Népszava, 1979. december (107. évfolyam, 281-305. sz.)
1979-12-21 / 298. szám
halálozás Megrendülten értesítjük barátainkat és ismerőseinket, hogy drága, jó Anyukánk. Németh Jánosné sz. Donaanits Franciska áldozatos, dolgos életét 1979. október 30-án csendben befejezte. Váratlan távozását türelemmel visel hosszú betegség előzte meg. Szűk családi körben kísértük utolsó útjára ,és helyeztük örök nyugalomra december 6-án a Farkasréti temetőben. Emlékét hálás szeretettel a végtelenségig megőrizzük. Részvétnyilvánítások mellőzését kérjük, őszintén gyászoló gyermekei. KÖSZÖNETNYIL VAN HA S Köszönetet mondunk a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségének, a VOLÁN Tröszt vezetőinek, valamennyi dolgozójának és mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, Kaszás Béla temetésen részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Emlékét örökké őrizzük. A gyászoló család. Prosperitás Építőipari Szövetkezet felvesz — építőipari technikusi kégzenséggel anyagelszámoltatót, bér- és munkaügyi csoportvezetőt, gyors gépírót, M 1 050 forgórakodó kezelőt, hidraulika szerelőt. Fizikai munkakörben munkásszálást biztosítunk. Jeemkezni lehet: Bp IX., Viola u 45. sz. alatt * a munkaügyi osztályon. Gyermekotthon (IX., Soroksári út 63.) felvesz konyhalányt, házimunkást, takarítót, jelentkezés személyesen a gondnoknál, vagy 341-972 telefonon. Well Emil Kórház Rendelőlmezet, rtp XIV., Uzsoki a 29 azonnali belépéssel felvesz. mosodába: női betanított munkásokat és varrónőt — nyugdíjast is — két műszakra: nyugdíjuk érintetlenül hagyása mellett. Jelentkezés: mosodavezetőnél. Műszaki osztályra: hegesztő lakatost és fűtésszerelőt Jelentkezés: műszaki csoportnál. Autóvillamossági Felszerelések Gyára. Bp. XIII . Váci út 20— 26. (Nyugati pu. mellett). felvételre keres forgácsoló szakmunkásokat és betanított férfi, és női munkásokat jelentkezés a vállalat felvételi irodájában. A Pest megyei Állami Építőipari vállalat felvételre keres modernizálás alatt álló csepeli központi raktárának irányítására raktárvezetőt, raktárvezető-helyettest. Feltétel: legalább középiskolai, felsőfokú raktározási tanfolyami végzettség. építőipari (szerelőipari) gyakorlat Jelentkezni lehet: Bp XXI Kiss Jámos altábornagy utca 19—21 Személyzeti és, oktatási osztályon. — [telefon: 279-862. ]*8— 13,4* óráig Akadémiai intézet keres nagy gyakorlattal rendelkező gépírót. — Idegen nyelven is gépelek előnyben. Jelentkezni lehet a 115- 443 telefonszámon 9—15 óráig. Felveszünk vízvezetékszerelőt, gépkocsi szerelőt, buszvezetőt, rádió-tv műszerészt, rajzolót, konyhai dolgozót, takarítót, régi észlaboránst. Válaszokat »Megbízható 10« jelig, kérjük a felszabadulás téri hirdetőire. ZUGLÓI telephelyünkre FELVÉTELRE KERESÜNK gyakorlattal rendelkező ASZTALI KÖNYVKÖTŐI gyakorlattal rendelkező KÖNYVKÖTŐ.NOT. Jelentkezés: Kovács Lajosné, Budapest XIV. kér.. Komócsy u. 7. Oktatási intézet keres kisegítő karbantartót (nyugdíjast) és takarítónőket délelőtti és délutáni elfoglaltságra. Jelentkezni lehet a 32. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet. Bp. XI., Fehérvári út 159. sz. alatt a gondnoknál. Személyzeti és oktatá- A XIV., Füredi park si ősz lábra keresünk 6. sz. óvodába dajkasürgös felvételre gya-kat felveszünk. Gyerkorlott gépíró-admi- mekeiknek helyes biznisztrátort. Jelentkezni-osítunk. Nyugdíjas is lehet a 114-449-es te- jelentkezhet. Telefon: lefonszámon: 635-209. Pest megyei Településtisztasági Kommunális Vállalat FELVESZ BELSŐ ELLENŐRT, GÉPKOCSI ELŐADÓT, BÉRELSZÁMOLÓT, valamint GÉPÍRÓT, Jelentkezés: Budapest VIII. ker., Baross u. . 