Népszava, 1979. október (107. évfolyam, 230-255. sz.)

1979-10-19 / 245. szám

8 P­ É­N­T­JE K ][ © AV Jt K 1979. OKTÓBER 19. PÉNTEK A Nap kel 6 óra 7 perc­kor, nyugszik 16 óra 50 perckor. — Irodalmi Nobel-díj. A Svéd Királyi Akadémia csütörtökön Odisszeasz Elitisz görög költőnek ítélte oda az 1979. évi ir­odalmi Nobel-díjat és a vele járó 800 ezer svéd koronát. — Romániai vendég­szereplésre utazott csü­törtökön a Vígszínház társulatának csaknem száz tagja. A fővárosi művészek három sikeres produkciójukat mutatják be a bukaresti Bulandra Színházban, e társulat szeptemberi magyaror­szági vendégszereplésé­nek viszonzásaként. — Herbert Neumayer, az Osztrák­­ Szövetségi Kancellári Hivatal sajtó­szolgálatának vezetője, aki Várkonyi Péter ál­lamtitkárnak, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének meg­hívására tett hivatalos látogatást Magyarorszá­gon, csütörtökön elutazott hazánkból. Találkozott Rácz Pál külügyi állam­titkárral, s megbeszélést folytatott a Magyar Új­ságírók Országos Szövet­ségének vezetőivel.­­ Trautmann Rezső, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes el­nöke búcsúlátogatáson fogadta Altar Ahmad Shaikii-ot, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság rend­kívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. Mariam Dmochowski, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszter-helyet­tese október 17—18-án konzultációt folytatott Budapesten Roska István külügyminiszter-helyet­tessel időszerű nemzetkö­zi kérdésekről és a két ország kapcsolatairól. A lengyel külügyminiszter­helyettest fogadta Pója Frigyes külügyminiszter. Dr. Hannes Androsch, osztrák alkancellár, szö­vetségi pénzügyminiszter csütörtökön hivatalos lá­togatásra Budapestre ér­kezett. Fogadására a Fe­rihegyi repülőtéren meg­jelent Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, és dr. Johann Josef Dengler, az Osztrák Köztársaság bu­dapesti nagykövete. Dél­után a Pénzügyminiszté­riumban megkezdődtek a tárgyalások.­­ Diplomakiosztó és doktorrá avató ünnepi tanácsülést rendeztek csütörtökön az Állator­­­­vostudományi Egyetem aulájában. Nyolcvanki­lenc végzett hallgatónak és 84 szakállatorvosnak adták át az állatorvos­­doktori, illetve szakállat­orvosi oklevelet. Az ün­nepség keretében 15 ju­biláló állatorvos kapott, aranyoklevelet.­­ Egészségügyi tudo­mányos napok kezdődtek csütörtökön­­ Zalaegersze­gen. A program szerint a zalaegerszegi, a nagyka­nizsai és a keszthelyi kórház orvosai, egészség­ügyi szakdolgozói és gyógyszerészei- ■ összesen­­ 239 előadásban foglalják össze tapasztalataikat, és tudományos vizsgálataik eredményeit. — A hét végén, szomba­ton 8—16 óra, vasárnap 8—14 óra között Mozaik utcai műszaki állomásán díjmentesen közlekedés­biztonsági szemlét tart a rendőrséggel közösen a Budapest—Pest megyei Autó­ügyel­et — A második 15 éves lakásépítési program so­rán 1990-ig 60 ezer új la­kást építenek Szabolcs- Szatmár megyében. A la­kások közül 18—20 ezer Nyíregyházán, 14—15 ezer a városokban és a várossá fejlesztendő tele­püléseken, míg 25—28 ezer a községekben épül meg. KITÜNTETÉSEK A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa Ben­­kovics Dezsőnek, a Győr— Sopron—Ebenfurti Vasút vezérigazgatójának több évtizedes munkásmozgal­mi tevékenysége, vala­mint két évtizedes vezér­­igazgatói­­ munkássága el­ismeréseként, nyugállo­mányba vonulása alkal­mából a Szocialista Ma­gyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Gáspár Sán­dor, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke adta át. Je­len volt Pallai Árpád köz­lekedés- és postaügyi mi­niszter és Bonifert Ádám, az MSZMP Központi Bi­zottsága osztályvezető-he­lyettese. Viktor Popovnak, a Szov­jetunió Diplomáciai Akadémiája rektorának, Anatolij Milnyikov rek­­torhelyettesnek és Alek-k­szandr Zsuravljovnak, az Akadémia párttitkárának dr. Szűrös Málnás, a Ma­gyar Népköztár­saság moszkvai nagykövete csü­­t­­tökön a nagykövetség parn­etében Puja Frigyes k­­t­­ ,e­gy mi­niszter megbízá­sából ,,Kiváló Munkáért”­­ tüntető jelvényt adott át. Az Elnöki Tanács Bo­ti Sándornak, a Bőripari Dől­gőzölt Sz­akszervezete Vp-7,.