Népszava, 1979. május (107. évfolyam, 101-125. sz.)

1979-05-13 / 110. szám

197­9. május 13. Öltözködés . Májust az esztendő legszebb hónapjának tartják­ Lassan az iskolai év is a végéhez köze­ledik. Május azoknak is szép és emlékezetes hónap marad, akik ez évben ballagnak. Ez alkalommal a „kisebbek­nek" kötöttünk egy csokorra valót alkalmi ruhákból, amit a Magyar Divat Intézet kol­lekciójából válogattunk össze. 1. Gyöngyszürke,­ könnyű szövetöltöny a kisfiúknak. A zakó egyenes vonalú, karcsú­sítás nélküli, rövidítettt hosz­­szal készült. A keskeny, nyúj­tott sárgallér jól hangsúlyoz­za egyenes, kissé szélesített vállát. Szürke-fehércsíkos blúzt adtunk hozzá, melynek pici, legombolt, fehér gallérja van. A keskeny kis nyakkendő színben harmonizáló kötöttből van. 2. A kislány ruhája púder­­rózsaszín, laza szerkezetű, könnyű szövet. Magasított de­rékrésszel, harangszabású szoknyával készült. A szoknya középső részét körben több­soros, fényes szálú tűzés díszí­ti, alatta keskeny fodorral. Bő vonalú, ujja­ csuklóban és váll­ban is húzott. Apró virágmin­tás selyem masni, egészíti ki. 3. Könnyű, béleletlen, sötét­kék ballon lumberjack. Test része elöl, hátul dupla meg­oldással készült. Kellemes mé­retű, legombolt zsebei jól használhatók. Gallérja és a vállpántok szintén legombol­tak. Bősége alul­­ azonos színű, kötött pántba fogott, így kü­lönböző­­méretre is alkalmas. 4. Gyapjúval kevert, sötét­kék szövet kötényruha.­ sza­bott szoknyával, nagy méretű, rátett zsebekkel, övrésze há­tul gumizott, kantárja kereszt­be gombolt. 5. A mellény májusban is divatos és praktikus. Rajzun­kon pöttyös és virágos karton­ból összesteppelt, mindkét ol­dalán viselhető mellényt lát­hatnak. Bő vonalú muskátli­rózsaszín szoknyát adtunk hozzá, melyet alul többsoros pié diszít. 6. Ballonból készült kiska­­bát és nadrág. A kabátka törzsrésze bélelt és vazelinre steppelt. Ujja béleletlen. Nad­rágja divatos, fent bő, lefelé szűkülő, alul kétoldalt hasí­tékkal. Az egymásra helyezett foltzsebek kirándulásnál is jól használhatók. 7. Két alkalmi ruhát láthat­nak rajzunkon, amit már az év végi vizsgákhoz ajánlunk. Színes kockás szövetből ké­szült, bő vonalú ruha. Ujját és derékbőségét színben harmo­nizáló, vékony, kötött pántba fogtuk. A szoknya alja piézett. Dupla, fehér gallérja közül a nagy méretű, kocka alakú há­tul gombbal nyílik és levehető. 8. Virágmintás, könnyű ba­­tisztruha, harang alakú szok­nyával. Kör alakú test része alatt szabott fodor van.­­Puffos ujja könyék fölé ér, és pántba fogott. Derékban saját anya­gából készült öv fogja össze. Szényei Katalin MÁJUSBAN mim­­iYOKS, olcsó* finomat . HÉTKÖZI VACSORÁK. HÉTVÉGI ÉTKEZÉSEK HÉTFŐ: Sült krinolin, karalá­béfőzelék, sajt, retek. KEDD: Sajtos rántott szelet, tört burgonya, fejes saláta, gyümölcs. SZERDA: Gulyásleves, túrós­­csusza, gyümölcs.