Népszava, 1979. március (107. évfolyam, 50-76. sz.)

1979-03-10 / 58. szám

10 § 7/ ([]) M­in: AVT 1í M O'Z AK­ K 1979. MÁRCIUS SZOMBAT. 10., — Tímár Mátyás, a Ma­ — Boksay József festő­­grár Nemzeti Bank elnö-­művész, a Szovjetunió Ki­ke pénteken hazaérkezett váló Művészének alkotá- A Nap kel­ti­ óra 9 perc- Indiából, ahol tár­gyaláso­­saiból nyílt gyűjteményes kor, nyugszik 17 óra 41.hát folytatott az indiai kiállítás pénteken a Szov­központi bank kormány- jet Kultúra, és Tudomány­zójával és az indiai pénz- Házában. A kiállítás meg­­ügyminisztériumi állam­­nyitásán részt vett Nagy titkárával. Az indiai tár- Mária, a Magyar—szovjet gyárások befejeztével Iá­ Baráti Társaság főtitkára togatást tett a kuvaiti és Ivan Vasziljevics Sza­­központi bank kormány- simon, a Szovjet Baráti perckor.­­zójánál.­­ A tízezredik, Békés megyében felépült OTP- lakást pénteken ünnepé­lyes külsőségek között ad­ták át Mezőhegyesen. A három szoba összkomfor­tos lakást a hattagú Pet­­rás-család kapta. Az álla­mi gazdaság jelentős tá-Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője is. — Autóstalálkozó. Az idén a tizenötödik alka­lommal rendezik meg húsvétkor Kőszegen és Szombathelyen a nemzet­közi autóstalálkozót. A program szerint április 14-én, szombaton a határ­­mogatással járult hozzá a állomásokon, illetve be­vételhez, az OTP pedig,­szegen és Szombathelyen berendezte az, egyik szó- fogadják a külföldi és ha­­bát­­­­zai autósokat.­­ Szeretettel köszörítjük névnapjukon - p/(//') nevű féves olvasóinkat. ünn­eprontók ! Nőnap. Minden vala,­­­mirevaló üzemi, gyári, a hivatali kollektíva fel­é­köszöntötte a kolleganő­­­ket. Késő délután, ha­­­­zafele menet jó volt lát­­­­ni, hogy a nők kezében , tömött szatyor helyett vagy mellett hangulatos hóvirág, piros tulipán,­­ illatos jácint virít. Bizo­­­­nyos, hogy vidámabban­­ ment a munka min­den­­­­hol, hiszen jó néhány ,, helyen a virág mellé­­ egy kis édesség, apró fi­­­­gyelmesség is járult. De­­ hogyan, hogyan nem.­­ túl sokszor járhattak­­ körbe a kupicák, a bo­­­­rospoharak ■ . ■ Leg­­­­alábbis erre enged kö­­­­­vetkeztetni, hogy az ut­ód képét nemcsak sok­­ virág, hanem még több részeg tarkította. Mind­­­­két nem­ részéről egy­­­formán. Több mint el­szomorító — ünneplés­­ címén ez az ünnepran­­í­tás. (k. i.) vizsgálják. Balogh Jenőné, a Szo­cialista Hazáért Ér­demrend tulajdonosa, aki 1943 óta volt tagja a pártnak, 69 éves ko­rában elhunyt. Temett­­e március 13-án, ked­­en 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri új­köztemetőben. Kádár László, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje el­hunyt, 69 éves volt. Hamvasztás utáni bú­­r­úztatása március 14 én, szerda délután 3 u■rakor lesz a Farkasré­ti temetőben. Gregor Sándor, a Szo­cialista Hazáért Érdem­­■er.­ kitüntetettje, aki 1­929-től volt tagja a pártnak, 85 éves korá­ban elhunyt. Hamvasz­­ás utáni búcsúztatása nykrcius 14-én, 15 óra­tér lesz a miskolci Vindszenti temetőben. Mészáros Józsefné 'Eiller Sára), a Szocsa­­i ha Hazáért' Érd­em­end kitüntetettje. 