Népszava, 1977. január (105. évfolyam, 1-25. sz.)

1977-01-23 / 19. szám

4 NÉPSZAVA 197 7. január 2 3. Terve*©!*, beruházók, kivi telezők A felelősség hídja szanálásokról, a terület előkészítéséről, s önálló kommunális építőipari szervezetet hívnak életre az üzletek, óvodák, orvosi rendelők, s egyéb létesít­mények építésére. Remél­hetően valamennyi érde­kelt tevékenységét össze­hangolják. Gyakran elhangzik: azért késnek, mert nincs elég munkaerő, gép. Ugyanakkor az új lakóte­lepeken mindennapos je­lenség: elkészül a járda, beköltöznek a lakók, egy év múlva megjelenik a Posta, burkolatot bonta­nak, s kábelt fektetnek. Az öregebb városrészek­ben pedig, sajnos, min­dennapos a fogadkozások ellenére, hogy a közmü­vek nem hangolják össze terveiket, s ugyanazon a helyen más-más időpont­ban készül a csatorna, az elektromos és a gázveze­ték. A hivatalos statiszti­kák szerint évente több mint tízezer útbontás van a fővárosban, gyakorlati­lag elmondhatjuk, alig ta­lálunk olyan utcát, ahol ne lenne. A helyreállítás­ra szigorú rendeletek kö­teleznek, de ennek végre­hajtását vagy nem ellen­őrzik, vagy szívesebben fizetnek, mint cselekednek az érintettek — ezt is vál­lalati, népgazdasági zseb­ből. Aláírási, határidő és az önbersülés Önbecsülésünkhöz hoz­zá tartozik, hogy jogaink mellett kötelességünkről se feledkezzünk meg, s minél többet tegyünk és cselekedjünk azért, ami­vel megbíztak minket. Végső soron az alkotó, ter­vező, a beruházó, a kivite­lező. az építő munkás ér­deke és célja azonos ná­lunk. A legtöbb helyen ez így is van, s ott kerül sok­ba, s ott bosszant, ahol er­ről megfeledkeznek. Ha van kötelességünk, akkor az is hogy emiatt szól­junk. Moldován Tamás Brígádvezetök tanácskozása a Villamos Műveknél IMövcSik a hasznos mnnkaidőalcot Csaknem kétezer dialista brigád 24 tagja képviseletében 130 brigádvezető ült össze szombaton egész napos ta­nácskozásra az Erőmű Ja­vító és Karbantartó Vál­lalatnál, hogy megtárgyal­ja a. Magyar Villamos Művek idei feladatait, es munkaverseny-felajánlá- sokkal segítse a terv vég­rehajtását. A brigádveze­tői tanácskozáson részt vett Csenterics Sándor, a vasasszakszervezet elnöke és Hrehus Sándor, a szak- szervezet termelési osztá­lyának vezetője. A tanácskozást Kovács József, a tröszti szakszer­vezeti tanács titkára nyi­totta meg, majd Schiller János vezérigazgató tájé­koztatta a brigádvezetőket az eredményekről és a legfontosabb idei felada­tokról. Elmondta, hogy az IV. ötéves terv időszaká­ban 38 százalékkal nőtt az ország villamosenergia­igénye, amelynek kielégí­tését jelentős erőművi be­ruházások iették lehetővé, öt év alatt 426 ezer új fo­gyasztót kapcsoltak he a hálózatba. A szocialista brigádoknak is köszönhe­tő, hogy a termelékeny­ség ez idő alatt 37 száza­lékkal javult. A vezérigazgató kérte a brigádokat, hogy segítsék a késésben lévő nagybe­ruházások — elsősorban a Tiszai Hőerőmű, a paks’ atomerőmű és a 750 kilo­voltos távvezeték — épí­tésének gyorsítását. Paszternák László szak- szervezeti közgazdasági titkár és Vigh János KISZ-titkár korreferátu­ma után Fürj Zoltán, a Pécsi Hőerőmű Vállalat Kandó Kálmán Szocialista brigádjának vezetője kért szót. Brigádja nevében versenyre hívta az iparág szocialista brigádjait. Ja­vasolta. hogy a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója és a vasasszakszervezet cen­tenáriuma tiszteletére újabb felajánlásokkal fo­kozzák a munkaverseny lendületét. Kollektívája a hasznos munkaidőalap négy-öt százalékos növe­szo- lésére, a veszteségek csök- ezer kentésére, az egy brigád — két újítás elérésére tö­rekszik. A felhíváshoz elsőként Nagy Andrásné, az ÉMÁSZ brigádvezetőie csatlakozott, a,ki a háló­zatveszteségek csökkenté­sére. a termelékenység négy-öt százalékos növe­lésére tett felajánlást. Jávorszki József a Ti­szai Hőerőmű dolgozói ne­vében a beruházás gyor­sítására tett ígéretet. Mol­nár Ferenc a DÉMÁSZ takarékossági és a DH- munkarendszer bevezeté­sére irányuló vállalásait ismertette. A délutáni órákban még több szocialista brigád ve­zetője csatlakozott a felhí­váshoz és ismertette kol­lektívájának konkrét fel­ajánlásait, amelyekkel az idei és az ötéves terv sike­res teljesítését segítik. Tóth Jenő Magyar—iráni gazdasági együttműködés Január 19. és 22. között Budapesten tartotta har­madik ülését a magyar— iráni mezőgazdasági és élelmiszeripari, albizott­ság. Az iráni delegációt Hossein Sepehri, a mező- gazdasági és természeti erőforrások minisztériu­mának miniszterhelyette­se. a magvar küldöttséget dr. Soós Gábor mezőgaz­dasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkár vezette. A tárgyaló felek az együttműködést eredmé­nyesnek ítélték. Magyar- ország sikeresen vesz részt több iráni mezőgaz­dasági és élelmiszerfel­dolgozó üzem létesítésé­ben. A tárgyalásokon to­vábbi együttműködést irá­nyozták elő az állatte­nyésztés, a növényter­mesztés, a növényvede­lem, az élelmiszeripar és az élelmiszer-szállítások területén. Az iráni küldöttség több ipari és mezőgazdasági üzemet, intézményt, to­vábbá külkereskedelmi vállalatot látogatott meg. Hossein Sepehrit fogadta dr. Romány Pál mező- gazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, valamint dr. Szalai Béla külkeres­kedelmi minisztériumi ál­lamtitkár. (MTI) A református egyház újjáalakult zsinatának ülése Tizenkét éves ciklusok­ra kap megbízatást a Ma­gyarországi Református Egyház legfőbb vezető tes­tületé, a száztagú zsinat, amely most megtartotta újjáalakuló ülését. Az ese­ményen részt vettek a ha­zai protestáns egyházak vezetői, valamint három országból érkezett külföl­di egyházi személyiségek is. A zsinaton megjelent és felszólalt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnö­ke. A zsinat lelkészi elnö­kévé dr. Bartha Tibor püspököt, világi elnökévé dr. Zsebük Zoltán orvos- professzort választották. A zsinat nyilatkozatot fo­gadott el. amelyben támo­gatja a Hazafias Népfront programját, állást foglal az európai béke és bizton­ság ügye mellett, kinyil­vánítja, hogy a Magyar- országi Református Egy­ház a jövőben is aktívan részt vesz a Keresztyén Békekonferencia tevé­kenységében. (MTI) Sávoly Pali bácsival — az Erzsébet-hid Kossuth- dijas, világhírű alkotójá­val — mindig a Duna-par- ton találkoztunk. Amikor az új Erzsébét-híd építé­sét rábízták, hónapokig csak olvasott, kutatott, egyetemi tanárokkal, vá­rosrendezőkkel vitatko­zott. Kijárt a Ganz-MÁ- VAG-ba, kíváncsi volt a mérnökök, a művezetők és a munkások véleményére: mit tud a gyár, hogyan tervezzen, mi az, amire képes? S amikor elkészül­tek az első tervek, nem egy, hanem több variációt tett az asztalra. Éppen olyan fontosnak tartotta a műszaki rajzoló, mint a statikus véleményét, sze­rette, ha vitatkoznak vele, s amikor már megannyi zsűri igent mondott, ő még mindig ellenérveket kere­sett, hogy