Népszava, 1976. október (104. évfolyam, 232–258. sz.)
1976-10-01 / 232. szám
1976. október 1. Kapusúrás a 1.V 5 -n (Folytatás az 1.Oldalról) zárt nem panaszkodhatunk: naponta több ezer ember kereste fel kiállított termékeinket, nézte meg a legkorszerűbb szovjet rádiókat, tv-ket, sztereo lemezjátszókat, magnetofonokat, órákat, fényképezőgépeket. Az Elektroimpex-szel üzleti megállapodást is kötöttünk. Eszerint jövőre ■nyolcféle rádiótípusból csaknem 240 ezer készüléket szállítunk Magyarországra. Közöttük lesz az új Sokol 308-as is, amelybe már az URH sáv is be van építve. A most megkötött szerződés szerint a rádiókon kívül 1977-ben 12 ezer Junoszty hordozható tv-t is exportálunk Magyarországra. Egyébként a fővárosuk és az új, korszerű vásárközpont is nagyon tetszett Egyszóval elégedetten és a mielőbbi viszontlátás reményében távozom .. fogadta reggeltől estig az érdeklődőket. A nyitás előtt két napon át alaposan körbejártuk a vásárt, így minden kérdésre könnyen tudtunk válaszolni. A legtöbben a barkács- és az autókiállítást, a divatbemutatót és a birkacsárdát keresték. Igen sokan érdeklődtek azután is, hol lehet itt vásárolni. Bizony fárasztó volt ez a kilenc nap. Délelőtt 10-től este 7-ig naponta több száz érdeklődő fordult meg nálunk, vasárnap még ezernél is többen lehettek. Mexikó: Minden évben eljövünk Maksa Elemér, a Konsumex üzletkötője két tárgyalás között szakított időt egy rövid beszélgetésre. " Számunkra egy nemzetközi vásár jó néhány héttel a tényleges kapunyitás előtt kezdődik, hiszen már ekkor felvesszük a kapcsolatot a partner külkereskedelmi vállalatokkal, esetleg még arra is ajánlatot teszünk, hogy milyen termékeiket célszerű elhozni Budapestre. Meglepetések: persze az üzletkötőt is érhetik, sok újdonságot mi is a vásáron látunk először. Ilyennek számított például a mostani BKV-n a csehszlovák elektromos háztartási gének között az az 50 literes mélyhűtő, amelyhez hasonló jellegű génét nálunk eddig egyáltalán nem lehetett kapni. Idei és jövő évi szállításra is folytattunk már tárgyalásokat a csehszlovák partnerrel. Sokan keresték fel a mexikóiak kiállítását, hiszen ez a távoli ország nem minden évben jön el termékeivel Budapestre. Legalábbis eddig így volt. .. — Valóban, először 1972-ben állítottunk ki Magyarországon és most vettünk részt másodszor a BNV-n — tájékoztat Francesco Amiera, a mexikói külkereskedelmi intézet kelet-európai képviselője. — Kiállítási tárgyaink választékának növekedéséből is látható: egyre nagyobb figyelmet fordítunk a szocialista piacokra. Már nemcsak a hagyományosan ismert mexikói kávét, kakaót és más mezőgazdasági termékeket hoztunk, hanem például csaptelepeket és számológépeket is bemutattunk. Nem hiába, mert több komoly érdeklődőnk is akadt. A budapesti vásárt ezentúl az egyik legfontosabb európai megjelenésünknek tekintjük és minden évben eljövünk. Ezt indokolja egyébként a két ország külkereskedelmi forgalmának kedvező alakulása is. A nagyobb nemzetközi kiállítások elmaradhatatlan résztvevői a piackutatók is. Irodájukat azonban az őszi BNV-n hiába keresték. A mi „irodánk" ezúttal az egész vásár volt, szakembereink reggeltől estig járták a pavilonokat, végeztek közvélemény-kutatást, tárgyaltak a kiállítókkal — mondja dr. Szabó László, az Országos Piackutató Intézet igazgatója. — Jelenleg mintegy 50—60 témán dolgozunk s ezt a munkát egy-egy vásár nagyon meggyorsítja. Jaszon lehetőséget ad az összehasonlításra, az információszerzésre, a megbeszélésekre, elsősorban a gyártmányfejlesztési piackutatás területén. A mi szempontunkból is nagyon kedvező, hogy egyre inkább érvényesül a szakosítás, s a hasonló jellegű termékeket — akárhonnan is érkeznek — egy helyen láthatjuk Az idei őszi BNV sikere meghaladta előzetes várakozásunkat — összegezi a tapasztalatokat dr. Körösvölgyi László, a Hungexpo vezérigazgató-helyettese. — Bebizonyosodott hogy külföldi partnereink változatlanul fontos piacnak tekintik Magyarországot, árubemutatóik egyre nagyobbak és sokrétűbbek. A közönség tetszéssel fogadta a vásárközpont további gazdagodását, a megnövekedett fedett kiállítási területet, az új vendéglőket, kereskedelmi létesítményeket és a szabadtéri szoborkiállítást is. okmány fejlesztés r nem lesz. van Dr. Móré Andrást, a Könnyűipari Minisztérium nemzetközi főosztályának vezetőjét arról kérdeztük: hogyan tükröződött az iparág rekonstrukciója a vásáron? — Azt hiszem, minden látogató, aki rendszeresen kijár a BNV-kre, megállapíthatta, hogy az Otthon és az Öltözködés kiállításon egyaránt szembetűnő volt a színvonalemelkedés. A dinamikus gyártmány fejlesztés a sok újdonság jelzi, hogy a vállalatok érzik: megnövekedett a verseny a világpiacon, s ma már a hazai igényeket is csak igen jó minőségű termékekkel lehet kielégíteni. A cél az, hogy minél előbb tömeges méretekben gyártsák a vásáron bemutatott árukat, s hamarosan minél többet az üzletekben is viszontláthassunk. Az idei BNV már nem a „lesz”, hanem a „van” kiállítása volt. A Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár például a bemutatott termékekből még az idén 20 millió forint értékben szállít a belföldi partnereknek, a BÚTORÉRT a kiállított bútorok 30 százalékára adott megrendelést, és még sorolhatnám. A 11-es számú információs fülkében több mint egy héten át Móri Tiborné és Kálmán Zoltánná 150 éves a herendi porcelán Régen azt tartották, hogy az igazi, áttetsző, fehér porcelánt csak bükkfán lehet kiégetni. A 150 éves jubileumát ünneplő Herendi Porcelángyárban ma már a bükk helyét a korszerű gázkemencék vették át. Mint a csütörtöki jubileumi sajtótájékoztatón Sárközit Dezső, a Finomkerámiaipari Művek vezérigazgatója. Fehér Ferenc kereskedelmi igazgató és dr. Felek Béla, a Herendi Porcelángyár igazgatója elmondta: a szakértők Herendet ma Európában a harmadik helyre sorolják, Meissen és Sévres után. A korszerűsítés, bővítés az 50-es évektől öltött nagyobb méreteket, s ma már 1300-an dolgoznak a gyárban. A porcelánfestők keze alól évente 1 200 000 darab porcelán kerül ki, 230 millió forint értékben. Tizenötezer-féle formát ismernek, ezek közül ötezer tartozik a legkedveltebbek közé. Tárgyaikat, amelyeknek 70 százaléka étkészlet, mintegy 20 százaléka váza, gyártyatartó és egyéb dísztárgy, mintegy ezer különböző motívum díszíti. A herendi porcelán háromnegyed része exportra kerül, 34 országba, Ausztráliától a Bahama-szigetekig. A legnagyobb megrendelők közé tartozik az NSZK, Olaszország, Svájc, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Ausztria és Anglia. A gyár életében érdekesen ötvöződik egybe hagyomány és korszerűség. A festés és formázás ma is kézimunka, erre oktatják a következő nemzedéket a helybeli szakmunkásképző iskolában. Emellett az ötödik ötéves tervben több mint 70 millió forintot fordítanak fejlesztésre. Jelentősen javulnak a munkakörülmények : az új festészettel együtt még az idén átadják a korszerű szociális épületet. Herend és a magyar iparművészet hírnevét öregbíti az a váza, amely tavaly óta az ENSZ székházának előcsarnokát díszíti. A választék bővítését szolgálja, hogy több szobor- és kisplasztikatervet vásároltak az elmúlt években Kisfaludi Stróbl Zsigmondtól, Pátzay Páltól, Búza Rámától, legutóbb pedig Somogyi Józseftől. A jubileumot két kiállítás teszi emlékezetessé. Mindkettő hétfőn múlik, az egyik az Iparművészeti Múzeumban, a másik pedig a Finomkerámiaipari Művek Apáczai Csere János utcai stúdiójában. V. Zs. NÉPSZAVA A vásárló eligedell Végül a vásárlátogató véleményét kértük Czikk Ferenctől, a Fővárosi Óra és Ékszeripari Vállalat beállító lakatosától: — Minden évben kijövök nézelődni, tájékozódni az őszi BNV-re, s az idei kiállítás nekem minden eddiginél jobban tetszett. Bárcsak mindent meg is lehetne vásárolni, amit itt láttam. Örömmel fedeztem fel, hogy egyre több termékre írják ki: mikor kezdődik a sorozatgyártása, mikor kerül az üzletekbe. Csak azt hiányoltam, hogy árat sehol sem láttam. És még egy apróság. Jó, hogy az autókiállítást az idén már fedett területen rendezték, csak arra nem figyeltek, hogyan helyezik el a kocsikat. Nem lehetett őket körbejárni, így a nagy tülekedésben az új Skodának csak a tetejét láttam . . . Deák András A kiállítás zárónapján, csütörtökön, megtekintette a BNV-t Sarlós Istvánnak, az MSZMP politikai Bizottsága tagjának, a Hazafias Népfront főtitkárának vezetésével. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának küldöttsége. Virtus a végeken Emberek Szigetvárért Oroszlánok csapnak öszsze Szigetvár címerében. Oroszlánként védték 1566-ban a szigeti falakat. A mai Szigetvár kisváros, amelyből minden megyében akad kettő-három. Az öreg házakban, az ifjú lakótelepen mai emberek élnek, és a história jelmezei között automatagépsorok csattognak. A múlt ápolóira, elvásott kövek féltőire néhanéha még legyintünk. Mit akarnak ezek a földből kikapart törött kardvassal, az irattár mélyéből kibányászott latin sorokkal ? Működik egy kör a Somogy megyei kisvárosban is: első hallásra néhány helytörténész összefogását sejthetjük a név mögött. „A szigetvári vár és múzeum baráti köre.” Ápolják a Zrínyiek emlékét — véltem én is, amikor tudomást szereztem a létezésükről. Leletmentők, értékmentők: nem is válna becsületére Szigetvárnak, ha nem akadnak ilyen polgárai ... De a szám, a taglétszám megszégyeníti a kényelmes véleményezőt. A várbaráti kör elnöke: Molnár Imre. Fekete, halk beszédű ember, nagy, dióbarna szempárral. Az idegenforgalmi irodában találkozunk: itt őrzi a kör tagsági naplóját, irataikat, kiadványaikat. Nemrég még a szigeti vár falai között, vagy a gimnázium igazgatóhelyettesi szobájában találtam volna meg, huszonkét esztendei végbeli élet után azonban néhány hónapja lakótelepi lakásba költözött, a gimnáziumtól Hatszázharminchat ember! Szigetvár mintegy 11 ezer lakost számlál, s ebből több, mint félezren tagdíjfizető, alapszabály szerint tevékenykedő lokálpatrióták? Ekkora szám mögött talán mégiscsak több van egyszerű helytörténészi szorgalomnál? pedig éppen a napokban búcsúzott el. Nyugdíj a megérdemelt pihenéssel, mondja ilyenkor más. Nyugdíj, bólint Molnár Imre, és kétszeres szenvedéllyel veti magát a munkába .. . Erre a pillanatra várt, még akkor is, ha másik szenvedélyétől, a tanítástól, a latin, a görög és az orosz nyelvtől vált meg több évtizedes szolgálat után. — Szigetvár nekem sorsrendelés. A nyugat-dunántúli zenére, az „e” betűk muzsikájára kapom föl a fejem. — Ugye, nem idevaló, nem itt született? — A háború után láttam először Szigetet. Kopottnak és árvának éreztem. Attól, a pillanattól kezdve nem szabadultam a gondolattól: nekem itt dolgom van ... A véletlen aztán lehetőséget adott a Rába-vidéki parasztfiúnak. Elvégezte a tanítóképzőt, diplomát szerzett az egyetemen. Pécsre került, s egyszer csak értesült róla, hogy Szigetváron kollégium nyílik. Gyakorlata volt már benne, jelentkezett kollégiumszervezőnek. És beköltözött feleségével együtt a szigeti vár falai mögé a nedves, tömör falú uradalmi épület emeleti