Népszava, 1977. április (105. évfolyam, 77-100. sz.)

1977-04-19 / 90. szám

2 TESTVÉRHADSEREGEK FEGYVERBARÁTSÁGA Kuli­ner marsall nyilatkozata a A­ tips zár a italt Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Var­sói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka a következő nyilatkozatot adta lapunk­nak: A Varsói Szerződés létrejötte, melynek célja a bé­ke és a szocialista vívmányok védelme, minő­ségileg új szakaszt nyitott hadseregeink fegyver­­barátságának fejlődésében — szüntelenül növekszik együttműködésünk a katonai építés, az operatív és harci kiképzés, a csapatok mindennapi tevékenysé­gének legkülönbözőbb területein. A szocialista államok fejlődése meggyőző módon bizonyítja, hogy katonai együttműködésük — akár­csak más kapcsolataik — a proletár internacionaliz­mus, az egyenjogúság, az állami szuverenitás tisz­teletben tartása és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás lenini elveire épül. Az együttműködés jellege és formái különbözőek, ugyanakkor azonos az alapjuk: közösek a szocialista vívmányaik védelmé­nek céljai és feladatai,­ egységes marxista—leninista világnézetük, egységesek nézeteik a katonai ügyek el­méletében és gyakorlatában, közösek szervezési el­veik a fegyveres erők építésében. Együttműködésünk évről évre erősödik és fel­öleli a szövetséges hadseregek életének és tevékeny­ségének minden területét. Fontos hangsúlyozni, hogy az együttműködés fejlődési folyamatában a nemzeti hadseregek kölcsönösen gazdagítják egymást a sze­mélyi állomány kiképzésének és nevelésének, a csa­patok operatív, harci kiképzésének és irányításának élenjáró tapasztalatával. Az eltelt két évtized alatt a szövetséges orszá­gok kommunista és munkáspártjainak, az egyesített és nemzeti katonai szerveknek közös erőfeszítésével létrehozták a katonai együttműködés harmonikus rendszerét, meghatározták annak fő irányvonalait, ki­dolgozták a kapcsolatok változatos formáit és mód­szereit, a Varsói Szerződés jellegének, céljainak és el­veinek megfelelően. Elsőrendű fontosságúvá vált a szövetséges orszá­gok ama erőfeszítéseinek koordinálása, amelyeket a csapatok és flottaerők építési és fejlesztési kérdései­ben fejtenek ki, továbbá a harcképesség és harci felkészültség növelése. Ez lehetővé teszi, hogy a leg­optimálisabban használják fel a meglevő erőket és eszközöket minden egyes ország lehetőségeinek, anyagi-technikai bázisának, a nemzeti hadsereg fej­lődésében elért színvonalnak a figyelembevételével. Nagy jelentőségű a szövetséges hadseregek ka­tonai-műszaki együttműködése. A tudományos-tech­nikai haladás, az új fegyverfajták és haditechnika létrehozásának és gyártásának növekvő lehetőségei állandó feladatokként megkövetelik, hogy a legmaga­sabb szinten tartsuk az egyesített fegyveres erők tech­nikai ellátottságát. A katonai együttműködés fontos irányvonala a törzskarok, csapatok és flották operatív és harci ki­képzése. Széleskörűen elterjedtek a közös operatív, taktikai és egyéb hadgyakorlatok. Több célú jellegük nemcsak azt teszi lehetővé, hogy tökéletesítsük a pa­rancsnokok és törzskarok felkészültségét, növeljük a csapatok tábori kiképzését, hanem azt is, hogy javul­jon a kölcsönös megértés és kikovácsolódjék a nézetek egysége, fejlődjék és erősödjék a Varsói Szerződéshez tartozó országok hadseregeinek fegyverbarátsága. A testvérhadseregek fegyverbarátságának fejlő­désében fontos lépést jelentett a közös Pajzs—76 had­gyakorlat, amelyet a Lengyel Népköztársaság területén rendeztek, valamint a Szövetség—77 fedőnevű had­gyakorlat, amelyet idén márciusban tartottak a Ma­gyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság területein. Ezek megmutatták az egyesített fegyveres erők magas fokú harci képzettségét, azt a fokozott