Népszava, 1976. november (104. évfolyam, 259–283. sz.)

1976-11-12 / 268. szám

NÉPSZAVA VI AI I JELENTÉS A tervezettnél több zöldsör/d­* gyümölcsöt zsírolnak Buri­wnia importból — Sok alma, olcsón Mennyi zöldség, gyü­mölcs kerülhet télen, ta­vasszal a családok aszta­lára, hol tart a tárolás, milyen ellátásra számít­hatunk az elkövetkező hónapokban, mindaddig, amíg megjön az új ter­més? — erről tájékoztatta a Népszava munkatársát Panák László, a SZÖVÉRT vezérigazgatója. — A téli és a tavaszi ellátáshoz szükséges zöldségfelvásár­lás és tárolás jó ütemben halad — hangzott a vá­lasz. A felkészülés során az alapvető célunk az volt, hogy az 1976 tava­szán kialakult kedvezőt­len ellátási helyzetet elke­rüljük, tehát a tavalyinál több árut tároljunk. Az egyik legfontosabb téli cikk a burgonya. No­vember 20-ig befejeződik tárolása, mert az utolsó importszállítmányok is befutnak. Jelenleg a ter­vezett mennyiség 80 szá­zaléka már a tárolókban van. Az idén a szövetkezeti kereskedelem a szokásos­nál lényegesen többet, 13 ezer vagon burgonyát ,.tesz elí télire — állami gazdaságok, ÁFÉSZ-ek, tsz-ek és néhány más vál­lalat is készletez burgo­nyát, így ez a mennyiség meghaladja a 15 ezer va­gont — s ez azt jelenti, zavartalan, kiegyensúlyo­zott kínálatot teremthet a szövetkezeti kereskedelem egészen június közepéig. Mindez azért is érdemel különös figyelmet, mert a bőséges kínálat lehető­vé teszi, hogy a szövetke­zeti kereskedelem megfe­leljen egyik legfontosabb — piacszabályozó — fel­adatának, s megakadá­lyozza, hogy a szabadpia­con magasra szökjenek a burgonyaárak. Az idén ta­vasszal nagy gondot oko­zott, hogy nem volt elég vöröshagyma. Nos, az idén ezt mindenképpen el sze­retnék kerülni a szövetke­zeti kereskedelem vezetői, így ebből a cikkből is lé­ny­egesen magasabb készle­teket irányoztak elő, mint más években: 1600 vagon­­nyi már a tárolókban van. Egyéb zöldségekből — gyökér, sárgarépa, cékula, zeller, káposztafélék és így tovább — az eredeti­leg elhatározott 4200 va­gon helyett előreláthatóan 5 ezer vagonnyi lesz a készlet, s ennek 70 száza­léka már meg is van. A­ be­tárolt mennyiség szintén azt jelzi, hogy a szabad­piacon nem drágulhat a sárgarépa, a gyökér olyan mértékben, mint az el­múlt években. Az idén jó termést ta­karítottak be a gazdasá­gok almából, így ebből is az előirányzott 4200 va­gon helyett a tagvállala­tok arra számítanak, hogy legalább 5 ezer vagonnyi kerülhet téli tárolásra. Nem panaszkodhatunk a napi friss ellátásra sem, hiszen hetek óta ország­szerte 3,60-ért kínálja a szövetkezeti kereskedelem a B3-as, úgynevezett gyorsfogyasztásra alkal­mas almát. Tavaly ilyen­kor 4,20 volt az ára. A szövetkezeti kereske­delem a téli ellátásra összesen 21—22 ezer va­gonnyi árut szándékozott tartalékolni, de várhatóan 24—25 ezer vagonnyi ke­rül a tárolókba. Panák László hangsúlyozta: az egyik legfontosabb fel­adat az elkövetkező hóna­pokban, rendszeresen fi­gyelni,­ellenőrizni az áru minőségét, a lehető leg­gondosabban átválogatni a tételeket, mert már most látható, hogy bizonyos veszteséggel számolni kell. Az áru kezelése költséges és munkaigényes, de még mindig olcsóbb, mintha tönkremegy a készlet egy része. Az előrelátó tartaléko­lásnak mindenképpen gondos, jól szervezett for­galmazással kell párosul­nia, s ha ez meglesz, za­vartalan, igény szerint­ kínálatot tud biztosítani a következő hónapokra a szövetkezeti kereskede­lem, s ez azért is fontos, mert télen és tavasszal az országos zöldség-gyümölcs forgalom 80 százalékát a ZÖLDÉRT és a MÉK-ek bonyolítják le. Kovács Ildikó Felépült az ország legnagyobb téglaégető kemencéje Az ország legnagyobb téglaégető kemencéje űr­­bottyánban épült fel. A vidék határában kiváló minőségű anyagot találtak, amely speciális téglák gyártására alkalmas. Az agyagvagyon akkora, hogy egy nagy teljesítményű téglagyárat csaknem száz évig lát el alapanyaggal. Így évente 120 ezer tonna termék előállítására al­kalmas a téglagyár. A 120 méter hosszú kemencé­ben, kis méretű téglára átszámítva, évente 60 mil­lió falazó elemet tudnak kiégetni. Az új gyárat az év végén adják át. A különleges kemencét olasz szabadalom alapján tervezték és a berendezés egy részét is Itáliából vá­sárolták­. A gyár igen kor­szerű technológiával épült, termelékenysége három és félszerese a hagyományo­sénak. Szakosított állattartó telepet adtak át Mezőfalván 1200 férőhelyes szakosí­tott tehenészeti és 800 fé­rőhelyes úszőtelep készült el a Mezőfalvi Állami Gazdaságban. A 68 millió forintos költséggel ké­szült, Mező-panel rend­szerű létesítményt csü­törtökön adták át. Az át­adási ünnepségen részt vett dr. Romány Pál me­zőgazdasági és élelmezés­­ügyi miniszter, Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei bizottságának el­ső titkára, valamint Zá­vodi Imre, a Fejér megyei Tanács elnöke. A vendé­geknek Zángó Zoltán, a gazdaság igazgatója mu­tatta be a telepet, amely kitűnő példa arra, hogyan lehet olcsón, korszerű kö­rülményeket teremteni a tejtermeléshez. Az átadást követően ki­tüntetéseket adtak át a te­lep építésében kiváló munkát végzett dolgo­zóknak. Az olcsó utazási, üdülési lehetőségekről tárgyalnak Tizennyolc ország 24 utazási irodája képviselői­nek részvételével csütör­tökön Budapesten meg­kezdődött a Szociálturisz­­tikai Utazási Irodák Nem­zetközi Szövetségének (IFPTO) XXIV. közgyű­lése. A szocialista ország­ban most először megren­dezett közgyűlésről Ruben Enocson, a szövetség ve­zérigazgatója és Lesték Pál, a közgyűlés házigaz­dája, a COOPTOURIST igazgatója tartott sajtótá­jékoztatót a Budapest Szállóban. Az IFPTO több mint harminc évvel ezelőtt ala­kult a skandináv orszá­gokban. Tagjai szövetke­zeti és szakszervezeti szer­vek utazási irodái. A szö­vetség a szövetkezeti és szakszervezeti dolgozók számára olcsó utazási és üdülési lehetőségeket te­remt a tagországok váro­saiban. Im­b­rrrabb­i«» Olii«z«i’*zúgi»un A második emberrab­lást követték el három nap alatt Olaszországban. Torino közelében isme­retlen tettesek feltartóz­tatták, majd elraboltak e­gy gyáros 17 éves fiát. A rendőrség később üresen találta azt a kocsit, amelyben a tettesek ma­gukkal vitték áldozatu­kat. Ki mit tud? Játékújdonságok karácsonyra A kirakatok hangulata már a karácsony közeled­tét, s egyben a kereske­delmi vállalatok bizonyít­­ván­yát mutatja: hogyan készültek fel az ajándéko­zási időszakra. Milyen já­tékok kerülnek az idén a fenyőfa alá? Erről tartot­tak filmvetítéssel és áru­bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót csütörtö­­­kön a Hungarofilm vetí­tőtermében a Triói Sport-, Játék- és Hangszerkeres­­kedelmi Vállalat vezetői. A vállalat mintegy há­romezerféle játékot kínál, s mindössze 5—10 féle számít hiánycikknek. A legklasszikusabb já­tékból, a babából 15, a kedves, bohókás plüssfi­gurákból 30 új típussal bővült a kínálat. Elemes fémáruból az eddiginél lényegesen jobb választék várható. Újdonság p például a Gigant, a Ki mit tud játék, a kis bolti pénztár­gép és az angyali türelmet igénylő ördöglakat. Az utóbbi időben tragi­kusan megnövekedett gyer­mekbalesetek foko­zottan indokolták a Köz­lekedésbiztonsági Tanács által is java­solt játékok, a Kresz-dominó és a Poli­­kresz I., II. forgalomba­­hozatalát.