Népszava, 1979. június (107. évfolyam, 126-151. sz.)

1979-06-16 / 139. szám

10 § % ›(l› A'NI Ilii AT II M~0› AN­K 1979. JÚNIUS 16. SZOMBAT A Nap kel 3 óra 46 perckor, nyugszik 19 óra 43 perckor. Szeretettel _ köszöntjük­­'Simon névnapjukon ■A//* nevű kedves olvasóinkat. — A gyermekévi rádió­játék- és bábjátékpályá­zat díjait átadták. A rá­diójátékoknál első díjat Csukás István, másodikat Lázár Ervin, harmadikat Tarbay Ede és Tandori Dezső nyert. A bábjáté­koknál Tarbay Ede, Bene­dek András, Szabó Mag­da—Siklós Olga, Mészöly Miklós, Hervai Gizella, Horgas Béla, Gyertyán Ervin, Gyárfás Endre és Varga Katalin nyert dí­jat. — Jakab Eszter festő­művész kiállítását június 18-án Gyurkovics Tibor író nyitja meg Széchény­­ben, a művelődési otthon­ban.­­ Alumíniumszerkeze­tű, gyorsan és olcsón ösz­­szeállítható épületelemek sorozatgyártását kezdték meg a Hódmezővásárhelyi Fémipari Vállalat mind­szenti üzemében. Az épí­tőipari és egyéb felvonu­lási épületek órák alatt öszeszerelhetők ezekből az elemekből. — Ipaizs Goebel Jenő festőművész (1896—1944) szinte egész életművét át­fogó kiállítás nyílt pénte­ken Szentendrén. A festő a művésztelep egyik ala­pítótagja volt. — Magasabb lámpaosz­lopok gyártását kezdték meg a Beton- és Vasbe­tonipari Művek alsózsol­­cai gyárában. Ily módon azonos mennyiségű ener­gia felhasználásával na­gyobb területet lehet jól megvilágítani. A lámpákat elsősorban az új lakótele­peken állítják fel, az idén már 15 ezer készül belő­lük. A Gázolás a járdán. Nem az­­ útviszonyoknak megfelelő sebességgel ve­zetett Pörös István 20 éves budapesti lakos, s elvesztette uralmát a te­hergépkocsi felett a XVIII. kerület Petőfi Sán­dor utca 23. számú ház előtt. Felszaladt a járdá­ra, és ott halálra gázolta Szentmiklóssy Istvánná 57 éves nyugdíjas, buda­pesti lakost. A teherautó ezután a kerítést áttörve, a Petőfi Sándor utca 25. számú ház falának ütkö­zött. Pörös Istvánt a rend­őrség őrizetbe vette, jogo­sítványát bevonta, és el­járást indított ellene. Szabó János építésügyi és városfejlesztési állam­titkár vezetésével pénte­ken magyar építésügyi küldöttség utazott Etiópiá­ba és a Jemeni Népi De­mokratikus Köztársaság­ba. Addisz Abebábal, a műszaki-tudományos együttműködés lehetősé­géről tárgyalnak, Aden­­ben pedig részt vesznek a magyar gépsorral felsze-­­­relt épületelemgyár ava­tásán.­­ Az Állami Hangver­senyzenekar rendkívüli si­kerrel lépett fel a Bécsi Ünnepi Hetek koncertjein. A Kronen Zeitung, a Ku­rier, a Die Presse elra­gadtatással ír a zenekar­ról, Ferencsik János ve­zényléséről, Szőnyi Olga, Melis György, Ránki De­zső, Petényi Miklós és Bársony László szólisták közreműködésének magas színvonaláról. — Értékes munkásmoz­galmi relikvia került elő Pécsett:­ megtalálták a város hajdani munkáskó­rusának régi zászlaját. A kórus 1893-ban alakult. Az épségben előkerült zászló a Janus Pannonius Múzeumba kerül. — John Van Nes Zieg­­lernek, a Kölni Takarék­­pénztár igazgató tanácsa elnökének, a város főpol­gármesterének vezetésével takarékpénztári küldött­ség tartózkodik Budapes­ten. John Van Nes Zieg­­lert pénteken fogadta Szépvölgyi Zoltán, a fő­városi tanács elnöke. — A J. S. Bach orgo­naműveit bemutató soro­zat következő előadását június 18-án, hétfő este fél 7 órai kezdettel ren­dezi a TIT művészeti szakosztálya a Bécsi kapu téri Evangélikus temp­lomban. A három korai előjátékot Peskó György orgonaművész adja elő. Bevezetőt mond és az elő­adást vezeti: Tóth Anna. — Domahidy László és Pálfy Endre énekmű­­szünket érte kitüntetés. Mihály András, az Ope­raház igazgatója ,­A Szö­vetség gázvezeték építé­séért’ emlékérmet adta át Domahidy Lászlónak a gázvezeték magyar szaka­szán kifejttett értékes mű­vészi tevékenységéért. Pálfy Endrét háziünnep­ségen köszöntötték hu­szonötéves operaházi tag­sága alkalmából. K­iírntették (•m­ilu­l.görsjjöl Gonda György fotóri­portert, a Népszava nyu­galmazott munkatársát, a Szocialista Hazáért Ér­demrend tulajdonosát el­temették a Farkasréti te­metőben. A Magyar Szo­cialista Munkáspárt VII. kerületi bizottsága, a szer­kesztőség és a barátok ne­vében Rajk András, a Népszava főmunkatársa vett búcsút elhunyt kollé­gánktól. rajzó FAZEKAS ATTILA TKYL NAGY MÓKAAIETTER ■ MINDIG VALAMI KÓPÉSÁGON töri a Te­tét. Most is csak BÉLSZEMMEL GYÖNYÖRKÖDIK mátkájában, a másik SZEMÉVEL AZT LESI, HOL NYÍL­NA ALKALMA RÁ,HOGY VA­LAKIT MEGTRÉFÁLJON. NEM HIÁBA LESZ...­­ VÁLTSÁTOK MEG VÉTKEITEKET, TESTVÉREIM ! VEGYETEK BŰN­BOCSÁNATI CÉDULÁT . SZOLIDARITÁSI EST — Tanáravatás. A Pécsi Tanárképző Főiskola új általános iskolai tanáro­kat avatott pénteken. A huszonhárom szakon 368 hallgató fejezte be sikere­sen a főiskola nappali ta­gozatát. Az ifjú pedagó­gusok zömmel a dunántú­li megyék általános isko­láiban kezdik meg ősszel a munkát. — Könnyű bélésszövet nagyüzemi gyártását kezdték meg a sikeres kísérletek és a próbaüzem után a Magyar Selyem­ipari Vállalat szentgott­hárdi szövőgyárában. A már kezdetben keresetté vált termékből a gyár az idén 1,4 millió négyzet­­métert állít elő. — Krakkó grafikusmű­vészeinek alkotásaiból...!, nyílt kiállítás pénteken a Pécsi Galériában. Viszon­zása ez a pécsi grafikai műhely múlt évi nagy si­kerű bemutatkozásának Krakkóban. — Tűz ütött ki csütör­tökön a magát a világ legnagyobb áruházának hirdető New York-i Macy ötödik emeletén a délutá­ni csúcsforgalomban. A lángok a sportfelszerelé­sek raktárából terjedtek tova, ahol sok műanyag árut tartottak. Mentés közben egy tűzoltó meg­halt, hat megsebesült, és három vevő is könnyebb égési sebeket szenvedett. — Ha­ a férjed nem jön haza, én veled mara­dok! ... A Balaton körzetében Hatvan komoly zenei hangverseny Elkészült a Balaton­part nyári komoly­zenei programja: öt üdülőtele­pen és Veszprémben ösz­­szesen hatvan hangver­senyt rendeznek. A leg­gazdagabb program idén is Tihanyban várja az ér­deklődőket, ahol az apát­sági templomban június végétől szeptember köze­péig 23 orgonakoncertet tartanak. A neves külföl­di vendég művészek és kórusok részvételével sor­ra kerülő hangversenyek belépőjegyeire szerte Eu­rópából máris sok elő­jegyzés érkezett. Nagy érdeklődésre tar­tanak számot a tihanyi múzeumkert kamarazenei estjei is. A körös-hegyi műemlék templomban a június 29-ét követő tíz egymás utáni pénteken rendeznek orgonahang­versenyt. A keszthelyi zenei hetek hangverseny­­sorozatában 11 kamara­koncert szerepel, augusz­tus 20-án pedig zenekari estet rendeznek. A veszp­rémi várban idén is négy szabadtéri hangversenyt tartanak. Újdonságnak számítanak a veszprémi vár zenélőudvarának ka­maraestjei. NÉPSZAVA 9.00 9.05 9.30 10.00 11.00 11.25 14.00 14.10 15.35 16.30 17.00 17.35: 18.10: 18.50: 19.10: 19.20: 19.30: 20.00: m : Tévétorna (Ism.) Sz. Mese, mese, mátka (Részben Sz.) Az albatroszok szigete Ausztrál film (Ism.) Sz. Mire meegvénülünk Tévéfilm Jókai Mór regényéből VI/6. rész (Ism.) Sz. Játék a betűkkel (Ism.) Tánczene a Román Televízió műsorából Magyarország állatai A dámszarvas (Ism.) Sz. A világ minden városa Olasz tévéfilm Sz. Az Elio Vittorini regényé­ből készült film a szicíliai szegényemberi képzeletről szól. Arról a kisemberről, aki fittyet hányva a szo­rongató valóságnak, a lehe­tetlenbe, álmai városába, a jobb élet illúziójába indul. A 19. miskolci filmfesztivál díjnyertes filmjeiből Sz. (részben) Gondok és célok 1979—80-ban Pedagógiai tanácskozás Főzőcske — de okosan Diéta és fogyókúra Itt születtünk, itt élünk: Nagykőrös II. rész Parabola Egymillió fontos hangjegy Sz. Esti mese Sz. Tévétorna Sz. Tv-híradó Sz. Nem félünk a farkastól! MIT lllUM-IIT MAMIM □ T elevízió Amerikai film (1966) (18 éven felülieknek!) Az Edward Albee drámá­jából készített film kegyet­len, helyenként sokkoló ha­tású, s mégis gyilkos hu­morú film, négy ember egy éjszakányi pokolra szál­lásáról — s ez a pokol az emberi kapcsolatokban, a lélekben van. Elisabeth Taylor és Richard Burton játéka teszi különösen em­­­lékezetessé a drámát. 22.05: Tv-híradó 3. Sze. 22.15: Telesport Sz. Ifjúsági súlyemelő EB—VB — Férfi kosárlabda Európa-baj­nokság 21.00: 21.20-18.15: Férfi kosárlabda Európa-bajnokság Sz. Esti muzsika (Madárzene) Zenés TV-színház Suppé: A szép Galathea Zenés játék Sz. Tv-híradó 2. Sz. -22.50: Kátúti humorfesztivál Ki fog gólt lőni? Sz. A Mikroszkóp Színpad te­le­vízióbeli vendégjátéká­nak ismétlését tekinthetik meg, akik korábban nem látták, hallották. Rendezd: Márton Frigyes. Közremű­ködik többek között Kom­­lós János, Hofi Géza, Sas József, valamint Avar Já­nos, Gyulai István és Var­ga József. 19.45 20.05 12.00 12.33 13.30 13.45 14.00 14.35 14.40 15.15 16.33 17.30 17.55 19.03 19.31: 20.33: 21.00: 22.10: 23.10: : A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai : Jó ebédhez szól a nóta : Éneklő Ifjúság : Időjárás- és vízállásjelentés : Harminc perc rock (Ber­­gendy-együttes) : Orvosok a mikrofon előtt (Ism.) : Lecocq: Angol asszony lá­nya (Részletek) : Vekerdy Tamás: Félek, de nem nagyon Rádiójáték gyerekeknek : Ötórai tea 1. Moon—Cheeks—Williams: Tréfás szerelem (Judy Cheeks), 2. Pietsch—Stein: Add nekem azt a banánt (Black Gorilla egy.), 3. Payer András—Vándor Kálmán: Szédülök (Zalat­­nay Sarolta), 4. Magyar Csaba—Sólymos Antal: 2079 (Expressz egy.), 5. Tennille—Dragon: Mi so­sem búcsúzunk igazából (Captain és Tennille egy.), 6. Elsen—Wakelin: Pihenj le és ringass engem (John­ny Wakelin), 7. Nagy Tibor —Komár László: Postakocsi (Sprint egy.), 8. Szalay Sán­dor—Laár András: Nem hi­szem el (Panta Rhei egy.), 9. Demjén Ferenc: Soha­sem kérlek (Bergendy­­egy.), 10. Specchia—Russel: Akarlak (Iva Zanichi), 11. Rusznák Iván—Kováts La­jos: Álmomban én már lát­tam (M7-es egy.), 12. Vic­tor Máté—Pál Anikó: Tu­dod (Vincze Viktória), 13. Balázs Ferenc—Horváth Attila: Válaszra várva (Ko­rai egy ), 14. Scott—Wolfe: Szívfájdalom (Bonnie Ty­ler), 15. Brian és Eddie Holland: Tarts ki! (Temp­tations egy.), 16. Barabás Mihály—Bradányi Iván: Szíved dobogása (Cserháti Zsuzsa), 17. Harry—Stein: Üvegszív (Blondie egy.) Vietnami és kambodzsai beszélgetések Körkapcsolás bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről és a súlyemelő ifjúsági Európa- és­­világbajnokságról Híres előadók albuma Shirley Bassey énekel Heinrich Mann: Az alatt­való (Ism.) Közvetítés a súlyemelő if­júsági Európa- és világbaj­nokságról Népszerű dallamok Verbunkosok, nóták Slágermúzeum (Ism.) Szlov­ál­ televízió 7.00: Katonák műsora. 8.15: Ma­­­gyar rajzfilm Sz. 8.40: Kicsinyek magazinja Sz. 9.10: Kicsinyek műsora Sz. 9.30: Szovjet film Sz. 10.35: Pedagógusok műsora Sz. 11.05: Angol nyelv. 11.35: Szov­jet dok. film Sz. 12.05: Szov­jet film (Ism.) 13.10: Tévéta­nácsadó . 13.20: Katonák műsora. 14.00: Dalok Sz. 14.25: Természet­film. 15.05: Gyermekdalok Sz. 15.45: Tévéjáték fiataloknak Sz. 16.30: Zenés szórakoztató műsor. 17.30: Válaszolunk a nézők leve­leire Sz. 17.40: Esti mese. 18.00: Tv-híradó Sz. 18.30: Természet­film Sz. 19.20: Szíj (Tévéjáték) Sz. 20.00: NDK szórakoztató mű­sor Sz. 22.00: Sporthíradó. 22.10: Ausztrál tévéműsor Sz. KOSSUTH 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 9.30: „Vár egy új világ...” Fejezetek a szocialista iro­dalom történetéből III. 10.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek (Mozart, Schumann) 11.06: Rádiószínház Gáli István: Saulus 12.00: Déli Krónika 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Magyarán szólva (Ism.) 12.45: Angelo Ephrikian együtte­se Gesualdo-madrigálokat énekel 13.00: Mindenki szórakozik Vitatéma: a politikai hu­mor 14.00: Szolgáltatók szolgáltatása (Jegyzet) 14.10: Hangképek a mohácsi nép­daléneklési versenyről 14.30: Aratás előtt Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban 15.05: Új Zenei Újság 16.00: 168 óra 17.30: A hegedű virtuózai Lemezritkaságok századunk első harmadából 18.25: Mai könyvajánlat 18.40: A fesztiválbúcsúból jelent­jük (Rátót) Közvetítés Vácról, a Már­cius 15-e térről Hallgassunk operát! Puccini: Turandot II. felv. Zala Tóth Erzsébet, Zentai Anna és S. Bíró Antal nó­tákat énekel Rádiószínház Vészi Endre: A sárga tele­fon Tudósítás a súlyemelő ifjú­sági Európa- és világbaj­nokságról. Magyar előadóművészek Onczay Csaba gordonkázik Két zenekari szvit (Bizet, Rimszkij-Korszakov) Melódiákoktól 4.25—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: A Határőrség fúvószeneka­ra játszik 8.20: Tíz perc külpolitika (Ism.) 8.33: Fényes Szabolcs operettjei­ből • 9.30: Dalok a békéről 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak 10.00: Szabad szombat — a vác­­rátéli botanikus kertben Az MTA Botanikai Kutató Intézetében ezúttal vidám beszélgetés készül komoly témákról. A kert múltja, jelene is , szóba kerül, s persze a környezetvédelem is... 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora 8.08: Tokody Ilona és Sólyom- Nagy Sándor operaáriákat énekel 0 8.37: Dániel Chorzempa orgona­hangversenye 0 9.54: Magyar zeneszerzők 0 10.25: Slágerlista (Ism.) 0 11.05: Holnap közvetítjük... 11.22: Eugen Jochum vezényel 0 13.07: Zenetörténeti érdekességek 0 13.18: Művészlemezek 14.20: Ezer szó magyarul Nyerges András rádiójáté­ka Huszonöt perc beat 0 Liszt-zongoraművek, -át­iratok, -dalok VIII. rész 0 Kb. 16.10: Kritikusok fóru­ma (Ism.) Kb. 16.20: Kis magyar nép­rajz Beszélgetés a nyugati ma­gyar irodalom néhány kér­déséről II. Új operalemezeinkből 0 Fekete Afrika zenéjéből (Ism.) Zenekari muzsika (Mendelssohn, Ravel, Sosz­­takovics) 0 15.00 15.25 Rádió 19.55: 20.43: 21.14: 22.10: 22.20: 22.55: 0.10: 17.20 17.58 18.45 19.05 1­9­7­9. június 16.

Next