Népszava, 1978. március (106. évfolyam, 51-76. sz.)

1978-03-01 / 51. szám

197­8. március 1. A­mrói lelkiism­ereti A minőségi ellenőr a vállalat dolgozója. Befo­lyásolja-e ez a termék minősítésében? Ha igen, milyen mértékben? Két vállalatnál érdeklődtem. Elsőként a Duna Cipő­gyárban. Felsőbőrraktár. Az asz­talon szétterítik a bőrt, nézik, melyikből milyen modell készüljön? A bőr minőségéről az egyik mi­nőségi ellenőrt, Radnóti Sándort kérdezem. 10 éve dolgozik ebben a be­osztásban, szakképzettsé­ge: cipész. — Két malom közt őr­lődünk. A bőrgyárakban az átvételnél és utána itt, a cipőgyárban is. Az érdekek nem azo-A raktárból a felsőbőr a szabászatra kerül. Gép gép mellett áll. Sablon­késekkel vágják ki az al­katrészeket. A minőségi ellenőr, Reszkető Mihály­­né, kilenc éve ül az egyik sor végén. A kiszabott alkatrészeket vizsgálja, nem vékonyabb, nem gyűrött-e a bőr. A seb­helyeket krétával megje­löli, majd visszaküldi a „feladóinak”, szabjon be­lőle valami mást, de úgy, hogy a hibás rész „kiessen”. — Ilyenkor nincs vita? — kérdezem. — Előfordul. De így mégsem engedhetem to­vább — mutatja felém a kiszabott alkatrészt, ame­lyen gombnagyságú he­lyen vékonyabb a bőr. — Kaptalán ez a hiba ké­sőbb előtűnne, de akkor már munka van benne. A tüzedében varrják össze a felsőrészt. Nem mindegy, hogyan. Ezt el­lenőrzi többedmagával Kovács Jánosné. Elsősor­ban azt nézi, nincs-e hi­bás tűzés. Egy-egy mű­szak alatt 30—50 rosszul összevarrott felsőrészt is „talál”. — Nem örül az, akinek visszaküldöm — mondja. — Emiatt persze vitat­kozunk, de hát ez a mun­kánkkal jár. A következő munkafo­lyamat a cipő „összesze­relése”. Ez már futósza­lagon történik. Minden „körnek” két minőségi ellenőre van. Az 53-as „kör” végén Cseviczky Istvánná ül a szalag mel­lett. Társa beteg, így egy műszak alatt kétszeres mennyiséget, 1000 párat vizsgál meg. Négy éve helyezték ide, korábban felsőrészkészítőként dob­­osak. A bőrgyárak sze­retnék, ha elfogadnák az ő minősítésüket. Ezt vi­­­szont nem mindig en­gedhetnék meg a cipő­gyáriak. Átveszik ugyan a bőrt, de alacsonyabb osztályban. Miért? Kény­szerhelyzetben vannak. A termelés nem állhat le. A cipőgyár szabászainak azonban nem mindegy, milyen bőrt kapnak. Ha nagy anyagveszteséggel tudnak csak dolgozni, csökken a keresetük. A szabász a minőségi ellen­őrt okolja, miért nem né­zi meg jobban, mit vesz át? — Itt hamar kikészül idegileg az ember — mondja Radnóti Sándor. gozott. A szalag megy, a munka nem állhat. Köz­ben beszélgetünk. — Hogyan minősít? — A vevő szemével. Megvenné­n-e azt a cipőt vagy sem — mondja, és a vizsgált párt cipője II. osztályú bélyegzőt nyom: exportra nem mehet... Előző nap 33 párat mi­nősített II. osztályúnak. De a raktárból — ahol a bel- és külkereskedelmi vállalatok ellenőrei szú­rópróbaszerűen vizsgál­ják a cipőket — előfor­dul, hogy még 10—40 pá­rat visszaküldenek. Gle­­viczkyné nem vette vol­na észre, hogy azok hi­básak? — De észrevettem. Csakhogy ezek esztétikai­lag voltak hibásak. Ez pedig szubjektív elbírálás alá esik — magyarázza. — Szerintem a vevőt ká­rosodás nem érte volna. Ráhagyom. — Mitől függ a kerese­te? — Ha a szalag 1 szá­zalékkal túlteljesíti mi­nőségi tervét, 450 forint prémiumot kapok ha­vonta. Érdekem tehát, hogy minél több jó mi­nőségű cipő készüljön. Mit tehet­ a minőségi ellenőr ennek érdeké­ben? Nagyon sokat. Pél­dául, ha észreveszi, hogy „baj van” a cipőkkel, odamegy a dolgozóhoz, s figyelmezteti: ragassza le rendesen a kérget, ne maradjon a cipőn ragasz­tó, tüntesse el a horzso­lást és így tovább. A többség megszívleli a fi­gyelmeztetést, és javít a munkáján, de