Népszava, 1976. szeptember (104. évfolyam, 206–231. sz.)

1976-09-02 / 207. szám

4 IDE ÜTÖ­RÍTÖKI M(0)ZÁÁO­K 1976. SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK. A Nap­kel 5 óra 4 perckor, nyugszik 13 óra 24 perckor. FOLYTATÓDIK A FELHŐS, ESŐS IDŐ E­urópa időjárását .s mindinkább a közép­pontjával a Norvég-ten­ger térsége fölött ör­vénylő hatalmas kiterje­désű ciklon áramlási rendszerében nyugatról kelet felé haladó óceáni levegőhullámok határoz­­zák meg. Ennek követ­keztében kontinensünk nyugati felén gyorsan változik az idő. Szára­zabb, illetve csapadéko­sabb periódusok válto­gatják egymást. Tartó­san száraz idő már csak a Szovjetunió európai területének keleti felén, valamint az Ibériai-fél­szigeten található, ahol továbbra is a szárító ha­tású leszálló légmozgá­sok alakítják ki az idő­járást. A Kárpát-me­dencében a nyugat felől jövő hűvös, óceáni, illet­ve a délies áramlással érkező szubtrópusi me­leg levegő keveredése következtében folytató­dik a felhős, esős idő. Várható időjárás csü­törtök estig: jobbára erő­sen felhős idő, újabb esőkkel, záporokkal, zi­vatarokkal. Mérsékelt, napközben megélénkülő, helyenként megerősödő délnyugati, nyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 13—23 fok között. A Duna Budapestnél 183 centiméter.­­ Az aszály okozta ter­­mésveszteségek­­pótlására a baranyai kisgazdaságok minden eddiginél na­gyobb területen vetettek őszi érésű zöldséget. Az ösztönzést az adta, hogy saját háztartásuk ellátása mellett kedvező áron érté­kesíthetik a felesleget.­­ A kukoricaszarliszt előállításának és felhasz­nálásának új módszereit dolgozták ki a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Termelésfejlesztési Inté­zetében. A kukorica szá­rát a gazdaságok eddig a termés betakarítása után beszántották a talajba. A keszthelyi kutatók tapasz­talatai szerint a kukorica­szárból előállított szárí­tott liszt fehérjementes takarmányokkal keverve kiválóan alkalmas a szar­vasmarhák etetésére.­­ Mintaboltot nyitottak szerdán a Debreceni Ru­­hagyár szomszédságában. A több mint kétmillió fo­rintos költséggel épített üzletben mintegy egymil­lió forint értékű áru várja a vásárlókat. — Az „Agromasexpo ’76” szerdán a kora esti órákban zárta be kapuit. A kiállításnak mintegy 80 ezer látogatója volt. Az Agromasexpót 1977-ben rendezik meg újra. — Kapásnövények be­takarításával kezdődtek meg az őszi mezőgazda­sági munkák Bács-Kis­­kunban. A megyében 1300 traktor dolgozik a mint­egy 130 ezer hektáro­s őszi vetésterület megmun­kálásán.­­ Társadalmi munká­val öregek számára nap­közi otthont hoztak létre Vajdácska községben, a Hazafias Népfront kezde­ményezésére. A most át­alakított épületet több mint ezer négyszögöles park övezi. — Kórházi útmutató. A váci Szőnyi Tibor Kórház és Rendelőintézet útmuta­tót készített, amelyet va­lamennyi kórházba kerü­lő­ beteg megkap, hogy tá­jékozódjék a gyógyintéz­­mény rendjéről, munká­járól. A kiadvány ismer­teti azt is, hogy a betegek hozzátartozói milyen fel­tételek között látogathat­ják az ápoltakat.