lakásába. A kollégiumot megszervezte, de végzett mást is. Megkereste és összegyűjtötte azokat a szigetváriakat, akik otthonos, szép szülőföldön akartak élni. Hatszázharminchat várbarát. A naplót lapozgatva változatos névsor bontakozik ki előttem. Betanított munkástól főorvosig, szinte mindenfajta foglalkozás képviselteti magát. — Nem szokás különbséget tenni közöttünk — mondja Molnár Imre. — Évente egyszer, a szeptemberi évfordulón azonban mi is jutalmazunk. Idén egy szocialista brigád kapta meg a Kör elismerését. Az Építő Szövetkezet munkásai bármikor szívesen, lelkiismerettel vállalkoztak társadalmi munkára. Erre pedig nagy szükség van, mert a műemlékek között még akad veszélyeztetett. A főtéren például pusztulófélben van Alt pasa Százával j kentkeztek az emberek. Felajánlották a pénzüket, az idejüket, a tehetségüket. A kör az alakulás idején ajándékba kapott másfél kiló ezüstből verette a jelvényeit A Zrínyi-vár gondozása, a műemlékek óvása, karbantartása csak kezdetben tűnt puszta hagyományápoló szorgalomnak. Az összefogás, az együtt megvalósítandó cél újfajta szigetvári tudatot dzsámija... A társadalmi munka egyébként természetes minálunk. Éppen a napokban jelentkezett nálam egy kőműves, azzal a kéréssel, hogy bízzuk reá Kamilla kútjának rendbehozását. Fél órával később, a vármúzeumban hallom, hogy két teremmel bővül a kiállítás területe. — Hamarosan rendezkedhetünk — mondja Molnár Imre. — És tudja, hogy miért vagyok olyan biztos ebben? Mert a parkettázást Bebesz Pál vállalta. A városgazdálkodási vállalat asztalosa. Ha ő azt mondja, hogy munka után eljön és megcsinálja, akkor arról már nem is kell beszélni... alakított ki. A jó szigetvári kötelességének kezdte érezni az áldozatot szőkébb hazájáért. Megtanult büszke lenni rá. De többet is akart ennél: hadd legyen büszke Szigetvárra az ország is. Nyilvánvaló, hogy az ipartelepítés, a közlekedési adottság is segítette Szigetvárt a várossá fejlődésben. De 1966-ban, amikor a szigeti hozi védelem négyszáz esztendős évfordulóján várossá nyilvánították a települést, egy idegenforgalomra felkészült, történelmi hangulatú város fogadhatta látogatóit. És ez már a szigetiek akaratán múlott. .Ackrni ill dolgom van” Ok lialszázan A város Kilönlel Szigetvár szeptemberben emlékezett Zrínyi Miklósra és a végvári vitézekre. Október elsején ünnepüik a várossá nyilvánítás tizedik évfordulóját. Éppen abban az órában járok a tanács épületében, amikor véget ér a végrehajtó bizottság ülése. Frissen kapom a hírt: az évforduló alkalmából a város kitünteti hat legáldozatosabb fiát. A listán két ismerős nevet pillantok meg. Bebesi Pál asztalos és Molnár Imre tanár, Kása Csaba Nem szabad - nem lehet *Önszántából aligha ülne valaki fék nélküli gépkocsiba. A villanysze-erelőnek azonban olykor anélkül kell a vezetékhez nyúlnia, hogy biztonságos eszközökkel meggyőződhetne a feszültség jelenlétéről — méltatlankodik a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának munkavédelmi felügyelője. És mindez azért, mert hiánycikk az az ötletes kis szerkezet, amelyet feszültségkémlelőnek neveznek. Csaknem egy éve gondot okoz az áramütéstől védő gumikesztyű, a kis- és középfeszültségű földelő-rövidrezárók beszerzése. Pedig nem akármilyen eszközök ezek. Életvédelmi eszközök. Nélkülözésük emberélet kockáztatásával egyenlő. Veszélyezteti az oly sok fáradtság árán kialakított beidegződést, azt, hogy védőeszköz nélkül nemcsak nem szabad, nem is lehet dolgozni. A „nem szabad” és a „nem lehet” között ugyanis igen nagy a különbség. Amitől „nem szabad” alapon óvakodik az ember, annak helytelenségéről nincs feltétlenül meggyőződve. Csupán a tilalom hatására, annak megszegésétől való félelmében nem teszi. De amit úgy fogalmaz, hogy „nem lehet”, azt maga is tudatosan helyteleníti. Amikor tehát a villanyszerelő azt állítja, hogy gumikesztyű vagy feszültségkémlelő nélkül nem lehet dolgozni, akkor már méltán véli a munkavédelmi felügyelő, hogy nem volt hiábavaló az agitáció, a magyarázat, és hogy szavai hatására megszűnt az oly gyakran tapasztalható idegenkedés a védőeszközöktől. És ugyancsak méltán fakad ki keserűen, amikor elakad az eszközök utánpótlása. Ami egyben felfüggeszti az agitáció hitelességét is. Mert nemcsak hogy nem szabad, de íme, lehet," sőt kell is dolgozni védőfelszerelés nélkül is! De valóban lehet-e, kell-e? Nem lehet. Nem szabad! Hiszen életveszélyes, tehát tilos is. És ezt komolyan kell venni. Komolyabban, mint eddig. Erre int a baleseti statisztika, amely a tavalyi félévhez képest az iparban — ahogyan a Szaktanács elnöksége a napokban megállapította — lényegében változatlan képet mutat, de a részletes elemzésből kitűnik, hogy a villamosenergia-, a gép-, az építőanyag-, a könnyű- és a vegyiparban több a halálos és a csonkulásos baleset. És az egyébként stagnáló számú áramütés okozta halálos sérülések is gyakoribbá váltak. Mindez nem tulajdonítható a véletlennek. Mint ahogyan azt sem lehet véletlennek tekinteni, ha a sorozatos fegyelemsértés, szabályszegés szerencsétlenséghez vezet. Ilyen tanulságra kellett jutni az év első negyedében többször megismétlődő — szám szerint 33 — tömeges baleset kapcsán, amely csaknem kétszerese volt az egy évvel korábbinak, és amely 179 ember sérülését, 22 ember halálát okozta. A jelek szerint pedig, ha valamelyest lassúbbodott is, ám nem állt meg ez a folyamat. Erre vallott a még tisztázatlan hátterű győri vagongyári robbanás, a XXII. kerületi iskolai tragédia, az Ózdi Kohászati Üzemekben történt gázömlés. A baleset, az értelmetlen halál általában pillanatnyi figyelemkihagyás, könynyelműség műve. A gázkazán üzembe helyezésénél, a volán mellett csakúgy, mint a magasfeszültségű vezeték szerelésén. Mégsem könyvelhetjük el a véletlen rovására. A közvetlen, a kiváltó ok mögött ugyanis rendszerint ott lappang a fegyelmezetlenség, a munkavédelmi, technológiai előírások megszegése, az ellenőrzés elhanyagolása. És amint erről az oldalról kezdünk vizsgálódni, nyomban nyilvánvaló lesz, hogy nem a véletlen szülte a bajt. Illetve, hogy csak szerencse dolga volt elkerülni. Az ember testi épségének védelmét azonban nem lehet a szerencsére bízni. Nálunk nem, is ez a gyakorlat dívik. A munkavédelem, a balesetelhárítás intézményrendszere, a biztonsági, óvórendszabályok mindenre kiterjedő paragrafushalmaza szilárd bázist teremt a veszély elhárítására. De csak akkor, ha a maga posztján mindenki szigorúan betartja. Ha a munkás használja a védőeszközt, ha a vezető ellenőrzi, hogy ezt teszi-e, az ellenkezőjét pedig nem tűri. Ha a gépre szerelt óvóberendezést akkor sem kapcsolják ki, ha senki sem látja, és ahogy esetleg mégis kikapcsolják, nyomban észreveszi, akinek ez a kötelessége. Tehát, ha eljutunk oda, hogy nemcsak azért érvényesítik az előírást, mert megszegéséért büntetés jár. Hanem mert maguk is egyetértenek vele. Persze ezért még sokat kell fáradozni. Agitálni, magyarázni, meggyőzni, ha kell, büntetni is. Olyan következetesen, ahogyan ezt a szakszervezeti munkavédelmi felügyelők teszik, akik számonkérik — mint a bevezetőül szolgáló példában — az áramütés ellen védő gumikesztyűt, a feszültségkémlelőt. De nemcsak számonkérik, hanem igyekeznek közreműködni megszerzésében is. Mert ők tudják, hogy enélkül nem szabad, nem is lehet dolgozni. Csak emberélet kockáztatása árán. Lukács Mária