vannak, akik ilyenkor a legszíve­sebben a pokolba kíván­nak a minőségi ellenőrt. — Néha a művezetővel is szembekerülök. Igyek­szem megvédeni az iga­zamat. Ha nem sikerül, hívom az osztályvezetőt. A vállalat gyártmány­ellenőrzési osztályvezető­je Csomós Lajos, 10 éve helyezték ebbe a beosz­tásba. — Nem könnyű a hely­zetünk — mondja. — A minőségi ellenőr a vál­lalat alkalmazottja, fize­tését, prémiumát, nyere­ségrészesedését innen kapja. Mégis gyakran szemben áll a gyár, il­letve a saját érdekével. Például: a szalagon nem tartják be a technológiai előírásokat, vagy hanya­gul dolgoznak. Szót kell emelni ellene. Ez termé­szetesen nem tetszik. A vezetők is „pattognak”, nem lesz meg a terv. Ez igaz, de ha rossz cipő ke­rül le a szalagról, az még nem jelenti a terv teljesítését. Sőt! — Hogyan egyeztetik a kétféle érdeket? — Ez lelkiismereti kér­dés. Az ember látja, ez A vállalat minőségi el­lenőrei 1977-ben 4 mil­lió pár cipő alapanyagát és 2,5 millió pár minő­ségét ellenőrizték a köz­ponti telepen. A terme­lés 93,3 százalékát I., az 5,9 százalékát II. osztá­lyúnak, a fennmaradó tö­redéket szabványon kívü­linek minősítették. A gyárban az exportra gyártott cipőket a Mert, a belföldi fogyasztásra készülteket pedig a Ru­­mes (Ruházati Minőség­­ellenőrzési Szervezet) em­berei veszik át. A Ru­­mes 1977-ben a cipők 30,8 százalékát adta vissza. Minderről a minőségel­lenőrzés főosztályvezető­je, Soponyai István tá­jékoztat. Hogyan fordul­hatott elő, hogy a bel­földi eladásra készült ci­pők közel egyharmadát visszaadta a Rumes, hol­ott előzőleg átmentek a minőségi ellenőrök ke­zén? Jogosak voltak a ki­fogások? — Többségükben igen — válaszolja a főosztály­­vezető. — Egyébként a cipők minősítése nagyon szubjektív, és ellenőrein­ket a vállalati érdek is befolyásolja. Ez alól — — olykor a Rumes sem kivétel, akkor is kifogást Döntsék el­re, tovább­mehet-e a hibával a ci­pő? Én mégiscsak az üzem beosztott dolgozója vagyok, a cipő jó, ez mehet, ez nem jó, nem mehet. Per­sze, az esztétikai hibák­nál más a helyzet. Első­sorban az olcsóbb áruk­nál. Az kisebb szépséghi­bával még elmegy. Néha én is a vállalat érdekét nézem. Máskor szembe­helyezkedem azzal, de a döntés joga nem az enyém, legfeljebb nem teszem rá az általam ki­fogásolt termékre a meó pecsétjét, még akkor is, ha azt mondják: egy ke­nyéren élünk. A Duna Cipőgyár köz­ponti telepén 65 minősé­gi ellenőr dolgozik. A legjobb szakmunkásokból igyekeznek kiválasztani őket. Ez azonban nem mindig sikerül, ugyanis bérük a kiemeléssel ál­talában 20—25 százalék­kal csökken. A lelkiis­mereti problémákon túl ez sem teszi vonzóvá ezt a munkakört, emel, ha a hiba nem za­varta volna a vevőket. De kérdezzük meg a másik felet is, hogy mi­lyen hibákkal adták vissza a cipőket a Rumes ellenőrei? A cipő- és bőr­­díszműáru-csoport veze­tőjétől, Pados Jánostól érdeklődöm. — A lábbelik 65—70 százalékát esztétikai hi­bák miatt adtuk vissza. Néhány ezekből. Nem párhuzamos az öltés, rán­cos az orr, hullámos a kéregrész, ferde a fűtő­rész. Szubjektívek len­nénk? A vevő a pénzé­ért hibátlan árut akar venni. Ez jogos igénye. A többi cipőt már ko­molyabb hibákkal adtuk vissza. Például: nem zárt megfelelően a talp, leszaladtak az öltések, berepedt a pánt és így tovább. — Mi a véleménye az üzemi minőségellenőrzés­ről? — Romlott a minősítés erkölcse — mondja rö­viden, s hozzáteszi még: — És ez nemcsak a Du­na Cipőgyárra vonatko­zik. (Következik: Senki sem töri magát) Bán Ernő M­­ét malom közt Cipők — szépséghibával Egy kenyéren élnek A minősítés erkölcse Mint atinisztérium­ és az OKMSZ intéct,citésc Alku­trésnek — Infuruiúciócsere — ,Nem a kínálatot csökkenteni Az igényeket és a ka­pacitást egybevetve a gép­ipar az idén tíz százalék­kal, 1,2 milliárd forint ér­tékben több vas­műszaki cikket ad a belkereskede­lemnek, mint a múlt év­ben. A KGM, a Belkeres­kedelmi Minisztérium és az OKISZ vezetői a na­pokban egyeztették a gép­ipar idei vállalásait, az el­látás további javításával kapcsolatos feladatokat. Az ipar olyan fontos ter­mékekből, mint például a hűtőszekrény, mosógép, porszívó, televízió, csavar­áru és így tovább — ösz­­szességében kielégíti a ke­reskedelem, illetve a la­kosság várható igényeit, a gáztűzhely, radiátor, hús­daráló stb. azonban — bár többet szállítanak, mint ta­valy — nem ígérkezik ele­gendőnek. Nem kielégítő még az alkatrészellátás sem. A két minisztérium ezért az idén fokozottab­ban ellenőrzi a folyamatos alkatrészgyártást, s ha ár­problémák vagy pénzügyi eszközök hiánya zavarja a termelést, közösen intéz­kednek a megfelelő ellátás érdekében. Az utóbbi időben külön­böző okok miatt csökkent a füstcsőgyártás, ami ta­valy ellátási hiányossá­gokhoz vezetett. A hiány — amennyiben az iparban nem találnak megoldást — csak drága tőkés importtal pótolható. Ezért az OKISZ-t kérték fel a meg­felelő kapacitás megte­remtésére. Ellentmondás tapasztalható az ipari tá­jékoztatás és a kereskedel­mi gyakorlat között is. A szarvasi Fémipari Szövet­kezet például egy új gép­sor beállításával évi 400 ezerre növelte húsdaráló­gyártási kapacitását, en­nek ellenére továbbra sem vállalkozott a belkereske­delem mintegy 120 ezer darabos megrendelésének teljesítésére. A két tárca és az OKISZ vezetői — különös tekintettel a gazdaságos termékszerkezet kialakítá­sából adódó közös teen­dőkre — igen fontosnak tartják az ipari és a szö­vetkezeti, valamint a ke­reskedelmi vállalatok kap­csolatának továbbfejlesz­tését, a szervezett infor­mációcserét. A KGM in­tézkedéseket tervez az ipa­ri termékszerkezet meg­változtatásával összefüggő követelmények szabályo­zására. Előírja például, hogy a gyártás megszün­tetésének szándékáról a vállalatok kötelesek meg­rendelőiket és az illetékes minisztériumokat jó előre tájékoztatni. Lakossági cé­lokat szolgáló termék gyártása csak akkor szün­tethető meg, ha az érintett vállalat a belföldi megren­delőkkel erről előzetesen megállapodott; előfeltétel, hogy megbízhatóan ren­dezzék a termelés átadá­sát, vagy intézkedjenek más forrásból, importból való beszerzésre, s min­denképpen oldják meg az igények folyamatos kielé­gítését. ­ Hazai beton­pászma Mintegy másfél millió dollár értékű, az autó­pályák építésénél haszná­latos betonpászma im­portját teszi feleslegessé az a beruházás, amely a miskolci December 4. Drót­művekben az idén kezdődik. A betonpász­mát, amely sodrott acél­huzalokból áll, az autópá­lyák, hidak és más mű­tárgyak készítéséhez hasz­nálják. NÉPSZAVA Szakipar Tizennégyezer ember munkáját takarítják meg Korszerű technika futószalagon — Országos hálózat Egy ajtó hat másod­te­re Ma már a gyerekeknek is természetes, hogy a la­kás gyárban készül. A házgyárak ontják a pa­neleket, s a jövő útja: egész lakásegységek, pél­dául vizesblokkok, fürdő­szoba-térelemek kerülnek ki az üzemekből. A nálunk meghonosodott házgyári technológia a legkorsze­rűbbek közé tartozik a vi­lágon. A lakásra várók sokszor elsétálnak leendő ottho­nuk előtt. A kép azonban csalóka: a falak állnak ugyan, hiszen a panelek összeszerelése gyorsan megy, a beköltözésre még­is hónapokig kell várni, amíg befejezik munkáju­kat a szak- és szerelő­iparosok. Hogyan lehet utolérni az építést, iparosítani, gépesí­teni a lakatos, asztalos, bádogos, parkettás, tapé­­tás, burkoló, vízszerelő és egyéb, összesen több tucat munkafázist? Az Építés­ügyi és Városfejlesztési Minisztériumban és az OMFB-ben kidolgozott tervek szerint központi telepek létesítésével. Erről tartott előadást a napok­ban az Építőipari Tudo­mányos Egyesület ülésén Harmos Károly építész­­mérnök, az ÉVM osztály­­vezetője. A befejező munkák ipa­rosításához megfelelő hát­térre van szükség. Ezt már évekkel ezelőtt nem egy építőipari vállalat felis­merte és saját üzemeket hozott létre. A tervek sze­rint ezekből alakul ki a központi telepek rendsze­re, amely behálózza majd az egész országot. Egy te­lepre átlagosan mintegy 300 millió forintot fordí­tanak. A terv megvalósulása 42 bázis létrehozását je­lenti — ebből nyolc tel­jesen új lesz, a többi pe­dig a meglevők továbbfej­lesztése —, s mindez ösz­­szesen körülbelül annyiba kerül, mint hat házgyár. A telepeken fedett csar­nokokban folyik majd a munka, tehát ismét több ezer építőipari dolgozó ke­rül korszerű ipari munka­­körülmények közé. Azokat az asztalos, lakatos, cső­szerelő, mázoló és ács­munkákat végzik majd el, amelyek viszonylag kevés eszközt igényelnek. Sok közöttük a kisszériás, vál­tozó, egyedi feladat, ame­lyeket nagyipari módsze­rekkel nem lenne gazdasá­gos elvégezni. Az ajtókat, ablakokat például ma is a legtöbb helyen a sok száz éve be­vált ecsettel mázolják, a­ korszerű telepeken azon­ban — mint amilyen már működik Székesfehérvá­ron, csaknem 800 dolgozó­val — hat másodperc ele­gendő ahhoz, hogy egy aj­tót festékszóró pisztollyal lefessenek. Az elképzelé­sek szerint a telepek a hozzájuk tartozó körzet bármelyik vállalatának megrendelését teljesítik. Az ÉVM-ben készült térképek világosan mutat­ják: a szak- és szerelő­ipari kapacitás az ország úgynevezett ipari tenge­lyében — a Dunántúltól a borsodi iparvidékig — nagyjából biztosított, de másutt sok még a fehér folt. Ezek eltüntetésére már megépült a Heves és a Zala megyei telep, és 1980-ig átadják a bara­nyait és a szabolcsit Ugyancsak addigra épül fel több nagy fővárosi vállalat ,,kombinátja”, a többi között a Budapesti Lakásépítő Vállalaté, az Országos Szakipari Válla­laté és a Csőszerelőipari Vállalaté. A tervek szerint létre­hoznak majd guruló mű­helyeket is, amelyek a helyszínen állítják össze a termékeket. A telephálózat kialakítása nagy megtaka­rításokat hoz majd a szállításban, hiszen nem kell minden anyagot kü­­lön-külön az építkezésre vinni, oda már olyan formában jutnak el az egyes alkatrészek, hogy azokat a helyszínen csak szerelni kell. A jobb mun­kaszervezés és a gépesítés következtében pedig mint­egy 14 ezerrel kevesebb ember munkájára lesz szükség. Varga Zsuzsa 3 L­egértékesebb dolgunkrólA Központi Statisztikai Hivatal évek óta az üzemi balesetek csökkenését jelzi. A csökkenés üteme azonban az utóbbi években lelassult. 1976-ban még mindig 2,3 millió táppénzes nap üzemi balesetekből eredt, és emiatt na­ponta nyolcezren hiányoztak a terme­lésből. A helyzet tavaly sem változott lénye­gesen. Az 1976. évi 94 592-vel szemben 1977-ben 91 851 üzemi baleset történt. Javult a foglalkozási ártalmak okozta megbetegedések és a szakmunkástanu­lókat ért balesetek aránya is. De amíg például a keszonbetegségek és a nö­vényvédő szer okozta ártalmak mérsék­lődtek, a­­szilikózisbetegek vagy a fog­lalkozási fertőzésben szenvedők aránya megnövekedett. A halálos baleseteknél viszont lassú csökkenés helyett emelkedés tapasztal­ható. Tavaly 363-an, tavaly előtt pedig 349-en vesztették életüket üzemi sérü­lés miatt. Elsősorban a közlekedésben, a mezőgazdaságban, az építő-, az élel­miszer- és a vegyiparban kedvezőtlen