Népszava, 1976. június (104. évfolyam, 128–153. sz.)

1976-06-30 / 153. szám

10 SZERDÁM mozaik 1978. JÚNIUS 30., SZERDA. A Nap­kel 3 óra 50 perckor, nyugszik 19 óra 45 perckor MARAD A MELEG Középpontjával a Fe­hér-tenger térségében ciklon örvénylik. Hatá­sára észak, északnyugat felől különböző hőmér­sékletű és nedvességtar­talmú léghullámok ér­keznek a Szovjetunió területének középső és északi részei felé. Vonu­lásukat megélénkülő szél, szórványosan zápor, zivatar és hőmérséklet­csökkenés kíséri. Ugyan­akkor Európa többi ré­szén gyengék a légmoz­gások, ezért a helyi té­nyezők formálják az idő­járást. A legmagasabb nappali hőmérséklet eze­ken a területeken általá­ban 5—10 fokkal volt magasabb a legutóbbi 14 év átlagánál. A követke­ző 36 órában a Kárpát­medence időjárásában gyökeres változást nem várunk, azonban elszór­tan kialakulhat zápor, zivatar. Várható időjárás szer­da estig, főként nappali felhőképződés, szórvá­nyosan előforduló zápor, zivatar. Gyenge, napköz­ben megélénkülő, válto­zó irányú szél. Legma­gasabb nappali hőmér­séklet 27—32 fok között. A Duna Budapestnél 210 centiméter.­­ Román híradástech­nikai szakkiállítás nyílt kedden az Elektroimpex Üllői úti bemutatótermé­ben. Asztali, hordozható és zsebrádiók, autórádiók, nagyképernyős és hordoz­ható televíziók képviselik az Elektronom román kül­kereskedelmi vállalat leg­újabb, exportra ajánlott termékeit. Az idén több mint 800 ezer rubelért ho­zunk be ezekből a készü­lékekből. A Könyvpárbaj címen rádiós szellemi vetélke­dőn méri össze tudását a dunakeszi MÁV Járműja­vító Üzem József Attila és a debreceni BIOGAL Gyógyszergyár Szebellédy László szocialista brigádja ma este negyed nyolctól (egyenes közvetítésben) a debreceni üzem kultúr­­terijében.­­ Tizenöt halálos áldo­zata van — köztük három gyerek — a dél-svédorszá­gi Helsingborg közelében hétfőn bekövetkezett vas­úti szerencsétlenségnek. Az utolsó holttesteket csak kedd reggel tudták kisza­badítani a roncsok közül. LAKÁS-, ÓVODA-, BÖLCSÖDE-, ÜZLETÉPÍTÉS a Józsefvárosban A Józsefváros első számú tervfeladata: további 1032 lakás a következő öt évben. A kiemelkedő be­ruházások a gyermekintézmények hálózatát bővítik. A Vajda Péter utcában egy 60 személyes bölcsődét, a Makarenko és a Baross utcában pedig egy 500 sze­mélyes óvodát újítanak fel. Jó hír az iskolásgyerme­­keknek: még az idén átadják a 150 személyes úttörő­házat és a városkúti 60 személyes napközi otthont. Folytatják a 400 személyes káptalanfüredi ifjúsági tábor fejlesztését. A testedzési lehetőségek is bővülnek. Évenként egy-egy iskola területén sportudvart alakí­tanak ki. A