Népszava, 1976. október (104. évfolyam, 232–258. sz.)

1976-10-21 / 249. szám

197­6. október 21. A tilalmunk a borsodi rpllöknél Lak­áselosstás sokszemközt A munkáslakás-akció keretében a Borsod me­gyei Állami Építőipari Vállalat az idén 40 otthon felépítéséhez szeretné megteremteni a fedezetet. •­ Lakásonként 100 ezer forint hosszú lejáratú, ka­matmentes kölcsönnel tá­mogatjuk majd az arra érdemeseket. Fejlesztési Hogy kik kapják majd a 40 lakást? Erről nem könnyű igazságosan dön­teni, hiszen a vállalat nyilvántartásában körül­belül négyszer ennyi a jo­gos igénylő. Kérdés, hogy vajon a szakszervezeti bi­zalmiak, akik a legköze­lebbről ismerik az igény­lőket, dolgozótársaik hely­zetét, rászorultságát, ér­demben beleszólhattak-e az elosztásba? — A fő elosztás módsze­rének „főpróbáját” az el­múlt év végén, ez év ta­vaszán már megtartottuk — mondja Wachter Mi­hály. — Tavalyi tervünk­be ugyanis mintegy 200 lakás szak- és szerelőipa­­ri munkálata egyszerűen nem fért­ bele. Miskolc számos vállalatához ha­sonlóan mi is elfogadtuk a városi tanács ajánlatát: az igény­jogosult dolgozók munkaidő utáni, szabad szombati, vasárnapi köz­reműködésével pótoltuk a hiányzó kapacitást. Cse­rébe jogot kaptak rá, hogy 51 lakás bérlőjét mi jelöl­jük ki. Mivel körülbelül 200 .,várományos” közül kellett választani, dönté­sünk előtt sokoldalú vé­leménycserét folytattunk a szakszervezeti bizal­miakkal. Ahhoz, hogy tár­gyilagosan ítélhessük meg, ki érdemli meg leginkább a jogos igénylők közül a A központi telep hat­száz dolgozója közül 18 nyújtotta be igényét. A különböző szempontok fi­gyelembevételével a te-alapunkból 2,5 millió fo­rintot máris elkülönítet­tünk erre a célra, s bízunk benne, hogy az eredmé­nyes gazdálkodás révén további másfél millió fo­rinttal gyarapíthatjuk a lehetőséget — tájékoztat Vac­h­ter Mihály, a válla­lat szakszervezeti taná­csának titkára. lakást, a legrészletesebb információkat a bizal­miaktól kaptuk. Egyéb­ként tájékozódtunk a mű­vezetőktől, a szakszerve­zeti műhelybizottsági tit­károktól, az alapszerveze­ti párttitkároktól és a szo­cialista brigádvezetőktől is. — Rettenetesen nehéz volt a döntések igazságos előkészítése, ráadásul ta­pasztalattal sem nagyon rendelkeztünk, először fordult elő, hogy ilyesmit csináltunk — eleveníti fel a múltat Katona József villanyszerelő, alapszer­vezeti párttitkár, az szb munkásellátási bizottsá­gának tagja. — Termé­szetesen először a gyerme­kek számát, a család szo­ciális helyzetét vettük fi­gyelembe. Ezt követően a tanács által felállított ki­záró okok alapján „ros­táltunk”. Így nem kerül­hetett szóba az az egyéb­ként jogos lakásigénylő, akinek családjában az egy főre jutó átlagjövedelem meghaladta a kétezer fo­rintot, illetve gépkocsival, vagy üdülőterülettel ren­delkezett. Ezt követően a mozgalmi tisztségviselők, gazdasági vezetők véle­ményét figyelembe véve állapítottuk meg, hogy ki, milyen szorgalommal dol­gozik, s mit tesz önzetle­nül a társadalomért. lep gazdasági vezetője, párt-, szakszervezeti és KISZ-titkára 12 kérelmet támogatott írásban. — A döntés­ előtt ta­nácskozásra hívtam mind­azon bizalmiakat, akiknek csoportjában volt igénylő — mondja Szálk­ai József, a központi telep szakszer­vezeti műhelybizottságá­nak titkára. — Először — töbnyire szenvedélyes és alapos vita után — véle­ményt alkottunk minden lakásigénylőről, majd az elhangzottak alapján kö­zösen ,.rangsoroltunk”. Farkas Árpád, mint a vasbetonszerelők vezető bizalmija vett részt az em­lített eszmecserén­. — Előfordult, hogy egy­­egy név elhangzása után hangosan felszisszent a társaság, akaratlanul is jelezve nemtetszését — emlékezik. — Természete­sen részletesen indokolták is, hogy kit miért java­solnak, vagy miért ellen­zik, hogy éppen ő kapjon lakást.