képes­ségüket, hogy éberen őrzik a szövetséges országok határainak sérthetetlenségét. A Varsói Szerződéshez tartozó államok szoros harci szövetsége, a szövetséges hadseregek katonáinak mindenoldalú együttműködése és megbontha­tatlan fegyverbarátsága a béke és a szocialista vív­mányok védelmének fontos tényezője. (APN) # Szófiába érkezett Viktor Kulikov marsall, akit hétfőn délben foga­dott Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára. # Keserű Jánosné könnyűipari miniszter ve­zetésével magyar küldött­ség érkezett tíznapos láto­gatásra Tokióba. A mi­nisztert és Liitvai István kohó- és gépipari minisz­terhelyettest hétfőn fogad­ta Tanaka Tacuo japán külkereskedelmi és ipar­ügyi miniszter, valamint Arita Keiszuke külügymi­niszter-helyettes.­­ Kairóban vádiratot tettek közzé, amely szerint bíróság elé állítják a fel­­ső-egyiptomi El-Minya kormányzóságban a drasz­tikus áremelések elleni tiltakozásul január 13-án és 19-én lezajlott tömeg­megmozdulások 57 részt­vevőjét. # Alekszandr Rogyim­cev vezérezredes, a neves szovjet hadvezér, a Szov­jetunió kétszeres hőse, hosszan tartó betegség után, 73 éves korában el­hunyt. # Ali Bhutto pakisztá­ni #,­iniszterelnök vasár­napi sajtóértekezletén be­jelentette, hogy feloldják a gyülekezési tilalmat, és 6 hónapon belül életbe léptetik az iszlám törvé­nyeket.­­ Az Egyesült Álla­mokból vasárnap Moszk­vába érkezett Arnold Sil­vers és felesége bőröndjei­ből a vámvizsgálatnál szovjetellenes, cionista propagandaanyagok töme­ge került elő. Mint kide­rült, a United Jewish Ap­peal cionista szervezet megbízásából utaztak a Szovjetunióba. Hétfőn ki­utasították őket. ♦ A Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt V. kongresszusa megválasz­totta a párt elnökségét és a központi revíziós bizott­ságot. A párt elnöke újból a 64 éves Gerhard Dane­­lius lett. Győri Imre, az MSZMP KB titkára, a magyar pártküldöttség ve­zetője átadta a kongresz­­szusnak az MSZMP KB ajándékát. ♦ Pham Van Dong, a VSZK miniszterelnöke ma Franciaországba utazik. A vietnami kormányfőt Ray­mond Barre francia mi­niszterelnök hívta meg hivatalos látogatásra. Hafez Asszad Moszkvába érkezett Megkezdődtek a szovjet-szíriai hivatalos tárgyalások Pék Miklós, az MTI tu­dósítója jelenti: Szíriai párt- és kor­mányküldöttség élén hét­főn hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Hafez Asszad, az Arab Újjászü­letés Szocialista Pártjának főtitkára, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke. A magas rangú vendé­get és kíséretét Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Nyikolaj Pod­­gornij, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének el­nöke, Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, külügy­miniszter és más hivatalos személyiségek fogadták a repülőtéren. A szíriai államfő és kí­sérete szovjet vendéglátói­nak társaságában gépko­csin szálláshelyére hajta­tott. Hétfőn délután a Kremlben megkezdődtek a szovjet—szíriai tárgya­lások. A napirenden a szovjet—szíriai kapcsola­tok kérdése, és a nemzet­közi helyzet szerepelt, kü­lönös tekintettel a Közel- Keletre. Hétfőn este a szovjet házigazdák vacsorát adtak a szíriai vendégek tisztele­tére. A vacsorán Leonyid Brezsnyev és Hafez Asz­­szad pohárköszöntőt mon­dott. A CIA zsoldosokat toboroz Zaire-ba A CIA titkos támoga­tásával az Egyesült Ál­lamokban és Nagy-Bri­­tanniában több száz zsol­dost toboroznak a zaire-i Mobutu-rendszer támoga­tására — jelenti a News­­day. Az amerikai napilap hírszerzői forrásokra tá­maszkodó értesülése sze­rint egy David Bufkin nevű kaliforniai lakos új­sághirdetéseken keresz­tül valójában a CIA ne­vében toboroz „katonai háttérrel rendelkező sze­mélyeket, igen kockáza­tos afrikai munkára”. A zsoldosok havi 2000 dol­lárig terjedő összegeket