Népszava, 1978. július (106. évfolyam, 153-178. sz.)
1978-07-15 / 165. szám
4 Pályakezdők négy országban (3.) Hol dolgozhat Nyina? Nyina, a leningrádi Vasziljev család kisebbik leánya talán egy kicsit a nővére, Tánya példáján felbuzdulva választotta a műszaki egyetemet.rö is gépészmérnöknek tanult, így ismertem meg valamennyire ezt a pályát — magyarázza. — A levelező tagozatot azért választottam, mert ide valamivel könnyebben veszik fel az embert. Ez már a második éve volt, a java még hátra van. De Nyina már azt tervezgeti, mi lesz azután. — Most a szabványügyi hivatalban dolgozom. Ha végzek, a szabvány- és találmányügyi intézethez szeretnék átkerülni. Olyan érdekes emberekkel lehet ott találkozni! Oda kerül minden először, ami új! Szóval, remélem, sikerülni fog. Persze, sokakat Moszkvába küldenek közülünk, de ott is meg lenne a helyem a szakmában. Hogy el tud-e majd helyezkedni végzettsége szerint, az fel se vetődik benne, annyira természetes. A gyárak, üzemek, intézmények várják a fiatal szakembereket az egyetemekről, a főiskolákról és a különböző szakiskolákból is. Munkásból mérnök A moszkvai 30. számú műszaki szakiskolán tíz különböző szakmát tanítanak. Esztergályosok, marósok, kisöntödei szakmunkások, géplakatosok, gépszerelők, mintakészítők, rádiószerelők, géplakatos-meósok, konstruktőr rajzolók, valamint gyors- és gépírók lesznek az itt tanuló fiatalokból. Vagy hétszázan járnak ebbe az iskolába, fele részben lányok. Ottjártamkor éppen egy általános iskolás csoportot fogadtak látogatóba. — Azért hívtuk meg őket, hogy egy kicsit megismerjék ezt az iskolát — mondja David Szamojlovics Levjatov igazgató. — Hogy legyen valami elképzelésük arról, hogyan lesznek munkások a tanulókból. A szakiskola tanárai valamennyien diplomás mérnökök. — Én is munkásként kezdtem annak idején — emlékszik David Szamojlovics. — Aztán mérnöknek tanultam, majd jött a háború, a front. Most már vagy 25 esztendeje vagyok itt igazgató. A szakrajzot tanítom. Szakkönyvemet az egész orzságban használják. Ahogy a többiekkel beszélgetek, hamar kiderül, hogy tulajdonképpen egészen hétköznapi karrier az övé. Azok közül, akik valaha itt végeztek, sokan már tanárként tértek vissza ide. — A szakiskola után öt évig dolgoztam rajzolóként egy gyárban — meséli egy fiatal tanárnő, Galina Nyikolajevna Szvoriusz. — Még az első évfolyamok egyikén végeztem. Aztán elmentem a műegyetemre, az esti tagozaton gépészmérnöki dolgoztam, majd visszajöttem, s már három eszoklevelet szereztem. Néhány évig tervezőként rendere itt tanítok az egykori iskolámban. Van olyan tanáruk is,aki már kandidátus. Két másik most dolgozik a disszertációion. A szakmai fejlődésnek senki számára nincs akadálya. A szakiskola tanulói tulajdonképpen már felnőttnek számítanak. Érettségi után veszik fel őket, így aztán az oktatás módszere is inkább az egyetemekéhez, főiskolákéhoz hasonlít mint a gimnáziumokéhoz. Előadásokat hallgatnak, vizsgáznak, diplomamunkákat készítenek. És olyan színvonalú képzést kapnak, hogy odakinn, az életben is bizton megállják a helyüket. — Kötelesek vagyunk a végzés után két évig figyelemmel kísérni a tőlünk kikerült fiatalok sorsát — mondja David Szamojlovics. — így aztán tapasztalatból mondhatom, hogy egyenesben vannak valamennyien. A vállalatoknál viszonylag rövid idő elmúltával vezető beosztásokat bíznak rájuk, és sokan hamarosan beiratkoznak valamelyik főiskolába. Az itt tanuló fiataloknak általában már jó előre megvan a munkahelyük. Szergej Komarov 1977-ben érettségizett. Géplakatos lesz, jeles tanuló. Ösztöndíját egy moszkvai gépgyár is kiegészíti. — Ide megyek majd dolgozni — mondja. — Sokat kell tanulniuk Szergejéknek — magyarázza az igazgató. — Meg kell ismerniük a műszaki gondolkozást, hiszen ők lesznek majd a berendezések doktorai. A leendő műszaki raj- Megvan a helyük zolók többsége lány. — Marina vagyok —■ mutatkozik be az osztálytitkár. — Ő meg Natasa. És még egy Natasa. Ez meg itt Alexander. A fiú, a „kisebbség” képviselője szerényen húzódik meg közöttük. Mire számítanak, ha végeznek? — Hát, dolgozni fogunk. Megvan már a mi helyünk — mondják többen is. Havi 100 rubel körüli kezdő fizetésre számíthatnak. Indulásnak ez mindenképpen biztató. Hiszen már tanulmányaik alatt is messzemenő gondoskodásban van részük. Az iskola két gépgyárral tart állandó kapcsolatot, meg egy kutatóintézettel és egy kísérleti gyárral. — Nagyon hasznos ez a kapcsolat nekünk — mutat rá az igazgató —, hiszen mi is tudjuk, milyen szakmunkásokra van elsősorban szükség. Ráadásul van egy kormányhatározat, amely előírja, hogy az üzemeknek erősíteniük kell a szakiskolák anyagi bázisát. És ezek a gyárak egészen a szakmunkásfizetésig kiegészítik az ösztöndíjakat. A fiatalok pedig már jó előre megismerik majdani munkahelyüket. A Szovjetunió oktatási rendszerében kétségkívül a szakoktatás az egyik legfontosabb ágazat. Ezt hangsúlyozza Moszkvában P. B. Szelivanov, a szakoktatásügyi állami bizottság elnökhelyettese is. " A mostani tervidőszakban 11 millióan fognak végezni ezekben az intézményekben. Az a célunk, hogy széles profilú szakmákat adjunk a fiataloknak, mert csak így válhatnak jól képzett sokoldalú munkásokká, olyan dolgozókká, akik képesek az önálló továbbtanulásra, az eredetihez közel álló szakmák elsajátítására, akik a magas fokon gépesített, automatizált üzemekben is megállják a helyüket, s akár többféle munkakört is be tudnak tölteni. Kedvezmények a hívogatónak Ezernél több szakmát tanítanak. Köztük a legújabbakat is: automata berendezések szerelői, számítógépkezelők, bonyolult vegyipari folyamatok irányítói kerülnek ki az iskolákból. S a fiatalok szívesen választják ezeket. — Persze, a szakoktatásnak az ipar szükségleteihez kell igazodnia — húzza alá az elnökhelyettes. — És természetes, hogy ennek megfelelően igyekszünk orientálni a tanulókat. Tájékoztatjuk őket, hová mehetnek dolgozni, de ez nem jelent semmiféle kötelező irányítást. A vállalatok inkább lakás előjegyzéssel, különböző kedvezményekkel igyekeznek megnyerni jövőbeni munkásaikat. A szovjet népgazdaság valamennyi ágában munkaerőhiány van. Akik végeznek, mindenütt találnak munkát, és senki sem akarja korlátozni a mozgásukat. Amiatt tehát senkinek sem kell aggódnia, hogy mi lesz, ha befejezte az iskolát. Sőt, aki még tovább akar tanulni, azt két évi munka után már segíti is a vállalata. Erről beszél A. P. Szolovjov, a leningrádi megyei tanács munkaügyi osztályvezetője is. Ők foglalkoznak a szervezett munkaközvetítéssel, segítenek a vállalatoknak, hogy elegendő munkaerőt kapjanak, ők toborozták például a KAMAZ teherautógyárba és a Zsiguli gyárba a szakembereket. Feleslege ugyan itt sincs egyetlen gyárnak se — mondja Szolovjov —, de aki akar, az elmehet az új létesítményekre. A lakás miatt is, meg más okokból is mindig akadnak vállalkozók. A végzett fiatalok nagyobb része azonban — akár szakiskola, akár egyetem után — a lakóhelye közelében helyezkedik el. Ennek a lehetőségét már az oktatási intézmények garantálják. Aki akar, él a lehetőséggel. Aki, nens, az úgynevezett szabad diplomát kap, és maga keresi meg a munkahelyét. Ez sem nehéz. Ahogy Nyina előtt, úgy a többi fiatal szovjet szakember előtt is nyitva az út. A dinamikusan fejlődő szocialista gazdaság az ifjúság számára is biztos perspektívát jelent. Franck Tibor A jövő építőit oktatják egy moszkvai szakiskolában (Fotó: APN) NÉPSZAVA Vizsgálat a KKV-nál Beszédes és „néma*" bizalmiak. Aki az üzemekben járkel, az mostanában egyre több véleményt hall a dolgozóktól a bizalmiakról. Ilyeneket: a bizalmi valóságos bizalmi lett... már régen vége van a „bélyegkorszaknak”, vagyis annak, hogy a szakszervezeti bizalmi csak tagdíjbeszedő legyen... a bizalmi igenje, vagy nemje nélkül nem érvényes semmiféle béremelési és jutalmazási javaslat. A bizalmi újabban már jelen van a szakszervezeti tanács és a bizalmiak (vagy a bizalmi küldöttek) együttes ülésén és olyan létfontosságú ügyekben foglal állást, mint a vállalati terv, a kollektív szerződés elfogadása, a vállalati szociálpolitikai terv és így tovább... — Hát ott „fönt” még nem oldódott meg a nyelvem — vallja magáról Zwickl Tivadar, a vasúti kocsirendezők, mozdonyvezetők bizalmija. — De „lejjebb” már előbb szóra nyílik a szám. Az egyik szakszervezeti gyűlésünkön is szóvá tettem, hogy a tavalyi kollektív szerződésben túl rövid időre határozták meg a bakancs kihordási idejét. Igazat adtak . .. S akkor is, amikor arról szóltam: ideje volna már, ha Hörömpöly László dízel-mozdonyvezető is kapna egy beutalójegyet. Nem sokkal később már Parádra utazhatott. Két év bizalmiság alatt két felszólalás. Elég ez, vagy kevés? Varga Lajos, a KKV szakszervezeti bizottságának szervezőtitkára nem válaszol a kérdésre. Azt ajánlja, hallgassuk meg inkább a meó-labor két bizalmiját, Szűr Ferencnét és Pénzes Lászlónét. Abból, amit mondanak, majd „kitalálható” a válasz is. — Azt hiszem, senki sem készít a hozzászóláA legtöbben hozzáteszik: nagyon kedvükre valók ezek a fejlemények. Hiszen végül is az ő közvetlen választottjuknak növelték meg a jogkörét, hatalmát. Ám nemegyszer elhangzik az a kérdés is: vajon minden bizalmi helyt tud-e állni az új körülmények között? Nem fogja-e el a lámpaláz, nem bénul-e meg a nyelve azokon a felsőbb szakszervezeti tanácskozásokon? Van-e bátorsága felszólalni, el meri-e mondani, hogy ott „lent” — mármint a szakszervezeti csoportnál — az embereknek mi „fáj”? Izgalmas kérdés. Erre kerestünk mi is választ a Komáromi Kőolajipari Vállalatnál, sajról statisztikát — mondja Szűr Ferencné. — Csak azt tudom: ha valami olyasmit tapasztaltam, ami nem tetszett, azonnal megmondtam a