6­1 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása március 26-án, péntek délután 3 órakor lesz a Rákoske­­resztúri Újköztemető- MÁNYI NAGY LÁSZLÓ REGÉNYE NYOMÁN írta CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta : FAZEKAS ATTILA FOLYAMATOS A LOMTALANÍTÁS — Lavina. Hetvennyol­can vesztették életüket egy lavina során Indiá­ban a Himalája-hegység kesztyűt gyárt az idén. A t...i * 4­* x„ noöT? tai’meVal/anoceáöTi — Új gépek. Megkezd­ték az üzemszerű terme­lést azok a gépsorok, ame­lyek segítségével a Győ­ri Kötöttkesztyűgyár a ta­valyinál csaknem másfél millió párral több, össze­sen 9 és fél millió pár lábainál — jelentette pén­teken az indiai hírügy­nökség.­­ Halálra gázolta a HÉV Budakalász, Lenfonó megállójában Borbély Ist­­ván 27 éves foglalkozás­nélküli budapesti lakost, állapítja meg a francia A baleset körülményeit belügyminisztérium köz­nagy termelőképességű gépek beállításával a gyár változatlan létszám mel­lett jelentősen növeli ex­portját. — A műkincslopás óriási méreteket öltött. — Reménye. A nyugat-euró­pai országokban évente 42 000 műkincset tulajdo­nítanak el, amelyek érté­ke 33 millió dollárra tem,­hető. Franciaországban csupán a múlt évben 1124 műalkotás tűnt el. — Pécsi pincék. A terv­szerű munka eredménye­ként 1978-ban megszűnt a közvetlen veszélyhelyzet a p pincékben. Az idén újabb 300 pincét erősíte­nek meg vagy temetnek be. Az eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak a pincék hasznosítására is.­­ Öt ú­j gyógyszertár megnyitása szerepel a Fő­városi Gyógyszertári Központ idei terveiben. Kettőnek az építése már meg­kezdődött, elsőként a XX. kerületi Táncsics Mihály utcai patikát vár­hatóan a harmadik ne­gyedévben adják át. — Kodolányi János születésének­­80. évfordu­lója alkalmából emlékes­tet rendez a Kossuth Klubban március 12-én 7 órakor a Magyar Írók Szövetsége és a TIT bu­dapesti irodalmi szakosz­tálya. Bata Imre iroda­lomtörténész tart elő­adást. Közreműködik Ko­­hut Magda, Vitay Ildikó, Sinkovits Imre, és Szoko­­lay Ottó. — Vasas Károly szob­rászművész kiállítása nyílt meg a Műcsarnok­ban pénteken. A tárlat — amelyet Boros Sándor kulturális miniszterhe­lyettes nyitott meg —áp­rilis 8-ig várja az érdek­lődőket. — Két kiállítás nyílt pénteken Székesfehérvá­rott a Magyar Tanácsköz­társaság­­ kikiáltásának 60. évfordulója tiszteletére. A megyei művelődési köz­pont „A nép­­színháza 1918—19’’ című vándorki­állításának adott otthont. A Velinszky László ifjú­sági és úttörőházban a proletárállam művészei­nek "alkotásait mutatták be. — Martyn Ferenc pécsi festőművész tárlata pén­teken a miskolci ifjúsági házban megnyílt. — Sz. Egyed Emma ,soproni szobrászműves, kiállítása nyílt meg pén­teken a Győri Műcsar­nokban. — A Rátkai Márton Munkás-Művész Klub „Találkozásaim a zené­vel" című sorozatban március 12-én, hétfőn fél 6 órakor Dévai Nagy Ka­milla énekes előadómű­vész, Kisfaludy Márta ru­hatervező iparművész és Kovács Györgyi a ritmi­kus sportgimnasztika ma­gyar bajnoka beszélnek a tá­rsművészetek, a sport és a zene kapcsolatáról.­­A beszélgetést Balázs­ Árpád Erkel- és SZOT-díjas ze­neszerző vezeti. " — Emberrablók. Nyolc­vanmillió lírás váltságdíj ellenében 109 napos fog­­va tartás után elrablói pénteken szabadon bocsá­tották a Reggio Calabria-i bank elnökét. Rocco Lo­­ Farót tavaly­­november­ben rabolták el és a sza­badon bocsátásáért kifize­tett váltságdíj a legna­gyobb az olasz bűnüldö­zés történetében. — Hát van ezeknek csótányt tél víz idején? lelkük, kidobni a szegény NÉPSZAVA 14.20: 14.55: 15.25: 17.05: 17.40: III lálUK-MIT JALLDNK­ QD (Ism.) Sz. tévéfilm­ 8.05—8.55: Továbbképzés matematikatanároknak 9.20—10.00: Világnézet 10.00: Pusztul a Rajna. Dokumentumfilm 10.45: K­üszöbök.