36. Személyzeti vezető. 138-637. A MN Textilterintó- és javító Üzem azonnali felvételre keres női betanított munkásokat könnyű, higiénikus munkakörbe Varrodába női betanított varrónőket. 44 órás munkahét, délelőtti és délutáni műszak Vidéki dolgozóinknak munkásszállást tudunk biztosítani. Jelentkezés: Bp. XIII . Róbert Károly krt. 47 Munkaügyi osztály. — Telefon- 459-720,96 Háromgyermekes család, házvezetőnőt teres 151-289, 17 óra után. A BUDAPESTI TEJIPARI VÁLLALAT azonnali felvételre keres fenntartási, tervezési és műszaki ellenőri gyakorlattal rendelkező építészmérnököt Jelentkezés: X., Keresztúri út 1110, személyzeti osztály. Telefon: 271—691 SZERKEZETI LAKATOST, hegesztő vizsgával, is FINOM MECHANIKAI MŰSZERÉSZT KERES FELVÉTELRE a Vízkutató és Fúró Vállalat. Jelentkezés: Budapest XIV., Ilka u 11. Király Barna művezetnél. Valamint ERŐSÁRAMÚ VILLAMOSMÉRNÖK és GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUSI munkakörökbe munkatársat KERESÜNK, Jelentkezés telefonon 186-892. vagy személyesen. Vízkutató és Fúró Vállalat, Budapest V. ker., Zrínyi u. 1. Nemzeti Színház sürgős belépésre keres szállítómunkásokat. Jelentkezés: Szövetség utcai portán, vagy 413-849 telefonon Ipari mérlegképes könyvelőt, legalább öt-, éves gyakorlattal vezetői munkakörbe felveszünk. Jelentkezés írásban »Ipari-Építőipari szolgáltatás 5670« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. VBKM transzvill Gyára, Budapest XIII . Csata u. 8 felvételre keres korszerű, modern üzemébe szak- és betanított műgyantaöntőket és hegesztőt, 1980-ban betanító, átképző tanfolyamot hirdetünk és indítunk. A tanfolyam idejére alapkeresetet biztosítunk. Műszakváltásban dolgozók 20—40 százalékos pótlékban részesülnek. 44 órás munkahét! 2 hetenkénti szabad szombat! Gyermekek részére óvodai, bölcsődei elhelyezést biztosítunk! A Bácskai Húsipari Közös Vállalat pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére. — Követelmény: főiskolai végzettség, megfelelő szakmai gyakorlat. Jelentkezés személyesen. BACSHUS irodájában. Baja, Ipari összekötő út. — 7-es helyi autóbusz. Levélben: Baja, pf. 5. 6501. felveszünk GÉPKOCSIVEZETŐT SZEMÉLYGÉPKOCSIRA, főállásban, budapesti * munkahelyre. Jelentkezés munkanapon 7—8 óra között a 632 636 38 mellék telefonszámon. Televízió gyorsszerviz. 635-139, az összes típus javítása helyszínen. garanciával Modern Orion nagyképernyős televízió, 11 programos, kifogástalan, kettőezerért eladó. 173-874 Két szoba összkomfortos öröklakás tehetikifentesen eladó Pesterzsébeten. 9500 Ft/nm Telefon: 487-107. Prométheus rádió nagy teljesítményű hangfalakkal eladó. Tel.: napközben 428-778, este 634-684.vásárolok ruhaneműt, agytullat hagyatékot, vitrmtargyakat, szőnyeget, könyvet, limlomot. 121-705. Bútorvétel! Magas áron vásárolok varta és típusbútorokat, heverőket, garnitúrákat, dísztárgyakat, szőnyeget, képeket, barokk bútorokat, álló és fali órákat, hagyatékot, ágyneműtollat Azonnal lövök 552-213 UF-es Lada 1200-as, olasz ülésekkel, friss műszakival eladó. Telefon: 182-154. Elcserélném családi okok miatt másfél szobás modern, távfűtéses, erkélyes, első emeleti, újpalotai lakásomat kisebbre vagy hasonlóra. »Újpalotára is 5477« jeligére a kiadóba. Főiskolás fiú önálló albérletet keres belterületen. »Januártól 182269« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Vállalatnak telefonon közp. fűtéses, garzonbuszon keresztül kiadó. — »Belvárosi 181644« jelig a Felszabadulás téri hirdetőbe. 