Népszava, 1978. október (106. évfolyam, 232-257. sz.)

1978-10-19 / 247. szám

If Hfl a |Mk­­ i föln­gáz|» i’o«»B*a m Sittrl ntintiiff — Fvlkvssü­lés « tvkre — Kwtkit ni«ítl,ss«*r Befejeződött az idei földgáz átállítási program Budapesten, de már a jövő évi, sőt az 1980-as munkák előkészítésén dolgoznak — mondotta Nagy Miklós, a Fővárosi Gázművek főmérnöke. Százharminc szerelő végzi a szerteágazó fel­adatot, akik a nyári hó­napokban dolgoznak, hogy mire beköszönt a fűtési szezon, s megszaporodnak az üzemzavarok, addigra más területre irányíthas­sák őket. Ebben az esz­tendőben 9637 fogyasztót állítottak át földgázra, fő­leg a XII., a XVIII. és a VIII. kerületben. Jövőre a tervek szerint újabb 6300 fogyasztó kap föld­gázt, elsősorban a III. ke­rület még át nem állított részén — 5500-an — és a XX. kerületi Mártírok út­ján, a Gubacsi-hídfői la­kótelepen és környékén. 1980-ban az elképzelések szerint az I. és a XII. ke­rületben dolgoznak ismét, s összesen újabb 10 ezer fogyasztóhoz jut el a földgáz. Érdemes megjegyezni: az átállítás nem végezhető kerületenként. A progra­mot mindig a csőhálózati adottságok szabják meg, s az egyes területek úgy­nevezett­ le­választ­hatósá­ga, a gázszolgáltatás za­vartalansága mellett. Egy­­egy munkafázisban 800— 1000 fogyasztót állítanak át. A munkát minden eset­ben keddi napon kezdik. Legkésőbb estére már használhatók a gáztűzhe­lyek, ezután pedig a lakók határozhatják meg, azon a héten melyik napon menjen a szerelő, hogy az egyéb készülékeket is el­lenőrizze, átállítsa. Mind­ebből az is kiderül: a­ Gázművek továbbra is le­vélben értesít előre min­den fogyasztót, mikor kezdődik az átállítás. Ez a módszer bevált, és a jö­vőben is így járnak el. Ma már Budapesten a 450 ezer fogyasztó közül 214 ezer földgázt kap. 1970-től 1980-ig összesen 124 ezer fogyasztót állí­tottak, illetve állítanak át városi gázból földgázra. (Az új lakótelepek már eleve földgázt kaptak.) A tervek szerint a nyolcva­nas évek elején több lesz a földgázfogyasztó Buda­pesten, mint a városi gá­zé: a program tovább folytatódik a 90-es évek­ben is. Amint a főmérnök el­mondotta: a lakosság gáz­ellátása biztosított, bár egyes helyeken és csúcs­fogyasztási időben, sajnos, még mindig előfordulhat nyomáscsökkenés, így pél­dául a III. és IV. kerület­ben. Igyekeztek a téli hó­napokra felkészülni, s ez nem kis pluszmunkát je­lentett­ a vállalatnak. Csak egyetlen adat: nyá­ron napi 1,5—2 millió köbméter földgázt fo­gyaszt Budapest —­ ebben az ipar, az erőművek, a fűtőművek is benne van­nak — télen ez a meny­­nyiség átlagosan 9 millió köbméter. K. I. Finis Kistarcsán Befejezéséhez közele­dik az 580 ágyas kistar­­csai kórház építése. A kórtermeknek helyet adó épület kivételével már valamennyi objektum el­készült, s a rendkívül rövidre szabott határidő­ket a technológiai szere­lést végző alvállalkozók is megtartják. A Pest megyei Állami Építőipa­ri Vállalat szakemberei a főépület homlokzatát vakolják. December else­jén megkezdődhet az egész intézmény folya­matos — körülbelül egy hónapig tartó —, építé­szeti műszaki átadása, il­letve átvétele. — Századik születés­napok. Két városunk — Székesfehérvár és