Népszava, 1977. június (105. évfolyam, 127-152. sz.)
1977-06-24 / 147. szám
NÉPSZAVA PIACI JELENTÉS Megjelent a zöldbab és a sárgabarack Főzólingvilla kilóra — Kevés a karfiol, a kelkáposzta Tan bőven uborka, tök A 25. hét több újdonságot is hozott a zöldséggyümölcs ellátásban. Megjelent a szövetkezeti kereskedelemben is a közkedvelt főzelékféle, a zöldbab, s ez nyomban letörte a szabadpiaci árát. Az őstermelők, a magánkereskedők ugyanis az elmúlt hét végén még 50- 60 forintért árusították kilóját, a ZÖLDÉRT induló ára 30 forint volt, de csütörtökönreggel már 24-ért kínálták, így aztán a szabadpiacon is 30 forint körüli zöldbabárak alakultak ki. Zöldborsó igény szerint van a piacokon. Most már főleg a velőfajtát kínálják, 8 forintért. Fejes káposztából nagyobb a kínálat, mint a kereslet, nagyon jó minőségű az idén a korai fajta, kilója változatlanul 6 forint, más árusoknál 8—10 forintba kerül. Még mindig kevesebb a kelleténél viszont a kelkáposzta. Az ára hetek óta változatlanul, 10 forint. Tavaly ilyenkor már 4.40-ért adta a ZÖLDÉRT. Ugyancsak kevesebb az idén egy másik fontos főzelékféle, a karfiol. Az elmúlt esztendő hasonló időszakában már 10 forint alatt volt a tisztított karfiol ára. Most a szépért 12 forintot kérnek a szövetkezeti boltokban, a magánkereskedőknél azonban 20 forint körüli áron kapható. Főzőtöket már sok helyen gyalulva is árusítanak, gyalulalanul 5 forint kilója, s megnyugtató, hogy kapor is van bőven hozzá. Tavaly ilyenkor a főzőtök 5,60-ba került a ZÖLDÉRT-nél. Az újburgonya ára változatlanul 8 és 6 forint, tavaly ugyanezen a napon 8,60 és 7,60-ért kínálták, tisztítva a magánkereskedőknél 10 forint. Kilóra mérik már a főzőhagymát, 8 forint, de van csomós is 3,20-ért, illetve 2,20-ért. Ugyancsak megkezdték a zöldpaprika kilónkénti árusítását is: 32 —24 forint az ára, az apró, nem szabványos 18 forint. Maszekoknál 36 forintért látni zöldpaprikát, de a szépet még darabra adják, 4—6 forintért. Hegyes erőset már 50 fillérért is kínálnak a piacokon, a ZÖLDÉRT-nél 30 fillér, illetve 1,20 darabja. Érdemes megemlíteni, hogy tavaly ilyenkor a tölteni való paprika kilója 58 forint volt, s a hegyes erős kilónkénti árát is ugyanennyiben állapították meg. Tavaly viszont a paradicsom volt olcsóbb. Az idén nyolc forinttal drágább, 40 forint kilója, magánkereskedőknél pedig 60 forint. Leveszöldség igény szerint van a piacokon, csakúgy, mint fejes saláta és nyári retek. Tavaly a 25. héten még nem szerepelt a ZÖLDÉRT cikklistáján sem őszi-, sem sárgabarack. A hét újdonsága éppen az utóbbi, kilója 13, illetve 16 forint, de még csak kis mennyiség érkezett. Az őszibarack lényegesen olcsóbb lett egy hét alatt, a legszebbet csütörtökön 32 forint helyett 20 forintért adták, a kisebbet 24 helyett lS.eo-ért mérik. Újdonság a málna is, 30 forint egy kiló, tavaly ilyenkor 28 volt, a cseresznye nem „akar” olcsóbb lenni az idén, továbbra is 24, illetve 18 forint kilója, a szép üvegmeggy 28 forint, a ribizliért 20 forintot kérnek. Más árasoknál ennél magasabb árakat találnak a vevők. Az eper a fő gyümölcs ezekben a napokban, kilója a ZÖLDÉRT- nél 23 és 17 forint. Csütörtökön több helyen banán is volt. K. I. Megkérdezték a munkásokat Hogyan szolgál a szolgáltatóipar? Figyelemre méltó módszerrel akarják fejleszteni a szolgáltatásokat Komáromban. Az üzemekbe kérdőíveket juttattak el, s így kértek véleményt a munkásoktól arról, milyennek ítélik a lakosság kereskedelmi ellátását és a szolgáltatásokat. Megkérdezték azt is: melyik terület fejlesztését látják a legsürgetőbbnek. A Komáromi Városi Tanács vezetői személyesen is ellátogattak az üzemekbe és eszmecserét folytattak a szolgáltatások helyzetéről. A kérdőíves felmérés várakozáson felüli eredménnyel zárult. Elsősorban olyan javaslatokat kaptak az illetékesek, amelyek megvalósítása beruházás nélkül is javít a helyzeten. Többen felvetették például: vezessék be az éttermekben az önkiszolgálást és alakítsanak ki reggelizőhelyeket. Sokan kifogásolták, hogy többet költenek az italboltok korszerűsítésére, mint az éttermekére. Elhangzott az is, hogy terjesszék ki az olaj, a gáz és a bútor házhoz szállítását. Virágba borultak a gesztenyések A gyümölcsfa-összeírások adatai szerint Zalában több mint 66 ezer szelídgesztenyefa található. Nagyobb része a szőlőhegyeken, a hegyi kaszálókon és az erdőkben úgynevezett szórványokban él, de több mint ezer hektár összefüggő szakszerűen telepített erdő is van a megye mezőgazdasági üzemeiben. Ezekben a napokban borulnak virágba a gesztenyéink. A virágzásból ítélve az idén is jó termésre lehet számítani. Az előző évek tapasztalatai szerint az idén is mintegy 500—520 tonna gesztenye kerül az ország piacaira Zalából. A szifonpatronon nem múlik... Nem is olyan régen még, ahogy beköszöntött a jó idő, hiánycikké vált a szifonpatron. Most már egy jó ideje kiegyensúlyozott az ellátás. A veszprémi Bakony Művek kertai üzemében, ahol a keresett szifonpatron készült, most újabb műszaki és üzemszervezési intézkedésekkel növelik a termelést. Bevezették a kis palackok három műszakos gyártását, ugyanakkor jó néhány ésszerűsítéssel növelték a termelékenységet is. Ennek eredményeként az idén minden eddiginél nagyobb menynyiségű szifonpatront szállítanak Répcelakra, ahol megtöltik ezeket. Az elmúlt esztendőkben átlagosan 25 milliót adtak át, az idén már 30 millió kerülhet töltésre. Küzdelem a kolera ellen Japánban A japán hatóságok a hadsereg egészségügyi egységeit is bevetették, hogy sikerre vigyék a tíz nappal ezelőtt az Arida kikötővárosban kitört kolerajárvány elleni küzdelmet. A 35 000 lakosú városban eddig több mint 80 koleramegbetegedést észleltek és ez országszerte nagy riadalmat okozott. A város lakosai nem csupán a járvány további terjedésétől félnek, hanem attól is hogy a túlságosan nagy mennyiségben felhasznált fertőtlenítő szerek bejutnak a tengerbe és így súlyos gazdasági károkat is okoznak a város többségében halászattal foglalkozó lakosságának Államkölcsön szénbányának Az Oroszlányi Szénbányák klubjában csütörtök délelőtt Havas Péter, az Állami Fejlesztési Bizottság vezérigazgatója, Seregi János, a Magyar Szénbányák Trösztjének vezérigazgatója és Varga Albert, az Oroszlányi Szénbányák igazgatója aláírta a 2,5 milliárd forintról szóló államkölcsön-szerződést, amely összegből és a már eddig is meglévőből megnyitják Fejér megye területén a Márkus-hegyi bányát. A munkákat gyorsított ütemben végzik. A Szovjetunióból kapott vágathajtó gép a lejtős aknában dolgozik és az év végére elérik a 800 méteres távolságot. Egyidejűleg három függőleges akna is épül, összesen 16 kilométer hosszúságú vágatrendszert kell kiépíteni a föld alatt, hogy megkezdhessék a szén kitermelését. 