Népszava, 1978. május (106. évfolyam, 102-126. sz.)

1978-05-19 / 116. szám

v JÓKAI MÓR kisregénye nyomán, történelmi források felhasználásával írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta FAZEKAS ATTILA Mar Röm A HMM, AMIKOR ROBERTS ÉS ~ G/LESBy BÚCSÚT MONDANAK VENDÉGLÁTÓJUKNAK. A K/KUTÖ­­ÁSm Í£a_BEN EGYMESZT/CTOPPAN ELÉBÜK. DA 2D AG ZSÁKMÁNyHOZJUTTAT­LAK, URAM, HA ÉN IS RÉSZT­­ KAPOK JELÖLT. BESZÉLJ! NEM MESSZE INNÉT, EGY ELHAGYATOK ÖBÖLBEN SPANYOL HAJÓ VESZTEGEL. A VI­HARBAN MEGSÉRÜLT. AZ ÁCSOK DOLGOZNAK RAJTA. A RAKOMÁNYT A PART­RA hordták. Rajtok üthetnél. FENÉBE IS, KIKKEL ÜSSEK RAJTUK ! Holt részeg minden emberem ! Nénim ATAZÉRT, NAGY NEHEZEN, MÉGIS LÁBRA TUDNAK JUTTANI KÖZÜLÜK. ÉP­PEN ANNYIT, HOGY EGY KÖNNYŰ KUITERRAL ÚTRAKTLENEK. A ’’ROPAZ KORTU­­N­"A KIKÖTÉSEN MARAD. KENNEDY, AKIT ROBERTS TÁVOLLÉTÉNEK IDEJÉ­RE A HELYETTESÉVÉ TETT, ÖNELÉGÜLT V/GYORRAL NÉZ A TÁVOLODÓ BÁRKA UTÁN. ÉVN­TI 4 MASIUCOJU SOHA V/SZÜNT MÉM LÁTÁSRA, "KALÓÉKTRÁLY ”! n ELKÉSETT UDVARIASSÁG — Gázolt a villamos. A XIII., Béke út és a Gyön­gyösi út kereszteződésé­ben levő villamosmeg­állóban egy 14-es villa­mos halálra gázolta özv. Linzmayer Ferencné 84 éves budapesti lakost. A vizsgálat folyik. — A MÁV budapesti igazgatósága közli, hogy az M3-as autópálya építé­se miatt a Budapestről 9 óra 10 perckor Miskolciba, illetve a Budapestről 10 óra 5 perckor Hatvanba induló, valamint a Ludas­ról Budapestre 12.32 óra­kor érkező vonatok utasai május 23-án, 24-én, 25- én, 26-án, 27-én Gödöllő és Aszód között autóbusz­átszállással közlekedhet­nek. — A levéltárak igazga­tóinak háromnapos kon­ferenciája csütörtökön Balatonföldváron véget ért. A tanácskozáson szó volt egy adatbank létre­hozásáról, amely közös rendszerbe foglalja, átte­kinthetővé tenné a 170 ezer iratfolyóméternyi anyagot. • • # — Csak ön után. PÉNTEKI MOZAIK 1978. MÁJUS 19., PÉNTEK. A Nap kel 4 óra 3 perc­kor, nyugszik 19 . óra 19 perckor. Szeretettel köszöntj­ü­k névnapjukon ■ kedves olvasóinkat . ÁLLATI TÖRTÉNET­ I Házimacska neveli a nyestkutyákat — ezeket a rendkívül bizalmatlan, egzotikus ragadozókat — Pécsett. Az történt ugyanis, hogy a mecseki állatkertben kölykei szü­lettek a nyestkutyának­, mégpedig egyszerre hat. A látogatók közelsége megzavarhatta az anya­állatot, mert éjszaka el­rejtette az újszülötteket: lyukat ásott a külső szállás földjében, be­­hordta a kicsinyeit a gö­dörbe és elföldelte őket. Heggel a gondozók nyomban észrevették a hiányt. Kiásták, majd felmelegítették a meg­dermedt, de szerencsére még élő állatokat. Táp­láló híján Brunner Jó­zsef gondozó magához vette a nyestkutya-köly­­köket, mivel a macskája szintén ezekben a na­pokban ellett. Az elfo­gadta a hat kis idegent, így bízni lehet abban, hogy megmaradnak. Lehet, hogy ilyen az igazi kutya-macska ba- s rátság? — A bűnözés elleni küzdelemben az elköve­tett bűncselekmények pontos felderítésében fon­tos szerepe van a rendőr­orvosoknak, az orvos­szakértői munkának — hangoztatták a VII. or­szágos rendőrorvosi tu­dományos tanácskozáson, amely csütörtökön kezdte meg kétnapos munkáját Szolnokon. — Lopásra használta ki a laza ellenőrzést Schwarcz Zoltán 34 éves és Csonka Ferenc 38 éves győri lakos. Több mint 10 ezer forint értékű égerfadeszkát értékesítet­tek saját hasznukra a győri Asztalosipari Szö­vetkezet készletéből. A Győri Megyei Bíróság csütörtökön Schwarcz Zoltánt egy