Zala­egerszeg — köszöntötte legidősebb állampolgárát szerdán. Székesfehérvá­rott özvegy Kohári Ist­vánná Déncs Mária. Za­laegerszegen Varga Anna ünnepelte századik szüle­tésnapját. Október 31: takarékossági világnap zárják a S3 OTK*~bébit Hazánkban is meg­kezdték az 54. takarékos­­sági világnap megünnep­lésének előkészületeit. Több mint öt évtizede, a világ takarékpénztárai­nak milánói tanácskozá­sán nyilvánították októ­ber utolsó munkanapját a takarékosság napjának. Az esemény ma már nem korlátozódik az eredeti­leg meghatározott napra, a fővárosban és vidéken sok helyen egész heti programokat — takaré­kosságot népszerűsítő plakát- és rajzkiállításo­kat, vetélkedőket, a „leg­­illetékesebbekkel”, a há­ziasszonyokkal ankétokat — szerveznek. Az OTP hagyományainak megfe­lelően az idén is betét­könyvvel ajándékozza meg a fővárosban és minden megyében az ok­tóber 31-re virradó éj­szaka elsőszülöttjeit. Október 20-tól ismét láthatók a történelmi óriásképek Péntektől ismét közön­ség elé kerülnek a hazánk nevezetes történelmi ese­ményeit megörökítő híres óriástablók. Az 36 darabból álló kol­lekcióval festészetünk szá­ntói, kiemelkedő alakja­i Benczúr Gyula, Bo­rsos József, Gyárfás Jenő, Ma­darász Viktor, Than Mór, Székely Bertalan,­­ Zichy Mihály és mások alkotá­sai válnak ismét hozzá­férhetővé a nagyközönség számára. A tablók a XIX. századi festészeti kiállítás részeként, a Várpalota egykori báltermében és a folyosókon kapnak helyet. Megrendelőjük az ENSZ Növekszik a Győr-Sop­­ron megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalat ex­portja. A vállalat üzemei közül főleg a kapuvári gyár termel külföldi megrendelőknek, elsősor­ban amerikai piacra. Az idén egyebek között 1500 tonna dobozolt füstölt, főtt császárhúst és 3000 tonna sonkakonzervet készítenek. A tervezett mennyiség túlnyomó ré­szét már le is szállítot­ták. Az egyik, legfrisebb megrendelés az ENSZ-től futott be. A Közel-Kele­ten állomásozó ENSZ-ka­­tonák részére rendeltek 70 ezer­­doboz füstölt, főtt császárhúst. A ren­delésnek gyorsan eleget tettek. — 4­.................. - ­ Pólyák Ferenc fa­faragó kiállítása nyílik ,október 22-én Soltvad­­kerten, a helyi általános iskola udvarán. Változó felhőzet, több napsütés­ ­t'imoftígi'n­­­­dm lésünk MAI PROGNÓZIS Szerdán Európa nagy részén változékonnyá vált átmenetileg az idő­járás. Az eddig északon vonuló különböző hőmér­sékletű és nedvességtar­talom légtömegeknek egy hidegebb hulláma el­árasztotta Közép- és Dél- Európát is. Ezért a né­mes—lengyel síkságtól a Földközi-tenger déli ré­széig terjedő vidékek fö­lött is megnőtt a felhő­zet. Megélénkült a lég­mozgás, és többfelé el­eredt az eső, záporeső. A mediterrán tájakról ziva­tarokról is érkezett je­lentés. Az észak—észak­nyugat felől áramló hi­deg levegő mozgása azon­ban olyan gyors, hogy szerdán már Észak-Afri­kát is elérte. Ezzel egy­idejűleg pedig elszakadt az északon vonuló, újabb óceáni légtömegektől. Az Atlasz vidékére beáram­ló hideg levegő kimozdí­totta helyéből az ott le­vő meleget, és a követ­kező napokban a száraz­föld déli és­ középső ré­szei fölé hajtja majd. Szerdán még a hűvö­sebb levegő alakította hazánkban az időjárást. Ennek