Népszava, 1978. március (106. évfolyam, 51-76. sz.)

1978-03-30 / 75. szám

197­8. március 3­0. Pontot vesztett a IIj­. Honvéd Tatabányán Nagyobb gólkülönbséggel­­ az U. Dózsa vezet A bajnokság 30. fordulója ismét helycserét hozott a táblázat élén. A kispestiek pontot hagytak Tatabá­nyán, az újpestiek viszont éltek a hazai pálya előnyé­vel , behozták egypontos hátrányukat. S mivel Faze­kasék több gólt lőttek Kozmáéknál, a jobb gólkülönb­ség az Újpesti Dózsát visszahelyezte az első helyre. Szorosan a nyomukban halad az MTK-VM csapata, amely az elmúlt fordulók gyengébb teljesítményei után a Békéscsaba ellen ismét meggyőző játékot nyúj­tott és szünet utáni összeállításában határozottan jól játszott. A ponthátránya nem számottevő, és így to­vábbra is úgy kell számolni a kék-fehérekkel, mint a bajnoki cím esélyeseivel. A Vasas az utóbbi idők gyen­ge játékát idéző első félidő után magára talált, s ak­kor már megmutatkoztak azok a jó tulajdonságok, amelyek kétségtelenül megvannak a piros-kékekben, csak háttérbe kerültek a tavaszi idényben. Nem ki­zárt, hogy a Fáy utcai csapat még ,,megtáltosodik” a hajrára, és beleszól az elsőség kérdésébe. A forduló szoros küzdelmet hozott az alsóbb régiókban tanyázók körében, s a ..kiesési rangadón”. Zalaegerszegen, a ha­zai csapat megérdemelt győzelemmel határolta el ma­gát azoktól a célzásoktól, amelyek a „Zele”-t is kieső­jelöltnek vélik. De erről még korai beszélni... sok kecsegtető helyzetet elpuskáztak. Zombori szép góljának tapsolhat­tak csak a szurkolók. A mérkőzés színvona­lán meglátszott hogy a Szeged kiesés ellen küzd, a Vasas pedig hetek óta igen mérsékelt játékot mutat. Többnyire ve­szélytelen Vasas-fölény j­ellemezte a 90 percet.. A bajnoki címet védő Vasas 14. hazai találkozóján ha­todik alkalommal győzött és hosszú hetek után fu­totta erejéből is­mét há­rom gólra. Jók: Török, Müller, il­letve Forgács, Lazsányi, Garics. Javuló formában a kék-fehérek MTK- VM—Békéscsaba 3:1 (1:1) Hungária út, 3000 néző. V., Marton. Góllövők: Kovács B. Takács (2), illetve háza. MTK-VM: Brünyi — Palicskó, Varga, Burg, Egervári — Kovács Krómer (Aszalai, 60. p.), Borsó — Koritár, Fülöp, Morgos (Takács, 60. p.). BÉKÉSCSABA: Bugyik — Alberti, Kerekes A., Zsömbörgi, Kerekes Gy. — Pásztor, Láza. Csep­­regi — Fehérvári (Király­­vári. 70. p.I. Mártai, Bu­davári. A hazai együttes mind­járt kezdés után fölénybe került és egymásután ve­zette veszélyes támadá­sait. A vendégek negyed­órán át csak védekeztek, s aztán — a kihagyott kék-fehér helyzetek lát­tán — bátrabb játékba kezdtek. A 16. percben vezetést szerzett az MTK­­VM: az elalvó védők és Bugyik hibájából a szem­füles Kovács Béla lőtt az ellenfél kapujába, s ettől kezdve a Békéscsaba még nyíltabban támadott. Vál­tozatos volt a küzdelem, s Brünyinek több ízben is bizonyítania kellett. A 41. percben Mártai lövé­sét Varga a gólvonalról vágta vissza, a labda Láza elé került, aki fut­tából mintegy 20 méter­ről v­édhetetlenül lőtt Brünyi kapujába. Szünet után a kék-fe­hérek játszottak széllel hátban, s ez élénk­ebbé, majd a cserék után ered­ményesebbé is tette a csapat játékát. Különösen Takács lendülete jelen­­tett új színt a játékban, s ráadásul két gólt is lőtt a hosszú sérülés után visszakért szélső. A bé­késcsabaiak a második gól után hajrába kezdtek, de az egyenlítés nem si­került, sőt, a hazaiak nö­velték előnyüket, s végül megérdemelten nyertek 3:1 arányban a szünet után csalódást keltő ven­dégcsapat ellen. .Jók: Brünyi, Varga, Kovács B., Takács, ill. Kerekes A.. Kerekes Gy.. Pásztor és Láza. V. K. A vidéki rangadón Haladás—Videoton 1:1 (1:1) Szombathely, 8 ezer né­ző, vezette: Tátrai. Góllövők: Szabó 20. p., Farkas 34. p. HALADÁS: Hegedűs — Kovács L., Horváth A., Kereki, Kiss — Halmosi, Tar, Kulcsár — Németh (Király a szünetben), Farkas, Horváth Z. (Vö­rös 82. p.) VIDEOTON: Kovács L. — Nagy HL, Kovács J— Fejes, Végh — Nagy N­., Barcsa (Baranyi a 62. p.), Csongrádi — Májer, Sza­bó, Szalmásy • A hazaiakat sütötte a visszavágás vágva, az őszi 6:0-ás vereségért. Még­sem ők, hanem a vendé­gek kezdtek jobban, ma­gabiztosabban. Több ve­szélyes helyzetük után Májer szögletéből Szabó talált a hálóba. 0:1. A gól után is a fehérváriak játszották a korszerűbb, jobb futballt. A Haladás­nál csak a pontrúgások jelentettek veszélyt a Vi­deoton kapujára. Az egyenlítő gól is ebből született: Farkas 25 mé­terről Kovács kapus ke­zét is érintve lőtte a ka­puba a labdát (1:1). Szünet után némi me­zőnyfölényt harcolt ki magának a Haladás: a csapat játékának feltétle­nül jót tett a Németh— Király csere. Változatos, jó iramú játék folyt a pályán, mindkét oldalon veszélyes helyzetekkel tarkítva. A pontosztozko­dás a Haladásra nézve hízelgőbb, hiszen a Vi­deoton közelebb állt a győzelemhez. Jók: Kovács L., Király, Halmosi, illetve Kovács J., Fejes, Májer, Szabó, H. A. Nehéz győzelem a Fáy utcában Vasas—SZEOL 3:1 (1:1) Fáy utca, 3000 néző. V.: Mackó. Góllövők: Váradi (11- esből), Gass, Zombori, ill. Garics. VASAS: Mészáros — Török, Hires, Komjáti, Kántor — Gass. Müller, Zombori — Kovács, Izsó. Váradi. SZEOL AK: Nagy — Szalai, Forgács. Palotás V., Tóth — Kozma IIL, Lazsányi, Zámbori — Szelják (Mártha. 68. p.), Garics, Jernei (Polyvás. 22. p.). A szép, tavaszias idő ellenére kevés szurkoló ment ki a Fáy utcába, megnézni a mostanában bizonytalan Vasas és a kiesés ellen — úgy tűnik, hiába — küzdő SZEOL párharcát. De akik ott­hon maradtak, nem is vesztettek semmit. Unal­masan indult a találkozó, az első 45 percben egy szabadrúgás- (Garics) és egy tizenegyesgól (Vá­rad!) esett A szünet után a széltől támogatott piros-kékek kissé határozottabban kezdtek futballozni bár N­ÉPSZAVA A lestaktika bosszúja PMSC—D­VTK 2:1 Pécs 6000 néző, vez.: Tóth. Góllövők: Kardos, Lutz, illetve Oláh. PMSC: Katzirz — Irá­nyi, Torna, Pál, Kincses — Lutz, Dárdai, Lőrincz — Kardos, Kiss, Dohány (Havasi, 74. p). DVTK: Véreb — Szán­tó, Salamon, Váradi, Ku­tasi — Oláh, Tatár, Gör­gei — Borostyán, Fakó (Kerekes, 73. p), Szalai (Fekete, 68. p). Az első tíz percben mindkét kapusnak akadt — ha nem is nehéz — dolga. Negyedóra után a DVTK tervszerűbben ját­szott, védőik pedig erőtel­jes játékkal megelőzték a pécsieket támadásainak kibontakozását. A 20. percben mégis a PMSC jutott vezetéshez. A pécsi csatárok a má­sodik félidőben többször akadtak el a DVTK vé­dőinek lestaktikáján. A lestaktika azonban végül megbosszulta magát. A 70. percben Kardos a fél­pályáról futtatta Lutzot, aki kilépett a késlekedő védők közül és nyugodtan vitte kapuig a labdát, és mintegy 8 méterről lőtt­ a léc alá (2:0). A 83. perc­ben szépítettek a vendé­gek (2:1). Változatos, látványos, érdekes mérkőzést látha­tott a közönség. A pécsiek kevés támadásukat sike­resen használták ki, s ezzel győztek. Jók: Kincses, Lutz (a mezőny legjobbja), Kar­dos, illetve Salamon, Oláh és Görgei. Bene döntött U. Dózsa—Dunaújváros 2:0 (0:0) Megyeri út, 5 ezer néző, vezette: Rúzsa. Góllövők: Bene (2). V. DÓZSA: R­ithermel — Viczkó. Dunai 111 Tóth J. — Kolár, Zámbó, Tóth A. — Fazekas, Törő­­csik, Fekete (Bene 57. p), Gyöngyösi. DUNAÚJVÁROS: Holló — Keller, Judik, Tóth J., Staller — Hódi­­­Sajó 80. p.), Tímár, Sul­a — Bar­tók, Szepesi (Fajkusz 80. p.). Pásztor. Majd ..felbillent” a já­téktér olyan nagy fölény­ben játszott a Dózsa. Még­sem tudott az első fél­időben gólt rúgni a hazai csapat. Egyre-másra gör­dültek az újpesti roha­mok. Fekete kapufát lőtt, majd Töröcsik Fazekas is kihagyott egy-egy hely­zetet A hazai támadások alapvető hibája az volt, hogy a kapu előtt a játé­kosok túlkombinálták a helyzeteket, a jó lehetősé­geknél is jobbat kerestek, de ez nem vezetett ered­ményre, mert a dunaúj­városi hátvédek, tömö­ren, szervezetten védekez­tek, idejében közbeléptek. Szünet után is nagyszerű­en ellenálltak a vendégek, valósággal élő falat húz­tak kapujuk elé. Sőt, időnként gyors ellentáma­dásokra is futotta erejük­ből. A lilák a vártnál sok­kal nehezebben fektették két vállra a mindvégig lelkesen, harcosan játszó vendégeket. Jók: Bene, Fazekas, Tö­röcsik, Zámbó, illetve Holló, Judik és Lul­a.n. r. K­ét gól és más semmi... Rába ETO—Csepel 2:0 (1:0) Győr, 4 ezer néző, vezet­te: Kuti. Góllövők: Somogyi, Han­­nich. RÁB­A ETO: Palla — Baumann, Pozsgai, Parda­­vi, Magyar — Hannich, Somogyi (Mile 63. p.), Cs. Horváth — Szabó O., Sza­bó F., Horváth L. (Pénzes 72. p.). CSEPEL: Hajdú — Go­dán, Kőhalmi, Mészöly Iséber 74. p.­. Kovács Gy. — Kiss, Somogyi N., Bartha (Vincze 74. p.) — Ozsváth, Branikovits, Bar­­tos. Győri támadások vezet­ték be a mérkőzést, az­tán sokáig nem történt említésre méltó esemény. A közönség csupán a jó időnek örülhetett. Majd a 15. percben váratlanul megszerezte a vezetést a hazai gárda. Hannich a jobbösszekötő helyéről középre emelt. Somogyi jól rajtolt a labdára és estében 8 méterről a kiin­duló Hajdú mellett a bal sarokba küldte. Szünete után a Csepel lépett fel támadólag, de csupán néhány ,,villanás­ra” jutott a csatárok ere­jéből. A Rába ebben a já­tékrészben is többet kez­deményezett, és a 62. perc­ben növelte előnyét. A gyenge színvonalú ta­lálkozó időnként még a harmadosztályú bajnokság­­színvonalát sem közelítet­te meg. A labdakezelési hibák, a körülményes já­ték sok okot adott a bosz­­szúságra. Jók: Pozsgai, Magyar, Horváth L., illetve Godán, Ozsváth, P. G. Az ötödik percben lőtt góllal... FTC—MÁV Előre 1:0 (1:0) Székesfehérvár, 8000 néző. Vezette: Jaczina. Góllövő: Szokolai. FTC: Zsiborás —­ Mar­tos, Giron, Rab, Csider — Nyilasi, F­ Kedli, Bálint — Szokolai, Esterházy (Me­­gyesi, 85. p.­. Magyar (Pogány, 80. p.­. MÁV ELŐRE: Paulusz — Rábaközi, Hartyám, Hábersdorfer, Tóth — Reveland, Meggyes (Mis­kei, 65. p.j, Lechner — Litvik, Havasi, úr (Sár­közi, 60. p.j. A hatalmas lendülettel kezdő FTC már az 5. Igazságos döntetlen Tatabánya—Bp. Honvéd 1:1 (0:0) Tatabánya, 10 ezer né­ző. Vezette: Körös. Góllövők: P. Nagy, il­letve Weimper. TATABÁNYA: Cse­pecz (Kiss, 87. p.) — Sza­bó, Lakatos, Blatt — Knapik, Halász, Csapó — Hegyi, P. Nagy, Barabás, Tóth. BP. HONVÉD: Gujdár — Paróczai, Kocsis, Nagy A., Varga I. — Pál, Pin­tér — Bodonyi, Weimper, Kozma, Varga II. (Gyi­­mesi, 27. p.). Enyhe tatabányai fö­lény jellemezte az első félórát. A szép számú kö­zönség mégis inkább a jó időnek örült, mint a já­téknak. A Honvéd első­sorban a védekezéssel tö­rődött, a bányászok tá­madásai pedig csak a 16- osig gördültek folyamato­san, helyzetük nem akadt. Gujdárnak is, Csepecznek is egy-egy alkalommal kellett lövést hárítania. A szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a Honvéd, de hiába, mert az 56. percben gólt ka­pott. Csapó beadása után P. Nagy 20 méterről ka­pásból óriási gólt ragasz­tott a jobb sarokba (1:0). Azután beszorult a bá­nyász, érett az egyenlítés. Három perccel a befeje­zés előtt Bodonyit Laka­tos csak szabálytalanság árán tudta szerelni a 16- oson belül. 11-es, melyet Weimper értékesített (1:1). Jók: Csepecz, Szabó, La­katos, P. Nagy, illetve Kocsis, Pál, Pintér, K. Gy. Szerencsés góllal ZTE—Kaposvár 1:0 (0:0) Zalaegerszeg, 6000 né­ző. Vezette: Nagy B. Góllövő: Szimacsek. Kiállítva: Szimacsek, 90. p. ZTE: Bolemányi — Molnár, Antoni, Miha­­lecz, Péter — Józsi (Gás­pár, 46. p.j, Rácz — Szi­macsek, Szentes,­­Tóth, 46. p.j, Soós, Csepregi. KAPOSVÁR: Bitus — Németh, Gulyás, Petrák, Csorba — Hangai, Ka­nyar (Zentai, 76. p.), Konrád — Máté, Kiss, Túras, (Duschák, 76. p.­. Két gyors ZTE-táma­­dás után a Kaposvár vet­te át a játék irányítását, és egy félóra elmúltával egy sor helyzetet már ki is hagyott. Szünet után adódott a kaposváriak legnagyobb „ziccere”. Kiss hatalmas lövése a felső kapufáról visszapattant, és Máté es­tében 6 méterről kapu mellé lőtt. Ezután foko­zatosan felülkerekedett a ZTE, s a 68. percben szerzett is egy „potya­gólt”. Gyenge mérkőzést ví­vott a kieséstől fenyege­tett két csapat, a színvo­nal nem érte el az első osztályú szintet. A ZTE szerencsés góllal nyert, mert igazi nagy helyze­tek csak a Kaposvár előtt adódtak. Jók: Molnár, Mihalecz, Soós, illetve Buús, Petrák, Konrád. A BAJNOKSÁG II.1.ASA­­ L Újpest 30 18 12 2 113-40 44 2. Honvéd 30 19 8 4 57-17 44 3. MTK 30 16 10 4 49-24 42 4. Videót. 30 15 9 6 09-42 39 5. Vasas 30 14 11 5 51-33 39 6. DVTK 30 10 13 7 40-30 33 7. FTC 30 11 10 9 50-43 32 8. Tatab. 30 10 10 10 42-41 30 9. Dunaú. 30 9 11 10 40-30 29 10. B-csaba 30 11 7 12 37-48 29 11. Pécs 30 10 11 12 41-42 28 12. Csepel 30 9 8 13 41-5­­ 29 13. Halad. 30 3 9 13 35-49 23 14. ZTE 30 6 11 13 31-57 23 13 Rába E. 30 5 12 13 32-45 22 16. MÁV E. 30 8 4 18 38-71 20 17. Kaposv. 30 6 6 18 29-57 18 18. SZEOL 30 6 5 19 32-54 17 Döntőben a magyar ifjús­ági válogatott Magyarország—Csehszlovákia 1:0 (1:0) Szerdán délután Salga­­vákia ifjúsági válogatott tarjánban nagy érdeklő­ labdarúgó-mérkőzésre, dél mellett került sor a­­mely tisztázta, hogy ran- Magyarország—Csehszlo­­lyik csapat játszik az idei 9 percben megszerezte a vezetést Szokolai fejesé­vel. Utána még néhány percig fergetegesen roha­moztak a zöld-fehérek , majd leálltak. Negyedóra múltán fokozatosan ki­egyenlítetté vált a játék, sőt, a hazaiak a fürge Litvik révén megkeverték néhányszor a vendégek védelmét. A második félidőben a labda többnyire a játék­tér középső harmadában vándorolt enyhe hazai mezőnyfölény közepette. A 66. percben kitörő Nyilasi elől Paulusz ki­futva, előrevetődéssel mentett. Régi napjaira emlékez­tető akarással kezdett az FTC, de ez csak a gólig tartott. A MÁV Előre a számára sorsdöntő mér­kőzésen idegesen, sok hi­bával játszott, tehetetlen csatársora a kapura nem sok veszélyt jelentett. Jók: Ebedli, Rab, Martos, Giron, illetve Litvik, Lechner. lengyelországi UEFA-tor­na 16-os döntőjében. A magyar fiatalok győztek, s ezzel májusban Lengyel­­országban játszanak Euró­pa legjobb ifjúsági csapa­tai ellen. Salgótarján, 5000 néző, vezette: Suchanek (Len­gyelország). Góllövő: Segesvári. MAGYARORSZÁG: Disztl — Fidler (Sverla 60. perc), Kardos, Dózsa, Mo­hácsi — Fitos, Molnár Paks( 62. perc). Magyar — Melis, Segesvári, Durucs­­kó. CSEHSZLOVÁKIA: Be­rén — Kruzsl­­ik, Mlejnek, Gábris, Szuhanek — Szti­­panits, Homola, Korejcsik — Chovanecz, Gábor, Baumann (Bobesik 70. perc). A jó iramú, közepes színvonalú találkozón a magyar csapat szünetig fölényben játszott, helyze­teket teremtett, de a lö­vésekkel nem volt sze­rencséje. Szünet után ki­egyensúlyozottá vált a küzdelem. Túl kemény volt a játék. A magyar csapat idegesen játszott és csak a végrehajtásban ta­láltak újból magukra. Jók: Disztl, Dózsa, Kar­dos, Segesvári, Magyar, il­letve Gábris, Chovanecz. A csoport végeredmé­nye: 1. Maayaro. 4 2 118-25 2. Csehszlov. 4 2 1 18-65 3. Svédo. 4 1 1 3 5-11 2 Bugyik felszedi a labdát Koritár elől, a csabai védők biztosítanak neki (Rédei Ferenc felvétele) Szerdán hazaérkezett a magyar sportvezetők kül­döttsége, amely dr. Beckl Sándor államtitkárnak, az OTSH elnökének vezetésé­vel hivatalos látogatást tett Kanadában és Kubá­ban. 19 Az AFP jelentése szerint megérkezett Bue­nos Airesbe Krizsán Jó­zsef, a Magyar Labdarú­gó Szövetség főtitkára, aki argentínai tartózko­dása során megtekinti a magyar válogatott VB alatti szálláshelyeit a fő­városban és a Mar del Plata melletti Chapadma­­lasban. Részt vesz az ar­gentin válogatott két mérkőzésén is. megte­kinti a magyar csapat jú­­nius 2-i ellenfelét Bul­gária, majd április 5-én Románia ellen.­­ Az Ü. Dózsa meg­kezdte a jegyek árusítását a Népstadionban megren­dezésre kerülő V. Dózsa— Bp Honvéd, Ferencváros —Vasas rangadó mérkő­zésekre. A jegyek elővé­telben megvásárolhatók a Megyeri úti stadion iro­dájában (8 órától 20 órá­ig), a klub székházában, VI., Eötvös utca 7., a pár­toló tagság helyiségében (Hargita étterem, IV., Paksi József utca 62.) és a Centrum Újpesti Áru­házban (IV., Bajcsy-Zs. út 10.).

Next