Népszava, 1978. január (106. évfolyam, 1-26. sz.)

1978-01-01 / 1. szám

1­9­7­8. január 1. A Fémmunkás Vállalat Kecskeméti Gyára teljesítette 500 millió forintos értéke­sítési tervét. Az idén 22 darab 1500 négyzetméter alapterületű könnyűszerkezetes csarnok elemeit és 200 darab nagyméretű gépi mozgatású ipari kaput szállítottak a szovjet partnernek (MTI Fotó : Ilovszky Béla felvétele) Élelmezésünk új lehetőségei Frontáttörésre készül a A szerző utólagos enge­­delmével szabadjon köl­csön vennem a klasszi­kussá vált hirdetési rig­must, amelyben állatok csevegnek valahogy így — ugye emlékeznek rá­: „Mondja marha, miért oly hús? Mert olcsóbb a hal, mint a hús!" Ebből világosan látszik, hogy a hal eladása régen sem volt sima ügylet, s kitű­nik még: a marha- és te­gyük hozzá, a sertéshús kontra halhús csata — nálunk a hagyományos élelmezési szokások miatt — a négylábúak javára szokott eldőlni. Amikor a húskínálat zavartalan — és nálunk évek óta az — az emberek, a hagyomá­nyos halasünnepek kivé­telével, valahogy elkerü­lik a halstandokat és jö­hetnek a hirdetési szöve­gek. Csak a ponty kell — Azt, hogy manapság melyik állatfaj tűnik kis­sé szomorkásnak, most ne firtassuk, de hogy a busa búsul, az nem vitás — egyezik — bele a szójá­tékba Sütő Ferenc, a Ta­tai Állami Gazdaság ha­lászati főágazatának ve­v­­etője, s megtoldja: mert itt a ponty hús. Nocsak, halháború a békés halászvizeken?! — A Halért Vállalat az év utolsó három hónapjá­ban tőlünk egyetlen da­rabot sem vitt el a fehér húsú busából, ebből az or­szágszerte és­­ nálunk is nemrégen meghonosított halfajtából. Csak a ponty kellett, busából semmi — így Orosz Ágoston, a gaz­daság tatai ágazatvezető­je. A tatai öreg várba két­­lyukú híd vezet. A vár­árokban állunk. Jobbra a tatai tó dermedő, lomha decemberi víztömege. Lentről úgy tűnik, szíve­sen legázolná az embert, de nem teheti, mert zsi­lipek fogják, terelik a vár­árokban levő medencék felé, ahol télen halak „laknak”. „Áttelelő raktá­rozás” — mondják a he­­lyi halászok, akik most sínpályán csilléket tolnak, tartályokkal, bennük unottan forgolódó halak­kal Busát alig látni kö­zöttük, megint csak pon­­tyok indulnak a halász­lébe és a tepsibe. — Tessék mondani, el lehet adni a busát is? — kérdem Nedermann Ist­­v­ánnét, aki már lenesre a tó m­allott ízig boltban mé­ri, a halat. — Már miért ne — cso­dálkozik —, fogy szénen, hiszen olcsó ... ! Sütve fi­nom, mint a keszeg, kós­tolta már? Nem maradt más hátra, mint bevallani, ilyen fe­hér húsú, másfél kilósok­kal most találkoztam elő­ször. M­em ismerik — Hát ez az — háborog a főágazatvezető —, hon­nan is tudnák, hogy van ilyen. Legalább pár kiló­nyit mutatóba kiraknának az akváriumokba, a pul­tokba: a ponty kilója 24— 25 forint. Ezé meg 14—15 forint. Biztosan megpró­bálnák másutt is a házi­asszonyok ... Kútba esett tehát a bu­sa? Ennek a vízparti beszél­getésnek a háttere jó­szándékú: a hazai halfo­gyasztással függ össze. A Tatai Állami Gazdaság, ahol a 130 millió forintos termelési érték 60—70 szá­zalékát az állattenyésztés adja, s ennek is jelentős részét a hal, jóelőre prog­ram szerint készül fel a haltermelés növelésére. 