Népszava, 1978. október (106. évfolyam, 232-257. sz.)

1978-10-19 / 247. szám

197 8. október 19. N ÉP SZ AVA 9 Karpov megvédte világbajnoki címét Közép-európai idő sze­rint szerdán hajnalban 5 óra után közölték a hír- ügynökségek Baguióból (Fülöp-szigetek). hogy 92 napos küzdelem után be­fejeződött a Karpov— Korcsnoj sakkvilágbajno­ki döntő páros mérkőzés. A 27 éves szpvjet világ­bajnok, Anatolij Karpov megvédte címét, miután a 41. lépésben kedden függőben maradt 32. játszmát a 47 éves Vik­tor Korcsnoj további já­ték nélkül feladta. A sakkvilágbajnoki pá­ros mérkőzés végeredmé- nve tehát 6:5 Karpof ja­vára. MtEMAGYARAZONK ÍRJA: Amikor — néhány nappal ezelőtt — meg­kérdezték Jefim Geller szovjet nagymestert, a többszörös világbajnok­jelöltet, h-ogy miként vé­lekedik a baguiói játsz­mák színvonaláról, filo­zofikus választ adott: ..Megnyugtatom, minden egyes világbajnokságról azt állítják, hogy az előzőn sokkal jobb volt a színvonal. Ez így is van rendjén.. Az ember min­dig elfogult a múltban történtekkel szemben. És elnézőbb is.” (Magyar Szó.) Tegyük föl hát ma­gunknak is a kérdést: jól játszottak-e a páros mérkőzés részvevői. Vá­laszunk egyértelműen igen. Hibák mindig is voltak és mindig is lesz­nek. Hiába a nagyszerű képesség, a nagyfokú já- tékintelligeneia, a szor­galmas önképzés, a sok gyakorlás, a küzdőerő, akkor, amikor hozzá mérhető erejű sakkozó­val áll szemben a játé­kos, előtérbe kerül az ember ember elleni küz­delem, s nyomában a botlások. A sakk ugyan­is rendkívül nehéz játék , — ezen a szinten külö­nösen —, sokszor kiszá­míthatatlan változatok­kal, mégis logikus össze­függésekkel ; a nagyfokú pontosság igényével. Egy- egy döntés meghozatala gyakran időt rabló, s mégis bizonyulhat téves­nek az utólagos elemzé­sek vagy éppen az el­lenfél válasza következ­tében. Akadt persze durva hi- 1>a is néhány, főleg idő- tavarban, amelynek kö- retkeztében minden le­hetséges, még a legjob­bak között is. Ezek több­égét Korcsnoj követte el, főleg a mérkőzés el­ső felében. A hajrában viszont Karpov kisebb- nagyobb mulasztásai ad­tak okot a kritikára. De még ezekben a játsz­mákban is lehetett gyö­nyörködni, sok tanulsá­got felfedezni! Ha csak a győzelemmé! végződött játszmákat nézzük, akkor is jellem­ző képet kapunk a lé­nyegről. Karpov nyert a 8.. a 13., a 14., a 17.. a 27. és végül a 32. játsz­mában. (A páros sorszá­múnkban világossal.) Ezekből kitűnően sike­rült a 8. és a 32.. a töb­biben 'Korcsnoj „segített” neki. A kihívó főleg vi­lágossal volt eredményes: győzött a 11.. a 21., a 28., a 29. és a 31. partiban, ezekből egyedül a 28- ikat sötéttel vezetve- Látható, hogy Korcsnoj főleg világossal tört a győzelemre, sötéttel in­kább az állás tartására, a döntetlen elérésére tö­rekedett. (Ez nagyjából az általános versenytak­Anatolij Karpov 1951. május 23-án született Zlato Vszty városában, nem messze Cseljabinszk- tól. Hétéves korában ta­nult meg sakkozni, 1966- ban már ifjúsági világ­bajnok és nemzetközi mester volt. majd egy év­vel később nemzetközi nagymester lett. Karpov sok nagy nem­zetközi versenyt nyert meg. egyebek között 1971- ben Moszkvában. 1971— 72-ben Hastingsban, 1972- ben San Antóniában, 1973-ban Madridban. Tag­ja volt a Szovjetunió vá­logatott csapatának, amely megnyerte a jugoszláviai (1972) és a franciaországi (1974) sakkolimpiát, vala­mint 1973-ban és 1977-ben az Eiirópa-bajnokságot is. Nizzában. az olimpián Karpov vezette a szovjet csapatot, és a sakkverse­nyek történetében elért legjobb eredményt produ­kálta az első táblán: 14 lehetséges pontból 12-t szerzett meg. Az 1973-as világbajnok­ságért lezajlott selejtező­versenyeken Karpov 17 mérkőzést nyert meg. és csak hármat veszített el, * tika.) Világossal még né­hány játszmában előnyt harcolt ki, ilyen például a 13. és a 17. parti, de az említett kettőt a vé­gén még el is veszítette- Időzavarában. A páros mérkőzésen 11 játszma végződött va­lamelyik játékos győzel­mével, 21 pedig döntet­lenül. Bár a feleket emiatt érte megrovás — főleg a rendezők morog­hattak, akiknek egyetlen játszma mintegy 60 000 dollárjukba került! —, de mégsem tekinthetjük túl soknak. Igaz, hogy az 1935. évi Euwe—Aljechin mérkőzésen csak 13 dön­tetlen született, 17 nye­rés mellett (Euwe nyert 9:8-ra), de előtte, az 1927. évi Aljechin—Ca- pablanca mérkőzésen 25 játszmában osztoztak a ponton, s csak 9 végző­dött döntéssel (Aljechin 6:3-ra győzött). De meny­nyivel ..unalmasabbak” voltak azok a játszmák! Itt a kezdeti néhány — mondjuk így: tapogatózó jellegű — döntetlentől el­tekintve nagyon tartal­mas játszmák végződtek, gyakran nagy harc, sok­szor bravúrok árán dön­tetlenül! Ragyogó játék- vezetéseket is láthattunk, ebben talán Korcsnoj je­leskedett inkább, lendü­letes támadások Karpov- tól a 8. és a 10. parti­ban, mélyen megalapo­zott védelmek, hosszú, fi­nom, előrevivő manőve­rek. eredeti és mély vég­játékvezetések váltakoz­tak. És még sok részi et- szépség ki spm bontako­zott előttünk, további elemezésre várva! Két­ségtelen, hogy az időza­var, majd Karpov kita­pintható elfáradása és át­ütőerejének rohamos ha­nyatlása egyes játszmá­kat beárnyékolt ugyan, de így lett emberivé, Véleményem szerint győzelmével Karpov be­igazolta a várakozást, és a gyors fejlődéséről val­lott nézeteket. Világbaj­noki három éve alatt — e mérkőzéséig — 187 játszmából mindössze 6- ot veszített el. de 88-at győzelemmel fejezett be. (Világossal csupán egyet­len vereség érte!) Ezen a mérkőzésen fordult ve­le először, hogy egymás után többet is veszítsen: a hajrában a 28.. a 29. és a 31. parti volt ilyen! Korcsnoj már az ele­jén eltékozolta igazi esé­lyét. a súlyos időzava­rokban elkövetett botlá­sai miatt. De kitartóan küzdött, holott ellenfelé­nél húsz évvel idősebb, és ez majdnem sikerre vezetett. Az egy pont különbség nem is lenne meggyőző, ha nem 5:2- ről jött volna fel. Így kétségtelen, hogy Karpov megérdemelten világbaj­nok újabb három. évig. Haág Ervin m ír Kiküldött munkatársunk teleionjelentése FC Magdeburg—Ferencváros Zsúfolt nézőtér előtt, csípős időben kezdődött el a Ferencváros és az FC Magdeburg párharca a Kupagyőztesek Európa Kupájában. A román Anderkó sípjelére a ma­gyar csapat Ebedli nél­kül, de már Bálinttal lé­pett pályára. Ferencváros: Zsiborás — Tepszics, Bálint. Ma­jor, Vépi — Martos. Ta­kács, Nyilasi — Pusztai, Szokolai, Pogány. FC Magdeburg: Heyne Zapf, Raugust, Seguin, Decker — Meures, Pom- merenke, Steinbach — Sparwasser, Streich, Hoffmann. A hazai csapat lépett fel támadólag, és Zsibo- rásnak kétszer is szép öklözéssel, majd merész előrevetődéssel kellett tisztáznia. A Fradi igye­kezett fékezni az iramot, és ezért 1-abdatartogatás- ra rendezkedett be. Sok rövid és oldalpassz után, csak a 12. percben len­dültek a zöld-fehérek tá­madásba. Előbb Szokolai fejesét, majd Pogány gólveszélyes lövését véd­te a német kapus. 1:0 (0:0) Változatos, éles küzde­lem folyt a pályán, amelyben a Ferencváros egyenrangú ellenfél volt. A 30. percben Steinbach sárga lapot kapott a bí­rótól, mert sípszó után a földön fekvő Pogányba rúgta a labdát. A ma­gyar kapu előtt többször is parázs pillanatok adódtak, s egy ízben Zsi­borás csak szerencsével tudott menteni. A félidő utolsó percében bal ol­dali szabadrúgásból az előrehúzódott Mewes hajszállal fejelt a ma­gyar kapu fölé. s így gól nélkül végződött az el­ső játékrész. Szünet után a vendég­látók fokozták az iramot, de a ferencvárosiak, jól állták a harcot a nagyobb sebességen is. Az 50. perc­ben Takács nagy lövését Heynes jó érzékkel védte, majd az 58. percben, már a túloldalon. Hoffmann fejelt kecsegtető helyzet­ben a kapunk mellé. Nem sokkal utána Vépi labda- elrúgásért sárga lapot ka­pott. A hazaiak a 65. percben cserére határozták el ma­gukat, és Sparwasser he­lyett Tyll jött be, ami ha jobb játékot nem is, de gólt eredményezett. A 68. percben bal oldali szögiét szállt el a magyar kapus előtt. Streich magasra fel­ugorva „lefejelte” őrzőjét és a labda Zsiborás lábai mellett vágódott a rövid sarokba. 1:0 a Magdeburg javára. A gólban a kapus és a hátvéd egyformán hibás volt! A zöld-fehér csapat egy kicsit megzavarodott a góltól. Pogány helyett F.bedlit hozta be, de ön­feláldozó játékával állta a nagy nyomást, sőt, a mér­kőzés utolsó perceiben már ismét támadott. Az egyenlítés azonban nem sikerült, maradt az ered­mény 1:0 a Magdeburg javára. Az egygólos vereség ér­tékes kupaeredménynek számít. Tetszett a Ferenc­város fegyelmezett, har­cos küzdőmodora és Zsi­borás, Bálint. Major, Tep­szics, valamint Nyilasi játéka. Serényi Péter Az UEFA Kupáért Bp. Honvéd—Politechnika Temesvár 4:0 (1:0) A kora délutáni kelle­mes napsütésben 5 ezer néző előtt kezdődött az UEFA Kupa II. forduló­jában a görög Tszanak- lidisz bíráskodása mellett a találkozó. A csapatok összeállítása: BP. HONVÉD: Gujdár — Paróczai, Kocsis, Nagy, Lukács (Varga, I.) Pál, Pintér, Póczik — Bodo- nyi (Geiger), Weimper, Gyimesi. POLITECHNIKA: Ka­tona — Floares, Visan, Mehedintu, Barna — Rosca, Demroski, Serba- noiu — Angle, Nica, Pet- rescu. Góllövők: Weimper (11-esből), Gyimesi, Pin­tér, Weimper. Kiállítva: Serbanoiu. A Bp. Honvéd már Kispesten akarta bebizto­sítani a továbbjutását. Ezért az első perctől kezdve irányította a já­tékot, és szinte kapujá­hoz szegezte ellenfelét. Hiába voltak a jobbnál jobb helyzetek, a Honvéd csatárai elidegeskedték. Még azután is, hogy az 5. percben Pintér remek átadásából Pál futhatott kapura, őt azonban Visan felvágta. A büntetőt Weimper értékesítette (1:0). Ezután pontosan hat hatalmas gólhelyzet adódott a félidő befeje­zéséig a temesvári és mindössze egy a Honvéd kapuja előtt. Gyimesi. Póczik, Weimper majd ismét Póczik ezután Pinter őt követően Nagy Antal hagyott ki gólszer­zési alkalmat. A szünet után pályára lénő Honvéd-játékosokat ..Ébresztő! Ébresztő!” ki­áltásokkal fogadta a kis­pesti közönség. Ennek el­lenére a játék képe alig változott, a temesváriak csak a védekezéssel tö­rődtek. megszállták ka­pujuk előterét, és táma­dásaiknak is inkább idő­húzó, mint gólszerző jel­lege volt. Már-mar úgy tűnt. hogy a Temesvár kibekkeli ezt a mérkő­zést, amikor az első fél­időben sárga lapot ka­pott Serbanoiu újabb szabálytalanság után a kiállítás sorsára jutott. S ekkor a temesváriak elkövették azt a hibát, hogy a létszámfölényben lévő Honvéd ellen eről­tetni kezdték a táma­dásszövést. A Politechni­ka fellazult védelme már nem bírt a piros-fehér csatárokkal. A 80. perc­ben Gyimesi átlövése kö­tött ki a hálóban (2:0), s ezzel meg is tört a va­rázs. A nap legszebb ak­ciója gördült végig a bal oldalon, Póczik, Pintér, Póczik, Pintér volt a lab­da útja, majd ismét zör- gött a haló (3:0). Ezután egykapus játék folyt, és a Honvéd-csatárok, már felszabadultabban kombi­náltak. s ennek eredmé­nye nem maradt el. A csereként beállt Geiger lövése a kapusról ki­pattant a gólvonal elé. s a befutó Weimper beál­lította a végeredményt. (4:0). Érthetően jó volt a hangulat a Honvéd öl­tözőjében. Tichy Lajos edző -elismerte: számára is aggasztó volt, hogy az első félidőbeli mezőnyfö­lényt nem sikerült gólok­ra váltani. De miután Gyimesi távoli lövése végre sikerült, már meg­felelő önbizalommal lőt­tek a csatárok. „A Kis­pesten szerzett előny re­mélem elég lesz a to­vábbjutáshoz" — mon­dotta az edző, aki első­sorban Pintér, Nagy An­tal, Póczik, Weimper és Gyimesi játékát dicsérte. A Temesvár edzője, ami­kor gratulált Tichy La­josnak, szomorúan je­gyezte meg: — Ilyen súlyos vere­ségre nem számítottunk. De ez nem jelenti azt, hogy feladtuk volna a reményt. L. Gy. SS A Magyar Televízió hivatalos értesítést kapott a Görög Televíziótól, hogy az október 29-i Gö­rögország—Magyaror­szág Európa-bajnoki se­lejtező mérkőzés magyar idő szerint 14.00 órakor — ez helyi 15.00 órát jelent — kezdődik a Kaftatzog- lion stadionban. A kaposvári Keleti és Nyugati, valamint a sió­foki, nagyatádi, barcsi, csurgói, tabi temetőkben iévő lejárt (30 éves) szegély-, valamint szakaszsírok további fennmaradása 1978. október 31-ig váltható meg A meg nem váltott sírhelyekre újratemetés történik. SOMOGY MEGYEI TEMETKEZÉSI VÁLLALAT U ÉVI—90 KONCENTRÁLT LACI ÁLLÓ IICTŐFOLVADÉK tökéletesen megoldja a motorok korrozio- mentes fagy vedel inét Gazdaságos — megbízható Utántöltésre Is használható <2)® js> Az ORSZÁGOS SZAKIPARI VÁLLALAT FELVESZ budapesti lakásépítés, valamint a Paksi Atomerőmű és más KIEMELT NAGYBERUHÁZÁSOK SZAKIPARI MUNKÁINAK VÉGZÉSÉRE: FESTŐ, ÜVEGEZŐ, TAPÉTÁZÓ, BURKOLÓ SZAK-, BETANÍTOTT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT, Munkásszállást biztosítunk. FELVÉTEL: Budapest V„ Báthori n. 12, II. 205. Telefon: 115—000/198., 208. sz. mellék. Paks, Atomerőmű, Országos Szakipari Vállalat kirendeltsége ORION RADIO ÉS VILLAMOSSÁGI VÁLLALAT híradástechnikai transzjormátortekercselö sserelötanfolyamot indít 18 ÉVEN FELÜLI NŐK RÉSZÉRE A 10 hónapos tanfolyam elvégzése után tekercselő szakmunkás-bizonyítványt kapnak a tanfolyam részvevői. A jelentkezőkkel a vállalat munkaviszonyt létesít és a tanfolyam ideje alatt tekercselő-, szerelő- munkára betanítjuk. JELENTKEZÉS: munkaerőgazdálkodáson, Budapest X., Jászberényi út 29. TELEFON: 284-830, 484-760

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék