Népszava, 1977. július (105. évfolyam, 153-179. sz.)
1977-07-17 / 167. szám
1977. JÚLIUS 17., VASÁRNAP 103. ÉVFOLYAM 167. SZÁM ARA 1,20 FORINT • VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJELEK. A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Emberi jogok — állampolgári alapjogok .... 3 Este Pesten . ......................... . 4—5 Mikor és milyen lesz az új telefonkönyv?............... 4 Ahol nem kedvelik az időbért ... 5 Íróasztalan innen vs tiki, könnyű maguknak . . . közli mérgelődve sok ember a tanácsi előadóval, ha dolgát nem intézhetik el a törvényes határidő előtt. „Mindjárt nehéznek találná, ha az íróasztalom mögé ülne”... mondják többen válaszul ügyfelüknek, azoknak, akik gyakran elfelejtik, hogy a tanács havonta sok ezer állampolgártársuk száz- és ezerféle ügyével foglalkozik. Az állampolgárok — általában — gyors, igazságos elintézést várnak. E jogos igényüket az egyéni és közérdek összehangolásával kötelesek is teljesíteni az íróasztal mögött ülő ügyintézők. Igaz, akadnak még közöttük bürokraták, aktatologatók is, akik fontoskodásuk, szakmai gyengeségük, vagy lélektelenségük miatt nemegyszer elkeserítik az ügyükkel, bajukkal eléjük kerülőket. Ez a típus azonban már egyáltalán nem jellemző. Ellenkezőleg: a mai köztisztviselők túlnyomó többsége becsülettel, odaadással szolgálja a lakosságot, tehát mindazokat, akikért a mi államunk és minden hivatala létezik. Annál is inkább, mert ők szintén a nép részei, és minden más hivatalban vagy intézményben ők is csak ügyfelek, s nem ,,kebelbeliek"’, akiket bármilyen kiváltság illetne mások rovására. Épp emiatt az íróasztal mögöttieket sokszor jobban bosszantja az elavult rendeletek, jogszabályok kialakította, esetenként bürokratikus ügymenet, mint az íróasztal előttieket. Az ügyét intéző ugyanis csak hébe-hóba, a saját aktáinál érzékelheti az ügyirat tekervényes útját, a tanácsi tisztviselők viszont a munkájukhoz tartozó jó néhány ügyfajtánál láthatják, hogy az intézés módját milyen bürokratikus kölönc lassítja, nehezíti. Miért tapasztalható ma is sok helyütt ilyen jelenség? Részben a jogilag előírt hivatali eljárás több évtizedes, évszázados hagyományai és sajátos ,,logikája" miatt, amelynek bizonyos szemléleti és munkastílus maradványai még gyerekes társadalmi változásokat is túlélnek. Részben azért, mert tényleg bonyolult életviszonyok szabályozásáról van szó. A mi szocialista jogalkotóink és jogalkalmazóink sem olyan szupertökéletes emberek, akik képesek lennének mindent, s mindjárt olyan kifogástalanul szabályozni, ahogy azt szeretnénk. Tegyük hozzá azt is: az állampolgárok egyéni érdeke és a mindnyájunk közérdekét szolgáló állam nem mindig azonos követelményeinek kellő összehangolása is sok munkát jelent. Hosszú fejlődési folyamat ez. Sodrában a lakosság igen sok ügyét ma már egyszerűbben és gyorsabban intézik a korábbi időknél. De az igazgatásban bőven akad még racionalizálnivaló. Sok hivatali munkafajta láncolatában szinte már ..térképszerűen” kimutatható: hol vannak a bürokratizmus felesleges ..láncszemei", a kiiktatható ..ügyködések", amelyek miatt nemcsak egy-egy állampolgár mérgelődik esetenként, hanem — gyakrabban — az ügy intézői A tisztviselők, a közalkalmazottak általában tudják, hogy ésszerűbben és egyszerűbben, kevesebb munkával is elláthatnák dolgukat. De az előírt jogszabályokat nem léphetik túl, a paragrafusokat nem is lehet sűrűn változtatni. Hogy mennyire könnyű vagy nehéz a köztisztviselők munkája, arra egy — köztük végzett és most lezárult — szociológiai vizsgálat tanulmánya is sokrétűen rávilágít. Ebből a többi közt kitűnik, hogy az államigazgatási dolgozók zöme, bár általában elégedett a munkakörülményeivel — a jóról is bizonyos fenntartásokkal nyilatkozott. A legalacsonyabb az elégedettségi szint a városi és a fővárosi kerületi tanácsoknál. A bírálat okai sokfélék. Főleg a zsúfoltság, a tárgyi-technikai feltételek hiánya, a személyi probléma, aztán helyenként a rossz vezetés, illetve a rossz munkahelyi légkör, a nem megfelelő anyagi ösztönzés (e tényezők aránya csak 5—6 százalékos), továbbá a rossz mukaelosztás, a munkaerőhiány, a túlterheltség, a rövid határidők, és a felesleges adminisztráció... ad okot bírálatra. Új tanácsi ügyintézőinket ugyanolyan dolgozóknak kell tekinteni — és méltán —, akik többé-kevésbé ugyanannyi .,könnyűséggel" és ..nehézséggel” végzik munkájukat, mint bármelyikünk a maga területén. A legtöbben megérdemlik, hogy állampolgártársaik fokozott megbecsülése is övezze tevékenységüket. Számtalan egyéni és közügyünket adminisztrálják, szervezik, intézik, s ezek jelentékeny része nem húzható semmilyen ,,kaptafára". Az íróasztal innenső és túlsó oldalán a kölcsönös megértés is segítheti a gyorsabb, eredményesebb munkát. Szenes Imre Nagyvállalatok kedvező félévi eredményei Szervezettség, dinamikus export, takarékos gazdálkodás Különféle iparágakhoz tartozó nagyvállalatoktól kaptunk tájékoztatást az idei első félév termelési és gazdálkodási helyzetéről. Az esztendő hat hónapjának munkája korántsem volt könnyű és gondmentes. A számok azonban a legtöbb helyen a tervszerűség betartásáról, a gazdálkodás javulásáról tanúskodnak Előtérbe kerültek a Szovjetuniónak, a baráti országoknak szállított termékek, fejlődött kivitelünk a többi országokba is. Az üzem- és munkaszervezés javítása mellett a szocialista brigádok teljesített vállalásai hozták a legkedvezőbb eredményeket. A DUNAI VASMŰ hengerművei az első félévben a belföldi és az exportigények jelentős növekedése miatt 790 ezer tonna acélt dolgoztak fel, 90 ezer tonnával többet, mint 1976 hasonló időszakában. A termelés növelését a hengerlést megelőző melegítési kapacitás bővítése és az ehhez kapcsolódó munkaszervezési intézkedések tették lehetővé. Kevesebb gyártmányt kellett síkkifekvési hiba miatt leminősíteni, a hidegen hengerelt lemezeknél növelték az egyes felületi minőségűek részarányát. A komplex műszaki munkát dicséri, hogy a belföldi reklamációk a bázisidőszakhoz A Dunai Vasmű féléves eredményeiben nagy szerepet játszottak az üzem- és munkaszervezési intézkedések, mint például a karbantartási munkákban üzemszerűen alkalmazott MTM hálóterves eljárás, a számítógépes adatszolgáltatás fejlődése, a termelésirányítás, valamint a viszonyítva több mint 30 százalékkal csökkentek és hasonló minőségjavulás mutatkozik az exportszállításoknál is. A nyersvas- és acélgyártók is lényegesen többet termeltek, mint az elmúlt év első hat hónapjában, azonban tervük maradéktalan teljesítésével még adósak. A többlet acélhengerlés a jó kooperációs munka eredményeként részben külső acélbeszerzésből valósulhatott meg a központi karbantartás korszerűsítése. A szocialista brigádok munkaversey-vállalásai jelentősen hozzájárultak a feladatok ellátásához, különösen a termelés, a műszaki fejlesztés és az anyagtakarékosság, valamint a minőség javítása területén. A TISZAI VEGYI KOMBINÁT valamennyi termelési ágban a tervezettnél több árut állított elő, s termelése az első félévben 3,8—3,9 milliárd forint körül alakult. A korábbiakhoz hasonlóan most is túlteljesítette kötelezettségeit az olefingyár. Kiemelkedő eredménynek számít az is, hogy a nagynyomású polietilénből a leninvárosiak több mint 25 ezer tonnát gyártottak hat hónap alatt. A korszerű termékszerkezet, a növekvő termelés és a jó piaci munka lehetővé tette az export dinamikus növelését is. A vállalat maradéktalanul eleget tett szocialista exportkötelezettségeinek. A Tiszai Vegyi Kombinát első félévi dollárbevétele pedig — előzetes adatok szerint — meghaladta a 20 milliót, ami körülbelül (Folytatás a 3. oldalon) szocialista brigádok az élen Vietnami párt-és kormánydelegáció Laoszban A Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottsága és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kormánya pénteken fogadást adott a hivatalos, baráti látogatáson Laoszban tartózkodó vietnami pártés kormányküldöttség tiszteletére, élén Le Duannal, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárával és Pham Van Dongjal, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnökével. Le Duan a fogadáson hangsúlyozta, hogy a vietnami küldöttség mostani laoszi látogatása tovább erdöíti a két ország pártjai és népei közötti harcos összefogást és testvéri barátságot. A laoszi forradalom győzelme, a szocialista irányvonal elfogadása nagy jelentőségű. Kijelentette, hogy a vietnami és a laoszi nép által elért sikerek szorosan kapcsolódnak a Szovjetunió és a többi szocialista ország állandó támogatásához, jelentős és értékei segítségéhez. Kaysone Phomvihane a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának főtitkára, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke válaszában rámutatott, hog a legutóbbi két év során Laoszban olyan mélységű változások történtek, amilyenekre az ország sok évszázados fejlődésében nem volt példa. YIT-foproba Havannában Fort Péter, az MTI tudósítója jelenti: A kubai tanulóifjúság, az ifjúmunkások és a mezőgazdasági fiatalok képviselőinek színpompás felvonulásával pénteken este megkezdődött Havannában az első kubai országos ifjúsági és diáktalálkozó. A rendezvényeket kubai részről a Világifjúsági Találkozóra való felkészülés fontos állomásának tekintik, sok tekintetben pedig főpróbának az 1973. július 28-án kezdődő, nagy nemzetközi ifjúsági seregszemlére. Az ország fiataljainak képviseletében több mint húszezer küldöttet fogadott a főváros A szervezők — mindenekelőtt a kubai KISZ, az egyetemi és főiskolai diákszövetségek — a kommunista párt, a forradalom védelmére alakult bizottság (CDR) segítségével hétnapos programot állítottak össze a fiataloknak. Havannában az egyetemi stadionban pénteken este felvonulást, azután pedig karneváli parádét rendeztek. Elmázolt a szovjet szakszervezeti küldöttség A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának meghívására 1977. július 11—16-a között hazánkban tartózkodón a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának küldöttsége A. I. Libajev elnök vezetésével. A szovjet szakszervezeti küldöttség találkozott a magyar szakszervezeti mozgalom vezetőivel. A szívélyes, baráti hangulatú találkozón megvitatásra kerültek a két ország szakszervezeti mozgalmának együttműködésével kapcsolatos kérdések, valamint a nemzetközi szakszervezeti mozgalom aktuális problémái. A szovjet küldöttséget fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. A küldöttség magyarországi tartózkodása soránlátogatást tett az Ikarus-gyárban, a Mezőföldi Állami Gazdaságban, ismerkedett a dolgozók üdülésének megszervezésével. A szovjet szakszervezeti küldöttség szombaton elutazott hazánkból. A küldöttséget a repülőtéren Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára búcsúztatta. Az elutazásnál jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. l olasz képviselőház jóváhagyta a közös programot Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti: Giulio Andreotti miniszterelnök vitazáró parlamenti beszédében kijelentette: az olasz kormány teljes mértékben egyetért a hat párt közös indítványában foglalt programjavaslatokkal. A kormányfő szinte második programbeszéddel felérő felszólalásában hangsúlyozta: milyen fontos, hogy az ország életének bonyolult és válságos szakaszában a demokratikus politikai erők egyetértésre tudtak jutni egymással — enélkül nem lehetne megoldani a problémákat. Andreotti azt is hangsúlyozta, hogy a programmegállapodás nem jelent szövetséget a résztvevő pártok között, azok mindegyike megtartja önállóságát és saját távlati célkitűzését — vagyis az egyezség csak időleges a kormányfő szerint is, ahogy ezt pártja, a KDP hirdeti. A kormányfő beszéde után a képviselők szakaszonként szavazták meg a közös indítványt. Az ellenszavazatok viszonylag magas száma (nyíltan ugyanis csak az újfasiszták és a szélsőbaloldali képviselők foglaltak ellene állást, összesen alig harmincan) arra vall, hogy sokan az indítványt előterjesztők táborából is ellene szavaztak, kihasználva a szavazás titkosságát. Zita és Vas megyéből jöltek Paksra a középiskolás diákok az atomerőmű építésénél szervezett építő táborba. A KISZ-védnökséggel épülő erőműnél ezen a nyáron öt turnusban 500 vasi és zalai diák dolgozik a 22-es Állami Építőipari Vállalat irányításával. Képünk: az épülő kémény alapját töltik fel a fiatalok (Táborozni jó! című Összeállításunk a paksi tudósításunk a 16 oldalon) (MTI Fotó : Crotteld Krimin felvétele)