véleményemet, így volt ez tavaly is, amikor a gazdasági vezetés — a szakszervezet, a dolgozók előzetes megkérdezése nélkül — egyoldalúan módosítani akarta a munkaszerződéseket. A létszámhiányra, illetve a vállalati érdekre hivatkozva bárkit, lényegében bármilyen munkakörre beoszthattak volna. Elvben még az sem lett volna elképzelhetetlen, hogy — szélsőséges példát említek — utcaseprő lesz egy laboráns. Tiam, minden ,vállalatnál előadódhatnak rendkívüli helyzetek. • Olyankor oda kell menni, ahová a kötelesség szólít, hiszen ezt írja elő a Munka Törvénykönyve is. Mégis úgy gondolom, hogy a helyi szabályozásban azért nem szerencsés ennyire elmosni a határvonalakat és célszerű beírni a szövegbe, lehetőleg arra kell törekedni, hogy valamilyen A munkaszerződés egyébként csak egy példa a sok közül. Ugyancsak Szűz Ferencné indítványára megjavították a komáromi városközpont, illetve a hajdani Szőny közötti helyi autóbuszközlekedést. Pénzes Lászlóné javaslatára rendezték a fizikaiak csoportvezetői pótlékát, több, egészségre ártalmas munkahelyen rövidítették a munkaidőt és így tovább. Már ennyi is meggyőz arról, hogy Szűrné és Pénzesné bizony jobban feltalálta magát az új körülmények között, mint a kocsirendezők már említett bizalmija. De hozzá kell tennem: pusztán tényeket említünk az öszszehasonlításban, s legcsekélyebb mértékben sem célom megbántani Zwickl Tivadart, s a többi bizalmit. De ami tény, az tény. Megerősítette ezt a közelmúltban a Szakszervezetek Komárom megyei Tanácsának elnöksége is, amikor megvizsgálta: hogyan dolgoznak a bizalmiak a KKV-nál? Az elnökség tagjai a helyszínen üléseztek. Előzőleg végigjárták az üzemet, sok bizalmit megkérdeztek, majd — a többi között — arra a következtetésre jutottak, hogy az új és nagyobb követelmények valóságos polarizálódást indítottak meg a bizalmiak körében. Visszatérve a már ismert nevekre: az egyik póluson találjuk például Szűz Ferencnét és Pénzes Lászlónét. A másik póluson viszont nem is anynyira a már említett Zwickl Tivadart — hiszen ha szőkébb körben is, azért kétszer felszólalt —, hanem például Herbst Lászlót, a benzinreformáló üzem hajdani bizalmiját. 1967—77. között csaknem tíz esztendeig látta el ezt a tisztjét. Ám tavaly hirtelen lemondott. — őszintén szólva, megsértődtem — mondja minden kertelés nélkül a negyven év körüli férfi. — A szakszervezeti csoportom egyik tagja ugyanis igen lekicsinylően, vagy inkább becsmérlően nyilatkozott rólam. Feltehetően azért, mert nem álltam ki az ügye mellett. A felszólaló bátorsága rokonszakma legyen az a A vállalat szakszervemás beosztás. Nem vezeti bizottsága egyébként szólve arról, hogy mégis tiltakozott és a gazdasági csak „elik” az ilyesmiről vezetés sürgősen módosimegkérdezni a szakszertettá az előterjesztés szövezetet, végét. Szókimondó asszonyok Ahány ház — annyi az Össznépi eledel: a láncos Dúsítják — Szemmértékkel mérik Vesszük és esszük Csak liszt, víz és só — de össznépi eledel. Különösen népszerű ilyenkor, nyáron, az üdüléssel töltött napokon pompás program sorba állni lángosért. Van, ahol a vacsorát helyettesíti, van, ahol csak szórakozásból, időtöltésből eszik, de akadnak, akik két-három darabot is bevágnak, mondván, hogy nyáron úgyis könynyű fogyókúrázni... Kezdetben volt az egyszerű lángos. Olcsón, egy forintért, vagy egy húszért. Azután jött a káposztás, a fokhagymás, sőt, Szentendrén árusították tizenkétféle fűszerrel megszórva is. A káposztával meg a fűszerekkel jöttek a boszszúságok. Az egy húszas lángos helyett megjelentek a drágábbak, kínálták kettőért, kettő hatvanért, s ma már árulják három forint felett is. Hogy is van ez? Menynyit lehet kérni ezért az egyszerű eledelért? Árát maszeknak, állami vállalatnak, szövetkezetnek egyaránt előírások szerint kell kalkulálni. Vagyis tíz adagra kiszámítják a felhasználandó nyersanyagot, s ehhez hozzászámíthatják az árrést, aminek mértékét a vendéglátóhely osztályba sorolása határoz meg. Ennek ellenére: ahány ház, annyi ár. A kereskedelmi felügyelők tudják az okát. Különböző mennyiségű lisztet, sót, kisütéshez szükséges olajat számolnak, de eszerint különböző nagyságú lángosokat kellene árusítaniuk. Több pénzért nagyobbat, kevesebbért kisebbet. Hogy ezt a fogyasztó nem tapasztalja? Meglehet. A lángost szemmértékkel mérik. Még több a lehetőség az efféle „szemmértékezésre” a káposztával vagy mással ízesített lángosnál, hiszen ezek a dúsító anyagok a lisztnél nagyobb értéket képviselnek. Ezért is olyan közkedveltek a lángossütők körében. Csongrádban a kereskedelmi felügyelők olyan kalkulációval is találkoztak, amelyben lángosba egyáltalán nem való anyagok is szerepeltek. Nem is kerültek bele a süteménybe... De a sütői bekerültek a megbírságolt dolgozók közé. Baranyában viszont a tanács kötelezte a lángossütőket, hogy sima tésztát is áruljanak, mert az egyszerű, eredeti lángos már-már eltűnt az üzletekből, a bódékból. De tünedezőben vannak maguk a lángossütők is a fővárosból. Mind több helyen panaszkodnak a lakók az állandó zsírszagra, és a tanács nekik ad igazat, így tűntek el Budapest üdülőövezetéből, például a Római-partról is. Más üdülőhelyeken viszont, mindenekelőtt a Balaton partján, lentennyomon lángossütőkbe'’ botlunk. S ha már belebotlunk, megkóstoljuk. Elvégre a lángos össznépi eledel, Ocsó (?) rivári csemege, és majd holnap csak gyümölcsöt eszünk, hogy ne hízzunk el túlságosan és viszünk haza a gyerkeknek is, lesz majd öröm! ők levalány, nem hosszankodnak, hogy már há**om forint hetvenet számoltak érte. Pedig csak liszt és víz. De: — láncos! Gál Zsuzsa — Ez jobb, mint a zsemle sütve — mondja a lány szemlesütve Ezért még sorba állni is érdemes 1978. július 15. Elfogadták a lemondását Herbst László műhelyi bizottsági titkára, Pénzes József is hallja a kifakadást. Láthatóan küszködik magával, kimondja-e azokat a gondolatokat, amelyek a „nyelve” hegyén vannak már. Végül is úgy dönt, nem rejti véka alá a véleményét. — Az igazat megvallva, az olyan „tagdíj beszedő” bizalmiak közé tartozott Herbst László. Azok közé, akik úgy vélték, a szakszervezeti bélyegek átadásával minden kötelességüket teljesítették. Egyébként nemcsak egy ember reklamált Herbst Lászlónál. Jellemző, hogy vita nélkül elfogadták a lemondását. A többihez már nem kell sok kommentár. A bizalmiak több joga — több kötelességgel jár. Aki kész többet nyújtani, az megmaradhat a posztján, aki nem, attól elfordulnak a munkatársai. Magyar László