a hibalehetősé­geket minimálisra csök­kentse. telepen átmeneti intézke­désekre volt szükség: ideiglenes orvosi rendelőt, gyógyszertárat, óvodát nyitottak faházból és bu­szokkal szállították a gye­rekeket más területre is­kolába. Vidéken már évek óta éppen úgy, mint a la­kásokat, előre gyártott ele­mekből építik a kommu­nális, kereskedelmi léte­sítményeket, mert a két­féle technológia önmagá­ban hordja a lemaradás veszélyét, pontosabban té­nyét. Gyakran panaszkod­nak a kivitelezők: kérőit kapnak tervet, s emiatt csak fogadkozás marad, hogy a házgyári lehetősé­gekhez méltóan, ütemesen adják át a lakásokat. Az év végi hajrá következmé­nyeit pedig nem nehéz ki­számolni: tetemes többlet- költség, túlórázás, az egyik iparos tönkreteszi a má­sik munkáját, papíron minden rendben van, s az első negyedévben munká­sok százai kozmetikázás­sal foglalkoznak. A kormány intézkedésé­re most kedvező változás várható, átszervezik az irányítást és az ellenőr­zést, összehangolják a ter­vezők, a beruházók és a kivitelezők munkáját. A terveket egy évvel a kivi­telezés előtt át kell adni a kivitelező vállalatoknak, idejében gondoskodnak a Egy terv nem terv vetni kell. Egy beruházás hosszú időre, sokszor évtizedekre szól, tehát mindig nemcsak a ma. ha­nem a jövő igényeit is szolgálni kell. Maradjunk mindjárt, az útépítéseknél. Az autópá­lyákat, az országutakat ma már a legmodernebb gép­láncokkal, automatákkal építik. Ez nemcsak azért nagy előny, mert a legne­hezebb fizikai munkától kíméljük meg az embere­ket, hanem azért is. mert a gép garancia a jobb mi­nőségre. Ugyanakkor az ország fővárosában még tavaly is találkozhattunk több évtizedes aszfalt-„fő- ző” masinákkal, a földön térdelő, kézi munkával építő emberekkel. A So­roksári út hosszabb ideje készül, mint amennyire az M7-es átadásához volt szükség. Ügy hírlik — végre — a fővárosban az Aszfaltútepítő Vállalat,— nagyobb szerepet kap — s itt is génekkel fognak dol­gozni. Érdemes lenne egy­szer kiszámolni, hogy mennyibe kerül — túl a baleseti veszélyeken, s ez sem mellékes — a sok te­relés. A budapesti autó­buszok 30—35 százaléka jelenleg is kerülő úton közlekedik, sokkal hosz- szabb idő alatt, mint amennyit az eredeti me­netrend előír. Hosszan lehetne sorol­ni a tervezés és a kivitele­zés közötti nagy időkü­lönbségek hátrányait. De erre is csak egy példa. A Kacsóh Pongrác lakóte­lep tervei jóval korábban készültek. Már az első há­zak átadása után kiderült, a pincékbe felszerelt be­rendezések nem adnak elegendő meleg vizet. De az összes többi házban is ilyen berendezéseket sze­reltek fel, mert ezt tervez­ték, ezt rendelték. Egy évig az átadás után nem lehetett a berendezéseket kicserélni: a garanciális szabályok ezt tiltják. Az­tán lejárt a garanciaidő, s a Fővárosi Távfűtő Mű­veknek sorra fel kellett szerelnie most már a jó gépegységeket — az állam zsebére. Soha, senki nem kérdezte meg, személy szerint ki a felelős. Éppen ezért az volt a véleménye, hogy egy-egy nagy létesítmény csak ak­kor szolgálhatja a holna­pot is, ha a vezető terve­ző nem tartja magát csal­hatatlannak. Állította, egy terv nem terv. S minden­kit arról kérdezett, ami­hez az illető a legjobban ért. A program elfogadá­sa után több időt töltött a Duna-parton — az újság­írókat is ott fogadta —, mint az irodájában. Fok­ról fokra látni akarta, hogy mi történik, a mun­kások úgy tárgyaltak vele, mint a művezetőjükkel, s