Népszava, 1977. július (105. évfolyam, 153-179. sz.)

1977-07-01 / 153. szám

6 Az uszodán meg vitatkoznak Pécs újra az érdeklődés középpontjában A Baranya megyeiek idén elégedettek a pécsi sportolók eredményeivel. Különösen azért, mert két év szünet után ismét NB I-es a PMSC labdarúgó csapata. 1975. május 31-én szo­morúan búcsúzott az I. osztálytól a PMSC labda­rúgócsapata, ezenkívül három válogatott játékos is elment Baranya megyé­ből. A vezetők akkor azt hitték, a következő évben visszajutnak az NB I-be, de ez túl nagy feladatnak bizonyult. Az elmúlt év elején ismét a csapat visz­­szatérését tűzték célul, majd később azt, hogy bajnokként jussanak fel az NB I-be. Kovács Imre edző fiatal, ütőképes csapatot szerve­zett és az NB 11-es baj­nokság befejezése előtt több fordulóval már biz­tos volt: a pécsiek felju­tottak az NB I-be. Erről és az idei tervekről, a PMSC előtt álló új fel­adatokról kaptunk részle­tes tájékoztatást csütörtö­kön Pécsett. Kiderült, a PMSC a 13 központilag kiemelt egye­sületek egyike közé ve­­rekedte magát rövid idő alatt Pedig 1973-ban még a klubok közötti ranglis­tán a 34., 74-ben a meg­alakulás második évében már a 18., 75-ben a 15-, 76-ban pedig a 16. helyen állt. Az OTSH és a pécsi politikai, társadalmi, vala­mint sportszervek új meg­állapodása értelmében a baranyai fővárosban az elkövetkezendő időszak­ban a futballon kívül el­sősorban az atlétika, a bir­kózás, a súlyemelés és az úszás fejlesztését kell szorgalmazni. A sajtótájékoztató után az újságírók megtekintet­ték mindazokat a létesít­ményeket, ahol ezek a fel­adatok megvalósíthatók. Az atléták számára fel­újítják a régi Pécsi Dózsa pályáját. A birkózók a súlyemelőkkel „társbérlet­ben” egy régi lovardában kaptak szállást, igazán megfelelő körülmények között. A kézilabdázók ré­szére az új városi sport­csarnok nyújt nemcsak az edzésekhez, hanem a mér­kőzések lebonyolításához is igazán kitűnő lehetősé­get. Az új sportcsarnok máris az igényeknek meg­felelően működik és 2,5—5 ezer néző befogadására te­remt kulturális lehetősé­get. Szóval a létesítmé­nyek — a tervezett és még mindig vitatott uszoda ki­vételével — rendelkezésre állnak. A sajtótájékoztató azt is ékesen bizonyította, hogy Pécsett a versenyző n­evei és személyi feltételei is adot­tak. Az atlétikai szakosz­tályt négy edző irányítja, a birkózókat is, hasonló­képpen a kerékpár-szak­osztálynál is ugyanennyi szakvezető áll rendelke­zésre A férfi kézilabda­csapat öt, a női hat edző­vel rendelkezik. A labda­rúgóknál tizenketten te­vékenykednek e szerep­­osztásban, a súlyemelők­nél három edző van, a tor­nászoknál hét, az úszók­nál kilenc. Tehát a közel ezer fős versenyzőcsoport szakvezetése magas szin­ten biztosított. A tervekről szólva, Ba­­racs Ferenc ügyvezető el­nök elmondotta még, hogy a versenysporton kívül nagy gondot fordítanak arra, hogy mindazokon a pályákon, amelyeken a versenysportolók nem ed­zenek, napról napra tö­megek sportoljanak. Így a tömegsport centrumává vált a pécsúj­hegyi, a ko­vácstelep­ és az újmecsek­­aljai sporttelep. Ezeken a pályákon ingyen szerelést biztosítanak minden spor­tolni vágyó részére, szer­vezik a kispályás labdarú­gást, valamint az atlétikai versenyeket. Ugyanakkor a középiskolások, valamint a katonák is rendszeresen igénybe veszik ezeket a pályákat. Az edzett ifjúsá­gért mozgalom keretein belül újabb feladatokat látnak majd el a most megalakult sportegyesületi K­ISZ-szervezetek. Az újságírók kérdéseire válaszolva a klub vezetői beszéltek az Izzó-ügy­ről­, az­ átigazolásokról és a pályaépítési tervekről. Az Izzó-üggyel kapcsolat­ban elhangzott, hogy az MLSZ a pécsiek fellebbe­zését elutasította és a klub vezetői gondolkodnak azon, hogy panasszal élje­nek-e az OTSH elnökségé­nél. Ami a jövőt illeti, ter­vez erősítéseket is a PMSC. Megegyezés szüle­tett már, hogy Komlóról Pál és Lingl igazol Pécsié. Ezenkívül tárgyalnak még más játékosokkal is. Ba­­racs Ferenc fontosnak tartja, hogy azt az erényt, amely eddig jellemezte a pécsi labdarúgókat, azt hogy Baranya megyéből származnak, hogy kötőd­nek Pécshez, tovább kí­vánják erősíteni és első­sorban a megyéből kíván­nak igazolni tehetséges, fiatal játékosokat. A pécsi sajtótájékoztató azt bizonyítja, hogy nem­csak a labdarúgás ügye áll a PMSC sportvezetői­nek látókörében, hanem a többi fontos olimpiai sportágat is kiemeltként kezelik. Így lehet csak igazi egyesületi életet épí­teni. Lepies György A múlt héten megkezdett or­szágos megfejtés, verseny ma,. második feladatának közlésével a 10 éve elhunyt Neukomm Gyulára emléke­zünk. Kitűnő szervezőként több évtizeden át volt össze­­tartója és nevelője a magyar feladványszerző gárdának, széles körű külföldi össze­köttetései révén propagálója műveik közreadásának. Nem­csak a Magyar Sakkfelad­vány Társaságnak volt hosz­­szú ideig vezetője, de őt vá­lasztotta első elnökévé a Nemzetközi Sakkszövetség keretében alakult Sakkszer­­zemény Bizottság is. Sok száz műve közül ezúttal egy fiatalkori munkáját idézzük fel: 2. NEUKOMM GYULA La Scapchista, 1920. Az állás betűjelzésben : Kb6. Vfl. Bdi. Fg4. F114. C2. CG. h3 . Kf4. Fh2. Had. b6. CS. c7. e4. Cl. gt­. h3. Azok kedvéért, akiknek figyelmét a versenykiírás esetleg elkerülte, megismé­teljük az első feladatot: 1. Eder, 1921.: Kb6. Vd7. HcS. He3. d2. g5 — Kd4. 1114. M. b7. c4. d6. e5. g6 — Matt két lépésben. Megoldásként mindkét eset­ben elegendő annak az első világos lépésnek a megadása, amelyik után sütet — bárho­gyan védekezik is — a má­sodik lépésben mattot kap. Az első feladat megoldása hétfő estig, a másodiké pe­dig tíz napon belül adható postára versenyvezetőnk kö­vetkező címére: Földeák Árpád. 11. Budapest, Pet­­róczy u. 55. — A helyes megfejtést beküldők között a Budapesti Sakkszövetség könyvjutalmait sorsoljuk ki. a.r.el­ett egész éves előfize­tést nyerhetnek a résztvevők a Magyar Sakkéletre.IB. 1.) ■ A leningrádi sakkverse­­nyyen Ribli Zoltán, másfél pontra a vezetőktől, a 14. he­lyen áll. NÉPSZAVA Világcsúcs 10 000 méteren Helsinkiben, a nemzet­közi atlétikai verseny má­sodik napján a kenyai Samson Kimombwa a 10 000 méteres síkfutásban 27:30.47 perccel új világ­rekordot állított fel. A ré­git az angol David Bed­ford tartotta 