Népszava, 1979. augusztus (107. évfolyam, 178-203. sz.)

1979-08-26 / 199. szám

16 VA § AM Mil" II M <11* 7L\ IIK 1979. AUGUSZTUS 26. VASÁRNAP A Nap kel­­4 óra 54 perc­kor, nyugszik 18 óra 88 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon nevű js kedves olvasóinkat. * 1 Pagoda ferde szemmel A divatdiktátorok sok mindenre képesek, cso­datevésre azonban alig­ha. Pierre Gar­din, aki ma Párizsban meghatá­rozza, itt miben járjon, hogyan öltözzön, hosszú útr­a vállalkozott, remél­ve,­ hogy új stílusra és természetesen üzleti si­kerre talál. Összepakolt, bőrönd­jében ott volt minden, ami ma Franciaország­ban, sőt határain túl is módi. Ő csak tudja, mi legyen a bőröndben, mire mondják: ez aztán klassz. Pekingig meg sem állt. Hazaérkezése után sem tudott szabadulni a hatástól, rögtön feltalál­ta a pagodastílust. Mo­delljei rendkívül ma­gasra formált vállaikkal pagodára emlékeztetnek. Kattogtak a fényképe­zőgépek, működésbe lé­pett a sajtó, a televízió, de ezúttal nem dicsér­tek, hanem szidták a di­­vatdiktátort. A francia sajtó szerint ez a stílus jól áll Pekingben, illik a kínai falhoz, de az Eif­­fel-torony alatt nem tet­szik túlságosan. A kínai stílus, szövet, ruhacso­­da-változata megbukott. Ki tudja miért — ferde szem­m­el nézik ... (m) — Vadászat. A Bakony­ban és a Balaton-felvidé­­ken élő nagyvadak száma jelentősen meghaladja a terület természetes vad­eltartó képességét — hív­ták fel a figyelmet szom­baton Veszprémben, a va­dásztársaságok küldött­gyűlésén. Ezért az idén a természetes szaporulatnál lényegesen több vadat lőnek ki a mezőgazdasági kár mérséklésére. — Strandhírek. Az al­bertfalvai, a kispesti, a rákoscsabai és a cinkotai strandfürdő az idei nyá­ron augusztus 26-án, va­sárnap tart utoljára nyit­va. A Palatínus, a Sza­badság, a Széchenyi, a csepeli, a csillaghegyi, a római fürdői, a pünkösd­fürdői, a lőrinci, az erzsé­beti strand, a Gellért pezsgőfürdő, valamint a Lukács, a Rudas és az új­pesti uszoda változatlanul fogadja a vendégeket. — N­CV helyett autó­busz. Augusztus 28-án, 23.40 órától 29-én 3.40 óráig Békásmegyer és Bé­­kásmegyer-Felső között közlekedő HÉV szerelvé­nyek helyett autóbuszokat közlekedtet a BKV. — Erdőtűz. Kigyulladt pénteken a kövesdi erdő Bátaszék határában. A helyszínre kivonult szek­szárdi állami és bátaszéki önkéntes tűzoltók főleg kéziszerszámokkal és mo­torfűrészekkel meggátol­ták a tűz továbbterjedé­sét. Az erdőtűz keletkezé­si okának kiderítésére vizsgálat kezdődött. — Torna Béla, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1938 óta tagja a párt­nak. 74 éves korában elhunyt. Temetése­­. augusztus 29-én, 14.15 ó órakor lesz a Kispesti ki­­stemetőben. Szigorúbb közlekedési előírások Ausztriában Az osztrák Közlekedési Minisztérium törvénymó­dosító tervezetet dolgo­zott ki a közlekedésbiz­tonság megszilárdítására. Bevonják a vezetői enge­délyt­ attól, aki egy év le­forgása alatt, két ízben is kirívóan durva hibát vét. Ide tartozik a sebesség­­korlátozás 30 kilométer­rel történő áthágása, a stop-tábla figyelmen kí­vül hagyása, veszélyes előzés, illetve az alkoho­los vezetés — még akkor is, ha az nem vezetett balesethez. — Bányaavatás.­­ 350 ezerről 550 ezer tonnára emelkedett a fehérvár­­csurgói kvarchomokbánya éves termelése. A korsze­rűsített felszíni bányát szombaton Kapolyi Lász­ló nehézipari miniszter­­helyettes avatta fel. — Ú­jra üzemel a Szom­bathely—Sopronkövesd közötti elektromos veze­ték, amelynek meghibáso­dását gólyák okozták. A Szombathely áramellátá­sában fontos vezeték egyes részeire speciális védőtányérokat szereltek fel az ÉDÁSZ szakembe­rei, s ezekkel megakadá­lyozzák, hogy a nagytestű vándormadarak ismét a szigetelőkre telepedjenek.­­ Hamarosan megkez­dődik a gépek próbája a cukorrépakampány előtt a Szolnoki Cukorgyárban. A szerelésekkel jól állnak, úgy tervezik, hogy szep­tember 15-én­ megindulhat az üzem. 50—52 ezer va­gon répa átvételére ké­szülnek. — Százéves a szegedi tűzoltóság.­­A főváros után az országban másodikként 1879-ben megalakult sze­gedi tűzoltóság centená­riumáról szombaton ün­nepségsorozaton emlékez­tek meg. Felavatták a száz évvel ezelőtti ese­ményre emlékeztető, a parancsnokság épületén elhelyezett márványtáb­lát, a Móra Ferenc Múze­um képcsarnokában meg­nyitották a különböző ko­rok tűzvédelmi eszközeit, illetve a szegedi tűzoltó­ság fejlődését bemutató kiállítást.­­ Japán mezőgazdasági szakemberek érkeznek augusztus 29-én az IBUSZ szervezésében Magyaror­szágra. Elsősorban a sző­lőkultúra,­a tejfeldolgo­­ás, a lótenyésztés eredmé­nyeire kíváncsiak, de nem mulasztják el a puszta­programot sem. A Mozambik történeté­nek első tv-adását kezdte meg szombaton a maputói tv-állomás. Az adás pró­bajellegük a vételéhez szükséges készülékeket,— mintegy nyolcvan darabot — a kormány ingyen bo­csátott a maputói köz- és szociális intézmények rendelkezésére. A próba­műsort egy hónapig sugá­rozzák.­­ Olvasótábor nyílt száz általános iskolás részvételével Szigetköz­ben, ahol irodalmi, kép­zőművészeti, zene- és hely­­történeti ismereteiket gya­rapíthatják a gyerekek. Ők maguk is próbálkoz­nak majd meseírással, vendégül látják Kiss An­na költőnőt, és megismer­kednek majd a szigetközi népi játékokkal is. — Kerámia a városban. Kéthónapos alkotásra kí­nált­ lehetőséget az UNES­CO védnökségét élvező kollektív műhely; a sikló­si alkotótelepen szomba­ton bezárult, tizedik al­kalommal megrendezett kerámiaszimpozion. A rendező szervek elsősor­ban a leendő pécsi művé­szeti gimnáziumhoz és Barcs városközpontjához kértek gyári technológiá­val megvalósítható plasz­tikákat, burkolatokat, tér­elválasztó falelemeket. MAI DOBÓ KATICA — Ha szemtelenkedik, a fejéhez vágom a feketét" ­ Halálos balesetek­­ Jászberény külterületén Soós Péter 32 éves postai kísérő, hatvani lakos, az általa vezetett teherautó­val az út menti árokba szaladt, majd egy fának ütközött. A gépkocsiban tartózkodó Karácsony Já­nos 30 éves gépkocsive­zető, hatvani lakos, a helyszínen meghalt. — Kecskemét belterületén egy autóbusz-megállóhe­lyén Sturcz László 30 éves autóbuszvezető, kecs­keméti lakos, az általa vezetett autóbusszal a megállóból kiindulva el­ütötte az autóbuszról le­szálló Juhász Ilona 68 éves eltartott, kecskeméti lakost, aki a kórházban meghalt. A vizsgálat ed­digi megállapítása sze­rint Sturcz az autóbusz­­szal a megállóhelyről ki­indult, mielőtt az utasok le- és felszállása befeje­ződött volna. A rendőr­ség gépjárművezetői en­gedélyét bevonta.­­ Ceg­léd külterületén Vajó István 56 éves vállalat­igazgató, budapesti lakos, személygépkocsijával át­tért az úttest bal oldalá­ra, és ott összeütközött egy vele szemben közle­kedő tehergépkocsival, melyet Takács Lajos 26 éves gépkocsivezető, ceg­lédi lakos vezetett. Az összeütközést követően mindkét gépkocsi az út menti árokba borult és kigyulladt. Vajó a­­ hely­színen meghalt. Takács és egy utasa könnyű, egy utasa pedig súlyos sérü­lést szenvedett. A vizs­gálat eddigi megállapítá­sa szerint Vajó a sze­mélygépkocsit nem a for­galmi és útviszonyoknak megfelelően vezette.­­ Veszprém megyében, Ősi község belterületén, egy javítás alatt levő köz­úton, Varga Ferenc 37 éves nehézgépkezelő, gyu­­laf­irátóti lakos, a föld­gyalu motorját Korozser András 54 éves gépész, kislődi lakos felügyelete alatt levő úthenger ak­kumulátorával szándéko­zott elindítani. Amikor Varga az akkumulátortól meghosszabbított vezeté­ket a földgyalu indítómo­torjára rögzítette, a mun­kagép hátramenetben el­indult, és elütötte a mö­götte tartózkodó Koro­zser Andrást, aki a hely­színen meghalt. A vizs­gálat folyik. NÉPSZAVA in lAtdunk— miit hmmimcu 9.00: Tévétorna (Ism.) Sz. 9.05: Óvodások filmműsora 1. Mese, mese Sz. 2. Tari, a krokodil barátja Sz. 9.25: Játsszunk együtt! Partizánjáték (Ism.) 9.35: Dundforr és társai Svéd rajz­játékfilm Sz. 11.15—12.10: Galathea Filmbalett Sz. 14.20: Franciaország madártávlatból XV/5. rész: A Loire vidéke (Ism.) Sz. 14.40: Salakmotor Grand Prix Közvetítés Miskolcról, felvételről 15.40: Nótaszó Sz. 16.10: Camilla Olasz tévéfilmsorozat IV, 2. rész Sz. 17.10: A dicsekvő varga Hárs László mesejátéka Sz. 18.00: Műsorainkat ajánljuk Sz. 18.40: Esti mese Sz., 18.50: Tévétorna Sz. 19.00: A hét Sz. 20.00: Hírek — Totóeredmények 20.10: Doug Henning bűvészcirkusza Sz. 21.00: Lotte Weimarban Sz. A Thomas Mann azonos cí­mű regényéből készült NDK-film­ főszereplője az idős Lotte (Lili Palmer), megérkezik Weimarba. A kisvárost felkavarja a le­gendás asszony érkezése, mindenki róla beszél, min­denki őt akarja látni, ám ő elsősorban a költőfejede­lemmel Goethéval akar ta­lálkozni. 19.30: Nótakedvelőknek 20.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő 20.33: Sporthírek. Totó 20.13: Társalgó Két óra irodalomkedvelők­nek (Ism.) 22.40: Joan Sutherland operett­dalokat énekel 23.10—24.00: Az 1978. évi pori nemzetközi dzsesszfesztivál felvételeiből QD Szlovák televízió 7.15: Kicsinyek műsora. 7.45: Té­véjáték gyerekeknek Sz. 9.20: Vetélkedő Sz. 11.20: Zenés műsor Sz. 12.10: Volgograd (Dokumen­tumműsor). 13.00: Sportműsor. 15.35: Dokumentumműsor. 15.50: A megszakított dal (Szlovák— grúz film) Sz. 17.40: Esti mese Sz. 18.00: Tv-híradó. 18.30: Vers. 18.35: Tévéjáték Sz. 19.05: Sport­híradó. 20.00: Holland Grand Prix Sz. 21.00: Szórakoztató mű­sor Sz. 21.25: Zenés műsor Sz. KOSSUTH 6.05—7.54: Kellemes vasárnapot! 6.35—6.45: Tudósítás a vivo VB-ről. Melbourne-ből 8.10: öt kontinens hét napja 8.26: Színes népi muzsika 8.20: Magyar múzsa „Fájdalmakban is maga­sodva” Sárközy György emlékezete A Magyar Rádió irodalmi műsora a budapesti Eötvös­ Klubból 10.08: Öcsi és a repülő bácsika Astrid Lindgren regényé­nek rádióváltozata 10.53: Játékszavak Károlyi Amy versei és mű­fordításai 11.14: Vasárnapi koktél Komjáthy György műsora Közben: 12.10: Édes anyanyelvünk Lőrincze Lajos műsora 12.15—12.45: Közvetítés a vívó VB-ről, Melbourne­­ből 13.30: Érthetetlen művészet . Faragó Vilmos írása 13.40: Rádiólexikon 14.10: A hegedű virtuózai Lemezritkaságok századunk első harmadából 11.40: Pillantás a szocialista vi­lágba Avicenna utódai 15.12: A zeneirodalom remekmű­veiből 15.46: Victoria de Los Angeles operaáriákat énekel 16­ 17: Szegények és gazdagok Hemingway fiatalkori re­génye Hary Morgan törté­netét mondja el. Az ügyes, bátor és tehetséges Mor­gan megelégelve a nélkülö­zést és gondokat, elhatároz­za, minden áron kitör a szegénységből, s ha kell élete árán is sok pénzt sze­rez. Az ún. karriertörténet vége annak felismerése, hogy egy embernek önma­gában semmi esélye sincs a boldoguláshoz. 17.10: Takarékoskodjunk a tus­sal ! Erdélyi Sándor írása 17.20: Bundschuh István stájer­­citerán játszik 17.30: Hallgassuk együtt! Berlioz-művek 18.15: Hol volt, hol nem volt... Mese 18.45: Diákkönyvtár hangszalagon Az utolsó nyár II. Konsztantyin Szimonov re­gényének rádióváltozata 19.57: A Rádió Dalszínháza A madarász Kari­n Zeller operettjének rádióváltozata 22.10: Sporthírek. Totó 22.20: A puszták népe­i írásban, zenében, szoborban Három alkotás, három mű­vészsors 22.25: Igor Sztravinszkij saját műveit vezényli 0.10—0.25: A Győri Filharmoni­kusok fúvósegyüttese ját­szik 7.00: Az evangélikus egyház fél­órája 7.30: Margittay Sándor Liszt­műveket orgonái 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Klasszikus operettekből 9.40: A bujdosó lány Mezei Mária előadóestje II. rész 10.38: Peterdi Pál történetei 11.08: Interjú Heltai Jenő egyfelvonásos vígjátékának közvetítése az Irodalmi Színpadról (Ism.) 11.49: Jó ebédhez szól a nóta 12.46: Mirkó királyfi Benedek Elek meséjének rádióváltozata 13.40: Tudósítás a vívó VB-ről, Melbourne-ből 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.05: Ábrahám Pál operettjeiből 14.33: Táskarádió 15.30: Nőkről nőknek Több nyelven (Ism.) 16.00: Félóra a keszthelyi Guzsaly együttessel 16.35: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai 17.00: Ötórai tea 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: Híres előadók albuma Doris Day énekel 19.00: A vasárnap sportja. Totó közben: Közvetítés az or­szágos kajak-kenu bajnok­ságról 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyel­­­vű műsora 8.08: Gidon Krémer hegedül 0 9.11: A Müncheni Filharmoni­kus Zenekar hangversenye 0 10.25: Új zenei újság (Ism.) 11.06: Puccini: Bohémélet Négyfelvonásos opera 0 Közben 12.00—12.05: Kis magyar néprajz . 13.05: Művészlemezek 0 14.10: A Nemzetközi Rádióegye­tem műsorából 14.40: Az I Musici di Roma Ka­marazenekar játszik 0 15.12: Estcsillag Mihail Eminescu költemé­nye 15.29: Popzene sztereóban 0 1. Rodriguez: La comparsi­­ta (Jinny és Flamboyants egy.), 2. Novai Gábor— Miklós Tibor: Boldog na­pok (Bódy Magdi és egy.), 3. Presser Gábor—Szteva­­novity Dusán: Egy elkésett dal (Lokomotív GT egy.), 4. Becker—Hawker: Mélyen a folyóban (Duesenberg egy.), 5. Koncz Tibor—Bradányi Iván: Álmaimban nincs eső (Sasvári Annamária), ti. Máté Péter—S. Nagy Ist­ván: Ellentétek vonzása (Máté Péter), 7. Black Sab­bath egy: Sose beszélj a halálról (Black Sabbath egy.), 8. Ladema: Forró szám (Foxy egy.), 9. Saler­no—Pareti: Jenny (Renato Pareti), 10. Csuka Mónika —Miklós Tibor: Csak szólj (Beatrice egy), 11. Som, La­jos—Köves Miklós: A dal (Piramis egy.), 12. Ray: Ma éjjel, Josephin (Johnny Ray). 13. Lerch István— Demjén Ferenc: Gyere, szállj velem (V’Moto-Rock egy.). 14. Exuma: Levél Miamiból (Penny Mc­Lean). 15. Duiser—Tax: Csillog­tasd meg a szemem (Cham­pagne egy.). 16.28: Karmesterek közvetlen kö­zelről Kari Böhm 16.57: Rádiószínház Walser úr hollói Wolfgang Hildesheimer hangjátéka 18.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Lux Erika zongoraestje 0 Közben: Kb. 18.45: A magyar szép­próza századai Kölcsey Ferenc: Nemzeti hagyományok 19.33: Mozart-művek 0 21.18: Hanglemezgyűjtőknek 22.20—23.30: Don Carlos Részletek Verdi operájából Rádió Kossuth 19.49: Sajtókonferencia A kertészeti termékek fel­dolgozásáról lesz szó a mai műsorban, amelynek hely­színe a Békéscsabai Kon­zervgyár. A két házigazda a Magyar Hűtőipar, illetve a Konzervipari Vállalatok Trösztjének vezérigazgató­ja. A kérdésekre többek közt a Hungarofruct vezér­­igazgatója, Békéscsaba és Környéke Agráripari Egye­sülés igazgatója és helyi üzemek vezetői válaszolnak. A rádióhallgatók a témával kapcsolatos kérdéseiket hétfőn 13.00-tól a Békés­csaba 11-052 és a 11-152-es telefonszámon közölhetik. Petőfi 17.00: Hogyan ölték meg Hamlet atyját? Bizonyára sokaknak fel­tűnt már, hogy Shakespea­­re drámáiban az áldozatok a legkülönfélébb halálne­mekkel pusztultak el. Volt akit méreg, másokat kard, tőr, vagy éppen a felbérelt orgyilkosok keze juttatott a túlvilágra. De vajon hon­nan vette Shakespeare ezt a széles „skálát”, mit tud­hatott korának tudomá­nyából? — erre is választ igyekszik adni a műsor. Petőfi 12.38: Tánczenei koktél 1. Hunter—Keller: Menet­jegy (Eruption egy.) 2. No­vai Gábor—Miklós Tibor: Te is lehetsz sztár (General egy.), 3. Koncz Tibor—Sze­nes Iván: Isten hozzád, kedves városom (Kovács Kati), 4. Randazzo—Joyce: Szerelem az első látásra (Stylistics egy.), 5. Presser Gábor—Sztevanovity Du­sán: Üzenet (Sztevanovity Zorán), 6. Duke: Én valódi vagyok (George Duke), 7. Nagy Katalin—Kiss Ernő: Egy kölcsön álom (Kati és a Kerek Perec), 8. Omega egy.—Várszegi Gábor: Őrültek órája (Omega egy.), 9. Bush: Mozdulok (Kate Bush), 10. Wolf Péter— Szenes Iván: Csak érd el, ha tudod (Koós János), 11. Lo Vecchio—Simonluca: Asszony, asszony (Éva, Éva, Éva egy.), 12. Dobsa Sán­dor—Bradányi Iván: Lesz nekem (Cserháti Zsuzsa), 13. Taylor: Szerelmes va­gyok az autómba (Queen egg­) 197­9. augusztus 2­6.

Next