Népszava, 1978. március (106. évfolyam, 51-76. sz.)

1978-03-24 / 71. szám

8 P­­É­N­T­JE­K J[ M­I N­] JI m 1978. MÁRCIUS 24., PÉNTEK. A Nap kel 5 óra 40 perc­kor, nyugszik 18 óra 2 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon­­afior nevű kedves olvasóinkat . A debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar csütörtökön tíznapos bul­gáriai vendégszereplésre utazott. Az együttes részt vesz a hagyományos már­ciusi bolgár zenei napo­kon. Ruszéban, Várná­ban, Sumenben, Pleven­­ben és Pernikben lép kö­zönség elé. A koncertek szólistái: Kiss Vilmos Pé­ter hegedűművész és Fal­vai Sándor zongoramű­vész. H­ősi tárlat. Az észak­mongóliai Csulut folyó völgyében legalább hat­ezer éves, kőbe vésett raj­zokat fedeztek fel. Az ősi kultúra egyedülálló „emlékgyűjteménye” a folyóvölgy 40 kilométeres szakaszán látható. A „szabadtéri tárlaton” megismerhetővé válnak a műveket alkotó bronzkori emberek. — Földrengés. Erős földrengéseket jeleztek a Csendes-óceán északnyu­gati részén levő Kuril­­szigetek körzetéből szer­da óta a svéd és az ame­rikai földrengéstani inté­zetek. A Richter-skála szerint 7,2 erősségű föld­lökések egyelőre nem okoztak jelentős kárt, de a japán hatóságok az esetleges szökőár követ­kezményeinek megelőzé­sére több mint négyezer embert telepítettek ki a veszélyeztetett tengerpart körzetéből. -sf­r. Szabó Lajos rend-az alezredes, a Bel­ügyminisztérium pártbi­­zottságának tagja, 52 éves korában, váratlanul el­hunyt. Temetése katonai tiszteletadással március 28-án, 15 órakor a Far­kasréti temetőben lesz. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke táviratban üdvözölte Suharto tábor­nokot és dr. H. Adam Malikot, az Indonéz Köz­társaság elnökévé, illetve alelnökévé történt meg­választásuk alkalmából.­­ Tizenötmillió rubel értékű szerződést írt alá csütörtökön a Technoim­­pex Külkereskedelmi Vállalat román partneré­vel, a MESZIN Export— Import Vállalattal külön­féle szerszámgépek köl­csönös szállításáról. A megállapodás alapján a partnerek ebben az év­ben hárommillió rubel ér­tékben szállítanak egy­másnak szerszámgépeket.­­ A Termelőszövetke­zetek Országos Tanácsá­nak meghívására csütör­tökön Budapestre érkezett Lorenz Falkenstein, az NSZK-beli Raiffeisen Szövetkezeti Szövetség el­nöke és Arthur Schiff­gen, a szövetség nemzet­közi kapcsolatokkal fog­lalkozó igazgatója.­­ Gépészeti szakkö­zépiskolát indítanak Nagykanizsán a vállala­tok, üzemek közreműkö­désével. A megszűnő ag­rártudományi főiskolai kar létesítményeit az új intézmény kapja meg. Az új szakközépiskola a becslések szerint biztosít­ja a nagykanizsai ipari üzemek gépipari szak­munkás-utánpótlását, s megoldja egész Zala me­gye mezőgazdasági üze­meinek gépészeti szak­emberellátását. — Lavinahalál. Az el­múlt napokban hóviharok és lavinák következtében hat nyugatnémet turista vesztette életét a svájci Alpokban. Egy négytagú nyugatnémet hegymászó­csoport a kedvezőtlen időjárás ellenére a Mat­­ternhorn északi oldalán indult fel a 4478 méter magas csúcsra. Feltehe­tően az erős szélvihar egy ezer méteres szakadékba sodorta őket.­­ A meteorológiai vi­lágnap alkalmával csü­törtökön ünnepi ülést rendeztek a MTESZ székházában. Az idén in­dul a világ légkörkutatá­si programja, amelyben az ENSZ Meteorológiai Világszervezetének 147 tagállama — közöttük Magyarország is — részt vesz. — Fábri Zoltán „Han­nibál tanár úr” című filmjének bemutatásával megkezdődtek csütörtö­kön Magdeburgban, az NDK kulturális szövetsé­ge Otto von Gericke ne­vét viselő, reprezentatív klubházában a magyar kulturális napok.