-tőrégi tassának 79. alkalmából. öt évtizede- mural'-ásmo?­­ccu-cj munkáin ek­.sm°ré­­c.-ifji a Szociálisa Ma­rmnnrni'ezrtáv­ Arri azirpnfj i. if.", ad.nmán’mzta. A iTn.nos. a SZOT tiP-á’-a ?dta át. — Karbantartási mun­kák miatt nyomáscsökke­­nés lesz a főváros XIX., XX., XXI. kerületében október 20-án 0 órától október 22-én reggel 6 óráig. Emiatt a három kerületben előfordulhat, hogy a hálózati ivóvíz át­menetileg zavarossá vá­lik. — Háromszáz hektáron végeznek erdőtelepítést, 476 hektáron pedig új telepítést Zala megyében. Zömében erdei és lucfe­nyők valamint tölgy faj­tákat­ ültetnek. — A vízvezeték kiépí­tésével megkezdték az esztergomi vármúzeum rekonstrukcióját. Nem­csak magyarországi, ha­nem nemzetközi viszony­latban is különös jelen­tőségű múzeum-műemlék együttest alakítanak ki. Szökőár a Riviérán ' 'Katasztrófa sújtotta te­­■ rálátnék nyilvánítottá­ a francia kormány szerdán a francia Riviérát, mi­után kedden­­szökőár pusztítása következtében is személy életét vesz­­í­tett­e, és több millió frankra becsült anyagi kár keletkezett. A várat­lanul törő szökőár az építés alatt levő nizzai kikötő mintegy kilenc méter magas hullámtörő gátjának közel 300 méte­res szakaszát zúzta szét, és magával ragadta a mólón dolgozó teherko­csikat, bulldózereket és darukat. Nyolc munkás lelte halálát a víz alá ke­rült munkagépekben. — Több mint 350 év után helyezhetik örök nyugalomra egy svéd tiszt holttestét. 1627-ben ütkö­zött meg a svéd és a len­gyel flotta a gdanski­­öbölben, és az olivai csa­ta színhelyén kutató könnyűbúvárok a svéd zászlóshajó roncsai alatt, csaknem teljesen épen ta­lálták meg a Solen egy­kori tisztjének holttestét.­­ Ladányi István, a Szocialista Hazáért ér­demrend kitüntetettje, aki 1931 óta volt párt­tag, 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása ok­tóber 23-án 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri új kö­ztemetőben. SS Egy álló jármű mögül, figyelmetlenül lépett az úttestre, és egy személy­­gépkocsi elütötte. Buda­pesten, a IV.. Megyeri út 49. számú ház előtt Göb­­e Imréné 83 éves nyug­díjas,­­ budapesti lakost. Az idős asszony kórház­ba szállítás után sérülé­seibe belehalt. Egy tehervonat elütöt­te a sínen­­ tartózkodó Lakatos Mária 38 éves gyöngyösi lakost Vámos­­györk és Adács MÁV-ál­­lomások között. Lakatos Mária a helyszínen meg­­ha­lt. Robbanás Kazincbarcikán Kazincbarcikán, a Bor­sodi Vegyi Kombinát kapronlaktám gyáregysé­gének laktári üzemében szerdán este eddig isme­retlen okból, felrobbant egy négy köbméteres reaktor, s ennek követ­keztében az ott dolgozó személyek közül Szom­ár Istvánné 43 éves liftke­zelő. Kazincbarcikai lakos életveszélyes, két személy súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett. A robbanás okának tisztá­zására és a felelősség megállapítására a rend­őrség szakértők bevoná­sával folytatja a vizsgá­latot. NÉPSZAVA □MIT ILÍTUNK- MIT HALUNK □ A A KARL MAY REGÉNYE NYOMÁN írta , CS.S­ORVÁTH TIBOR rajzolta FAZEKAS ATTILA ŐK IS LETÁBOROZNAK.Három nappal k­ésőbb,egy KORA DÉLUTÁN! ÓRÁN... KÉREM, NAGYON KÉREM, VIGYEN MAGÁVAL! __^Nézze, Jaguár APÓI OTT A FÁK FÖLÖTT..! Látom. Füstoszlop. Alig­hanem A Mi indiánjaink, nem túl sietős a dolguk, hA ILYEN HAMAR TÁBORT VERTEK. MÉG LEGALÁBB HÁ­ROM ÓRA­,MÍG BESÖTÉTEDIK. 'ipA-s kitaláltad, HOGY KÉM SZEM­LÉRE INDULOK ? SAJNA­LOM, FIAM, DE EZ EGYSZER NEMET KELL MONDANOM­­AZ ILYESMIBEN NINCS MÉG KELLŐ GYAKORLATOD. iilVsh Az ÖREG ELŐBB LOPAKODVA MAJD KÚSZVA HALAD ELŐRE. EGYSZER CSAK HÁTBORZON­­GATÓ LÁTVÁNY TÁRUL A SZEME ELÉ. Televízió .............................................................. . .......................­ 8.05: Tévétorna Sz. 8.10—13.30: Iskolatévé Közben: 9.25—10.05: A Mali Császárságtól a Mali Köztársaságig. Dokumer­tumfilm (Ism.) Sz. 13.50—16.25: Iskolatévé (Ism.) 16.35: Új fiú az őrsben Kisdobosok műsora 17.10: Játék a betűkkel 17.35: Olimpia 1980. Riportműsor Sz. 17.50: Elkészült határidőre... Közvetítés a Kaposvári Húskombinát exportüzeméből. A pécsi körzeti stúdió­k műsora 18.20: Öt perc meteorológia Sz. 18.30: Mibe kerül ez nekünk? A ,,Duna” cipő 19.10: Esti mese Sz. 19.20: Tévétorna Sz. 19.30: Tv-híradó Sz. 20.00:­Delta. Tudományos híradó 20.20: Washington — zárt ajtók mögött Amerikai tévéfilmsorozat VIIX. rész Sz. A film nem hiteles, de igaz története az egész világot s kiváltképp az amerikaiakat oly igen­ megdöbbentő Wa­­tergate-botránynak. Nem hiteles, hiszen még az ere­deti neveket sem tartották meg az alkotók, de igaz, mert a valóságos összefüg­géseket, okokat, szándéko­kat, érdekeket, eszközöket kívánja a­ néző elé tárni, imponáló leplezetlenséggel. Igazán nem igényel külö­nösebb képzelőerőt, hogy a filmbeli történet személye­it és mozzanatait valóságo­­sokkal helyettesítsük. An­derson elnök egészségi okokra hivatkozva váratla­nul visszavonul utat nyit­va a becsvágyáról híres Monckton szenátornak, aki­nek útját viszont Martin, a CIA-főnök próbálja keresz­tezni, hiszen az ő számára létkérdés, hogy a törvény­telenségek sorozatát magá­ban foglaló ún. Primula­jelentés továbbra se ke­rülhessen a nyilvánosság elé. 22.00: Budapesti művészeti hetek Tüsszentés. Köllő Miklós és a Dominó pantomimegyüttes műsora Csehov A csinovnyik halála c. novellája nyomán Sz. 22.30: Tv-híradó 3. Sz. 20.01: Ismeri a tejutat? Tévéjáték Sz. Két jól bevált dramaturgiai elem: groteszkbe hajló tör­ténet helyszínéül elme­gyógyintézetet választani és a darabban darabot játszat­va teremteni lehetőséget a mondanivaló több szintű ki­fejtéséhez. Karl Wittlinger mindkét fogást egyszerre alkalmazza. Főhőse, a má­sodik világháborúból ha­zatérve céltalanul ide-oda vetődő német katona, vé­gül is egy elmegyógyintézet­ben köt ki. Színdarabot ír — állítása szerint saját tör­ténetét — egy emberről, aki idegen égitestről érke­zett, és egy éjszaka ráveszi az ügyeletes orvost, hogy előadják ketten a játékot az intézet lakóinak és sze­mélyzetének. 21.15: öt perc meteorológia Sz. 21.20: Tv-híradó 2. Sz. 21 40: Parabola Sz. 22.10: A menedzser. Zenés interjú Stig Andersonnal, az ABBA együttes menedzserével Sz. Zoltán női kara Bartók­­kórusműveket énekel 22.40: Mítoszok és legendák a Bibliában 23.00: Vígoperákból 0.10: Eddy Dud­in története. Részletek, Washington— Rodgers—Schönberger— Barris—Confrey filmzené­jéből Szanáratat 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora 8.05: Loránd István műveiből 8.20: Kína 30 éve. Marsallok és komiszárok 8.33: Népszerű operettdalok 9.01: .....akkor kérem a munka­könyvem” 9.15: Slágermúzeum 9.53: Lottósorsolás 10.00: Zenedélelőtt 11.45: Tánczenei koktél 12.33: Édes anyanyelvünk 12.38: Nótamuzsika 13.15: Darázs-garázs meg a kis­kacsa Zenés műsor gyerekeknek 13.30: A zene titka 11.00: Kettőtől ötig... 11.00: Jó utat! A Csúcs­­forgalom magazinja Telefonszám az adás ideje alatt: 34-37-32 11.45: A beat kedvelőinek a Generál ,együttes és a Sal­­soul Orchestra felvételeiből 15.30: Könyvről könyvért 15.40: Rivaldafényben * 17.00: Mindenki iskolája Versenyszellem az ókori Görögországban 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Tánczenei hangverseny a soproni Liszt Ferenc műve­lődési központban 19.35: „Nem mondhatom el sen­kinek . . .” Fiatal felnőtteknek — ön­magukról 20.00: A magyar népdal hete Félóra népzene 20.33: Iránytű. Magazinműsor vi­lágjáróknak és otthonülők­nek­ 21.35: „Nem mondhatom el sen­kinek . . . (Az Ifjúsági Rádió 19.35-ös műsorának folytatása) 22.05: Bemutatjuk a Szarajevói Rádió énekes sztárját. Ke­­mal Montenet 22.25: Kellemes pihenést! Szlovák televízió 8.55: Hírek Sz. 9.00: A napocska. Sz. 9.25: Gyerekeknek Sz. 9.55: Állatvilág Sz. 10.25: A mozgás törvényei (Ism.) . 11.20: Magazin (Ism.) Sz. 12.00: A szpartakiád zászlaja alatt. 12.25: A rendőrség naplójából. 12.30: Hírek Sz. 15.10: Hírek Sz. 15.25: Iskolatévé Sz. 15.55: Rövidfilmek Sz. 16.40 Az irányításról. 17.05: Festett világ Sz. 18.00: Pozsonyi híradó. 18.15: A tenger fiai Sz. 18.40: Esti mese Sz. 19.00: Tv-híradó Sz. 19.30: Folklórműsor Sz. 20.00: Szovjet tévésorozat 6. rész. 21.30: Tv-hír­adó Sz. 22.00: Rakétamodellezés 22.10: A herceg szolgálatában. Film Sz. 23.35: Hírek Sz. KOSSUTH 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.27: Mentés a Duna hullámai elől Dr. Horváth István és Ke­mencei Tibor régészekkel beszélget Gazdy Dénes 8.37: André Previn (zongora), Young Uk Kim (hegedű) és Ralph Krischbaum (gor­donka) triófelvételeiből. 9.33: Közvetítés a kapuvári óvodából 9.53: Lottósorsolás 10.05: Hívogató. A Gyermekrádió irodalmi újságja 10.35: Federico Garcia Lorca: An­­dalúz dalok 10.41: Francesco Merli operaáriá­kat énekel 10.59: Lottóeredmények 11.00: Gondolat. A Rádió irodal­mi lapja 11.45: Fúvósesztrád 12.00: Déli Krónika. Lottó 12.20: Ki nyer ma? — Sarkadon 12.35: Hétvégi panoráma Ajánló­műsor sok muzsikával 13.57: Sanzonok 14.09 A magyar népdal hete Nagyalföldi dallamok és táncok 11.11: Magyarán szólva... 15.10: Gottlob Frick operaáriákat énekel 15.28: Dominó Játék szóval, számmal, hanggal 16.05: A magyar munkásmozga­lom dalaiból 16.12: Két szvit 17.10: Láttuk, hallottuk... 17.35: A hegedű virtuózai Thomas Clear gyűjtemé­­­­nyéből 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin 19.15: George Georgescu vezényli a bukaresti George Enescu filharmonikus­­zenekart 19.50: A zöld notesz Henri Troyat francia író elbeszélésének rádióválto­zata 20.30: A magyar népdal hete­­s A népművészet ifjú meste­reinek találkozója a stúdió­ban 21.30: Külpolitikai klub Carter vagy Kennedy? 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A Fővárosi Tanács Kodály Rádió 197­9. október 19. 3. MŰSOR 8.08: Hamupipőke. Részletek Rossini operájából 9 9.00: Iskolarádió 9.30: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkarának madri­gál felvét­eleiből 10.00: Beethoven-művek 9 12.05: Csajkovszkij: A cárnő ci­pellője. Négyfelvonásos vígopera, 9 Közben: 13.53—11.02: Ör­kény István: Egy négyke­zes regény tanulságos tör­ténete­­ 15.06: Barokk kamarazene­­ 16.00: A magyar népdal hete Látogatóban népi hangsze­res zeneiskolákban 16.30: Tip-top parádé A Beatles együttes összes felvételeiből 17.00: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zene­­karát 18.00: Minőség az elméletben és a gyakorlatban 18.30: Nicolai Gedda operaáriákat énekel ® 19.05: Iskolarádió 19.35: Szvjatoszlav Richter Bee­­thoven-szonátákat zongorá­zik . Közben: 20.22—20.12: Ika­russzal a Marszalkowskán 21.25: Operakórusok ® 21.57: A Berlini Filharmonikus Zenekar felvételeiből 9 23.10: Kamarazene @

Next