Népszava, 1976. október (104. évfolyam, 232–258. sz.)

1976-10-01 / 232. szám

197­6. október 1. Kapusúrás a 1­.V 5 -n­ (Folytatás az 1.­Oldalról) zárt nem panaszkodh­a­­tunk: naponta több ezer ember kereste fel kiállí­tott termékeinket, nézte meg a legkorszerűbb szovjet rádiókat, tv-ket, sztereo lemezjátszókat, magnetofonokat, órákat, fényképezőgépeket. Az Elektroimpex-szel üzleti megállapodást is kötöt­tünk. Eszerint jövőre ■nyolcféle rádiótípusból csaknem 240 ezer készü­léket szállítunk Magyar­­országra. Közöttük lesz az új Sokol 308-as is, amelybe már az URH sáv is be van építve. A most megkötött szerződés szerint a rádiókon kívül 1977-ben 12 ezer Junoszty hordozható tv-t is expor­tálunk Magyarországra. Egyébként a fővárosuk és az új, korszerű vásárköz­pont is nagyon tetszett Egyszóval elégedetten és a mielőbbi viszontlátás reményében távozom .. fogadta reggeltől estig az érdeklődőket.­­ A nyitás előtt két napon át alaposan körbe­jártuk a vásárt, így min­den kérdésre könnyen tudtunk válaszolni. A leg­többen a barkács- és az autókiállítást, a divatbe­mutatót és a birkacsárdát keresték. Igen sokan ér­deklődtek azután is, hol lehet itt vásárolni. Bi­zony fárasztó volt ez a kilenc nap. Délelőtt 10-től este 7-ig naponta több száz érdeklődő fordult meg nálunk, vasárnap m­ég ezernél is többen lehettek. Mexikó: Minden évben eljövünk Maksa Elemér, a Kon­­sumex üzletkötője két tárgyalás között szakított időt egy rövid beszélge­tésre. " Számunkra egy nemzetközi vásár jó né­hány héttel a tényleges kapunyitás előtt kezdő­dik, hiszen már ekkor felvesszük a kapcsolatot a partner külkereskedel­mi vállalatokkal, esetleg még arra is ajánlatot te­szünk, hogy milyen ter­mékeiket célszerű elhozni Budapestre. Meglepeté­sek: persze az üzletkötőt is érhetik, sok újdonsá­­got mi is a vásáron lá­tunk először. Ilyennek számított például a mos­tani BKV-n a csehszlo­vák elektromos háztar­tási gének között az az 50 literes mélyhűtő, amelyhez hasonló jellegű génét nálunk eddig egy­általán nem lehetett kap­ni. Idei és jövő évi szál­lításra is folytattunk már tárgyalásokat a csehszlo­vák partnerrel. Sokan keresték fel a mexikóiak kiállítását, hi­szen ez a távoli ország nem minden évben jön el termékeivel Budapest­re. Legalábbis eddig így volt. .. — Valóban, először 1972-ben állítottunk ki Magyarországon és most vettünk részt másodszor a BNV-n — tájékoztat Francesco Amiera, a mexikói külkereskedelmi intézet kelet-európai kép­viselője. — Kiállítási tár­gyaink választékának nö­vekedéséből is látható: egyre nagyobb figyelmet fordítunk a szocialista piacokra. Már nemcsak a hagyományosan ismert mexikói kávét, kakaót és más mezőgazdasági ter­mékeket hoztunk, hanem például csaptelepeket és számológépeket is bemu­tattunk. Nem hiába, mert több komoly érdeklődőnk is akadt. A budapesti vá­sárt ezentúl az egyik leg­fontosabb európai megje­lenésünknek tekintjük és minden évben eljövünk. Ezt indokolja egyébként a két ország külkereske­delmi forgalmának ked­vező alakulása is. A nagyobb nemzetközi kiállítások elmaradhatat­lan résztvevői a piacku­tatók is. Irodájukat azon­ban az őszi BNV-n hiába keresték.