kereskedelmi hálózat fejlesztése főként a rekonstrukciós területen várható, de a kerület más részeibe is telepítenek ABC-áruházat és önkiszolgáló éttermet. A Baross tér 8. szám alatt például 3000 négy­zetméter alapterületű közért-áruház segíti az ellátást. Korszerűsítik a Kerepesi úti piacot is, fedett vásár­csarnok, ABC-áruház és önkiszolgáló étterem kiala­kításával. Az épületek karbantartására is több gondot fordítanak. 1700 lakás felújítását tervezik.­­ Televíziós átjátszó adót helyezett üzembe kedden Bonyhádon és Veszprémben a Posta rá­dió és televízió műszaki igazgatóság. Bonyhádon a 6-os csatornán működő adó a tv 1-es műsorát to­vábbítja 2500 előfizetőnek. A veszprémi 9-es csator­nán vehető 20 wattos adó­val a tv 2-es műsorának vételét is lehetővé teszi.­­ A munkaügyi döntő­­bizottsági tisztségviselők és tagok továbbképző tan­folyama országszerte be­fejeződött. A záróünnep­séget kedden tartották a budapesti Jogászházban, ősszel újabb tanfolyamok indulnak.­­ Ismét árusítható a Lyra. A KERMI a Lyra 68 típusú importált zenegé­pek forgalomba hozatalát korábban az életbiztonsá­­got közvetlenül veszélyez­tető hibák miatt betiltotta. Azóta a forgalmazó vál­lalatok az előírt átalakítá­sokat elvégeztették, a hi­bákat kijavíttatták. Ezért a készülék árusítását a KERMI ismét engedélyez­te.­­ A léggömbjével az Atlanti-óceán felett repü­lő fiatalemberrel ismét si­került felvenni a kapcso­latot. Kísérői 24 órára el­vesztették a rádióössze­­köttetést, szerencsétlen­ségre gyanakodtak, ami­kor a kis teljesítményű adó a léghajóból ismét je­leket kezdett sugározni. A bátor férfi az Amerika— Európa távnak már egy­­harmadát megtette. — Az ifjúsági klubok helyzetéről rendeztek ked­den megyei tanácskozást Tatabányán. Eddig 130 if­júsági klubot létesítettek a megyében. Többségük ipa­ri telepeken működik. — Megfulladt a harká­nyi gyógyfürdőben Simon­­di Ildikó 7 éves morádi kislány. Az ügyben a rend­őrség vizsgálatot indított. — Halálos áramütés érte villanymotor-javítás köz­ben hétvégi házának javí­tásakor Dunaharasztin Cserba Lajos 25 éves víz- és gázvezeték-szerelő, bu­dapesti lakost. — A Dunába fulladt Dunabogdány határában a szabadstrandon Pénzes Ferenc 10 éves iskolai ta­nuló, helyi lakos. — Bankcsalás. Az egyik nemzetközi légi futárszol­gálat megbízottjának adta ki magát két ismeretlen férfi a londoni Heathrow repülőtéren, és különböző bankok, nagy cégek nevé­ben kétmillió fontot vett át továbbításra. Mire a valódi futárok jelentkez­tek, a tolvajok eltűntek.­­ A Balatonfejlesztési Tárcaközi Bizottság állan­dó kiállítása kedden meg­nyílt Balatonföldváron, az Erzsébet úti bemutatóte­remben. Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesz­tési miniszterhelyettes is­mertette a következő idő­szak fejlesztési program­ját. A cél, hogy kiépítsék a szennyvízcsatorna­, az ivóvízhálózat, az elektro­mos és hírközlési létesít­mények rendszerét.­­ Megkezdődött a Wei­ner Leó-emlékverseny kedden este a Zeneakadé­mia kistermében. Ezúttal harmadszor rendezik meg. A szonáta párosok, a vo­nóstriók és vonósnégye­sek — a főiskola jelenlegi, illetve itt végzett egykori növendékei — két-két for­dulóban mérik össze tudá­sukat. — Képtárépítő egyesület alakult kedden Szombat­helyen. A városban Der­­kovits Gyula és Dési Hu­ber István alkotásait őr­zik. Az elmúlt három év­ben negyvennel nőtt a Derkovits-emlékházban őrzött művek száma. Dési Huber István özvegye is Vas megyének ajándékoz­ta a művész hagyatékát. A képtár építését társadalmi munkában végzik. — Történelmi tárgyú magyar—francia kopro­­dukciós filmet forgatnak a sümegi várban. A turisták a várat emiatt csak július 3-tól látogathatják. — Gyermekrajz-kiállí­­tás nyílik július 1-én a Marcibányi téri ifjúsági házban. A témát a Ma­gyar Országos Állatvédő Egyesület hirdette meg. — A Viking­­ amerikai Mars-szonda leszállási körzetét egyelőre nem si­került kiválasztani azok­ról az újabb fotókról, me­lyek a vörös bolygó köz­vetlen közelében készül­tek. A tudósok úgy vélik, hogy az eredetileg kijelölt helyszínhez hasonlóan az újabb leszállási célterület felszíne is egyenetlen, ezért a leszállóegység be­rendezései megrongálód­hatnak. Most újabb felvé­telsorozat érkezését vár­ják. — Lezuhant egy sport­­repülőgép hétfőn az NSZK-beli Holzminden közelében. A szerencsét­lenségnek három halottja van, oka ismeretlen. Szeretettel köszönnjük névnapjukon &*/ nevű kedves olvasóinkat Szabályozzák a Szinvát A tervezettnél koráb­ban, még az idén befejezik a Diósgyőri Papírgyár környékén a Szinva sza­bályozását. Tízmillió fo­rintot költenek erre a cél­ra. A csaknem 200 éves gyárban a szabályozás után megszűnik az árvíz­­veszély, s a tervezett fej­lesztéshez a gyár megfe­lelő építési területhez jut. MOZIMŰSOR 1976. július 1­7-ig A szövegben a gyártó or­szágot csak kezdőbetűvel vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rö­vidítések: mb: magyarul be­szélő, 16 éven felüli, •••: 13 éven felüli. A budapesti mozik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztár­­nyitás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra előre. Csak dél­után működő moziknál pénz­­tárnyitás az előadás kezdete előtt másfél órával aznapra és három napra előre. Minden bizonyíték ellene szól (sz.): Művész 14, h6, 8. Hogyan fojtsuk vízbe .. .7 (mb., cseh): Bástya 14, h6, 8; Uránia h9, 11, 12; Kölcsey 1— 4-ig f3, h5, 7; Kőbánya 6—7-én 13, h5, 7. Akció az elnök ellen (mb., am.): Corvin f4, h6, 8; Vörös Csillag 9, u. 1; Bartók h9, 11, n2; Alkotmány h3.. £5, £7, f9; Rózsavölgyi kertmozi £9. Paulina 1880 (fr.