1400 000 Ft kp.-vel tS(pesti házat vennék, esetleg lakáscserével. »Minden megoldás érdekel 174783« jeligére az újpesti hirdetőbe. Érden, autópálya mellett, 280 n.-es telek eladó. Érdeklődni lehet a 251-218-as telefonon, 7—17-ig. ■ BBgU írógépe lést. — helyesírást. Könyvelést, leg rövidebb idő alatt megtanulhat. Telefon 856-727 . Figyelem! Parketta siszolást, lakkozást általuk garanciával Kezületeknek is. haze Kas 150-9/4 Csempézést, hidegpató lapozást rövid határidőre vállalok. 409 - 755. Tóth kisiparos Mosógép, háztartási gépek javítása Lakásán, garanciával. — Motoros szolgálat, — 216-465, 174-582. Csempézést, burkolást, lakástakarítást azonnali kezdéssel vállal kisiparos. Tel.: 524-269, du. 15—19 óráig. l '’urketta*, padlócsiszolási, világos lakkozást* motormozgatással, azonnalra, előjegyzésre, garanciával. vízmatny. : 278-1 fb. VEGYES gondozási házasság MEDICOR MOVER Vezérigazgatósága (Budapest XII1., Röntgen u. 11-13) azonnali belépéssel FELVESZ: PORTÁST (495-130/147 mellék), ÖLTÖZŐŐRT 1495 130/147 mellék). PORTAS FELKÍSÉRŐT (nő) (495-150/147 mellék). IBM SZEDŐT (276 442). Jelentkezés naponta 9—15 óráig a fenti címen, vagy telefonszámon. Vanarolunk szekrénysort. vanabötort — konyhabutori szekré-nyekét tekhelyeket. art. k bútort. nagyatét .AT 847-02* 145-849! Készpénzen veszek valna típusbutorokat. sorszekrényeket. hagyatékot, nevelteket, konyhákat — bronz, porcelán szobrokat, vitrinárgyakat, festményeket szőnyegeket, tanórákat. — bronzcsillárokat H1- s vasra lövök Hagyatékot magas áron veszek, vanacotorokat, szőnyegeket, órai festményt, vitrin tárgyakat — Hívásra azonnal megyek 333 426. 17 órától 140-902 VOLGA SZEMÉLYGÉPKOCSINK részére KIADÓ GARÁZST KERESÜNK, a XIII. kerületben. Telefon: 185-676, vagy 185-765. Címünk: KÖNYVÉRTÉKESÍTŐ. Budapest V., Petőfi S. u. 3. 504-es Peugeot-mat elcserélem vagy eladom. 335-720/181. 8—15 óráig, munkaidőben, karambolos, 4 éves Skoda S—100-as eladó. Bp. XV. ker., Palánk u. 23. sz. Készpénzen vásárolok sorszekrényeket, típusbútorokat vitrintárgyakat, órákat, festményeket — hibásat is» —, tollat, teljes hagyatékot Telefon: 536-027. 17 órától 140-902 is. Hívjon bizalommal! óriási összeget fizetek hagyatékért, bútorért, ruhaneműért, vitrintárgyakért, limlomért. Azonnal jövök! 420- 610. HANGSZER Végtokok, mélynyomók, kétlábdobos dobfelszerelés eladók. — Cím: Akantisz Sándor, Budaörs, Budapesti út 99/b. 2040. Tel.: 375- 694. * Porcelán fejű babát veszek (sérültet, külön felet is), régi zsebórát is kettőtizenket- bő-négynyolcvankettő . Gyári új grillsütős villanytűzhely eladó. 335-720/181. — 8—15 óráig, munkaidőben. Eladó Dunaharaszti MÁV-alsón, a Duna— Tisza-csatornától 200 m-re. 130 n.:öt gyümölcsös, faházzal. Ér,dekl.: Bp. XX., Baba u. 37/b.________ Kisszentmiklóson, Dunaföldvár melett. olcsón eladó 2814 nm. üdülőnek is alkalmas és beépíthető telek kis épülettel, pincével, kúttal, villany van. —’ Érdekl.: 657-852 telefonon. Eladó egy szoba, konyha, kamrás ház, azonnal beköltözhetően, erdőkertes üdülőtelepen. Érdeklődni: Fótújfalu, Bacsó B. u. 12. 2—6-ig, Vilig. —12151. 150 000 kp. + magas havi törlesztéssel Pesten, vagy közvetlen környékén, szoba-konyhás, vagy másfél szobás családi lakást keresünk. — tatarozásra szorulót is. Márciusi beköltözés 182693« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Egy személyhez könynyű háztartási munká-ra keresek segítséget. 151-289. Villanyszerelés, szaktanár-tudás, elektromos .készülékek javítása Tóth János. 220- 193. 