1976—80 között 45 száza­lékos termelési növeke­dést terveztek, és ebben kapott szerepet a busa is. Idén a 135 vagonos hal­mennyiség harmadát már ez a növényevő hal adta, amely jól érzi magát a gazdaság három megyére kiterjedő ezer hektárra te­hető halastavaiban. És az eredmények? — Két év alatt 9-ről 14 mázsára növeltük az egy hektárra jutó halmennyi­séget, s ebben benne van a busa is — magyarázza a főágazatvezető, aki ira­tok és feljegyzések nélkül válaszol. Sütő Ferenc mindent tud a halról, azt is hogy a modern házi­asszonytól nem lehet el­várni, hogy otthon ve­sződjön a haltisztítással. — A megoldás a mi ke­zünkben van — mondja a főágazatvezető. — Olyan nagy tömegű halat ve­szünk ki a tavakból nyá­ron és ősszel, hogy nem is lehet nyomban értékesíte­ni. Tárolni kell külön ta­vakban hosszú hónapokra. A tároló tó viszont há­romszor annyiba kerülne, mint a halastó. Már most, ha fokozzuk a termelést, új tárolókat kellene épí­teni, de az ehhez szüksé­ges pénzeszközöket nem „hozza” a hal. A kör nyitva marad, mert más utat kerestek. A megoldás: helyi feldol­gozás és esetleg mélyhű­tött tárolás, aztán filézve, félkész, máskor konyha­kész állapotban értékesí­tik. Tehát, hogy az üzle­tekben mirelitpultokba kerüljön a szeletelt, elő­készített hal, vagy egyre nagyobb mennyiségben a halászlé. A háziasszo­nyoknál­ csak érte kell nyúlniuk. Félve kérdem: — Vajon bizonyosak abban, hogy a busát is „kifogná” a háziasszony onnan? Biztos — nyugtattak meg a halászok —, hiszen itt a tatai halasstandon sem történnek csodák! Az emberek megkóstolták, megszerették a busát, melynek előnye, az ára mellett az is, hogy nem zsíros. A Tatai Állami Gazda­ság 15 millió forintos költséggel halfeldolgozó üzemet épít. Egy részlege már működik, jövőre be­fejeződik a beruházási program. A ponty­ mellé kerül a busa is, szeletel­ve, előkészítve és szállíta­nak a konzerviparnak is nyersanyagot a halászlé­hez. Szatyor helyett hűtőben A busa lesz tehát az egyik hagyománytörő a sok honos halfaj mellett a magyar élelmezésben: nem ficánkol majd a sza­tyorban, szelíden a fri­zsiderben várja a a fel­­használást. A korszerűtlen élőhal-forgalmazást ha lassan is — és nem telje­sen —, de a modern kony­hakész megoldás váltja fel. Tóth Árpád, a MÉM szakembere elmondotta: a folyamat megkezdődött. A gyomai halfeldolgozó már üzemel, innen a jó halász­lé. A Bikari Állami Gaz­daságban modern, évi 500 vagonos halfeldolgozót terveznek. A győri halá­szati szövetkezet is felké­szült a frontáttörésre. Az egy főre jutó országos 3 kilogrammos kicsi halfo­gyasztás fellendítésére tö­rekszenek, s ezt a szán­dékon túl 5 év alatt két­ezer hektáros halastó-re­konstrukció segíti. És addig? Tatán megkóstoltam a híres halasasszony, Bau­mann Józsefné sült busá­ját. Mondhatom, ízlett. De, hogyan is ajánljam, ami­kor alig van a piacon. És frappáns reklámszöveg sem jut eszembe, csak ilyen: „mondja pontyom, miért oly bús? Mert itt van a jó busahús?” Ellőtt poén. De talán majd má­soknak jobb jut eszébe. Mindenekelőtt az, hogy a piacra viszik. Jászonyi Ferenc NÉPSZAVA A szakszervezeteik cél­tudatos tevékenysége jól kifejeződött a kollektív szerződések, a szociális tervek elkészítésében, tárgyalásában és elfoga­dásában. 1976-ban került sor — a középtávú válla­lati gazdasági és szociá­lis tervek kidolgozásával egy időben — az 1976— 1980-as évekre szóló kol­lektív szerződések meg­kötésére. A kollektív szerződések a mozgalom vállalati, üzemi vezető testületeinek közreműkö­désével, véleményezési és egyetértési jogkörének, valamint a demokratiz­mus széles körű érvénye­sítésével készültek el és kerültek jóváhagyásra. Hasznos kezdeményezés­nek bizonyult, hogy vál­lalati szakszervezeti taná­csaink a vállalati terv­­javaslat és a kollektív szerződés elfogadása előtt kikérték a bizalmiak (fő­bizalmiak) véleményét, és általában a többségi véleményt figyelembe vé­ve érvényesítet­ték. A