őszintén elmondták, ha valami nem tetszik. Ha igazuk volt, ott a helyszí­nen módosította a tervet. Az Erzsébet-hid műszaki megoldásait nemcsak a hazai, hanem a külföldi egyetemeken is tanítják. Sávoly Pál vallotta: amit aláírt, azért felelősséget vállal. A határidőkért is. A napokban a Közleke­dés- és Postaügyi Minisz­térium vezetői fordított sajtótájékoztatót tartot­tak: ők kérdezték az új­ságírókat. Íme az egyik „lecke’: hány év telik el egy 30 kilométeres autó­pálya-szakasz elkészíté­séig. a tervezéstől az át­adásig, s hány aláírás szükséges a programok­hoz? Valamennyi újságíró megbukott. Három-négy évet mondtak, a valóság nyolc. Az aláíró hatósá­gok, vállalatok száma pe­dig 40 fölött van. Azt mondják — s ez nemzet­közi gyakorlat —. hogy az a helyes, ha az előké­szítő idő szinte azonos mennyiségű a kivitelezés­re szánt hónapokkal, vagy évekkel. Ez igaz. Főleg akkor, ha a terv több vál­tozatban készül, ha a leg­gazdaságosabb és legcél­szerűbb megoldást vá­lasztják, s ha ebben az időszakiján pontos progra­mot is összeállítanak az első kapavágástól az ün­nepélyes szalagátvágásig. Tehát minden feltételt biztosítanak a folyamatos munkához, a beruházások gyors megvalósításához. S nem feledkeznek meg ar­ról, hogy a technika évről évre változik, s a társa­dalmi elvárásokat is kö­Eakásépatés: kedvező változások várhatók számú Állami Építőipari Vállalat sok tekintetben magára marad, hiszen csaknem száz különböző gyárral, vállalattal mű­ködnek együtt, ha azok erre hajlandók. Sokszor azonban kifizetődőbb ki­sebb munkákat vállalni, amelyek ugyan a népgaz­daság számára lényegtele­nebbek, nem annyira fon­tosak, de a vállalati érde­keket szolgálják. Elvárjuk a munkástól — teljes jog­gal —, hogy nyolc órát dolgozzon, de ha késik az előközművesítés. nincs megfelelően előkészített terület, anyagra, szerel­vényekre várni kell, vagy mert rossz a minőségük, ugyanabba a lakásba többször térnek vissza, vajon az ő felelősségük­ről van-e szó? Kőbányán hónapokat késtek, mert már álltak a házak, de nem volt köz­mű. Ugyanilyen gond a járulékos beruházások kérdése. Kőbányán, Új­pesten és sok más új lakó­A lakáskérdés megoldá­sáért népgazdaságunk rendkívüli erőfeszítéseket tesz. A tanácsok költség- vetésében ez a legfonto­sabb tétel, s az állam a magánépítkezöket. az egyéni erőből otthont te­remtőket is minden ko­rábbinál jobban támogat­ja. Az adatok önmagukért beszélnek: 15 év alatt több mint 3 millió ember köl­tözött új lakásba, s erre az eredményre joggal büszkék lehetünk. Milliár- dokat fordítottunk a ház­gyári hálózat kialakításá­ra — tíz ilyen üzem ké­szült el —, lehetővé tet­tük az iparszerű kivitele­zést. De éppen a főváros­ban, ahol a legtöbben vár­nak lakásra, a négy ház­gyár elemeiből évente 3— 4 ezerrel kevesebb új ott­hont szerelnek össze, mint amennyire a gyárak kapa­citásából futná. A miér­tekről regényt lehetne Ír­ni. Az egyik ok: a házak összeszerelése ma már gyorsan megy, de a 43. A határidők körül is fo­kozni kellene a személyt felelősséget. Nem ritka, megrendezik az avatóün­nepséget — aluljáró, an­tikvárium, könyvtár, sok más létesítmény esetében — s alig ér véget az öröm­mámor, megérkeznek a munkások, hogy ténylege­sen befejezzék az építést. Sokszor „alátervezik” a beruházásokat — egy népi ellenőrzési vizsgalat sze­rint 1969-ben az egyik vágóhíd építésére 80 mil­lió forint beruházást kér­tek, 1976-ban a munkák kezdetekor pedig 1 mil­liárd 775 milliót —, máskor meg elfelejtik megkérdez­ni a legérdekeltebbeket. Az Országos Kardiológiai Intézet új létesítménye az eredeti tervek szerint 88 millió forintba került col­nak, most ennek több mint háromszorosánál tartanak, s az átadási határidővel több mint négy évet kés­nek — súlyos szívbetegek­nek évekig kell a műtétre várniuk. — A többi kö­zött most, amikor már kész az épület, derült ki, hogy a gépek miatt más­féle padozatra van szük­ség. A tervrajzokon valóban ott a 30. nagyobb létesít­ményeknél a negyven alá­írás. Nem is ezek sokasá­gával van baj. hiszen a/ előírások ésszerűek, min­denki azért feleljen, ami­hez ért. De ez az állás- foglalás önmagában kínál­ja, követeli a kérdést is. Vajon felelnek-e aláírásu­kért, a közölt összegért, a vállalt határidőért? Egy- egy létesítmény átadása­kor kitüntetésekről, jutal­mazásokról hallunk. Jár is ez azoknak, akik lelki- ismeretesen, jól dolgoztak. Mint ahogy járna a bün­tetés, a prémiumelvonás, a felelősségre vonás a mu­lasztóknak. De erről már nem szól a fáma. Öröm. hogy új létesítmények, is­kolák, lakóházak, üzemek sokaságával gazdagodik az ország. Nem szó­lam, hanem mindenki szá­mára látható és tapasztal­ható valóság, néhány év­tized alatt jelentősebb eredményeket értünk el, mint a megelőző évszáza­dok során. S még meny­nyit építhetnénk, ha elke­rülnénk a felesleges pénz­kidobásokat. Sávoly Pál soha nem akarta a felelős­séget áthidalni. Ügy vélte, a mérnök munkája az át­adáskor fejeződik be. „CSODASZER” - GYÓGYÍTÁS HELYETT „ ... Két igen súlyos, ál­talam is ismert verifikált (bebizonyitottan) rákas beteg ... felépült, daganüt­és panaszmentes lett. ..” (Vajon mivel tudta volna D. főorvos állítását alátá­masztani? Hiszen a daga­natmentességet még a kór­bonctani vizsgálat sem szögezheti le ilyen egyér­telműen.) Egy budapesti orvos. dr. T. E. levélben rögzíti há­láját azért, amit Béres doktor betegeiért tett. Ké­sőbb — kérésemre — szó­ban is megerősíti: — Több beteget küld­tem hozzá ... Gyógyulás­ról csak egy esetben tu­dok. Egy jugoszláviai ro­konomat a debreceni kli­nikán mellrákkal operál­ták és felépüléséről nem biztatták férjét. Az illető ma is él. A többi — alig­hanem későn ment oda — sajnos, meghalt. A gyógy­szer azonban ideiglenesen minden esetben javulást eredményezett. Az egy­idejű röntgenleletek nem mutattak objektív válto­zást. Szubjektíve azonban átmenetileg jobban érez­ték magukat. A csodatevő lourdes-i Máriáról szóló legenda ki­sért? Abban körülbelül ugyanennyi volt a bizo­nyítható. Mégis ezrek és ezrek zarándokoltak oda, csakúgy, mint erre a kis- várdai lakásra. Béres dok­tor pedig egy próféta áll­hatatosságával hirdeti ta­nai igazát. Meg nem értés­re. ir/tékenységre panasz­kodik. Módszere, gyógy­szere emiatt nem válik közkinccsé. Panaszával be­járta már a legmagasabb fórumokat is. egész éjszaka kórházban folytatok kísérleteket. — Olyan mennyiségű le­velet kapok, hogy felbon­tani sincs időm. Pedig ér­demes, mert jó eredmé­nyekről tájékoztatnak. ír­ják, hogy beteg hozzátar­tozójuk már munkába állt... Bulgáriában magas rangú tábornokok, politi­kusok gyógyultak meg a gyógyszeremtől. Belgium­ból kérnek gyógyszert. Most már kanadai tudo­mányos fórumok is érdek­lődnek. Orvos barátaim sürgetnek, hogy adhassák már betegeiknek. A „rendelés” sajátos módon zajlik. Betegek nemigen jönnek ide. — Én általában