Népszava, 1977. január (105. évfolyam, 1-25. sz.)
1977-01-30 / 25. szám
1977. január 30. NÉPSZAVA Z /i.vosit vrsiro aapsaava hvrvhaszt aktit mii • • HOGYAN ÉPÜLHET TÖBB MUNKÁSÉRMÁS? Dr. Pongrácz Pál: Elöljáróban lássunk néhány számot! Ugyanis nem 20—22 ezer munkáslakás volna a vállalatok igénye, hanem 27 ezer, sőt, még több is. Ezt bizonyította egy tavalyi felmérésünk. Ez a szám nemcsak a munkáslakás-építési forma népszerűségéről árulkodik, hanem arról is, hogy a legjobb akarattal sem tudjuk kielégíteni az igényeket. S nem csupán azért, mert „mindössze” 20—22 ezer munkáslakásra van pénzünk, hanem mindenekelőtt azért, mert kevés az építőipari kapacitás Nem vonom ugyan kétségbe, hogy területhiány is tapasztalható helyenként, de a kivitelezési vállalkozás hiánya okozza a fő gondot. Erről tanúskodnak a következő számok is: csaknem 6 ezer munkáslakás megépítésére elegendő területet készítettek elő, de közülük csupán 2700-at „kötöttek le” erre az évre. A többire egyelőre sajnos nincs vállakozó. Sebes Miklós: A XI. pártkongresszusra készülő budapesti pártértekezlet még 1975- ben aláhúzta, hogy megkülönböztetett támogatásban kell részesíteni a munkáslakás-építési akciót. S nem azért, mert mereven elválasztjuk ezt az állami célcsoportos lakásépítkezéstől, hanem azért, mert a célcsoportos lakásépítkezésnél tapasztalható gondok fokozottan jelentkeznek a munkáslakásépítési formárá. — Amíg a célcsoportos program minden lakása „le van kötve” az építőipari vállalatoknál, a 20—22 ezer munkáslakás közül egyelőre csak mintegy 15—17 ezernek van meg az építőipari „fedezete”. Hasonló a helyzet a munkáslakásépítéshez kapcsolódó létesítményekkel, mint az iskolák, az óvodák, az üzletek, a szolgáltató és más épületek. A munkáslakás-akciónál ez különösen égető gond. Minthogy a célcsoportos programot nem szabad csökkenteni (hiszen azoknak a lakásoknak is a legnagyobb részét munkások kapják!), a budapesti pártbizottság még tavaly összehívta több vállalat vezetőjét és feltárta előttük a helyzetet. Utaltunk arra, hogy túlterhelt az építőipar, különösen a szakipari munkákból nagy a hiány. Arra még volna lehetőségünk, hogy félkész házakat szereljünk össze blokkokból ,vagy házgyári elemekből. De arra már nem mindig van mód, hogy e házakban a belső szakipari munkákat is elvégezzük. Megoldanák-e tehát a vállalatok, hogy saját kőműveseik, villany-, vízvezeték- és gázszerelőjük, szobafestőik és más szakmunkásaik mozgósításával lakható otthonokat varázsolnak ezekből a félkész házakból? — A választ már széles körben ismerik. Így bontakozott ki a félkész szerelt ház akció, amelynek egyébként már több évre visszanyúló előzményei vannak Csepelen és az Egyesült Izzóban. Zarnóczi József: Kőbánya 650 lakással részesedik a félkész, szerelt ház akció „termékeiből”. Minthogy 1980-ig már rövid az idő (hiszen talán ennél az építkezési formánál a legmunkaigényesebbek az előkészületek), azt szeretnénk, ha az építkezésben részt vevő 32 vállalat, illetve a tervező, az OTP, a Kommunális Beruházó Vállalat, s persze a generálkivitelező, vagyis a Budapesti Lakásépítő Vállalat is szocialista szerződést kötne egymással a munkák meggyorsításért, s azért is, hogy jó minőségű lakásokat adjanak át. Sikerült megértetni a vállalatokkal, hogy nem baj, ha az egyiknek például a villanyszerelő-kapacitásból van több, a másiknak meg — mondjuk — a központifűtés-szerelő munkából. Az a fontos, hogy a különböző szakmunkák összóraszám-szükséglete meglegyen az építkezésen. Hogy ezek közül ki mennyit teljesít, az már a vállalatok közötti megegyezés dolga. Nyilván mindenki abból a munkából ad többet, amelyből erre lehetősége van. Minden vállalat annyi lakással részesedik, amennyi munkával és költséggel „beszállt” az építkezésbe. Minthogy egy lakótelep csak akkor válhat igazi, új városrésszé, ha iskolák, óvodák, üzletek is épülnek a házak mellé, megkérdeztük a kerület építőipari vállalataitól, illetve építőipari szövetkezetétől: nem tudnák-e felajánlani, hogy a — célcsoportos programban foglaltakon túlmenően — gyermekintézményeket, üzleteket építenek a munkás-lakótelepeken? Hozzátettük, hogy ebben az ő dolgozóik is érdekeltek. Örömmel hallottuk, hogy e vállalatok igennel feleltek a kérdésünkre. De bármennyire ellentmondásosnak tűnik is, ugyanezek a vállalatok — a félkész szerelt ház akciót kivéve — egyéb munkáslakásépítésre már nem vállalkoztak. Népszava: Az elhangzottakból ítélve úgy látszik, mintha az építőipari vállalatok púpnak éreznék a hátukon a munkáslakás-építést. Vajon mi lehet ennek a magyarázata? Dr. Pongrácz Pál: Nem akarok fogadatlan prókátora lenni ezeknek a vállalatoknak. De hadd mondjam el védelmükben, hogy a négy budapesti házgyár — névleges kapacitásából ítélve — mintegy 60 000 lakást tud az V. ötéves tervben felépíteni. (A munkáskéz hiánya miatt egyébként óriási gondot okoz, vajon ki tudjuk-e használni ezt a névleges teljesítőképességet?) Az előbbi számot a 43-as ÁÉV és a Budapesti Lakásépítő Vállalat még megtetézi mintegy 10 ezer lakással —, ebben az utóbbiban már benne van a mintegy 5 ezer félkész szerelt ház is! Mindez idáig 75 ezer lakással egyenlő. További 10—11 ezer lakást várunk öt esztendő alatt az építőipari szövetkezetektől és mintegy 8 ezret a családiház-építési formától. — Ezzel már elérkeztünk az V. ötéves tervben előirányzott 90—100 ezer lakáshoz. Ennyire telik az építőipari vállalatok erejéből, lehetőségeiből. Megjegyzem, hogy ez is több, mint amennyi lakás építésére valaha is képes volt az építőipar Budapesten. — Nem volna célszerű a koncentrált nagy, célcsoportos lakásépítéstől elvonni az állami építőipart. Nem is lehetne, hiszen a párt és a kormány, a célcsoportos program teljesítésére kötelezte őket. Mindent egybevetve, nem arról van szó, mintha púpnak éreznék a hátukon a munkáslakásépítést, hanem csak véges lehetőségeik következtében látszik úgy. Vundele György: Bár nincs olyan vállalat, intézmény vagy szerv az országban, amelynek ne az volna érdeke, hogy minél több ilyen, jó minőségű lakás épüljön, amikor a megvalósítás hogyanjáról, mikéntjéről van szó, a társadalmi, a csoport- és az egyéni érdek, ha kismértékben is, de eltérhet egymástól. Ezek a jelentéktelennek tűnő eltérések sok gondot okozhatnak menet közben. • Példával illusztrálom, amit mondok. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa védnökséget vállalt a XVI. kerületi Centenárium Lakásépítő Szövetkezet, az ország legnagyobb munkás- és ifjúsági lakásépítkezése felett. Minthogy az ott dolgozó építőipari szövetkezetek munkáját nagyon lassította, nehezítette a munkaerőhiány, Siófokról próbáltunk kőműveseket, kubikosokat szerezni, hogy ne csökkentsük a főváros munkaerőforrásait. Noha a siófokiak jöttek volna, a kivitelező nem fogadta őket, arra hivatkozva, hogy a siófokiak ,,belépése” csökkentené a nyereségüket. — Az érdekellentétek felnagyítása persze hiba. De nem volna kisebb melléfogás az sem, ha nem vennénk róluk tudomást. Ezért — a társadalmi érdek vitathatatlan elsőbbségéből kiindulva — fel kell tárni az érdekellentéteket és meg kell keresni a közös nevezőket. Körülbelül úgy, mint a X. kerületi tanács is teszi azt a félkész szerelt ház akciónál, a budapesti és a kerületi pártbizottság segítségével. Fogarassy Andrásné: Azok a gondok, amelyekről itt szó esett, az építtető vállalatoknál is jelentkeznek. Köztük a 25 ezer embert foglalkoztató BKV-nál is. Ezer munkáslakást szeretnénk építeni az ötödik ötéves tervben, ám, sajnos, elég gyakran beleütközünk valamilyen akadályba. Alig kezdtünk el építkezni például a XIII. kerületi Kádár utcában, amikor a célcsoportos programra hivatkozva elvezényelték tőlünk az építkezőket. A XVIII. kerületi Tinódi utcában is félbe kellett hagynunk az építkezést, ugyancsak a kapacitáshiány miatt. S minthogy kellően közművesített építési terület sincs Budapesten elegendő, nehéz helyzetünkben már Budaörsön néztünk terület után. Még szerencse, hogy sok dolgozónk jár be onnan, és Budaörs nincs is messze a városközponttól! — Mivel az észak—déli metró első szakaszának átadása nyomán sok fiatal jött hozzánk dolgozni, szeretnének családot alapítani —, ezért most még jobban feszít bennünket a lakáshiány, mint azelőtt. Farkas Pál: Sok sikerről is beszélhetnénk. Arról például, hogy a munkáslakás-építés kezdeti „gyermekbetegségeit” legyőzve 807 lakás épült meg a Centenárium lakótelepen, 247 új otthon Csepelen, a kerületi kis- és középüzemek összefogásával. 357 lakás a XIV. kerületi Ond vezér Lakásépítő Szövetkezet szervezésében. Megkezdődött az építkezés Angyalföldön, a Madarász utcában is. — Ám magam is a gondjainkat részletezném inkább, hiszen a jövőben gyorsabban szeretnénk építkezni. Az egyik, ami miatt a legtöbbet bosszankodunk, a területhiány. A fővárosi tanács 1973 óta nem jelölt ki újabb építési területeket a szövetkezeteknek. Emiatt még ma sem tudtuk megkezdeni a második ütem építését a Centenárium lakótelepen, nincs elég munkájuk a kivitelezőknek. — A lakásépítő szövetkezetek pénzügyi nehézségeiről is szólnék. Érthetetlen előttem, miért van még ma is olyan hitelezési konstrukció érvényben, amely — főleg az építkezés kezdeti időszakában súlyos pénzügyi gondokat okoz a lakásépítő szövetkezeteknek. Példákkal tudnám illusztrálni, mennyit szaladgálnak emiatt a jó ügyért fáradozó kerületi vezetők, és milyen nehéz helyzet elé állítja ez a kivitelezőket is. Rozgonyi Ernő: Nem lehetne kissé világosabban megfogalmazni, miért nem tartják a mai hitelezési konstrukciót megfelelőnek ? Vundele György: Minden gond abból fakad, hogy a lakásépítő szövetkezet jogi személynek számít, de valójában mégsem az. A lakásszövetkezet nem tud pénzt felvenni az OTP-től az építkezés megkezdéséhez. Erre csak a szövetkezetet alkotó tagok jogosultak. Mindez nem okoz különösebb gondot, ha tegyük fel, csak 100 lakást építenek egy helyren. De ha már két és fél ezer lakás épül valahol és ebben 60 vállalat érdekelt — ez a helyzet például a Centenárium lakótelepen —, akkor sok bonyodalom származhat ebből a hitelezési formából. Hiszen, ha a szövetkezeti tagok kisebbnagyobb hányada lakást kap időközben a tanácstól, akkor kilépnek, újabb tagokat kell felvenni, akiknek ismét szerződést kell kötniük az OTP-vel. Roppant körülményes így a pénzügyek rendezése, ezért adósodnak el rendre-sorra a szövetkezetek. Rozgonyi Ernő: Meggyőződésem, hogy ha mindenütt betartanák az építkezések megszervezésével kapcsolatos előírásokat, nem volnának ilyen pénzügyi nehézségek. Sajnos, azonban — kiváltképp Budapesten, elég gyakran megsértik az előírások egyik vagy másik pontját. A legtöbbször jóakaratból, mert gyorsítani akarják az építkezés menetét, nem számolva azzal, hogy a rendezetlen pénzügyi háttér nem alkalmas a gyorsításra. Minthogy a munkáslakásépítésben is tapasztalható a koncentráció, tehát mind több házat építenek egy helyen, magunk is azt valljuk, hogy figyelemmel kell kísérni a változásokat, s az élet igényeihez kell igazítani a szabályozó rendszert. Ennek egyik jeleként értékelhetjük az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, illetve a Pénzügyminisztérium közeljövőben megjelenő közös közleményét is, amely megszünteti, vagy legalábbis csökkenti a lakásépítő szövetkezetek előbb említett gondjait. Ez a közlemény arra kötelezi a kivitelezőket, hogy fogadják el felülbírálatra a tervezői költségvetést, még akkor is, ha az egész építkezésre még nincs meg a pénzügyi fedezet. Az előrelépés másik jeleként értékelem, hogy jogalkotóink előrehaladtak a lakásszövetkezetekről szóló törvényerejű rendelet kidolgozásával. Meggyőződésem, ez is alkalmat nyújt majd néhány változtatásra. Sebes Miklós: Magam is kívánatosnak tartanám, ha a szövetkezeti lakásépítési formára is olyan előnyös pénzügyi feltételeket dolgoznának ki, amelyek elhárítják a munkáslakásépítés útjában álló pénzügyi akadályokat. Nagyon fontos volna az is, hogy a Fővárosi Tanács gyorsítsa meg az építkezések előkészítését, szervezését, mert eddig — minden erőfeszítésük ellenére — még nem sikerült elérniük a kívánt ütemet. Visszatérve a pénzügyekre, ismert, hogy a kormány kiemelt pénzügyi támogatásban részesíti a munkáslakás-építési formákat. 160 ezer forintot juttat lakásonként a kapcsolódó és járulékos létesítményekre és ezt az összeget még megtetézi a munkásoknak nyújtott támogatással. Mégsem lenne szerencsés, ha úgy vélekednénk, hogy egyedül a pénzügyi támogatás határozza meg egy lakásépítési forma jellegét. Ugyanilyen fontos szerepe van annak a ténynek is, hogy a munkáslakás-építés öt formájában a vállalatok, illetve a munkások összefogása, erőfeszítése testesül meg. Ami talán a legdöntőbb: az így épült lakások csaknem egészét munkások kapják meg. A budapesti pártbizottság mindent elkövetett és elkövet azért, hogy meggyorsuljon a munkáslakás-építés üteme. 1977 első felében napirendre tűzi és — a budapesti pártértekezlet határozatára visszatérve — teljes keresztmetszetében megvizsgálja ezt a témát. Az ülés határozatai nyilván megjelölik majd a kibontakozás további útját. Dr. Pongrácz Pál: Az ötödik ötéves terv időszakában 57 ezer célcsoportos és 5 ezer egyéb állami lakást kell felépíteni Budapesten, melléjük 20—22 ezer munkáslakást. Minthogy az állami célcsoportos keretből 9897, a telepszerű magánerős, illetve a munkáslakás-építési forma keretében pedig 2848 lakás épült meg az elmúlt esztendőben, csak akkor tudjuk teljesíteni az előirányzatokat, ha erőteljesen gyorsítjuk az ütemet. „Nagyobb sebességre” kell átváltani, ezért hangsúlyozzuk nyomatékosan, hogy 1977 a lakásépítés kulcséve lesz Budapesten. A gyorsítás rendkívüli erőfeszítéseket igényel. Az előrelépésnek három feltétele van. Az első: az építkezések előkészítésének meggyorsítása minden téren, beleértve a