Népszava, 1979. szeptember (107. évfolyam, 204-229. sz.)

1979-09-01 / 204. szám

Kettőn áll a vásár Nem felelősöket, hanem magyarázatot keresünk az MHSZ budapesti gápjármű vezető-képző iskolájában történtekre. Segítségünkre lehet ebben a XIII. kerületi ügyészség vádirata, amelyet azonban — és ez az intelem azügyészektől származik — fenntartással kell kezelnünk. A büntetőeljárás ugyanis nem ér véget a vádirat kibocsátásával; felelőtlenség lenne, ha az újságíró, a bíróság ítéletét megelőzve, tényként, próbálná beállítani az üav .szereplőivel szemben fölmerült alapos gyanút. Hol a kötelességszegés? Az ügyészség azzal vádolja B. László, M. Vilmos és T. Pál szakoktatót, hogy jogtalan előnyökön megszegték kötelességüket. Nem kevesebb, mint 90 tanú állítja, hogy száz és ötszáz forint közötti összeget fizetett a vádlottaknak, ill. tagadta meg a burkoltan (vagy éppen nyíltan) kért csúszópénz átadását. A vádirat szerint mindössze 13 hallgató utasította vissza az oktatók próbálkozásait, s ez önmagában is elszomorító arány. Méltatlan lenne a történtekért éppen őket felelőssé tenni, csak mint az ilyen ügyek jellemző sajátossága érdemel szót: odáig az ő bátorságuk sem terjedt, hogy jelentsék a pénz kérésével már megvalósult vesztegetést. Akik fizettek, különféle indítékból tették. Volt, aki, mint É. Ottó, soronkívüliségre törekedett, és közölte T. Pál oktatóval, hogy egy hónapon belül szeretne levizsgázni. — Meg lehet oldani — hangzott a válasz —, megfelelő ,őszi őrléssel”. A tanuló értett a, szóból, és ötszáz forintot nyújtott át a gyakorlati oktatónak , hogy ebben a tényállásban — ha bebizonyosodik — hol van a kötelességszegés? Az oktató csupán két avídon szolgálhatta meg a pénzt. Vagy egy másik, külön nem fizető tanuló rovására foglalkozott többet É. Ottóval, vagy pedig tüszmunkában oktatta, az MHSZ gépkocsiján, az intézménytől is felvéve az ezért járó munkadíjat. M. Vilmos oktató, akivel az ilyen jellegű ügyletek kihatásairól beszélgettünk, őszintén megmondja: néhány esetben kért és kapott pénzt a tanulóktól azért, hogy túlmunkában foglalkozzék velük. De vitatja, hogy ezzel megszegte volna a kötelességét. Sőt. — Kérem, amit tettem, törvénybe ütközik ugyan, de mindenki jól járt vele. Az MHSZ a közreműködésemmel egységnyi idő alatt több tanulót bocsáthatott vizsgára, s ez nem közömbös a kiképzési terv szempontjából. Jól jártak a tanulók is, mert gyorsabban jutottak a jogosítványhoz, tehát előbb helyezkedhettek el, hamarabb kaptak munkabért. "Félreértés ne essék, nemcsak azok, akik fizettek. Ha mondjuk tíz tanuló közül hattólelvettem a külön ötszáz forintokat, ezt neméreztettem a másik néggyel valamennyiüket előbb készítettem fel vizsgára. Ha elfogadjuk Vilmos érveit, „közreműködése" furcsa helyzetet hozott. A példájában szereplő tíz tanuló közül pontosan az a hat károsodott, amelyik pénzzel kívánt időelőnyhöz jutni. Ők ugyanis 600-500 forintot áldoztak arra, hogy hamarabb vizsgázhassanak, a másik négynek pedig ugyanez egy fillérjébe sem került. Csak a vádiratból India meg Külön kell szólni arról az erkölcsi kárról, amely az MHSZ-t érte a tanulók közt elterjedt hiedelmek révén. Igen, a szövetséget, mert az a tanuló, aki feltételezte, hogy rendesebben bánnak majd vele, és főleg gyakrabban osztják be vezetni, ha külön „honorálja”, végül is nem egyik vagy másik oktató gépkocsivezetői tanfolyamára jelentkezett, hanem az MHSZ- ére. — Nem lenne igazságos, ha a tanulók közt elterjedt hiedelmekért nekünk kellene vállalni a felelősséget — mondják erre a vádlottak. Azt, hogy magatartásuk e hiedelmek kialakulásában milyen szerepet játszott, a bíróság fogja megállapítani. A tanúk vallomása, a vádiratból kitűnően ellenük szól. Nézzünk meg egyet-kettőt közülük, csak példálódzó jelleggel. „V. János, ismerve a szokást, közölte B. Lászlóval, hogy ha rendesen oktatja, a későbbiek során adneki pénzt. Ígéretéhez híven át is adott 300 forintot, amit a gépkocsi kesztyűtartójában helyezett el, mert ez is szokás volt” ,,B. János 300 forintot adott B Lászlónak, s ezután több ízben előfordult, hogy a beírt. 