Népszava, 1979. január (107. évfolyam, 1-25. sz.)

1979-01-26 / 21. szám

197­9. január 2­6. Vágyálmok Amióta úgy kezdjük a mondatot, hogy „jövőre, az olimpián’’, azóta lé­nyegesen komolyabban vesszük a visszaszámlá­lást: még 540 nap van hátra a moszkvai nyitá­nyig ... Valószínűleg a sport újabb nagy ünne­pének közeledte váltotta ki azt a hullámot, ame­lyet a legnagyobb jóin­dulattal is csak amolyan előzetes esélylatolgatás­nak lehet nevezni. Két­ségtelen tény, hogy egyik napról a másikra nem születnek új sportolózse­nik, s így hozzávetőleges pontossággal lehet jósol­ni, mégis óva intünk mindenkit a számok bű­völetétől. Tervek, elképzelések tucatjai születnek mosta­nában, amelyek a legkü­lönfélébb szempontok alapján elemzik a világ sportját, s ezen belül is, természetesen, a legna­gyobb figyelemmel a ma­gyar versenyzők esélyei­vel törődnek. Ezt teszik a sportvezetők, az edzők, a versenyzők, és ez a nagyszabású számolóver­seny lassan-lassan átra­gad a közvéleményre,é­s össznépi esélylesésbe tor­kollik. Mit várhat a magyar sport a moszkvai olim­pián? Olyan ember még nem született, aki erre az egy­re időszerűbbé váló kér­désre — akár csak hoz­závetőleges pontossággal is — választ tudna ad­ni. S mégis: írott beszá­molók, felelősségteljes je­lentések egész sora szól arról, hogy a különböző sportszövetségek és klu­bok hány válogatottal számolnak, milyen ered­ményekre számítanak, és mindezek summázásául köztik a megszerzendő pontszámot is. így azután előfordulhat olyan eset, hogy két klub is „beter­vez" ugyanabban a ver­senyszámban aranyérmet, vagy legalábbis ezüstöt és bronzot. S az egyesü­letek „vállalása”­ így túl­ságosan is rózsaszín ké­pet mutat. Hasonló a helyzet a szövetségek ese­tében is: gyakori, hogy jóslataik nélkülöznek minden realitást! A legfelsőbb sportveze­tés, természetesen, tisztá­ban van ezzel, minthogy helyünkkel is a sportvi­­lágban. Összead, kivon, és végül kap egy körül­belüli középértéket. S en­nek alapján ők is tervez­nek,­­célkitűzéseket tesz­nek: a nemzetek rangso­rában az 5—7. helyet kell megszerezni! Tagad­hatatlan, hogy az ígérge­tésben mértéktartóbbak lettünk, hiszen korábban nem volt ritkaság, hogy konkrét pontszámok röp­ködtek a levegőben, ha valaki rákérdezett az el­képzelésekre. Most sok­kal megnyugtatóbb a helyzet. Éppen ezért kér­jük, hogy az egyesületek próbáljanak még tisztább képet alkotni saját hely­zetükről! Hagyjanak fel az önámító ködösítéssel, mert — remélhetőleg — szigorú elszámolás követ­kezik majd a játékok után. Felelősséggel és reális mércével kell ki­alakítani azt a célkitű­zést, amely a magyar sport moszkvai útravaló­­ja lesz, hiszen a szurko­lókat, a rosszban is hű­ségesen kitartó sportba­rátokat hosszú távon úgysem lehet becsapni. Ma m­ár az élet min­den területén „visszakér­deznek". Mi szükség van akkor arra, hogy felelős sportvezetők — amolyan „utánam az özönvíz” ala­pon — vágyálmokat ker­gessenek. Sőt! Még má­sokat is hiú ábrándokban ringassanak ... Serényi Péter NÉPSZAVA n­ap m­iat­t