Népszava, 1976. július (104. évfolyam, 154–180. sz.)

1976-07-02 / 155. szám

NÉPSZAVA l*tavi jelen­leg Újdonság:­oz őszibarack Megjelent a zöldbab­a Olcsóbb lett a paradicsom, a főzőhagyma A napok óta tartó ká­nikula meglátszik a pia­cok képén is. Az áru gyorsabban fonnyad, öreg­szik, még a frissen sze­dett zöldségféle minősé­gét is nehéz megóvni, nem beszélve a hosszabb szállításokból adódó vi­szontagságokról. A héten Zuglóban a Bosnyák téri piacon néz­tünk egy kicsit jobban széjjel. „Amikor néhány évvel ezelőtt ide költö­zött a nagybani piac, so­káig nálunk lehetett a legolcsóbban vásárolni a ■fővárosban” — mondják az asszonyok többen is. Aki hajlandó hajnal­ban kelni, az még most is jó néhány forinttal kevesebbet fizet a zöld­ségért, gyümölcsért, mert megkapja nagykereske­delmi áron. Később vi­szont — fogalmazta meg találóan az egyik vá­sárló — már sokkal több a vevő, mint az áru a Bosnyák téren. Amióta ugyanis az újpalotai la­kótelepre beköltöztek a családok, megnőtt az át­menő forgalom, és sokan hazafelé, két átszállás között, szintén itt vásá­rolják meg a főznivalót. Jó dolog viszont, hogy a ZÖLDÉRT-pavilonok mellett ott sorakoznak a tsz-árudák is, és jó né­hány megyei MÉK is kí­nálja áruját a Bosnyák téren. Csütörtökön reggel háromforintos újkrump­liért álltak sorba a vá­sárlók, de volt bőven be­lőle. A ZÖLDÉRT egy hét alatt az első osztályú újburgonya árát 2,60-nal, a fehér fajtákét 3,20-szal csökkentette. Ugyancsak olcsóbb lett a főzőhagy­­ma, 3,40—2,40 helyett 3 és 2 forintért kínálják csomóját. De ugyanez elmondha­tó jó néhány más zöld­ségfélére is. Negyven­­negyven fillérrel mérsék­lődött a káposztafélék ára, most mindkettőnek négy forint kilója. A zöldborsó továbbra is 7 forintba kerül, de tisztí­tott karfiolt már 6 fo­rintért is mérnek, a szebb, a frissebb 8,40-be kerül a szövetkezeti ke­reskedelemben. Az atká­­ri Új Élet Tsz nagyon szép karfiolt kínált 6 fo­rintért. A hét slágere a zöld­bab volt, csütörtökön már a néhány nappal ko­rábbi 24 forint helyett 13,60-ba került a ZÖL­­DÉRT-nél, de csak na­gyon kevés volt a piacon. Más árusok 25—30 fo­rintért adták. Az uborka egy héttel ezelőtt még 14 forint volt. Csütörtö­kön reggel a kovászolni­­valót már 7.50-ért adták, a salátás ára 4 forintra esett. De még így is drá­gább, mint tavaly ilyen­kor volt. Olcsóbb lett a paradi­csom is. Most 24 forint kilója, és 5.60-ról 4 fo­rintra mérséklődött a fő­zőtök ára is. Megkezd­ték a karalábé kilónkénti árusítását. Ha lassan is, de mind olcsóbb a zöld­paprika, 58 helyett most 46 forint egy kiló. Megjelent az őszibarack. A ZÖLDÉRT 6 és 26 fo­rint közötti áron hozza forgalomba, a Bosnyák téri csarnokban a Heves megyei MÉK 6.80-ért kí­nált apró, de egészséges, szép őszibarackot. Az epertől lassan búcsút ve­szünk, a málna 26—30 forintba kerül. Cseresz­nye is már csak kisebb mennyiségben kerül for­galomba. Az első üveg­­meggy-szállítmányok is­­befutottak. 18—24 forint­­kilója. A nagyobb szak­­üzletek megkezdték az előre csomagolt és főzés­re előkészített zöldség­félék nagy mennyiségű árusítását, a tisztított burgonya polietilén zacs­kóban petrezselyemmel 8 forint, a gyalult tök kal porral 11.10. K. I. ­ lakosság kérésére (jtjtPM'sjfártt ti chests nap Július 1-től egész nap közlekedik a 173-as exp­ressz autóbusz, amely Új­palotáról hozza be uta­sait a Baross térre. Az új­palotaiak tömegközleke­dési helyzetének javítását szolgálja az az intézkedés is, amely szerint ugyan­csak július 1-től fél, illet­ve egy órával meghosz­­szabbítják a csúcsforga­lomban közlekedő 132 Y jelzésű buszok üzemidejét. Budán szintén július 1-től a szentendrei HÉV- szerelvények számát nö­velik. Ezen a vonalon négy, egyenként hatkocsis szerelvényt állítanak for­galomba. Ehhez kapcsoló­dóan két új, 34/A és 42/A jelzésű autóbusz betétjá­ratot is indítanak, ame­lyekre a római­fürdői vég­állomáson lehet átszállni. Üzemben készül a h­áz fele A Zala megyei Állami Építőipari Vállalat első­sorban a lakásépítés gyor­sítására telephelyet létesí­tett Nagykapornakon. Az asztalosüzemben a szerdai próbatermelés után csü­törtökön kezdték meg a la­kásokhoz szükséges ajtók és ablakok sorozatgyártá­sát. A szalagról már üve­gezve és festve kerülnek le az ablakok. Ezeket a szomszédos panelüzemben nyomban beépítik a hom­lokzati falelemekbe, s mint a házgyári eleme­ket, készen szállítják az építkezésekre. Teljesen készen, festve szállítják a munkahelyek­re az ajtókat, és csak fal­festés vagy tapétázás után építik be. A zalai építők a 86 mil­lió forintos költséggel lét­rehozott épületelemgyár­­ral megszüntették a nehéz fizikai munkát. Nagyrészt tető alá vitték a házépí­tést, s tovább csökkentet­ték az építőipar idényjel­legét. Az alagútzsalus technológiával épülő lakó­házaknál a helyszínen lé­nyegében csak szerelő- és szakipari munka folyik.­­. Hasznos nyomtatványC­sütörtöktől gazdagabbak lettünk egy gazdaságos nyomtatvánnyal. A telefonkérelmeket ugyanis július elsejétől a Posta csak az „Igénybejelentés” című nyomtatványon fogadja el. A nyomtatvány vala­mennyi fontos kérdésre kitér, név, cím, foglalkozás, beosztás, kitüntetések. Azt is megkérdezik, van-e a családban súlyos beteg, akinek bármikor szüksége lehet a telefonra. A már nyilvántartott kérelmeket nem kell megújítani, csak az újaknál kérik az igény­­bejelentő lap használatát. (Minden postahivatalban kapható.) Kitöltése egyszerű, a munkahelyi vélemé­nyezésnek, javaslatnak is helyet hagytak, sőt a hátán részletes tájékoztatást találunk. A Posta a következő években át akar térni a gépe­sített nyilvántartásra. Az egységes adatlapok lehetővé teszik, hogy már a tervezésnél ne becsüljék az igé­­nyeket, hanem a tényekből induljanak ki. A rangsoro­lásra egyelőre szükség van. Igaz, több mint egymillió­ötvenezer telefonállomás működik az országban, több mint tízszer annyi, mint 1946-ban, mégis kétszázezren várakoznak. Egy-egy új állomás 30—40 ezer forintos beruházást igényel. Így minden döntést meg kell fontolni. Valamennyi igénylésnél elsődleges a közér­dek, érthető, hogy az üzemek, óvodák, bölcsődék, iskolák, körzeti orvosok hamarabb kapnak telefont, mint más igénylő. Az azonos helyzetben levőknél első­sorban a kitüntetéseket és a várakozási időt veszik figyelembe, s azt is mérlegelik, hiszen ez is közérdek, munkájuk ellátásához mennyire fontos a telefon. Az ügyfél és a hivatal is nyer az új nyomtatvány­nyal. Most már csak egy további változtatás kellene: ne csak azt írják meg, hogy műszaki akadályok, zsú­foltság miatt nem tudnak telefont adni, hanem ott, ahol ismerik a fejlesztési terveket, a felszerelés vár­ható időpontját is közöljék, így bizonyára kevesebb lenne a fellebbezés, a telefont sürgető telefon. Moldován Tamás Jól halad az atomerőmű építése Az év első felében min­den lényeges feladatot megoldottak, teljesítettek a Paksi Atomerőmű épí­tői. * Az atomerőmű első iker­blokkját magába foglaló, egymillió légköbmétert behatároló főépület mun­kagödrében 9 méter mély­ről emelkednek az alapok. Az év végére el kell jutni a terepszintig. A Duna partján a föld alatti vasbeton szerkezeten is dolgoznak már. A közel­ben vágják majd át a Du­na töltését, s kapcsolják össze a folyó medrét a hű­tővizet szállító hidegvizes csatornával. Egyidejűleg az óriás betonteknőhöz hasonlító melegvizes csa­torna kivitelezésén is dol­goznak. Számos műszaki problé­mával küzdenek meg az építők: a reaktor helyén a betonba helyezett szer­kezeteket különleges alu­míniumszórással védik meg a rozsdásodás ellen. Automatikusan működő vágó, előkészítő és szállí­tógépek segítségével ala­kítják ki a „paketteket”, azaz a több tonnás beton­acél szerkezeteket, ame­lyeket már csak összeil­leszteni kell az épületen. ..Üzemszerűen termel az új papírgép Dunaújvárosban határidőre átadták a kiemelt nagyberuházás első üzentét Első jelentős állomásá­hoz érkezett a dunaújvá­rosi új hullámpapírgyár építése. Július elsején a délutáni órákban megkez­dődött az üzemszerű ter­melés az új, alappapírt gyártó gépsoron. A Dunaújvárosi Hul­lámpapírgyár építése 1973- ban kezdődött. A 4,2 mil­liárd forintba kerülő be­ruházás keretében tulaj­donképpen három új üzem készül el: a hullámalap­­papír-gyár, ezt követi még július hónapban a félcel­lulóz-, majd pedig harma­dikként a hullámpapírt feldolgozó dobozüzem in­dul. A teljes üzembe he­lyezés után Dunaújváros­ban évente százezer tonna hullámpapír, 50 ezer ton­na félcellulóz és ugyan­ennyi hullámdoboz ké­szülhet. Ez utóbbi ter­mékkel hazánk jelentős nyugati importot takarít­hat meg. A most indításra került első üzemrész a próbajá­ratások alatt jól vizsgá­zott. A 110 méter hosszú gépsor például az indítás után alig nyolc órával ké­sőbb már papírt gyártott. A gyártási sebesség az in­dulásnál percenként 200 méter, most, az üzemsze­rű termelés kezdetekor pedig már elérte a 350 métert is Így naponta 200 tonnánál is több hullám­papírt gyárthatnak Duna­újvárosban. Kővár Gyula Olaszország Ellopták az érettségi tételt Az olasz közoktatási mi­nisztérium az utolsó pil­lanatban egy nappal el­halasztotta az érettségi vizsgákat, mert a szigo­rúan titkos írásbeli téte­lek egyikét fondorlatos módon megszerezték. A tételeket hagyományosan piros pecséttel lezárt borí­tékban teszik a tanulók asztalára a vizsga regge­lén, és csak az írásbeli megkezdésekor bonthat­ják fel. Szerdán egy ismeretlen telefonáló, aki magát a minisztérium képviselőjé­nek adta ki, az egyik kö­zépiskola apáca tanárnő­jétől kicsalta az egyik té­telt. Bár az incidens egyet­len Milánó környéki kö­zépiskolát érintett, a tétel futótűzként terjedt el or­szágszerte a diákok között. Mire a közoktatásügyi mi­nisztérium szóvivője a te­levízióban a tanulókhoz és a szülőkhöz fordult, s fi­gyelmeztette őket a vizsga időpontjának megváltoz­tatására, szinte egész Olaszország tudta már a hétpecsétes titkot. Villamospálya-felújítást végeznek a Kálvin tér és Madách tér között. Most a Tanács körúti szakaszon folyik a gépesített vágánycsere. Az új pályán a síneket gumipárnákra helyezik, ezzel a zaj lényegesen csökken (Gonda György felvétele) év első öt hónapjában Több export, kevesebb import Külkereskedelmi forgalmunk a tőkés országokkal Licencvásárlások, újabb kooperációs megállapodások Magyarország teljes kül­kereskedelmi forgalmá­nak 30 százalékát az el­múlt öt év átlagában a nem szocialista országok­kal bonyolította le. Mint Török István külkeres­kedelmi miniszterhelyet­tes csütörtöki sajtótájé­koztatóján elmondta: 1976-ban a dollárexport 10—12 százalékos növelé­sével számolnak, míg az importot csak mérsékelt ütemben, 7—8 százalékkal emelik. Az értékesítés és beszerzés jó időzítésé­vel, a kivitel szerkezeti összetételének javításá­val, a minden piacon ér­tékesíthető termékek ará­nyának növelésével a külkereskedelmi csere­arányokban 6-7 százalé­kos javulást terveznek. A külkereskedelmi mi­niszterhelyettes az év első öt hónapjának gyorsmér­legéről elmondta, hogy bár a tőkés export az év elején nehezen kezdődött — több helyen behozatali korlátozást is elrendel­tek —, május végére át­lagosan elértük a tavalyi időarányos szintet. Az 1975-ös év azonos idősza­kához viszonyítva növe­kedett az energiahordozók exportja. Különféle anya­gokból 40—45 millió dol­lárral értékesítettünk töb­bet a tavalyinál. Ebben a növekedésben jelentős szerepet játszott az ole­finprogram belépése és a mű­trágya-alapanyagok szállítása. A gép- és az élelmiszerexport viszont némileg csökkent. Az év első öt hónapjában ösz­­szességében a tavalyinál kisebb volt a tőkés or­szágokból származó be­hozatal. A hazai ipar alapanyagellátását, a be­ruházásokhoz szükséges különféle berendezéseket általában folyamatosan tudták biztosítani. A fejlett tőkés orszá­gokkal fennálló külkeres­kedelmi kapcsolatainkat stabilizálni, tovább széle­síteni, elsősorban a ko­operációs együttműködé­­sek révén lehet. A mi­nisztérium már több mint 400 kooperációs engedélyt adott ki, s ezek 65 száza­lékát a gépiparban. Je­lentős kooperációs tár­gyalások folynak a vegy­iparban és a könnyűipar­ban is. A Minőségi Cipő­gyár számára például az a megállapodás, amelyet egy amerikai céggel kö­tött, 1982-ig 75 millió dolláros exportot tesz le­hetővé. A kiadott enge­délyek csaknem fele li­­cencek, know-ho­w-k át­vételével kapcsolatos.­­ Az elmúlt tíz évben a numerikus szerszámgé­pek, a hidraulikus és pneumatikus berendezé­sek, a korrekciói­pari ter­mékek, a közúti jármű­vek — és még sorolhat­nám a példákat — gyár­tásában kialakult nem­zetközi együttműködés eredményei bizonyítják, hogy továbbra is érdemes a fejlett nyugati orszá­gokban új kooperációs le­­hetőségeket keresni — hangsúlyozta befejezésül Török­­ István, külkeres­kedelmi miniszterhelyet­tesi D. A. Új ügyfélfogadási rend A budapesti tanácsok­nál július 1-től érvényes új ügyfélfogadási rend ér­telmében pénteken reggel­­ 30-tól 12 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére. Az ügyfélszolgálati irodák teljes munkaidőben fogad­ják az ügyfeleket. Hétkilós óriásbébi A Volga-parti Jarosz­­lavlban egy fiatalasszony több mint 7 kilós csecse­mőt hozott a világra. Az átlagos csecsemősúlynál kétszerte nehezebb kis­baba a mamával együtt jó egészségnek örvend. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti : a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Siklós János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat. vI. kerület, Rákóczi út 54. Telefon: 224—819 Postacím: 1964 Budapest Felelős kiadó: Gábor Márton, a Népszava La­pkiadó Vállalat Igazgatóid Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) m­ilapkézbesítő posta­­hivataloknál, a Kézbesítőknél Előfizetési dr.­ egy hónapra 20.- Ft .TI Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Soproni Béla vezeiigazgató Index: 25 005 Öntözési menetrend Gyűjtik a víztartalékot • Locsolási tilalom a fővárosban Az Országos Vízügyi Hivataltól kapott tájékoz­tatás szerint az öntözővíz­­ellátásban nincs korláto­zás. Sikerült elkerülni a vízhiányt a Körösök men­tén is, a békésszentand­­rási vízlépcső duzzasztási szintjének emelésével. Azonnal megkezdik a víztartalékok összegyűjté­­­sét. Lehetőség szerint fel­töltik a víztározókat, az öntözőcsatornákat, a fo­lyók holtágait, és fél mé­terrel emelik a kiskörei Tisza—II vízlépcső duz­zasztási szintjét. A hosszan tartó száraz meleg, a Duna alacsony vízállása következtében a Fővárosi Vízművek­­még napi egymillió köbméter feletti termeléssel sem tudja minden időpontban elesendő ivóvízzel ellátni Budapest magasabban fekvő területeit. Ezért a fővárosi tanács elrendel­te, hogy július 2-án 0 órától a közműves vízhá­lózatból tilos tömlővel a kertek, az úttestek, a járdák öntözése, valamint a gépjárművek mosása. A tilalom visszavonásig ér­vényes. A rendelet mes­­szegői ellen szabálysérté­si eljárást kezdeményez­nek.

Next