­ CSÜTÖRTÖK: Burgonyával rakott hús, fejes saláta, sajt, retek. PÉNTEK: Paprikáscsirke, ga­luska, uborkasaláta,­ gyü­mölcs. SZOMBAT, EBÉD: Húsleves, morzsa gombóccal, főtt mar­hahús tormamártással, ve­gyes zöldségköret, francia­­krémes. VACSORA: Hideg sertéssült, hagymás burgonyasaláta, sajt, retek. VASÁRNAP, EBÉD: Tejfölös gombaleves, brassói aprópe­csenye, fejes saláta, gyümöl­csös linzer. VACSORA: Lecsós virsli, pá­rolt rizs, vaníliás túrókrém.­­ HOGYAN KÉSZÍTSÜK? Burgonyás rakott hús Hozzávalók 4 személy részé­re: 50 deka marhahús, 10 de­ka füstölt szalonna, 2 fej vö­röshagyma, 10 deka gomba, 1 kiló burgonya, 2­­led­ tejföl, só, bors, zöldpetrezselyem, piros­­paprika, zsemlemorzsa.­­ A húst vékony csíkokra vágjuk. A szalonnát kis kockákra me­téljük, kiolvasztjuk, zsírjában megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát. A megtisztí­tott gombát vékonyra szele­teljük. A hagymával együtt kissé megpároljuk, majd zsír­jára visszasütjük. Hozzáadjuk a húscsíkokat. Sóval, borssal, kevés pirospaprikával fűsze­rezzük. Felengedjük 1 deci vízzel, és fedő alatt pároljuk. Az elpárolgott levét folyama­tosan pótoljuk. Mielőtt a hús teljesen megpuhult, zsírjára sütjük. Kevés, vágott pet­rezselyemmel fűszerezzük Közben a burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk és felkarikázzuk. A tepsi aljára egy sor burgonyát rakunk, el­osztjuk rajta a hús felét, kevés tejföllel meglocsoljuk, majd ismét burgonya-, hús-, tejföl­réteget rakunk. Tetejét burgo­nyasorral Fedjük. Tejföllel megkenjük, és meghintjük zsemlemorzsával. Sütőbe téve átforrósítjuk. Tejfölös gombaleves Hozzávalók 4 személy részé­re: 20 deka szegfűgomba, 1 fej vöröshagyma, fél csomag zöld­petrezselyem. 1,5 deci tejföl, zsír, liszt, só, bors, ételízesítő (csontlé). — A megtisztított és megmosott gombát vékony szeletekre vágjuk. Kevés zsír­ban megpirítjuk a finomra vágott hagymát,­­majd hozzá­adjuk a gombát. Addig pá­­roljuk”,­­amíg a leve el nem fő. Megszórjuk, vágott petrezse­lyemmel, sózzuk, bortozzuk. kevés liszttel : meghintjük, és rövid pirítás után 1.5 liter vízzel (csonttévés) felengedjük Végül belekeverjük a tejfölt és jól felforraljuk. KÍVANSAGRECEPT Brassói aprópecsenye Kérte: Kis Gézáné. Kiskunhalas Hozzávalók 4 személy ré­szére: 30 deka marhahús. 30 deka sertéshús, 1 fej vörös­hagyma, 2 gerezd fokhagyma. 10 deka füstölt szalonna, zsír, só, bors, pirospaprika.­­ A húst körülbelül 1 centis csí­kokra, a hagymát finomra, a szalonnát metéltre vágjuk. A szalonnát kiolvasztjuk, zsírját leszűrjük, megpirítjuk benne a hagymát, és belekeverjük a marhahúst. Sóval, borssal, ke­vés pirospaprikával fűszerez­zük. Kevés vizet töltve rá, fe­dő alatt puhára pároljuk. Ami­kor a marhahús félig megpu­hult, hozzáadjuk a sertéshúst. Belekeverjük a finomra tört fokhagymát. Végül zsírjára visszasüt­jük. Közben a hasá­bokra vágott burgonyát bő zsírban ropogósra sütjük, és a húshoz keverjük. Forrón tá­laljuk. Túrós csusza Körte: Vidéki Pálné, Budapest XII Hozzávalók: 50 deka liszt­, 2 darab tojás, 40 deka tehéntúró, 2 deci tejföl, 10 deka füstölt szalonna, só, zsír. — A lisztből és a tojásból kemény tésztát gyúrunk. Két cipót formálunk belőle, és néhány­ percet