Népszava, 1978. január (106. évfolyam, 1-26. sz.)
1978-01-21 / 18. szám
AI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 1978. JANUÁR 21. SZOMBAT 106. ÉVFOLYAM 18. SZÁM ÁRA 1 FORINT 0 in. Megkezdődött az európai ifjúsági leszerelési konferencia Pénteken a Parlament kongresszusa termében megkezdte munkáját az európai ifjúsági leszerelési konferencia. Kovács Jenő, a KISZ központi bizottságának titkára, a Magyar Ifjúság Országos Tanácsának elnöke köszöntötte a kontinensünk különböző országaiból érkezett több mint 250 küldöttet, a különféle politikai nézeteket, világnézetet valló nemzetközi, regionális, valamint nemzeti ifjúsági és diákszervezetek képviselőit. Ott volt a tanácskozáson Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ központi bizottságának első titkára, a magyar delegáció vezetője, Berecz János, az MSZMP KB osztályvezetője, állami és társadalmi életünk több vezető személyisége, továbbá a DIVSZ, az Európai Nemzeti Ifjúsági Bizottságok Tanácsa, a Szocialista Ifjúság Nemzetközi Szövetsége és a Nemzetközi Diákszövetség számos vezetője. Lázár György: A leszerelési javaslatot a népeink őszinte békevágyaát tükrözik Elsőként Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke emelkedett szólásra. A háromnapos konferencia résztvevőinek tolmácsolta pártunk Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság kormányának jókívánságait majd így folytatta: — Kontinensünk több mint 30 nép hazája Európa sorsa és jövője a ma élő nemzedék — több százmillió, különböző nemzetiségű ember — személyes sorsa és jövője is. Az elmúlt néhány év eseményei arról tanúskodnak, hogy mind több kormány és párt, politikai-társadalmi szervezet és személyiség érzi át felelősségét a mai és az eljövendő nemzedék békés jövőjért. Ezek az erők egyre határozottabban lépnek fel annak érdekében, hogy Európa az egyenjogú nemzetek békés egymás mellett élésének és gyümölcsöző együttműködésének földrészévé váljék. Ennek megvalósítása — úgy gondoljuk — egyben az egész emberiség ügyét is szolgálja. — Meggyőződésünk — folytatta Lázár György —, hogy a helsinki záróokmány korrekt, jó szándékú végrehajtásának egyedüli járható útja az ajánlások egységes egészként való kezelése, amelynek eredményeként tovább erősíthető kontinensünkön a bizalom légköre és a biztonság. Ezért reméljük — és a magunk részéről arra törekszünk —, hogy a.befejező..szakaszába lépett belgrádi találkozó olyan eredményekkel zárul, amelyek elősegítik a helsinki záróokmányban foglaltak végrehajtását. A továbbiakban kitért arra, hogy az enyhülés katonai térre történő kiterjesztése napjainkban sürgető feladattá vált. Olyan kérdésekről van szó, amelyeknek megoldása ma már nemcsak szükséges, hanem lehetséges is. Hangsúlyozta: a Szovjetunió és a szocialista országok számos leszerelési kezdeményezést tettek. Kifejezte azt a reményünket, hogy ezek a javaslatok — amelyek népeink őszinte békevágyát tükrözik — kellő figyelmet kapnak a leszerelési tárgyalásokon, valamintazeurópai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó kormányközi fórumokon. . — Szocialista céljainkat az egész magyar társadalom magáénak vallja, s azok megvalósításán szoros nemzeti egységben munkálkodik — mondotta. — Céljaink elérésének alapvető feltétele, hogy békében élhessünk. A békét, az együttműködést, a leszerelést szolgáló politikánkkal a magyar kommunisták és pártonkívüliek, hívők és materialista , világnézetűek közös érdekeit, törekvéseit szolgáljuk és képviseljük. Ennek megfelelően támogattuk és támogatjuk mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a népek kölcsönös megértését, a békés egymás mellett élést, az enyhülési folyamat elmélyülését, az általános és (Folytatás a 3. oldalon) Fuja Frigyes Angolában közlemény a branzaville-i látogatásról Puja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere, Theophile Obengának, a Kongói Népköztársaság külügyminiszterének meghívására január 17. és 20. között hivatalos, baráti látogatást tett Brazzavilleben. A külügyminiszteri megbeszéléseken áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, és úgy vélekedtek, hogy azok kedvezően fejlődnek. A nemzetközi kérdések tárgyalása során kiálltak az enyhülés politikája mellett, mert ez kedvező körülményeket teremt a nemzeti függetlenség, a társadalmi haladás és a békéért vívott harc kibontakoztatásához. Elítélték a fajüldöző rendszereket, és állást foglaltak Zimbabwe és Namíbia képének szabadsága és függetlensége mellett. Szolidaritást vállaltak Etiópia haladó rendszerével. A baráti légkörű megbeszéléseken, amelyeken részt vett Kertész József, Magyarország Brazzaville-be is akkreditált nagykövete, teljes volt a nézetazonosság a legfontosabb nemzetközi kérdésekben. Púja Frigyest fogadta Joachim Yhomby Opango, a Kongói Népköztársaság elnöke. Púja Frigyes pénteken, négynapos hivatalos látogatásra az Angolai Népi Köztársaságba érkezett. A külügyminiszter Angolában találkozik és tárgyalásokat folytat Agostinho Neto köztársasági elnökkel, az MPLA— Munkapárt elnökével és Paulo Jorge külügyminiszterrel. Folytatódnak a magyar—MNDK tárgyalások Pénteken az Országházban Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Ali Nasszer Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke találkozójávalfolytatódtak a magyar— MNDK tárgyalások. A szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Rácz Pál külügyi államtitkár, valamint Muhammed Szaleh Mutija, a JDK külügyminisztere. Ali Nasszer Mohamed pénteken két fővárosi múzeumba látogatott el. Részt vett a látogatáson Házi Vencel külügyminiszter-helyettes is. A JDK kormányfője a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban — Esti Béla főigazgató kalauzolásával — megtekintette ,,A magyarországi munkásmozgalom története” állandó kiállítást, a Magyar Nemzeti Galériában pedig — ahol Éri Istvánné főigazgató-helyettes fogadta — a XIX. századi magyar festészeti kiállítást és a Rippl-Római-emlékkiállítást. Ali Nasszer Mohamed pénteken Lázár György társaságában megtekintette a KISZ Központi Művészegyüttes előadását az együttes székházában. Részt vettek az előadáson a MDK kormányfője kíséretének tagjai is. Olasz kormányválság Andreotti helyzete nehéz Rómában bejelentették, hogy Andreotti, aki Leone köztársasági elnöktől ismét megbízást kapott a kormányalakításra, január 23-án, hétfőn kezdi meg kormányalakítási tárgyalásait. A pénteki olasz sajtó szinte egyöntetű megállapítása szerint Andreotti rendkívül nehéz feladat előtt áll. Megbízatása értelmében széles körű tárgyalásokat folytathat, de ezek sikerét veszélyezteti, hogy a kereszténydemokrata párt vezetősége változatlanul elutasítja egy többpárti szükségkormány létrehozását, kommunisták részvételével. A nád reneszánsza........................ 3 Eldőlt a gyűjtőkémények sorsa . . 4 Ötletemberek iránytűje................ 5 Munkahelyük az utca......................5 Egyszerűsödik a gépjármű-biztosítás ügyintézése.............................. 12 Él az ..űrvonal" Ünnepélyesen felavatták az első magyar űrtávközlési állomást 1978. január 20. Új korszak kezdődik a magyar híradástechnika történetében: felavatták a taliándörögdi földi űrállomást. Az ünnepségen ott volt Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettes. D. F. Novikov, J. A. Oszipov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének tanácsosai, V. N. Lebegyev, a Szovjetunió postaügyi miniszterhelyettese, Bessenyei Miklós, a Postás Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Urbán Lajos államtitkár, Horn Dezső miniszterhelyettes, a posta vezérigazgatója, a politikai, az állami és a társadalmi élet számos képviselője. Havasi Ferenc: Szélesre tárjuk a tájékoztatás és tájékozódás kapuit — Alig egy éve a Solti nagyadó üzembe helyezése után a hazai rádiózás újabb jelentős eseményét köszönthetjük — –mondotta többek között ■megnyitóbeszédében Havasi Ferenc. — A taliándörögdi földi űrközlési állomás üzembe helyezésével Földünk legtávolabbi pontjai felé szélesebbre tárjuk a tájékozódás és a tájékoztatás kapuit. Megteremtődött a több ezer kilométerre levő országok, földrészekközött, a műholdak segítségével, a