ígérnek. Bufkin hasonló módon már tavaly is toborzott zsoldosokat az angolai népi erők ellen. A francia repülőgépek elhagyták Zaire területét — közölte hivatalosan a francia köztársasági el­nök hivatala. A Matin de Paris és a L’Humanité továbbra is olyan értesüléseket közöl, hogy — minden cáfolat el­lenére — a népi felkelés elleni támadásban francia katonák is részt vesznek. Párizsba érkezett jelen­tések szerint a shabai fel­kelők ellen harcoló ma­rokkói és zaire-i csapatok heves bombázások fedeze­te alatt előrenyomultak és 40 kilométerre megközelí­tették Kolwezi városát Valerij Volkov, a moszkvai Pravda hétfői számában a zaire-i ese­ményekről egyebek kö­zött megállapítja: A nyu­gati államok imperialista körei a zaire-i belső konfliktust felhasználva mindent megtesznek an­nak érdekében, hogy alá­­ássák az afrikai országok együttműködési törekvé­sét, megakadályozzák a fajüldöző rezsimek elleni felszabadító harcot, sza­kítást provokáljanak ki az Afrikai Egységszerve­zetben. (MTI, AFP, IPS) Európai szocialisták összegezése: Az enyhüléssel szemben nincs alternatíva Közös összegezést dol­goztak ki 24 szocialista és szociáldemokrata párt ve­­zetői Amszterdamban megtartott kétnapos ta­nácskozásukon az euró­pai biztonsági és együtt­működési konferencia be­fejezése óta eltelt idő­szak tapasztalatairól és a belgrádi tanácskozásról. Az összegezés megálla­pít­ja: az enyhülési politi­kával szemben nincs reá­lis alternatíva, ez az egyedüli mód arra, hogy megakadályozzák a ka­tasztrófát és szilárdabb békét biztosítsanak. Belgrád olyan alkalom, amelyet ki kell használni — hangoztatja az össze­gezés. (MTI) Finnország Többségi kormány? A Finn KP Politikai Bi­zottsága bejelentette, hogy kész tárgyalásokat foly­tatni a Finn Szociálde­mokrata Párt és a Cent­rum Párt képviselőivel egy többségi kormány megalakításáról. Nemzetközi tanácskozás a tájékoztatásról Firenzében, az UNES­CO szervezésében, nem­zetközi tanácskozás kez­dődött a sajtó és tájékoz­tatás nemzetközi problé­máiról, az információk cseréjéről. A tanácskozá­son 50 országból vesznek részt újságírók, tájékoz­tatási szakemberek. A megbeszéléseken különös hangsúlyt kap a fejlődő országok sajtója, amely jelenleg még ki van szol­gáltatva a fejlett országok hírközlő szerveinek, illet­ve az általuk gyakorolt egyoldalú tájékoztatás­nak. Magyar részről Pálffy József, a MUOSZ elnöke, a Magyarország főszer­kesztője vesz részt a ta-­­­nácskozáson. (MTI) NÉPSZAVA A SZOT meghívására néhány napig Magyaror­szágon tartózkodott az Ausztrál Szakszervezeti Tanács, az ACTV végre­hajtó bizottságának két tagja, Kenneth C. Stone, Victoria állam szakszer­vezeti tanácsának titkára és Robert J. Gregory, a dél-ausztráliai szakszer­vezeti tanács titkára. A Melbourne-ből, illetve Adelaide-ből Európába érkezett vendégek Moszk­vában részt vettek a szov­jet szakszervezetek kong­resszusán, majd bolgár meghívásnak tettek ele­get, s ezután érkeztek Bu­dapestre. Először jártak hazánkban, s látogatásuk során — jóllehet egyes magyar és ausztrál szak­mai szervezetek már ko­rábban gyümölcsöző, jó kapcsolatokat építettek fel egymással — először ke­rült sor hivatalos kapcso­latfelvételre a SZOT és az ACTU között. — Formális és túlságo­san merev kifejezés ez: hivatalos kapcsolatfelvé­tel, de hát nemigen lehet másként tömören megfo­galmazni azt, amire köl­csönösen törekszünk — jegyezte meg beszélgeté­sünk során Kenneth C. Stone. — Arról van ugyanis szó, hogy orszá­gos szinten, a szakmai szakszervezeteket tömörí­tő SZOT és ACTU között is szervezetté, rendszeres­sé tegyük az érintkezést, a kölcsönös látogatásokat, a tapasztalatcserét, ami például a két ország vasa­sai számára már eddig is rendkívül hasznos volt. Budapesti megbeszélé­seink során az tűnt ki, hogy erre jó lehetőségek kínálkoznak. Ennek meg­felelően pozitív javaslato­kat terjesztünk majd az ACTU végrehajtó bizott­sága elé, amely éppen ha­zatérésünk idején ül össze. Egyébként a barátságos légkörben lezajlott meg­beszéléseken túlmenően is igen jól éreztük magun­kat Magyarországon.