­­ A mi „irodánk" ez­úttal az egész vásár volt, szakembereink reggeltől estig járták a pavilonokat, végeztek közvélemény-ku­tatást, tárgyaltak a kiállí­tókkal — mondja dr. Sza­bó László, az Országos Piackutató Intézet igazga­tója. — Jelenleg mintegy 50—60 témán dolgozunk s ezt a munkát egy-egy vásár nagyon meggyorsít­ja. Jaszon lehetőséget ad a­z összehasonlításra, az információszerzésre, a megbeszélésekre, elsősor­ban a gyártmányfejleszté­si piackutatás területén. A mi szempontunkból is nagyon kedvező, hogy egyre inkább érvényesül a szakosítás, s a hasonló jellegű termékeket — akárhonnan is érkeznek — egy helyen láthatjuk Az idei őszi BNV sikere meghaladta előzetes vára­kozásunkat — összegezi a tapasztalatokat dr. Körös­völgyi László, a Hungex­­po vezérigazgató-helyet­tese. — Bebizonyosodott hogy külföldi partnereink változatlanul fontos piac­nak tekintik Magyarorszá­got, árubemutatóik egyre nagyobbak és sokrétűbbek. A közönség tetszéssel fo­gadta a vásárközpont to­vábbi gazdagodását, a m­egnövekedett fedett ki­állítási területet, az új vendéglőket, kereskedelmi létesítményeket és a sza­badtéri szoborkiállítást is. ok­­mán­y fejlesztés r nem lesz. van Dr. Móré Andrást, a Könnyűipari Miniszté­­ri­um nemzetközi főosztá­lyának vezetőjét arról kérdeztük: hogyan tükrö­ződött az iparág rekonst­rukciója a vásáron? — Azt hiszem, minden látogató, aki rendszere­sen kijár a BNV-kre, megállapíthatta, hogy az Otthon és az­ Öltözködés kiállításon egyaránt szembetűnő volt a szín­­vonalemelkedés. A dina­mikus gyártmány fejlesz­tés­ a sok újdonság jelzi, hogy a vállalatok érzik: megnövekedett a verseny a világpiacon, s ma már a hazai igényeket is csak igen jó minőségű termé­kekkel lehet kielégíteni. A cél az, hogy minél előbb tömeges méretek­ben gyártsák a vásáron bemutatott árukat, s ha­marosan minél többet az üzletekben is viszontlát­hassunk. Az idei BNV már nem a „lesz”, hanem a „van” kiállítása volt. A Mosonmagyaróvári Kö­töttárugyár például a be­mutatott termékekből még az idén 20 millió forint értékben szállít a belföldi partnereknek, a BÚTORÉRT a kiállított bútorok 30 százalékára adott megrendelést, és még sorolhatnám. A 11-es számú informá­ciós fülkében több mint egy héten át Móri Tibor­­­né és Kálmán Zoltánná 150 éves a herendi porcelán Régen azt tartották, hogy az igazi, áttetsző, fehér porcelánt csak bükkfán lehet kiégetni. A 150 éves jubileumát ün­neplő Herendi Porcelán­­gyárban ma már a bükk helyét a korszerű gázke­mencék vették át. Mint a csütörtöki jubi­leumi sajtótájékoztatón Sárközit Dezső, a Finom­kerámiaipari Művek vezérigazgatója. Fehér Ferenc kereskedelmi igazgató és dr. Felek Bé­la, a Herendi Porcelán­­gyár igazgatója elmondta: a szakértők Herendet ma Európában a harmadik helyre sorolják, Meissen és Sévres után. A korsze­rűsítés, bővítés az 50-es évektől öltött nagyobb méreteket, s ma már 1300-an dolgoznak a gyár­ban. A porcelánfestők keze alól évente 1 200 000 darab porcelán kerül ki, 230 millió forint értékben. Tizenötezer-féle formát ismernek, ezek közül öt­ezer tartozik