kép-, zene- és távbeszélő-összeköttetések lehetősége. Az Interszputnyik űrtávközlési rendszer földi állomásai ugyanis összeköttetéseket létesíthetnek Európa, Ázsia és Amerika között. A továbbiakban méltatta a tervezésben és kivitelezésben részt vett szovjet, magyar és csehszlovák mérnökök, munkások kitűnő munkáját. Taliándörögd a csend (Folytatás a 3. oldalon) Utánpótlás a Szaljut 6-nak Rajtolt a világ első teherszállító űrhajója Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Miközben Jurij Romanyenko és Georgij Grecsko az esedékes orvosi vizsgálaton esett át a Szaljut 6 űrhajón, a Földön már az utolsó előkészületeket tették a világ első teherszállító űrhajója, a Progressz 1. indítására. A moszkvai televízió pénteken délután felvételről adott közvetítést a rajtról, amely pontosan úgy ment végbe, mint a személyszállító űrhajóké, ugyanaz a hordozórakéta emelte a magasba. Romanyenko és Grecsko természetesen tudott az újabb kísérletről, ez azonban semmiképpen sem módosította jó előre meghatározott napi programjukat. A rendszeres orvosi ellenőrzésre állandó szükség van, hogy vizsgálják, miként hat az immár hat hete tartó súlytalanság az űrhajósok szervezetére. A pénteki vizsgálat ismét kedvező eredményt mutatott. A teherszállító űrhajó egyébként a „legolcsóbb” alkalmatosság arra, hogy biztosítsák az űrállomás tartós működését. Bár magán az űrállomáson hosszú időre szóló tartalék van, a szükséges műveletek elvégzéséhez üzemanyagra van szükség, s ha nem akarják korlátozni ezeket a szükséges műveleteket, gondoskodni kell az utánpótlásról. Ugyancsak pótolják a vizet, az élelmiszereket, újabb és újabb felszerelési tárgyakat juttatnak el az űrhajósokhoz , akik ugyanakkor visszaküldhetik mindazt, amire már nincs szükségük Azok az automatikus berendezések, amelyek a teherszállító űrhajó működését irányítják, lényegében megtalálhatók a személyszállító űrhajón is, csupán néhány vonatkozásban térnek el attól. Csakis az arab egység vezethet tartós békéhez Sebestyén Nándorné nyilatkozata A közel-keleti útjáról — iraki, libanoni és Szíriai tárgyalásairól — hazaérkezett magyar békemozgalmi küldöttség vezetője, Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára nyilatkozatot adott az MTI munkatársának. Bevezetőben elmondotta, hogy a küldöttséget magas szintű találkozókon fogadták és a tárgyalások nagyon őszinte baráti légkörben zajlottak le. — Megbeszéléseink bizonyították — mondotta —, hogy a térség népeit és mindenekelőtt a palesztin nevet fenyegető imperialista, reakciós összeesküvés értékelésében azonos nézeteket vallunk. A továbbiakban az OBT főtitkára hangsúlyozta: a vásáros közel-keleti helyeiben a legfontosabb feladat az imperialistaellenes erők tömörítése. A térségben csakis az arab egység ellensúlyozhatja a mind nyíltabban ellenforradalmi szerepet vállaló szadati Egyiptomot. Ezért fontos a világ haladó erőinek, köztük a Szovjetuniónak és a szocialista országoknak az összefogása az igazságos közel-keleti béke megteremtéséért. Pénteken délelőtt megérkezett Kairóba Cyrus Vance amerikai külügyminiszter, akit egyiptomi kollégája, Mohamed Ibrahim Kamel üdvözölt a repülőtéren. A két külügyminiszter helikopteren Szadat elnök Kairótól néhány kilométernyire északra levő rezideocigiára repült. Szadat és Vance tárgyalásai befejeztével sajtóértekezletet tartott. Két hónappal ezelőtti jeruzsálemi látogatása óta Szadat a legélesebb bírálatot intézte Begin izraelebestyén Nándorné végül elmondotta, hogy az iraki és a palesztin béke- és szolidaritási tanáccsal közös nyilatkozatban öszszegezték az álláspontokat és az együttműködési megállapodásokat, ír kormányfő ellen, arcátlannak minősítve magatartását. Közölte: Vance a megbeszélésen „alternatívákat” ajánlott neki, s ő tanulmányozni fogja azokat. Az elnök nem volt hajlandó előre nyilatkozni a nemzetgyűlésben ma tartandó beszédéről, valamint a lemondásával kapcsolatos találgatásokról. Az amerikai külügyminiszter pénteken délután továbbutazott az egyiptomi fővárosból Törökországba. Szadat—Yance megbeszélés Kairóban