pi­hentetjük. Majd vékony la­pokra nyújtjuk. Rövid szik­­kadás után apró levélkéket szaggatunk belőle. Közben bor sós vizet forralunk, egy kanál zsírt rakunk bele, és a tésztát a szokásos módon kifőzzük. (A zsír gátolja a tészta összera­­gadását). A megfőtt tésztát le­szűrjük és lecsepentetjük. A szalonnát kiolvasztjuk. Zsírjá­nak egy részébe belekeverjük a tejföl felét, jól felhevítjük, és beleforgatjuk a tésztát. Vé­gül elosztjuk rajta az elmor­­zsolt túrót, meglocsoljuk a ma­radék tejföllel, és a kisült pörccel. Forrón tálaljuk. Jó étvágyat! Gun­del Gábor NÉPSZAVA Parfüm a szekrényben Kis műanyag dobozban vá­sárolhatunk citrompótlót, édeskét, szalakálit, turistasót stb. A kiürült dobozokat ne ■dobjuk el. Forró tűvel készít­sünk néhány lyukat a dobo­zon. Azután kedvenc parfü­münkkel, kölninkkel itassunk át egy kis darab vattát, és helyezzük bele a műanyag do­bozba. A szekrénybe, a ru­hák, fehérneműk közé tegyük, így minden holmink átveszi a megszokott illatot. (k. k.) A turmixital készítéséhez igen fontos a megbízható, jó gép, és szakszerű kezelése. Ez­zel kapcsolatban néhány fontos dologra hívjuk fel a figyelmet: A gép két részből áll: a ke­verőedényből és a motorból. A keverőedényt minden alkalom­mal kiöblítve, szárazon tegyük vissza a helyére, a gépet tisz­títsuk le. A turmixhoz darabos anya­gokat is felhasználhatunk, eze­ket a gép apróra dolgozza szét. Ilyenkor kisebb fordulatszám­mal kell működtetni. Ami­t a felaprított anyaghoz öntjük a folyadékot, akkor kapcsol­junk át nagyobb sebességre. A gyümölcs, tojás stb. aprítá­sához kevés folyadékot is ad­junk, így könnyebb a gép munkája. A gépet csak addig járassuk, amíg a felaprítás és a teljes egyneműsítés megtörtént. Ez pillanatokon belül megy végbe. Ekkor állítsuk le, mert a ben­ne lévő ital felmelegszik. A felhasználásra kerülő anyagokat, folyadékot készít­sük elő, jól hűtsük le. A gép­be darabos jeget ne tegyünk, mert a műanyagból vagy üveg­ből készült keverőedény meg­repedhet, eltörhet. Az alapos hűtést úgy is megoldhatjuk, hogy vagy a jeget törjük ösz­­sze és ezt a törmeléket öntjük bele az edénybe, vagy utólag teszünk bele jeget, amikor a habos italt kiöntöttük. Igen sokféle turmixitalt ké­szíthetünk. E célra kész recep­tek is­ rendelkezésre állnak, meg az italt készítő személy leleményessége, ötletessége is új változatokat teremthet. A turmixitalokat készíthet­jük alkoholmentesen vagy sze­szes italokkal. Felhasználha­tunk friss, mélyhűtött, vagy konzervált gyümölcsöket, gyü­­mölcsleveket, sőt, kész üdítő­italokat is. Mind többen ked­velik a zöldségfélékkel ízesí­tett turmixitalokat. Sok válto­zata van a tojással dúsított italoknak, másokhoz tejet, tej­színt, kakaóport, sőt, fűszere­ket is felhasználnak. • Egyes tur­mixitalokat szik­vízzel is készíthetünk. Ezeknél viszont arra kell vigyázni, hogy a keverőedénybe ne egyszerre öntsük bele a szikvizet, hanem csak egy kis részét, majd ki­öntés után (vagy a keverés be­fejeztével) a többit, mert így elkerülhető, hogy elvesszen a szikvíz szénsavtartalma. A tur­mixital akkor jó igazán, ha hi­deg. A kívánatos hőmérséklet mindig 10 °C alatt legyen, így érhetjük el az igazi üdítő ha­tást. Turmixgépen többféle köny­­nyű krém is készíthető A gép meggyorsítja ezek összeállítá­sát, leegyszerűsíti a munkát, hiszen 2—3 perc alatt készen van a várt édesség. Néhány turmixrecept — kedvcsinálónak: Paradicsomturmix: 1. 