terület-előkészítést is. A második feltétel: az építési technológia fejlesztése. Sürgető feladat például a munkaerőigényes alapozás előre gyártása, a szakipari munkák ipari hátterének bővítése, hogy mind kevesebb szakipari munkára legyen szükség a helyszínen. A harmadik feltétel a jobb szervezés, amiről Vundele és Zarnóczi elvtárs is beszélt. Szervezési intézkedésekre van szükség a Fővárosi Tanácsnál, a vállalatoknál és az építőipari szövetkezeteknél egyaránt. A többi között azért is, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe a vállalatok, mint például a BKV, a Kádár utcában. Vundele György: Mint minden lakásépítés, a munkáslakás-építés is jogi felkészültséget, a pénzügyekben való jártasságot és más ismereteket igényel. Nem kívánhatjuk meg a lakásra váró munkástól, hogy e témák szakemberévé váljon. A segítés, a mi kötelességünk! Sok tekintetben már eddig is sikerült megtalálni, kialakítani a közös nevezőket. Ez pedig kamatozni fog a jövőben. * Igen, kamatozni fog. Hiszen a vita fényt derített arra, hogy a Pénzügyminisztérium és az OTP illetékesei megvizsgálják a hitelezési konstrukciót, és a területelőkészítéstől az építési technológiáig határozott intézkedések történnek az építkezés ütemének gyorsítására. Az a tény, hogy a budapesti pártbizottság még az első félévben napirendjére tűzi és megvizsgálja a témát, ismét kiemeli és aláhúzza a munkáslakás-építés rendkívüli politikai és társadalmi súlyát, azt a figyelmet is jelezve, amellyel kezelni, gondozni szükséges. Nagy jövője van a munkáslakás-építésnek. Ám ahhoz, hogy az ebben az építési formában rejlő lehetőségek valóban kibontakozhassanak, még sok erőfeszítésre, szervezésre és egyéb intézkedésre lesz szükség. Az ötödik ötéves terv esztendeiben 20—22 ezer munkáslakást kell felépíteni Budapesten. Bár fővárosszerte mind jobban kibontakoznak az építkezések, a munkások — érthetően — azt szeretnék, ha tovább gyorsulna az ütem. A maunkáslakás-építkezéssel összefüggő néhány kérdés megvitatására szerkesztőségünk kerekasztal-beszélgetést hívott össze. A beszélgetésen részt vett Sebes Miklós, a budapesti pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője, Vundele György, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának titkára, dr. Pongrácz Pál, Budapest főépítésze, Zarnóczi József, a X. kerületi tanács elnöke, Farkas Pál, a Budapesti Fogyasztási és Lakásszövetkezetek Szövetségének elnökhelyettese, Rozgonyi Ernő, a Pénzügyminisztérium csoportvezetője és Fogarassy Andrásné, a Budapesti Közlekedési Vállat szakszervezeti bizottságának titkárhelyettese, a Népszava szerkesztősége képviseletében pedig Szathmári Gábor főszerkesztő-helyettes, Várkonyi Margit, a belpolitikai rovat vezetője és Magyar László, a belpolitikai rovat munkatársa. A beszélgetés témakörét az alábbiakban lehet körvonalazni : a munkáslakás-építkezéseknél is tapasztalhatók anyagi gondok, elsősorban az, hogy hitelezési problémákkal küszködnek a lakásépítő szövetkezetek. A mai hitelezési konstrukció miatt lelassul az építkezés menete és nem tudnak versenyben maradni az OTP szervezte hasonló jellegű lakásépítkezésekkel. Feszítő a területelőkészítés gondja is. Végül vitára kínálkozik, vajon elég koncentráltak-e a munkáslakás-építkezések a fővárosban? Nem túlságosan szétaprózottak-e, kifizetődő-e így az építkezés? Dr. Pongrácz Pál Farkas Pál Zarnóczi József Vundele György Sebes Miklós Rozgonyi Ernő Fogarassy Andrásné