17 óra után Ablaktisztítást, takarítást festés után is vállalok. 673-905. 8—14 óráig. Telefonügyeletet vállalok 312-223 — Tárgyalóképes, jó megjelenésű, nyugdíjas özvegyasszony vagyok. Keresem élettársnak azt a 85 év körüli férfit, aki egyedül éli napjait és kis lakással rendelkezik. Nyugdíjam 2570 Ft. »Új élet 3476« jeligére a kiadóba. 21 éves főiskolás ember keresi jó kedélyű, csinos lány ismeretségét házasság céljából. Fényképes leveleket várok. »Ősz 181663« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Parketta átrakást, lakást, csiszolást, lak* ■ sózást, PVC szőnyeg- rádiózást garanciával vallatok 209-*269 tpitkezők. figyelem: Budán, közel , a Margit-hídhoz, mindenféle építő-, festőanyag, ajtó, ablak, hazai és külföldi burkolólapok. — Mész 5 kg-tól kapha- tó. Ambrus Miklós, II., Ürömi u. 45. Telefon: 686-993. Nyitva 7—17 óráig, szombaton: 12-ig jogsorjavas leggyorsabban Majakovszkij u 95-ten. 224-105. I rolimegálló kapunál, szombaton üzenná■•omie I Belterületen butikot átvennék vagy bérelnék. »Hajnal 3474« jeligére a kiadóba. Tüzelő felhordást, favágást vállalok! »Megbízható 3498« Jeligére a kiadóba. Huzatos ablakok, ajtók légszigetelése. — fémbefoglalt filccel, parkettacsiszolás, lakkozás, világositással. Telefon: 450-681. , napi lazast, lestest , mázolást, parkettacsiszolást, takarítást, butormozgatással, fóliatakarással, kulcsátadásra, azonnalra is vállalunk. Tel.: 421475. Bedolgozást vállalok varrás, összeállítás, minden érdekel. »Megbízható munkaerő — 181645« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. . Szigetszentmiklóson levő, 1. em.-i, kétszobás, összkomfortos öröklakás beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 640-668 telefonon. 5 óra után szombat, vasárnap egész nap. Kelenföldi két szoba összkomfortos tanácsi lakásomat, egy szoba összkomfortosra cserélem. XI. ker. előnyben. Sürgős. Érdekl. este 17—19 óráig, Tóth Gábor, 262-638 Bp. Vill. ker. szobakonyhás lakást, siófokira cserélnék. — »Sürgős 3464« jeligére a kiadóba. Eladó azonnal beköltözhető, háromszobás kertes ház. Tatabánya, ■VJ., Szőlődomb 21. Érdeklődni lehet: Tatabánya, II., Vadvirág út 65. 250—300 ezer Ft . OTP átvállalással lakásmegoldást keresünk Budapesten vagy környékén. Ajánlatokat »Megegyezünk 182502« jeligére a Felszabadu, tás téri hirdetőbe. Égéstermék-elvezető és szellőzőrendszerek vizsgálatához műszaki középfokú, illetve felsőfokú végzettségű szakembereket, elemző közgazdászt, gépíró adminisztrátort, gépkocsivezetőt azonnali belépéssel felveszünk BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁS: Fővárosi Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat Budapest VI., Eötvös utca 2. TELEFON: 126—626/15 mellék. Lakásépítésnél, illetve lakásfelújításnál ivóvízrendszerek létesítésére alkalmasak a PVC NYOMÓ- és LEFOLYÓCSÖVEK, valamint IDOMOK A PVC nyomó- és lefolyócsövek, valamint idomok előnyei: KORROZIOÁLLÓSÁG, KÖNNYŰ SÜLT, KÖNNYŰ ÉS GYORS SZERELHETŐSÉG, KIVÁLÓ ÁRAMLÁSI JELLEMZŐK, ,?ÖVEGYI ELLENÁLLÓ KÉPESSÉG. Alkalmazási terület: ÉPÜLETEN BELÜL, ÉPÜLETEN KÍVÜL. Árusítás: a METALLOGLOBUS tttnanyagosztiályán* Budapest X., Sírkert utca 7. Telefon: 271—099. Gyártja: Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat, 17110 Budapest, Pf. 51. Vevőszolgálat: 404—522 Heves megyei telepén, 3382 Tarnaszentmiklós. Telefon: 02. szaküaleteiben. Budapest XIIL, Pozsonyi út 25. Telefon: 127—688. Győr, Richter J. út 11. Telefon: 14—741. Forgalmazza: METALLOGLOBLS Fémipari és Termelőeszköz-kereskedelmi Vállalat, 1389 Budapest, Pf. 127. Vevőszolgálat: 401—321