Népszava, 1978. július (106. évfolyam, 153-178. sz.)

1978-07-23 / 172. szám

197­8. július 2­3. N­ÉPSZAVA S­ zessék­fütés a siei­kuszi ösvgben­­ SZAKSZERVEZETEK ÉS A MUNKAFEGYELEM Ha a munkafegyelemről beszélünk, bosszantó példák tu­catjai jutnak eszünkbe az álló gépek mellett tereferélőkről, unatkozó eladókról, hivatali időben vásárló irodistákról, megrögzött lógósokról. Számítások szerint a magyar dolgozók munkaidejének 15—20 százalékát nem „hasznos” tevékenység tölti ki. „Ha azonban a munkafegyelemmel foglalkozunk, azt se tévesszük szem elől, hogy megvannak-e az adott helyen a jól szervezett, fegyelmezett munka feltételei. Ahol ugyanis hiány­zik a szerszám, az anyag,­ ott nem lehet fegyelmezett munkát követelni. A munkaidő jobb kihasználásának, a teljesítmény­bérezés szélesebb körű, hatékonyabb érvényesítésének egy­aránt sok tartaléka rejlik még a szervezésben” — hangsúlyoz­ta Kádár János debreceni beszédében. Mi az elfecsérelt munkaórák magyarázata? Mit tehetnek a szakszervezetek a munkafegyelem erősítéséért? Erről foly­tattunk szerkesztőségi beszélgetést, amelyen Bolla László, a Magyar Hajó- és Darugyár hegesztője, dr. Gönczöl Ferenc, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, dr. Hű­vösvölgyi Mihály, a SZOT főmunkatársa, Kajcsa József, a Vasutasok Szakszervezetének titkára, Kovács Béláné, a Kel­­tex Vörösmarty Mihály szocialista brigádjának vezetője, Mol­nár János, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat igazga­tója, dr. Sátor János, a Mechanikai Művek vezérigazgatója és Viola Lászlóné, a Keltex Radnóti Miklós szocialista brigádjá­nak vezetője vett részt. Szerkesztőségünket Kimmel J. Emil és Tóth Jenő képviselte. DR. GÖNCZÖL FERENC: A munkafegyelem része az ál­talános morálnak. A fegyel­­mezetlenkedő, lógós ember a magánéletben sem különb, mint a munkában. Jelenleg a vállalatoknál egymás mellett dolgozik a jó munkás a ma­ga áldozatvállalásával és a lógós. Ez a helyzet annak el­lenére sem javul, hogy a nép­gazdaság eredményei évről évre jobbak lesznek. A mun­kafegyelem, a munkaidő-kiesés kapcsán a legdivatosabb adat NÉPSZAVA: A munkás életpálya ma már kevésbé vonzó, nincs meg a fizikai munka elvárható társadalmi rangja, presztízse. A gyárak­ban mind kevesebb az úgy­nevezett munkásdinasztia. Harminc év alatt a munkások legjobbjai, a „húzóemberek”, a munkapadok példaképei ki­kerültek a termelésből, s he­lyükre az átrétegeződés kö­vetkeztében olyanok álltak, akiknek először még munkás­sá kellett válniuk, a háztartás vagy a földművelés után a zárt műhely szinte börtönt je­lentett. MOLNÁR JÁNOS: A ha­gyományos építőipari munka talán ezért is jobban vonz, már amennyire a mi ipar­águnk vonzó lehet. A zárt technológiához sokkal nehe­zebben kapunk embert. Va­kolókanállal a kezében a dolgozó jobban rögtönözhet, kevésbé érzi „gúzsba” kötve magát. Mi pedig a fejlődés hevében a két szint közötti különbséget egyszerre pró­báljuk átugorni úgy, hogy közben figyelmen kívül hagy­juk az emberi tényezőket. A kezünk még a téglához szo­kott, de már szeretni kell A munkás csinálja is, ha meg­teremtjük a feltételeket. Pél­dául megtanítjuk az új tech­nikára. Mert hiába akarunk vákuumtechnikával dolgozni, ha nem tudjuk, mi az. KOVÁCS BÉLÁNÉ: Fele­annyian vagyunk a műhely­ben, mint