Népszava, 1976. október (104. évfolyam, 232–258. sz.)

1976-10-29 / 256. szám

4 PÉNTEKI MOZAIK 197«. OKTOBER 29. PÉNTEK. Nap ké! 6 óra 23 perckor, 16 óra perckor. Várható időjárás pén­tek estis, változóan fel­hős idő, eső nem várha­tó. Főként éjszaka és reggel, elsősorban a dél­nyugati és az északkele­ti országrészben lesz köd, egy-két helyen köd­­szitálás. Napközben megélénkülő keleti, dél­keleti szél. Legmaga­sabb nappali hőmér­sék­­let 10—15 fok kö­zött, északkeleten kevéssel 10 fok alatt. A Duna Budapestn tél: 142 centiméter.­­ A 15. országos bor­verseny győzteseinek dí­jait csütörtökön kiosztot­ták a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­rium kultúrtermében. A kétévenként sorra kerülő borversenyre az idén 791- féle bort neveztek be, ösz­­szesen 185 termék nyert aranyérm­et a három ka­tegóriában.­­ A balatonfelvidéki történelmi borvidéken c­sörtökön fejezték be az idei termés szüretelését. Veszprém megye mintegy ezer hektár szőlőültetvé­­n­y az idén a tavalyinál jobb termést hozott, s a szeptemberi esők utáni jó idő kedvezett a bogyók cukrosodásának is.­­ Pecsenyebárányok­kal megrakott, 19 vagon­ba álló irányvonatot in­dítottak útnak csütörtö­kön Somogy megyéből T­uéziába. A kaposvári húskombinát szállítmá­­ny­a — több mint 3200 pe­csenyebárány ■ a jugo­­r. .ír tengerpartig utazik vonattal, onnan pedig ten­ger­en folytatja útját Tu­néziába. — A Közlekedési és EL­llítási Dolgozók Szak­­szervezetének elnöksége közli, hogy Nyerges Pál, a Budapesti Közlekedési Vállalat volt műszaki dol­gozója 82 éves korában elhunyt. Elhunyt elvtár­sunk közel hat évtizeden keresztül vett tevékenyen részt a mozgalomban. Hiímvasztás utáni búcsúz­tatása november 1-én 9.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A Török Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmá­ból Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke táv­iratban üdvözölte Fahri S. Korutürköt, a Török Köz­társaság elnökét, Lázár György, a Minisztertanács elnöke Süleyman Demirel miniszterelnököt, Paja Frigyes külügyminiszter pedig Ihsan Sabri Cagla­­yangil külügyminisztert köszöntötte.­­ Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének, dr. Gergely István államtit­kárnak vezetésével csü­törtökön magyar küldött­ség utazott az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságba, Abdellah Arbaoui vízügyi államtit­kár meghívására. A kül­döttség tárgyalásokat folytat a magyar—algériai vízügyi együttműködés fejlesztéséről.­­ A Magyar Partizán Szövetség a spanyol pol­gárháború, a francia és a belga ellenállás veterán­jai tiszteletére bajtársi ta­lálkozót rendezett csütör­tökön a Belügyminiszté­rium központi klubjában. Az egykori harcok része­seit Fehér Lajos, a parti­zánszövetség elnöke kö­­sz­öntötte.' '­­ — Bezárta kapuit Stockholmban az az éven­ként megrendezendő mű­szaki kiállítás, amelyen az idén 24 ország kiállítói vettek részt. A Szovjet­uniót 12 külkereskedelmi egyesülés képviselte. — Gyalogátkelőhelyen gázolt. A budapesti IX., Gubacsi út 