Népszava, 1977. január (105. évfolyam, 1-25. sz.)

1977-01-30 / 25. szám

I \ 8 NÉPSZAVA 197 7. január 3ft. Mátyás Ferenc AZ ÉLŐ BERDA Februar 1-től Ismét mindenkié a Mindenki zeneiskolája Hetvenöt évesen botorkálna köztünk, ha kínzó betegsége nem kényszeríti rá, hogy elbújjon elölünk, s a farkasréti in­gyenes szálló lakója legyen. Tavaly nyáron múlt Hz esztendeje, hogy a népes búcsúztató gyülekezetben az újpesti múzsák is elsiratták velünk. Halálának kerek évfordulóján megfeledkez­tünk róla. Borsos Miklós kőmadara egyedül gubbasztott virág- talan sírján. De természetes és különleges emberi alakja, tragikus talen­tuma felejthetetlen. Szinte egy fél ország ismerte őt szemé­lyesen, pedig valójában senkihez sem tartozott: csaknem egész életén át ágyrajáró szegénylegény volt, kinek pajkos derűjét oly gyakran eltakarták a könnyek. Verseit ma sem. olvassák sokan, noha képzeletünkben elevenen él, amint bibircsókos arcán szétfolyik a mosoly, ha a kutyákat, madarakat eteti, s megkönnyezi a döglött verebet az úton. Magunk előtt látjuk azt a sose tornázó, hanyag testtartású, lomha járású nagy da­rab gyermeteg férfit, aki a kiskocsmák és családi otthonok te­rített asztalánál oly kedves vendége a papnak, munkásnak, párttitkárnak, de akt mellé a miniszter barát is örömest tele­pül: Szemünk elé tűnik, amint bátor ritmusú, hosszú lábaival ott csámborog a kültelki kofaasszonyok gyümölcsös bódéi előtt, s zsebéből előszedett cukorral eteti a piaci lovakat — avagy hatvanévesen is rövidnadrágos kamaszként végigbarangolja a hegyeket, völgyeket, hogy koldusalamizsnás hátizsákját meg­rakja kedvenc gombáival. Berda József az a költő, akivel halála után is szinte sze­mélyes kapcsolatban maradtunk: közeli barátok, távoli isme­rősök. Az olykor már-már mesterségesen szított baráti aszta­loknál. mintha ma is kéjjel rombolná inyenckedö eretnekség­ben testet — amint írta.: „ezt a hitvány rabszolgát, ki elérhe­tetlen örömök után epeked hiú sóvárgásai szédületében”. Élete és egyéni szellemű költészete elválaszthatatlan egy­mástól — azt is bizonyítva, hogy a parasztion egyszerű ter­mészetes embernek csakis természetes költészete lehet. Sokan úgy vélekednek róla, hogy a testi örömök, kacsasültek és jó borocskák ízéről, illatáról áradoz csupán, s a jó érzésű embe­rek megbotránkoztatására törekszik izgága különcködéseivel — pedig csak az eszményesítést, képmutatást utálta, a merev vakbuzgókat, a burzsujokat vetette meg. Annyi bizonyos, hogy edeskeveset törődött avval, hogy kinek a társaságában nyi­latkozik. Szabadgondolkodású volt, s tömören fogalmazta meg mondandója lényegét: „ösztönöm őszinteségre nevelt, így tud­tam meg a tudnivalókat arról, mi a hazug és mi az igaz; hűség­gel azokhoz, akiknek soraiból származom, s tartozom mind­halálig”. Berdából úgy harsogtak ki a versek, mint fiatal szerel­mesekből az erdei kiáltások, a városvegi nyomortanyákról a kétségbeesett halálhörgések, a valódi humanistákból a szabad­ságvágyak. Álmodozó és lázadó volt, aki nagyon is a valóság talaján járt. A társadalmi témákat is megragadta, s öreg korá­ban. botjára támaszkodva is csak önmagára akart hasonlítani, hogy a magyar költészet nagy mohóságú Kakuk Marcija ma­radhasson. östelen és rokontalan líráját, amelyből bőséggel átyillámlik a sokat szenvedett ember mély humanizmusa, de­rűs életszer etete, ma sem fenyegeti avultság. Ezt lát iák azok is, akik költői értékét, népszerűségét növelve, születésének hetvenötödik évfordulóján emlékszobát hoztak, létre