a legkedvel­tebbek közé. Tárgyaikat, amelyeknek 70 százaléka étkészlet, mintegy 20 szá­zaléka váza, gyártyatartó és egyéb dísztárgy, mint­egy ezer különböző motí­vum díszíti. A herendi porcelán háromnegyed része exportra kerül, 34 országba, Ausztráliától a Bahama-szigetekig. A leg­nagyobb megrendelők közé tartozik az NSZK, Olaszország, Svájc, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Ausztria és Anglia. A gyár életében érde­kesen ötvöződik egybe hagyomány és korszerű­ség. A festés és formázás ma is kézimunka, erre ok­tatják a következő nemze­déket a helybeli szakmun­kásképző iskolában. Emel­lett az ötödik ötéves terv­ben több mint 70 millió forintot fordítanak fej­lesztésre. Jelentősen ja­vulnak a munkakörülmé­nyek : az új festészettel együtt még az idén átad­ják a korszerű szociális épületet. Herend és a magyar iparművészet hírnevét öregbíti az a váza, amely tavaly óta az ENSZ szék­házának előcsarnokát dí­szíti. A választék bővítését szolgálja, hogy több szo­bor- és kisplasztikatervet vásároltak az elmúlt évek­ben Kisfaludi Stróbl Zsig­mondtól, Pátzay Páltól, Búza Rámától, legutóbb pedig Somogyi Józseftől. A jubileumot két kiállítás teszi emlékezetessé. Mind­kettő hétfőn múlik, az egyik az Iparművészeti Múzeumban, a másik pe­dig a Finomkerámiaipari Művek Apáczai Csere Já­nos utcai stúdiójában. V. Zs. NÉPSZAVA A vásárló eligedell Végül a vásárlátogató véleményét kértük Czikk Ferenctől, a Fővárosi Óra és Ékszeripari Vállalat beállító lakatosától: — Minden évben kijö­vök nézelődni, tájékozód­ni az őszi BNV-re, s az idei kiállítás nekem min­den eddiginél jobban tet­szett. Bárcsak mindent meg is lehetne vásárolni, amit itt láttam. Örömmel fedeztem fel, hogy egyre több termékre írják ki: mikor kezdődik a sorozat­­gyártása, mikor kerül az üzletekbe. Csak azt hiá­nyoltam, hogy árat sehol sem láttam. És még egy apróság. Jó, hogy az autó­kiállítást az idén már fe­dett területen rendezték, csak arra nem figyeltek, hogyan helyezik el a ko­csikat. Nem lehetett őket körbejárni, így a nagy tülekedésben az új Sko­dának csak a tetejét lát­tam . . . Deák András A kiállítás zárónapján, csütörtökön, megtekintet­te a BNV-t Sarlós István­nak, az MSZMP politi­­kai Bizottsága tagjának, a Hazafias Népfront főtit­kárának vezetésével. a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának küldött­sége. ­ Virtus a végeken Emberek Szigetvárért Oroszlánok csapnak ösz­­sze Szigetvár címerében. Oroszlánként védték 1566-ban a szigeti falakat. A mai Szigetvár kisvá­ros, amelyből minden me­gyében akad kettő-három. Az öreg házakban, az ifjú lakótelepen mai emberek élnek, és a história jel­mezei között automata­­gépsorok csattognak. A múlt ápolóira, elvá­sott kövek féltőire néha­­néha még legyintünk. Mit akarnak ezek a földből kikapart törött kardvassal, az irattár mé­lyéből kibányászott latin sorokkal ? Működik egy kör a So­mogy megyei kisvárosban is: első hallásra néhány helytörténész összefogá­sát sejthetjük a név mö­gött. „A szigetvári vár és múzeum baráti köre.” Ápolják a Zrínyiek emlé­két — véltem én is, ami­kor tudomást szereztem a