Népszava, 1979. január (107. évfolyam, 1-25. sz.)
1979-01-03 / 1. szám
1979. január 3. A Hajógyárban sikerült Belső rendcsinálással jobb készletgazdálkodás A népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása változást követel a készletgazdálkodásban. Mind a belföldi, mind azimportszállítások esetében rövidíteni kell a szállítási utánpótlási időt, s érvényt kell szerezni aszállítások ütemességére vonatkozó rendelkezéseknek. Az 1979-es vállalati gazdálkodást befolyásoló szabályozók módosítása a felhasználók készleteinek (anyagok, félkész termékek, alkatrészek) csökkentésére és a szállítók készleteinek (áruk, késztermékek) növelésére hat. A vállalatnak, mint anyagfelhasználónak és termékforgalmazónak, milyen eszközei vannak arra, hogy rövidítse az áruutánpótlási időt, meggátolja a készletek aránytalan felhalmozódását? Medves Jenő, a Magyar Hajó- és Darugyár anyagellátási főosztályvezetője ezt mondja a kérdésre: " Bár a vállalat a gyáregységek számára a következő esztendőre tovább szigorította a készletgazdálkodás és a termékforgalmazás feltételeit, mégis azt mondhatom, hogy a készletezés nem most vált először vállalatunk gazdálkodásának egyik fontos, központi kérdésévé. Kétségtelen, hogy a korábbi esztendőben sem a gazdasági szabályozók, sem pedig a hitelpolitikai intézkedések nem kényszerítették a vállalatokat arra, hogy a készletgazdálkodásban meglevő tartalékaikat kiaknázzák. A Magyar Hajó- és Darugyár számára bizonyára könnyebbséget jelent majd az in-Csakhogy a darugyártáshoz egészen más anyagok, alkatrészek szükségesek, mint a hajóhoz. De az elmúlt három esztendő elegendő volt arra, hogy felszámolják az immobíliákat: a készletek egy részét tartalék alkatrészként értékesítették, más részüket felhasználták, csekély hányadukat pedig kiselejtezték. Vállalatainknál a készletnövekedés védelmében gyakorta így érvelnek: a forgalom vagy a termelés növekedéséhez több árura, anyagra van szükség. Ez így is van. Az is igaz azonban, hogy a többletnek nem feltétlenül kell a felhasználók raktáraiban lennie, az anyagok ügyes forgatásával, a termelésbe való gyors ,,bedobásával” csökkenthető a népgazdaság és a vállalat terheit fokozó álló átlagkészlet. A Magyar Hajó- és Darugyárban néhány éve a termelés bővülését nem követi készletnövekedés. Az 1979-es esztendőre például la—1?■ százalékos termelési értéknövekedést terveznek az idei készletállománnyal Ám egy-egy termelőegységnél hiába írnak elő drákói szigorú ügyrendet, és hiába alkalmaznak retorziókat a belső készletezési szabályzat megsértőivel szemben, ha a külső partnerek, az anyag- és alkatrészszállítók, illetve a vevők rendre megszegik szavukat Egy vállalat sem szakítható ki a népgazdaság testéből, munkáig a többiekétől is függ. t® van a hajógyárral is. Az egyik legjobb partnerük az ózdi Kohánti . A tendencia egyértelmű: eladók piacából (amikor is a vállalatok mint vevők vannak kiszolgáltatott helyzetben) vevők piacát teremteni. A készletek nagyarányú növekedésének egyik oka ugyanis, kétségtelenül, a hiánypszichózis, amely az ütemtelen és késedelmes szállításokból, a rendelkezések késedelmes visszaigazolásából és a szerződésszegésekből táplálkozik. Márpedig a hiánypszichózis készletgyűjtésre, „bespájzolásra” kényszeríti a felhasználókat. tenzív gazdálkodás időszakában az, hogy a vállalat vezetése már 1962 óta központosította a gyáregységek anyagszükségletének és felhasználásának nyilvántartását. A központosítás egyszerűsítette atervezést, a beszerzést, és természetesen a gyáregységek készletekkel való gazdálkodásának ellenőrzését is. Sok eredményt mondhatnak