­­ Felújítják a szom­bathelyi Járdányi Pau­­lovits István romkertet. A XV. század pannoniai mű­vészetének több jelentős emlékét, Szombathely földrengésben elpusztult ősének Savarja maradva­, avait őrző és bemutató kert 40 éve létesült. — Hőszolgáltatási konfe­rencia. Szerdán a nyíregy­házi Bessenyei György Tanárképző­ Főiskolán megkezdődött az MTESZ Energiagazdálkodási Tu­dományos Egyesületének VIII. országos hőszolgál­tatási konferenciája. A háromnapos tanácskozás célja a helyes energia­­gazdálkodás. — Alkohol. Hárommil­lió nyugatnémet állam­polgár szenvedélyes alko­holfogyasztó. Az e­lmúlt tíz évben megháromszoro­zódott az alkoholfogyasz­tás az országban. Különö­sen sokat isznak a fiatal­korúak. — Halálra gázolta egy személyvonat a szentgáli vasútállomás közelében Fusch Jánosné 70 éves eltartott, herendi lakost, aki figyelmetlenül ment át a vasúti síneken. — Négy fegyveres, ál­­arcos bandita kopasztotta meg kedd este az egyik milánói étterem közönsé­gét. Pillanatok alatt el­szedték a vendégek pénz­tárcáit és értéktárgyait, majd távoztak a körülbe­lül 10 millió líra értékű zsákmánnyal.­­ Folytatódik a perui repülőgépek szerencsét­lenségsorozata. Kedden a bolíviai határ közelében lezuhant egy kétmotoros repülőgép és négy utas életét vesztette. —­ A XI. bányagépész­­konferencia befejeződött szerdán Balatonfüreden. A kétnapos szakmai eszme­cserén a bányászat ener­giagazdálkodásának idő­­szer­ű kérdéseit elemez­ték. — Faradicsompaprika feldolgozását kezdték meg a győri hűtőházban. A pi­ros színű, vitamindús pap­­rikafajtából 330 tonna mélyhűtését vállalják.­­ A paradicsomter­­mesztés korszerű techno­lógiai rendszerét bemuta­tó szakmai tanácskozást rendeztek szerdán az or­szág harmadik legnagyobb paradicsomtermelő gazda­ságában, a jászszentand­­rási Haladás Tsz-ben. A kertészeti nagyüzemben 260 hektáron termesztik a paradicsomot és évente kereken ezer vagonnal ér­tékesítenek. — Kazahsztánban az idén jó volt a búzatermés. Kedvező viszonyok köze­pette 60—63 millió sze­mély ellátására elegendő búza terem ezen a vidé­ken. — Panoráma út épül. A Börzsöny egyik legszebb pontján, a Törökmezőn panoráma út épül, amely a kóspallagi útból elágazva a turistaházhoz vezet. A Nagymaros feletti hegyol­dalban készülő mintegy 8 kilométer hosszúságú út mentén autóparkolókat és­­ egészségügyi létesítmé­nyeket építenek. — „Rögzítés" a Balato­non. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság bala­toni kirendeltsége több évre szóló program sze­rint rendezi a Balaton egyes, beavatkozást igény­lő partszakaszait. A bala­toni vízügyi kirendeltség most az utolsó úgyneve­zett szakadó partszakasz rendezésére vállalkozott. Partszabályozással és fel­­­töltéssel itt mintegy 1,5 kilométernyi szakaszt „rögzítenek” és tesznek hasznosítható területté. — Vízre bocsátották a bulgáriai Ruszéban a Vol­­gonyefty—128 elnevezésű új, 5000 tonnás tartályha­jót. A szovjet exportra készült hajó kikötője Le­­ningrád lesz. — Figyelmetlenül ment a vasúti sínek mellett Ti­­szabercel belterületén Né­meth Erzsébet 21 éves ápd­ónő, rédei lakos és egy személyvonat elgázol­ta. A fiatal nő kórházba szállítás után meghalt. — Zendülés robbant ki a kelet-angliai Hull szi­gorított rendszerű fegy­­házban szerdára virradó éjszaka. A fegyencek le­fegyverezték őreiket, majd 40 ember bástyázta körül magát a háztetőn. A rend­őrosztagok ostromgyűrűbe fogták a fegyházat, de a fegyencek kő- és palazá­porában egyelőre várako­zási álláspontra helyez­kedtek. — Magyar—lengyel ba­rátsági hetet rendeznek Győr-Sopron megyében október 18—24. között, a Lengyel Kulturális Köz­pont közreműködésével. A megye sikerrel mélyítette eddig is kapcsolatait a szocialista országok ha­zánkban működő kulturá­lis központjaival. Leg­utóbb a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza segít s°sével sikeres észt kiál­lítást rendeztek.