a helyzet. A halálos sérülések 50 száza­léka változatlanul a közlekedéssel füg­gött össze, a második helyre a tárgyak és személyek esése, valamint az omlás­ból eredő tragédiák sorolhatók. És emelkedett az áramütésből eredő halá­los balesetek száma is. A számok kapcsán nem árt rámutat­ni: hajlamosak vagyunk rá, hogy túlér­tékeljük, ha mondjuk kettővel kevesebb a baleset, mint az előző évben. Merő­ben helytelen, kegyetlen dolog lenne pedig a tavalyi 363 halállal végződő üzemi balesetet holmi bázisnak felfog­ni. Hiszen az emberi tragédiából egy is sok! De hogyan lehetne határozottan előbbrelépni? Először is az érvényes előírások betartásával. A Miniszterta­nács a múlt év végén foglalkozott az egyéni védőfelszerelés, védő- és mun­­karuhaellátással. Elrendelte egyebek között, hogy az alapvető életvédelmi eszközként nyilvántartott ötvenféle fel­szerelés gyártását és forgalmazását biztosítani kell. A könnyűipari minisz­ternek például a munka- és védőruhák mérettartóságát és minőségét kell ga­rantálnia. A nehézipari miniszter azt a feladatot kapta, hogy az illetékesekkel együtt az év végéig dolgozza ki az or­szágos légzésvédő állomás tervét, ter­jessze az Állami Tervbizottság elé, majd ezt követően valósítsa meg a ter­vet. A belkereskedelmi miniszternek abban kell intézkednie, hogy a közfo­gyasztási cikként is használható eszkö­zöket az egész országban meg lehessen vásárolni, járásonként legalább egy he­lyen, és természetesen a megyeszékhe­lyeken. E­zután a termelés irányítóin és a szakszervezeteken a sor, hogy eze­ket a védőfelszereléseket valóban használják is. Példamutatással, nevelés­sel, végső esetben pedig figyelmeztetés­­sel rászoktatni akiket kell, hogy szemé­lyes védelmük érdekében használják ki a felszerelések adta védelmet. Ez évben a SZOT plénuma is tárgyal­ja a szakszervezetek munkavédelmi te­vékenységét. Több mint tíz év munká­ját tekinti majd át, változatlanul abban a szellemben, hogy mind az állami, mind a szakszervezeti vezetők mellé­ és nem alárendelt feladatnak tekintsék a munkavédelmet és a termelést. Mert a munkavédelem elválaszthatatlan ré­sze a vezetői tevékenységnek csakúgy, mint a termelésnek: mind a kettő az ember jobblétét hivatott szolgálni. E tényből más is következik. Például az, hogy a munkavédelmi feladatok meghatározása az állami, a miniszteriá­lis szervek kötelessége. A termelés irá­nyítóinak dolga pedig megvalósítani azokat. Következésképp a szakszerve­zeti munkavédelmi felügyelők ellenőr­zést gyakorolnak mind a feladatok meghatározása, mind a végrehajtás megszervezése és a megv­alósítás fölött. Más szóval: a szakszervezeti testületek­nek mindenekelőtt politikai, mozgalmi eszközökkel kell a megvalósítást szol­gálniuk. Helyesen teszik a szakszervezeti tes­tületek és a munkavédelmi felügyelők, ha az egészséges és biztonságos mun­kakörülmények megteremtése érdeké­ben, már a beruházások tervezésénél hallatják szavukat. A következő lépés, hogy a kivitelezést figyelemmel kísér­jék. Tervezzenek konzultációkat a meg­valósítás közben, nehogy az üzembe he­lyezéskor kelljen nemet mondani. T­ovábbra is fontos feladat a balese­tek valódi okának a feltárása és ál­talában a veszélyforrások megszün­tetése. A módszertárból az idén sem hiá­nyozhat a gazdasági vezetők és terme­lésirányítók beszámoltatása. De szám­tenger helyett érdembeni tájékoztató legyen. Számtalan tehát a feladat, amelyet ebben az évben is el kell végezni a munkakörülmények javításáért, a bal­esetek, a foglalkozási ártalmak ritkulá­sáért. A munkások testi épségéért, amelynek megóvásánál nincs értéke­sebb, fontosabb dolgunk. Zsidai Pál

Next