23. számú ház előtt levő kijelölt gyalog­átkelőhelyen Czifra An­dor 24 éves gépkocsiveze­tő, budapesti lakos, teher­autóval elütötte Hallama­­sek Margit 55 éves segéd­munkás, budapesti lakost, aki olyan súlyosan meg­sérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Czifra Andor vezetői en­gedélyét a rendőrség be­vonta, s ellene az eljárást megindította. — Elutazott a mongol munkaü­gyi küldöttség, amely Mjatavin Sham­­szürennek, a mongol ál­lami munka- és bérügyi bizottság vezetésével tar­tózkodott hazánkban. A mongol vendégek Kara­­kas László munkaügyi miniszter meghívására ér­keztek és munkaügyi kér­désekről, valamint a ha­zánkban folyó mongol szakmunkásképzés és to­vábbképzés helyzetéről tárgyaltak. — Jorge Lezcano Perez, a kubai forradalom vé­delmére alakult bizottsá­gok (CDR) országos taná­csának főtitkára — aki Sarlós Istvánnak, a Haza­fias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának, a Politikai Bizottság tagjá­nak vendégeként tartóz­kodik hazánkban — csü­törtökön a népfrontszék­házban sajtókonferencián találkozott az újságírók­kal. — Egy darus gépkocsi gémje a budapesti XVIII., Ferihegyi úton az útkor­­lát cseréje közben a ma­gasfeszültségű vezetékhez ért, aminek következté­ben Bálonyi László 43 éves darus gépkocsiveze­tő, budapesti lakos, halá­los, munkatársa, Janovics József, 57 éves budapesti lakos, súlyos áramütést szenvedett. A baleset kö­rülményeinek tisztázására a rendőrség szakértők be­vonásával vizsgálatot in­dított.­­ Moszkvában aláí­rták azt a megállapo­dást, amelynek értelmében a Magyar Távirati I­roda 1977-től kezdve ma­gyar nyelven megjelentet­­ a KGST titkárságának A KGST-tagállamok gazda­sági együttműködése cí­mű tájékoztató szemléjét. A kéthavonta megjelenő kiadvány magyarországi kiadásáról és terjesztésé­ről szóló szerződést Barcs Sándor, az MTI vezérigaz­gatója és Aszén Velkov, a KGST titkárának he­lyettese írta alá­— Jozef Vrana cseh­szlovák római katolikus püspököt és kíséretét — akik dr. Ijjas József kalo­csai érsek meghívására tartózkodnak hazánkban — hivatalában fogadta Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hi­vatal elnöke. — A Fővárosi Vízmű­vek értesíti a lakosságot, hogy áramszolgáltatási szünet miatt október 30-án, szombaton 8—15 óra között a XX., Vécsei úti lakótelep területén nyomáscsökkenés, illetve a magasabb emeleteken vízhiány várható.­­ A MAHART értesíti az evezősöket és a motor­csónakvezetőket, hogy a Tahi és Tahitótfalu kö­zötti híd alatt a szentend­rei Duna-ág 18. és 20. fol­­yamkilor­étere között uszályhidat állít fel. Az uszályhíd a medret teljes szélességében elzárja. Kö­vetkezményeként a jelzett szakaszon novemberben az evezősök és motorcsó­nakosok számára nincs közlekedési lehetőség. A NEHÉZIPARI MINISZTER RENDELETE A MŰVEZETŐKÉPZÉSRŐL A nehézipari miniszter rendeletet adott ki az ága­zati m­ű­ veze­tőkép­zésről. Az új intézkedés alapján ön­­áll­ló formával egészült ki a nehézipari szakmai képzés és továbbképzés. A rendelet szerint a nehézipari ága­zat területén 