­­ A bizalmiak közre­működését nem csupán a szóban levő lakáselosztás­nál kamatoztattuk. Bér­emelés, jutalmazás csakis egyetértésükkel történhet, az üdülőjegyeket, a segélyt ugyancsak véleményük is­meretében osztjuk el — folytatja a telep szakszer­vezeti műhelybizottságá­nak titkára. — Nem di­csekvésként említem, de nálunk a SZOT elnök­sége és a Miniszterta­nács néhány hónappal ez­előtti határozatát jóval A Borsod megyei Álla­mi Építőipari Vállalat gyakorlata azt bizonyítja, hogy a SZOT-elnökség és a kormány határozata — számos vállalatnál tapasz­talható — kisebb-nagyobb mértékben kiépült szok­ás­­jogra alapozott, azt szen­­­­tesítette. A bérekben, a jutalma­zás kérdésében tehát nem lehet cselekedni a bizal­miak egyetértése nélkül. Azonban olyan kényes ügyekben is, mint például a lakáselosztás, érdemes és szükséges véleményt kérni azoktól, akikre a megelőzve, körülbelül két éve ilyen felfogásban és szellemben dolgozunk. Vitathatatlan, nagyon sok időbe kerül a döntések ilyen módszerű előkészí­tése, ám megéri a fárad­ságot. Nem utolsósorban azért, mert a későbbiek­ben az esetleges kifogá­sok oktalanságáról nem „felülről” kell győzködni az embereket, hiszen a szakszervezeti bizalmiak a legközvetlenebbül ismer­nek mindenkit, az ő véle­ményüket munkatársaik rendszerint elfogadják. Nyilvánvaló, hogy olyan nagy horderejű kérdések­ben, mint a lakásépítés támogatása, illetve az er­re érdemes dolgozók ki­jelölése, csak rendkívül megalapozottan szabad dönteni. Előzőleg véle­ményt kérve a párt- és a mozgalmi szervezetek il­letékes képviselőitől, a munkahelyi vezetőktől egyaránt. Hiszen az efféle lehetőségek korlátozottak­, a többé-kevésbé jogos igénylé­sok, s nem kis összegek felhasználásáról van szó. Azonban az üze­mi demokratizmus fejlő­désében ma már el kell érnünk azt a fokot, hogy ilyen esetekben is mindig meghallgassák a szakszer­vezeti bizalmiak vélemé­nyét. Ez számukra is fo­kozott felelősséget jelent, szakszervezeti választók a bizalmukat adták, hiszen ez önmaga is biztosíték arra, hogy igazságosan, minél kevesebb súrlódás­sal, az üzemi közvéle­mény megelégedésére le­hessen megoldani a keret felosztását. Ezért is megéri a fárad­ságot az üzemi demokra­tizmus szabályainak a be­tartása. Mocsári Károly Sikeres „főpróba" Skemedélyes vita Megéri a fáradságot Egy kiállí­tás gépei A Divatcsarnok Lotz­­termében hokkedlin álló mosóteknő, rajta mosó­szappan és súrolókefe. Mellette mai háztartási gé­peink és híradástechnikai készülékeink ősei látha­tók: az 1930-es években használatos „világvevő” rádiók, nehéz villanyva­­salók, ósdi kávéfőzők és az első, kisképernyős te­levíziók. A múzeumba il­lő tárgyak mellett sora­kozik a jelen és a jövő, a már kapható és a közel­jövőben forgalomba ke­­­rü­lő legkorszerűbb elekt­romos háztartási cikkek. A retrospektív kiállí­tást a RAVILL rendezte, abból az alkalomból, hogy 25 évvel­­ezelőtt, alapítot­ták a vállalatot. Ünneplés helyett emlékeztető és egyben propagandisedikus kiállítás: rokonszenves cselekedet. Már csak azért ■is, mert a bemutató fel­idézi a negyedszázaddal ezelőtti életünket, azt, amelyben luxusnak szá­mított a legegyszerűbb háztartási gép is, és mellé állítja a mait, amelynek­ természetes részévé vált a tranzisztoros rádió, a