Népszava, 1978. január (106. évfolyam, 1-26. sz.)

1978-01-06 / 5. szám

S­ok az áru, kevés a vevő Káposztódömping — Sütni való lök és fejes saláta Továbbra is almabőség A nagy családi lako­mái­ után érezhetően megcsappant a piacok forgalma. Sok az áru, ke­vés a vevő, röviden így lehetne jellemezni az esztendő első hetének zöldség-gyümölcs kínála­tát. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a január, február amolyan holt­­idénynek számít ebben a szakmában. Az áru a raktárakból érkezik, a té­li készletek képezik az ellátás bázisát. Az árak nemigen mozognak, bár lassan a tárolási költsé­gek, a selejtezés, a szál­lítás „hatással lesz", a vá­sárlók pénztárcájára. Többfajta burgonya, jó minőségű vöröshagyma és fokhagyma várja to­vábbra is a vevőket. Bur­gonyából az elmúlt na­pokban lényegesen keve­sebb fogyott, mint a szo­kásos heti átlag, és ke­vesebbet értékesített a szövetkezeti kereskede­lem fejes káposztából, kelkáposztából és vörös­káposztából is. Mindhárom fontos téli főzelékféle ára változat­lan. A fejes káposzta ki­lója 4 forint, a kelká­poszta 5,60, a vöröská­poszta 5 forintba kerül. Gazdag a januári leves­zöldség-kínálat, a mosott sárgarépa kilója 6 forint, ez egy forinttal drágább, mint az ünnepek előtt vol­t, a gyökér­ 9.60-ba ke­rül, és va­n igény szerint karalábé — 5 forintért —, zeller 9.60-ért. A tél olcsó vitaminfor­rásai is bőségesen kap­hatók: a feketeretek ki­lója 4 forint, a cékla vál­tozatlanul 5 forint, a süt­ni való tök 3.60-ba ke­rül. Sok helyen kínálnak füzérbe kötött cseresz­nyepaprikát — 26 forin­tért— és tormát, amely­nek 26 forint kilója. A nagy szaküzletekben mindig találni üvegházi paradicsomot, 36 forint egy kiló, friss fejes sa­látát 4,80-ért, és újdon­ság a metélőhagyma — népszerű nevén­­a snid­­ling —, pohárban 10 fo­rint. A hét végére friss gombát várnak, a cham­pignon kilója 46 forint, a laskagomba 40 forint. Továbbra is bőséges az almakínálat, Jonathánon kívül starking, golden delicious állandóan kap­ható. Az első osztályú kilója 9,60, a harmadosz­tályú most 3 forintba ke­rül. Kisebb mennyiség­ben még kínálnak kör­tét, 9 forintért, és szőlőt, 38 forint egy kiló. A dé­­ligyümölcsök közül n­a­ra­ncs rendszeresen, ba­nán al­talmankén­t kapha­tó, és van sok helyen kubai narancson kívül grape-fruit, dobozos da­tolya is. A citromellátás folyamatos. K. 1. ÚJ­ÉV, ÚJ GÉPEK Csütörtökön megindul­tak azok a nagy telje­sítményű gépek a győri Graboplast Pamutszövő és Műbőr Gyárban, ame­lyeket az új beruházás keretében szereztek be. A műbőrgyártás korsze­rűsítésére, a gyártmány­­szerkezet gazdagítására tavaly kezdtek 1,2 mil­liárd értékű fejlesztést. Az idén 38 millió négy­zetméter terméket állíta­nak elő, ez 1 millióval több a tavalyinál. Járhatatlan utakon jár A Zsiguli család új tí­pusa, a Niva, a csütör­tökön megnyílt brüsszeli nemzetközi autószalon legfőbb szovjet kiállítási tárgya. Elsősorban vidé­ki használatra készült, a nagyobb méretű abroncs ugyanis lehetővé teszi a közlekedést szinte járha­tatlan utakon is. A Niva motorja 85 lóerős, maxi­mális sebessége óránként 130 kilométer. Meteorológiai jelentésünk MAI PROGNÓZIS Erős északi szél, h­id­eg idő Az Alpok és a Kárpá­tok vidékének időjárását az északi áramlással gyor­san dél felé vonuló hideg léghullámok határozzák meg. Hatásukra a felhő­átvonulásokat sokfelé kí­séri kisebb havazás, át­futó hózápor. Ezzel egy­­időben Észak-Európában az egymást követő külön­böző hőmérsékletű óceá­ni léghullámok okoznak változékony, csapadékos időjárást. Hazánkban csütörtökön a derült időt, átmeneti felhősödés váltotta fel, elszórtan néhány helyről kisebb havazást, hózáport jelentettek. Az erős észa­ki szelet többfelé kísér­te viharos szélroham. A kora délutáni órák hő­mérséklete az ország nagy részén mínusz 2 és plusz 2 fok között volt. VÁRHATÓ IDŐJÁ­RÁS: általában kevés fel­hő, számottevő mennyisé­gű havazás nem lesz időnként még erős északi szél. A hőmérséklet csúcs­értéke mínusz 3 és plusz 1 fok között lesz. A Duna Budapestnél 228 cm. e a 3 S Város 3 8 5 . 1.§ s 26 = . a. c ■s­­cc e Moszkva —1—4 Helsinki —8—11 Stockholm —1 —6 Madrid 100 Athén— 5 Kairó 18 10 Berlin4 —2 Varsó1 —4 Prága3 —2 Bécs3 —3 Belgrád2 —3 Bukarest2 —4 Budapest 0—3 Győr —1—4 Szombathely 0—4 Zalaegerszeg 0 —5 Siófok 0—3 Pécs 0 —3 Kecskemét 0 —4 Miskolc —2—5 Debrecen —1—4 Szolnok —1 —4 Szeged — 1—4 Békéscsaba — 1 —3 Térképünk a január 6-i, 13 órai időjárási helyzetet ábrázolja ! 4 Színek, fazonok, ruhák Három és fél, négymil­­liárd forint értékű felső­ruházati cikket kínál az ipar 1978 őszére, felére a belkereskedelemnek. A választék ismertetésére a konfekciógyárak, szövet­kezetek termékeikből ezer — női, gyermek-, férfi- és fiú- — modellt ■vonultattak fel a KGM Technika Házában csü­törtökön megnyílt ter­mékbemutatón. Január 11-től 26-ig bel­kereskedelmi üzletkötési tárgyalássorozatot ren­deznek, amelynek során lekötik a hazai boltok, áruházak számára igé­nyelt mennyiségeket. A jelenlegi árubemutató minden eddiginél jobban tükrözi a piac előre jel­zett igényeit. Az iparvál­lalatok nagyobb súlyt helyeztek az alapanya­gok, a színeik és a fazo­­­­nok választékára. A konfekcióipari válla­latok és szövetkezetek gondoltak a méretválasz­ték­ bővítésére is. Időben egyeztették az előző év tapasztalatai alapján, hogy milyen méretekből kell hiányt pótolni. A hosszúra nőtt, sovány ka­maszok és az alacsonyabb molett nők remélhetőleg könnyebben találnak majd megfelelő méretű ruhákat. A fiataloknak szánt választékot a diva­tos fazonok, az élénk színek, az újszerű anyag­minták sokfélesége jel­lemzi. Hóvihar tombol L­engye­lországban A hetek óta tartó szo­katlanul enyhe idő után hóviharokkal tért vissza Lengyelországba a tél. A hőmérséklet csupán né­hány fokkal süllyedt fagypont alá, de a hava­zás és a viharos erejű szél az utóbbi 48 órában súlyos problémákat oko­zott. A Beszkidek má­sodrendű útjain méteres hóakadályok keletkeztek. Több mint 3 ezren dol­goztak az elektromos há­lózat vihar okozta hibái­nak elhárításán. Tovább épül és Adria Csütörtökön, 10 napos pihenő után folytatta a­z Adria Kőolajvezeték ma­gyarországi szakaszának építését a siófoki Kőolaj­­vezetéképítő Vállalat kol­lektívája. A jugoszláv or­szághatártól Kára közsé­gig 85,1 kilométer hosz­­szúságban halad majd a vezeték. A múlt évben már több mint 300 ezer köbméter földet mozgat­tak meg az építés során. Most hamarosan befeje­zik a terepelőkészítési munkákat, 20 kilométer hosszon, 30 kilométeren pedig csőfektetést, he­gesztést és szigetelést vé­geznek. tésztagyár Új tésztagyártó beren­dezések érkeztek a gyer­­melyi Petőfi Tsz-be. Ez­zel az ország legnagyobb tésztagyárává fejlődik az üzem. A bővítést még ebben a negyedévben be­fejezik, és az eddigi 750 vagon helyett évente 1200 vagon tésztát gyár­tanak majd. Az Iparművészeti Főiskola textiltanszékén a hallgatók az általános textilismer­etek elsajátítása után két és fél évet területük technológiájának megismerésével és tervezéssel töltenek (MTI Fotó : Hadas János felvétele) A­­­jabb áldozatokat követeli a győri robbanás A Győri Magyar Vagon­és Gépgyár vasúti jármű­gyárának öntödéjében tör­tént szerdai robbanásnak eddig négy halálos áldo­zata van. Karsai László 59 éves hegesztő, győri, Szen­enyei Jenő 34 éves kőműves, győrszentiváni, Pánczél Zoltán 52 éves kemencekőműves, győri, valamint Varga Kálmán 52 éves kőműves, győrúj­­baráti lakos. Súlyos égési sérüléssel kórházban kezelik: Vörös István 34 éves olvasztár, győri, Bolla Alajos 51 éves olvasztár, sokoropát­kai. Fűzi Imre, 39 éves kőműves, győri, Elek Mik­lós 47 éves olvasztár, mo­­sonszentmiklósi, Nagy Ferenc 58 éves villanyhe­gesztő, győrszentiváni, Molnár Albert 49 éves művezető, győri és Kö­vecs Miklós 38 éves mű­vezető, győri lakost. Új ruhában a vasmunkások üdülője Hévízen csütörtökön is­mét vendégeket fogadott a vasmunkások felújított üdülője. A 30-as években épült, egykori Pátria Szálló, amely 1949 óta áll a szakszervezeti üdültetés szolgálatában, időközben korszerűtlenné vált, fel­újításra szorult. Csaknem kétéves munkával és mintegy 8 millió forintos költséggel korszerűsítet­ték az üdülőt, kicserél­ték bútoraikat, s központi fűtéssel látták el. A csak­nem 200 személyes üdülő újbóli megnyitásával Hé­víz téli üdülőházaiban je­lenleg egyidejűleg­ már 1100 vendéget fogadhat­nak. AUTOMATA RAK­TÉR Folytatják a vasútvo­nalak korszerűsítését a MÁV miskolci igazgató­ságának területén. A múlt évben befejeződött a Hatvan—Miskolc—Me­­zőzombor közötti mint­egy 160 kilométeres sza­kasz felszerelése automa­tikus berendezéssel. A következő ütemben a Fel­­sőzsolca és Hidasnémeti közötti nemzetközi vona­­lat látják el az állomá­sokon korszerű berende­zésekkel, a pályán pedig automatikus térközbizto­­sítókkal. A közúti keresz­teződéseknél fénysorom­pókat szerelnek fel. Az automatikus berendezések lehetővé teszik, hogy Miskolcon központi for­galomirányítást valósítsa­nak meg. 4*gtsg1*uga­tás(»k istóriában Tűz pusztított csütörtö­kön hajnalban ,Róma bel­városának tucatnyi üzle­tében és hivatalában. Sen­ki nem sérült meg, de az anyagi károk jelentősek. A rendőrség és a tűzol­tók is úgy vélik, hogy a tüzeket szándékos gyújt­o­­gatás okozta. A tűzoltók­nak több helyen acélre­­dőnyöket kellett átvágni­uk, hogy behatolhassanak az üzletekbe és körülbe­lül egy óra alatt sikerül­ a lángokat mindenütt megfékezniük. N­ÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPON­TI­ LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesz tő: Siklós János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat, VII. kerület, Rákóczi út 34 Telefon: 12?4—819 Postacím: 1964 Budapest Felelős kiadó: dr Luth Péter, a Népszava Lapkiadó Vállalat Igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) hírlapkézbesítő posta­hivataloknál, a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133—1701 ­ Fiataloknak szakmatanuláshoz jó lehetőséget kínál a CHINOIN Gyógyszergyár. Emelt szintű kiképzés, vállalati ösztöndíj, fiúknak kollégium, sportolási lehetőségek. Érdeklődni és jelentkezni lehet: CHINOIN oktatási osztály Postacímünk: 1325 Budapest, Pf 110 Címünk: Budapest, IV., Tó utca 1—5. Telefon: 290—900 531 mellék. (X) Vidi, a csodakerteket Baranyában természet­védelmi területté nyilvá­nították a volt főúri, kas­télyok parkjait. Az egy­kori „csodakertek"’ így mindenki által látogat­ható arborétumokká vál­tak. A 10 gyönyörű élő­fa-gyűjtemény összterüle­te megközelíti a 80 hek­tárt. A XVIII—XIX. században telepített par­kok nem egy fa- és cser­­jeritkaságot őriznek. A Zengő-hegy oldalában, a tengerszint felett 400—500 méter magasságban levő püspökszentlászlói park a lelőhelye a legszebb mai gyar vadvirágnak, a va­don termő pünkösdi ró­zsának. A szakemberek elkészítették az arborétu­mok rekonstrukciós ter­vét. MONOGRÁFIA A CSENDES-ÓCEÁNRÓL Tízkötetes monográfiát állítottak össze szovjet tudósok a Csendes-óce­ánról. Az évtizedes kuta­tások eredményeit össze­foglaló mű a Csend­es­óceán fizikai, vegyi, bio­lógiai és meteorológiai sajátosságairól tartalmaz adatokat. HÁRMAS IKERBORJAK Szármas ik­erborjakat ellett Gyulán a Kőröstáj Termelőszövetkezetben egy magyartarka tehén. Az újszülött állatok egészsége kielégítő, mind­három életben maradása biztos. — Fehérben Vas me­gye. Sűrű hózápor zúdult csütörtökön reggel Vas megyére. A közúti közle­kedés lassúbb, hóriadót rendeltek el, az utakon még a kora délelőtti órák­ban megkezdték a hóel­takarítást.

Next