­­ Fery Antal kisgrafi­­kai kiállítása megnyílt a salgótarjáni Derkovits Gyula iskolagalériában. A hajdani cukorgyári szak­munkásból lett grafikus­­művész, aki az idén ün­nepeli hetvenedik szüle­tésnapját, Salgótarjánban ex libriseit, alkalmi gra­fikáit, kisgrafikai lapjait mutatja be. — Vasúti „fekete do­boz”. A munkairányítók hibáinak megelőzésére, felelőssége fokozására a szombathelyi vasútállo­máson fekete dobozt he­lyeztek üzembe. Ez rög­zíti és 48 óráig tárolja a forgalomszervezők és irányítók utasításait. Szükség esetén — akár­csak a légi közlekedés­ben — visszakereshetők az utasítások és megálla­píthatók a bajt okozó mulasztások. — A Fővárosi Fürdő­igazgatóság közli, hogy a fürdők húsvéti nyitva­­tartása a következőkép­pen alakul: március 25- én, szombaton minden fürdő 18 óráig tart nyit­va, március 26-án, vasár­nap, minden fürdőben rendes vasárnapi nyitva­­tartás lesz. Március 27- én, hétfőn a gyógy- és tisztasági fürdők zárva tartanak. A Rudas, Csil­laghegy, Lukács, újpesti uszodák, valamint a Sza­badság strand és a Szé­chenyi strand vasárnapi üzemmenet szerint tart­ nyitva. — Pásztor György fest­­­tőművész kiállításét már­cius 31-én 16 órakor Vi­dor Miklós író nyitja meg, a Fővárosi Művelő­dési Házban (XI., Fehér­vári út 47.). A kiállítás április 16-ig 9-től 20 óráig tekinthető meg. — A Pest megyei Kis­hajózási Vállalat közli, hogy Zebegény—Pilisma­rót révátkelés forgalma a hivatalos menetrend sze­rint megindult. Ünnepi nyitvatartás A Fővárosi­ Tanács ke­reskedelmi főosztálya a budapesti üzletek és ven­déglátóipari helyek ünne­­pi nyitva tartását a kö­vetkezőkben állapította meg: március 24-én, pén­teken: minden élelmiszer­es édességbolt 19 óráig, az ennél egyébként ké­sőbb záró élelmiszer- és édességboltok a szokásos­pénteki nyitvatartási idő­ben, a csarnokok és a piacok reggel 6 órától 19 óráig, a dohány- és a vi­rágüzletek, az iparcikk­boltok, az áruházak, va­lamint a vendéglátóhe­lyek a pénteki napokon szokásos időben tartanak indltva. Március 25-én, szomba­ton , valamennyi egymű­­szakos élelmiszer- és édességbolt 16 óráig, az ennél egyébként később záró, kijelölt 110 élelmi­szerbolt. ÁBC-áruház a szombati napokon szoká­sos 19 óráig; a csarnokok és a piacok reggel 6 órá­tól 17 óráig; az ennél egyébként később záró kijelölt csarnokok és pia­cok a szombati napokon szokásos 18 óráig; a do­hány- és a virágüzletek, az iparcikkboltok, az áru­házak, valamint a ven­déglátóhelyek a szokásos szombati rendjük szerint tartanak nyitva. Március 26-án, vasár­nap, valamennyi élelmi­­■ szerüzlet, csarnok, piac (a vasárnap nyitva tartó piacok kivételével), ipar­cikküzlet, áruház zárva lesz. Az édesség-, a do­hány- és a virágüzletek a vasárnapi, a vendéglá­tóhelyek szombati rend­jük szerint tartanak nyit­va. Március 27-én, hétfőn (munkaszüneti nap): élel­miszer- és édességbolt, dohánybolt, csarnok, piac, iparcikki­zlet és áruház zárva lesz. A virágboltok, valamint a vendéglátóhe­lyek vasárnapi rendjük szerint tartanak nyitva. A fodrászüzletek­ március 25-én a szombati rendjük szerint tartanak nyitva. Március 26-án (vasárnap) és március 27-én (hétfőn) minden üzlet zárva lesz. JÓKAI MÓR kisregénye nyomán, történelmi források f­elhasználásával írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta : FAZEKAS ATTILA bCc ItCSHUPODOrr, DC A VCSK­lV MÍG NI M ...... r^Jil no tret. I TStfi. m Évfordulók L—I V. E. KINGISZEPP (1888—1922) az észt proletariátus egyik vezére, kiváló pártmoz­galmi személyiség 90 esz­tendeje született. KLIMKOVICS BÉLA (1833—1885) festőművész, Benczúr Gyula első mestere szüle­tésének 145. évfordulója. NÉPSZAVA □MIT 1LA­IIMI I­MII IMIIM □ 9.35 9.40 14.45 16.35 17.10 17.20 17.45 17.50 18.20 19.20 19.30 20.00 20.25 m : Tévétorna (ism.). SZ. —13.25: Iskolatévé. Közben 10.00—10.40: Óvo­dások filmműsora. —16.20: Iskolatévé (ism.). Pedagógusok fóruma. A pedagógusképzésről (ism.). Románia turistaútjain. Román rövidfilm. SZ. : Játék a betűkkel, öt perc meteorológia. A színfalak mögött. A szegedi körzeti stúdió műsora a kecskeméti Kato­na József Színházról. Az Országházból jelent­jük ... Tévétorna. SZ. Tv-híradó. Delta. Tudományos híradó. Bekötött szemmel. Thurzó Gábor regényrész­letének felhasználásával Kovács András írta és ren­dezte a mozivásznon 1974- ben bemutatott filmet. A történet a 2. magyar hadse­reg doni összeomlását kö­vető időben pereg. Az egyik tábori lelkészt a siralomház­ba rendelik, s itt szembeke­ Televízió­ val a kaposvári asztalossal, akit szökésért halálra ítél­tek. A két ember találko­zása kemény vonásokkal meghúzott drámát indít el. (A főszereplők: Kozák And­rás, Madaras József, Kot­tár János, Avar István, Hor­váth Sándor.) 21.40. Fiatalok órája. .A műsor egyebek között meglepetéssel is szolgál; er­ről csak annyit, hogy a „zsákbamacska” valamiképp a beattel lesz összefüggés­ben. Helyet kap még — ős­bemutatóként — az 1978-as VIT-sláger, s szerepel egy rejtvény is, melynek helyes válaszait harminc nyere­mény jutalmazza. n­o 22.40: Tv-híradó 3. 20.01: A sokarcú Marokkó. Dokumentumfilm. SZ. 20.45: Francia rajzfilmek. SZ. 20.55: öt perc meteorológia. (Ism.) 21.00: Tv-híradó 2. 21.20—22.20: Joseph Haydn. Egy életút zenében, játék­ban, dokumentumokban. (Ism.) SZ. nak rádióváltozata. A Rádiószínház bemutatója. Dinu Lipatti zongorázik. Láttuk, hallottuk. Tíz perc külpolitika. Kedves lemezeim. A mikrofon előtt. Vajda Márton. Rómeó és Júlia. Részletek Gounod operájá­ból. Bergman: Az éj. 4.25—7.59. A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. Acker Bilk felvételeiből. Népdalcsokor. Karate — a fegyvertelen kéz taktikája. (Ism.) Indulók, táncok, fúvósze­nekarra. Lottósorsolás. A zene hullámhosszán. Hangvilla. Balogh István jegyzete. Pajkos diákok. Részletek Suppé operettjé­ből. Rimszkij-Korszakov: Sehe­­rezádé­r szvit. Görög költők versei. A három törpe. Jékely Zoltán meséje ze­nével. Kettőtől ötig... A Petőfi rádió zenedélutánja. 14.00: Jó utat! A Csúcsfor­galom magazinja. 14.45: A beat kedvelőinek. 15.36: Könyvről könyvért. 15.46: Rivaldafényben. Ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kul­túra. Mindenki iskolája. A Magyar Rádió sanzonpó­diuma. Nyilvános tánczenei hang­verseny a budapesti Honi Légvédelmi Parancsnoksá­gon. Falusi esték. Három község: M­ende, Sülysáp és Úri. Mindhárom a főváros közelében talál­ható, és a közös termelőszö­vetkezetben dolgozó asszo­nyok mintaszerű összefogá­sáról is nevezetes. Hatvan mendei asszony alakította meg annak idején a „gyen­gébb nem” erejét példázó brigádot. Perjés Klára mű­sora arról szól, mi maradt meg mindmáig a bátor kez­deményezésből. Könnyűzenei olimpia. Elődöntő. A bécsi rádió műsora. Külpolitikai klub. Hogyan választott Francia­­ország? Rádióoperettekből. Nóták. Dzsesszfel­vételekből. 17.00 22.00 22.33 23.15: 21.02: 21.34: 22.20 22.30 23.22 0.10 8.05: 8.33: 9.15: 9.30: 9.53: 10.00: 11.50: 12.00: 12.33: 13.15: 13.30 14.00 18.00 18.33: 19.25: 20.33: 21.09: 21.30 .Szlovák televízió 8.45: Hírek. 