Népszava, 1978. október (106. évfolyam, 232-257. sz.)

1978-10-07 / 237. szám

8 § 1L­IG> M EI AT ][ M­mi A ][ Ifö 1978. OKTÓBER 7., SZOMBAT. A Nap kel 5 óra 51 perc­kor, nyugszik 17 óra 13 perckor. — Havonta száz lakás. Az év első kilenc hónap­jában 935 lakást adott át a beruházónak a Zala me­gyei Állami Építőipari Vállalat. Ez havonként valamivel több mint 100 lakást jelent. Az idei program szerint már csu­pán 224 lakást kell átad­niuk, amit november vé­géig teljesítenek. — Lengyelország az üdülés, a pihenés és a műemlékekben gazdag városok országa —, ezzel a címmel nyílt kiállítás pénteken a Csepel Művek Munkásotthonában. A testvéri szocialista orszá­got szívesen keresik fel hazánkból is. Ezt bizo­nyítja, hogy minden ötö­dik Lengyelországba lá­togató turista magyar, s számuk a múlt évben meghaladta a 600 ezret. — Orosháza 42 üzemé­nek, szövetkezetének, in­tézményének dolgozói ter­vezték és építették fel a pénteken átadott nyolc­tantermes, új általános iskolát. A beruházási költ­ség kereken egyharmadát fedezték. Az iskolát Gosz­­tonyi János oktatási ál­lamtitkár avatta fel.­­ A Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem tanácsa díszdoktorrá fogadta az Amerikai Egyesült Álla­mokban élő dr. Kelemen György fül-orr-gégész or­vost, a Los A­­geles-i egyetem professzorát. — Gyorshajtás: Topo­­nár és Magyaratád kö­zött Hartinger György 40 éves gépkocsivezető, ka­posvári lakos autóbusz­­szal elütötte az úttest szélén motorkerékpárját javító Papp István, 18 éves nagyszokolyi lakost, aki a kórházba szállítás után meghalt. Hartinger György nem a látási vi­szonyoknak megfelelő se­bességgel vezette az autó­buszt. — A műszaki könyvhó­nap országos ünnepélyes megnyitását Szolnokon rendezték pénteken — je­lenti tudósítónk —, ame­lyen vendégül látták töb­bek között dr. Polinszky Károly oktatási minisztert és Urbán Lajos közleke­dés- és postaügyi állam­titkárt. A kiadók 56 köte­tet jelentettek meg a mű­szaki könyvnapokra, kö­rülbelül 450 ezer példány­ban, ezeket Szolnokon ki­állításokon mutatják be s természetesen a belvárosi könyvutcában levő pavi­lonokban meg is vásárol­hatók. — Határőrközség. Pén­teken ünnepélyes keretek között avatták határőr­községgé a Békés megyei Kétegyházát. Az ünnep­ség szónoka Szilágyi Pé­ter, a Magyarországi Ro­mánok Demokratikus Szö­vetségének főtitkára volt. A község művelődési há­zában kiállítás nyílt a határőrző szolgálatról. — Zenés tárlatvezetést rendeznek október 8-án délelőtt a budapesti Ady Emlékmúzeumban. Tár­latvezető Tarpataki Zsu­zsa muzeológus, közremű­ködik a Horváth—Bene­dek duó. — Bútor — automati­kusan. Több korszerűen gyártható bútor előállítá­sára alkalmas automata gépsorokat állítanak mun­kába a Kanizsa Bútor­gyárban, így ötven szá­zalékkal több bútort gyártanak Nagykanizsán.­­ Nemzetközi díszma­dár-kiállítás nyílt pénte­ken a városligeti Műjég­pálya helyiségeiben. A va­sárnap estig megtekinthe­tő bemutatón öt szocia­lista ország tenyésztői mu­tatják be öt világrész leg­szebb madarait, kanári­kat, papagájokat és dísz­pintyeket.­­ Földrengést észleltek csütörtökön Irán észak­­nyugati részében, de sérü­lésről vagy anyagi kárról nem érkeztek jelentések. A földrengés Teherántól északkeletre, a török ha­tártól mintegy 600 kilo­méterre volt. Az elmúlt hónapban a súlyos iráni földrengések következté­ben mintegy 26 ezer em­ber vesztette életét vagy sebesült meg. — Halálos gázolás. Mi­­tlner István 36 éves gép­kocsivezető, a XVIII. ke­rület Vörös Hadsereg út­ja és Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében, kijel­­ölt gyalogátkelőhelyen személygépkocsijával el­ütötte Horváth Zoltán Ferencné 48 éves segéd­munkást. Horváthné a kórházba szállítás­­ után meghalt. Mittner István vezetői engedélyét a rendőrség bevonta és el­járást indított ellene. — Szovjet ifjúsági ba­rátságvonat. Háromszáz­­hatvan szovjet fiatallal pénteken lépte át hazánk határát az idei 10. barát­ságvonat: ezúttal a mező­­gazdasági gépgyár ifjú dolgozói érkeztek kéthe­tes látogatásra. Jó mun­kájuk jutalmaként élve­zik majd Budapest, Nyír­egyháza, Miskolc, Szek­­szárd, Veszprém és Deb­recen vendégszeretét.­­ Lengyel Gyula, a Tanácsköztársaság pénz­ügyi népbiztosa születésé­nek 90. évfordulója alkal­mából pénteken a Pénz­­ügyminisztérumban tudo­mányos emlékülést tar­tottak. Madarasi Attila államtitkár Lengyel Gyu­la-emlékérmet nyújtott át tíz pénzügyi szakember­nek, akik kiemelkedő munkájukkal járultak hozzá a pénzügyek fejlesz­téséhez, a pénzügyi irányí­tás korszerűsítéséhez.­­ Ifjúsági házat és könyvtárat avattak Lö­­kösházán pénteken. A kettős rendeltetésű mű­velődési intézmény fel­építését a lakosság társa­dalmi munkájával segí­tette.­­ A Thököly-felkelés kitörésének 300. évfordu­lója alkalmából Hajdú­szoboszlón rendezett tudo­mányos emlékülés részt­vevőinek küldöttsége csü­törtökön a szlovákiai Kés­márk városban megko­szorúzta Thököly Imrének az új evangélikus temp­lomban levő mauzóleu­mát.­­ A vidék legnagyobb nyelviskolája, a TIT ke­retében, Pécsett működik. A most kezdődő oktatási évben körülbelül másfél­ezer felnőtt és gyerek ta­nul a különféle nyelvi ta­gozatokon. Az országban csupán Budapesten van ennél több hallgatója a TIT nyelvtanfolyamainak.­­ Légpárnás hajó: 80 személyes, komfortos, lég­párnás hajóval folytatnak kísérletet a Fekete-tenge­ren. Az első szovjet gyárt­mányú tengeri légpárnás személyszállító hajó gyor­san, puhán siklik a nagy hullámokon és mozgatha­tó feljárójával bármilyen partszakaszon képes uta­sok felvételére. KUBIKOSMÚZEUM CSON­GRÁDBAN — Ha ez így megy tovább, a segédmunkás-múzeumot is megnyithatjuk. A maffia is a cigaretta A vezető cigarettagyár­tó vállalatok legnagyobb vetélytársa a maffia. Mindenekelőtt az Egye­sült Államokban, a maf­fia cigarettacsempészeté­nek forgalma nagyobb, mint néhány cigaretta­­gyártó cég értékesítési forgalma. Erre a követ­keztetésre jutott az Unc­­tad genfi tanácskozásá­nak jelentése. A jelentés­ben a többi között az áll, hogy az öt legszer­vezettebb New York-i banda, amely tevékenysé­gét világszerte folytatja, egyedül az Egyesült Ál­lamokban cigarettacsem­pészésből évente 1,5 mil­liárd dollár bevételhez jut. A csempészett ciga­retták, az összes értéke­sített cigaretták 25—30 százalékát jelentik. GEORGIJ MARTINIT* regénye nyomán írta CS.HORVÁTH TIBOI. rajzolta FAZEKAS ATTILA Vmop után mmw MéMöKszMfarOi gélEMEWft HALLGAJJA MEG A 7Am/CS... 47 ŰRHAJÓ MAjrŐMU/í A (SWlfl wm ís Mr/űMs/roAt w aöi - CsoahaeAsAmaa eoe aiapjAm mő- RSd/R. HARM, WSIZA EUDJOM/AA­­NyiTAN/ MwouiXff f/ayóte./imAí is maass, war... a 4MO A M/ffi GUAR AZ MARAD RAJRA, rogy megeal Suuraz ujae pamea MUPáVERSZOJOBOiyGÓJARA. Mer/go tMT ROZZ4 JEG/EZŰR, HOGY MAZAr ŐR­­JEMER. ARIA EIRJSER/R ŐRÉT, S/ZO MyZfiA RME/MER MAJD AZ­­ ARE VONAEROZO YEMUEADISOA­RA A ” gyű/őeezeje a” eemmmaraoz Évad alóli FALK MIKSA (1828—1908) publicista, az Akadémia levelező tagja 150 eszten­deje született. NÉPSZAVA rfri p­r­i A­I (DIFVIZIO 8.00: Tévétorna (Ism.) Sz. 10.00: Mutasd a lábadat! Rovarok — közelről 10.25: Columbo. Amerikai filmsorozat. Becsületbeli ügy (Ism.) Sz. 11.35—12.00: Játék a betűkkel (Ism.) 14.50: Fiatalok a lépcsőházban. Jugoszláv tévéfilmsorozat. VI/5. rész. Sz. 15.25: Tut-Andi-Amon Egyiptoma. Angol filmsorozat. XIII/5. rész: Halál és temetés. Sz. 16.45: Ami a brigádnaplóból kimaradt... Stúdióvita a tanulásról 16.25: Rólunk van szó! Két vidéki lány ,­szeren­csét próbáln’ a fővárosban, elegük van már a faluból, „többre” vágynak. Fonyán ismerik meg a valóságot? 16­ 55: Soha többé! Csehszlovák dokumentum­­összeállítás Csehszlovákia újabbkori történelmének tragikus napja 1935. szeptember 30-a. Münchenben — a házigaz­da, Hitler kancellár meg­hívására — megjelent Chamberlain, Daladier és Mussolini, hogy szerződés­ben rögzítsék a fasiszta Né­metországnak a Szudéta-vi­­dék bekebelezésére irányu­ló törekvését. A nyugati hatalmak képviselői akkor azt hitték: ezzel a gesztus­sal sikerült „jóllakatniuk” a nácik hódító éhségét. 17.25: A Csillagszemű. Tévéfilm. I. rész. Sz. A népmeséi ihletésű törté­net címszereplője, egy igen szegény jobbágy legkisebb fia, igazságot szolgáltat a mindenható főúrral szem­ben. 18.25: A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén 18.45: Egymillió fontos hangjegy. Sz.­­ A Mini, a P. Mobil és a Pi­ramis együttes műsora 19.10: Cicavízió. Sz. 19.20: Tévétorna. Sz. 19.30: Tv-híradó 20.00: Szép magyar tánc. X.10. rész: Dél-alföldi táncok. Sz. 20.05: Az A­ngyal elrablása. Sz. Angol bűnügyi film (1966) Templart elrabolják, mert azt hiszik, hogy tőle szár­mazik a legtökéletesebb bűntény ötlete, amelyet fogvatartói a gyakorlatban szeretnének megvalósítani. 21.45: Gloria Gavnor. Francia zenés film (Ism.) Sz. 22.10: Tv-híradó 3. 22.20—23.55: Pokol a Csendes-óceánon. Amerikai film (1968) Sz. Nem mindennapi helyzet: két második világháborús katona egy amerikai és egy japán bujkál a lakatlan szigeten. Találkozásukkal ismét felizzik a régi gyűlö­let. O. 17.30: Bodnárné. Tévéjáték Németh László drámájából (Ism.) Sz. 19.30: Tv-híradó 20.00—22.45: Verdi: Macbeth. Négyfelvonásos opera. Sz. Kb. 21.25: Tv-híradó 2­­9.15: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 9.55: Hetilapszemle 10.00: Szombat délelőtt 12.33: Barokk kamaramuzsika 13.20: Tiszteletem, Főorvos Úr! Mester Ákos riportja 14.00: Énekszóval, muzsikával. Fiatalok népzenei műsora 14.30: r­egénybúcsú. Részletek Oscar Strauss , operettjéből 15.10: Pillantás a Német Demok­ratikus Köztársaság irodal­mára 15.25: Orvosok a mikrofon előtt. Dr. Massányi Lajos — a bokasérülésről 15.33: Napraforgó. Vezeti: Lukin László 16.33: Ötórai tea 1. Anderson— Vivaeus: S. O. S. (ABBA-egy.), 2. Máté Péter—S. Nagy Ist­ván: A fény városa (Máté Péter), 3. Somló Tamás— Adamis Anna: Álomarcú lány (Lokomotív GT egy ), 4. Szörényi Levente—Ada­­mis Anna: Aki lép, az nem marad egyhelyben (Kovács Kati), 5. Calebrese—Myles: Boldog napjaim (Santino Rocchetti), 6. Csuka Móni­ka—B. Nagy Ferenc: Szól a gitár (Csuka Mónika), 7. Wakelin: A dzsungel rit­musa (Johnny Wakelin). S. Ashford—Simpson: Kipró­bált szerelem (Ashford és Simpson). 9. Dem­jé­n Fe­renc: Motorbugi (V’Moto- Rock ear ). 10 Bódy Mag­di—Miklós Tibor: Tőled (Bódy Magdi és egy.). 11. Seebach—Dehnhardt: Rock­­látványosság (Tommy See­­bardt. 12. Ném­eth Gábor— Neméryi Tamás: Még visz­­szontnak téved. (Cserháti Zsuzsa). 13 Tore'ti—n,’a.s- Siern Uras"znnv t ts -n ^ P' ). 14 ’P~o*voy -- 4 Jrt+yn j­­• 4 *7 •*! H. * Vq-W'lfCVHpS f rtf*»). 7 5. Frncri-»» •*?’'TI . Hallgatag szerető (Boney M. egy.) 17’0-19.20: Jó estét, everekek! 19.17: Egy délután az­ ügyvédi irodában. Nagy Lajos noveláját rá­dióra alkalmazta: Kiss Já­nos ( 21.27: Cornelius-A bagdadi borbély Kétfelvonásos énéra 23.05: Slágermúzeum (Ism.) 1 3. M Í S O R •'■WS 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora S.CS: Zenekari muzsika A 10.05: ‘Slágerlista (Tsm.) 0 10.40: Andor Ilona Kodály-kórusműveket vezényel 0 11.01: Glenn Gould zongorázik 0 Bach: Das Wohltemperierte Klavier. I. rész 12.00: Déli Krónika 12.20: Faust. Részletek Gounod operájából 0 13.18: A Londoni Szimfonikus Zenekar Copland-műveket játszik 0 11.05: A felségárulási per tizenkét vádpontja, gróf Batthyány Lajosról 14.56: Hangszerszólók 0 15.20: Siegfried Lorenz (ének) hangversenye 0 17.05: Szimfonikus zene 0 18.37: Találkozásaim. Csuka Zoltánnal beszélget Albert Zsuzsa (Ism.) 19.33: Szerelmi bájital. Részletek Donizetti operájéból 0 20.16: Herbert von Karajan vezé­nyel a Berlini Filharmoni­kus Zenekar élén 0 21.20: A zene nem ismer határokat (Ism.) 22.05: Glenn Gould zongorázik 0 Bach: Das Wohltemperierte Klavier. II. rész Szlováki­a­ I.M .________________________________________ 8.00: Katonák műsora 9.00: Hírek 9.15: Gyermekdalok 9.25: Rakéta. Sz. 9.55: A hét világtáj Lengyel gyermekfilmsorozat. 6. rész 10.25: A holnapi órarend. Szovjet tévé­­film. Sz. 11.55: Pedagógusok mű­sora 12.15: Beszélgetés szamovár mellett. 5. rész (Ism.) Sz. 12.45: Zempléni lakodalom. Folklórmű­sor 13.20: Hírek 13.35: ZMDZ Bratislava—PS Olompus bajnoki női kézilabda-mérkőzés. A szü­netben: A puchovi sportolók si­kerei 14.55: Harckocsi támadásra készen. Riportfilm egy hadgya­korlatról 16.25: Dukla Juhlava— TJ Vitkovice bajnoki jégkorong­­mérkőzés (Az 1. szünetben: Vá­laszolunk nézőink leveleire. A 2. szünetben: Esti mese. Sz. 19 00: Tv-híradó 19.30: Az állatbarátok. Bábfilmsorozat. 1. rész. Sz. 19 45- Ezüstfűrész. Tévéfilmsorozat. 6. rész Sz. 20.30: Karel Golt mű­sora 21.45: Sporthíradó 2155: A gyanúsított személy. Angol bűn­ügyi film. Sz. 23.10: Egy kis visz­­szaemlékezés. Szórakoztató műsor KUIZIO 4.25—7.59: A Kossuth rádió reggeli műsora 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: „Amíg szívük dobog...” Előadássorozat a magyar szocialista irodalom törté­netéből 9.25: Helyettem írták. Orvosok olvasmányélményei 10.10: Rádiószínház. A számkivetett. Maróti Lajos monodrámája Dantéről. 12.00: Déli Krónika 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Magyarán szólva..­. 12.45: Melódiakoktél 14.07: A Berlini Rádió énekkara énekel, vez.: Helmuth Koch 14.30: A gépek és az emberi munka összhangja. Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban, Fejér megyei szakemberekkel 15.05: Új zenei újság 16.00: 168 óra 17.55: A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünne­pén 18.45: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek A Bécsi Filharmonikus Ze­nekar játszik, vez.: Hans Knappertsbusch és Bruno Walter. Közreműködik: Clifford Curzon — zongora 19.58: Félóra Béres János népi kamaraegyüttesével 21.00: Kérek egy sztorit! László György összeállítása 21.37: Volt egyszer egy Hollywood. Elfelejtett arcok, elfelejtett hangok. Nemlahó György összeállí­tása. Szerkesztő: László György 22.20: A beat kedvelőinek 23.05: Szimfonikus zene 1­­­ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora 9.00: Válaszolunk­­ hallgatóinknak 197­8. október 7.

Next