­­ A Triál tanácsot is ad a játékok kiválasztásához. Gyermekpszichológusok, pedagógusok és egészség­­ügyi szakemberek bevo­násával ötrészes filmsoro­zatot készítettek, melynek sugárzását vasárnap kez­di meg a tévé. M. P. Hékaemberek kuliolnak egy tenger alatti barlangban Megtalálták Montezuma kincsét ? Érdekes — és ha a fel­tevések igaznak bizonyul­nak —, szenzációszámba menő régészeti leletről számol be a mexikói Ve­ra Cruzból a UPI ameri­kai hírügynökség. A je­lentés szerint Alfonso Medelli Zenit mexikói antropológus kijelentette, hogy azok az aranytár­gyak, amelyekre nemrég egy halász bukkant rá a mexikói tengerpart egyik öblének tenger alatti bar­langjában, minden való­színűség szerint a művé­szettörténet legjelentősebb leletei közé tartoznak. A tudós, aki a Vera Cruz-i egyetem tanára, nem zárta ki annak a le­hetőségét, hogy a halász által felfedezett aranyle­mezek Montezuma, azték uralkodó legendás kincsé­ből valók. A vizsgálat sze­rint az aranytárgyak 100 évvel ezelőtt készültek és az eddig felszínre hozott mintegy 50—60 aranyle­mezt az azték időkből származó művészi díszíté­sek ékítik. Montezuma császár a spanyol hódítók elől rej­tette el felbecsülhetetlen értékű kincseit. A konk­visztádorok vezére, Her­nan Cortez hosszú ideig hasztalan kutatott a me­sés kincs után. Hiába ve­tette halálos kínvallatás alá az utolsó azték ural­kodót, Cuauhtemocot, hogy­ megtudja tőle a rej­tekhelyét. Cuauhtemoc néma maradt. Az azóta eltelt négy évszázad alatt szerencse­­vadászok ezrei kutattak hiába a legendás kincs után. Nemrégiben azon­ban váratlan esemény történt. A mexikói ható­ságok letartóztattak egy fiatal halászt, Raul Hurta­­dót, mert a műkincsvéde­lem hatálya alá eső érté­kes régészeti leleteket akart eladni egy éksze­résznek. A halász akkor elmondotta, hogy az aranytárgyakra véletlenül bukkant rá egy tenger­öböl mélyén rejtőző bar­langban, halászat közben, két méterrel a víz alatt, az iszapban. A körzetet azonnal le­zárták. Békaemberek ku­tatnak további leletek után, és csak az újabb — most már szakértők be­vonásával folytatott — kutatások dönthetik el, valóban Montezuma kin­csét rejti-e a tenger alatti barlang. A szokatlanul enyhe őszutó ellenére a Műjégpálya dolgozóinak sikerült jeget „készíteniük”. Már az első napokban több ezren keresték fel az egyelőre „felényi” jégpályát (MTI Fotó : Németh Ferenc felvétele) .llf'li»«rufnffitti priffinna is Tovább tart az enyhe idő Az elmúlt egyhetes idő­szakban Európában két különböző, bár egyes me­teorológiai elemeket te­kintve azonos hatású nagy kiterjedésű légköri kép­ződmény állandósult. A képződmények áramlási rendszere a kiszélesedő átmeneti zónában Közép­és Dél-Európa térségében erősíti egymást, ezért a ta­­lajközelben és a magas­ban is erős, délies áram­lás jött létre, amellyel me­diterrán levegő árasztotta el a Kárpát-medencét. Az utóbbi 14 évben mért maximum-hőmérsékletek átlagát tekintve szembe­tűnő, hogy Közép-Euró­­pában a nappali felmele­gedés az elmúlt időszak­ban 4—7 fokkal megha­ladta az évszaknak meg­felelő átlagértéket. A hét közepére a be­nyúló magasnyomású képződmény meg­változ­tatta az északkeleti or­szágrész időjárását. Itt a tartós ködök miatt nem érvényesülhet a napsu­gárzás melegítő hatása, ezért míg az ország nagy részén­ továbbra is enyhék az éjszakák, és a felmele­gedés 16—20 fok között alakul, addig az észak­keleti országrészben haj­nalra 2—5 fokig hűl le a levegő és a nappali hő­mérséklet is 15 fok alatt marad. Hazánk időjárásá­ban várhatóan átmeneti­leg a nedves levegőt szál­lító, nyugatias áramlás fog érvényesülni, majd ismét az évszakhoz képest eny­he időre számíthatunk. . Távolabbi kilátások kedd reggelig: időnként megnövekvő felhőzet, ke­vés csapadékkal. Az­ év­szakhoz képest meleg idő tovább tart. Az általában mérsékelt, déli, délnyugati szél időnként nyugatira fordul és ásmértetileg megerősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 11—16 fok között. Jelen­tős mennyiségű (legalább 5 milliméter csapadék) az ország területének 40 szá­zalékán várható. Török Dénes Tájékoztatás a Duna szennyeződéséről Azonnali intézkedések • Megbetegedés nem történt Mint már arról hírt ad­tunk, az alsó Duna-sza­­kasz ammóniumszennye­­ződése miatt Pécsett az ipari üzemek számára no­vember 9-én délután, a lakosság részére pedig egy nappal később, 10-én átmeneti vízkorlátozást rendeltek el. A rendkívüli szennyező­dés okairól csütörtökön az OVH-ban Ali Lajos fő­osztályvezető és dr. Vi­rág Árpád főosztályveze­tő-helyettes tájékoztatta a Népszava munkatársát. A vizsgálat eddigi megálla­pításai szerint a szennye­ződés, amely ammónium­­vegyületeket tartalmazott, a Péti Nitrogénműtől ke­rült a Dunába. Az erőmű 300 ezer köbméteres táro­zóba gyűjti az elhasznált vizet, amelyet majd a nagyberuházás befejezése után, amikor megépülnek a további tározók, öntö­zésre használnak fel. De addig, az illetékes víz­ügyi igazgatóság előzetes hozzájárulásával, az ösz­­szegyűjtött, ammónium­­mal szennyezett vizet évente kétszer a Dunába engedik. Ez történt ebben az esetben is: november 2-án 7 órától 5-én reggel 8 óráig engedték le a szennyvizet a Nádor—Sió vízfolyásokon át a Duná­ba. A szennyezett víz no­vember 8-án érte el Ba­ja—Mohács térségét, és mivel alacsony a folyó vízállása, a szennyező anyag nem tudott kellő­képpen hígulni, ezért a jobb part mentén a meg­engedettnél magasabb koncentrációban vonult le. Közben érintette a Pécs vízellátását részben biztosító mohácsi vízkivé­teli művet. A felszíni víz­mű néhány napon át meg­felelően tisztította a vi­zet, azonban 9-én, mivel a laboratóriumi vizsgálat literenként 4,4 milli­gramm koncentrációjú ammóniumszennyeződést jelzett, a vízügyi hatósá­gok azonnal intézkedtek a korlátozás bevezetésé­ről. Az OVH szakemberei­nek tájékoztatása szerint november 11-re levonult a Dunán a szennyeződés, de ahhoz, hogy a Mohá­csot Péccsel összekötő távvezetéket ismét hasz­nálni lehessen, ki kell tisztítani, fertőtleníteni. A munkák, előreláthatólag pénteken a késő délutáni órákban fejeződnek be. Az OVH illetékes veze­tői arról is tájékoztattak, hogy az ammóniumszeny­­nyeződés az egészségre nem káros, de a megen­gedettnél nagyobb kon­centrációban élvezhetet­lenné teszi a vizet. Ebből adódik, hogy a városban a vízszennyeződéssel kap­csolatban nem történt megbetegedés. A szennyezés körülmé­nyeinek és okainak vizs­gálata, valamint a fele­lősség megállapítása fo­lyamatban van. S. A. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Siklós János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat, VII. kerület, Rákóczi út 34. Telefon: 221—319 Postacím: 1904 Budapest Felelős kiadó: Gábor Márton, a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója Terjeszti a Magyar Posta feléfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) hírlapkézbesítő posta­hivataloknál, a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft © Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Index: 25 005 ÁRENGEDMÉNYES MŰSZAKI VÁSÁR magnetofon 4890 Ft helyett

Next