kollektív szerződések 1976—1977. évi érvényesí­tésének tapasztalatai ál­talában kedvező képet mutatnak. Figyelembe vé­­ve a Vállalatokkal, a m­unkásokkal­­ szemben támasztott magasabb kö­vetelményeket; a dolgo­zók jogos igényeit és kö­telezettségeit; a kollektív szerződések teljesítése, a bennük foglalt szabályok megvalósítása általában a népgazdasági és a vál­lalati tervekben kitűzött célok elérésének irányá­ba hatottak. Ennek alap­ján számos vállalatnál tovább javultak a mun­kafeltételek és a munka­­körülmények, fejlődött a dolgozók szociális és kul­turális ellátottsága. Az 1976—1977-es kol­lektív szerződésekben a korábbinál nagyobb ös­-­szegeket irányoztak elő az üzemétkeztetés hozzá­járulására is. A vállala­tok ezt egyrészt a költ­ségnövekedés fedezetére, illetve egy részének át­vállalására, másrészt az étkeztetés színvonalának növelésére­­fordították. Mindezek mellett az üzemétkeztetésben részt vevők száma összességé­ben nem emelkedett. A szociális tervezés be­vezetésével a vállalatok­nál is javult a szociál­politikai munka tervsze.A szakszervezeti érdek­­védelmi tevékenység ki­emelkedően fontos terüle­te a dolgozó ember tes­ti épségének, egészségé­nek védelme. A munka­körülmények tervszerűbb fejlesztése, a veszélyfor­rások felszámolása, a ja­vuló munkavédelmi tevé­kenység eredményeként csökkenő■ az üzemi­­bal­esetek és az ipari meg­betegedések száma. Sok ezer ellenőrzést végeznek a szakszervezeti szerveze­tek. A munkavédelmi őrök tízezrei vigyáznak munkatársaikra, figyel­meztetve őket az óvó­rendszabályok megtartá­sára, intézkedéseket kö­vetelnek vezetőiktől a­­balesetveszélyek elhárítá­sára.. Mégis, évente több mint­ kétezer esetben ke­rült sor közvetlen veszély­e miatt egyes gépek, beren­dezések, üzemrészek leál­lítására. Tudatos vagy ismétlődő szabálysértés­­esetén nem maradt el a­­büntetés sem. Ezt leg­­­­többször üzemvezetőkkel , szemben kellett alkalmaz­­­ni. * A balesetek, foglalkozá­­­­si megbetegedések csök­kenése egyetlen területen sem válthat ki megnyug­vást. E tevékenység fej­lesztésénél számba kell venni, hogy a lehetősé­gek, tartalékok még ki­használatlanok. Vonat­kozik ez a műszaki, anyagi eszközökre, a munka- és üzemszervezé­si intézkedésekre, de a belső ellenőrzés rendsze­rében jól bevált módsze­rek alkalmazására, a tö­megmozgalmak céltuda­tos szervezésére is Sok a tennivaló még a fegye­lem megszilárdításában, a munkavédelmi előírá­sok betartásában és be­tartatásában. A rendsze­res, tartalmasabb társa­dalmi ellenőrzés fejlesz­tése, a fegyelem javítása igényli, hogy a szocialis­ta brigádok mindenütt részt vállaljanak a mun­kában. Aktivistákkal, munkavédelmi őrökkel együttműködve a fegyel­met megkövetelő vezetők munkáját támogassák. Segítsék olyan légkör ki­alakítását, amely nem tű­ri meg a közömbösséget, delmét szolgáló előírások megszegését A milliárdokat számlá­ló társadalombiztosítási költségek — a­­nyugdíj, a táppénz, a családi pót­lék, a gyermekgondozási segély és még sok más társadalombiztosítási és egészségügyi juttatás — a nemzeti jövedelem mind nagyobb hányadát emész­tik fel. A nagy családok élet­körülményeinek javításá­ra társadalmi, vállalati és szakszervezeti­ alapok­ból jelentős pénzösszege­ket fordítanak. Számon kell tartani azonban az alacsony nyugdíjjal ren­delkezők és a nagy csa­ládosok gondjait, és amint erre lehetőség nyílik, to­vábbi központi segítséget kell részükre nyújtani. A szakszervezetek ál­lást foglaltak a ma kez­dődő éves terv végrehaj­tása mellett, mert az egyaránt biztosítja szo­cialista gazdaságunk di­namikus fejlődését és dolgozó népünk életszín­vonalának további emel­kedését. A terv a gazdasági le­hetőségek bővülésével összhangban a lakosság életszínvonalának ki­egyensúlyozott fejlődését irányozza elő; a fogyasz­tás idén 3,4—3,6 százalék­kal, az egy lakosra jutó reálbér 2,8—3,0 százalék­kal emelkedhet. Ebben az évben is sor kerül központi bérintézkedések­re, a műszakpótlék kiter­jesztésére, az 1977-es in­tézkedésekkel nem érin­tett egészségügyi dolgo­zók és a területi ügyész­ségek, bíróságok dolgo­zóinak béremelésére. *A nyugdíjak reálértékének megóvása érdekében 1978. január 1-től a rendszeres évi nyugdíjemelés legki­sebb összege havi 50 fo­rintról 70 forintra emel­kedik. A felelősségteljes szak­­szervezeti munka, a tiszt­ségviselők és tagságunk fegyelmezett munkája a biztosítéka annak, hogy az 1978-as terv teljesíté­se megfelelő gazdasági alapot teremt érdekvé­delmi munkánk fejlődé­séhez, dolgozó népünk életszínvonalának emelé­séhez. Járuló munká­fortárvlok­ ­ A szakszervezetek érdekvédelmi tevékenysége írta: Gál László, a SZOL factíluszhelyettese A fejlett szocialista társadalomban a szak­­szervezetek szerepe nö­vekszik. Alapvető felada­tuk a társadalom politi­kai, gazdasági erejének növelése, a dolgozók ér­dekeinek képviselete, vé­delme. A kettős funkció egymástól elválaszthatat­lan, egységes gyakorlati alkalmazása nélkülözhe­tetlen ahhoz, hogy a szakszervezetek a szocia­lista viszonyok között megfeleljenek a velük szemben támasztott tár­Az érdekvédelmi tevé­kenység alapelveit a párt XI. kongresszusa megerő­sítette és továbbfejlesz­tette. A szakszervezetek érdekképviseleti, érdekvé­delmi munkája ma de­mokratikusabb, a jogok és a kötelezettségek össz­hangja tartalmasabb. Már a tervező munka, a dön­tések előkészítésének ide­jén is aktívak a szak­­szervezeti szervezetek or­szágosan és üzemekben egyaránt Mind jellem­zőbbé válik az együtt gondolkodás, a dolgozók széles köreivel folytatott eszmecsere, a célok, fel­adatok meghatározásá­ban. A szakszervezetek sajátos szerepüknek meg­felelően fogalmazzák meg a dolgozók igényét véle­ményét, és felelősségük tudatában állapítják meg a köz érdekeit legjobban szolgáló célokat. Termé­szetszerű, hogy egy idő­ben minden igény kielé­gítésére nincs lehetőség Ezért vállalják, vállalni­uk is kell, hogy az adott időszakban milyen dön­téseket javasolnak, tá­mogatnak az életszínvo­nal fejlesztése érdekében. A múlt évi bérpoliti­kai intézkedések során több miint egymillió 390 ezer dolgozó részesült központi béremelésben. A műszakpótlék rendezése­kor az ipar, az élelmi­szer-kereskedelem és a vendéglátás területén csaknem 700 ezer fizikai dolgozó és közvetlen ter­melésirányító bérét javí­tották. Ugyancsak július elsejével átlag négyszá­zalékos központi béreme­lésben részesültek a ru­házati és a villamosener­­gia-ipari munkások. Szep­tember 1-ével sor került a közoktatási, felsőokta­tási, valamint a közmű­velődési intézmények dolgozóinak béremelés é­sadalmi követelmények­nek. Az elmúlt években a szakszervezetek ered­ményesen működtek köz­re a gazdaságpolitikai célok és a tervek teljesí­tésében , a szocialista munkaverseny és a szo­cialista brigádmozgalom szervezésében. Hatéko­nyabbá vált az érdekkép­viseleti és az érdekvédel­mi munka. A mozgalom tartalmi munkájában, egész tevékenységében minőségi változások érle­lődnek. de, amely mintegy 260 ezer főt érintett. Októ­ber 1-én pedig 140 ezer egészségügyi dolgozó ré­szesült bér­ja­vításban. Ezek az intézkedések, egyidejűleg az egész