20 dkg sűrített vagy 40 dkg friss, érett paradicsom, 8—10 dkg­­ méz vagy porcukor, 1 citrom leve és lereszelt héja, 3 dl szikvíz. Paradicsomturmix: 11. 40 dkg friss, felszeletelt paradi­csom, 3 dl tej, 10 dkg méz, fél citrom lereszelt héja, 3 dl forralt, hűtött tej. Alma teával: 30 dkg lere­szelt vagy ledarált friss alma, 1 db citrom leve és lereszelt héja, 3 dl hűtött tea, 4 dl ko­nyak vagy rum. Málnaital: 30 dkg friss vagy mirelit (befőtt) málna, 12 dkg porcukor vagy méz, 4 dl for­ralt, hűtött tej, 4 dl szikvíz. Eperturmix: 20 dkg friss (vagy mélyhűtött, esetleg be­főtt) eper, 10 dkg méz vagy porcukor, 3 dl szikviz, 2 dl for­ralt, hűtött tej. őszibarackturmix: 35 dkg gyümölcs, 4 dl szikviz, 4 dl forralt, hűtött tej, 10 dkg méz vagy porcukor, fél citrom leszerelt héja. Meggyturmix: 40 dkg friss (vagy mélyhűtött, esetleg be­főtt) meggy, 15 dkg méz vagy porcukor, 4 dl forralt, hűtött tej, 4 dl szikvíz. Citromturmix: 3 db citrom leve és fél citrom lereszelt hé­ja, 15 dkg méz vagy porcukor, 3 dl forralt, hűtött tej, 2 dl szikviz. Narancsturmix: 30 dkg le­hámozott, felvágott narancs, 1 db citrom leve és lereszelt hé­ja, 10 dkg méz vagy cukor, 4 dl forralt, hűtött tej. Banánturmix: 30 dkg lehá­mozott, felvágott banán, 1 db citrom leve és fél citrom lere­szelt héja, 8 dkg méz vagy porcukor, 4 dl forralt, hűtött tej. Fagylaltturmix: 1. 30 dkg vaníliafagylalt, fél dl vanília­likőr, 15 dkg hámozott ősziba­rack, feldarabolva. Fagylaltturmix: 11. 30 dkg csokoládéfagylalt, csipetnyi fa­héj, 7 pl rum, 10 dkg magozott meggy. Modern házikrém (poharas): 12 dkg méz, 20 dkg tehéntúró, 40 dkg reszelt vagy darált al­ma, fél citrom leve és lereszelt héja. Az anyagokat — a méz kivételével — lehűtve tesszük a keverőbe, majd a mézet is belecsorgatjuk. Ha készen van a krém, kiadagoljuk, és poha­­rankint vagy csészénkint ke­vés vágott dióval megszórjuk (Dió helyett tehetünk bele jól megmosott, majd rumba ázta­tott meggyet vagy cseresznyét is). Citromos szörbet: 20 dkg cit­romfagylalt, 2 citrom leve és lereszelt héja, 15 dkg aléz vagy cukor, 2 csésze erős tea, 10 dkg friss eper vagy málna (a friss gyümölcs az előkészített pohár aljára kerül, mielőtt az italt beletöltjük). Tutti-frutti szörbet: 20 dkg gyümölcsfagylalt, 1 dl konyak vagy fél dl vodka és fél dl rum, 1 citrom leve, 3 dl szikvíz, 20 dkg friss eper, málna vagy más gyümölcs, 15 dkg porcukor. Rudnay János Korszerű táplálkozás TURMIXITALOK A kalap Néha szeretnék kalapot húz­ni a világ fejébe, amikor olyan mogorva minden. — A dühös szomszéd bácsi is mindig a szemébe húzott kalappal jár­kál (nem mintha ettől vidá­mabbnak látszana!). Annyiféle kalap van: A szomszéd bácsié szomorú, Apukámé kedves, Anyué szép, a tanárnénié szigorú, a bátyáimé helyke. Ha megnövök, az én kala­pom mindig vidám lesz. Kiskert A szamóca, a málna és a szőlő ápolása A korai cseresznye mellett a szamóca és később a málna az első friss gyümölcs. Má­jusban ezért különös gondot fordítsunk rájuk. A málnasarjak és -vesszők ritkítása nem maradhat el. Ez utóbbira főleg elhanyagolt ül­tetvényekben kerüljön sor. Támberendezés nélküli mál­násban a sarjaikat rafiával, vagy vastagabb, puha spárgá­val kössük össze, így egymást tartják, támasztják. Karós mű­velésnél a karóhoz, s a kis­kertekben ritkább, huzalos támberendezés esetén, a két kifeszített huzalhoz, legyező­­szerűen kössük a sarjat. Így könnyebb lesz majd szedni, emellett az ültetvény szellő­sebb és tetszetősebb is. Elsősorban a málnasorok között növő tősarjakat szed­jük ki gyökerestül, ezzel aka­dályozzuk meg a málna el­­sűrűsödését. Meghagyhatjuk azonban a tövekből, vagy azok közvetlen közeléből elő­törő sarjakat. A málnást nem kell túl gyakran kapálni, csak, ha a gyomok szükséges­sé teszik. Egészen sekélyen, 2 cm mélyen elég kapálni szinte csak sarabolásszerűen. A málna különösen a vi­rágzás idején könnyen fertő­ződik botritisszel. A szürke­rothadás fertőzésének meg­akadályozása ellen Fundazol 50 Wp-vel, vagy ha, ezt a szert nem kapnánk, Ortho- Phaltonnal permetezzük meg a málnát, és a szamócát is. 10 liter permetjére számítsunk 0,8 dkg Fundazolt, vagy 2,3 dkg Ortho-Phaltont. A szamóca sor közeit tartsuk gyommentesen. Ennek leg­egyszerűbb, és a legkisebb fá­radságot igénylő módja a sorközök takarása szalmával, vagy szénával, esetleg fűrész­porral. A talajtakarásnak igen nagy előnye az, hogy segít megőrizni a talaj nedvességét, s az élő gyümölcsök így nem szennyeződnek földdel. Fon­tos, hogy csak tiszta, és szag­talan takaróanyagot használ­junk, mert a gyümölcs köny­­nyen „bevesz” minden idegen szagot. Júliusig még rengeteg időnk­­ van, de azért már most ké­szüljünk föl a szamóca tele­pítésére. Az állományt 3 évenként érdemes újratelepí­teni. Azt a területet, ahova a szamóca kerül, rövid tenyész­idejű zöldségfélékkel, például zöldborsóval hasznosíthatjuk. Telepíthetünk úgynevezett fri­gó palántával. Ennek nagy előnye, hogy az év bármely hónapjában telepíthető. (A késő őszieket és a téli hóna­pokat kivéve.) Ha saját pa­lántát használunk föl, csak egészséges állományból szed­jük, a palánta származzon jól meggyökeresedett indáról, és legalább három levele legyen! A szőlő fontos ápolási mun­kája most a szálvesszők hu­zalhoz rögzítése. Ezektől vár­juk a legtöbb termést, ezért gondosan végezzük ezt a mun­kát. A hajtások és a fürtkez­­demények már jól látszanak, é s kitűnően megkülönböztethe­tők a meddő, elsűrűsítő hajtá­soktól. Ezek egy részét távo­lítsuk el. A lomb lazább lesz, s a nap is jobban éri a fürtö­ket. Rövidesen védekeznünk kell a cseresznyelégy ellen. Már most szerezzük be a szüksé­ges permetezőszereket, az Ant­­hia 33 Ec-t vagy a Lebagoid 40 Wp-t. Tamás Enikő 11

Next