öt-hat évvel ezelőtt, a dupláját dolgozzuk, azaz pontosabban a négyszeresét, nál ritkán találkozni lógással. Nem véletlen, hiszen a terme­lés rendje kikényszeríti a fe­gyelmet is. Logikus, hogy a szervezés javításával jelentő­sen erősödne a munkafegye­lem. MOLNÁR JÁNOS: A tech­nikai színvonal valóban meg­határozó. Nálunk is a zárt technológiájú betonozó gép­láncnál a legnagyobb a fe­gyelem. A kiesett munkaidő itt mindössze 5—6 százalék. Ha a törtnapi kieséseket néz­zük, a hagyományos techno­lógia mellett az arány 22—25, a zárt gépláncon dolgozóknál 5—6 százalék. Érthető, hiszen a műveletek pontosan körül­írtak, mindenkinek megvan a helye, s ez a rendszer nem tűri az alkalomszerű hiány­zást. DR. SÁTOR JÁNOS: A festékszórógyártáshoz a dol­gozókat a szervizeinkből akar­tuk a központba hozni. Két­­három forintos órabéremelé­sért sem vállalták. Az indok­lás az volt, hogy a szervizben nagyobb a szabadság és több a „mellékes". Ha a szervizben nincs munka, a kötetlenebb munkaidő következtében könnyebben elfoglalják magu­kat. Ugyanez gyáron belül már nehezebb. Ha nincs anyag, és bizony, ez sokszor előfordul — a harmadik ne­gyedévre a telefongyártáshoz például nyolcféle anyag hiányzik —, mást kell csinál­ni. Az állásidőre fizetett bért senki sem szereti. Nagyon rossz hatással van, ha egyik nap még túlórázunk, aztán másnap alkatrészhiány miatt nincs munka. A tétlenség a fegyelmezetlenség szülőatyja. BOLLA LÁSZLÓ: A mun­kahelyi vezetőnek csak akkor van erkölcsi alapja fegyelmet követelni, ha képes a szerve­zett munka feltételeit megte­remteni. Márpedig ezek a fel­tételek nagyon gyakran hiá­nyoznak; az anyag, a szer­szám biztosítása nem miránk ■Jár. De sok esetben még a munkahelyi fegyelem megszi­lárdítását is tőlünk, szakszer­vezeti bizalmiktól várják. KAJCSA JÓZSEF: Sokan általánosítanak, s azt mond­ják, hogy a szakszervezet védi a lógósokat. Ez így nem igaz. Mi a leghatározottabban tá­mogatjuk a munkafegyelem javítására törekvő vezetőket. Nem egy tisztségviselőt bün­tettünk meg, mert eltűrte a fegyelmezetlenkedést. Persze, a dolgozók sorsa sem közöm­bös számunkra. A MÁV-nál valamelyest más a fegyelmi helyzet, mint az iparvállala­toknál, hiszen szervezeti fel­építésünk katonás jellegű. A vasútnál az a selejt, ha rosz­­szul állítják a váltót. Ez a se­lejt pedig emberéleteket és milliós értékeket sodor ve­szélybe. Állítom, hogy a vas­útnál is, másutt is a fegyel­mezetlenség szüli a balesetek többségét, de nem minden bal­eset ered a munkafegyelem megsértéséből. Az is igaz, hogy a szabálytalanságot a munka fontosságára, a terme­lési érdekre való hivatkozás­sal gyakran elnézik a vezetők és felelősségrevonásra leg­többször csak a baleset után kerül sor. DR. HŰVÖSVÖLGYI MI­HÁLY : A munkaerőhiány enyhítésére rendelet van bő­ven, de a végrehajtáshoz már a minisztériumokban is hiá­nyoznak az intézkedések. Elég csak arra utalnom, hogy a beruházásoknál másodlagos szempont a munkaerőhelyzet, vagy hogy még mindig hát­térbe szorul a szervezők, nor­málok megbecsülése és okta­tása. A SZOT elnöksége a közelmúltban hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek is se­gítsék és ellenőrizzék, köve­teljék meg a zavartalan, fo­lyamatos és hatékony munka­végzés feltételeit. S ebben, akárcsak a vasutas-szakszer­vezet, segítsék a gazdasági ve­zetőket. VIOLA LÁSZLÓNÉ: Köny­­nyű felelősségrevonásról be­szélni, de alig van eszköz a fegyelmezésben. A lógóst már a másik műszakban is zárt liá­nokkal várják. Próbáltunk mi a fiatalokra hatni, nevelni őket, de egy-egy ifjú munkás „átnevelése” rendkívül hosszú ideig tart, és a brigádverseny jelenlegi értékelési rendszere nem is ösztönöz eléggé. BOLLA LÁSZLÓ: Érthető, hogy nem szívesen vesznek be a brigádok újakat. A mi he­gesztőbrigádunk több mint tíz évig nem fogadott be új embert. Aztán megtört a jég, három fiatalt vettünk fel, s ma már ők is teljes értékű hegesztők. Igaz, közülük ket­tőt szakmailag és emberileg is át kellett „formálnunk” és ez nem ment máról holnapra. MOLNÁR JÁNOS: Nem kell egymásra várni munkásnak, vezetőnek, a mozgalmi tiszt­ségviselőnek a fegyelem meg­szilárdításában. Együtt és egy­szerre kell elkezdeni. Volt úgy, hogy jócskán csökken­tettük a művezetők prémiu­mát. Sokan azt hitték, meg vagyok zavarodva. Ma ezek a legjobb művezetők. De az is előfordult, hogy a részeges építésvezetőt elbocsátottuk, a területi döntőbizottság meg visszahelyezte. Aztán az épí­tésvezető a szemünk közé ne­vetett és háromszáz-négyszáz forinttal többért a szomszéd vállalatnál helyezkedett el. Szerintem a jog sok kibúvási lehetőséget ad a fegyelmezet­­lenkedőknek. NÉPSZAVA: Igaz, a veze­tők gyakran tehetetlenek a lógósokkal. De csak addig, amíg a fegyelmi intézkedések e egyedtek, s ahogy Violáné fo­galmazta, a lógósokat másutt tárt karokkal várják. A múlt évben a munkaügyi bíróságok 15 078 ügyet tárgyaltak, ebből 3274 fegyelmi ügy volt. De csak 104 esetben változtatták meg a fegyelmi döntést. Ezek a számok bizonyítják, hogy a fegyelmezetlen dolgozó előtt nem áll tárva-nyitva a ,,kis­kapu”, amely módot ad a bün­tetés alóli kibúvásra. DR. SÁTOR JÁNOS: Sze­rintem az a baj, hogy egyfor­mán fizetünk minden mun­káért. A jóért is, a rosszért is. Ugyanígy a vállalatok kö­zött is egyformán — sőt még erőteljesebben — támogatjuk a gyengébben gazdálkodókat. Az abonyi gyáregységünkben bevezettük a csoportbérezést. A dolgozók önmagukat sorol­ták be nehéz vagy könnyű munkára. A termelés és a ke­reset is felülmúlta a várako­zást. Jól érzékelhetővé vált az önként vállalt fegyelem ereje. S nálunk ez még a bérszínvonalat sem zavarta meg. Sőt, a jól dolgozók kér­ték, bocsássuk el a lógósokat. MOLNÁR JÁNOS: A válla­lat zárt gépláncánál gyorsan emelkedtek a fizetések. A bérszínvonal tartásához szük­ség volt az alacsony bérű, fe­gyelmezetlen munkásokra, mert különben kilógunk a saját bérszínvonalunkból. A mi béralapunk 38 ezer forint, évi 8 százalékos növekedéssel. A környező kisebb cégek, szö­vetkezetek 58—72 ezres bér­­színvonallal gazdálkodnak, ők évi 2 százalékos emeléssel is „királyok” lehetnek. DR. GÖNCZÖL FERENC: Nem értek egyet azzal, hogy szükség van a felgyelmezetlen munkásokra. A vállalati bé­rekkel is lehet ügyesen, jól gazdálkodni. Csak az a baj, hogy nálunk minden vállalat egyformán fizetőképes. Szabá­lyozók útján el kell érni, hogy csak az a vállalat tudjon prog­ressiven bért fejleszteni, amelyik ténylegesen többet tesz le az­ asztalra. Ehhez va­lóban differenciálni szükséges a vállalaton belül és a vál­lalatok között is, leszerelve a kiegyenlítődésre való törek­vést. Népgazdasági viszonylat­ban javítani kell az anyagel­látást, hogy a vállalatok ér­dekeltek legyenek egymás ki­szolgálásában, s a vezetőktől az elmulasztott lehetőséget is számon lehessen kérni. Sür­gető a termelést segítő mun­karendek mielőbbi kialakítá­sa, helyenként a rugalmas munkaidő bevezetése. DR. HŰVÖSVÖLGYI MI­HÁLY: Mielőbb szükséges ki­terjeszteni a teljesítmény sze­rinti bérezést, a tevékenysé­gek többségét mérhetővé ten­ni. De sajnos, még ma is ott tartunk, hogy a normát bér­formának tekintik, s nem szervezési eszköznek. NÉPSZAVA: Sok bírálat éri a bérszabályozás rendsze­rét. A hat százalékos adóha­­tár, a döntési pont még min­dig megemészthetetlen a vál­lalatvezetők számára. Pedig ezen belül is jócskán lehetne differenciálni, s többletterme­lés esetén (ha az valóban szük­séges) meg lehet keresni a többletbér fedezetét is. A vá­sárlóerő, a bérek szabályozá­sa állami feladat, s ehhez va­lóban szükség van a bérsza­bályozás eszközeire. De hogy ezen belül a vállalatok mit csinálnak, az saját gazdálko­dásuktól függ. A kereseti ará­nyok, a munkadíjazás haté­konyságának növelése szem­pontjából valóban elsőrendű követelmény, hogy az alapbé­rek rendszeréhez megalapo­zott tel­jesítménykövetelmény­­rendszer illeszkedjék. Jelen­leg a munkateljesítmények mérése éppen a normák elég­telensége miatt hiányzik, il­letve formális. KOVÁCS BÉLÁNÉ: Figye­lembe kell venni a fiatalok munkára nevelésében elköve­tett hibákat. Nem mondva­csinált probléma, amikor azt mondjuk, a fiatal lányok nem képesek átvenni az idősek tempóját. Azt természetesnek veszik, hogy a fizetésért be­jöjjenek, de hogy a fizetésért dolgozzanak.. . BOLLA LÁSZLÓ: Nem lehet csak a fiatalokra ráhúzni ezt a lepedőt. Való igaz, hogy ők szívesebben vállalnak kö­tetlen munkát. Én is voltam gépkocsivezető, és szabadnak éreztem magam, de mindenkit lehet formálni, alakítani, s ebben a munkahelyi kollektí­vának óriási a felelőssége. Mo­LNÁR JÁNOS: A lét­­biztonság érzése gyakran el­veszi a fiatalok ítélőképessé­gét, értékítéletét. Szakmun­kástanulónak egyre nehezebb gyerekeket „fogni”, még ne­hezebb megtanítani őket. Mégis, már két éve nem ve­­­szünk fel dolgozót, aki év­közben kétszer vagy többször cserélt munkahelyet. Illetve szocialista brigád kérésére igen, de ha nem tudja meg­tartani az új dolgozót, vállal­nia kell a következményeit is. DR. GÖNCZÖL FERENC: Fontos társadalompolitikai kérdés a munkára nevelés. Oktatási rendszerünkben sem ez, sem a fegyelem értéke nem jut kifejezésre eléggé. Nem jó az, hogy inkább az egyén vágyaihoz, semmint a valóságos népgazdasági szük­ségletekhez alkalmazkodik. NÉPSZAVA: Kíséreljük meg összefoglalni beszélgeté­sünk tanulságait. A munka­­fegyelem megszilárdítása — s ezáltal a legnagyobb érték, az emberi munkaerő minél teljesebb hasznosítása — ösz­­szetett feladat. Először is jó néhány feltételt kíván, amely­nek megteremtése a vállalati vezetés dolga. Ilyen a munka­­szervezés, a korszerű techni­ka és technológia alkalmazá­sa, a célirányos anyagi — és erkölcsi — ösztönzés. A válla­lati kerítésen túlmutató fel­tételrendszerhez tartozik a megfelelő gazdasági szabályo­zás, a kooperáció és ezáltal az anyagellátás javítása. Persze, a munkafegyelem nemcsak gazdasági és műszaki tényezőktől függ, hanem mo­rális kérdés is. Kezdve a ve­zetők személyes példamutatá­sától az olyan közhangulat, társadalmi és munkahelyi lég­kör kialakulásán át, amely elítéli az érdemtelenül szer­zett pénzt, a közösség meg­károsítását a lógással, fegyel­mezetlenséggel , egészen a munkás életpályát, egyáltalán az alkotó tevékenységet meg­illető presztízs visszaállításáig. Nyilvánvaló, hogy sokat te­hetnek — munkatársaikra, a fiatalokra való hatásukkal — maguk a dolgozók, a munká­sok, és számottevő kötelezett­ségük van a szakszervezeti testületeknek, aktivistáknak is. Úgy gondoljuk, jogi esz­közökhöz akkor lehet — és kell is — folyamodni, amikor más, jobb megoldás nincs. A józan szigor azonban — sok vállalat, munkahely példája igazolja — „csodát tehet”, a 15—20 százalékos belső tar­talék, ami másfél milliárd munkaórának, azaz 6—800 ezer dolgozó évi munkaidejé­nek felel meg. Ezt a tartalé­kot kell kihasználnunk, bár megítélésem szerint ez rossz tartalék. A rosszaságot abban a vonatkozásban is értem, hogy ezt a tartalékot szükség­telenül teremtettük. DR. HŰVÖSVÖLGYI MI­HÁLY: Hovatovább annyit beszélünk a munkafegyelem­ről, hogy lassan hozzászokunk a fegyelmezetlen munkához. A munkahelyeken tapasztalható létszámhiány oka a legtöbb esetben visszavezethető a fe­gyelem lazaságára. Jó példák erre az igazolatlan vagy a törtnapi hiányzások statiszti­kái, vagy akár az üzemi fo­gyasztásmérők teljesítmény­görbéi. A gépek maximális ki­használása ezek szerint alig tart tovább, mint másfél-két órát. A munkahelyi tétlenség elleni recept pedig ismert. Nemcsak fizetést, hanem mun­kát is kell adni mindenkinek. A Központi Bizottság április 20-i határozata ezt úgy fogal­mazza meg, hogy hatékonyab­ban kell a munkaerőt foglal­koztatni. DR. SÁTOR JÁNOS: A munkafegyelmet én is morá­lis kérdésként ítélem meg. Ma a fegyelmezett munka nem di­vat. Az a vagány, aki „átveri” a főnököt és a meóst. Ezt kell ellensúlyoznia a törzsgárda-Nagyon sok a hiányzás, a táp­pénz. A beteglátogató meg­szűnt, nem lehet ellenőrizni ki miért maradt otthon. A megbízható régi munkásokra egyre több teher hárul. S ez nincs mindig arányban a ke­resettel. VIOLA LÁSZLÓNÉ: Éppen ezért nyugdíjasaink közül szerveztünk beteglátogatókat. Bár érdekes, hogy az éjszakás BOLLA LÁSZLÓ: Sajnos a vezetők gyakran egymásra és miránk, munkásokra hárítják a felelősséget. Ha sok­ a mun­ka, akkor rögtön a szocialista öntudatra hivatkoznak. Vé­­véleményem szerint a fegyel­mezetlenség több tényezőre is visszavezethető és ebben én a ,,kis pénz, kis foci” elmé­letet az utolsó helyre teszem. Elsősorban nem pénzkérdés ez. Pontosan az az öntudat hiányzik, amire oly gyakran apellálnak. A munkásosztály mai összetétele nem ugyanaz, mint harminc évvel ezelőtt volt. S ez nemcsak korosztályi probléma. hétre, amikor 40­ százalék a műszakpótlék, még a „félhol­tak” is meggyógyulnak. Ha nem vagyunk elegen, a főnök is a gép mellé kényszerül, de ilyenkor elhanyagolja a saját munkáját, s ez újabb szerve­zetlenséghez vezethet. DR. GÖNCZÖL FERENC: Ez a példa is bizonyítja, hogy a munkafegyelem a szerve­zettség függvénye, és vetülete is egyben. Ha a munkások szervezetlen körülmények kö­zött dolgoznak, nehéz fegyel­met követelni. De a zárt tech­nológiáknál, a szalagmunka­

Next