—NSZK): Puskin f4, h6, 8. A kék katona (am., •*♦): Vörösmarty kert 8. Nagyítás (ang., •*) : Fény 1-én £4, h6, 8; Pest-Buda 2-án n6, f8; Palota 3-án 3, f8; Kő­bánya 5-én 3, n6, £8. * Magyar filmek mozija (Bányász) Kölyök nló, n­2; Körhinta n2 f4; Déryné, hol van? hö, 8. * Szovjet filmek mozija (Gorkij) Robinson Crusoe (mb.): 1 — 4- ig f4, hö, 8; Ellenintézkedés 5— 7-ig f4, h6, 8. ★ Mátra mese- és ifjúsági mo­zi: Piros cipőcskék (meseso­rozat): flO, fn­, fl2, fi, f2, f3, £4, f5, f6; Nyomorultak I.—II. (mb., NDK—fr.—ol.) : f7. * Bizalmi állásban (am.): Alfa 4, n7, f9; Művész nlO., nl2, n2; Május 1. 9, m2, £2; Dózsa 4. S, 8; Táncsics £4, h6. 8; Bástya este 10. Drága John (svéd, ***) : Duna este 19. Az ellopott csata (NDK): Palota 5—7-ig 5. 13. Tátra 1—4-ig h4. 6, n9. Fehér agyar visszatér (Dl): Vörös Csillag 14, hö. 8. Kossuth XX. 3-kor Folytassa külföldön (mb., ang.): Buda­fok 4-én du. 3. Fáraó I.—n (mb., i.): Madách 4-én du. 12. Gerolstein kaland (m.): Duna 4, n7. Ady 1—4-ig h6, 8, ünnep f4 is. Csillag 5—7-ig 5, n8. Gawein és a zöld lovag (mb., ang.): Palota 4-én h3; cinkota 5-én n6, f8; Zuglói 1—4-ig h­4, h6, 8. Gyilkosságok péntek este (ang.): Csokonai 13, f5, f7, f9. Gyorsított eljárás (mb., ol.) : Madách 5—7-ig n8; Pa­lota 1—2-án és 4-én £8; Óbuda 5—7-ig f4. h8, 8. Hyppolit, a lakáj (m.): Felszabadulás 19. ill. Cl. Bethlen 2-án f4. h6, 8. Harc Rómáért I.—II. (mb., rom.): Kőbánya 1—4-ig 3, £7; Kölcsey 5—7-ig £4, 7. Helga (mb., NSZK, ••): Madách 1— 4- ig 5, n8. Kölyök + Semmit­tevők (am.): Uránia 4, 6, 8.­­Puskin nl6, nl2, n2. Kertész­kedő meg a várúr (mesesoro­zat) : Pest-Buda 4-én 3, n5. Lázadás a buszon (mb., ang.): Rideg Sándor Műv. Ház 4-én du. n3. Madit­enna aranya (am): Pest-Buda 5—7-ig hö. 18. A négy muskétás (fr.): Rideg Sándor Műv. Ház 2—4-ig hö. 7. A négy muskétás újabb ka­landjai (ír.): Rideg Sándor Műv. Ház 6—7-ig h6, 7. Nyest­ünk (rom.): Madách 5—7-ig 5- kor; Tündér 4-én 3, n8, n8. Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban (mb., sz.—o­.): Fény 2—7-ig fi, h6, 8. Tátra 5—7-ig h4, 6, n9. ördög és a bábjátékos (mb., NDK): Palo­ta 1—2-án és 4-én 5-kor. pénzt vagy életet (m­b., am.): Sport 3, n6, f8; Május 1­­4, n7, f9; Bástya h9, 11, n2; Budafok n6, f8. Rabszolgák (am.): Bar­tók £4, h6, 8. Svejk, a derék katona (mb., cseh): Pest-Bu­da 1-én és 3—4-én f6. Válás előtt (am.): Tinódi £3, f6, f7, £9. Vigyázat, vadnyugat (ol.): Kossuth XIII. 3, h6, h9; Hu­nyadi kertmozi 8. Vidám gaz­fickók (fr.): Csokonai f9, fil. fi; Budai kertmozi n9. Volt egyszer egy vadnyugat I.