Az üdülés nem tétlenség ---------------------------------------------------­­ Kétszázezren sportoltak Manapság egyre gyak­rabban beszélünk a tö­megsportról, mint a sza­bad idő eltöltésének egyik hasznos, egészséges mód­járól. Arról, miként le­hetne minél szélesebb körben megszerettetni az emberekkel a testedzést. Ezért is örvendetes, hogy az utóbbi időben a SZOT Üdültetési Főigazgatósága nagy gondot fordít a be­utalt dolgozók testmozgá­sára. Erre szükség is van, hiszen az elmúlt évben közel négyszázezren töl­tötték szabadságukat a szakszervezeti üdülőkben. Egy felmérés szerint mintegy kétszázezren vet­tek részt a különféle üdü­lői sportmegmozduláso­kon, s ez előrelépést je­lent akkor is, ha egyik­másik nyaraló több ren­dezvényen is részt vett. Tullner Máriával, az Üdültetési Főigazgatóság kulturális csoportvezető­jével, arról beszélget­tünk, kik foglalkoznak a beutaltak testedzésével? Ötlettár — A sportprogramok megszervezése a kultúr­­felelősök feladata — mondotta Tullner Mária —, akik továbbképző tan­folyamokon sajátították el a népszerűbb sport­ágak alapfokú oktatását és szabályait. A segítsé­gükre megalakított sport­­módszertani csoport pedig rendszerbe gyűjti a kü­lönféle sportjátékokat, és a hasznos ötleteket, sok­szorosított kiadványok formájában juttatja el az ország összes szakszerve­zeti üdülőjébe. Gondot, jelent azonban, hogy az üdülőknek csu­pán ötven százaléka ren­delkezik a sportoláshoz szükséges tárgyi feltéte­lekkel. Sajnos, csak azok, melyek az elmúlt évek­ben épültek. Ezért a moz­gási lehetőségek bővítésé­re az erdészeti gazdasá­gokkal közösen kocogó­pályák épültek többek kö­zött Pécsett, Sopronban, Balatonfüreden, Hévízen és Visegrádon. Kondicio­nálótermet kapott a le­ányfalui és a büki üdülő, s még sorolhatnánk né­hányat, de már nem sok új létesítményt. — Milyen az üdülők sportfelszerelése? — Bizony, helyenként még igen szegényes. Ezért a jövőben szeretnénk fel­venni a kapcsolatot a kölcsönzővállalatokkal, hogy ily módon a beutal­tak nagyobb választékban és mennyiségben juthas­sanak különböző sport­­felszerelésekhez. Annál is inkább, mert a téli sze­zonban nagy népszerű­ségnek örvend a szánkó­zás, míg nyáro­n a vízi­sportok iránt élénk az érdeklődés. Fontos előre­lépésnek tartom, hogy az elmúlt évtől a Balatoni Intéző Bizottság kezde­ményezésére a beutaltak, elsősorban a gyerekek, ingyenes úszásoktatáson vehettek részt. Az idei nyárra egyébként a na­gyobb üdülőtelepek test­nevelő tanárokat is szer­ződtetnek a beutaltak „megmozgatására”. Például a tollaslabda Remélhetőleg ott sem áll majd meg a sportélet, ahol még hiányoznak a tárgyi feltételek. Asztali­teniszezni, tornázni (tv­­to­rna ’■) mindenütt lehet , ha a kultúrfelelős megfelelő mozgósítóerő­vel rendelkezik. Vagy gondoljunk csak a ter­mészetjárásra, a tested­zés egyik legegészsége­sebb módjára. Meg­ismer­hetjük hazánk szép tája­it, miközben pihentetőül előkerülhet a labda, a tollasütő is ... — Milyen segítséget nyújt az Üdültetési Fő­­igazgatóság új sportléte­sítmények építéséhez? — „Építsünk sportpá­lyát!” címmel könyvet adtunk ki valamennyi szakszervezeti üdülőnek, amelyben megtalálható, miként lehet a labdajáté­kokhoz, a fejeléshez, a te­niszezéshez, a tekézéshez, a tollaslabdázáshoz kispá­lyát építeni. Lehetősége­inkhez mérten anyagiak­kal is támogatjuk az üdü­lőket. Jó példa: a siófo­ki Csepel-üdülőben — ahol egyszerre ezerhat­­százan pihennek — java­részt társadalmi munká­val épült „sportparadi­csom”. Akad még tennivaló a pályaépítéshez, ezt már tudjuk, társadalmi összefogásra van szükség. Ahol tehát közeli terüle­ten több üdülő is műkö­dik, ott olcsóbb és hasz­nosabb egy közös sport­telep megépítése. A ter­vek szerint ilyen épül a közeljövőben Hajdúszo­boszlón. Tennivaló akad még bőven, de ami a legfon­tosabb: az üdülőkbe is „betört” a szervezett sportolás. S mi több, ma már — végre! — igény­ként merül fel a nyara­lókban a testedzés. Wagner Tamás Grundhoki... A budapesti Kolozsvár utcai általános iskola udvarán, kihasznál­va az időjárás kínálta lehetőségeket, jégpályát építettek. Színesedhet a testneve­lési órák anyaga, bekerült a műsoron kívüli tantervbe a jégkorong is (MTI Fotó : Danis Barna felvétele) RÖVID HÍREK : 144 indulóval meg­kezdődött Moszkvában a hagyományos nemzetközi kardverseny. A hét ma­gyar kardozó (Gerevich, Gedővári, Hammang, Marót, Nagyházi és a Né­­bald fivérek) mellett a teljes szovjet élmezőny indult, s a világ legjobb­jai közül csak az olasz Montano hiányzik. AH Usti nad Labemben rendezik a hét végén a csehszlovák nemzetközi asztalitenisz-bajnoksá­got. A magyar színeket a Gergely, Klampár, Jó­­nyer, Takács, Kreisz, Oláh, Szabó, Urban, Csik összeállítású együttes képviseli. B Asztalitenisz VVK- mérkőzésen a Ceglédi VSE csapata 5:3-ra le­győzte a TTC Bad Hamm (nyugatnémet) együttesét. B A spanyol labdarú­­gókupa harmadik fordu­lójában nem bírt egy­mással a két madridi csapat, a Real és az At­­letico. Végül 11-esek döntötték el a továbbju­tást, és ebben a Real 4:1 arányban bizonyult jobb­nak Szusza Ferenc csa­patánál. B Bécsben, az egy hó­nap­ múlva sorra kerülő fedett pályás atlétikai EB színhelyén, február 3—4-én főpróbát tarta­nak. A nemzetközi via­dalra a magyarok közül meghívást kapott Mátay, Szalma és Jámbor J. is. Kosárlabda Kupasikerek külföldön Sikeresen szerepeltek a magyar női kosárlabda­­klubcsapatok külföldön. Prága, a Bajnokcsapa­tok Európa Kupájáért: BSE—Sparta Prága 71:66 (47:38). A BSE-vel azonos cso­portban levő bolgár és a spanyol bajnokcsapat is megmérkőzött egymással a BEK negyeddöntőjé­ben. A perniki találkozót a hazaiak nyerték 86:65 (37 :30)-ra. A csoportban az állás: 1. BSE 6 pont, 2. Minor 5, 3. Sparta 4, 4. Intima 3 pont. Faenza, a Ronchetti Kupáért: Székesfehérvári Építők—Faenza 53:48 (26:24). Az Ú. Dózsa újabb döntetlenje Az Ú. Dózsa labdarú­gócsapata lejátszotta má­sodik guatemalai mérkő­zését, ezúttal 1:1-es dön­tetlent ért el a Comu­­nicaion ellen. A lila-fe­hérekre még nyolc talál­kozó vár Costa Ricában, Kolumbiában és Ecua­dorban. A csapat február 22-én indul, s 23-án ér­kezik majd haza. Sportember halála A Bp. Honvéd SE el­nöksége és szakosztályve­zetése közli, hogy Őze Imre, öttusaversenyző ja­nuár 24-én, edzés közben tragikus körülmények kö­zött elhunyt. Temetéséről később történik intézke­dés. (MTI) Az országos feladvány­szerző bajnokság klasszi­kus kategóriájának, a direkt kétlépéses osztály­nak eredménye: 1. Bak­­csi György, 2. Szöghy Jó­zsef, 3. Fleck Ferenc, 4. Benedek Attila, 5. dr. Lindner László, 6. Sallay Béla. A három külföldi versenybíró ezúttal bőke­zűen értékelt, még a 10. helyezett összpontszáma is meghaladja az 50 szá­zalékot. A legtöbb pon­tot (a lehetséges 60-ból 53-at) az alábbi két fel­advány érte el: DR. LINDNER LÁSZLÓ Sinfonie Scacchistiche, 1977. Matt két részében Az e6 huszár négy te­matikus megtévesztő lé­pésére (Hf8, Hd8, Hec5, Hd4) — noha mindegyik háromféle mattal is fe­nyeget — sötétnek van egy-egy védő lépése (He6, Vh5, Hc3 és Vh3). A kulcslépés: 1. Hg7­, azon­ban egyidejűleg négyféle fenyegetést tartalmaz (Fe5, Fa3, Bcd8, Hf5), s bár sötét védő lépései ezek közül hármat-hár­­mat hárítanak, a negye­dik mindenképpen meg­valósul. SALLAY BÉLA (M. Sakkszöv. témav. 1977. — I. díj): Ka3, Ve1, Ba6, Bd4, Fe2, Hh8, b5, e6, g6, h6 — Kf5, Vd8, Ba5, Bh7, Fc8, Fg7, He8, Hf8, a4, d5, d7, e1, f6, f7 — Matt 2 lépésben. A nagy anyagfelhasz­nálást itt a téma rekord­jellege indokolja. A kulcs: 1. Vh1­, am­i 2. Vh5, és 2. Vh5 mattal fenyeget. A húszféle (!) lehetséges ellenlépés kö­zül 10 az egyiket, 10 a másikat védi, de mind­kettőt egyik sem! B. J. * A hét végén a Bp. Spartacus férfi sakkcsa­pata BEK-mérkőzésen fo­gadja a Szentkirályi ut­cai teremben az olasz Banca di Romát. IP Február végén két edzőmérkőzést játszik Olaszországban a szovjet labdarúgó-válogatott, a magyar csapat EB-cso­­portellenfele. EH Huszonhat ország 273 szakírójának szava­zata alapján az olasz Pietro Mennea és az NDK-beli Marta Koch nyerte a csehszlovák kezdeményezésű „Arany futócipő” versenyt. * 1W Ä ti II i m mm tmmm I lii tm m. m e i iii V mVíj « «K pi M» m .1 i1 9 RENDKÍVÜL OLCSÓ! FÉRFIÖLTÖNY 298,— Ft FÉRFI TÉLIKABÁT 620,— Ft FÉRFI TÉLIESÍTETT KABÁT 1100,— Ft FÉRFI JERSEY NADRÁG 195,— Ft fouphitle : II., Mártírok útja 31—33., IV., Árpád út 56., V., Kálvin tér 3., VIII., József körút 36., XVIII., Vörös Hadsereg útja 125. (P­ lőrinc). GYÁRTÁSI KAPACITÁST KERESÜNK VAS-, FÉM- ÉS MŰANYAG-CIKKEK GYÁRTÁSÁRA. Anyagbeszerzésben segítséget nyújtunk. Rugalmas ármegállapítás. KERESSE FEL termeltetési csoportunkat FEBRUÁR 5-TŐL hétfőn, szerdán, pénteken 8—16 óráig. VÁLLALAT Budapest VIII., Üllői út 32. I. em. 14. Vissart [COLOR, GÉL A széltől kifújt vörös, érdes kezek ápolására C010R-GEL KÉZÁPOLÓ ZSELÉ KITŰNŐ! Rendszeres használatától a száraz, repe­dezett bőrfelület visszanyeri rugalmasságát. Bársonyosan sima tapintású lesz. ÁRA: 19,5 Ft. Kapható szaküzletekben, áruházakban és a Higiénia Vegyiáru Üzletházban. F­orgalomba hozza: VEGYIANYAG KERESKEDELMI VÁLLALAT

Next