­­ A Himalája termé­szeti kincseinek felkutatá­sára dolgoztak ki széles körű programot az india geológusok. Előzetes érte­sülések szerint a Hima­­lája nagy reményekre jo­gosító szén- és nemesfém, telepeket rejt. A kutatáso­kat, többek között, lég­felvételek segítségére végzik majd. — A MÁV pécsi igazga­tósága közli, hogy 1976 szeptember 6-tól október 15-ig, hétfőtől péntekig e Budapest—Pécs vasútvo­nal Dombóvár és Sásd ál­lomások közötti szakaszát pályafelújítási munkák miatt 10.25 órától 15.50 óráig a vonatforgalom szünetel. Az utasokat a két vasútállomás között vonatpótló autóbuszokkal szállítják.­­ Áramszünet miatt szünetel minden nyilvá­nos szolgáltatás szeptem­ber 4-én, szombaton az Országos Széchenyi Könyvtár VIII. kerület, Pollack Mihály tér 10. és Múzeum u. 3. szám alatti épületeiben. A SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KORMÁNYKÖZI BIZOTTSÁG GAZDASÁGI TANÁCSÁNAK ÜLÉSSZAKA A számítástechnikai kormányközi bizottság gaz­dasági tanácsa augusztus 30-tól szeptember 1-ig tar­totta VIII. ülésszakát Balatonfüredben M. J. Rakovsz­­kijnak, a Szovjetunió Állami Tervbizottsága elnök­­helyettesének vezetésével. Az ülésen az érdekelt nyolc szocialista ország delegációi vettek részt. A tanács­kozást Sebestyén János, az Országos Műszaki Fejlesz­tési Bizottság elnökhelyettese, az SZKB magyar tago­zatának elnöke nyitotta meg. A magyar delegációt dr. Ganczer Sándor, az Országos Tervhivatal elnök­helyettese vezette. Szeretettel köszöntjük névn­apjuk­on nevű kedves olvasóinkat I­­­v­ - i­y Prán István, a párt és a munkásmozgalom ré­gi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend tu­lajdonosa 79 éves korá­ban elhunyt. Búcsúzta­tása szeptember 6-án délelőtt 11 órakor lesz a Megyeri úti temető­ben. ÖRDÖGÖK "A villám pokol­búl ROSZTISZLAV SZAMBUK regény® nyomán, írta: CS.HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA Nincs valami b­omtanya A KÖZELBEN ? MSE* (4 .JATEKBABAK" X UTKUSHELY.AUG Két-­ háromszáz Mércém ! ODÉBB. ) N­ÉPSZAVA ÜRMÖS ESŐ A Kígyó utca végérvé­nyesen sétálóutca let Aki az úttest mintázata a lámpaoszlopokat ideál­modta — szépet álmodot Arra járva mindig öröm­mel néztem, hogyan való­sul meg a tervező szé­­álma. Tegnap ismét arra jár­tam. Már csak néhán méter hiányzik a teljesü­lésből. Csendes szegtem bér­ eső szemerkélt. Vi­lágosra mosta a csiszol kőlapokat, feketére az asz­faltot — mégsem élvez­hettem a kontrasztos min­tázatot. Tíz-húsz cent mély, koszos pocsolyába kellett kerülgetnem. Ilyen hanyag, rossz munkát már rég nem lát­tam. A Blaha Lujza tér lejáró előtt éktelenkedik hasonló tócsa. Azt sem javították ki, mióta elké­szült. Odalett az örömöm Gondolom, másoké is akik arra jártak. Űrön csordogált a számom szeptemberi felhőkből. Évfordulók CSUKA ZOLTÁN (1901—) költő. Tűk­lapíró, szerkesztő és kiváló műfordító születésé­nek 75. évfordulója. FRANZENAU ÁGOSTON (1356—1919) m neralógus és paleontoló­gus, jelentős kristálytani ku­tató, 120 esztendeje született. FARAGÓ JÓZSEF (1366—1906) rajzoló és rézkarcoló, több európai és amerikai élclap volt munkatársa halálának 76. évfordulója. iszolai, Ilii aluli büfék - szesz nélkül Szeptember elsejért, szerdán életbe , lépett a belkereskedelm­i miniszter­­rendelete. Nem szabad szeszes, italt árusítani, vagy kimérni a munka­helyeken levő üzletekben, vendéglátó egységekben munkaidő előtt és alatt. Fehérvári út, Beloian­nisz