15 szakmában szervezhető művezető­képzés: a bányászatiban főfúróm­ester és frontmester, szén-, érc-, ásványelőkészítő és őrlőüzemi, valamint terepi művezető; a vegyiparban alumínium félkész­­termék- és termékgyártó, alum­í­niumkohászati, gumi­­és gumitermékelőállító, gyógyszergyártó, kőolajfeldol­gozó, műanyagf­eldolgozó, timföldelőállító, vegyipari szerves és szervetlen alapanyaggyártó művezető; a vil­lamos-energia iparban villamosművi gépészeti, villa­mosművi vegyészeti és villamosművi villamosműveze­tő tanfolyamot indít majd a képzés szervezésével és lebonyolításával megbízott NIM továbbképző központ. A villamosenergia iparban és több vegyipari szakmá­ban már megkezdték a tanfolyamok előkészítését, s várhatóan a jövő év elején indul az oktatás. ÚJ LAKÓTELEPEK A XVI. KERÜLETBEN Három lakótelep épül a főváros XVI kerületében. Az odaköltözők ellátásában fontos szerep jut majd a­ V. ötéves tervidőszakban megvalósuló járulékos létesítményeknek. A Jókai úti lakótelep tervezett 1380 Új otthonából eddig 460 lakást vehettek birtokukba a tulajdonosok, s jövőre további 623 épül fel. Több más létesítmény mellett a lakótelep déli részén két év m­úlva látnak hozzá a 170 négyzetméteres élelmiszer­­üzlet építéséhez. Eddig 511 lakást adtak át a Cente­nná­rium-lakótelepen. Ez év végéig további 192-be köl­tözhetnek be a lakók. A Fővárosi Tanács beruházásá­ban itt 24 tantermes iskolát hoznak létre. Szerepel a tervben óvoda és bölcsőde építése is. A kerületi tanács is jelentős összeget fordít a városrész új negyedeinek kényelmesebbé tételére. Több más mellett társadalmi munkában készítették el a Délceg utcai gyermekorvosi rendelő kiviteli terveit. Az Út- és Létesít­énykarban­­ta­rló Vállalat előreláthatóan a jövő év közepére való­sít­ja meg. Már ez év decemberében átadják az Árpád­földi 200 négyzetméter alapterületű Rigófészek-ven­­déglőt, s ezt megelőzően novemberben a Perjés utcá­ban létesülő ÁFÉSZ ABC­ Áruházat. ( MÜÍSOlK­OM ) Operaház: Don Juan (Főisk. b. XIII. s. 1. ea. 7). — Erkel Színház: A trubadúr (Gena Dimitrova mv. 10. b. 2. ea. 7).— Nemzeti Sznház: Hong­kongi paróka (7). — Madách Színház: Széchenyi (M. b. 7). Madách Kamara Színház: Bun­bury (7). — Vígszínház: Harmincéves vagyok (7). — Pesti Színház: Eredeti hely­szín (7). — Operettszínház: Cigányszerelem (Komb. K. b. 1. ea; 7). — József Attila Szín­ház: Szombat, vasárnap, hét­fő (k. b. 1. ea; 7). — Vidám Színpad: Él még a kabaré?! (fél 8). — Mikroszkóp Szín­pad: Ki fog gólt lőni? (fél 9). Thália Színház: Történelem alulnézetben (7). — Egyetemi Színpad: Egyetemi dzsessz­pódium. Dzsessz-sorozat, I. (Elektronika a dzsesszben: Csik G. együttese, közremű­ködik: Tomsits Rudolf elekt­ronikus trombitán; 8). — Hu­szonötödik Színház: Cserepes Margit házassága (fél 8). — Bp-i Gyermekszínház: Hóki­­rálynő (du. 3, MARCI) : Pro Urbe (ifj. ea. este 7). — Báb­színház: Aladdin (de. 10), Já­nos vitéz (du. 3). — Déryné Színház: A richmondi vásár (7). — Zeneakadémia: MÁV Szimfonikus Zenekar (MÁV b. 2, fél 8). — Föv. Nagycir­kusz: Őszi parádé (fél 4 és fél 0). — Kamara Varieté: Fiata­labbak is elkezdhetik (les 6 és 8). A bér Madách Színház novem­­havi bérleti előadásai: Széchenyi: 9-én J, 17-én K, 25-én L. 29-én H. bérlet. A Madách Kamara Színház november havi bérleti előadá­sai: Colbert: 1-én Pécsi L., 3~4h Dómján, 8-án Kiss M., 19-én Sennyei, 26-án Gózon bérlet. Bunbury: 2-án 3 1, 6-án N.2, 9-én B,2, 20-án F/1, 22-én A 1, 24-én C 1, 27-én F/2, 29-én A/2 bérlet. A Bolgár zene napjai — az Országos Filharmónia rende­zésében —­­ november 26-án este fél 8 órakor a Zeneaka­démián lép pódiumra, a TI­­LEV-vonósnégyes, Bozsidar Noev közreműködésével. Mű­soron: J. Levy, Bartók, Schu­bert, Vladigorov és Ulev mű­vei szerepelnek. Jegyek vált­hatók az Országos Filharmó­nia jegypénztárában. Buda­pest V., Vörösmarty tér 1. és az üzemi közönségszervezők­nél. Kossuth­ rádió 8.27 Az ősz nyomai a természetben 8.37 Berlioz és Smetana operáiból 9.34 Fehér liliomszál 10.05 Iskolarádió 10.1f? John­ Keats versei 10.40 A Prágai Madrigalisták Lassus-kórusokat énekelnek 11.00 ..Mit kezdjek, mondd az életemmel” Aragon — vallomásai és művei tükrében, ism­. 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Népdalok, néptáncok 14.00 A tamburmajor lánya. Rész! 14.25 Nyitnikék 18.16 20.30 21.44 22.30 10.00 11.50 12.00 12.10 12.33 13.00 13.33 14.00 17.00 18.00 18.33 15.10 Aida. Részi. 16.05 Ki várja? Dókra. 17.05 Beszélni nehéz 17.17 Beethoven összes zongo­raszonátái. Glenn Gould zongorázik András Béla: Magyar népi játékdalok Világszínház. A pénz rabja. Cseng Ting-ju komédiája A Dunánál. A Kárpát­medence a népvándorlás korában Mendelssohn: Szentiván­­éji álom — kísérőzene Láttuk, hallottuk A kamarazene-irodalom remekeiből A Stúdió 11. műsorából 14.05 ZENEKARI MUZSIKA 15.40 Holnap közvetítjük . . . 16.03 A SVÁJCI OLASZ RADIO ÉNEKKARÁNAK ÉS KAMARAEGYÜTTE­SÉNEK FELVÉTELEI­BŐL 16.15 SZOKOLAY SÁNDOR: SAMSON. KETFELV. OPERA 18.03 DZSESSZ­F­ELVÉT­EL­EKBŐL Közkívánatra! Iskolarádió 8.33 9.10 18.15 19.15 19.33 H­A­NGF­EL­VÉT­EL­EK FELSŐFOKON 20.21 OLEG KAGAN ÉS SZVJATOSZLAV RICH­TER MOZART-FELVÉ­TELEIBŐL 21.16 TIP-TOP PARÁDÉ. PAUL ANKA FEL­VÉTELEIBŐL 21.45 Schönberg Magyarországon 22.22 Rádiószínház. Betonfantázia l'c­ofi rádió Sárosi Katalin és Koós János énekel Nóták Válaszolunk hallgatóink­nak különkiadása Szecső Miklós felvételeiből A zene hullámhosszán Az iskolaelőkészítés és ami addig történik Az élő népdal Fúvószene Zenekari muzsika Nőkről nőknek. Régi idők asszonyai Természet. Részi. Zenedélután kettőtől ötig Ifjúsági Rádió Mindenki iskolája Victoria de Los Angeles énekel Tek­ VI AMI 8.00 Tv-torna. Színes 8.05—12.20 ITV 13.03—14.35 ITV 17-28 Hírek 18.45 Barátság slágerexpressz 19.35 Népdal.csokor 20.33 1 39— 600 — Automata közönségszolgálat 22.33 A Rádió Dalszínháza. Kénytelen mulatság 17.35 Milánói magyar napok. Színes 18.05 Öt perc meteorológia 18.10 Tízen Túliak Társasága 19.10 Mese 19.20 Tvrtorna. Színes 19.30 Tv-hiradó 20.00 Építem a csatornámat. . . Hofi Géza Mik­oszkóp színpadi műsorának tv-változata 20.55 Delta. Színes 21.35 To­jáspatkó. 2. A népdal Színes 22.50 Tv-hiradó 3. 2. műsor 20.00 Fiatal üzemi újságírók műsora. Mozgalomból lőttem . . . 20.35 A szeszélyes időjárás. NDK-kisfim­ 21.00 Tv-híradó 2. 21.25 A ki a szított. Svéd film. Színes J­UZSIMITÍ ÍV 9.05 Keresgélés a porban. Ism. 10.35 Ipari tanulóknak 17.10 Fiatalok tv-klub­ja 18.00 Rövidfilmek 19.00 Tv-híradó 19.55 Inspiráció. Zenés műsor 20.35 Harminckilenc fok árnyékban. 3. 20.00 A torreádor. Tv-játék. 22.35 Zenés szórakoztató műsor 3.Mín­Mi­ mm "A vidám pokol-bűi ROSZTISZLAV BZAMBUK regénye nyomán, írta: CS HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA NÉPSZAVA Évfordulók FEHÉRVÁRI MIKLÓS, a kommunista mozgalom harcosa, a Szovjetunó Nagy Honvédő Háborújának hősi halottja 35 éve halt meg. WEINER TIBOR építőművész, első szocialista vámosunk. Dunaújváros ter­vezője, a Magyar Építőmű­vészek Szövetségének alapí­tója, 70 éve született. MACSKÁSSY GYULA Balázs Béla-díjas filmrende­ző. 5 éve halt meg. 1­9­7­6. o­k­t­ó­b­e­r 29. Tájékoztató az Egészségügyi Minisztériumban A gyógyszerrendelés új szabályai Recept nélkül is 15 százalék — Díjtalanul járó orvosságok Az idősek érdekében — Többször is beváltható vények A gyógyszerrendelés új módjáról tájékoztatta a sajtó munkatársait dr. Medve László egészség­­ügyi miniszterhelyettes csütörtökön, a miniszté­riumiéin. Elmondta, hogy a társadalombiztosítás ke­retében az utóbbi 25 év­ben igen dinamikusan növekedett a gyógyszer­felhasználás. Az évi nö­vekedés forintértéke­­ kezdetben a biztosítottak számának emelkedése, később a mind korsze­rűbb és drágább gyógy­szereik forgalmazása miatt — elérte a 10—12 száza­lékot, az orvosi vények száma meghaladta az évi 170 milliót. A jövő évi költségelőirányzat meg­közelíti az 5 milliárd fo­rintot. A lakosság jelenleg a gyógyszeren fogyasztod árának 15 százalékát, évente összesen mintegy 1­00 millió forintot fizet. Ugyanakkor társadalom­­biztosítási­­ kedvezmény nélkül, teljes áron körül­belül 400 millió forintért vásárol, recept nélkül is k­apható szereket. A kör­zeti orvosok betegforgal­mának 20—25 százaléka gyógyszerrendelésből adó­dik. Az évi 170 millió vény felírása a járóbeteg­ellátásban dolgozó csak­nem 10 ezer orvos, több mint 2,5 millió óra mun­kaidejét veszi igénybe. A 15 százalékos térítés ki­számítása majd a recept teljes fogyasztói áron va­ló számlázása pedig több száz gyógyszertári dolgo­zó kapacitását köti le. A ma már állampolgári jogon járó kedvezmény tehát jelentős admi­nisztrációs többlet teher, ugyanakkor akadálya az orvosi, és a gyógyszerészi munkaerő célszerű fel­­használásának. Ezért tar­totta időszerűnek a Mi­nisztertanács a SZOT-tal egyetértésben újból sza­bályozni a kedvezményes gyógyszerellátást. Az alapelv az volt, hogy a társadalombiztosítás keretében biztosított ma­gas színvonalú gyógyszer­ellátás ne szenvedjen csorbát, ne okozzon na­gyobb anyagi terhet a be­tegeknek és egyszerűsí­tést, munkaerő-felszaba­dítást eredményezzen a lakosság és az egészség­­ügyi dolgozók javára is. Továbbá garantálja az eddigi szociális kedvez­mények jogfolytonossá­gát, az idős korúak és a krónikus betegek érde­keinek figyelembevételét. Az új rendszer 1977. január 1-én lép életbe. A Minisztertanács rendelete szerint a gyógyszerkészít­mények térítési díja vényre vagy vény nélkül egyaránt az 1976. decem­ber 31-én érvényes fo­gyasztói ár 15 százaléka lesz. A legkisebb térítési díj — gyári egységcsoma­­golású készítmény eseté­ben — két forint. Lénye­ges változás lesz a jövő­ben, hogy a kórházból el­bocsátott beteget a záró­jelentés kiadásával egy­idősben recepttel is ellát­ják, folyamatos otthoni gyógykezelése érdekében. Továbbra is térítés­mentes természetesen a gyógyszer, az intézeti el­látásban, továbbá a szak­munkástanulók, baleseti sérültek, a közgyógyszer­ellátásra jogosultak ré­szére, érvényben marad­nak a fegyveres erők, fegyveres testületek tag­jainak eddigi kedvezmé­nyei is. Változatlanul in­gyenes gyógyszer illeti meg szükség esetén a tü­dőgondozóban, a bőr-, nemibeteg-gondozóban kezelt betegeket, a cukor­betegeket és díjtalanul járnak a gyógytápszerek is. Jelentős változás a té­rítésmentes ellátás köré­nek kiterjesztése néhány olyan betegségre — pél­dául epilepszia, Parkin­son-kór, glaukoma, aszt­ma —, amely a folyama­tos gyógyszerszedés miatt jelentős. 100—200 forintos anyagi terhet ró a csa­ládra. Az egészségügyi minisz­teri rendelet három cso­portba sorolja a­­járóbe­tegeknek rendelhető gyógyszereiket. 1. Mintegy 160 — erős hatású szert nem tartal­mazó — készítmény 15 százalékos térítés ellené­ben vény nélkül is kiad­ható, de csak 14 éven fe­lülieknek. 2. Mintegy 500-féle ké­szítménynél a receptet — az orvos rendelkezése szerint — többször, leg­feljebb háromszor — is­mételtért be lehet váltani. 3. A különböző kábító- és izgatószerek, a nálunk feltűnően nagy mennyi­ségben fogyó kodein­származékok, antibiotiku­mok és hormonkészítmé­nyek, valamint egyes külföldi gyógyszerek csak vényre és csak egyszer adhatók ki. Mindhárom csoportra érvényes az az általános alapelv, hogy egy-egy alkalommal csak 8—10 napi adag adható. Nem vonatkozik a ked­vezményes térítés a köt­szerekre, csak ha a bet­eg állapota indokolja ezt, to­vábbá a gyógyszertári forgalomban is levő olyan alapanyagokra, mint pél­dául a szesz, a benzin, a szalicil, a szódabikarbó­na. Mérsékeltebb kedvez­mény illeti a gyógynövé­nyek árát. Az egységes kedvező tét­nyes térítési díj mintegy 100 millió forint meg­ta­karítást jelent a lakos­ságnak, annak ellenére, hogy a legkisebb térítési összeg — az úgynevezett magisztrális készítmé­nyek kivételével — 50 fil­lérről 2 forintra emelke­dik. Az emelést kompen­zálja ugyanis a vény nél­kül eddig teljes áron vá­sárolt gyógyszerekkel kapcsolatos megtakarítás, a térítésmentes orvossá­gok körének említett ki­terjesztése és még az a figyelemreméltó változás, hogy egyes idős kori be­­tegségekre használatos orvosságok (Dopegot, Prodectan) 15 százalékos térítési díját körülbelül a felére csökkentik. L. M.

Next