Népszava, 1978. október (106. évfolyam, 232-257. sz.)
1978-10-26 / 253. szám
la Bíróság előtt a Boráros téri HÉV-szerepcsetlenség vádlottjai — Bűnösnek érzi magát? — Igen! A Fővárosi Bíróság nagy tanácstermében szerencsétlenül járt 18 ember feketébe öltözött hozzátartozói foglalják el a padsorokat. Kisírt szemű anyáit, apák, öregek, gyermekek előtt elevenedik fel a budapesti HÉV történetének egyik legsúlyosabb szerencsétlensége. Az elmulasztott fékpróba A Fővárosi Főügyészség a vasúti közlekedés biztonsága elleni, halált és különösen nagy kárt okozó gondatlanul elkövetett bűntettel vádolja a 21 éves hiadó Sándor Lászlót és a 36 éves Vanyorek Károlyt. Mindketten a Budapesti Közlekedési Vállalatnál HÉV-járművezetői munkakörben dolgoztak. Ladó ez év januárjában, Vanyorek pedig már 1970-ben szerzett HÉV-motorvezetői engedélyt. A tömegszerencsétlenség április 13-án, a délutáni órákban történt. Ladó fél öt után néhány perccel lépett szolgálatba. Ekkor már tudomása volt arról, hogy a szerelvény — amit neki kellett továbbvinni — gyorskapcsolója kivágott, mielőtt az a csepeli végállomáshoz érkezett. A műszaki hiba okát az ügyeletes betanított villanyszerelővel próbálták megállapítani. Ez azonban nem sikerült. Tekintettel arra, hogy a Boráros tér irányába a szerelvény másik végén levő motorkocsival kellett mennie, mindketten annak a vizsgálatához kezdtek. Azt tapasztalták, hogy a vezetőfülkében levő feszmérők „C” állásban vannak, így a szerelvény üzemeltetéséhez szükséges levegő nem elég, és a gyorskapcsoló ebben a motorkocsiban is kivágott. Ladó — nem tudni milyen meggondolásból— nem arra törekedett, hogy hárítsák el a hibát, hanem közbenső megoldásként bekapcsolta a segédlécsűrítőt, majd a légsűrítőt is, mire a feszmérő négy atmoszféra nyomást mutatott. Ennek ellenére, a gyorskancsoló továbbra sem volt üzemképes. Ladó ezt követően a szerelvénnyel beállt a csepeli végállomásra, majd anélkül, hogy az előírt rövidített fékpróbát megtartotta volna, és meggyőződött volna a fékberendezés üzemképességéről, az utasokkal teli szerelvénnyel 16 óra 41 perckor kiindult a végállomásról. Az igazságügyi műszaki szakértők egyöntetű véleménye szerint a hibák miatt a szerelvény négy motorkocsijának légsűrítői már elinduláskor sem üzemeltek. Így a levegőkészlet állandóan fogyott, és megszűnt a levegő utánpótlása is. Menet közben nehezítette a műszaki hiba felismerését, hogy Ladó Sándor a segédlégsűrítőt bekapcsolva tartotta. Ha nem azt teszi, akkor a légnyomáscsökkenéssel egy időben az áramszedők lejjebb húzódnak és megállt volna a szerelvény. Menet közben a festmérő állásának ellenőrzését is elmulasztotta, és a kiindulástól számított 100 méteren belüli kötelező fékpróbát sem végezte el. Vészjelek — hiába Amint azt a szakértők megállapították, a szerelvény vezetőjének már indulás után fel kellett volna figyelnie a rendellenességekre, mert nem tudott 15—20 kilométernél nagyobb sebességet elérni. A kellő levegőnyomás hiánya miatt a légfék nem oldott ki, és a négy motorkocsi közül legalább egy, de feltehetően több is, befékezett állapotban volt. Ladó ezzel a feltűnően lassú sebességgel érkezett az első megállóba, miközben a motorkocsi gyorskapcsolója ismét kivágott. A szerelvény annyira lelassult, hogy ekkor még sikerült a kijelölt megállóhelyen fékeznie. Indulás előtt a gyorskapcsolót visszaállította, de ezt csak azért tehette, mert a segédlégsűrítő továbbra is üzemelt. Amennyiben a segédberendezés nincs bekapcsolva, az alacsony légnyomás miatt már innen ki sem tudott volna indulni. A Tanácsház téri megállóhoz közeledve — bár a vonat mintegy öt kilométeres óránkénti sebességre lassult —, Ladó nem tudta idejében megállítani a szerelvényt. Ekkor levegő már egyáltalán nem volt. Ebben a helyzetben a szerelvény megcsúszott, ami egyértelműen a légfékrendszerben beállott műszaki hibára utalt. A motorkocsi hátsó peronján utasként tartózkodott Vanyorek Károly szabadnapos HÉV-motorvezető, aki észlelte a rendellenességet. Ladó elmondta kollégájának a fékezéssel kapcsolatos gondjait, mire Vanyorek megállapította ugyan, hogy nincs levegő, de átvette a szerelvény vezetését. Ebbe Ladó is beleegyezett. Arra gondolt, hogy munkatársa lényegesen tapasztaltabb, remélte, hogy minden baj nélkül eljutnak a végállomásig. Elindulás előtt Vanyorek is elkövette azokat az alapvető hibákat, amelyeket Ladó, elmulasztotta a fékpróbát is. Megállni azár nem lehetett A műszakilag megbízhatatlan szerelvénnyel továbbindultak. A Szabadkikötő megállóban az előzőhöz hasonlóan szintén továbbcsúszott a szerelvény. Ez a jelenség ismételten arra figyelmeztetett, hogy hibás a fékrendszer, a légfék nem üzembiztos. A vádlottak továbbra sem törődtek a műszaki hibával. Ahelyett, hogy megkeresték volna az okokat, vagy segítséget kértek volna, ismét továbbindultak. A Szabadkikötő megálló után mintegy 300 méterrel kezdődő 299 méter hosszúságú lejtős pályaszakasznál sem tartottak, légfékpróbát, amit pedig a szabályzat ilyen esetben előír. Vanyorek a Tanácsház téri megállóból való kiinduláskor kinyitotta az áteresztő csapokat, így a hátsó motorkocsikból előre engedte a még meglevő levegőt. A légnyomás a szerelvény teljes hosszában fokozatosan kiegyenlítődött, és az addig menet közben is valamelyest fogó fékek feloldódtak. A szerelvény ezen a lejtős pályaszakaszon elérte a 40—50 kilométeres sebességet. (Egyébként a Boráros téri végállomás előtt mintegy két kilométerrel a testmérők már minimális értéket mutattak.) Ilyen körülmények között a szerelvénnyel megállni akár nem lehetett. Megszűnt a légnyomás-kiegyenlítődés is, és a szerelvény villamosfék-rendszere használhatatlanná vált. Vanyorek a Boráros téri végállomás előtt megkísérelte a szerelvény fokozatos lassítását, fékezését — eredménytelenül. A szerelvény 17.04perckor a Boráros téri végállomáson az ütköző bakot kitörve, az állomás épületének ütközött, annak falát kidöntötte, majd az épület túlsó oldalán állt meg. A baleset következtében 18-an életüket vesztették. 13-an nyolc napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes, 12-en pedig könnyű sérülést szenvedtek. A kár meghaladja a kétmillió forintot. A Fővárosi Bíróság dr. Gábor László büntetőtanácsa 1 a tárgyalássorozat tervezett félidejéhez érkezett. Az ítélethirdetésre előreláthatólag novemberben kerül sor. Schmidt Attila Barátgyilkos •Megkéselte teécímboráit A 48 éves Lakatos Rudolf pocsaji lakos március 29-én az esti órákban a falu vendéglőjében italozott. Lakatos és két férfi, akivel már évek óta jó barátságban volt. A szórakozás befejezése után hármasban indultak hazafelé, miközben Lakatos visszakérte S. György barátjától a korábban kölcsönadott 120 . forintját. Vita, majd dulakodás alakult ki. Eközben S. György egy sörösüveggel fejbe vágta Lakatost, aki, hogy a sérelmet megtorolja, előkapta a zsebkését, s hétszer a barátjába döfte. S. György a helyszínen meghalt. A vérengzésnek néma tanúja volt a társaság harmadik tagja, aki megjegyezte: ,„Ezt azért mégsem kellett volna.” Lakatos erre őt is leszúrta. K. József életét csak gyors orvosi beavatkozással lehetett megmenteni. A Debreceni Megyei Bíróság több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletéért 15 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte Lakatos Rudolfot. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így került az ügy a Legfelsőbb Bírósághoz, amely a fellebbezést mint alaptalant elutasította, s helyben hagyta a megyei bíróság első fokú határozatát. A Legfelsőbb Bíróság külön kiemelte, hogy a vádlott a cselekményt rendkívül durva módon követte el, s ezért az ítélet arányban áll tettével. Az ítélet jogerős. Megölte anyját, apját és öngyilkos lett Budaörsön az Árpád utca 7. szám alatti lakásukban holtan találták idős Bangha György 66 éves nyugdíjast, Bangha Györgyné 65 éves háztartásbelit és ifj. Bangha György 37 éves raktár dolgozót. A vizsgálat eddigi adatai szerint ifj. Bangha György dulakodás közben baltával többször fejbeütötte szüleit, akik az elszenvedett fejsérülések következtében életüket vesztették. Cselekménye elkövetése után ifj. Bangha György meggyújtotta a ruhásszekrényt és az így keletkezett szénmonoxidtól halálos mérgezést szenvedett A Pest megyei Rendőrfőkapitányság az ügyben szakértők bevonásával tovább folytatja a vizsgálatot NÉPSZAVA MEGNYITJUK — a Nyugati pályaudvarnál — Budapest XIII., Marx tér 4. sz. (Kádár u. sarok) ÖNKISZOLGÁLÓ NŐI, FÉRFI, GYERMEKCIPŐBOETÜNKAT OKTÓBER HÓ 27-ÉN Őszi, téli lábbelik nagy választékban! 4SI AZ AFIT IS AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT felvételre keres: alvázkovácsokat, rugókovácsokat, esztergályosokat, raktárosokat JELENTKEZNI LEHET: 1553 Budapest, XIII., Váci út 45. Telefon: 290-274 Felvételre keresünk: a autószerelő, H karosszérialakatos, H1 autóvillamossági szerelő, S3 esztergályos, i1 targoncaszerelő, n tmk-lakatos szak- és betanított munkásokat, M portást, S1 férfi műhelysegédmunkást. Jelentkezés: Belker. Szállítási Vállalat 5. Ue. Munkaügyi osztály, Budapest XIV., Ilka utca 25—27. A Folyamszabályozó és Kavicskotó Vállalat azonnal felvesz SZTK-ügyintézőt középiskolai végzettséggel (kezdőt betanítunk). JELENTKEZÉS: Budapest V., Rosenberg hp. u. 25. L em. pénzügyi osztályvezetőnél. ISMERJE MEG TERMÉKEINKET! minsamisiunw ősszel is kellemes, kényelmes a cBcH COMBFIX harisnya ÁRA: 28.30 Ft PRÓBÁLJA KI A FORMÁZÁSÁN HARISNYANADRÁGOT KÜLÖNLEGESEN RUGALMAS, KIEMELKEDŐEN TARTÓS ARA:38.10 Ft 11-15 ÉVES KISLÁNYOKNAK AJÁNLJUK ÚJ GYÁRTMÁNYUNKAT, A vékony LEÁNYKA harisnyanadrágot ARA: 5-ös méret , 27*R 7-es méret ;28 Ft kapható az Áruházakban és szaküzletekben. 1978. október 26. • VASEDÉNY • VASEDÉNY • VASEk (sj&) M® HOGYAN? BARKÁCSHÁLLÍTÁS OKTÓBER 25-30- Egésznapos program, VASEDÉNY-vásár, SLÁGERLISTA-bemutató, AJÁNDÉK-sorsolás, KVÍZ-játék. JÁTÉKVEZETŐ: Dévényi Tibor, MIT, MIVEL, HOGYAN? Érdeklődőket szeretettel vár a FŐVÁROSI VAS- ÉS EDÉNYBOLT VÁLLALAT a BMF pavilonban. FÉNY#VASEDÉNY#VASEDENN ° LLR XI. KERÜLETI VÁLLALATA. HÍRADÁSTECHNIKAI GÉPGYÁR (Budapest XI., Hunyadi János u. 2.) uzennnsli felvételre keres: MINŐSÍTETT HEGESZTŐ, SZERSZÁMEDZŐ, KOVÁCS SZAKMUNKÁSOKAT, valamint KERTÉSZT (nyugdíjas is lehet) Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk Jelentkezés esetén 7—14 óráig részletes felvilágosítást ad a vállalat munkaügyi osztálya Telefon: 667—255 294 mellék Megközelíthő: a Móricz Zsigmond körtérről 12 perces utazással a 10 e és a 10 A (végállomása a gyár előtt van) autóbuszokkal, valamint a 9-es, 4*-es villamosokkal az Építész utcai megállóig