azonban viszony­lag száraz hulláma érte el a Kárpát-medencét. Ezért esőről sehonnan sem érkezett jelentés. A köd délelőtt csak lassan szállt fel, a felszálló pá­rából pedig szinte az egész országot beborító vékony rétegfelhő ala­kult ki. A délutáni órák­ra már csökkent a fel­hőzet mennyisége. Sokfe­lé kisütött a Nap. A hő­mérséklet csúcsértéke ál­talában 14—19 fok kö­zött volt, csak a tartósan ködös helyeken melege­dett kevéssel 10 fok fö­lé a hőmérséklet VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: délelőtt fokozatosan meg­szűnik a párásság, majd változóan felhős, száraz idő várható, néhány órás napsütéssel. A legmaga­sabb nappali hőmérsék­let általában 14—19 fok között lesz, de egy-két tartósan ködös helyen 14 fok alatt marad. A Duna Budapestnél 205 centiméter. if! _ § Város g Moszkva *5 ' U £ 7 — •c. •• s. S 0 Helsinki5 1 Stockholm7 3 Madrid 188 Athén 23 16 Kairó 32 20 Berlin 105 Varsó 119 P­raga 15­­4 Bécs 156 Belgrád 157 Bukarest 204 Budapest 168 Győr 178 Szombathely 127 Zalaegerszeg 125 Siófok 14 10 Pécs 17 11 Kecskemét 189 Miskolc 167 Debrecen 178 Szolnok 17 , 10 Szeged 19 11 Békéscsaba 18 11 Jó ütemben halad a burgonya betakarítása a kábai Vörös Csillag Termelőszövet­kezetben (Kölcsényi Zoltán felvétele) Az árdrágítás ára J1 pspr p//ps prizés Uipiisatithittii Kevesebb az árdrágítás, az előírásokat azonban még mindig viszonylag sok vállalat megszegi — így összegezték az árel­­lenőrzések legújabb ta­pasztalatait az Országos Anyag- és Árhivatalban. Az árhatóságok az első félévben­­több mint 55 ezer esetben ellenőrizték az ár és a minőség össz­hangját, az árképzést, to­vábbá azt, hogy a válasz­ték indokolt mértékben cserélődik-e, az új termé­kek értéke arányban áll-e árukkal. Vizsgálták azt is, hogy a gazdaságos ter­mékszerkezet kialakításá­ra tett intézkedések ho­gyan hatnak az ellátásra, s nem utolsósorban az árakra. Az egyik legfőbb ta­pasztalat, hogy a vállala­tok árpolitikája tervsze­rűbbé vált. Az árveréseket általában szabályszerűen készítik. Egyes alapanya­gok és segédanyagok árá­nak emelkedése, nagyobb használati értékű termé­kek kibocsátása természe­tesen áremelkedésekkel jár, az árhatóságok azon­ban ügyelnek arra, hogy tisztességtelen nyereség­hez ne juthassanak a vál­lalatok. Az ellenőrök kedvező tapasztalatokat szereztek egyebek között a nehéziparban, ahol az önköltség csökkentésével, jobb anyaggazdálkodással, műszaki szervezési intéz­kedésekkel igyekeznek megfelelő szinten tartani az árakat. Egyes vállala­toknál, mint például a Nitrokémiai Ipartelepe­ken, a Forte Fotokémiai Vállalatnál, az Észak-ma­gyarországi Vegyiművek­ben főként a jobb anyag­gazdálkodás nyomán en­gedményt is tudtak adni áraikból. A tapasztalatok általá­ban tehát kielégítőek, de sok rendellenességet is feltártak az ellenőrök. Átlagosan minden hete­dik ellenőrzésnél találtak kisebb-nagyobb szabály­talanságot, amelyet az­után szankció is követett. Az első félévben 19 bün­tető eljárást, 13 gazdasági bírságot, több mint 2000 szabálysértési eljárást, 760 fegyelmi eljárást kezde­ményeztek az árhatósá­­gok. Jó néhány szabály­talanságot követett pénz­bírság, kártérítés, pré­­mium megvon­ás, enyhébb esetekben figyelmeztetés. Életmentőket tüntettek ki Bánusz Sándor és Ma­rin József határőrt a Mi­nisztertanács Életmentő Emlékéremmel tüntette f­l. A Dráva úgynevezett Boros szakaszán szeptem­ber 19-én, szolgálattelje­sítés közben kimentették a folyóból Dávid Jenő oldi lakos, termelőszövetkezeti nyugdíjast, aki horgászás közben rosszul lett és ön­tudatlan állapotban bu­kott az iszapos vízbe. A figyelmes és gyorsan in­tézkedő határőröknek Horváth Lajos, a Baranya megyei Tanács elnöke szerdán, Pécsett, a megyei tanács székházában adta át­ az emlékérmet. Közlekedési le­lese­tek Fél órán belül két vil­la­mosszerelvény kocsi­jai siklottak ki szerdán a reggeli csúcsforgalomban az Üllői úton. Az 50-es villamos 7 óra után né­hány perccel műszaki hi­ba miatt, „lelépett” a sí­nekről. A BKV műszaki egységei perceken belül visszahelyezték a pályá­ra, s alig 10 perces fenn­akadás után megindult a forgalom. A szakemberek még a helyszínen tartóz­kodtak, amikor — ugyan­ott — egy másik 50-es villamos is kisiklott. Né­hány perc múlva ez is útnak indulhatott. A BKV forgalmi ügyeleté­nek tájékoztatása szerint a balesetek okának vizs­gálatát azonnal megkezd­ték. * Egy tehervonat el­ütötte Budapest XVIII. kerületében, a Nagykőrö­si út és a Bethlen Gábor utca kereszteződésében Tóth Gyula Jánost és fe­leségét. A két gyalogos — mindketten budapesti lakosok — figyelmetle­nül, féktávolságon belül lépett a vonat elé. Tóth Gyula Jánosné a helyszí­nen meghalt, Tóth Gyula János könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálatot folytatják. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZER­VEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Siklós János Kiadta a Népszava Lapkiadó Vállalat, VII. kerület, Rák­órzi út 54 Telefon: 224—819 Postacím: 1964 Budapest Felelős kiadó: dr Auth Péter a Népszava Lapkiadó Vállalat Igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) hírlapkézbesítő posta­­hivataloknál, a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft @ Aehenaeom Nyomda Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701 A kereke, a ló és a Trabant . A lezárt vasúti so­­­rompónál egy lovas ko­­­­csi áll. A Trabant mögé­­ sorol. A motoros köz­vetlenül a ló mellé­ zár­­­­kózik fel. A ló egyre idegesebb. A mozdony sípolásától megijed,­­ s­­ a motorosba harap. Az dühében, vagy éppen önvédelemből fejbe ü­ti a lovat. A szekér meg­indul hátrafelé, össze­töri a Trabant motor­házának tetejét. Hárman kiabálnak, vitatkoznak, ki volt a hibás, a motoros, vagy a ló. A Trabanton be­tétlapot, kártérítést kö­vetel. A közelben egy pa­raszt a kecskéjét legel­teti. A vitából ő is ki akarja, venni a részét. Odabaktat hát a kecs­kével, s a négylábú jó­szágot kiköti a sorom­póhoz. Most már né­gyen kiabálnak. A vo­nat közben elmegy, a sorompó a kecskével együtt felemelkedik. S mire leszedik, már ké­ső ... Nem mese, így tör­tént. Bánja a leharapta motoros, a betört orrú Trabant és az eset egyetlen áldozata •— a felakasztott kecske. (M.) VIDEOTON wkeraou.] M ARICA®®GS’ ap.v.HOMLr­Hi­u.2 RÉGI KÉSZÜLÉKÉT CSERÉLJE, korszerű VIDEOTON TV-RE­SUPER STAR 7200,- FT GOLD STAR GrOO,- FT LAKÁTÁN CSERÉLÜNK

Next