2 óra helyett 3—4 órát is vezethetett.” ,,N. József nem adott B Lászlónak pénzt, az nem is vitte ki a forgalomba, hanem csak a tanpályán foglalkozott vele N. József másik oktatához került.” B. Lászlóné, az elsőrendű vádlott felesége körbemutat a kis garzonlakóiban. — Azt hiszem, nem talál itt semmi értékes holmit; nincs házunk, telkünk se, csak . eem használt kocsink, pedig reggeltől estig dolgozunk mind a ketten. Meggyőződésem, hogy a férjem nem követett el bűncselekményt. De ha mégis megvesztegették volna, kérdezem hova lett a pénz? Mert haza nem hozta. — Ami engem illet — rrmndja B. László —, határozottan áltam, egyetlen tanulótól sem kértem pénzt. Igaz, ha valaki magától akart adni, még vizsga előtt, nem utasítottam vissza, fma nem veszem el, mondtam ilyenkor, de ha mindenáron meg akar szabadulni a pénztől, tegye a kesztyűtartóba, amikor nem vágyok p. kocsiban. Akkor még nem tudtam, hogy oktatás közben a pénz elfogadása is vesztegetés. Szóval megsértettem a járványt, vállalom is a következményeket, de bűnösnek nem érzem magam. „K. Józseffel körülbelül a hatodik órán közölte K. László, hogy ha ad pénzt, akkor Hiemarabb levizsgázhat, ellenkező esetben az oktatás két-három hónapig is elhúzódhat." Dorkó György, a gépjármű vezető-képző, iskola helyettes vezetője is csak a vádiratból értesült az eseményekről. — Az MHSZ, mint társadalmi tömegszervezet különös gondot fordít arra, hogy az efféle manipulációknak még a lehetőségét is elkerülje — mondja. — Kevesentudják, hogy nálünk belső utasítás tiltja még a borravaló elfogadását is. De az oktatók tudtak erről, és a tanfolyamok kezdetén részletesen tájékoztatjuk a tanulókat is. Akit elbocsátottak Természetesen nem elégednek meg ezzel. A belső munkarend kialakításakor, mint a vezetőhelyettes elmondta, elsődleges követelménynek tekintették: az oktatónak ne legyen módja elhúzni a hozzá beosztott tanulók felkészítését. Rendszeresen vizsgálták az oktató által vezetett okmányokat, illetve a központi nyilvántartásokat, és a legkisebb sorrendi eltérés esetén már magyarázatot kérnek. — Azzal is tisztában vagyunk — folytatja a vezetőhelyettes —, hogy mindezek ellenére elfv-egy magáról megfeledkezett oktató keltheti azt a látszatot, hogy a tanuló sikeres vip.szija az ő kénye-kedvétől függ. Ha ilyen eset a tudomásunk,ra jut, a leghatározottabban intézkedünk. Több éves fegyelmi ügy iratait teszi elém. ..P. Károly oktató, magatartásával arra engedett következtetni — olvasom —, hogy tanulójától anyasi ellenszolgáltatást vár. A rend tényt nevezett tagadja, azonban több hallgatótól jött ilyen értelmű bejelentés. Nevezett, triage tartásá va erköll, súlyossn ártott a szövetség tekintélyének ” — Azonnali hatásáva elbocsátottuk az illetőt, és az eset tanulságait az oktatói továbbkénségen részletesen elemeztük Sainos. megkörnyíti az ilyen jellegű próbákozásokat, hogy a tanulók egy része — noha egyértelműen ismertettük velük a fe’késztés rendist — egy érzi, hogy a neki egyébként is iitódozni?