Népszava, 1978. május (106. évfolyam, 102-126. sz.)
1978-05-23 / 119. szám
Júliuus elsejétől Anyagi érdekeltség az üvegvisszaváltásban Alacsonyabb betétdíjak A kötelezettség változatlan • Rendkívüli visszaszállítások Ideje megszabadulni a háztartásban felhalmozódott üvegektől, mert június elsejétől már csak alacsonyabb áron vesz vissza mindenfajta betétdíjas palackot a kereskedelem. Az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének rendelkezése értelmében ugyanis megváltoznak a betétdíjak, és változik az egész forgalmazási rendszer. Mint a Népszavában már korábban jeleztük, a rendszeres és gyors viszszaváltás érdekében kidolgozták az úgynevezett lépcsőzetes betétdíj rendszert. Ennek lényege, hogy a kibocsátó által felszámított betétdíj alacsonyabb az új üvegek ipari beszerzési áránál. A kiskereskedelem a fogyasztótól kér alacsonyabb díjat, mint amenynyivel terhelik. A beszerzési ár és az alacsonyabb betéti díj különbözete módosítja a vállalatok, szövetkezetek eredményét. Ebből következik: amelyik kibocsátó vagy forgalmazó kevesebb üveget vált vissza, azt veszteség éri, amelyik többet vesz vissza, mint amenynyit eladott, az nyereséget könyvelhet el. . Az új rendszer tehát minden, az üvegek forgalmazásában résztvevő vállalatot, szövetkezetet érdekeltté tesz a palackok visszaváltásában. Ehhez azonban módosítani kellett abetétek összegét. Lássuk például a borosüvegeket. A literesek, a 7 decisek és a fél literesek (a tokaji kivételével) ezután nekünk 2 forintba kerülnek, de a kereskedelem és a kibocsátó között 2,30-ért számolják el darabját. Minden visszavett borosüvegen tehát 30 fillér lesz az italbolt vagy az élelmiszerüzlet haszna. A fogyasztó mindenfajta és színű félliteres sörösüvegért június elseje után csak 1 forint betétdíjat fizet, s ugyanennyiért adhatja vissza az üzletnek. A 0,5—1.0 literes szénsavas üdítőitalok üvegjei nekünk ezután 5 forintba, a 2—2,5 deciseké 2,50 forintba kerülnek ; a forgalmazók haszna 30—50 fillér. Bár a visszaváltás így érdeke lesz a kereskedelemnek, a raktárak szűkös volta és egyéb tényezők miatt így is megeshet: a boltosok ezután sem szívesen foglalkoznak az üres üvegekkel. Ezért a Belkereskedelmi Minisztérium ismét felhívta a vállalatok, szövetkezetek figyelmét a visszaváltás szabályaira. Eszerint a boltok a nyitva tartás teljes időtartama alatt kötelesek a betétdíjas palackokat viszszaváltani, függetlenül attól, hogy azt töltött állapotban hol vásárolták. A visszaváltási kötelezettség valamennyi olyan üvegtípusra kiterjed, amelyet az üzletben forgalomba hoznak, a kötelezettség tehát nem az áruhoz, hanem az üveg típusához, formájához kapcsolódik. Csak az olyan üvegeket nem kötelesek a boltok visszavenni, amelyek forgalmazásával egyáltalán nem foglalkoznak. (Például: ahol sört árulnak, ott minden sörösüveget — az import sörét is! — vissza kell venni.) A Belkereskedelmi Minisztérium felszólította a vállalatokat, a szövetkezeteket : állapodjanak meg szállító partnereikkel, hogy az átállás időszakában rendkívüli visszaszállítást végeznek. Erre azért van szükség, mert a kereskedők is számítanak arra, hogy május utolsó napjaiban a háztartásokban felhalmozott üvegeket tömegesen viszszavisszük a boltokba. Hacsak nem akarunk ráfizetni ... G. Zs. Kis VIT Kaposvárott Hétfőn délután Kaposvárott ünnepélyesen megnyitották a kis VIT egyhetes eseménysorozatát, a közelgő havannai XI. Világifjúsági Találkozó tiszteletére. A programban élménybeszámolók ének- és zeneegyüttesek fellépése, találkozók, filmvetítések, kiállítások szerepelnek. A Tanítóképző Főiskola hallgatói kubai diákokkal találkoznak. A Latinca Sándor Művelődési Központban kubai szolidaritási plakátokat, gyermekrajzokat mutatnak be, az EDOSZ Művelődési Házban filmplakátokból és bélyegekből rendeznek kiállítást. Vasalás trombyomásra Vasalóautomata kezdte meg a munkáját hétfőn a szombathelyi Styl Ruházati Vállalatnál. A nyolcóránként 400—450 öltönyt kiváló minőségben vasaló gépsor hét egységből áll. Az öltönyt csak behelyezik a gépbe, majd az gombnyomásra, a programozás szerint, egymás után kisimítja az elejét, hátát, vállát, ujját, fazonját. A sor végén úgy hagyja el a ruha a gépet, mintha „skatulyából vették volna ki". illeteurológiai MAI PROGNÓZIS A Szovjetunió európai területének északi és középső részén a magas nyomású légköri képződmény hatására csak kissé felhős az ég, száraz az idő. A hőmérséklet nap közben helyenként eléri a 20 fokot is középpontjával München környékén, nagy kiterjedésű ciklon örvénylik. A ciklon nyugati oldalán észak-északnyugat felől hűvös, míg a a keleti oldalán meleg levegő áramlik szárazföldünk nyugati és középső területei fölé. A kétfajta levegő keveredése az említett ciklon hatáskörzetében sokfelé esőt, záport, szórványosan zivatart okozott. A ciklon mozgása a következő 24 órában is csak kis kező időszakban a Kárpátmedencében is újabb esőkre, záporokra helyenként zivatarokra kell számítani. Hétfőn hazánkban erősen felhős vagy borult idő volt az uralkodó. Sokfelé keletkezett eső, záporeső, a délutáni óráktól kezdve a délnyugati országrészben zivatarok alakultak ki. A reggel 7 órától a kora délutáni órákig a lehullott csapadék mennyisége a Dunántúlon helyenként elérte az 5 millimétert. A legmagasabb nappali hőmérséklet a keleti, északkeleti országrészben általában 22—23, az ország többi részén IS—21 fok között váltakozott. A délkeleti, keleti szél több helyen megerősödött. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: általában erősen felhős idő. Sokfelé eső, záporeső, szórványosan zivatar. Többfelé élénk, helyenként erős, egy-egy körzetben viharos keleti, délkeleti, a Dunántúlon nyugatira forduló szél. A hőmérséklet csúcsértéke általában 16—21 fok között lesz. A Duna Budapestnél 344 centiméter mértékű lesz, így a követ- S Sz •- s Város ■a . i, j ■b ~ ■_ _ IS -CA 105Moszkva 178 Helsinki 197 Stockholm 19 10 Madrid 17 12 Athén 25 15 Kairó 30 20 Berlin 19 12 Varsó 19 10 Prága 17 11 Bécs 17 12 Belgrád 19 13 Bukarest 23 10 Budapest 17 12 Győr 16 12 Szombathely 16 11 Zalaegerszeg 17 12 Siófok 17 12 Pécs 18 13 Kecskemét 19 12 Miskolc 19 13 Debrecen 20 12 Szolnok 19 12 Szeged 21 13 Békéscsaba 21 14 23 d U EN «BECS _| —I 26 uiuiTi 21 DUBROVNIK • SZÓFIA -Qv-A Térképünk a május 22-i, 13 órai időjárási helyzetet ábrázolja Megkezdődtek a közös érettségi—felvételi írásbelik Az idén mintegy 55 ezer diák ír közös érettségi— felvételi dolgozatot, a korábbi évekhez hasonlóan matematikából, fizikából és biológiából. Azok kötelesek közös írásbelit tenni, akik ezekből a tárgyakból felvételiznek az egyetemeken, a főiskolákon. Az írásbelik hétfőn, a fővárosi és a vidéki kijelölt intézményekben kezdődtek meg. A műszaki felsőoktatási intézményekbe, természettudományi karokra, az agrár-felsőoktatási intézmények gépészeti karaira jelentkezők matematikából, az orvostudományi egyetemekre, a tudományegyetemek egy részébe és a tanárképző főiskolákra jelentkezők fizikából, az agrártudományi egyetemek más karaira jelentkezők biológiából írásbeliztek. Az írásbelik kedden folytatódnak, a többi érintett intézménybe jelentkezettek tesznek eleget kötelezettségüknek. A régi szőlőpermetezést megkezdték Tokaj - hegyalján. Az idén már nemcsak a nagyüzemi táblák, hanem a hozzájuk kapcsolódó kis parcellák és levegőből kapják a védő vegyszereket. A szolidaritási hónap és a közelgő gyermeknap alkalmából Győrött asztaltrajzversenyt rendeztek (MTI Fotó : Matusz Károly felvétele) Egészségnevelési program Vasárnap a budapestiek futottak az egészségükért. Már akinek kedve volt csatlakozni a rádió, a KISZ, a SZOT és az EXPRESS rendezte kocogóversenyhez. Hétfőtől a vidékiek is bekapcsolódnak a ,,Mozogjon többet egészségéért" legújabb akcióiba. Május 22-től 31-ig egészségnevelési hetet rendeznek a váciak. A Sallai Imre laktanyában kiállított képek megtekintői közösen sportolhatnak a kiállítás rendezőivel, résztvevőivel. .4 Híradástechnikai Anyagok Gyárában élelmiszer-bemutatóval és kóstolóval egybekötött egészségnevelési program fogadja az érdeklődőket. Különféle versenyeken mérhetik össze ügyességüket, erőnlétüket mindazok, akik elhatározták: nem szaporítják tovább kilóikat, nem akarnak magas vérnyomást és helyesebben akarnak élni. Ezt az elhatározást tanácsok nélkül nehéz megvalósítani. Ezért szentelik ezt a hetet a rendezők annak, hogy megismertessék a szabad idő hasznos eltöltésének és az aktív pihenésnek mindenki számára könnyen elsajátítható formáit. A Pest megyei Egészségnevelési Csoport és a Magyar Néphadsereg váci alakulatai katonaorvosok és fiatal katonák — sportbemutatókkal próbál kedvet ébreszteni mindezekhez. CiukorrablitA Szicíliai emberrablók vasárnap foglyul ejtették egy gazdag gyáros 26 éves fiát, akinek szabadon bocsátásáért több mint egymillió dolláros váltságdíjat követelnek. Az olasz rendőrség szerint Olaszországban az idén ez volt a tizenkilencedik emberrablás. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Siklós János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat, VII. kerület, Rákóczi út 54. Telefon: 224—619 Postacím: 1964 Budapest Felelős kiadó: dr. Suth Péter a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) hirlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra * 20.— Ft @ Athenaeum Nyomda Felelős vezető Soproni Béta vezérigazgató Index: 25005 ISSN 0133—1701 Fáznak a növények Az elmúlt héten 60—70 milliméter csapadékot kapott a talaj, az esőzések hétfőn is folytatódtak: további 10—20 milliméteres utánpótlás érkezett. A mezőgazdászok szerint jól jött ez a májusi eső, viszont gondot okoz, hogy a csapadékmentes napokon sem melegszik fel az idő és a jelek szerint „fáznak” a növények. Az őszi gabonák normális körülmények között ilyenkor már „kalászolnak” idén csak a déli országrészekben következett be ez eddig, a középső és északi vidékeken még nem. A fagyosszentek nem okoztak nagyobb károkat a gyümölcsösökben és a szőlőskertekben, viszont a zöldségpalántákat alaposan megtizedelte a mínusz 3—4 fokos fagy. Az elpusztult fiatal növények helyére újakat ültettek. Az országban mintegy 30 ezer hektáron alakultak ki kisebb-nagyobb belvizek, 10—12 ezer hektárnyi szántó van via alatt vagy olyan állapotban, hogy gépekkel nem lehet rámenni a földre. A terület egy részén most már júniusra kell halasztani a vetést. A zsebbank csak devizában dolgozott Üzletszerűen, jelentős érték tekintetében elkövetett, devizagazdálkodást sértő bűntett miatt emelt vádat az ügyészség a 27 éves Skoda Ferenc, budapesti lakos ellen. Amint a nyomozás során kiderült, a vádlott nem kedvelte a munkát, annál inkább a könnyű életet. Skoda, mint a belvárosi „aranycsapat” tagja. 1977 máciusától rendszeresen járta a szórakozóhelyeket és előszeretettel ismerkedett olasz, nyugatnémet és jugoszláv állampolgárokkal, akiktől rendre vásárolta a valutát. A hivatalos árfolyamnál magasabb öszszeget fizetett, de így sem járt rosszul Ugyanis a mintegy 80 ezer forintért vett külföldi fizetőeszközt 100 ezer forintért adta tovább. Gyakori vendége volt a Keleti pályaudvar környékén levő zugpiacnak, ahol elsősorban lengyelekkel kötött üzletet. Amikor már gyanússá válhatott, hogy nem dolgozik, mégis feltűnően jól él. Skoda munkaszerződést kötött a VIII. kerületi Ingatlan Kezelő Vállalattal, ahol mint takarító helyezkedett el. Ezt a munkát természetesen nem v végezte, mással dolgoztatott. Számára csak a munkaadói igazolás kellett. Megélhetését továbbra is elsősorban valutázásból biztosította. 1977. október 19-én személyi motozás során 400 USA-dollárt, 340 nyugatnémet márkát, 1000 izlandi és ugyancsak 1000 dán koronát találtak nála. A valuta eredetéről hitelt érdemlően beszámolni nem tudott. Skoda Ferenc ügyét a Központi Kerületi Bíróság dr. Marjay Tibor büntetőtanácsa tárgyalja. A Láng Gépgyár LHD 700 típusú, legújabb svájci licenc alapján gyártott gőzkazánja a BNV „B” pavilonja előtt. A Láng—ignis kazánok előnye a jelentős súlycsökkentés és a kis helyszükséglet.J