1981-ben már szenet küldenek a felszínre. T. P. Ketrecben hízik a harcsa Kétnapos halászati tudományos tanácskozás kezdődött csütörtökön a Szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetben. Dr. Müller Ferenc, az intézet igazgatója elmondta: a megbeszélés célja a kutatási eredmények elterjesztésének meggyorsítása, a szakemberek tájékoztatása a legújabb tudományos eredményekről, főleg azokról a halgenetikai kutatásokról, amelyek a többi között a gazdaságos haltenyésztést szolgálják. A tanácskozáson beszámóló hangzik el a táplálkozásfiziológiai és a hidrobiológiai kutatásokról is. Foglalkoznak a szakemberek az iparszerű haltermelés egyik perspektivikus technológiájával, a ketreces haltartással. intézet által kifejlesztett négyszer négyméteres úszó alumíniumvázas ketrecekben főleg harcsa és vicsege termelése folyik. Tavaly a ketrecekben tartott harcsák öt hónap alatt 50—100 grammról 450 grammra növekedtek, hónapban . Jogerős ítélet a vidám parki garázdák ügyében A Központi Kerületi Bíróság dr. Zahumenszky István büntetőtanácsa rablás és más bűncselekmények elkövetése miatt Papp Imrét és Szabó Zoltánt egyenként négy év és hathónapi fegyházban letöltendő szabadságvesztésre. Varga Árpádot pedig egy év és nyolchónapiegyházra ítélte. Papp és bűntársai munkakerülő életet éltek, idejük legnagyobb részét a Vidám Parkban töltötték, ahol gyanútlan embereket főleg fiatalokat megtámadtak, kiraboltak. A bűncselemény-sorozatot a múlt év áprilisában követték el. Leittasodva valósággal feldúlták a Vidám Parkban a békésen szórakozó emberek nyugalmát. Garázdálkodásaik közben egy férfit kővel akartak leütni, akinek csak nagy nehezen sikerült elmenekülni. Végül az URH-s rendőrök segítségével lehetett Papp Imre és társaitól megszabadítani a Vidám Parkot. Az első fokú ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. Az ügyet másodfokon a Fővárosi Bíróság dr. Mikes István büntetőtanácsa tárgyalta. A büntetés felülbírálásánál a Fővárosi Bíróság mindenben elfogadta az első fokú bíróságnak a vádlottak bűnösségére vonatkozó megállapításait. A másodfokú büntetőtanács indoklásában hangsúlyozza, hogy az ítélet enyhítésére irányuló fellebbezést nem találta megalapozottnak .A nagyszámú súlyosító körülmény nem teszi lehetővé a büntetés enyhítését. Az első fokú ítélet kellően igazodik a vádlottak társadalmi veszélyességéhez és a cselekmények tárgyi súlyához. Ezért a Fővárosi Bíróság helyben hagyta az ítéletet, amelyik ezzel jogerőre emelkedett. S. A. Automata műszerekkel mérik és regisztrálják a zajszintet a Marx téren, csúcsforgalom alatt. A talaj menti zajszint mérésével egy illőben az emeleten elhelyezett hasonló műszerek a zaj fenti erősségét is mérik (Gonda György felvétele/ Meteorológiai Intézet prognózisa lüntelkedik a hőmérséklet Az elmúlt egy hét alatt végre megérkezett az eső, hazánknak csaknem minden helyén hullott többkevesebb. A csapadék azonban a legtöbb helyen nem csendes eső formájában hullott, hanem záporos alakban. Ennek tulajdonítható, hogy egy-egy körzetben kiugróan sok eső volt, míg más vidékeken csak alig egy-két milliméternyi esett. Minden feltétel a heves záporoknak, zivataroknak, sőt a jégesőnek kedvezett. Még egyszer érdemes szólni a balatoni szélviharról. Elsősorban a Ba-laton-felvidéki hegység irányából közeledő zivataroknál, mindig igen veszélyes kísérőjelenség a zivatar előtti, illetve a zivatar kitörésekor keletkező széllökés. Minden előzmény nélkül gyakorlatilag a szélcsendről