—II. (am.— ol.) : Fény 9, ni; Kini­zsi f6, h8.* Híradó: Magyar Híradó; Negyedik kívánság; Föld; Bábfilm. Reggel 9-től este fil­ig folytatólag.* Gyermekműsorok: Piros ci­­pőcskék (mesesorozat): Mát­ra fló, fn­, £12, fi, £2, £3, £4, fi, f6; Kertészkedő meg a vár úr (mesesorozat): Pest-Buda 4-én 3, no; Pluto és Puck a tóparton (mesesorozat): Ta­nács 3, ünnep 12, 1, 2 is; Pim, Pam és Pumeika (szín., NSZK): Balaton 4, 6, 8; Me­séről mesére (mesesorozat): Alkotás 3—4-én h9-től hi-ig folytatólag; Mese Szaltán cár­ról (szín., sz.): Bem f4, ünnep fl0, fl2, f2 is; Két pont között a legrövidebb görbe (szín., m. ): Zuglói 5—6-án f4, bf5. * Az Anderson magnószala­gok (am.): Petőfi 2—4-ig n6, f8, ünnep 3 is. Anna és a far­kasok (sp., •*): Tétény 5-6- án £6, h6. Arany vadászok (ol.): Béke XV. 5-én n6, £8; Rákóczi 2—7-ig £4, h6, 8. Ár­vácska (m.): Béke XV. 8-án f6, f8. Betörés (fr.): Világ 1— 4- ig n6, h8, ünnep h3 is. Be­tyárok (rom.): Világosság 1 -2-án n6, £6. Blokád I.—II. (mb., sz.): Béke XV. 4-én 3, f7. Otthon XX. 5—5-án £6. A boldogság madara (sz.): Béke XIII. 3—4-én n6, f8, ün­nep 3 is. Boszorkánymester (mb., NSZK) : Zrínyi h9, £11, m­. Charlot-k bejárják Spa­nyolországot (fr.): Béke XIII. 1—2-án n6, £8. Csárdás­királynő (m.—nyn.): Bethlen 3-án f4, h6, 8. Chato földje (am., **): Ady 5—7-ig h6, 8. Csínom Palkó (m.): Akadé­mia 1-én f4, h6, 8. Darling Lili I.—II. (am.): Bocskai 6-án 6-kor. Dandin György vagy a meg­csúfolt férj (m.): Kultúra 5— 6-án n6, £8. Ellenintézkedés (sz.): Csillag 3—4-én 5, n3, ünnep h3 is. Egy király New Yorkban (am.): Jókai 1—4-ig n6, £8, ünnep 3 is. Az Ezüst­­tó kincse (mb., NSZK—jug.): Szabadság este 8. ... És ha­marosan a sötétség (ang., •*): Haladás £7, f9. Fellini — Róma (ol.—fr., *•): Alkotás este f9. A fej nélküli lovas (mb., sz.): Tündér 6-án n6, £8. Félkegyel­mű (sz.): Újvilág 4-én 3, £6, 8. Folytassa, cowboy (ang.) : Liget 1—4-ig nő, £8, ünnep 3 is. Front szárnyak nélkül I.— n. (sz.): Világosság 5—6-án £7. A gammasugarak hatása a százszorszépekre (mb., am.): Bocskai 4-én 3, n6, £8. Kelen 5-én n6, £8. Gyémánt Lady (am.): Cinkota 2—4-ig nő, £8, ünnep 3 is. Hazudós Jakab (NDK—cseh): Fórum 5—6-án 5-kor. Hintónjáró szerelem (m.): Bethlen 4-én £4, hS, 8. Holtbiztos tipp (ang.): Fórum 1—2-án és 4-é­n 5, n8, ünnep h3 is. Ipoly n4, £6, 8; Tündér 3-én n6, £8. Hölgy , autóban szemüveggel és puskával (fr., •*). Tétény 2—4-ig f6, h8, ün­nep n4 is. Játsszunk istent (rövidfilmsorozat): Honvéd 5- kör. Kabaré (am., **): Vilá­gosság 5—6-án n6, h8. A ken­guru (m): Újvilág 5—6-án n6, 8. Zrínyi 2, 4, 6. A keresztapa másik arca (ol.): Tündér 1-én n6, f3. Keserű csokoládé (mb., ol.): Bethlen 5—7-ig n4, f6, 8. A kétéltű ember (sz.): Aka­démia 4-én f4, h6, 8. Béke XV. 7-én n6, f8. Két pont kö­zött a legrövidebb görbe (m.): Zuglói 5—6-án f4, h6. A két aranyásó (mb., NDK): Alko­tás 4, n7, 3—4-én h2 is, Hon­véd 9-től 3-ig folytatólag. Két balláb az ezredben (ang.): Balaton nl6, fl2, h2. Kis nagy ember (am., •*): Béke XV. 3- án h5, h8. Labirintus (m.): Honvéd n7, 8; Zuglói 5—6-án 8-kor. Legendák lovagja (Já­­nosik) (mb., 1.): Kossuth XX. 1—4-ig n6, 8. Széchenyi 5— 7-ig 3. h6, £9. Tisza £3, n6, 8. Lila ákác (m.): Bethlen 1-én f4, h6, 8. Lopakodó hold (am.): Bem 1—3-ig és 5—7-ig h9, 11, n2. Mágnás Miska (m.): Tétény 7-én fb. h8. Mese Szul­tán cárról (sz.): Bem f4, 4-én £10, £12, £2 is. Meséről mesére (mesesorozat): Alkotás 3-4- én h9-től hl-ig folytatólag. Monsieur Verdoux (am.): Béke XV. 2-án 5, £8. A mez­telen diplomata (m.): Akadé­mia 7-én £4, h6, 8. Mr. Tibbs nyomoz (mb., am.): Tanács 4. n7, £9. Mussolini végnapjai (mb., ol.): Rege 5—7-ig n6, 8. Narancsszínű tüzek éjszakája (mb., cseh): Éva 5—7-ig 8-kor. Ne sírj tele szájjal (fr.): Bocs­kai 3-án n6, £8. Oklahoma ola­ja (am.): Bocskai 2-án n6, 18. Ostromállapot (mb., fr.): Zrí­nyi 8-kor. Partizánok (jug.— am.): Akadémia 6-án 3, £6, 8. Piedone, a zsaru (ol.): Ba­lassi 1-1-4-ig 5, n8, ünnep h3 is. Bocskai 5-én n6, £8. Pim, pam és Pumeika (mb., NSZK): Balaton 4, 6, 8. Plútó és Puck a tóparton (meseso­rozat) : Tanács 3. ünnep 12, 1, 2 is. A rendőrség csak áll és néz (mb., ol.): Akadémia 3-án 14, h6. 3. A rivális (mb., fr.): Bem h6. 8. Tisza £9. fi­. fi. Robinson Crusoe (mb., sz.) : Akadémia 2-án £4, h6. 3. A sakál napja (ang.—fr.): Ta­nács 9. 12. ünnep 9. Sivatag­ban, őserdőben I.—II. (mb., 1.): Alkotás 1—2-án és 5—7-ig 9. fi. Sherlock Holmes magán­élete (mb., ang.): Akadémia 5-én 3, £6, 8. A stadion őrült­jei (b­b., fr.): Tündér S­án ny. f8. Szalad, szalad a kül­város (mb., fr.): Éva 1—4-ig £4, h6, 8. A szerelmes Blume (am.): Kossuth XX. 5—7-ig n6, £8. Otthon XX. 1—4-ig n6, £8, ünnep 3 is. Rege 3—4-én h6, 8, ünnep £4 is. Szikrázó lá­nyok (m.): Kultúra 1—2-án n6, £8. Szüzek elrablása (rom.): Világosság 3—4-én n6, £8, ünnep 3 is. Tecumseh (mb., NDK): Kultúra 3—4-én n6, £8. ünnep 3 is. A túsz (mb., sz.): Jókai 5—6-án n6, f8. Ulzana (mb., NDK): Éva 5- 7-ig f4, h6. üdvözlőlap vi­rágokkal (rom.): Balassi 5— 7-ig 3, n8. A