­­ Berkesi András sorozata VI/2. rész (Ism.) Sz. 11.40—12.05: Játék a betűkkel (Ism.) Kisdobosok műsora (Ism.) Zene a „B" stúdióból Sz. Belgrádi fiúk. Jugoszláv filmsorozat XIII,10. rész: Az orosz Vladimír Robbantási akcióra készül-­­­nek a film ifjú hősei. Pajo halála megrendítette ugyan őket­, de harci elszántságu­kat, tett­rekészségüket nem törte meg. Minthogy isme­­­ rik egy ellenséges harcko­­csihadosztál­y elhelyezési tervét (felderítésében még Pajo volt segítségükre),­ a robbantást semmi sem odázhatja el. .. 16.10: Cimbora. Művészeti maga­zin gyerekeknek Sz. Parabola * „Hogy nálam különb­­ legyen ...” Befejezéséhez érkezett el a tizenhárom részes sorozat. ■ Dr. Ranschburg Jenő segít­ségével áttekintést kapunk a gyermeki személyiség tí­pusairól és a célszerű neve­lési módszerek változatai­ról. 18.20: Főzőcske — de okosan! Vendégségben a gyerekszo­bában Sz. Egymillió fontos hangjegy A Főnix együttes műsora Sz. 18.55: 19.30: 20.00: Tv-híradó Gusztáv és a gyűjtőszenvedély Magyar rajzfilmsorozat Sz. 20.05: Kojak. Amerikai filmsoro­zat. Kötelezvény egy halott bukmékernek Sz. 20.55: Casino de Paris Látványos, műsor a híres párizsi mulatóból Sz. Tv-híradó 3. Telesport Nemzetközi úszóverseny. Közvetítés a Komjádi uszo­dából. — összefoglaló: a Magyarország—Szovjetunió vízi­labda-mérkőzésről. — Hungária Kupa nemzetkö­zi cselgáncsverseny. Közve­títés Pécsről 21.50: 22.00: 16.50: Lear király Shakespeare drámájának­­tévéváltozata (Ism.) Sz. 19.30: Tv-híradó 20.00: Virágnyílás A Tanácsköztársaság közel­gő 60.­ évfordulója tisztele­tére irodalmi összeállítást láthatunk-hallhatunk. Ady Endre, Benjámin László, Garai Gábor, Korvin Ottó, Lengyel József. Várnai Zse­ni írásait idézik­­több más pályatársuk műveivel együtt) a történelmi napo­kat. 20.35: Tv-híradó 2. 20.55—22.50: A békesség kora Olasz film (14 éven felü­lieknek!) St. Fabio Carpi filmjében a spanyol polgárháború egyik­­ veteránja búcsúzik az élet­től, tudomásul véve az öre­gedést és egyszersmind lá­zadva ellene. 8.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada A magyar humor és szatíra története Tarka élet A műsor Petőfi Sándorral folytat a fantáziát szabad­jára engedő, de a költő ön­életrajzi írásaitól el nem rugaszkodó születésnapi be­szélgetést. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak 10.00: Szombat délelőtt 12.01: Siklósi várfesztivál 12.33: Jó ebédhez szól a nóta (Ism.) 13.30: Éneklő Ifjúság 14.00: Harminc perc rock A Ten C. C. egy. műsorából 14.35: Orvosi tanácsok (Ism.) 14.40: Könnyűzene gitárra 14.51: Százszorszép színház 15.25: Közvetítés bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről 16.33: Ötórai tea 1. Maidon: Orosz diszkó (Strogoff egy.), 2. Ferriére— Iglesias: A szerelem (Julio Iglesias) 3. Presser Gábor —Sztevanovity Dusán: ’ Nézd, az őrült (Lokomotiv GT egy.), 4 Gábor S. Pál— Szenes Iván: Örülni kell (Zalatnay Sarolta), M Ihász Gábor—Major János: Nem tudhatja senki sem (Beton egy.). 6. Williams—Richard­son: Isten veled. Dolly Gray (Rubettes egy.). 7. Pa­co: Hét öreg! (Paco és Pe­­co). 8.­Gábor S. Pál—Sze­nes Iván: Mert minden vé­get ér (M7-es együttes). 9. Victor Máté—Bradányi Iván: Egy tegnap készült fénykép (Sasvári Annamá­ria). 10. Bakos Géza—Sze­nes Iván: Mit akarok én, már nem tudom (Koós Já­nos). 11. Holland—Beatty: Meztelen háttal (Tempta­tions egy.). 12. Perales: Miért mész el? (Jeanette). 