csak a zárójelentést látom, meg­kapom a hozzátartozóktól a beteg vizeletét, testsú­lyára, magasságára vonat­kozó adatokat, ami a gyógyszer adagolásához szükséges. Eligazítom őket a gyógyszer szedésének módjáról. Az én cseppjei- met nem, szedhetik egy időben dtosztatikumokkal (á rák elleni hatásos gyógyszerek gyűjtőneve), mert akkor közömbössé válik a hatása. És az enyémnek nincsenek kel­lemetlen melléktünetei... Dokumentumot, bizonyí­tékot szeretnék látni. — Sok van — biztosít dr Béres József. — Csak elő kellene keresni, de er­re sajnos, nincs időm. Lakásán dolgozószobá­jában halomban állnak a levelek. Kutat közöttük, azután elém teszi dr. D. Z. nyíregyházi tüdőgyógyász szakorvos 1975 december­ben ajánlásként írt sorait: Hallgatom kissé kusza, zaklatott beszámolóját a felfedezés történetéről. Szavait csak vázlatosan idézem: — A burgonya levélsod­ródás vírusát kutattam. Ennek során jöttem rá. hogy anyagcserezavarra vezethető vissza és hogy a rákkeltő vírusnak akti­vizálódásában szintén az anyagcserezavar játszik közre. Négy daganatkeltő vírust sikerült izolálnom. Ez a vírus állandóan jelen van az ember szervezeté­ben. az én eljárásommal a vizeletben kimutatható, arra is következtetni lehet belőle, milyen stádiumban van a rák. Gyógyszerem fokozza a szervezet ellen­állását a vírussal szem­ben, és daganatmentessé teszi a beteget. Esetekről, emberekről beszél, akik meggyógyul­tak. Szuggesztíven, min­den kételkedéstől mente­sen állítja, hogy meggyó­gyítja a rákot. Ezrek és ezrek hisznek is benne. Beszélgetés közben sű­rűn cseng a munkahelyi telefon. Ahogyan válaszai­ból következtetek, érdek­lődnek. gyógyszert kérnek Keze észrevehetően remeg, ahogy a kagylóért nyúl. — Fáradt vagyok. Egy­két órát alszom. Mire ha­zaérek munkahelyemről, tömegével várnak a bete­gek. Délutánonként két- háromszázan is felkeres­nek. Hétfőn és szerdán rendelek a magyar bete­geknek, szombaton a kül­földieknek. Csütörtök es­te orvosokkal konzultálok. Kedden és pénteken dél­után négy órától szinte Évente 20 ezren halnak meg nálunk rákban. És mintegy 25 ezer új meg­betegedést szűrnek ki. A gyógyulókkal együtt leg­alább százezer ember szo­rong. fél a legrettegettebo betegségtől. Amellyel a halált asszociálja. A rák­nak csak az áldozatairól beszélnek. A műtét, a su­gárkezelés útján szerzett gyógyulásnak valahogy nincs nyilvánossága. Pe­dig a korai stádiumban operált beteg meggyógyul. De ez csak évek múltán jelenthető ki teljes bizton­sággal. A műtétek termé­szete is olyan, hogy nem szívesen beszélünk róla. Rák ügyben inkább az érzelem, mint az értelem az uralkodó gondolkodá­sunkban. A diagnózis hal­latán az érintett hozzátar­tozó pánikba esik és cso­dát keres, csodába, hitbe menekül. Ez a lelkiállapot teremt talajt szinte évről évre a vélt felfedezőknek. Ezért hiszi el az ember a dilet­tánsnak is, hogy feltalálta a rák gyógyszerét. Goethe bűvészinasához hasonlóan kiszabadította a szellemet a palackból, de visszapa­rancsolni már nem tudja. Alighanem igy járt a kisvárdai növénynemesítő, dr. Béres József is. 0 is felfedezte a rák vírusát és gyógyszerét, amelyet íö- lyadék formájában egy- decis üvegekben ad a be­tegeknek. Körülbelül eny- nyit tudtam róla, amikor — egy tragikus gyermekhalál hatására — elindultam hozzá. A Vetömagtermel- tető és Értékesítő Vállalat kisvárdai kísérleti tele­pére.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék