Népszava, 1979. június (107. évfolyam, 126-151. sz.)

1979-06-30 / 151. szám

10 § % ,ne­m ii­­a­t it­m mtA­­­m 1979 JÚNIUS 30. SZOMBAT. A Nap kel 3 óra 50 perc­kor, nyugszik 19 óra 45 perckor. — A Duna-part közép­budai szakaszán­ak közúti forgalmi rendjére pályá­zatot írtak ki. Eredményt a Fővárosi Tanács Végre­hajtó Bizottsága pénte­ken hirdetett. Az I. díjat nem adta ki. Hatvanezer forintos II. díjban része­sült Várady Tamás és ter­vező közössége. Ezenkívül egy III. díjat is kiadtak. Ötvenezer forintért vásá­rolták meg Zsamál Kata­lin soproni tervező pálya­munkáját. A Fővárosi Ta­nács további öt pályamű­vet is megvett — Móricz Zsigmond­­emlékkiállítás nyílt a Bu­dapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában. Az anyag összeállításában jelentős szerepet vállalt a könyvtári KISZ-szervezet és a könyvkötők Guten­­ber szocialista brigádja is. — Faragótábor. Pén­teken, a Somogy megyei Szécsénypusztán faragó­tábor nyílt. Vargha László, a népművészet mestere irányításával 35-en tanul­ják a faragás mesterség­beli fogásait.­­ Társulati aktívaülést rendeztek pénteken Pé­csett, a TIT Bartók Klub­jában. Az elnökség több évtizedes kiemelkedő köz­­művelődési és ismeretter­jesztő munkássága elis­meréséül Právicz Lajos­nak, a TIT Baranya me­gyei titkárának nyuga­lomba vonulása alkalmá­ból Bugát Pál-emlékér­­met adományozott, az Or­szágos Béketanács pedig emléklappal tüntette ki. — Földtani együttmű­ködés. A forradalom győ­zelme után a kubai kor­mány tervei között nagy hangsúlyt kapott az or­szág természeti kincseinek feltárása és kiaknázása. Ebben a nagyszabású munkában jelentős szere­pet vállaltak a szovjet és bolgár, a lengyel, a ma­gyar, az NDK-beli, a csehszlovák és más szo­cialista szakemberek. Munkájuk nyomán meg­születtek Kuba első föld­tani térképei, felmérések készültek az ország nyers­anyagkészleteiről. Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű kedves olvasóinkat. Doktoravaló a kertészeti egyetemen Dr. Dimény Imre, a Kertészeti Egyetem rek­tora pénteken ünnepi ta­nácsülés keretében fogad­ta a kertészettudományok tiszteletbeli doktorává Vas Károly címzetes egye­temi tanárt, a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet igazgatóját, és huszonegy korábban vég­zett szakembert kertészet­tudományi doktorrá ava­tott. Huszonhárom végzett hallgatónak tartósítóipari mikrobiológus, húsznak pedig tartósítóipari szer­vező szakmérnöki diplo­mát adott át. Tan­áró a rendőrtiszti főiskolán Tanévzáró ünnepséget tartottak pénteken a rend­őrtiszti főiskolán: 218 fia­tal, politikailag és szak­mailag képzett hallgató kapta meg a diplomáját. Az idén először végeztek a főiskola levelező tago­zatán hallgatók. A végző­söket Földesi Jenő bel­ügyminiszter-helyettes kö­szöntötte. Az ünnepségen felolvasták a belügymi­niszter díszparancsát, amelyben öt hallgatót el­ismerésben részesített, ugyancsak öt hallgató ér­demelte ki a Közbiztonsá­gi Érmet. ­ Sárközi és hevesi né­pi iparművészeknek adták át a nyolcadik országos szőttespályázat két nagy­­díját, a szekszárdi mú­zeumban rendezett kiállí­táson: Horváth Ágnesnek, sárközi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet fia­tal tagjának, valamint Nagy Béláné tervezőnek és Korsós Istvánnlé szö­vőnek, a hevesi Népmű­vészeti és Háziipari Szö­vetkezet tagjának.­­ Enyhe földmozgások voltak csütörtökön Kali­fornia déli részén. A ren­gések központja a nép­szerű üd­ülőkörzet, a Nagy- Medve-tó környékére esett. A Richter-skála sze­rinti 4,4-es erősségű földlökések kisebb anya­gi károkat okoztak. — Péntekre virradóra, 84 éves korában meghalt Paul Dessau professzor, világhírű zeneszerző és zenepedagógus, az NDK Művészeti Akadémiájának tagja, többszörös nemzeti díjas. — Dancsó Ödön, a SZOT nemzetközi osztályának alosztályvezetője, 58 éves korában elhunyt. Végső búcsúztatása július 3-án 14 órakor lesz a Rákoske­resztúri temetőben. Elv­társai, barátai és tisztelői 13.15 órától róhatják le kegyeletüket ravatalánál. CHARIES DE COSTER REGÉNYI NYOMÁN írHj CS MOIVATM T»»Oí ton­d­*« »A21KAS ATTILA |Tjl A KOCSIS ÁLDHATJA 4 SZERENCSÉJÉT: NEM VeTTE LLJ észre 41 égből pottyant potyautast,s ezzel MEGTAKARÍTOTT MAGÁNAK egy eejbekérést. • ___ . (... fíL JU, ^^(GVÍJE!CYÍ! J TáYLNEK NINCS TÜRELME SOKÁIG A TETŐN LAPULNI. LÁTNI SZE­RETNÉ, KIHEZ SZEGŐDÖTT EI KÉRETLEN ÚTITÁRSNAK. JELENSÉGEK — Nyolc bolgár város la­kossága haladta meg a százezres lélekszámot 1977 végén. A legnagyobb a több mint 1 millió lakosú főváros, Szófia. Utána kö­vetkezik Plovdiv 323 162 lakójával, Várna, ahol csaknem 300 000-en. Ru­sze és Burgasz, ahol több mint 160 000-en. Sztara Zagora, ahol csaknem 128 000-en, és Pleven, ahol több mint 114 ezren laknak.­­ Műszaki karbantar­tási munkák miatt a Kürt utcai fürdő július 2-től 8-ig, a Gellért Gyógyfür­dő női termál gőzosztálya július 2—14-ig zárva lesz. Ez időszak alatt a férfi gőzosztály kedd, csütör­tök, szombat és vasárnap a férfiak: hétfő, szerda és péntek a nők részére üze­mel.­­ Irányvonal szállított 300 dízelmotort a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyárból Csepelre. A MÁV-val közösen úgy tervezik, hogy a jövőben rendszeresen hetente két­szer indítanak ilyen sze­relvényeket. Elsősorban a szovjet exportszállításo­kat oldják meg ily módon. — A Palócföld pásztor­­művészete címmel pénte­ken kiállítás nyílt a szak­­szervezetek salgótarjáni székházának dísztermé­ben. A bemutató augusz­tus 6-ig tart nyitva. — Johann Sebastian Bach orgonaműveit be­mutató sorozat következő előadását július 2-án, hét­fő este fél 7 órai kezdettel rendezi a TIT művészeti szakosztálya, a Bécsi ka­pu téri evangélikus temp­lomban. A három korai előjátékot Peskó György orgonaművész adja elő. Bevezetőt mond és az elő­adást vezeti Tóth Anna. — Új szabadidő-köz­pont építését kezdt­ék meg Szombathelyen, öreg téglagyárak, régi homok­bányák helyén teremtik meg a városszépítő egye­sület kezdeményezésére, nagyarányú­­ társadalmi munkával a lakosság min­den korcsoportja számá­ra a pihenés, a szórako­zás és a sportolás feltéte­leit. — A Brecht-ház. A berlini Brecht-ház az egyik legújabb német múzeum, fennállásának első évében havonta át­lagosan 2000 látogatót fo­gadott. — Miért bőgsz, kisfiam? — A mamám elvált, a talpam levált. SZÍNHÁZI MŰSOROK Operettszínház: Kabaré (fél 3). Csókolj meg, Ka­tám! (7). Zsebszínház: A nagy nő. Interjú (fél 6). Főv. Nagycirkusz: Moszk­vai Cirkusz Revü (fél 4 és fél 8). Budai Ifjúsági Park: Képes Újság Bál (du. 5). Évfordulók SZÉP ERNŐ (1894—1953) költő, író, újságíró, nép­szerű színmű- és kabaré- s­zerző születésének 95.­­ évfordulója. NÉPSZAVA 9.05 9.33 11.00­ 14.35 14.45 15.15 16.45 17.00 17.20 17.50 18.15 18.50 19.20 19.30 MIT LÁTUNK— MIT BALUNK a m Nyitott boríték (Ism.) Van, aki megteszi, van, aki nem . . . Angol filmvígjáték (Ism.) Sz. —11.25: Játék a betűkkel (Ism.) Magyarország állatai Természetfilm -sorozat A szürkemarha (Ism.) Sz. Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek Férfi atlétika Európa Kupa középdöntő. Közvetítés Lüdenscheildből. Sz. Mai korszerű építkezés Lengyel rövidfilm Sz. Próza a pódiumon Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről Visszaszámlálás — Paks, 1974—1980. Újabb érdekes mozzanat a műsorsorozatban: képmag­nón rögzített felvételek se­gítségével áttekinthetjük és nyomon követhetjük a pak­si atomerőmű munkálatai­nak egy napját. Este hattól másnap este hatig pereg­nek az utókor számára is megörökített események. Láthatjuk a szovjet gyárt­mányú turbinaházat, és ta­núi lehetünk az NDK-ból érkezett hatalmas daru sze­relésének. Emlékezés a KIMSZ I. kongresszusára A hat évtizede történt eseményre emlékezik: Szemetán Alajos és Vas Zoltán, valamint Ságvári Ágnes történész és Hetés Tibor hadtörténész Főzőcske — de okosan Fehérvári asszonyok a konyhában Sz. Egymillió fontos hangjegy A Tv könnyűzenei sorozata Sz. Közreműködik: a Locomotiv Gt és Zorán Tévétorna Sz. Tv-híradó Sz. Televízió­ 20.00: A hónap A Televízió szatirikus folyóirata Műsorvezető: Komlós János Sz. 20.10: San Francisco utcáin Amerikai bűnügyi filmsorozat A bábjátékos St. Stone hadnagy (Karl Wial­­den) és Keller felügyelő (Michael Douglas) ez alka­lommal bonyolult hátterű ékszerrablások felderítését kapja feladatául. A bűncse­lekmények sorozatát elkö­vető banda főnökéhez ele­inte alig-alig vezetnek ki­tapintható szálak. A fel­ügyelőnek — bármekkora is a kockázat — álcázottan kell a rablók közelébe fér­kőznie. Szabályszerűen „be­épül” tehát a bandába ... 21.25: Közvetítés a Veszprémi Tévétalálkozó díjkiosztó ünnepségéről Sz. 2.05: A Veszprémi Tévétalálkozó díjnyertes tévéjátékaiból Sz. Kb. 23.15: Tv-híradó 3. Sz. □ a Három bogár. Csehszlovák pantomimfilm (Ism.) Sz. Kék fény (Ism.) Tv-híradó Sz. Schubert műveiből Sz. Sabat-balett Lengyel dzsesszbalett Sz.­ Kapaszkodás Jugoszláv rajzfilm Sz. Tv-híradó 2. Sz.­­23.05: Pons bácsi Sz. Balzac 1847-ben írt regé­nye — s korántsem melles­leg: az Emberi színjáték utolsó műve — francia té­véfilmváltozatban kelt élet­re. A történet olyan konf­liktusra épül, melyben az állhatatos jóság és­ a vér­­lázító kapzsiság ütközik meg egymással (A címsze­repet Henri Virtoleux ala­kítja.) figyelni Bilicsi Tivadar, In­­ke László, Szabó Éva és Garas Dezső játékára is. (A rendező: Berényi Gábor.) 20.14: Töltsön egy órát kedvencei­vel ! Közreműködik: Bonnie Ty­ler, az Eruption együttes és Gloria Gaynor 21.14: Színes népi muzsika 22.15: A kamarazene kedvelőinek 23.04: Zenekari muzsika 0.10: Melódiakoktél 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora Mai katonadalok Tíz perc külpolitika (Ism.) Patience. Részletek Sullivan operettjéből Válaszolunk hallgatóinknak Szombat délelőtt Térzene a Nemzeti Galéria előtt Jó ebédhez szól a nóta Éneklő Ifjúság Harminc perc rock A Metropol együttes felvé­teleiből Orvosi tanácsok — a tojás­ról (Ism.) Joan Sutherland operettda­lokat énekel A Belügyminisztérium Du­na Művészegyüttesének né­pi zenekara játszik Mészá­ros Tivadar vezetésével, Pécsi Kiss Ágnes népdalo­kat énekel, km. Lugosi Ti­bor — tárogató A dzsungel könyve Kipling regényének rádió­változata II. rész. Ötórai tea „. .. akkor kérem a munka­könyvem.” Balogh István műsora Filmdalok Szivárvány (Ism.) Lakatos Mihály népi zene­kara játszik, Mindszenti István nótákat énekel Monokabaré A Magyar Rádió és a Ko­rona Pódium műsora Főszerepben: Mikes Lilla Szimfonikus könnyűzene Sybill. Részletek Jacobi Viktor—Martos Ferenc ope­rettjéből Slágermúzeum (Ism.) 17.35: 18.25 19.30: 20.00: 20.45: 20.55: 21.05: 21.25-4.25— 8.05: 8.20: 8.33: 9.45: 10.00 12.00: 12.33: 13.30: 14.00: 14.35 14.40: 15.00: 15.20: 16.33: 17.30: 17.45: 18.00: 20.00: 20.38: 21.37: 22.20: 23.10: 7.00: Katonáknak. 8.15: Két év vakáció. 1. rész Sz. 9.30: Magyar rajzfilmsorozat Sz. 9.55: Vörös és fekete (Ism.) 12.50: Honvédelmi műsor. 13.30: Sportközvetítés Sz. 15.00: Atlétikai Európa-kupa. 16.50: Vetélkedő Sz. 17.30: Válasz a nézők leveleire Sz. 17.40: Mese Sz. 18.00: Tv-hiradó Sz. 18.30: Kisfilm Sz. 19.20: Rövid történe­tek az életből Sz. 20.40: Sportmű­sor. 20.50: Televarieté Sz. 22.20: Inkognito. Tévéjáték Sz. KOSSUTH 4.25—7.59: A Kossuth rádió reg­geli műsora 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: Zenekari muzsika Közben 10.05—15.10: Kaff­ka Margit versei 11.17: Rádiószínház Nagyapó kölcsönruhában Kazimierz Kowalski hangjá­­téka 12.00: Déli Krónika 12.20: Zenei anyanyelvünk Sárosi Bálint műsora 12.30: Magyarán szólva (Ism.) 12.45: Szokolay Sándor kórusmű­veiből 13.00: Bumeráng Műsoraink -ből, -ról, óra, körül, -hoz, után Készítették: az ifjúsági fő­osztály munkatársai 14.00: Pótmama, Nagy Piroska riportja 14.10: Giuseppe Di Stefano ope­raáriákat énekel 14.30: Egy nappal Péter, Pál után Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban a Mezőgaz­dasági és­­Élelmezésügyi Minisztérium, az érdekvé­delmi szervek (TOT, ME­­DOSZ), valamint a gabo­nát termelő nagygazdasá­gok vezetőivel — az aratás kezdetén 15.03: Új Zenei Újság 16.0: 168 óra 17.30: A hegedű virtuózai Lemezritkaságok századunk első harmadából Sebestyén János műsora 18.15: A Rádiószínház bemutatója Úri muri, Móricz Zsigmond drámájának rádióváltozata Az író születésének száza­dik évfordulója alkalmából tűzik műsorra a nem utol­sósorban remek színészi szerepeket is kínáló művet. Szakhmáry Zoltánt Mécs Károly alakítja. Csörgheő Csuk­ét Kab­ai Ferenc, Rhé­­dey Eszter életre keltője Pedig Almási Éva. Érdemes 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora 8.08: Massenet: Werther. Három­­felvonásos opera . Közben 9.19—9.30: Igék és igák. Bella István versei 10.25: Slágerlista (Ism.) 0 11.05: A King's Singers együttes madrigálfelvételeiből 0 11.12: A Magyar vonósnégyes ját­szik 0 12.28. 2000 felé. Az Ifjúsági Rádió folyóirata (Ism ) 13.07: Szimfonikus zene 0 15.00: Huszonöt perc bent A Rush együttes felvételei­ből 0 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Délutáni hangverseny . Közben kb. 16.00—16.10: Kritikusok fóruma (Ism.) 16.55: Kis magyar néprajz 17.00: Nagy siker volt! 0 A Magyar Rádió és Televí­zió szimfonikus zenekará­nak hangversenye Luigi Nono műveiből az 1978. évi Budapesti Zenei Heteken 18.12: Rossini operáiból 0 19.05: Händel: Judás Marskabeus — oratórium 0 22.00: A háromszögletű kalap Alarcon spanyol író kisre­gényének rádióváltozata (Ism.) 0 22.35: Dzsesszfelvételekből Herbie Hancock és Chick Corea zongorázik Q 23.09: Hajdú Mihály kamarazené­jéből 0 R­ádió 1­9­7­9. június 30.

Next