magukénak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az idáig vezető út zökkenőmentes volt de azt sem, hogy nem akad javítanivaló. Alig néhány esztendeje még elmarasztaló írások sorozata bírálta a vállalatot Fő profiljuk, a tengerihajó-gyártás gazdaságtalanná vált, s ez a gyártás megszüntetésére szorította a gazdasági vezetőket. Az utolsó tengeri hajó 1974-ben hagyta el az angyalföldi sójateret. Azóta bebizonyosodott: a termékváltás, az új berendezés, az úszódarugyártás elősegítette a vállalat gazdasági helyzetének megszilárdítását, rendszeresen, programszerűen megkapják a termeléshez szükséges kohászati anyagokat. A másik kulcsfontosságú kooperáló partnerük az Egyesült Villamos Gépgyár. Velük már több gondjuk akad, hiszen amíg az MHD a rendelést követően 6-7 hónap ■múlva szállítja a darut, addig az ÉVIG a most leadott rendelésre legfeljebb 1980 második felére ígéri a darukba beépítendő elektromotorok szállítását Bizony, sok esetben csak felsőbb utasításra vélik kielégítőbbé a gyártók közt a kapcsolat. Az gazság kedvéért megjegyzendő, hogy az ÉVIG objektív nehézségekkel is küzd: állandóan apad a munkáslétszám, és az ő alvállalkozói sem szállítanak gyorsabban. Jó rendelet - gyenge alkalmazás Nemrégiben új áralkalmazási rendelkezés lépett életbe: az a vállalat, amely havinál gyakoribb szállítást vállal, felárat kérhet a vevőtől. •Ez a rendelkezés elvileg mindkét fél számára ■előnyös. A szállító töbebet kap a gyorsaságért, a vevőnek viszont nem kell túlbiztosítania magát, s így kevesebb eszközlekötési járulékot fizet. A gyakorlatban azonban egyelőre nem sok haszonnal jár az új lehetőség. A Magyar Hajó- és Darugyár például a termelésben felhasznált százezerféle anyagot, alkatrészt összesen mintegy 250 szállítótól szerzi be. Egy ilyen rendelkezés csak akkor hatásos, ha a szállító — vagyis minden vállalat, hiszen valamennyi „kétarcú” vevő , egyúttal szállító is — vállalja és vállalni tudja a gyorsabb, ütemesebb szállítást. Ha csak néhány cégtől érkezik be gyorsabban az annyag, a többi irányában még nem gyorsul meg a végső felhasználás. Egy azonban bizonyos: a készletgazdálkodásban is csak úgy lehet eredményeket elérni, ha a vállalatok a rendcsinálást a saját házuk táján kezdik, s nem a kényelmesebb, egyszerűbb megoldást, a labda továbbpasszalását választják. Példa erre a Magyar Hajó- és Darugyár módszere, ahol a gyáregységekben rendszeres belső revizori vizsgálatot tartanak, s az esetleges túlbiztosítás okait feltárva, megszüntetésükre központi segítséget adnak, vagy ha szükséges, szankciókat alkalmaznak. Mintegy 400 milliárd forint értékű készlet — óriási tehertétel a népgazdaság számára — fekszik vállalataink raktáraiban. Ebből lefaragni csak lépésváltással lehet, s ezeket a lépéseket minden vállalatnak magának kell megtennie Molnár Patrícia kiemelte a mélypontról Együttműködés, utasításra Az új év első napján, a SZOT központi iskoláján Chilei szolidaritási gyűlés A SZOT Szociálturisztikai Iroda meghívására a hagyományos nemzetközi szilveszteri bálra érkezett olasz munkás turistacsoportok kezdeményezésére a chilei fasiszta diktatúra ellen, a chilei nép harcának támogatására szolidaritási gyűlést rendeztek január 1-én a SZOT Központi Iskoláján. A CGIL, munkás utaztató... -ódájának szervezésében a különböző politikai irányzatokhoz tartozó olasz dolgozók harcos, lelkes és meleg hangú szolidaritási akcióján a csoport vezetője, Mario Ricco fejezné ki az olasz és minden haladó nép rokonszenvét a fasiszta diktatúra alatt sínylődő chilei nép mellett. A gyülerészt vett és felszólalt Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke. Rostás István, a Magyar Szolidaritási Bizottság chilei akcióbizottságának elnöke, Palotai Károly, a SZOT alelnöke és Tomas Solis, a chilei antifasiszta bizottság magyarországi elnöke is. Ciiroit Anita Lajos, a Chilei Szocialista Párt képviselője A szolidaritási gyűlésen az olasz dolgozók mellett részt vettek a Magyarországon élő chilei diákok, s a jugoszláv, NSZK-beli csoportok képviselői is. A gyűlés végére a CGIL vezetője szimbolikusan átadta a szilveszterre érkezett olasz dolgozók által gyűjtött mintegy egymillió lírát a chilei magyar antifasiszta bizottság elnökének. NÉPSZAVA 3 A szakszervezetek feladatai Európában Beszélgetés Luciano Lamával, az olasz CGIL és Georges Séguyvel, a francia CGT főtitkárával Az elmúlt néhány napot, pihenéssel, hazánkban töltötte a legnagyobb olasz, illetve francia szakszervezeti szövetség főtitkára, Luciano Lama és Georges Séguy. Arra kértük őket, hogy budapesti tartózkodásuk idején szakítsák meg rövid időre pihenésüket, s fogadják lapunk munkatársát, hiszen ritkán adódik olyan alkalom, amikor Budapesten kettőjükkel együtt beszélhetünk olyan kérdésekről, amelyek az európai szakszervezeti mozgalmat érintik. Kérem, vázolják a francia, illetve az olasz helyzetet, szóljanak azokról a körülményekről, amelyek közt a CGT, illetve a CGIL kifejtik tevékenységüket. GEORGES SÉGUY: A franciaországi helyzetre — hasonlóan Nyugat-Európa más országaihoz — a kapitalista válság a jellemző. Meghatározó a munkanélküliség és a növekvő infláció. Olyan törekvések tapasztalhatók, amelyek a bérből és a fizetésből élők egyszer már kivívott jogainak visszavonására irányulnak. Ilyen például a társadalombiztosítás. Az ilyen törekvésekkel szembeni tiltakozásul december 21-én, harci napot tartottunk. A szociális biztonságot ért támadások és a kollektív elbocsátások ellen tiltakoztunk. Ez utóbbi jelenleg különösen a kohászati iparban fenyeget, s legalább húszezer embert érint. Számos jel mutat arra, hogy országunk legelevenebb erői változatlanul ragaszkodnak a baloldal egységéhez, hiszen csak ezen az úton valósítható meg az a szociális és politikai változás, amelyet a legutóbbi nemzetgyűlési választások nem hoztak meg. LUCIANO LAMA: Voltaképpen a válság jelei azonosak a Léguy elvtárs által felvázoltakkal, legfeljebb az ütemben, a növekedés gyorsaságában mutatkoznak különbségek. A dolgozók anyagi érdekeinek a védelme nálunk eléggé jól érvényesül, mert az úgynevezett mozgó bérskála védi a bérből és fizetésből élők fogyasztói erejét. A válság legnagyobb terhei a munkanélküliekre és a fiatalokra hárulnak. Másfél millió jelenleg az olasz munkanélküliek száma, s ezek kétharmad része fiatal. A társadalom képtelen a felnövekvő generációt munkába állítani. Kemény harcot vívunk ezzel szemben. Az év vége a vasasok, a vegyészek, a textilesek munkabeszüntetéseinek a jegyében telt el. Január első két hetében ezek folytatása várható. És — amennyiben a kormány nem hoz hatékony és sürgős intézkedéseket a helyzet javítására — január végére általános sztrájkot helyeztünk kilátásba. Nem vezetne ez Olaszországban általános politikai válsághoz? Nem tenné lehetetlenné a pártközi együttműködést, a kormány támogatását a parlamentben? LUCIANO LAMA: Igaz, egy ilyen sztrájknak — az olasz viszonyoknak megfelelően — közvetlen politikai hatása is van. Az egyszínű kereszténydemokrata kabinetet öt párt támogatja a parlamentben. Csak így tud kormányozni Az öt párt gyakorlatilag a teljes baloldalt felvonultatja. De a kabinet is tudja, ezek a pártok nem mehetnek el támogatásában a végtelenségig. Különösen ha a kormány semmit nem kéne tenni a válság köetkezményeinek a megfékezésére. Tudjuk, hogy az általános sztrájk nagy felelősséggel jár. Mert kiváltója lehet a politikai változásnak. S nem tudni, hogy e változás milyen jellegű lesz. De a dolgozó tömegeknek fel kell készülniük arra, hogy bármilyen változással szemben, vagy mellett, megfelelő álláspontjuk legyen, megfelelő időben és módon lépjenek fel. Kérem, vázolják a CGT és CGIL, a két legnagyobb, kommunista orientációjú nyugat-európai munkásszervezet egymáshoz való viszonyát. GEORGES LÉGUY: Mindkettőnk jelenléte valóban kiváló alkalom, hogy erről is szóljunk. Azt gondolom, a két szövetség közös jellemvonása nem az, hogy bizonyos ideológiára lehet hivatkozni, mint az a kérdésben elhangzott. Azt tartom meghatározónak, hogy mindkét szervezet osztályalapokon áll, osztályharcos jellegű tömegszervezet. Mindkettő olyan szervezet, amely maga határozza meg programját, célkitűzéseit, taktikáját. Mondhatnám mind a CGT, mind pedig a CGIL elérte azt az érettségi fokot, rendelkezik annyi tapasztalattal hogy nincs szüksége semmiféle gyámkodásra. Ez a közös alap határozza meg kapcsolatainkat. Persze tudatában vagyunk annak, hogy a két ország viszonyai eltérőek, mások a gazdasági helyzet jellemzői, de a politikai viszonyokban és az erők megoszlásában is óriásiak a különbségek. LUCIANO LAMA: Amit egymáshoz való viszonyunkról mondott Georges Séguy, az teljes mértékben megegyezik az én véleményemmel. A szakszervezeti önállóságot tekintve fontosnak tartom még hangsúlyozni, hogy sokan, olykor a szocialista országokban is, nem számolnak a társadalmi fejlődés olyan vetületével, amely immár lehetetlenné teszi a párt és a szakszervezet régi viszonyának fenntartását. A szakszervezet mindkét országban baloldali erő, de semmiképpen sem téveszthető össze, vagy azonosítható a kommunista párttal. Vannak azonban fontos különbségek is. Franciaországban sokkal gazdagabbak, régebbiek a demokratikus hagyományok, a demokrácia gyakorlata, mint nálunk. Nálunk a terrorizmus, amely már rendkívül veszélyes méreteket öltött, a mi megítélésünk szerint a politikai demokráciát fenyegeti. Az e téren folytatott harc például eltér a CGT tevékenységétől. • Hogyan vélekednek az 1979-ben, közvetlen választás útján létesülő úgynevezett Európa parlamentről? Miyen új feladatokat rá a változó helyzet a gakszervezetekre? Milyen lehetőségeket látnak Európában a regionális szakszervezeti egütt működés kiszélesítésére? LUCIANO LAMA: Az európai parlamenti választásokat illetően, sokféle álláspont ismeretes, sokféle nyilatkozat hangzott már el. A mi szempontunkból a legfontosabb az, hogy meg kell valósítani egy széles körű nyugat-európai munkásegységet. Biztosra vehető ugyanis, hogy a tőkés sokkal nagyobb erővel képviseltetheti magát majd a megválasztandó parlamentben, mint a munkás. Minél erősebbé válik valamiféle nyugat-európai politikai egység a földrész kormányai, uralkodó pártjai közt, annál parancsolóbb ugyanezen a területen a szakszervezeti egység kialakítása, fejlesztése. Kétségtelen, hogy ennek legmegfelelőbb területe, eszköze az Európai Szakszervezeti Szövetség. ("Őszintén meg kell azonban mondanom, hogy az ESZSZ mindeddig keveset tett. Talán legfontosabb és legemlítésre méltóbb az 1978 áprilisában megtartott akciónap, amely országonként váltakozó erejű, következésképpen váltakozó sikerű volt. Ugyanakkor gátolja az ESZSZ eredményes működését például az olyan diszkrimináció, amelyet a CGT-vel szemben alkalmaz, annak felvételével kapcsolatban. Az egyes szervezetek fejlődésében tapasztalható némi változás a harcosság irányában. Talán ennek az elmélyülő válság az oka. De az akciók tekintetében mindenképpen lemaradt az eddigiekben az ESZSZ. Ennek ellenére a CGIL úgy véli, hogy elkötelezettségünk, nemzetközi hovatartozásunk alapvető területe ez a szervezet. Közismert, hogy ilyen értelmű döntésünk a Szakszervezeti Világszövetségből való kilépésünkhöz vezetett, viszont semmiféle változást nem hozott a kétoldalú kapcsolatainkban, így a CGT-hez fűződő viszonyunkban sem. Közneveivé engedjék meg azonban, hogy mint egy, az SZVSZ-en kívüli szakszervezet főtitkára, hangot adjak bizonyos aggodalmaimnak. Korábban az SZVSZ kitűnt néhány politikai tartalmú békekezdeményezésével. Most, amikor a mi meglátásunk szerint a nemzetközi helyzet súlyosbodik, az enyhülés lefékeződött, a fegyverkezési hajsza fokozódik, a dolgozók legalapvetőbb érdekeit, a békét és a biztonságot nyíltan fenyegető erők fokozzák akcióikat, úgy tűnik, hogy az SZVSZ nem lép fel ezekkel szemben megfelelő súllyal, erővel. Folytatva az európai szakszervezeti egységgel kapcsolatos gondolataimat, meggyőződésem, hogy a kontinens dolgozói érdekében szükséges és fontos párbeszédre könnyebben, hamarabb kerülhetne sor, ha az európai szocialista országok szakszervezeteinek lenne valamilyen közös szervezetük, amely partiere lehetne az ESZSZ-nek. GEORGES LÉGUY: Kezdem az európai parlamenttel. Mi, szakszervezetek, nem állítunk jelölteket, tehát nem vagyunk közvetlen részvevői a választásnak. Eddigi ismereteink arra engednek következtetni, hogy ez a parlament meghatározóan kapitalista és konzervatív beállítottságú lesz. A szakszervezeteket, ha nem is teljes egészében,de döntő többségben, az osztályegyüttműködés hívei képviselik majd. A kérdés most már az, hogy a gyakorlatban milyen hatalma lesz ennek a parlamentnek. Ha olyan, hogy korlátozhatja egyes országok szuverenitását, akkor attól tartunk, hogy gátjává válhat a társadalmi változások véghezvitelének. Világosan szeretnék fogalmazni: én egy olyan európai vagyok, aki hiszek abban, hogy az én hazámban végre lehet hajtani fontos társadalmi változásokat, anélkül, hogy ugyane társadalmi változások más országokban végbemenjenek. Meggyőződésünk, hogy nagyobb kohéziós erőre van szükség az európai szakszervezetek közti kapcsolatban az egység megvalósítása érdekében. Az Európai Szakszervezeti Szövetség az az eszköz, amelynek a révén ez létrejöhet Ezen is kívánunk belépni a szövetségbe, s szeretnénk, ha kedvező irányú fejlődésre kerülhetne sor Ugyanakkor helytelen lenne, ha a nyugat -európai kohéziós erő növekedése károsan befolyásolná a kontinentális szakszervezeti együttműködést, a kelet-nyugati kontaktusokat. Véként is meggyőződésem, hogy a szocialista országok regionális szakszervezeti szövetségének létrehozása jó telt teleket teremtene az együttműködéshez. Amv a Szakszervezeti Világszövetséget illeti, álláspontunk jól ismert. Fontosnak tartom most is hangsúlyozni, hogy a CGT törekvése annak az elősegítése, hogy az SZDSZ jobban igazodjon a kor követelményeihez. Lama elvtárs szavait kiegészítve, én is fontosnak tartom, hogy a szakszervezetek síkra szánjanak az enyhülés folyamata folytatása mellett. Elsődleges feladatuk azonban a dolgozók közvetlen érdekeinél, a védelmekmellett és nem e helyett kell fellépniük nemzetközi politikai kérdésekben. Végül, mit várnak az új évtől. 1979 től ? LUCIANO LAMA: 1979-től céljaink további következetes megvalósítását, az enyhülési folyamat folytatását, a fegyverkezési hajsza csökkentését, a dolgozók életének jobbá válását várom. GEORGES SÉGUY: Ezt akarjuk, ezért dolgozunk mi is Franciaországban Thurzó Tibor Georges Séguy és Luciano Lama (Hédri Ferenc j