év és négyhó­napi, Csonka Ferencet pedig egyévi, fegyházban letöltendő szabadságvesz­tésre ítélte, s az okozott­­ kár megtérítésére köte­lezte őket. Az ítélet jog­erős. D Z. Gács György fes­tőművész érdemes mű­vész, kétszeres Munká­­csy-díjas, a Magyar Ipar­­művészeti Főiskola nyu­galmazott tanszékvezető tanára temetése május 23-án, kedden délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Szabó István, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, el­hunyt. Búcsúztatása május 22-én, 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri köztemető ravatalozó­jában. Különleges és ritka gyermekbetegségek korai felismerésének és gyógyí­tásának új módszereit is­mertetik a csütörtökön Szegeden megkezdődött nemzetközi tudományos tanácskozáson. Kiss Péter főorvos, a Magyar Gyer­mekorvosok Társaságának titkára elmondotta, hogy a csecsemőknél a veleszü­letett anyagcsere-zavarok szerencsére nem túl nagy számban fordulnak elő. Minden tízezer-tizenöt­— Magyar—koreai ba­rátsági napot rendezett csütörtökön Egerben a Hazafias Népfront városi bizottsága. Fő eseményén a Budapesti Bútoripari Vállalat helyi üzemében rendezett békegyűlésen — Kerekes Lajos, a Haza­fias Népfront városi bi­zottságának elnöke és Kim Ie Szuk a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság budapesti nagy­követe mondott beszédet. — Csütörtökön befeje­ződött a két, egymással párhuzamosan — Berlin­ben és Potsdamban — zajló nagyszabású ma­gyar—NDK programsoro­zat egyik része, a hivata­los 1978. évi magyar— NDK barátsági hét. A Potsdam megyei program több mint 200 rendezvénye ünnepi műsorral zárult, ezer gyermek közül csak egy szenved ilyen beteg­ségben, amely azonban súlyos, elsősorban ideg­rendszeri zavarokhoz, ké­sőbb teljes rokkantsághoz vezethet. E betegségek azonban az újszülöttkor­ban felismerhetők és ki­fejlődésük általában diéta alkalmazásával megelőz­hető. Ezért vezették be 1973-ban hazánkban is minden újszülöttnél a megfelelő szűrővizsgálato­­kat. — Modern iráni festé­szet címmel kiállítás nyílt csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában. A magyar—iráni kulturális együttműködés keretében megrendezett tárlat, amelyen több mint 20 kortárs festőművész fél­száz alkotása látható, át­fogó képet ad a mai iráni művészet sokoldalúságá­ról, stílustörekvéseinek és irányzatainak sokfélesé­géről.­­ Csütörtökön este or­gonahangversenyt tartot­tak a szegedi fogadalmi templomban. A dóm több mint tízezer sípos hatal­mas orgonáját Lehotka Gábor szólaltatta meg. Műsorán Franck, Pikéthy, Bizet és Bach művei sze­repeltek. A hangverse­nyen énekesként Póka Eszter működött közre. ^_____________________________/ Kolera Tanzániában A kormány szükségin­tézkedései ellenére 76-ra emelkedett a Tanzánia nyugati részén terjedő ko­lerajárvány halálos áldo­zatainak száma. A tanzá­niai hírügynökség felhív­ta a figyelmet arra, hogy a­­halálos áldozatok száma a hivatalos adatokat jóval felülmúlhatja, mivel szá­mos, a külvilágtól elzárt településről nem érkeznek jelen­tések. ZÖLD SÁNDOR (1913—1951) orvos, a kommunista mozgalom mártírja szüle­­tésének 65. évfordulója. BAJOR GIZI (1893—1951) Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész, a Nem­zeti Színház örökös tagja 85 éve született. KORÁNYI FRIGYES (1827—1913) orvostanár — ő teremtet­te meg hazánkban a mo­dern belgyógyászati kli­nikai oktatást — 65 esz­tendeje halt meg. NÉPSZAVA □MIT IITIDM-MIT­­UULIHQ Televízió 8.00: Tévétéma. Sz. (lem.) 8.05—12.00: Iskolatévé 15.20—16.10: Iskolatévé. (Ism.) 16.40: Pedagógusok fóruma 17.15: Sakk-matt 17.35: Játék a betűkkel! 18.00: Sortűz pünkösd rózsáira A pécsi körzeti stúdió mű­sora a pécsi 6-os ezred 60 év előtti lázadásáról, mely az Osztrák—Magyar Mo­narchia­­ összeomlásának egyik fontos előkészítő mozzanata volt 18.35: öt perc meteorológia 18.40: „Doktor Szocsi”. A Horizont szerkesztőség műsora a „fürdőhelyek ki­­rályá”-ról 19.10: Esti mese. Sz. 19.20: Tévétérna. Sz. 19.30: Tv-híradó 20.00, Delta 20.25: Önök kérték... A műsorban láthatók­ hall­­hatók: Sztevanovity Zorán, Szegedi Molnár Géza, Ku­­tyarevü, Feleki Kamill— Surányi Zsuzsa jelenete az Őfelsége, a férfi c. műsor­ból, Dankó Pista dalai énekli Miklósi József­, Mi­­reille Mathieu, Vadnál László III. Konrád c. bo­hózata (Alfonzo, Bende László, Káló Flórián, Kibé­di Ervin, Komlós András, Szilvássy Annamária, Vio­la Mihály, Zana József), Gobert Bécaud. 21­ 50: Viharos olimpia Melbourne, 1956. Dokumentumfilm Részlet Sárkány István tor­naedző naplójából: „Ha a csapat lelkiállapota és az azt előidéző körülmények mások lettek volna, Mel­­bourne-ben felülmúljuk a 16 aranyat” Mi is történt valójában 22 évvel ezelőtt a kontinensországban? Az akkor készült rádió- és filmfelvételeket az egész világon látták (s tán el is felejtették) már, csak hoz­zánk nem jutottak el Sze­pesi Györgynek sem volt sok esélye, hogy rátaláljon a rozsdás filmdobozokra. 22.50: Tv-híradó 3. 20.01: Mozart: g-moll szimfónia (K. 550.) 20.30: Öt perc meteorológia 20.35: Tolnay Károly. Portréfilm. XX rész 21.25: Tv-híradó 3. 21.45: Reklám 21.50—22.45: A feleség NDK tévéfilm Csehov no­vellájából 17.10: Bach: C-dúr szvit 17.40: Iskolarádió 18.00: Házy Erzsébet és Réti Jó­zsef operett felvételei­ből 18.30: Esti magazin 19.15: Osztrák szerzők rádiósain­­háza Ember, becsvágy nélküL Eduard König hang­játéka 20.33: A daléneklés mesterei — Walter Berry 30.53: Zenekari muzsika 31.34: Láttuk, hallottuk 32.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Antigone. Részletek Traet­­ta operájából 23.24: Artur Grumiaux hegedül, Clara Haske és Hajdú Ist­ván zongorázik 0.10: Eper és vér. Részletek Freenhaim—Young—Len­non filmzenéjéből PETŐFI. 4.25—7.59: A Petőfi rádió regge­li zenés műsora 8.05: Előadja a szerzőt Máté Péter 8.20: Tíz perc külpolitika. (Ism) 8.33: Zenés játékokból 9.15: Idősebb Madách Imréné osztoztál... 9.30: Népdalkórusok 9.53: Lottósorsolás 10.00: Zenés műsor üdülőknek 11.50: Ideális partner. Juhász Ju­dit jegyzete 12.00: Magyar fúvószene 12.33: Zenekari muzsika 13.30: Álom a lekváros kenyérről. Gyermekversek zenével 14.00: Kettőtől ötig... 14.00: Jó utat! A Csúcsfor­galom magazinja 14.45: A beat kedvelőinek. A Commodores együttes felvételeiből 15.36: Könyvről könyvért 15.46: Rivaldafényben 17.00: Ötödik sebesség Ifjúság — politika — kul­túra 18.00: Mindenki iskolája Arcok, művek, korok 18.33: Slágermúzeum 19.21: Jó estét, gyerekek! 19.30: Halló, Berlin! Halló, Buda­pest! Közös tánczenei műsor az NDK Hangja Rádióval 30.33: Falusi esték. — Baranyai öregek közt 21.03: Tihanyi József népdalokat énekel. Baranyai Zsolt fu­rulyázik, Szakály Ágnes cimbalmozik 21.30: Külpolitikai klub Napirenden: a leszerelés 22.00: 1977. évi szlovén popzenei napok 22.33: Fáy András szerzeményei­ből 23.20: Dani Rudolf népi zenekara játszik, Boross Jolán és Hollay Bertalan nótákat énekel Szlovák televízió ■ 1 ■ I ■■■■ — 1— .1 ................. Mi !!»!■ ■■■ 8.45: Hírek. 9.25: Publicisztika. 10.05: Tévéjáték. (Ism.) Sz. 11.35: A Jazierka stúdió műsora. (Ism.) Sz. 12.25: Ipari tanulók műsora. 12.55: Hírek. 15.10: A vörös üsző. (Tévéfilm.) 16.30: Béke kerékpár­­verseny (Liberec—Hradec Králo­­vé útszakasz). Sz. 17.15: Bolgár folklórműsor. Sz. 17.35: A vadon világa. Sz. 18.00: Fúvószene. Sz. 19.00: Híradó. 19.30: Szórakoztató zenés műsor. Sz. 20.20. 07-es, je­lentkezzen! (Lengyel bűnügyi filmsorozat) Sz. 21.15: Dalok. 21.30: Híradó. 22.15: Ó, édes ott­hon! (Belga film.) Sz. Jugoszláv televízió 8.45: Iskolatelevízió. 10.30: Rajz­film. 17.10: Magyar nyelvű tévé­híradó. 17.35: Tévénaptár. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: A jugo­szláv légierőről. (Dokumentum­­sorozat) 18.45: Szórakoztató zenei műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Té­vétáradó. 20.00: Szórakoztató ze­nei műsor. 21.05: Éjszakák és nappalok. (Filmsorozat.) 22.05: Tito a repülők között 22.35: Té­véhíradó. 22.50: Korunk dossziéja — 1954. KOSSUTH 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.29: Visszapillantás — 1947—1977 A tervgazdálkodás 30 éve 8.59: Paul Badura-Skoda (zon­gora), Jean Fournier (he­gedű) és Antonio Janigro (gordonka) Haydn-felvéte­­leiből 9.32: Nemzetközi mesefesztivál Babszem Jankó. Magyar népmese 9.53: Lottósorsolás 10.05: Iskolarádió 10.35: Ave Maria! Váci Mihály verse 10.40: Gyurkovics Mária énekel 10.59: Lottóeredmények 11.00: Gondolat. A Rádió irodal­mi lapja. József Attila-matihé a Va­sas Székház kultúrterméből 11.45: Kodály: Négy olasz madri­gál 12.00: Déli krónika. Lottó 12.20: Ki nyer ma? — Komlón 12.35: Tánczenei koktél 1. Dennys—Washington: Bugi-királynő (Geno Wa­shington és a Ram Jam egy.), 2. Gallai Péter—Zá­­vodi János: Ki tudja, hol van? (Piramis egy.), 3. Hiller—Lee: Angelo (Bro­therhood of Man egy ), 3. Máté Péter—Csűry László: Adj nekem egy éjszakát! (Máté Péter), 5. Biddy— Roker—Schumann: Cukrot az édesemnek (Tina Char­les), 6. Testa—Sulligos: Negyven éjszaka (Los Ot­­e­ros egy.), 7. Pásztor László —Jakab György—Hatvani Emese: A disco-királynő (Neoton família), 8. Bokor Tibor—Gulyás Péter Pál: Fényes kövek (Color egy.), 9. Nagy Katalin—Soltész Rezső: Egy dal nek­ed (Kati és a Kerek Perec), 10. Bi­­gazzi—Savio: Méz (Il Giar­­dino Dei Semplici egy.), 11. Shelley—Mason: A szere­lem sosem hal meg (Alvin Stardus), 12. Nagy Tibor— Galácz Lajos: Vén rádió (Karda Beáta), 13. Pass: Édes szerelem (Ferrari). 13.20: Nótacsokor , 14.11: Kóruspódium­ 14.25: „Nyitnikék” 15.10: Balettzene operákból 15.39: Daloló, muzsikáló tájak 16.00: Útközben 16.05: Húszas stúdió Cigány Oresztész Stúdió 197­8. május IV. 3. MŰSOR 14.05: Oralia Dominguez és Gott­lob Frick énekel 14.40: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangverse­nye • 16.03: Szvjatoszlav Richter zon­gorázik • 17.06: Czeslaw Bartkowski együt­tese játszik # 17.30: Jelen időben — az ügyvé­dekről 18.00: A világgazdaság hírei 18.05: XIX. századi operákból # 18.45: Rádióhangverseny­ekről 19.15: Iskolarádió 19.33: Francia muzsika # 20.30: Az esszéírás mesterei — Blaise Pascal 21.03: Hanglemezújdonságok 22.00: Hana Gusztáv harsonázik, Jandó Jenő zongorázik, a Takács Nagy-vonósnégyes játszik # • A SZTEREÓ-ADÁS

Next