létezésükről. Leletmentők, értékmentők: nem is vál­na becsületére Szigetvár­nak, ha nem akadnak ilyen polgárai ... De a szám, a taglétszám megszégyeníti a­ kényel­mes véleményezőt. A várbaráti kör elnöke: Molnár Imre. Fekete, halk beszédű ember, nagy, dióbarna szempárral. Az idegenforgalmi iro­dában találkozunk: itt őrzi a kör tagsági napló­ját, irataikat, kiadványai­kat. Nemrég még a szigeti vár falai között, vagy a gimnázium igazgatóhe­lyettesi szobájában talál­tam volna meg, huszon­két esztendei végbeli élet után azonban néhány hó­napja­ lakótelepi lakásba költözött, a gimnáziumtól Hatszázharminchat em­ber! Szigetvár mintegy 11 ezer lakost számlál, s eb­ből több, mint félezren tagdíjfizető, alapszabály szerint tevékenykedő lo­kálpatrióták? Ekkora szám mögött ta­lán mégiscsak több van egyszerű helytörténészi szorgalomnál? pedig éppen a napokban búcsúzott el. Nyugdíj a megérde­melt pihenéssel, mondja ilyenkor más. Nyugdíj, bólint Molnár Imre, és kétszeres szenvedéllyel veti magát a munkába .. . Erre a pillanatra várt, még akkor is, ha másik szenvedélyétől­, a tanítás­tól, a latin, a görög és az orosz nyelvtől vált meg több évtizedes szolgálat után. — Szigetvár nekem sorsrendelés. A nyugat-dunántúli ze­nére, az „e” betűk muzsi­kájára kapom föl a fe­jem. — Ugye, nem idevaló, nem itt született? — A háború után lát­tam először Szigetet. Ko­pottnak és árvának érez­tem. Attól, a pillanattól kezdve nem szabadultam a gondolattól: nekem itt dolgom van ... A véletlen aztán lehe­tőséget adott a Rába-vi­­déki parasztfiúnak. Elvé­gezte a tanítóképzőt, dip­lomát szerzett az egyete­men. Pécsre került, s egyszer csak értesült róla, hogy Szigetváron kollégium nyílik. Gyakor­lata volt már benne, je­lentkezett kollégiumszer­vezőnek. És beköltözött feleségével együtt a szi­geti vár falai mögé a nedves, tömör falú uradal­mi épület emeleti laká­sába. A kollégiumot megszer­vezte, de végzett mást is. Megkereste és össze­gyűjtötte azokat a sziget­váriakat, akik otthonos, szép szülőföldön akartak élni. Hatszázharminchat vár­barát. A naplót lapozgat­va változatos névsor bon­takozik ki előttem. Beta­nított munkástól főor­vosig, szinte mindenfajta foglalkozás képviselteti magát. — Nem szokás különb­séget tenni közöttünk — mondja Molnár Imre. — Évente egyszer, a szep­temberi évfordulón azon­ban mi is jutalmazunk. Idén egy szocialista bri­gád kapta meg a Kör el­ismerését. Az Építő Szö­vetkezet munkásai bár­mikor szívesen, lelkiisme­rettel vállalkoztak társa­dalmi munkára. Erre pe­dig nagy szükség van, mert a műemlékek között még akad veszélyeztetett. A főtéren például pusz­tulófélben van Alt pasa Százával j kentkeztek az emberek. Felajánlották a pénzüket, az idejüket, a tehetségüket. A kör az alakulás idején ajándék­ba kapott másfél kiló ezüstből verette a jelvé­nyeit A Zrínyi-vár gondozá­sa, a műemlékek óvása, karbantartása csak kez­detben tűnt puszta ha­gyományápoló szorgalom­nak. Az összefogás, az együtt megvalósítandó cél újfajta szigetvári tudatot dzsámija... A társadal­mi munka egyébként ter­mészetes minálunk. Ép­pen a napokban jelentke­zett nálam egy kőműves, azzal a kéréssel, hogy bíz­zuk reá Kamilla kútjának rendbehozását. Fél órával később, a vármúzeumban hallom, hogy két teremmel bővül a kiállítás területe. — Hamarosan rendez­kedhetünk — mondja Molnár Imre. — És tud­ja, hogy miért vagyok olyan biztos ebben? Mert a parkettázást Bebesz Pál vállalta. A városgazdál­kodási vállalat asztalosa. Ha ő azt mondja, hogy munka után eljön és megcsinálja, akkor arról már nem is kell beszél­ni... alakított ki. A jó sziget­vári kötelességének kezd­te érezni az áldozatot sző­kébb hazájáért. Megta­nult büszke lenni rá. De többet is akart ennél: hadd legyen büszke Szi­getvárra az ország is. Nyilvánvaló, hogy az ipartelepítés, a közleke­dési adottság is segítette Szigetvárt a várossá fej­lődésben. De 1966-ban, amikor a szigeti hozi védelem négyszáz esztendős év­fordulóján várossá nyil­vánították a települést, egy idegenforgalomra fel­készült, történelmi han­gulatú város fogadhatta látogatóit. És ez már a szigetiek akaratán múlott. .Ackrni ill dolgom van” Ok lialszázan A város Kilönlel Szigetvár szeptember­ben emlékezett Zrínyi Miklósra és a végvári vi­tézekre. Október elsején ünnep­üik a várossá nyilvánítás tizedik évfordulóját. Éppen abban az órában járok a tanács épületé­ben, amikor véget ér a végrehajtó bizottság ülése. Frissen kapom a hírt: az­ évforduló alkalmából a város kitünteti hat leg­áldozatosabb fiát. A listán két ismerős nevet pillantok m­eg. Bebesi Pál asztalos és Molnár Imre tanár, Kása Csaba ­ Nem szabad - nem lehet *Ö­nszántából aligha ülne valaki fék­­­­ nélküli gépkocsiba. A villanysze-­­e­­relőnek azonban olykor anélkül kell a vezetékhez nyúlnia, hogy bizton­ságos eszközökkel meggyőződhetne a fe­szültség jelenlétéről — méltatlankodik a Szakszervezetek Pest megyei Taná­csának munkavédelmi felügyelője. És mindez azért, mert hiánycikk az az ötletes kis szerkezet, amelyet feszültség­­kémlelőnek neveznek. Csaknem egy éve gondot okoz az áramütéstől védő gumi­kesztyű, a kis- és középfeszültségű földelő-rövidrezárók beszerzése. Pedig nem akármilyen eszközök ezek. Életvédelmi eszközök. Nélkülözésük emberélet kockáztatásával egyenlő. Ve­szélyezteti az oly sok fáradtság árán ki­alakított beidegződést, azt, hogy védő­eszköz nélkül nemcsak nem szabad, nem is lehet dolgozni. A „nem szabad” és a „nem lehet” kö­zött ugyanis igen nagy a különbség. Amitől „nem szabad” alapon óvakodik az ember, annak helytelenségéről nincs feltétlenül meggyőződve. Csupán a tila­lom hatására, annak megszegésétől való félelmében nem teszi. De amit úgy fo­galmaz, hogy „nem lehet”, azt maga is tudatosan helyteleníti. Amikor tehát a villanyszerelő azt állítja, hogy gumi­kesztyű vagy feszültségkémlelő nélkül nem lehet dolgozni, akkor már méltán véli a munkavédelmi felügyelő, hogy nem volt hiábavaló az agitáció, a ma­gyarázat, és hogy szavai hatására meg­szűnt az oly gyakran tapasztalható ide­genkedés a védőeszközöktől. És ugyancsak méltán fakad ki kese­rűen, amikor elakad az eszközök után­pótlása. Ami egyben felfüggeszti az agi­táció hitelességét is. Mert nemcsak hogy nem szabad, de íme, lehet," sőt