­­ Nagyon kellemes be­nyomásokat szereztünk és számomra különösen jól­eső érzés volt azt látni, milyen nagy gondot fordí­tanak Magyarországon a települések tisztaságára, a parkokra, általában a ter­mészeti környezet védel­mére — szólt közbe Ro­bert J. Gregory, aki a dél­ausztráliai munkáspárti kormány környezetvédel­mi tanácsadó bizottságá­nak tagjaként az ezzel kapcsolatos kérdéseket is tanulmányozta a Szovjet­unióban, Bulgáriában és Magyarországon. — De azért a legna­­ gályos gazdasági helyzet — robbanékony hangulat Budapesti beszélgetés ausztráliai szakszervezeti vezetőkkel gyobb benyomást az tette mindkettőnkre — vette át ismét a szót Kenneth C. Stone —, hogy ebben az országban alig van inflá­ció, s ami ennél lényege­sebb: teljes a foglalkozta­tottság. Nálunk, Ausztrá­liában az inflációs áremel­kedések évi átlaga eléri a 22—23 százalékot, és nö­vek­szik a munkanélküliek száma, amely még a szé­pített hivatalos adatok szerint is meghaladja a 6 százalékot. A továbbiakban az ausztráliai szakszervezeti vezetők hazájuk gazdasági helyzetéről tájékoztattak. — Malcolm Fraser kon­zervatív központi kormá­nya a gazdaság talpraállí­­tásának és az infláció, a munkanélküliség csök­kentésének ígéretével ke­rült 1975 decemberében hatalomra. Mindebből semmit sem valósított meg, sőt, a helyzet állan­dóan romlik. S ezért egy­részt a kétes körülmények között elbocsátott mun­káspárti kormányt, más­csupán alig 80 százalékos kapacitással dolgozó és még így is túltermeléssel küszködő ausztráliai ipar elavult gépparkja, re­ménytelenül ósdi szerve­zése, nem pedig a magas munkabérek miatt állítja elő olyan drágán árucik­keit, hogy képtelen verse­nyezni a világpiacon. A munkások, a dolgozók csupán azt és annyit kö­vetelnek, ami megilleti őket: az inflációs áremel­kedésekkel legalább vala­melyest lépést tartó bére­ket. A Fraser-kormány legutóbb elutasította igen szerény, 6 százalékos bér­emelési követelésünket, s csupán 3 százalékot enge­délyezett. Ez rendkívül kiélezte a hangulatot A társadalmi légkör csak­nem olyan robbanékony­­nyá vált Ausztráliában, mint tavaly, az első nagy országos általános sztrájk előtt, amikor a szervezett munkások nagy vívmá­nyuk, az ingyenes egész­ségügyi ellátás védelmére léptek harcba.­­ Súlyos a gazdasági helyzet és robbanékony a társadalom hangulata Ausztráliában. Ez lesz a VB-ülés fő témája, s erről tanácskozik majd az AC­TU fennállásának 50. év­fordulója alkalmából ös­szeülő országos szakszer­vezeti kongresszus is — veszi a szakszervezeteket, a szervezett dolgozók úgy­mond „túlzott követei”- mondották befejezésül az seit” okolják. De az igaz- ausztráliai szakszervezeti­sog az, hogy a ma már vezetők. (kj) Havasi Ferenc Belgrádban Havasi Ferenc minisz­terelnök-helyettes hétfőn Beriszlav Sefernek, a ju­goszláv kormány alelnö­­kének meghívására né­hány napos hivatalos ba­ráti látogatásra Belgrádba érkezett. A jugoszláv kormány új­ belgrádi székházában megkezdődtek a két kor­mány elnökhelyettesének tárgyalásai. A magyar miniszterel­nök-helyettest hétfőn fo­gadta Munir Meszihovics, a JKSZ KB Elnöksége Végrehajtó­­Bizottságának tagja. Havasi Ferenc délután elutazott jugoszláviai kör­útja első állomására, Szkopjéba. (MTI) Hanoi Csepeli küldöttség A hanoi Tran Hung Dao Gépgyár dolgozói hétfőn ünnepi nagygyűlésen kö­szöntötték a gyár magyar testvérüzemének, a Cse­pel Művek Szerszámgép­gyárának küldöttségét. A csepeli delegáció szomba­ton érkezett a vietnami fővárosba a Tran Hung Dao Gépgyár létrehoza­talának 30. évfordulójával kapcsolatos ünnepségekre. A forró hangulatú nagygyűlésen részt vett és felszólalt Hoang Quoc Viet, a VKP KB tagja, a szakszervezetek elnöke, valamint Nguyen Con, gépipari és fémkohászati miniszter is. Jelen volt Karsai Lajos, hanoi ma­gyar nagykövet is. (MTI) Washington VÍZHI KORLÁTOZÁSA washingtoni külügyminisztérium megtagadta a beutazóvízumot egy szovjet szakszervezeti de­legációtól, amelyet az amerikai kikötői rakodó­­munkások szakszervezete hívottt meg kongresszusára, Kaliforniába. A döntés indoklása: a szovjet küldöt­tek alighanem tagjai a kommunista pártnak. Ez persze „nyomós” érv. Hiszen a hidegháborús korszakban, a szovjetellenes hisztéria, a kommunista­ellenes boszorkányüldözés rossz emlékű éveiben szü­letett külügyminisztériumi utasítás értelmében az Egyesült Államokba „nem utazhatnak be olyan sze­mélyek, akik azzal gyanúsíthatók, hogy kommunista ügynökök”. Egyébként néhány évvel ezelőtt még a Szovjet­unióból, a szocialista országokból érkezett és a nor­mális államközi kapcsolatokat szabályozó egyezmé­nyek értelmében Washingtonban akkreditált sajtó­­tudósítók is „kommunista ügynököknek” minősültek. S az említett utasítás egyik alpontja értelmében rend­szeresen tartoztak munkájukról beszámolni és fize­tésük felhasználásáról részletesen elszámolni a Szö­vetségi Nyomozó Irodának, az FBI-nak. Ezt a külö­nös gyakorlatot a hetvenes évek elején szüntették meg. De állítólag a vízumügyekben gyakorolt meg­különböztetés is megszűnt! Legalábbis így nyilatkozott Carter elnök, amikor az „emberi jogok védelmére” meghirdetett politikáját ért támadásokra, az e jogok megsértésének amerikai példáit emlegető érvekre vá­laszolva azt ígérte, hogy az idejét múlt beutazási kor­látozó intézkedéseket azonnal megszüntetik. A szovjet szakszervezeti küldöttség vízuma ügyé-­­ben a New York Times értesülése szerint maga Cyrus Vance külügyminiszter döntött. Méghozzá azért így, hogy „méltányolják az AFL—CIO szakszervezeti szö­vetség álláspontját”. A különös a dologban az, hogy a meghívó ame­rikai szakszervezet — amely egyébként tavalyi kong­resszusán is vendégül óhajtott látni szovjet dele­gációt, amelynek vízumkérelmét Washington szin­tén megtagadta — nem is tagja a szélsőségesen szov­­jetellenes nézeteiről ismert szövetségnek. Még külö­nösebb, hogy az AFL—CIO-nak éppen ezt az állás­pontját „méltányolják”, miközben teljesen figyelmen kívül hagyják minden gazdaságpolitikai követelését. De a legtalányosabb az egész históriában az, vajon miként képzelik Washingtonban a helsinki ajánlások végrehajtását, amit tőlünk naponta szá­­monkérnek. Köves Judit Belga választások• Nincs fordulat A várakozásnak megfe­lelően nem hoztak na­gyobb fordulatot a vasár­nap megtartott parla­menti választások Bel­giumban: a parlament összetételében csak kisebb változás lesz. Ez azonban a jelek szerint elég lesz arra, hogy a korábbi kor­mánykoalíció abszolút többséget kapjon, noha a tervbe vett alkotmány­­módosításhoz szükséges kétharmados többség ki­alakítása csak a szocialis­ták bevonásával lehetsé­ges. Louis Van Geyt, a Bel­ga KP elnöke szerint a választás megerősítette a korábban megmutatkozott irányvonalat: Flandriában a jobboldal, a valloi nyelvterületen viszont­ a baloldal növelte meg szavazatainak számát. Tindemans miniszterel­nök hétfő délben benyúj­totta kormányának le­mondását Baudouin ki­rálynak. Tindemans meg­bízást kapott arra, hogy kormányával ügyvivőként folytassa az ország irányí­tását, egyelőre azonban nem kért felhatalmazást arra, hogy megkezdje a tárgyalásokat az új kor­mány megalakításáról. Politikai körökben úgy vélik, hogy a miniszter­elnöki tiszt legesélyesebb jelöltje változatlanul az eddigi kormányfő. 197­7. április 19

Next