13. Skorpió egy. Németh Gábor—Gál Endre: A rágó­gumi (Skorpió egy.). 14. Má­té Péter—S. Nagy István: Tárd ki karjaidat 'Máté Péter). 15 Applegate— Smith—Diesel: King Kong ereje 'Crashbos egy.) 17.30: Szivárvány. (Az utcáról­ szóló műsor ismétlése) 19.30: Sportkrónika 20.00: Sanzonok 20.38. .. mint egy nagy család.” Nagy Piroska riportja 20.50: Vörös Kálmán­­népi zene­­­kara játszik 21.45: A Rádió Dalszínháza A cornwalli kalóz, avagy A becsület rabja. Sullivan­ Gilbert operettje 23.10: Slágermúzeum (Ism.) Televízió Szlovák televízió 9.00: Kicsinyek magazinja. 9.30• Gyermekdalok Sz. 10.00: Ante (Norvég tévésorozat, bef. rész) Sz. 10.30: S. O. S. (Ism) 14.00: Magazin. 14.40: Franciaország szívében (Dók. film) .Sz. 15.00: Sportdélután. 16.25: Slovan Bra­tislava—Dukla Jihlava jégk­orong­mérk. Sz. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Leesett a felhőkből... Sz. 20.00: Igaz történetek az életből Sz. 21.15: Szórakoztató műsor Sz. 21.55: Sporthíradó. 22.05: Tévéjá­ték Sz. 23.30: Olasz zenés műsor­ Sz. KOSSUTH 1.25—7.59: A Kossuth rádió reg­geli műsora 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: Schubert: Rosamunda — kísérőzene 10.05: Cimbalom-, cítera- és tam­­buramuzsika 10.16: Maurice André (trombita) és Alfred Mitterhofer (or­gona) hangversenye az 1978. évi Asconai Zenei He­teken 11.24: A Rádiószínház bemutatója A Szenke-patak balladája Máder László dokumen­tumműsora egy balladából meríti ihletését. 12.00: Déli­ Krónika 12.20: "Zenei anyanyelvünk 12.30: Magyarán szólva (Ism.) 12.45: Az­ Ambrosian. Kamarakó­­rus Morley-madrigálokat­­­ énekel 13.00: Bumeráng. Ifjúsági műsor 14.00: Kisváros légköre. Kormos Valéria jegyzete 14.10: Haydn: C-dúr zongoratrió 14.30: A külkereskedelem és a mezőgazdaság. Szerkesztő­ségi beszélgetés a­ Falurá­dióban Szalai Béla állam-Egon titkárral és külkereskedel­mi vállalatok vezérigazga­tóival Új zenei újság 168 óra Színes népi muzsika ■ Mai könyvajánlatunk Kaun­s, az ördög.­ Livi rádiójátéka Emlékezetes Verdi-opera­­előadások Zsindelyezik a kaszárnya tetejét. . Boros János és Rapcsányi László dokumentumjátéka. „1918. Oszol­j!” (Ism.) Magyar előadóművészek. Mihály András vezényel Ligeti András hegedűt. Jandó­­ Jenő és Körmendi . Klára zongorázik, a Ko­­dály-vonósnégyes játszik Melódiakoktél 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora 8.05: Jacobi Viktor—Martos Fe­renc: Sybil! — részlet 8.20: Tíz perc külpolitika (Ism.) 8.33: Hetilapszemle 8.38: Dalok a Fáklyavivők című hanglemezsorozatból 3. MŰSOR 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora 8.08: Jávor Ottó előadása Marcel Proustról 8.38: Hangszerszólók 0 8.54: Wagner-ciklus Az istenek alkonya 0 Közben 11.05—11.16: A hol­ló. Edgar Allan Poe verse 12.25: 2000 felé (Ism.) 14.30: Lutoslawski: Vonósnégyes 0 15.00: Huszonöt perc beat 0 15.25: Kis magyar­ néprajz . 15.30: Szimfonikus zene 0 17.12: Kritikusok fóruma (Ism.) 17.22: George Malcolm csembalózik 0 18.13: Opera-művészlemezek 19.05: Hangfelvételek felsőfokon Benjamin Britten két Mo­­zart-szimfóniát vezényel az Angol Kamarazenekar­­ élén 0 19.57: Slágerlista (Ism.) 0 20.32: Szvjatoszlav Richter zongorázik 0 22.10: Szeptemberi emlék. Móra Ferenc elbeszélése 22.30: Mi újság a magyarországi, operaszínpadokon ? Rádió 15.05: 16.00: 17.30: 18.25: 18.45: 20.06: 20.54: 22.15: 23.01: 0.10. 19­19. m­á­r­c­i­us 10.

Next