Híradástechnikai Gyár. Több műszakos üzem. A Csepel Vendéglátó­­ipari­ Vállalat büféje, ennek megfelelően — reg­gel és délben — van nyitva. Szeszes italt tar­tanak ugyan, de — hogy ne izgassanak senkit —, a raktárban. Az üzletve­zetőnő az igazgatói körle­velet mutatja, mely sze­rint, ha „a partnerválla­­lat­­ gazdasági vezetése, vagy társadalmi szerveze­tei írásos megrendelőt ad­nak, kiadható szeszes ital”. Váci itt. Láng Gépgyár. A büfét, s az étermet a Pest-Budai Vendéglégó működteti. A működési engedély záradéka így szól: „Az üzlet palacko­zott ital forgalomba hoza­talára jogosult.” Tehát már a rendelet megjele­nése előtt sem árusítot­tak kimért szeszt. De ide is elérkezett az igazgatói körlevél, melynek tárgya. ..A szeszértékesítés betil­tása.” Az utasítás lénye­ge: a meglevő alkohol nem adható el, s a be­gyűjtésig külön kell­­tá­rolni. A büfé havi forgal­ma 130 ezer forint. Most is négyféle i­kota ital, tej és kakaó kapható. A Ganz-MÁVAG egyik büféjében sem kapható alkohol. Ez az igazi meg­oldás. De a környéken, reggel hat órakor a Zalka Máté téren négy üzlet volt nyitva. A Kelet-Pesti Vendéglátó büféje fél öt­kor nyitott , a cabinet brandy és a rum féldecin­ként nyolc forint. Az Utasellátó büféje öt óra harminckor nyitott, s nem sok ételt, inkább tömény­telen mennyiségű tö­ményitalt kínált. A Tabdi­borozó öt­ órától árulta tájjellegű borait. A ne­gyedik pavilon tulajdo­nosa ismét a Kelet-Pesti Vendéglátó. Ez,, az üzlet a Tabdi-borozóval verseng­ve vermutot és tál­boro­kat ad el hajnali öttől. Egyébként korábban már több állásfoglalás je­lent meg: ne árusítsanak munkakezdés előtt szeszes italt az üzemek környé­kén. A rendelet önmagá­ban semmit sem­­ér, ha a betartását nem ellenőr­zik. Széchenyi rakpart 6. Irodaház. — Kedd óta szeszmen­tesek vagyunk — mondja a büfésnő. — Hiába van itt a Borgazdasági Válla­latok Trösztje is. Tanács körút. Az IBUSZ-iroda Pannónia­­büféjében röviditalok sora áll a pulton. — Mi osztályos üzlet vagyunk, és nálunk ide­genforgalom van — mondja az eladónő ma­gyarázatul. Vajon mennyiben mun­kahely és mennyiben nem az IBUSZ? A Csepel­i Vendéglátó Vállalatnak 108 munka­helyi büféje van. — Eddig sem árusítot­tunk munkaidő előtt és alatt alkoholt — mondja Tisch Rezsőné igazgató. — összforgalmúak öt szá­zaléka, mintegy öt és fél­­hatmillió forint az alko­hol. Nem mondom, a ki­esés érzékenyen érinti a vállalatot, de megértjük a társadalmi érdeket. Az első tapasztalatok tehát kedvezőek. Ám az illetékesek rendszeres és alapos ellenőrző munká­jára lesz szükség, hogy a közvélemény túlnyomó többségének helyeslésével találkozó rendelkezést mindenütt következetesen végrehajtsák, és sehol se keressenek kiskapukat, kibúvókat. J. L. Főv. Nagycirkusz: Trolle Rocon vízi cirkusz (fél 8). Kidssuth rádió 8.25 Zenekari muzsika 10.45 Éneklő világ. Ism­. 10.28 Régi híres énekesek műsorából 11.00 Képzés, átképzés, továbbképzés 11.15 Ungár Imre Chopin­­műveket zongorázik 11.38 A tarnó 12.35 Me.ód.akoktél Közben: 13.15 Habunk tája 14.00 Irodalmi évforduló­naptár: Sherwood Anderson, Michel Bútor, Jorgosz Szeterisz 14.30 A Pasaremos ének­­együttes felvételeiből 14.45 Népi zene 15.10 Millöcker-melódiák 15.27 Ezeregy délután . . Benkő Gyula vendég­játéka 1b-03 A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén 16.35 Anna Moffo énekel 17.05 ..Minden dobonnak oly sok színe van" 17.25 Új felvételeink 17.44 Népi zene, nóták 18.15 Kritikusok fóruma 19.15 Az MRT szimf. zeneka­rának hangversenye közben: kb. 20.00 Pásztor az én szívem. Mai vietnami kö­rök versei 21.00 Rádiószínház. Négy-öt magyar összehajol. Kolozsvárt -Gran­dpi­erre Emil rádióesszéje 22.20 Starker János és Menahém Pressier hangversenye 23.23 Népi együttesek műsorából 0.10 Régi kórusmuzsika ­­11 7­6. szeptember 2. A NEVE: 1040 Az Országos Számító­géptechnikai Vállalat megbízásából a MET­­RIMPEX vevőszolgálati szerződést írt alá az KDK- beli Bürom­aschinen-E­ S­­port Vállalattal, az NDK- ból importált, a KGST egységes számítógéprend­szeréhez tartozó 1040-es számítógépek karbantar­tásáról. Hazánkban jog­szabály intézkedik arról, hogy az egységes számító­­géprendszerhez tartozó importgépek fogadásáról, felszereléséről, karbantar­tásáról szervezett módon kell gondoskodni. Erre a célra hozták létre az Or­szágos Számítógéptechni­kai Vállalatot. E vállalat koordinálja a gépek im­portját, más vállalatok bevonásával gondoskodik azok karbantartásáról, ve­vőszolgálatának ellátásá­ról. Résmgyógy­szer A szolnoki Tisza menti Vegyiművekben olyan kevert műtrágyát állíta­nak elő, amely a­­foszfor és a kálium mellett 2 ti­zed százalékban bórsavat is tartalmaz. Az újfajta műtrágyakeverék a cu­korrépa kitűnő tápanyag­­pótlója. Hatását kétféle­képpen fejti ki: megvédi a növényzetet­­a cukor­répára jellemző betegsé­gektől, ugyanakkor jóté­kony hatással van a répa­fejek cukorképződésére. A Vegyiművek első íz­ben tavaly bocsátott ki termékéből 3 ezer tonnát. Az érdeklődés az idén to­vább nőtt. QhCsörkök) l’etofi rádió 8.05 Csajkovszkij: Orosz capriccio 8.33 Népdalok, néptáncok 9.09 Ha két hétig esik az eső, László Anna novellája 9.33 Tánczene Varsóból Jo.oo Zenei műsor üdvlöknek 11.55 Gyermekek könyves­polca 12.06 Szűcs Judit és a Genera, együttes felvét­eleiből 12.30 Miskolci stúdiónk jelentkezik 12.35 Zenaida Pally és Cesare Va­letti énekel 13.25 Édes anyanyelvűnk 13.33 Jugoszláv partizandalok 14.00 Kettőtől ötig — a ripor­terek társaságában 17.00 Ifjúsági Rádió 18.06 Harminc perc rock 18.33 Hétvégi panoráma 20.06 Népi zene, nóták 20?3 Kíváncsiak Klubba 21.25 Wolf-Ferrari: Suzanne titka. Ecvfelv. opera 22.12 Sanzonok 22.43 L­egvidámabb fickó. Részl. 23.30 Zenekari muzsika­ ­c 1. műsor 14.05 HAYDN­LEMEZEINKBŐL 14.49 HOFFMANN MESÉI. RÉSZL. 15.41 A vietnami líra korszakai 16.03 KÉT VERSENYMŰ 17.00 ÖTÓRAI TEA 18.03 Versek világa. Ism. Arany János: Leteszem a lantot 18.20 SOSZTAKOVICS­CIKLUS. MAGYAR ELŐ­ADÓMŰVÉSZEK FEL­VÉTELEIBŐL 19.18 A kilencedik hónap 21.18 DZSESSZ­­FELVÉTELEKBŐL 21.35 SZÁZADUNK ZENÉJÉBŐL 19.I(*VI/1Ó 17.13 Hírek 17.20 Songok, sanzonok, dalok. Zenei film 17.45 Irodalmi találkozó » Beszélg. szovjet írókkal és költőkkel 18.15 Telesport 13.40 Tarparo. szólva 19.10 Mese 19.20 Tv-torna. Színes 19.30 Tv-híradó 20.00 Nagy ka andern északon. VII 3. Színes 20.55 Az Eufratesz partjain. Útifilm 21.50 Ki volt Angyal Bandi? Egy balada nyomában. Színes 22.40 Tv-hiradó 3. 2. m­űsor 20.00 Vendégünk volt: Alekszandra Mircseva. Ism. 20.30 A Szabó. Portrék az NDK-ból. Színes 20.40 Tv-hiradó 2. 21.00 Az utolsó percben. Vészkiáltás a fedélzetről 21.35 A zene öröme. Ricardo Odnaposzov hegedül 21.55 Az élet ára. Csehszlovák film Ho/nonfi tv 9.05 Semmelweis. Ism. 16.43 Nyugat-szlovákiai híradó 17.05 Úttörőműsor 17.25 Fecske 18.05 Csehszlovákiai magyar dalosok műsora 19.00 Tv-híradó 20.00 A Vénusz kosara. I. 21.25 Klublátogatás

Next