Népszava, 1979. június (107. évfolyam, 126-151. sz.)

1979-06-01 / 126. szám

4 NÉPSZAVA / «/»/ panaszos tevés háttereis szlengzik Aggtelek A jól megtermett fiatalember reszkető kézzel matat a zsebében, nyugtatót keres. Lenyeli a pirulát, óvatosan körülnéz, s csak aztán kezd beszélni. — Nemes Péter túravezető vagyok, a Szakszervezetek Országos Tanácsához küldött panaszos levél egyik aláírója. Kérem szépen, az a nagy Az ajándékpavilon mögötti padon ülünk le. Kezdené is mondani F. Szűcs László a dolgot, de aztán megcsikordul , mögöttünk az ajtó, s azonnal témát vált, majd odasúgja: — Jöjjön, üljünk át a szemközti bisztróba, mert itt hallgatóznak a főnök emberei. Miközben átsétálunk a másik oldalra, a főnöki szoba ablakán meglebben a függöny. De én már csak a panaszosra figyelek. — Itt lakom a faluban, Aggteleken és 1973 óta dolgozom a barlangnál. Azóta kiszolgáltam már 4 vagy 5 barlangigazgatót, de most, úgy látszik, nekünk is útilaput kötnek a talpunkra. — Miért? — Hosszú história. A lényeg, hogy Zsolczai Gyula, a legutóbbi barlangigazgatónk nagyszerű tervekkel, elképzelésekkel jött ide, s vele együtt mi is megújult kedvvel láttunk munkához. A Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetése azonban, mert hozzájuk tartozik ez a kirendeltség, egyáltalán nem nézte jó szemmel ezt Nézzük, hogy melyek azok a panaszok, amelyeket az SZMT is megalapozottnak talált. A hivatal szervezeti és működési szabályzata, amely egyben a kollektív szerződést is helyettesíti, nem rendez több fontos kérdést, így a szakszervezetet megillető jogok alkalmazását, a jutalmazási és besorolási feltételeket, a dolgozóknak járó béren kívüli juttatásokat (étkezési, utazási költségtérítés stb.). A vizsgálat megkezdésekor néhány dolgozó csak több hónapos késéssel kapta meg a munkaruhát. Az SZMT helytelennek tartja, hogy a hivatal különféle szabályzatait nem a megfelelő Szakszervezeti fórum hagyta jóvá, s azok tervezetét előzetesen nem ismertették, nem beszélték meg a dolgozókkal. Az szb, mint testület, a jutalmazásoknál nem élt egyetértési jogával, s az is előfordult, hogy a bérfejlesztési javaslatot a hivatalvezetés a bizalmi egyetértése nélkül megváltoztatta. Az SZMT megállapítása helyzet, hogy itt minket teljesen kikészítettek. A világhírű aggteleki cseppkőbarlang bejárata előtt sétálgatunk, s hamarosan csatlakozik hozzánk két másik panaszos, Ragály Bálint és F. Szűcs László is. Miután egyedül F. Szűcsnek járt már le a munkaideje, úgy döntenek: ő beszéljen a nevükben is, a nagy nekibuzdulást. Zsolczai már megkapta az elbocsátó papírját, nem dolgozik a kirendeltségen, Várnay Bertalan az új, megbízott kirendeltségvezető. S minket is addig nyírnak, míg be nem dobják a törülközőt. A szakállas fiatalember, aki egyébként szabad idejében a szomszédos falvak diszkóinak népszerű lemezlovasa, úgy látszik, már belenyugodott a sorsába. De hát mi is tulajdonképpen a panaszok lényege? Erről már valamivel nyugodtabb körülmények között Miskolcon, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában tájékoztatott Sárkány Ferenc, a közgazdasági osztály munkatársa. Előbb Zsolczai, a volt barlangigazgató, majd öt másik dolgozó tett szóvá egy sor szabálytalanságot, méltánytalanságot. Több mint két hónapig tartó vizsgálatunk során szinte valamennyi érdekeltet meghallgattunk. Megállapítottuk, hogy a kialakult helyzetért a hivatalvezetés és Zsolczai egyaránt felelős. szerint az aggteleki üzemegységnél a demokratikus jogkörök gyakorlását nagymértékben hátráltatja Várnay Bertalan helytelen vezetési stílusa. Nagymértékben érezhető például a bizalmiak „irányítottsága”, akik csoportjukkal a dolgozókat legközvetlenebbül érintő kérdéseket sem vitatják meg. Előfordult, hogy a termelési tanácskozásra Várnay kijelölte a dolgozók egy részét: furcsa módon éppen a panaszosok nem kerültek a „listára”. A bérfejlesztésnél, jutalmazásnál, a munka kiosztásánál a számára kevésbé szimpatikus dolgozókat hátrányos helyzetbe hozta, s a kedvezőtlen munkahelyi légkör kialakulását az egyes dolgozókkal szembeni agresszív magatartása is befolyásolta. Többen joggal kifogásolták, hogy nem kapnak a munkába járáshoz utazási költségtérítést. Néhány éve Nemes Péter vezetésével a kirendeltségen szocialista brigád alakult, amely kitűnően dolgozott. Ezt a mozgalmat a hivatalvezetés nem támogatta kellően, nem biztosította a munkaverseny feltételeit — ezért a brigád megszűnt. Az alapos, sokoldalú — Véleményem szerint a vizsgálat több megállapítása nem helytálló. Mi úgy gondoljuk, hogy a hivatal szervezeti és működési szabályzata megfelelő, azt felettes szervünk is jóváhagyta, és a készítésében részt vett szó sem tett ellene észrevételt. (Ettől még nem biztos, hogy jó. — DA.) Dokumentálni tudom, hogy a hivatalvezetés a szakszervezetet mindig is teljes jogú partnernek tekintette, hozzájárulását, egyetértését mindenkor kikérte. Hogy aztán az szb hogyan vitatta meg a kérdéseket a dolgozókkal, milyen formák keretében gyakorolta jogait — abba nem szóltunk bele, az a szakszervezet szuverén ügye. Kifogásolja az SZMT, hogy a panasztevők többsége kevesebb jutalmat és béremelést kapott az átlagosnál: ha ez így van, az csakis a nem megfelelő munkavégzésük miatt lehet, nem pedig a panasztevésért. Az egyik aláíró, Pogány József KISZ-titkár valóban a bizalmi javaslata ellenére maradt ki egyszer a béremelésből , mert rosszul dolgozott. A hivatalvezető nyilatkozatából kiderült, hogy több vonatkozásban megvan benne a készség a kritika elfogadására, megszívlelésére. Kár, hogy mindehhez az SZMT közbelépése kellett... Hogy idáig fajult az ügy, az nagymértékben a hivatal szakszervezeti munkájának gyengeségeivel is magyarázható. Tény, hogy a demokratikus jogok gyakorlásának feltételeit a gazdasági vezetőknek kell biztosítani. Ám a felkínált lehetőséggel élni is tudni kell. A hivatal vezetése mindig kínosan ügyelt arra, hogy a döntésekről szóló papírokon, jegyzőkönyveken ott legyen a szakszervezet néhány képviselőjének — elnök, titkár, bizalmi — az aláírása is. A szakszervezeti tisztségviselők azonban, sajnos, már kevésbé figyeltek rá, hogy ezeken a tanácskozásokon valóban a dolgozók érdekeit képviseljék, hogy előzetesen egymás között megvitassák a témákat és ne szubjektív egyéni véleményként, hanem felelős, megalapozott, testületi állásfoglalásként vigyék a megbeszélésre elképzeléseiket. Nem követelték meg a döntések széles körű nyilvánosságra hozatalát sem — például a jutatvizsgálat tehát igazolta, hogy a dolgozók nem alaptalanul mentek panaszra. De mit szól mindehhez Ács Sándor, a hivatal vezetője. — Várnay helytelen vezetési stílusát mi még egyáltalán nem tapasztaltuk, sőt, őt a hivatal egyik legmegbecsültebb embereként tartjuk számon. A Miskolcon tartott összevont termelési tanácskozásra azért kellett kijelölni a dolgozókat, mert a barlangnak ez alatt is folyamatosan kellett üzemelnie. A jövőben ezt a tanácskozást külön tartjuk meg a helyszínen, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő. Bár kollektív szerződés hiányában nálunk nincs szabályozva az utazási költségtérítés, a három dolgozó panaszára úgy döntöttünk: a jövőben ezt is biztosítani fogjuk. (Ha nem így döntöttek volna, a költségtérítés akkor is járna. — D. A.) — Való igaz, hogy a hivatalnak nincs munkaverseny-szabályzata. De nem azért, mert mi nem pártoljuk a szocialista brigádmozgalmat. Csak egyszerűen, mivel költségvetésből gazdálkodunk, mindeddig még nem tudtuk megtalálni a támogatás módját annak elosztásánál —, ami pedig szintén nélkülözhetetlen a nyílt, demokratikus légkörhöz. Az aggteleki cseppkőbarlang környékén ezekben a hetekben ,forr” a légkör, az SZMT vizsgálata alaposan felkavarta a kedélyeket. De remélhető, hogy a szükséges, elkerülhetetlen intézkedések megtétele után a hivatal vezetése és dolgozói oldalán is csillapulnak az indulatok, s a világhírű idegenforgalmi látványosság ismét csak csodálatosan szép természeti képződményeivel hallat majd magáról. Deák András A lontvaktvus pun ti szti latpos kifetétksak „ tí/i/ dán töt Hitt ti... Mit a felelős ? Jó ütemben halad a Könyves Kálmán körúti metróállomásnál az alul- és felüljáró-rendszer építése. Szerelik a gyalogos aluljáró vasbetonszerkezetét (T. Balogh László felvétele) Megtalált hónapok a Bódisék számára aztán igazán rosszul kezdődött ez az év. Csőstül szakadtak a nyakukba a gondok, szorította őket az idő, és hiába volt már mögöttük a január, hiába fogytak rohamosan a barátságtalan februári napok, ők még mindig csak ott tartottak, ahol a legelején. Egy hordónyi nem sok, de tán ennyi Ekalux permetezőszert sem tudtak két hónap alatt gyártani. Nem kaptak hozzá anyagot. A brigádot nem hibáztatta senki, de ez vigasznak elég sovány. Mert a gyümölcsösök, a szántóföldek kártevői legfeljebb a nap melegéhez igazodnak, a Chinoin gyártási nehézségei miatt aligha bújnak későbben elő. — Csak március elején foghattunk neki végre — emlékszik Bódis Sándor, a brigádvezető. Az udvaron alumíniumhordók sorakoznak. Ezek már tele vannak. Szállításra készek. Vékony vízsugár permetez rájuk a tűző napon. Baj lehet, ha túlságosan felmelegednek. Jobb az elővigyázatosság. — Nem sokáig maradnak itt — legyint a brigádvezető. — De a vállalatunkban még érezzük a súlyukat egy ideig. Mert meg kell ám fogni, mozgatni, gurítani kell mindegyiket. És ehhez jóformán nincs más, csak a két kezünk. Szemben a lehetetlennel A fáradságos fizikai murtkát még egyelőre nem sikerült itt teljesen kiküszöbölni. De a nehezét mégsem ez jelentette Bódiséknak. Hanem a versenyfutás az idővel. A mezőgazdaságban sokféle rovarkártevő ellen jól hasznosítható Ekalux permetezőszert a Chinoin Gyógyszergyár Kémia IV. üzemében gyártják, egy svájci cég, a Sandoz AG licence alapján. Nagyobb beruházási lehetőségek híján a meglevő berendezésekre alkalmazták a technológiát. Sikerrel, ötletes megoldásaikról a Sandoz AG képviselői is elismeréssel szóltak. Most azonban szinte lehetetlennek tűnő feladattal találták szemben magukat az üzemrész dolgozói. — Az üzemet eredetileg 150 tonnás termeléshez alakítottuk ki — magyarázza Mézes Ferenc részlegvezető. — Most körülbelül 500 tonnát várnak tőlünk. Ugyanazzal a létszámmal, ugyanazokon a berendezéseken. Ha mi nem tudjuk kielégíteni a magyar mezőgazdaság szükségleteit, akkor tőkés importból kell beszerezni. Különben támad a mocskospajor, a gyümölcsmoly, a burgonyabogár és a többi kártevő. Elérhető közelségben Előkerült hát a ceruza és a papír. Elkezdődött a rajzolgatás, a számolás. Hány készülék is van? Mikor fejeződik be a kémiai folyamat az egyikben? Mikor szabadul fel a másik? Hogyan lehetne növelni a kapacitást? Megannyi fontos kérdés, amire közösen keresték meg a választ. Technológiai és üzemszervezési intézkedések, a műszakiak és a fizikai munkások rengeteg ötletének, észrevételének együttes eredményeként született meg végül a megoldás. A kitűzött cél elérhető közelségbe került. A hosszúra nyúlt műszakokról, meg a benn töltött hétvégékről nem szívesen beszélnek. Szégyenlős mosollyal bólintanak, ha mégis szóba kerül, bizony, jónéhányszor megesett, hogy itt kellett maradniuk. Nem tartják ezt egészen rendjénvalónak. Persze, tudják, hogy ilyen áldozatok nélkül alig lehetett volna megtalálni az elveszett hónapokat. Aztán, a pénz is jól jött a túlórák után. Vannak köztük, akik a nyolckilencezer forintot is haza szokták vinni a borítékban. De a normális mégis az lenne, ha a napi nyolc órába beleférne a feladatuk. Ha nem váltogatnák egymást a kényszerű leállások és a kimerítő hajszák időszakai. Mert elfáradnak ők is. Sem Bódis Sándor, sem brigádja tagjainak többsége nem tartozik már a fiatalok közé. Sokan vidékről járnak be az újpesti gyárba. Más az élet, más a papír Munkaverseny? Brigádfelajánlás? Hát persze, hogy részt vesznek a mozgalomban. Le van írva a vállalásuk is. Sőt, az idén szeretnék elérni a vállalat kiváló brigádja címet. De olykor más a papír, és megint más az élet. Menet közben is módosulnak a feladatok. És a lényeg az, hogy mindig azt csinálják, amire a vállalatnak, a népgazdaságnak a legnagyobb szüksége van. — A munkaversenynek akkor van igazán értelme, ha konkrét műszaki ás gazdasági tartalma van — erősíti meg Karátsonyi Bogdán, a vállalat versenytitkára, s ezzel ért egyet Lajosházi István, az stb. termelési bizottságának vezetője is. Ennek alapján minősítik, értékelik a Chinoinban a szocialista brigádok vállalásait. Előfordul, hogy valamelyik kollektívának visszaadják a felajánlását, nem üti meg a mércét. A legtöbb brigádé mögött azonban nagyon is igényes munka van. Akárcsak Bódiséké mögött. Akik talán már a fáradtságot sem érzik annyira, amikor az udvaron sorakozó teli hordókon megcsillan a napsugár. , Franek Tibor 1979. június 1 LESZ HOLNAP IS, BARÁTOM 5 ■ 1 • nyugdíjba készül, ne kötözködjön! Már nem tudnám megmondani, kitől hallottam ezt az „életfilozófiát". Azt még kevésbé, hány olyan emberrel, találkoztam, aki tartja magát ehhez az „aranyszabályhoz”, aminek legfőbb követelménye az, hogy nyugdíj előtt nem kell kockáztatni. Legyen munkás vagy vezető, jobb, ha behúzódik egy csendes lagúnába, és nem érdekli, milyen friss vizű források fakadnak fel kissé távolabb, és miképp alakul a vízáramlás sodra, iránya. Az „okos” vezető már csak a csendes kis öbölből irányít, és az utolsó napig vigyáz arra, hogy ne legyen versenytársa. Ebből kettős haszon származhat — fejtegette egyik ismerősöm. — Nem kell féltenie a posztját, és ha nyugdíjba megy majd, arra hivatkozhat, lám, még most sem tudják pótolni őt. És a környezetre hallgatva bejár majd jó fizetésért — műszaki és gazdasági tanácsadónak . . Dr. Varga Sándor, a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat vezérigazgatója jövőre tölti be 80. évét, és még idejekorán közölte minden illetékes fórummal, hogy egyáltalán nem akar tovább maradni, és később sem bejárni. A felettesek először furcsállották a bejelentést, hiszen ennél a zömök, erőteljes férfinál semmi jel nem mutat a közelgő nyugdíjas-életkorra. Sem külsőre, sem belső aktivitásban. A vállalat öt gyára 114 ezer tonna étolajat termelt tavaly, s most építik Martfűn a hatodikat, amely körülbelül ugyanannyit ad majd egymaga. S ennek a felfutásnak a mozgatója, irányítója, lelke, dr. Varga Sándor. Dr. Kurucz Józsefné. vezérigazgató-helyettes mutatja az épülő gyár makettjét, a már elkészült épületek fényképeit. Néhány pillantással is felmérhető: olyan óriási lesz a gyár, hogy belefáradna az ember, míg körüljárja. Dr. Varga Sándor minden héten kétszer kiutazik az építkezésre, bejárja a terepet. Mért nem találkoztam ,múll olyan vállalatvezetővel, aki aktív időszakának utolsó éveit ilyen óriási beruházás gondjával tölti. Valószínű, hogy Varga Sándornak sem tett volna senki szemrehányást, ha nem jár, kilincsel, veszekszik az új gyárért, hiszen — s ezt megint a vezérigazgató-helyettes mondja — időnként már érzi, hogy „van” szíve, gyomra. Mégis, ment minisztériumba, a Nemzeti Bankba, „kitalpalta” azt a több milliárdot, ami a gyáróriáshoz kellett, és most hétről hétre alaposan kiveszekszi magát Martfűn az építőkkel. Minek ez a gyár? A magyar napraforgóolaj majdnem olyan keresett cikk a világpiacon, mint például a Közel-Kelet olaja, és bármiképp is alakuljon a rotterdami börzén a nyers növényolaj tonnánkénti ára (most valahol 700—800 dollár között van), ha a magyarról van szó, 15—20 dollárt mindig hozzátesznek. A magyar étolajnak ugyanis alacsonyabb a sav- és viasztartalma, több benne a vitamin, mint a többi ország termékében. Bármennyire kézenfekvő ma, hogy erre a lehetőségre építeni, fejleszteni kell, valakinek mindezt észre kellett venni, s ha már megvolt a felismerés és kiverekedte azt a nagy martfűi gyárat, gondoskodni kellett a mezőgazdasági háttérről is. A nádudvari, bábolnai, szolnoki, szekszárdi kukoricatermesztési rendszerek a napraforgót is felvették társnövénynek, ily módon már több százezer hektáron virágzik a magyar mezőkön a sárga tányérú növény. Hogy miképp alakult ki a martfűi gyáróriásra és több tízezer hektárra kiterjedő ipari-mezőgazdasági együttműködés, annak részletezése már külön téma lenne, de gyanítom, és lépten-nyomon azt hallom, ehhez sok köze volt dr. Varga Sándor-stalít akit?“... gyár élelmiszeripart — mondja Kovács Sándor, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. — Ebből öt, vagyis az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt, a Baromfifeldolgozó Vállalatok Trösztje, a Gabonatröszt, a Konzervipari Tröszt és a Növényolajipari Vállalat a legnagyobb exportőr, s közülük is a növényolajipari .,termeli ki” a legolcsóbban a devizát a népgazdaság számát". Ha minden vállalatunk itt tartana már, nem kellene annyit beszélnünk a termékszerkezet korszerűsítéséről, a gazdasági egyensúly megerősítéséről ! Noha olyan gyáróriást felavatni a nyugdíj előtt, mint a martfűi, maradéktalan siker, dr. Varga Sándor mégsem éri be ennyivel, ő még többet akar. Egyébként semmi jel sem mutat arra, hogy robogó tekintetű „megszállott” volna. Inkább fáradt ember benyomását kelti, amint megpillantom őt a gyárudvaron. Egyszerű, kék köpeny van rajta, gondterhelten kószál. Szórakozottan megy a garázsajtóhoz, benéz, azután továbbindul. A gondolatai szemmel láthatóan meszsze járnak.