tár­sadalom érdekeit is szol­gálják, mert a hatékony­ságot, a minőséget a fo­kozódó exportfeladatok jobb megvalósítását ösz­tönzik, illetve a nagy ér­tékű termelőberendezések jobb hasznosítását segí­tik elő a második és a harmadik műszakok ki­­szélesítésével. A munkások és az al­kalmazottak átlagkerese­te 1976—1977-ben együt­tesen 13 százalékkal emelkedett a fogyasztói árszínvonal pedig 9—9,2 százalékkal. A munkások és alkalmazottak reálbére 3,0—3,5 százalékkal nőtt, s ez az emelkedés alap­vetően 1977-ben követke­zett be. A lakosság reál­jövedelme a két évben együttesen 5,1, a lakosság fogyasztása 6,1 százalék­kal nőtt, évi átlagban 2,5, illetve 3,0 százalékkal. Az életszínvonal össze­tevői közé tartozik a rendszeresen javuló és mind bővebb választékot nyújtó ellátás. A mun­kások, a lakosság véle­ménye erről összességé­ben elismerő. Ugyanak­kor mind többet kell ten­ni az áruelosztás és a minőség javításáért, s a kiszolgálás fejlesztéséért. Tízezer szakszervezeti év­és kereskedelmi ellenőr csaknem 40 ezer ellenőr­zést végzett 1977-ben. A tartalmában és hatékony­ságában is jobb áruter­melés és kereskedelmi munka segítette a fo­gyasztói igények érvé­nyesülését. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy még sok a vásárló érdekeit sértő jelenség­­rűsége. Mind a fejlesz­tés, mind pedig a fenn­tartás ügyeiben kevésbé érvényesül az úgynevezett „maradékelv”. A szociál­politikai feladatok terve­zése lehetővé tett­­e a dol­gozók igényeinek és a pénzügyi lehetőségeknek a jobb összehangolását Nagyrészt ennek eredmé­nyeként a termelő ágaza­tokban 1976—1977-ben jelentősen emelkedtek — 1975-höz viszonyítva — a jóléti célú kiadások. A jóléti és kulturális kiadá­sok 1976-ban 22 százalék­kal nőttek, összege elér­te a 4,9 milliárd forintot. 1977-ben az ilyen célú kiadások várhatóan to­vábbi 8—10 százalékkal javultak. Örvendetesen emelked­tek a gyermekintézmé­nyek létesítéséhez és fenntartásához, az üzemi étkeztetés korszerűsítésé­hez, lehetőségének bőví­téséhez való hozzájárulás összegei. A vállalatok to­vábbra is nagy összegeket fordítanak dolgozóik la­kásépítésének támogatá­sára Mind ismertebbé és népszerűbbé­­ válik a szakszervezeti jogsegély­szolgálat. Az érdekvéde­lem e formája sok segít­séget —­ eddig több mint százezer ügyben — nyúj­tott már dolgozótársaink­nak. A jogi tanácsok, fel­világosítások, a beadvá­nyok megszerkesztése — esetenként eljárás a pa­naszos ügyeiben — hasz­nos tanulságot nyújtanak ahhoz is, hogy miben és hol szükséges jobb tájé­koztatást adni, melyik hivatal, intézmény mun­kájában vagy éppen mely jogszabályokban vannak olyan fogyatékosságok, amelyeken változtatni kell. A szakszervezetek irá­nyításával, közreműködé­sével évenként csaknem egymillió dolgozó része­sül szakszervezeti vagy vállalati kedvezményes üdülésben. Bár a férő­helyek száma, az ellátás minősége és a központi, vállalati költségráfordítá­sok gyorsan növekednek, az igényeket a jövőben sem lehet kielégíteni. Szükség van arra, hogy a szakszervezetek — a tanácsülés határozatának megfelelően — követke­zetesen érvényesítsék az elosztásra vonatkozó elő­írásokat. Az üdültetési munka legvitatottabb kérdése a beutalójegyek odaítélése. A dolgozók megelégedé­sére ezt csak akkor le­het helyesen megoldani,,, ha ezen a területen is következetesen érvénye­sül a demokratizmus, a beutalójegyek elosztásá­nak nyilvánossága. Ennek módja a szakszervezeti bizalmiak és csoportok egyetértési jogának kö­vetkezetes érvényesítése. Ats et vises itt rests ti I juriseistiori

Next