áttatásokat külön pénzzel kell nyomatékosítani S ha nagy a kísértés, ember legyen talpán az az oktató, aki követk-szeteser k°oes visszautasítani a tákén f^’kínált pénzeket Mindezzel nem a csúszóra érzt elfos*«Hók v»«v éppen a Vezetés felelőségét kívánom kisebbíteni, de az az i«aysá» hogy kettőn át a vásár. A Magyar Honvéd°imi Szövetség országos közpartin a bíróság jogerős ítéletét követően meovizsnálig. hoev a hoda. pos.fi vezetöcér eépv?frművezető-képző iskoláié pál förtépseket nem lehetett volna.e jobb s / a’TD 7*ésvel és következetesebb é!l.op őrzéssel move'Ser, Kéri Tamás Következik: Nem magánügy A pápai húsosbrigád A megbecsülés alapja A pápai hentesek már a század eleje óta hírnevet szereztek a mesterségnek. A pápai sonkát már a harmincas évek ,óta szívesen vásárolták a határokon túl is. Egy-egy neves készítményben — úgy tartják — annak a tájnak a hangulata is benne él, ahonnan származik, s összetételében, elkészítési módjában rejlik valami szakmai titok. A gyulai kolbász, a szegedi Szalámi, a pápai sonka íze is ilyen — talán mélyen őrzött, nemzedékről nemzedékre öröklődő — szakmai titAz egykori kisvárosi vágóhíd helyén épült pápai húsüzem — negyedik éve húskombinát — termékei ma 33 országban kedvelt, keresett áruk. Negyedik ízben nyerte el az elmúlt esztendő eredményeiért a Kiváló Vállalat címet. Háromezer munkása évente három és fél milliárd forint értékű árut termel, a Bakony-vidék, a Balatonkörnyék és a főváros áruellátása mellett legnagyobb exporttermelő, húsipari vállalatunk. A számok önmagukért beszélnek: évente 500— 550 ezer sertést, 15—16 ezer marhát dolgoznak fel a laboratóriumi tisztaságú üzemcsarnokokban. Tizenhárom állami gazdasággal, három megye kereken kétszáz termelőszövetkezetével tart a húsüzem kapcsolatot. A belföldi fogyasztók 75- féle pápai hústermék közül választhatnak, a külföldi piacokon a dobozos sonkacsalád — Csárdás, Excelsior, Celebritti — a legnépszerűbbek, és egyre több megrendelés érkezik korszerűen csomagolt friss árura, karajra, tarjára, császárhúsra, belsőségre is. Hazai és külföldi nagydíjak — az 1958-as brüszszeli világkiállítás aranyérme például — alapozták meg legkorszerűbb húsüzemünk hírét-nevét. Különösen az utóbbi évtizedben, folyamatos korszerűsítéssel, a legújabb gépek, technológia és automatizálás bevezetésével emelkedett a termelési kor őrzője. Talán a fűszerek összetétele, a füstölés módja, a páclé készítése adja a hasonlíthatatlan zamatot. Az egykor családias kis üzemek helyén korszerű nagyüzemek nőttek, a valamikor mindentudó hentesek munkáját felváltották a csak részfeladatokat ismerő-végző szakmunkások, és szinte a gépek pontosságával ugyanazokat a mozdulatokat végző betanított munkások. A termelési mutatók, forintban, rubelben, dollárban kifejezhető összegekkel mérik a termelés értékét. érték, a minőségi színvonal, az itteni munka becsülete. Régi szakemberek, huszonöt-harmincéves munkaviszonnyal, és itt képzett, a korszerű gépek mellett tanult fiatal szakmunkások ma két műszakban dolgoznak a felújított üzemcsarnokokban. A központi irodaépület előtt beszédes számokról olvasható le a ten-, a vállalások, a teljesítések, s az idei esztendő többletvállalásának, a kongresszusiversenyfelajánlásnak adatai. Akiktől a versenyfelajánlás ötlete indult, évek óta együtt, szocialista brigádban dolgoznak. Néhányan nyugdíjba mentek közülük az évek során, néhány fiatalember az idős mesterek helyére került. Ez a közösség Marx Károly nevét viseli. Mi inkáinkat 1975-ben Állami-díjjal jutalmazták A kitüntetés alapja az egyenletes, kiváló munka, a szakma szeretme kötelez a mind színvonalasabb munkára. A brigád mostani vezetője — két évre választotta őt a közösség — a fiatalabb szakmunkások közül való. Azok közül, akik szinte ebben az üzemben nevelkedtek. Napi munkája — tíz társával és a kezük alatt tanuló fiatalokkal együtt — fizikai erőt, szakértelmet igénylő feladat: a marhahús csontozása, darabolása, osztályozása. A termelés mennyiségét a gyors munka, minőségét a pontos válogatás szabja meg ebben a csarnokban. Tulajdonképpen a történetünkről kellene beszélnem először, hogy mire alapoztuk az amúgy is szoros vállalás mellett évközben az újabb többletet — mondja Schandl Zoltán brigádvezető — egy percre abbahagyva a — Arra gondoltunk, hogy a legjobb munkában is rejlik még tartalék. Ha minden mozdulatnál ügyelünk arra — ki-ki a kezére bízott darabnál —, hogy az értékesebb színhúsból egyetlen grammnyi se kerüljön az alacsonyabb értékű, úgynevezett ■ nyesedék közé, hogy a gépek gombjait kezelő munkatársaink egy másodperccel se használják tovább az energiát, mint amennyi szükséges. A lényeg tulajdonképpen az, hogy ne legyen egyetlen felesleges, haszontalan mozdulat sem a munkánkban. A munkacsapat tagjainak keze szinte ritmusra jár. A pápai húskészítmények minőségének titka a korszerű technológia, jó alapanyag-minőség mellett az itteni munka rangjában is rejlik."A Kiváló Vállalat minősítéshez minden egyes szakmunkás és gépkezelő munkája hozzájárult, a Marx Károly brigád Állami díja a többiek számára is öröm volt. — Mi is úgy vettük, a többiek is azzal köszöntöttek annak idején, mint az üzemnek szóló elismerést. Más munkacsapatok is a legjobb tudásuk szerint dolgoznak, mi sem tudnánk egyéni, kiemelkedő teljesítményt elérni, ha a többiek, akikkel kapcsolatban áll a mi üzemcsarnokunk, nem tennének meg minden telhetőt. Talán az, hogy mi zömmel hosszú ideje együtt dolgozunk, és igyekezünk mindig a közösségben is gondolkodni, munkát, lehúzva a lánckesztyűt, kezét a fotocellás csap langyos vize alá tartva. — Arról, hogy az elmúlt évi eredmények alapján hogyan alakítottuk ki az idei tervet, és milyen töprengések után határoztuk meg, hogy tervünkre még két tized százalékot vállalhatunk. — Igen összeszoktunk a napi munkában. Van, akivel második évtizede dolgozom együtt. Azt gondolhatná, aki csak úgy nézelődik mellettünk, hogy akár gép is végezhetné ezt a munkát, anynyira egyforma és egyhangú. — Pedig ahány darab, annyiféle — mondja Muhi József —, és igencsak érteni kell a szakmát ahhoz, hogy a gyorsaság mellett az osztályozás is a legpontosabb legyen. Talán csak filléreket jelent egy grammnyi hús, ha az inas részeken marad, de mi tudjuk, hány forint, rubel, dollár értéket jelent, ha minden gramm a helyére kerül. Egy-egy gondolattal. Ötlettel megkeressük akár a másik munkahely, akár az üzem vezetőit is. A napi munka után is valóban összetartozunk. Együtt tanultunk, részesei vagyunk különösen az utóbbi évtized sok újításának, változásának. Valóban kötelez — ha ritkán is fogalmazódik meg bennünk — az együvés tartozás. Vége a rövid munkaszünetnek, újabb mennyiség érkezik a futószalagon. Ritmusra mozdulnak a hófehér köpenyes hentesek a laboratóriumra emlékeztető csarnokban, a belföldi áruk sokaságát készítő, az exportüzemben dolgozó, a legújabb, a csomagoló, dobozoló üzemrészben is, hogy a tervszámok mellett a teljesítés számai is pontosan tükrözték: a pápai húskombinátban, híven a hagyományhoz, a hírnévhez, kiváló munka folyik. Rab Nóra Hazai és külföldi nagydijak Mindenütt rejlik tartalék Híven a hagyományokhoz* A szabálytalanság következménye Az Épületasztalosipari és Faipari Vállalat ócsai üzemében egy marógép késének beállításakor