szeretett varosában: Újpesten. Berda József EPITÁFIUM Szíves utazó, ki áthaladsz e tájon, gondolj rám szeretettel, ha látván fejfámat eszedbe jut: ama években megőszült, derűs kedves vándor hortyog emitt mélyen, ki az örökkévaló fiatalság énekese volt egykor, s nem volt rest soha pajzán örömében nagyokat ölelni, míg kedvire ehetett-ihatott e bitang világban, mely nem keserítheti, se nem vidítja őt többé sokfajta mulatságaival. Azért hirdessétek csak poraim: nem tudott ő' megöregedni soha; legény volt ám a talpán, ki, ha meghalt is, él még irgalmatlanul, s mintha féláiomban volna, — úgy hallgatja most alulról, mint zengenek néki hangversenyt a madarak odafönn, míg meghatottan egyre várja « a vigasztaló napot, mikor fiatal lábak meleg tapadása alatt dicsőségesen feltámad majd halottaiból. Egyszer, régen Tóth Aladár­tól kértem egy írást Mozart­ról. Külön kérésem volt, hogy képzetlen olvasókra szíves­kedjék gondolni a cikk fogal­mazásakor. — Ez bizony ma­gas követelmény — mondotta a kiváló zenetudós. — Emlé­keztet hajdani tudomány- egyetemi professzorom, a nagy Eötvös Loránd követei men yé- re: — Ügy beszéljen kérem — ismételgette a vizsgákon —, hogy a suszterinas is meg­értse. Élvezni a muzsikát f A Mindenki zeneiskolája, a Magyar Rádió zenei népmű­velési rovatának tavaly indult és február elsejétől folytató­dó kezdeményezése megfelel ennek a magas követelmény­nek. Ez csak úgy lehetséges, hogy zenetudományunk és ze­nepedagógiánk mai legkivá­lóbb jai állnak az élén: Kroó György patronálja, Földes Imre vezeti. Tavaly, a tizennyolcrészes sorozat indulásakor hasáb­jainkon ráirányítottuk a fi­gyelmet erre az adásra, amely­nek a legfőbb érdeme: nem ismeretanyagra épül, hanem készségre, és ezt az utóbbit fejleszti szórakoztató, sokolda­lú eszközökkel. (Felismerni a zene lüktetését, jellegét, han­gulatát — érzékelni, élvezni a muzsikát.) Adásain a rádió­stúdióban csupa zeneileg kép­zetlen ember ült együtt — és ugyanez lesz a helyzet 1977- ben Is. Csak a témák variá- lódnak, és csak az ügy továb­bi eredményességének érdeké­ben működnek közre segítő­készen olyan művészek, mint — a többi között — a „díszí­tő elemek” lényegét csemba­lóján „magyarázó” Pertis Zsuzsa, Fellegi Ádám, Keme- nes András, Szokolay Balázs (a zeneszerző fia). Körmendi Klára zongoraművészek, akik „elmondják”, mi történt a zongorával Beethoventől nap­jainkig, Mercz Nóra hárfamű­vész, Tibai Zsolt, az orgona és a zongora után méretében legnagyobb hangszer, a nagy­bőgő mestere, amely utóbbi­ról sokan nem is tudják, mi­lyen hagy a fontossága a ze­nealkotásokban. Legalább még három lelkes munkatárs nevét igazságtalan­ság volna elhallgatni (a töb­biét is igazságtalanság): a rendező Balassa Sándor, a két zenei munkatárs, Sarlós Zsu­zsa és Kecskeméti Gábor. Ma már nem az a helyzet, mint tavaly ilyenkor. Akkor mi dicsértük a közművelés olyan élő, vonzó formáját megvalósító adásfajtát — az­óta önmagát dicsérte és ör­Morvay László: Szieszta vendetesen kiterjedt hallga­tóságra tett szert. Ma már a hallgatók leveleinek a soka­sága is dicséri. A keresztúri elágazás Szegedi Benedek a hallga­tók — és a stúdióben laikus „stáb” — egyik legérdekesebb alakja. Ötvenkét éves, esz­tergályos. Pécelről jár be a fővárosba, munka után vett és vesz részt a rádióstúdió­ban Földes Imre „óráin”, amelyek cseppet sepr hason­lítanak iskolai tanórákra — viszont este tízig tartanak. „Nekem rendszerint rohan­nom kellett, hogy elérjem a keresztúri elágazástól 23 óra­kor induló utolsó autóbuszt — írja a Muzsikában megjelent levelében —, de még véletle­nül sem jutott eszembe, hogy egyszer is hiányozzak ... Hi­szek a Mindenki zene.iskolája sikerében.. Levelek sokasága a kezem­ben. „Tiszaföldváron lakom — írja Herbály János —, zene­műbolt nincs a környékünkön. Hálás lennék, ha elküldenek nekem néhány, a témákhoz kapcsolódó könyv címét.” (Megtörtént.) Szörényi Kata­lin írja: .......Végre sikerült k italálni valahai olyan műsort, amely a zenekedvelők népes, de laikus sokaságához igyek­szik még közelebb hozni a muzsikát...” A tatabányai Nobilis Dénes családjából a hatéves Kinga sikeres meg­fejtéseket küldött be az órák egyszerű kérdéseire, a négy­éves Julika kottaképekhez hasonló. lelkesen gyártott kriksz-krakszokat — külön önálló levelezőlapon. Földes Imre ezt a műsorfajta legát- ütőbb sikerei között tartja nyilván. Joggal. Mindig ugyanaz az osztály — Mi lesz az idén a feb­ruár 1-én induló sorozatban? (Kedden este, Kossuth adó. 19 óra IS perc, szombaton ismét­lés a 3. műsorban. Az eredeti adást követő napon minden alkalommal egy-egy hangver­seny kapcsolódik az éppen tárgyalt témához.) — Remélem, senkit nem „hangolok le” — mondja a tréfára mindig kész Földes Imre —, ha bejelentem: szó sincs ,,felsőto osztályról" az idén. És sosem lesz, nem is lehet. Mi mindig ugyanazt az „osztályt” járjuk. A zene ba­ráti megismerésének és meg­szerelésének az osztályát. Ze­nei anyagunk megint csak fel­öleli majd az egész zenetör­ténetet, az ősidőktől máig. Csak a megközelítésbe próbá­lunk új érdekességeket, meg­látásokat, pontosabban „meg­bánásokat” "vinni, és továbbra is okvetlenül közösen. Együtt a zeneileg képzetlenekkel, akikhez a zene ugyanúgy szól, mint a képzettekhez. Minden műsorunkat kedves, segítő, laikus barátaimmal együtt­működve készítjük. Módsze­rünknek éppen az a lényege, hogy a laikusok valamennui,en mintegy oelépneK a műves:bs, részévé válnak, bizonyos mér­tékig közreműködnek zenei megszólalásukban. Az 1977-es sorozat téma­gazdagsága óriási. Szó lesz a népdal hatásáról a műzenére, a beszéd és az ének. a szó és a hány kapcsolatáról, egyen­súlyról, szimmetriáról — de nem soroljuk tovább. Érde­mes meghallgatni! Rajk András r * /les Jenő A NYÁRFA Mint aki tündöklést Ivott Váratlan árnya homlokod ólomkék karaván után elsüllyedt istenként kivillan Siess a szemhéjam alá KÉK-KALLÓ Gyökérként partodon ölök Szemben a vízhurok ragyog Nincsenek halak az iszapban Csak csuromvizes csillagok Csepeli Szabó Béla GYÜMÖLCSÖS PART, ELÉRLEK-E? Árnyas, kavargó éveim felett, egyetlen egy ceruzaszál tartja fenn az életemet, visz magasba és mélybe le .., ö, forrongások tengere! Zöld, asszonyszemű naplementék, hosszá, békés, derűs öregség gyümölcsös partvidéke, te .., — Elérlek-e? Várkonyi Margit ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ Ostoba ötlet a magnó. Gabi hozta be a Trabantján. Körülötte azonnal magasra csapon a lárma. Mint a ka­rámból kiszabadult csikók, vi- hóncoltak az asszonyok. Lányok, javítja ki gondola­tait Kati. Nevetséges, de egyedül ő fe­héreden meg. A mama örök­sége az a negyvenhárom éves fehérség. Éva ide néz. öt évig mellet­te ült a negyedik padban, feke­te copfot viselt. A rövid, fiús haja most is® hollószínű, nyil­ván festeti. Zsuzsa vörös kontya fodrász remekmű. Orvos Anna méz- szőke," némi melírozással. Egy festés legalább hetven forint. Ha lenő a haj töve, azonnal utána kell húzatni. Virágokat is rendelt Kovács Jutka az asztalra. Kétszáz fo­rintot küldtek postán kopo­nyánként Juditnak, nyugtázta a pénzeket. Adjunk magunkra, duruzsolta neki a telefonkagy- lóba, huszonöt éves találkozó egyszer adódik az ember éle­tében. Nem vette meg az akrilpuló- vert. elküldte a pénzt. A fe­kete kiskosztümjében jött el. Jó ez a tojássaláta. Apró fa­latokat szed a villájára, lassan eszik. A magnó mikrofonjával Princ Kati babrál. A gimná­ziumban jó énekhangja volt, most érdes és nyújtja a magán­hangzókat. A felnőtt gyerekei­ről beszél. Megmutatta mind­járt érkezéskor a képüket, nagy hajú, hosszú fiúk. Az egyik mellett sárga vizsla áll­dogál. Egy másik felvételt ko­tort melléjük. „A verőcei kég­link”. mutatta be, ugyanazzal a. hangsúllyal, ahogyan a fiait. Ebes az asztal végén ül. már a harmadik adagot rakja a tá­nyérjára. Kerek kis pocakja van. mellén, a hasán feszül a palackzöld dzsörzéruha. Dok­tor Ebes Margit. (Harminc­éves koráig a szüleivel járt nyaralni, mostak, vasaltak rá és gépelték a diplomamunká­ját. Aztán fér jhez ment az öz­vegy orvoshoz és viharos gyor­sasággal szült három gyereket. Tíz éve otthon van. gyesen, de nem is akar visszamenni a ku­tatóintézetbe.) Öt körbepuszilgatta, ked­velték egymást a gimnázium­ban. A*bejárati üvegajtótól a férjét is odaintette, bemutatta. Jól járt Ebes Margit. A férje őszülő, ötvenes, kicsit emlé­kezteti őt Kálmánra. Eltolja maga elől a tányért, a pincér éppen mögötte áll; hangtanul tölt a pohárba. Kálmán soha nem kísérte volna el ilyen összejövetelre. A Szigetre is úgy osont ki vele, hogy folyvást járt a feje jobb­ra, balra. Ha ismerőst látott, sietősen meliékútra kanyaro­dott vele. A lakására ö lopó- zott fel ilyen zavarodott nyug­talansággal. Kálmán feszengett és sietett. Míg 6 a fürdőszo­bába ment, elrendezte utána a heverő plédjét. Mártától ret­tegett, a betoppanésától, a könyvesboltban hatkor húzzák a redőnyt. Képről ismerte Már­tát. A hálószoba öltözőasztalán fémkevetben morcolta a hom­lokát. a két gyerek jobbról bal­ra bele karolt Fischer Klárának pösze a hangja. Túlságosan közel viszi a szájához a mikrofont, a hom­loka verejtékezik az izgalom­tól, A férje is gyógyszerész, vidéken élnek, meglepő tőle, hogy eljött. A főnökét szidja Klára, tőle nem tudott kar­riert csinálni. Az iskolában szelíd, szőke eminens volt. Kati a poharát bámulja. Hiszen te dicsekszel, tűnő­dik. Háromszobás házad van, no lám. Mellé a borvörös Zsi­guli. a tanárjelölt lányod és az anyósod, akit el kell viselned, bár most már semmit sem tud segíteni a háztartásodban. Mennyit kereshettek ki ketten ? Nem mondtad ki. de a tízesed megvan és a négyszáz négy­szögöles. bérletbe adott kerted­ből is jön hozzá valami. Az állást Vilma néni, az osz­tályfőnök szerezte Katalinnak. Hármas érettségivel fizika-ké­miának rugaszkodott. Azt sűly- kolták bele. hogy most min­denki bejut. Ez volt ötvenegy­ben. Mamácska a konyhaasztal­nál számolt. Bólogatott ősz kon­tyos fejével: — majd az ösz­töndíjjal kisegítik egymást. Az elutasító levelet két na­pig hordozgatta a táskájában, akkor elment Vilma nénihez. Ketten voltak előtte, a tanár­nő egyszerre vitte be a papír­jaikat az ásványkutatóba, a tanfolyamvezetőhöz. Mamács­ka később azt mondta, talán a jóisten is azt charta, tujy dói gozzon. Hugira gondolt mamác$ka, neki gyűjtögette az energiát. Mikor hugi az érettségije után nyaralni utazott, a kerületi DISZ-be is elment miatta. Sírt és könyörgött a felvételért. Ka­talin az elsejei fizetésből nylonharisnyát vett Húginak.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék