐTT Már a rádióújságbeli kis „ízelítő” is sokat sejtet a Szombat délelőtt programjából. A sok szín, a változatos tematika ezúttal is érdekessé tette a műsort. De talán nem is annyira a tartalmi gazdagság fogta meg ezúttal a hallgatót, hanem az a gyakorlatiasság, amellyel több dologban is tanácsot tudtak adni az embernek. Mit tegyünk, ha váratlanul akváriumot kapunk ajándékba? Milyen növényt ültessünk ki a napsütötte, forró pesti erkélyekre, milyen könyvet érdemes elolvasni, és milyen moziban nem érdemes elmenni ezen az esős hétvégén, vagy esetleg a következőn. Nagy szükség van erre a műsortípusra — hatásos, szórakoztató, és még hasznos is. Háry Márta Lenin-renddel tüntették ki a moszkvai Nagy Színházat Lenin-renddel tüntették ki a moszkvai Nagy Színházat a szovjet zene- és táncművészet fejlesztésében elért kimagasló érdemeiért, megalapításának 200. évfordulója alkalmából. A híres társulat több tagja ugyancsak magas kitüntetéseket — köztük Lenin-rendet — és címeket kapott. Moszkvában kedden ünnepi ülésen és hangversennyel emlékeztek meg a szovjet kultúra nagy ünnepéről, a Nagy Színház jubileumáról. HOMZOIVT — A csákvári fazekasművészet remekei láthatók a Néprajzi Múzeum kedden megnyílt kiállításán. Múlt századi, sőt tizennyolcadik századi darabok is kiállításra kerültek. Kitüntetéses doktorrá avatás Kedden ünnepi ülést tartott a szegedi József Attila Tudományegyetem tanácsa. Az eseményen sub auspiciis rei publicae popularis kitüntetéssel doktorrá avatták Kemenes Istvánt, aki az állam- és jogtudományi karon, Kun Lászlót, aki a bölcsésztudományi karon és Wéber Margitot, aki a természettudományi karon fejezte be tanulmányait. A régi hagyományok szerint lezajlott ünnepségen dr. Fodor Géza rektor köszöntötte a résztvevőket. Ott volt dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Hanga Mária oktatási, dr. Szilbereky Jenő igazságügyi miniszterhelyettes, valamint Csongrád megye és Szeged város több párt- és állami vezetője. NYÁRI MŰVÉSZTELEPEK Évről évre növekvő sikerrel, mind nagyobb érdeklődés mellett működnek a nyári művésztelepek. Egyike a legrégibb hagyományokkal rendelkezőknek a hajdúsági nemzetközi festőszimpozion. Tíz hazai és tíz külföldi művész elemzi majd Hajdúböszörményben a festészet műhelygondjait. Másodszor rendezik meg a hortobágyi nemzetközi festőszimpoziont. Kecskeméten tizenöt hazai és öt külföldi művész a tűzzománc technikával foglalkozik a nyáron, Nagyatádon két hónapon át faszobrászok alkotótelepe fog működni. Nyíregyháza-Sóstón festő-grafikus alkotótelep nyílik. Velemen textilművészeti szimpoziont rendeznek. Villányban az idén július 1-étől három hónapon át működik a kőszobrászok tábora. Egyik legrégibb művésztelepünk valóságos múzeum jelleget kapott az évek során, a művészek itthagyják alkotásaikat. A Zala megyei Egervára a fafaragóknak, Salgótarján festőknek és grafikusoknak nyújt nyári találkozó- és alkotóhelyet. A Bábosok nemzetközi értekezlete Moszkvában A bábjátékművészet nagyszabású eseményére, a Nemzetközi Bábművész Szövetség (UNIMA) tizenkettedik kongresszusára kerül sor május végén Moszkvában. Hetven ország képviseletében kilencszáznál többen vesznek részt a megbeszéléseken és hozzájuk csatlakozó előadásokban, eseményeken. A bábművészet és a társadalom, a bábművészet és az ifjúság kapcsolata, a bábjátéknak a harmadik világban képviselt hangsúlyos szerette fontos helyet kapnak a vitákban. A kongresszushoz kapcsolódó bábos fesztiválon a Szovjetunió hat köztársaságának hét csoportja és tizennégy külföldi együttes mutatja be műsorát, köztük amerikai csoport is. Állami Bábszínházunk együttese a Háry Jánost, Szilágyi Dezső bábacaptációját játszsza két alkalommal, a nemzetközi jellegre tekintettel egyszer orosz, egyszer francia, narrátorszöveggel, Darvas Iván, illetve Mensáros László szövegmondásával. A Kulturális Minisztérium delegációja, valamint fiatalokból, bábművészekből összetevődő csoportok is utaznak Moszkvába a bábművészet seregszemléjére. l Finn énekkar Pécsett Pécs finnországi testvérvárosa, Lahti nagy múltú férfikara, Vaiikko Tiensun karnagy vezetésével, a Mecsek Kórus két év előtti látogatásának viszonzásaként Pécsett vendégszerepel. Finn és magyar népdalfeldolgozásokat is tartalmazó műsoruk a kedd esti bemutatkozás alkalmával nagy sikert aratott a Liszt Ferenc Hangversenyteremben. A lahtiak baráti találkozón vettek részt a Mecsek Kórus tagjaival.1 I. Operatalálkozó Szegeden Hazánk valamennyi operatagozatos színházának a részvételével ötnapos operatalálkozó kezdődött kedden Szegeden. Művészek, igazgatók, kritikusok szakmai tanácskozásokon beszélik meg operaművészetünk gondjait, törekvéseit, távlatait. A megnyitás estéjén a szegedi társulat, vezető budapesti énekművészek közreműködésével, Oberfrank Géza vezényletével Puccini: Manon Lescaut című operáját mutatta be. A debreceniek Mozart: Varázsfuvoláját, a pécsiek Weber: Bűvös vadászát, az Állami Déryné Színház operarészlege Smetana: Eladott menyasszonyát mutatják be. A szegediek: Vántus István Aranykoporsóját és Mozart: Figaro házasságát is előadják a találkozó keretében. A Bartók Béla Művelődési Központban megnyitották „A magyar zene- és táncművészet harminc éve” című kiállítást.