súlyos balesetet szenvedett Mihálka István csoportvezető. A sérülés következtében jobb karját amputálni kellett. Farkas Jánosné közelről látta az esetet, az ő gépén kellett igazítani. Azon a napor a délelőttös műszakban dolgozott. Nem sokkal a munkakezdés után észrevette, hogy a szerszám életlen Szólt Mihálkának, cserélje ki a marókést és állítsa be a gépet. Sajnos későn . A szerem hamarosan el is készült a munkával, bekapcsolta a motort, de amikor az első fadarab a kések alá került, kiderült, hogy az előtoláson állítani kell ... Pista a gép mögé ment, onnan akart változtatni egy keveset, s hogy ez után mi történt, azt már csak sejtem, nem láttam. Az anyagot rendezgettem, amikor a félelmetes jajszót meghallottam. Ahogy csak tudtam, úgy ugrottam a gép áramtalanító gombjához. Sajnos, későn. Mihálka István így emlékezikvissza a történtekre: — Az az igazság, hogy balkezes vagyok, ezért nem tudtam elölről beállítani a gépet. Egyszerűen nem férek hozzá. Tudom, ha elölről nyúlok a csavarhoz, semmi baj nem lett volna. De most már mit tehetek? Hiszen mindenki a mozgó gépen állítja be a késeket! Egyszerűbb is, gyorsabb is. Más nem csúszik meg, én valamin elbuktam. Ez lett a vesztem. Tudtam, hogyne tudtam volna, hogy szabálytalanságot csinálok, hiszen évek óta társadalmi munkavédelmi felügyelő vagyok. Csakhogy a rutin nagy úr.» Meg voltam róla győződve, engem nem érhet baj. „Nem sokat ellenőriztem ” Marosi Márton főművezető csak hallomásból értesült az esetről. — Mihálkát sohasem kellett figyelni, vagy figyelmeztetni. Tudta a feladatát, szakmai ismereteire pedig igazán nem mondhat senki egyetlen rossz szót Hogy éppen ő szabálytalankodik, azt, bizony, nem feltételeztem Vida István művezető szintén értetlenül állt az eset előtt, — őszintén szólva nem sokat ellenőriztem Mihálka Istvánt. Nem volt szükség rá. A rutinos, magabiztos, dolgozó munkás nem szorul ellenőrzésre. Részlet a gép kezelési utasításából: „A fogazógépnél üzem közben a dolgozó csak a munkaasztal előtt tartózkodhat. Oldalt vagy hátul bármilyen tevékenységet végezni tilos." ..A gépet javítani vagy állítani csak a motor kiiktatása és teljes leállítása után szabad.” Biró Tamás, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának munkavédelmi felügyelője, a jelentésekből és a helyszíni szemlék során megállapította, hogy elsősorban a dolgozó a felelős ezért a balesetért. A tüzetes vizsgálatok során azonban kiderült, hogyaz üzemben igen laza az ellenőrzés, sem a művezető, sem a főművezető nem vette a fáradságot, hogy néha-néha oda-odapillantson a gépbeállítók munkájára. Ezért kérte a vállalattól a helyi vezetők felelősségre vonását, valamint az észlelt hiányosságok megszüntetését. Lakatos Gyula főmérnök szerint is felelősek a helyi vezetők a történtekért . A gyakorlottság nem elég , Marosi Márton és Vidla István védekezését nem tudom elfogadni. Fányvezető nem hivatkozhat arra, hogy ezért nem ellenőrizte beosztottját, mert az illetőt gyakorlottnak vélte. Véleményem szerint, ha a két vezető a balesetet megelőzően felelősségteljesen látja el feladatát, feltétlenül tudomást szerez arról, hogy a műhelyben többen is szabálytalanul állítják be a gépeket. Ha ezt megteszik, talán a baleset sem következik be. A közvetett felelősöket írásbeli figyelmeztetésben részesítettem. Bíró Tamás véleménye a büntetésről: — A felelősséghez képest csekély, az SXMT azonban több jelből látva a vállalat igyekezetét a hasonló esetek megelőzésére belenyugodott. Sajnos, a legnagyobb szabálytalanságot a sérült dolgozó követte el, s már nagy árat fizetett érte. Gáli L.