1973 óta 27:30.8 perccel. Gerelyhajításban Né­meth Miklós remek ered­ménnyel, 91.24 m-rel nyert, Paragi 4., Boros 5. lett. Connors harmadszor is döntős A világranglista vezető­je, a 24 éves amerikai Jimmy Connors csütörtö­kön délután ismét — ez­úttal harmadszor — beve­­rekedte magát a wimble­doni nemzetközi tenisz­­verseny döntőjébe: 6:3, 6:3, 4:6, 6:4 arányban le­győzte 18 éves honfitársát, McEnroe-t. Connors ellenfele a szombati döntőben a svéd Borg lesz, aki 5 játszmá­ban legyőzte az amerikai Cerulaitist. ­ Hetvenöt éves korában elhunyt Schwarczenberger Ferenc, aki évtizedeken ke­resztül volt a magyar öttusa­­válogatott gyúrója. Szemé­lyében Tordasi Ildikó olim­piai bajnoknőnk édesapját gyászolja. Tilos a dohányzás Érdekes határozatokat hozott a szovjet sportbizottság A Szovjet Testnevelési és Sportbizottság kollé­giumának keddi üléséről szóló beszámolójában a Szovjetszkij Szport meg­állapítja, hogy a kollé­gium az új szovjet alkot­mány tervezetének széles körű megvitatására szólí­totta fel határozatában a szovjet sportolókat­­és egyesületeket, valamint a sportsajtot. Megvitatták az ülésen a szovjet labdarúgó-váloga­tottak 1977. évi szereplé­sét és a labdarúgók nem­zetközi versenyekre való felkészítésének javításá­val kapcsolatos intézkedé­seket. A szovjet labdarú­­gó-válogatott — állapítot­ta meg a kollégium — Budapesten és Szaloniki­­ben elszenvedett veresé­gével elvesztette a jogot a világbajnokság döntőjé­ben való részvételre. Az utánpótlásválogatott nem jutott be az Európa-baj­­nokság negyeddöntőjébe. A válogatottak edzőitől a sportbizottság számonkér­­te, hogy nem tudtak har­cos, összeszokott csapato­kat kialakítani, a váloga­tott játékosok többsége pedig különösen az ide­gen pályákon nem muta­tott kellő önfeláldozást és megfelelő tudást. A labdarúgó-válogatot­takkal végzett munka ja­vítására edzői főtanácsot alakítottak, melynek el­nöke V. Szolovjov, tagjai között van N. Szimonjan, V. Polunyin, V. Nyikola­­jev, Sz. Moszjagin, Sz. Korsunov, N. Ahalkaci, K. Beszkov, V. Bobrov, V. Ivanov, G. Kacsalin, V. Lobanovszkij, V. Szal­­kov, A. Szevidov, vagyis a szovjet labdarúgás szí­­ne-java. A kollégium megvizs­gálta a szovjet jégkorong­válogatott Európa- és vi­lágbajnoki szereplését is, és intézkedéseket határo­zott el a válogatott jégko­rongozók felkészülésének javítására. Érdekes határozatot fo­gadott el a szovjet sport­­bizottság kollégiuma a dohányzásról: a határozat megtiltja a dohányzást az edzéseken, az edzőtábo­rokban és a sportbizott­ságok hivatali helyiségei­ben. A sportstadionokban, termekben, uszodákban, céllövöldékben és más sportlétesítményekben nemcsak a sportolók, ha­nem a nézők számára is dohányzási tilalmat lép­tetnek életbe. Megszünte­tik a sportlétesítmények­ben a dohányzási cikkek árusítását is. Végül a ha­tározat leszögezi, hogy megengedhetetlen a válo­gatott csapatok sportolói­nak dohányzása, s ennek érvényt is kíván szerezni. Baráti és Mezei az UEFA technikai tanfolyamán Baráti Lajos szövetségi kapitány részt vesz az UEFA technikai tanfolya­mán, amelyet Londonban rendeznek meg július el­ső napjaiban. Mezei György, az MTK-VM ed­zője mint a tanfolyam résztvevője későbbi idő­pontban Barátihoz csatla­kozik. Az átigazolások rend­ben lezajlottak, már csak néhány függőben levő ügy okoz tennivalót az igazoló bizottságnak. Kü­lönösebb szenzációs „szer­ződés” nem volt. Megala­pozatlanok azok a hírek, amely szerint az MLSZ az átigazolásoknál a szabá­lyoktól eltérően jogtalan előnyt kíván biztosítani egyes sportegyesületek­nek. Az igazolás akkor jön létre, ha a sportegye­­sületek és a játékos meg­egyezik, ezt hagyja jóvá majd az­ MLSZ intéző bizottsága is legközelebbi ülésén. Az NB II. és NB III. sorsolását július közepén, az NB I-et július végén, augusztus elején teszik közzé. Az M­ 1 '. 1977—78. évi első rendezvényei: a Baj­­nokok tornája, a Tisza és a Balaton Kupa. A pontos versenykiírás hamarosan megjelenik. Keszthelyi Mihály, az MTK-VM volt edzője jú­lius 1-től az MLSZ-ben dolgozik és az Edző Bi­zottság vezetőjeként kezdi meg tevékenységét. A Tatabányai Bányász labdarúgói július 4-ig kaptak szabadságot. A klub elnöksége Monostori Tivadarral kétéves szerző­dést kötött a vezető edzői tisztség betöltésére. A játékos állományból hárman távoztak: Sallói István és Ferling (Fertői) Béla az Oroszlányi Bá­nyászhoz, Furkó Sándor pedig Perbálra kérte át­igazolását. Több játékos átigazolá­sának előkészítése folyik, de az már biztos, hogy Gálhidi György a Vasas Izzóból, s majd leszerelé­se után Kláris Zoltán a Honvéd Rákóczi SE-ból a Tatabánya játékosa lesz. Az­ Újpesti Dózsa a sal­gótarjáni Kovácsért a tartalék kapusát, Kovács Lászlót adta cserébe és egy évig a bányászcsapat­­ban szerepel majd Biró és Ádám. Ami a ,,nagy öregeket" illeti: Bene és Zámbó még egy évig ma­rad. Dunai II. valószínű­leg alacsonyabb osztály­ban folytatja a játékot. Fővárosi 2. sz. Spiroipari Vállalat asztalos üzemébe felvesz és betanított munkássá képez ki NŐI ÉS FÉRFI DOLGOZÓKAT Alkalmaz továbbá: komüv­eseket,, ácsokat, asztalosokat, üvegeseket, parkettásokat, redőnyösöket, fűtőt, liftkezelőt, portásokat, éjjeliőröket (nyugdíjasokat is), férfi és női segédmunkásokat Munkásszállást biztosítunk! Jelentkezés helye: Budapest, VII., Rózsa Ferenc u. 38 a Munkaerő­gazdáik odasi osztály TELEFON: 210.207 197 7. Július L ♦ VASEDÉNY • VASEDENV • VASEDEM RENDKÍVÜLI AJANLAT! Július 2-ig 20% árengedménnyel vásárolható import és belföldi VASALÓÁLLVÁNY Csak nálunk, amíg a készlet tart! V A­S­E D­É N­Y konyha- és lakásfelszerelési boltok E532B1 ALF N­EN Y• VASEDEN­Y • VASEDENYI • VASEDÉNYVASEDÉNYVASEDÉNY+VASED RENDKívül ajándéksorsolás a 26 31 heti totószelvények között JÚNIUS 25 JULIUS 31 IG FŐNYEREMÉNY TRABANT SZEMÉLYGÉPKOCSI TOVÁBBI NYEREMÉNYEK- 30 DB JOOO. Ft OS VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY TUDNIVALÓK A TOTOSZELVÉNY HÁTOLDALÁN. MIMI FELVESZÜNK GYÓGYSZERGYÁRTÓ MUNKÁRA vegyésztechnikusokat gyógyszergyártó szakmunkásokat betanított és segédmunkásokat, TOVÁBBÁ: KORSZERŰEN BERENDEZETT MUNKAHELYRE KÖNNYŰ, TISZTA­ BETANÍTOTT MUNKÁRA NŐKET! Jelentkezés Kőbányai Gyógyszera Mugyar Munkaügyi Főosztály Budapest X.Gyömjői út 39. Telefon--149-027

Next