kell is dolgozni védőfelszerelés nélkül is! De valóban lehet-e, kell-e? Nem le­het. Nem szabad! Hiszen életveszélyes, tehát tilos is. És ezt komolyan kell ven­ni. Komolyabban, mint eddig. Erre int a baleseti statisztika, amely a tavalyi­­ félévhez képest az iparban — aho­gyan a Szaktanács elnöksége a napok­ban megállapította — lényegében válto­zatlan képet mutat, de a részletes elem­zésből kitűnik, hogy a villamosenergia-, a gép-, az építőanyag-, a könnyű- és a vegyiparban több a halálos és a cson­kulásos baleset. És az egyébként stag­náló számú áramütés okozta halálos sé­rülések is gyakoribbá váltak. M­indez nem tulajdonítható a vélet­lennek. Mint ahogyan azt sem le­het véletlennek tekinteni, ha a sorozatos fegyelemsértés, szabályszegés szerencsétlenséghez vezet. Ilyen tanul­ságra kellett jutni az év első negyedé­ben többször megismétlődő — szám sze­rint 33 — tömeges baleset kapcsán, amely csaknem kétszerese volt az egy évvel korábbinak, és amely 179 ember sérülését, 22 ember halálát okozta. A jelek szerint pedig, ha valamelyest lassúbbodott is, ám nem állt meg ez a folyamat. Erre vallott a még tisztázat­lan hátterű győri vagongyári robbanás, a XXII. kerületi iskolai tragédia, az Ózdi Kohászati Üzemekben történt gáz­ömlés. A baleset, az értelmetlen halál általá­ban pillanatnyi figyelemkihagyás, köny­­nyelműség műve. A gázkazán üzembe­­ helyezésénél, a volán mellett csakúgy, mint a magasfeszültségű vezeték szere­lésén. Mégsem könyvelhetjük el a vélet­len rovására. A közvetlen, a kiváltó ok mögött ugyanis rendszerint ott lappang a fegyelmezetlenség, a munkavédelmi, technológiai előírások megszegése, az el­lenőrzés elhanyagolása. És amint erről az oldalról kezdünk vizsgálódni, nyom­ban nyilvánvaló lesz, hogy nem a vé­letlen szülte a bajt. Illetve, hogy csak szerencse dolga volt elkerülni. Az ember testi épségének védelmét azonban nem lehet a szerencsére bízni. Nálunk nem, is ez a gyakorlat dívik. A munkavédelem, a balesetelhárítás intéz­ményrendszere, a biztonsági, óvórend­­szabályok mindenre kiterjedő paragra­fushalmaza szilárd bázist teremt a ve­szély elhárítására. De csak akkor, ha a maga posztján mindenki szigorúan be­tartja. Ha a munkás használja a védő­eszközt, ha a vezető ellenőrzi, hogy ezt teszi-e, az ellenkezőjét pedig nem tűri. Ha a gépre szerelt óvóberendezést ak­kor sem kapcsolják ki, ha senki sem látja, és ahogy­ esetleg mégis kikapcsol­ják, nyomban észreveszi, akinek ez a kötelessége. Tehát, ha eljutunk oda, hogy nem­csak azért érvényesítik az előírást, mert megszegéséért büntetés jár. Hanem mert maguk is egyetértenek vele. P­ersze ezért még sokat kell fáradoz­ni. Agitálni, magyarázni, meggyőz­ni, ha kell, büntetni is. Olyan következetesen, ahogyan ezt a szakszer­vezeti munkavédelmi felügyelők teszik, akik számonkérik — mint a bevezetőül szolgáló példában — az áramütés ellen védő gumikesztyűt, a feszültségkémle­lőt. De nemcsak számonkérik, hanem igyekeznek közreműködni megszerzésé­ben is. Mert ők tudják, hogy enélkül nem szabad, nem is lehet dolgozni. Csak emberélet kockáztatása árán. Lukács Mária

Next