szökik fel 100 kilométer óra erősségűre a szél. Ismét felhívjuk az üdülők figyelmét: a sárga jelzés 12 méter szekundumnál erősebb, a piros rakéta pedig a 17 méter szekundumnál erősebb szelet jelez. Európa jelenlegi időjárásában a fő szerepet a hvös levegő játssza. Emiatt már napok óta elmaradt a hőmérséklet az átlagostól. Miután a hűvös levegő, hatása egyre inkább gyengül, ezért a hét végére lassan melegszik az idő, a hőmérséklet fokozatosan eléri az átlagost. Ez azt jelenti, hogy a legmagasabb nappali hőmérséklet 26, az éjszakai hőmérséklet 15 fok körül lesz. Távolabbi kilátások kedd reggelig: fokozatosan csökkenő felhőzettel egyre kevesebb helyen várható eső. A hőmérséklet emelkedik. Legmagasabb nappali hőmérséklet: eleinte 22—27, majd 26— 31 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csapadék az ország területének 30 százalékán várható az időszak elején. H. Ilona Márta Agatha Christie-t Leleplezik a betegségre Agatha Christie-nek köszönheti életét egy másfél éves gyermek, akit titokzatos betegséggel kezeltek egy londoni kórházban. A kicsit Katarból vitték válságos állapotban Londonba, s az orvosok már lemondtak róla, mivel nem tudták megállapítani betegségét. A gyerekre felügyelő ápolónő azonban egyszer csak letette a kezében levő Agatha Christiekönyvet és az ügyeletes orvoshoz sietett. Közölte, hogy a gyermeknek báriummérgezése van, a tünetek ugyanis megegyeznek azokkal, amelyeket éppen akkor olvasott a könyvben. A vizsgálat után a gyerek testében tízszer annyi tháliumot találtak, amennyit az emberi szervezet el tud viselni. Megállapították, hogy a mérgező anyag egy Katarban használt rovarirtó szerrel került a kisgyermek testébe. Háromheti kezelés után a kicsi gyógyultan hagyhatta el a kórházat. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkesztő a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Siklós? János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat. VII. kerület Rákóczi út 54. Telefon: 324—819 Postacím: 1964 Budapest Felelős kiadó: dr. Suth Péter a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft © Athenaeum Nyomda FeleiRe vezeti* Soproni Béla recensazgató Index: 25 005 ISSN 0133—1701 Tovább tágul Debrecen „tüdeje“ Több mint tízezer hektár erdős puszta öleli körül Debrecent, s ennek pihenőközponttá fejlesztése érdekében három esztendővel ezelőtt kezdődtek meg a munkálatok. Tavaly elkészült a Vekeri tónál levő első pihenőközpont a várostól alig hat kilométerre. Tervszerű vízgazdálkodással „visszahozzák” a kis erekbe és a mélyebben fekvő részekbe a vizet, s egymással összefüggő tórendszert alakítanak ki. Ezzel megnagyobbítják Debrecen „tüdejét”, s a most elkészített program szerint az ötödik ötéves tervben mintegy 50 millió forintot fordítanak a debreceni parkerdő fejlesztésére. Alapvető, cél a vekeri pihenőközpont teljes kiépítése. Ezen kívül több pihenőközpontja is lesz Erdőspusztának. A fancsikai részen horgászok kapnak tanyát, Bánkon pihenőrész épül, de ezen a területen alakítják ki a debreceni füvészkertet is. A munkák koordinálását az Erdőspusztai Intéző Bizottság látja majd el. SZERETI A KÜLÖNLEGES ÍZEKET? KÓSTOLJA MEG A DÉLKER HALKONZERVEKET Olivaolajos, paradicsomos és fűszeresen ízesített halkonzervek között válogathat az élelmiszerüzletekben. A hal egészséges, fehérjedús, ásványi sókban gazdag táplálék, változatosabb a heti étrend HALKONZERVEKKEL. (X)