te­levízió, a magnetofon, a mosógép, a hűtőgép. Dr. Gazda Tamás, a RAVILL vezérigazgatója elmondta, hogy az idén forgalmuk körülbelül ti­zennégy­szerese lesz an­nak, amit az első eszten­dőben, 1952-ben bonyolí­tottak le. Jelentősen meg­nőtt az érdeklődés a szí­nes televíziók iránt, ami az,igen kedvezményes vá­sárlási feltételeknek kö­szönhető. Pillanatnyilag nincs is elég raktáron, no­vemberre várják az újabb szállítmányt. Ugyancsak a közeljövőben, érkezik a Szovjetunióból az olcsó, arasznyi képernyőjű hor­dozható televízió, a ka­rácsonyi vásár egyik új­donsága. A RAVILL boltjaiban a közeljövőben bevezetik a minta utáni értékesítést, a díjtalan házhoz szállí­tást , és a készülékek üzembe helyezését a vevő lakásán. Jövőre a nagy­üzemekben rendeznek árusítással egybekötött ki­állításokat. (g. zs.) A Lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat hagyományos gyártója a fémből készült víz­tároló berendezéseknek. Külföldön is igen keresettek az új, kikötés nélküli, 200 köbméter víz tárolására alkalmas aqyaglóbuszok (MTI Fotó) NÉPSZAVA Tint fn­ itt is ts ti i­i fejlesztett Nincs porártalom az ajkai üzemben .1 pens nem elég — Meglehetősen nehéz körülmények között kezd­tük meg a termelést — magyarázza Törvényi Re­zső, a műszaki főosztály vezetője. — Sem a komp­lett automatizált rendszer, sem a részegységek nem működtek megfelelően. Napirenden voltak a technológiai zavarok. A belső túlnyomás miatt állandóan kifújt az anyag, ha pedig a kemencéből egy kődarab került az adagolóba, rögtön leállt az egész berendezés. S e-t kellett szedni, és il­yenkor is csak úgy öm­löt­t a por. Az egészségi ártól mák a rossz márka­körül­mé­­nyek szinte minden ter­melési tanácskozáson szó­ba kerültek. Sokan úgy fogalmaztak: legalább fizessék meg az átlagos­utcai ruhában nemigen volt tanácsos erre jár­ni. Tavaly még az új ■timföldgyár környékén mindent vastagon bebo­rított a finoman szálló fehér por, belepte az uta­kat, a lépcsőket, és oda­benn a gépeket is. — A dob vége szinte füstölt azelőtt — emlék­szik Nagy Árpád, az Aj­kai Timföldgyár és Alu­míniumkohó kalcin­álóüze­­mének vezetője. — Ezt a port szívták az embe­rek, nem csoda, hogy pa­naszaikkal még a SZOT ■vezetőihez is eljutottak. — A munkaruhát, a bakancsot is jóval a ki­hordási idő előtt megen­nál rosszabb munkakö­rülményeket. — A mi alapelvünk az volt, hogy a dolgozók egészségét nem lehet csu­pán pénzzel megváltani — hangsúlyozza Bertha Emil, a vállalat szb-titká­­ra. — Természetesen azt is megvizsgáltuk, hogyan tudunk a bérekkel segí­teni, a kollektív szerző­désbe is bevettük, hogy ezeken a munkahelyeken a dolgozókat 1500 forint bérpótlék illeti meg. De­ a fő törekvésünk a mun­kakörülmények megjaví­­tása volt. És ebben a gaz­dasági vezetők megfelelő partnernek bizonyultak. Az szb és a gazdasági vezetők megbeszéléseinek eredményeként 9 pontos műszaki intézkedési terv született. Ezt később to­vábbi hat ponttal egészí­tették ki. És ma már csak te a por — mondja Győri Győző gépkezelő. A hatalmas, egyenként több mint 80 méter hosz­­szú és 4 méter átmérőjű forgókemencék körül az utóbbi időben minden megváltozott. — Kevesebb lett a la­pátos meg a söprűs mun­ka, végre sikerült meg­felelő munkakörülmé­nyeket teremteni — ál­lapítja meg Nagy Árpád. A néhány éve felépült új timföldgyár eleinte meglehetősen sok gondot okozott a dolgozóknak. Az importmegtakarítás ér­dekében annak idején ha­zai berendezések mellett döntöttek, s mi tagadás a tanulópénzt alaposan meg kellett fizetni. A kascnáléban — a néha-néha előforduló üzemzavar s az erősen igénybe vett csövek ki­lyukad­ása esetén még van, de különben — ma már ismeretlen a por. Az üzemet s a gépeket is tisztán lehet tartani. Az ervik kemencénél a nyár vegén építették be a szov­jet hőhasznosító beren­dezést. A következő nagy leállásnál, a karbantar­táskor, a másik is sorra kerül. De megváltoztak a munkakörülmények a ré­gi timföldgyárban is. — A legnagyobb gon­dunk, a porzás­ lényegé­ben megoldottnak te­kinthető — állapítja meg Egy szovjet alumínium­ipari tudományos intézet­tel együttműködésben az adagolóhoz kőcsapdát épí­tettek be, amely össze­­gyűjti az idegen anyago­kat, s ezzel nagymérték­ben javult a termelés biz­­tonsága. Egyszerűsítették a reteszelési rendszert, megoldották a timföld­szállítás problémáit. A módosítások egész sora szolgálta, hogy kevesebb legyen az üzemzavar, és vég­leg megszűnjön a por.­­ Igen sokat jelentett a szovjet licenc alapján beépített hőhasznosító berendezés, amely a por­zás kiküszöbölése mellett a fajlagos energiafelhasz­nálás csökkentését is le­hetővé tette — mondja Törvényi Rezső. — Ezzel Bertha Emil szb-titkár. — De nekünk is és a gazda­sági vezetőknek is köte­lességünk, hogy állandóan javítsuk a munkakörül­­ményeket. Elmondhatom, hogy ebben teljes az egyetértés, és valóban minden támogatást meg­kapunk. A jövőben sze­retnénk megoldani a ko­hógázok tisztítását. — Nem mindegy, mi­lyen az ember munkahe­lye — mondja Győri Győ­ző gépkezelő. — Van itt még probléma most is. De legalább tudjuk, hogy ha szólunk valamiért, az nem hiábavaló, előbb-utóbb foganatja lesz. Finnek Tibor körülbelül 5 százalékos energiamegtakarítást ér­tünk el, s a porzási vesz­teségek megszűnése éven­te ezer tonna timföld megmentését is lehetővé teszi. — Az utóbbi három év­ben 20—25 millió forin­tot fordítottunk a porzás megszüntetésével kapcso­latos intézkedésekre — folytatja. — Persze, arra törekedtünk, hogy amit beépítünk, az egyúttal gazdasági előnyöket is hozzon a vállalat számá­ra. A fejlesztésnek ma már emberközpontúnak kell lennie: a hatékony­ságot és a dolgozók mun­kakörülményeinek javu­lását egyaránt szolgálnia kell, a forgókemencék dobpa­­kos porleválasztók a ré­­lászja, a timföldhűtő cik­­giek. A többi berendezés fonok, s az elektrostati­ mind megváltozott. Szovjet együttműködéssel v­an még probléma, do.. 3 N' Védnökök­ éhány száz budapesti fiatal gumi­csizmát húz a lábára, műanyag sisakot tesz a fejére és leszáll a mélybe, a metró észak-déli szakaszá­nak valamelyik épülő pontjára. Beto­noznak, a kész alagutat takarítják. A hét végi ilyen munkájukat idestova megszokottnak tarja már mindenki, Budapest védnökei. Apjuk, édesanyjuk szép hagyomá­nyait folytatják ezek a munkás, közép­­iskolás vagy egyetemista ifik. Azokét, akik — éppen harminc esztendeje! — egy darabka zsíros kenyérrel vagy egy kocka kukoricamáléval a zsebükben ka­paszkodtak fel a falujáró teherautó platójára és dalolva utazták át az or­szágot. Csakhogy amíg ezek az apák — a munkás-paraszt szövetséget erősítve — lábasokat foltoztak, mindenféle javítást végeztek a falusi házaknál, a fiaik és leányaik már a Skála Áruház, az észak —déli metró vagy pedig a cinkotai autóbuszgarázs építésén dolgoztak a ne­gyedik ötéves terv folyamán a főváros­ban. Jellemző a munkák méretére, hogy csupán a metrónál, a múlt év augusz­tusától ez év áprilisáig négyezer fiatal harmincezer órát teljesített. Többször le­szálltak a fiúkkal és együtt lapátoltak velük a KISZ központi bizottságának, illetve budapesti bizottságának munka­társai is. Az ötödik ötéves tervben olyan nagy alkotásokra terjed ki a védnökségi moz­galom, mint a dél-pesti kórház, az Örs vezér, illetve Már­x téri bevásárló­­központ, a Zuglóban megépülő fedett sportcsarnok, a mátyásföldi Centenári­um lakótelep, a szemétégető mű, az észak—déli metró Marx tér és Kispest felé vezető szakasza. Régen eljutottunk a lábasfoltozástól — a milliárd forin­tos nagyságrendű beruházásokig! A­hogyan a negyedik ötéves terv épít­­kezésein már megszoktuk, az ötö­­­­ö­dik ötéves terv nagy alkotásain is egymás mellett, vállvetve serényked­nek majd a szakszervezet által mozgó­sított középkorúak és idősebbek, a KISZ-es fiatalok tömegei és a Hazafias Népfront hívó szavára m­ásót, csákányt ragadó lakosság. Ez a közös munka is azt jelképezi, hogy — az országos hely­zethez hasonlóan — a budapesti véd­nökségi mozgalomnak is három fő bá­zisa van: a szakszervezetek, a KISZ és a népfront. Egyre gyümölcsözőbb munkakapcsolat alakul ki közöttük. Ez ,,nemcsak” abban jut kifejezésre, hogy éppen napjaink­ban beszélték meg, ki mit tesz majd például a metró vagy a dél-pesti kórház építésénél, hanem abban is, hogy — a változó idők változó követelményeinek megfelelően — azt is meghatározzák, mit is jelent ma a védnökségi mozga­lom? Teljes az­ egyetértés például abban, hogy a védnök azért védnök, mert min­den helyzetben — így a bajban is — támaszkodni lehet rá, mint a hű társ­ra, a barátra. Magától értetődik, nem szabad engedni, hogy bárki is kihasz­nálhassa ezt, s a védnökségi mozgalom bekapcsolódásával próbálja „helyrehoz­ni” munkaszervezésbeli meg egyéb mu­lasztásait. Továbbra sem volna kívána­tos, hogy a védnökök vegyék át a be­­ruházó vállalatok szerepkörét, s amo­lyan lakásberuházó irodává váljanak a K­ISZ-bizottságok, anyagbeszerző cent­rummá a szakszervezetek.S pótolhatatlan segítséget nyújt a véd­nökségi mozgalom enélkü­l is. Hiszen ha valami hirtelen gond, baj támad az építkezésen ,s ez a leggondosabb előre­látás ellenére is előfordulhat 11, a védnök­höz lehet fordulni. A védnök pedig fel­hívást intézhet a KISZ-szervezetekhez, a szakszervezeti bizottságokhoz, s a ma­ga sajátos, mozgalmi eszközeivel olyas­mit is el tud érni, amire „hivatalosan” a tervet, a kapacitást figyelembe véve, már nem is volna mód; panelt szerez­het a Centenárium lakótelepnek, al­katrészt a cinkotai autóbuszgarázsnak és sorolhatnánk tovább a példákat. A felhívásra megmozduló szocialista bri­gádok vállalják a többlet előállítását. A védnökségi mozgalomnak is érdeme, hogy ha napjainkban valamilyen nehézség támad az építkezéseken, mind kevésbé lehet a mentegetőzést az­zal kezelni, hogy mit, miért is nem le­het határidőre megcsinálni? Elterjedő­ben van az olyan közszellem, amely a kifogások keresése helyett inkább a „hogyan!”-ra kíváncsi. Arra, hogy ki, mit tesz a problémának megoldásáért! Hiszen ezt ígérték a védnökségi moz­galomban részt vevő vállalatok, amikor szocialista szerződést kötöttek egymás­sal! És nemcsak beton- és üvegmonstrumok épülnek e mozgalom keretében. A véd­nökség — korántsem mellékesen — az emberi tudat, jobbításához, nemesítésé­hez is hozzájárul. Középiskolás és egyetemista fiatalok ezrei, tízezrei ismerik meg e mozgalom által nagy alkotásainkat és a fizikai munkát. Köztük azok az egyetemisták is, akik talán éppen ezekben az órák­ban takarítják, rendezgetik műanyag sisakban és gumicsizmában a metró észak-déli szakaszának valamelyik alagútját. Budapest védnökei: Magyar László

Next