vad bolygó (mb., cseh—fr.): Liget 5—6-án fb. f8. Váltságdíj (ang., ••): Maros 2— 4-ig és 6—7-én h6, h8, ün­nep f4 is. Nap f4, h6, 8. Vált­ságdíj egy halottért (mb., am.): Bocskai 7-én n6, £8. A veréb is madár . (m., •*): Fó­rum 5—6-án n8; Széchenyi 1—4-ig n4, £6, h8. Visszatérés az földjére (mb., am.): Hala­dás 3, h6; Szabadság f6, ün­nep n4 is. Vízkereszt, vagy amit akartok (sz.): Petőfi 5— 7-ig n6, £8; Tündér 2-án n6, f8. Volt egyszer egy zsaru (mb., fr.—d­.): Rege 2-án h6. 8. Zongora a levegőben (m.): Béke XIII. 5—6-án n6, £8; Ke­len 3—4-én n6, f8; Óbuda 1— 4-ig £4, h6. 8. Filmsorozat közkívánatra: Diadal £4, h6. 8, 2-án 4. 6. 8, 3- án 3. h6. 1 9. 1-én: Állami Áruház; 2-án: A vad bolygó; 3-án: A felső tízezer; 4-én: Halálos tánc; 5-én: Árvácska; 6- án: Botrány az operában; 7- én: Csak semmi sexet, ké­rem, angolok vagyunk. Filmmúzeum (VH., Tanács körút 3.) : Bagdadi tolvaj (sz., angol mesefilm, készült 1940- ben, főszerepben: Conrad Veidt, Sabu). VII. 1—2-án: 10. 12, 2. 4; 3—4—5-én: 10. 12, 2. 6—7-én: 10. 12, 2. 4. A vonat (sz., fr.—pl., készült 1973-ban, főszerepben: Romy Schnei­der, Jean-Louis Trintignant, csak 16 éven felülieknek). VII. 3—4-én: 4. 6. 8. (Jegyelő­vétel 2 napra előre.) Decame­ron (sz., olasz, rendezte P. Pasolini, 18 éven felülieknek). Előadások kezdete: hétfő, kedd, péntek este 10 órakor. (Jegyelővétel VII. 3-tól 2 hét­re előre.) Gutenberg Művelődési Ház (VIII., Kölcsey u. 2.): M­­orgia­­na, a kék szemű macska (sz., csehszlovák): VII. 1—4-ig: h5, 7; Robinson Crusoe (sz., mb., szovjet): VII. 5—6-án: h5, 7. JÓKAI MÓR regény* nyomon frtó:­­» Horváth Tibor Rajzolt», Fazék»« Attila NÉPSZAVA 1­9­7­6. június 30. rt . §­­) R­O -IBS Operaház: Az Istenek alko­nya (B. béri. 10. ea., 6­). — Operettszínház: Mágnás Mis­ka (Korab. 2. béri. 8. ea., 7). Kiscelli Múzeum Udvara: Há­rom kamarazenekari est I./3. A Magyar Kamarazenekar Barokk-estje. hangverseny­­mester: Tátrai Vilmos, közre­működik: Szőkefalvy Nagy Katalin, Fülöp Attila, Hor­váth , Anikó, Kármán Vera (8). Esőnap: július 1. — Főv Nagycirkusz: Trolle Rodin vízi cirkusz fél 8). Kossuth rádió 8.25 Mefistofele. Részi, 9.10 Olvasólámpa 9.25 Fischer Annie zongorázik 10.05 Gyermekeknek 11.Ol Válaszolunk hallgatóinknak 11.16 Az MRT Szimf. zeneka­ra Weiner-műveket ját­szik 12 33 Tánczenei koktél 13.20 Brigádnapló 13.40 Cigánydalok, csárdások 14.00 Ezeregy délután 14.28 Pol-beat 14.42 Szovjet fúvósze­ke 15.10 Történelmi arcképcsar­nok: Széchenyi István 15.50 Filmdalok 16.10 Operettdalok 16.29 A természet hangjai. A madarak. I. 17.05 Egy asztal mellett — folytatjuk a beszélgetést az egri Pallas UNESCO- klub néhány tagjával 17.30 Színes népi muzsika 19.15 Könyvpárbaj. — VI. elődöntő 20.30 Muszorgszkij—Ravel: Egy kiállítás képei 21.09 Kis magyar néprajz 21.14 Hallgassuk együtt! Beethoven-vonósnégye­sek 22.15 Tudósítás a KPVDSZ nemzetközi női kosár­labdatornáról 22.25 Olaszország, választás után 22.35 A szabadságjogok és a „természet törvénye” 22.50 Nótacsokor 23.49 Kórusmuzsik* Petőfi rádió 8.05 Egy hatpennys fele. Részi. 8.33 Tánczene Varsóból, Szó­fiából, Moszkvából, Bu­karestbe­ és Prágából 9 23 Délelőtti torna 9.33 Balesetek, tüzesetek, bűnügyek 10.00 Zenés műsor üdülőknek 11.33 A Szabó család, ism. 12.00 Tolna megyei népdalok, néptáncok 12.33 Schubert, Rosamundi 13.33 Erdőn, mezőn áll a bál . . 14.00 Zenés délután kettőtől ötig 17.00 Ifjúsági Rádió 18 no Határvidék 11.33 Verbunkosok, nóták 19.29 Maros Rudolf: Fagottverseny 19.50 Sikerlista — 1976 június 20.33 Iránytű 21.40 Örökzöld dallamok 22.33 Rossini: Bruschino úr, egy felv. vigopera 23.49 Eper és vér. Részf. 3. műsor 14.05 Csajkovszkij: Anyegin 14.18 A HILVERSUM! RADIO FILHARMONIKUS ZEE­­NEKARÁNAK STUDIO­­HANGVERSENYE 14.50 KAMARAZENE — VI­LÁGHÍRŰ ELŐADÓMŰ­VÉSZEK TOLMÁCSO­LÁSÁBAN 15.40 Hangos szöveggy­űjtem­ény 18.03 Zord folyó 17.02 Hanglemezgyűjtőknek 18.05 KAMARAZENEKARI FESZTIVÁL VESZPRÉMBEN I­I. 19.03 Hangversenynaptár 19.13 Külföldi tudósoké a szó 19.33 JEROME ROSE ZONGORÁZIK 20.05 2000 felé 20.45: TIP-TOP PARADE. JOHN MAYALL LEMEZEIBŐL 21.15 Bach- és Handel-művek 22.19 HEATHER HARPER, JANET BAKER, PETER PEARL ÉS JOHN SHIR­­LEY-QUIRK DALESTJE. HANGFELV. televíz­ió 9 13 Tv-torna — színes 9.28 Delta. Ism. — színes 16.00 Hálátlanság. Finn film. Ism. 11.15 Játék a betűkkel. Ism. 17.23 Hírek 17.30 Japán harci játékok. Ft dokfilm Ism. — színes 18.35 Kas. köpű. kaptár . .. — színes 19.10 Mese 19.20 Tv-torna — színes 19.30 Tv-híradó 20.00 Száz férfi és egy kislány. Am. film 21.25 Szép magyar tánc. V4S. Mezőségi táncok — szí­nes 21.30 Művészeti Magazin — színes­­ 22.30 Tv-híradó 8. 2. műsor 20.00 Az algériai háború. Fr. dók. film. 1. 21 10 Tv-híradó 2. 21.30 Zenés nyári esték. Far­kas Ferenc: Furfangos diákok. Táncjáték — színes 22.85 Imaka. Dók. film — színes Pozsonyi tv 16 30 Közép-szlovákiai hiridtt 18.50 Természetvédelem 17.25 Ifjú szemmel 18.05 Mikrokomédia. Leányháború 18.40 Mese 19.00 Tv-hiradó 19.30 Korosztályok teljesült álmai 21.35 Solaris. Szovj. film. L Évfordulók ADAM KRIEGER (1634—1666) német zeneszerző, a német műdalirodalom egyik első je­lentős művelője halálának 319. évfordulója. ▼ . X. PUDOVKIN (1893—1953) világhírű szovjet filmrende­ző, 23 esztendeje halt meg.

Next