9.00: Vidám kantáta. SZ. 9.20: Torna. 9.25: Publiciszti­ka (ism.). 10.05: Víkend a hét kö­zepén (ism.). 11.35: A Jazierka stúdió műsora (ism.). SZ. 12.15: Ipari tanulóknak (ism.). 12.45: Hírek. 14.50: Farkasok (francia filmsorozat). Sz. 15.15: A nyitott ajtók napja (tévéjáték). Sz. 16.50: Hírek. 17.05: Rövidfilmek. 17.45: Publicisztika. 18.15: Bábjáték. Sz. 19.00: Híradó. 19.30: Zenés műsor. 20.10: Copperfield Dávid (6. rész). SZ. 21.05­: Irodalmi mű­sor. Sz. 21.30: Híradó. 22.00: A rendőrség köszöni... (olasz film). Sz. 23.35. Síverseny. Sz. KOSSUTH 4.25—7.59: Jó reggelt! Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Természeti ritkaságaink. A nyest. 8.37: Zenekari muzsika. 9.34: Kacsafürösztő. Óvodások műsora. 9.53: Közvetítés a lottó 12. heti sorsolásáról. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Szerelmi honvágy. Hidas Antal versei. 10.40: Tenoráriák. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. „Tavaszi szél.” A Ké­pes Újság, a Radnóti Mik­lós Színpad és a Magyar Rádió matinéja a Radnóti Miklós Színpadról. 12.00: Déli Krónika. Lottó. 12.20: Ki nyer ma? — Miskolcon. 12.35: Tánczenei koktél. Szerkesztő: Kiss Gyöngyi. 1. Wolf Péter—Fülöp Kál­mán: Pillanatnyi pénzzavar (Hungária együttes), 2. Ballard: New York-i szoká­sok (Hello együttes), 3. Né­meth Gábor—Szenes Iván: Eladom a bánatom (Kati és a Kerek Perec), 4. Revaux— Sardou—Dessca: Szomorú szerelem (Michel Sardou), Karácsony János—Szteva­­novity Dusán: Engedj el (Locomotiv GT együttes), 6. O'Brien—Capogh—Roferri: Casanova (Beasy Connec­tion együttes), 7. Tolcsvay Béla—Czipó Tibor: Tudom a leckét (Tolcsvay­ együt­­tes), 8. Pásztor László—Ga­­lácz Lajos: Úgy ölelj (Cser­ 13.20­ 14.05 14.25 15.10 15.47 16.05 16.49 17.10 17.40 18.02­ 18.25 18.30 19.30 Káti Zsuzsa), 9. Harpo— Pal­mers: Rock and roll-bohóc (Harpo), 10. Ihász Gábor— S. Nagy István: Ne indulj hosszú útra (Szűcs Judit), 11. Vanda—Young: A tegnap hőse (Bay City Rollers együttes). 12. Tolcsvay Lász­ló— Bródy János: Labdasze­degető (Koncz Zsuzsa). 13. Garko—Logan: Hoppá (Tig­­re együttes). Nótacsokor. Szovjet katonadalok. „Nyitnikék.” Magyar szerzők műveiből. A Budapesti Honvéd Hely­őrség zenekara játszik. Húszas stúdió. Kulcsátadásig. Sávváltó. Mindhárom műsorban ta­lálkozhatunk ezzel a vetél­kedővel, melyben a XI. ke­rületiek csapatai versenge­nek. A résztvevők a Kaffka gimnáziumot, a Gamma Műveket és az Építéstudo­mányi Intézetet képviselik. S noha a fejtörő csupán fiatalok játékát ígéri, az idősebb hallgatóknak is ér­demes a vetélkedő kedvéért kalandozniuk a három hul­lámsávon. (2. forduló: Petőfi 17.10.) Népzenekedvelőknek. ..Új matekot­ tanul a gye­rek. Az Iskolarádió műsora szü­lőknek. Beethoven: c-moll trió. Op. 9. Mai könyvajánlatunk. Esti Magazin. Hangképek, tudósítások az országgyűlés üléséről. Világszínház. Horatius: Pierre Corneille tragédiája- 14.05: 16.20: 17.20: 17.30: 18.05 18.15: 18.45: 19.15: 19.33: 20.58: 21.28: 21.58: 22.32: Szimfonikus zene. 0 Isaac Stern (hegedű) és Alexander Zakin (zongora) lemezeiből. 0 Sávváltó. Vegyük, vagy csináljuk? Farkas Zoltán riportja. Sávváltó. Eredményhirde­tés. Marilyn Horne énekel. 0 Rádióhangversenyekről. Iskolarádió. Hangfelvételek felsőfo­kon. 0 Eszmecsere — a műfordí­tás kérdéseiről. I. rész. Tip-top parádé. A Creedence Clearwater Revival együttes felvételei­ből. 0 Csajkovszkij muzsikájá­ból. • Az esszéírás mesterei. Dión Khrüszosztomosz. 0­P­SZTEREO-ADÁS 197­8. március 2­4.

Next