Népszava, 1979. december (107. évfolyam, 281-305. sz.)

1979-12-28 / 302. szám

s 11" É N­T­IE IK\ lÍ M­­II­ 1L ]I K 1979. DECEMBER 28. PÉNTEK A Nap kel 7 óra 32 perc­kor, nyugszik 15 óra 59 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon . Hétszáztizenhárman vesztették életüket a négynapos­ karácsonyi ün­nep alatt autóbaleset kö­vetkeztében az Egyesült Államokban. Ez 1965 óta a „legfeketébb krónika­’. — Elhunyt Peggy Gug­genheim amerikai mil­liomos és művészetpár­toló, a világ egyik legna­gyobb és legmodernebb magángyűjteményének tulajdonosa. 81 éves volt. — A pécsi vadgalam­bok különös fészkelőhe­lyet választottak maguk­nak telire: a hajdani Püspökvár épen maradt kapubástyáját. A félezer éves bástya most olyan, mint valami hatalmas galambdúc. — A szicíliai Cataniába utazott az Operaház 103 tagú balettegyüttese csü­törtökön. A Massimo Bellini Színházban de­cember 29. és január 8. között nyolc alkalommal mutatják be Delibes— Seregi Sylvia című tánc­játékát. — Átadta az idei utol­só új lakásokat a Komá­rom megyei Állami Épí­tőipari Vállalat, össze­sen 1435 új otthont épí­tettek fel a megye tele­pülésein, s a jobb anyagi ösztönzés következtében a korábbinál lényegesen kevesebb hibával dolgoz­tak. — A bogotai földrengés mérlege. A Nemzetközi ii­­Vöröskereszt adatai, sze­­­­rint­ a december 12-i ko­lumbiai földrengésnek 680 halálos áldozata volt. Nyolcvanezren maradtak fedél nélkül, az anyagi kár mintegy 250 millió dollárra tehető. — A madridi rendőrség közölte, hogy­ letartóztat­tak 18 spanyol állampol­gárt. Hárommillió dollár értékű kokaint koboztak el tőlük, miután kábító­szerkereskedő-hál­ózatot göngyölítettek fel.­ ­ (//a. nevű kedves olvasóinkat Hajókatasztrófák Négy tengerész eltűnt, amikor Okinawa partjai­tól délre szerencsétlenül járt a panamai zászló alatt hajózó Dindo teher­hajó, amely faárut szál­lított Új-Guineából Osa­­kába.­­ Kanada Csendes- óceáni partvidékén vihar­ba került és felborult egy ugyancsak panamai érc­szállító hajó. A több mint 30 tagú legénység valószí­nűleg a tengerbe veszett. — Simon Kálmán, a zalaegerszegi járási pártbizottság tagja, a Zalaegerszegi Állami Gazdaság nyugalmazott igazgatója, a Szocialista Hazáért Érdemrend ki­tüntetettje, aki 1943 óta volt tagja a pártnak, öt­­venhetedik életévében elhunyt. Temetése de­e­cember 29-én 14.15 órai kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. KITÜNTETÉSEK Az Elnöki Tanács Ré­vész Ferencnek, a Fővá­rosi Szabó Ervin Könyv­tár főigazgatójának, több évtizedes munkásmozgal­mi tevékenysége és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban végzett ki­emelkedő munkássága el­ismeréseként, nyugállo­mányba vonulása alkal­mából a Magyar Nép­­köztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt Kornidesz Mi­hály, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osz­tályvezetője és Farka­­­sinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. Az Elnöki Tanács Ber­­náth Györgynek, a Poli­tikai Főiskola tanárának nyugállományba vonulá­sa alkalmából, több évti­zedes munkásmozgalmi tevékenységéért a Munka Érdemrend arany foko­zatát adományozta. Az Elnöki Tanács dr. Faludi Bélának, a bioló­giai tudományok dokto­­rának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egye­temi tanárának kiemel­kedő oktató-nevelő és tu­dományos munkássága el­ismeréseként, és dr. Har­math Jenőnek, a Veszp­rémi Vegyipari Egyetem egyetemi főtitkárának eredményes vezetői és közéleti tevékenysége el­ismeréseként — nyugállo­mányba vonulásuk al­kalmából — a Szocialista Magyarországért Érdem­rendet adományozta. Az Elnöki Tanács ered­ményes munkájuk elis­meréseként nyugállo­mányba vonulásuk alkal­mából a Munka Érdem­rend arany fokozatát adományozta Göndör Ti­bornak, az Oktatási Mi­nisztérium főelőadójának, dr. Gyires Bélának, a matematikai tudományok doktorának, a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanárának, dr. Kádas Kálmánnak, a műszaki tudományok doktorának, a Budapesti­­ Műszaki Egyetem egyete­mi tanárának, Kolozsvári Ferencnének, az Oktatá­si Minisztérium főelőadó­jának, Nagy Vendelnének az Oktatási Minisztérium csoportvezetőjének és Vétek Istvánnak, az Or­szágos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat cso­portvezetőjének. A kitün­tetéseket dr. Polinszky Károly oktatási miniszter csütörtökön adta át. — ... és hozzon egy adag levegőt, szűrve! — Születésének 75. év­fordulóján — csütörtö­kön — felavatták Ladis­­lav Novomesky, a kiváló költő és újságíró, a Cseh-­szlovák Szocialista Köz­társaság hőse, a cseh­szlovák munkásmozga­lom kiemelkedő alakja emléktábláját, amelyet budapesti szülőházán, a VII. kerületi Szövetség utca 28/a. számú épületé­nek falán helyeztek el. — Új tv-tornyot állí­tottak fel Szekszárdon. A Kálvária dombon levő tv-átjátszó állomáson fel­szerelt antennatartó to­rony a réginél magasabb, és a szélviharoknak job­ban ellenáll. — Társadalmi összefo­gással újítják fel a régi kastélyparkokat Vas me­gyében. A­ felmérések szerint mintegy harminc olyan park van a terüle­ten, amelynek faállomá­nya értékes, de elhanya­goltak, gondozatlanok.­ A felújításra az érintett te­lepülések lakói minde­nütt vállalkoztak.­­ Testkultúraszalont nyitottak csütörtökön Budapesten, a Normafa úton. Az új létesítmény­ben női-, és férfifodrú- SZeLI, kondicionáló terem, szauna, teniszpálya és napozókert is van. Meg­valósítását másfél millió forinttal támogatta szol­gáltatásfejlesztési alapjá­ból a Fővárosi Tanács. Közlekedési balesetek Az elmúlt három nap­ban az ország területén összesen 78 sérüléses köz­úti­ közlekedési baleset történt. A balesetek kö­zül 3 halálos, 41 súlyos és 34 könnyű sérüléses volt. Inotán Bognár Antal 39 éves budapesti osztályve­zető személygépkocsijá­val elütötte az úttesten áthaladó Sándor Kálmán 46 éves segédmunkás, inotai lakost, aki a hely­színen meghalt. A vizs­gálat eddigi megállapítá­sa szerint Bognár figyel­metlenül vezetett. Tápiószelén Kobela Mátyás 29 éves felvásárló, tápiószőlősi lakos sze­mélygépkocsijával elütöt­te­ az úttesten kerékpár­ját toló Bencsik Sándor 70 éves tápiószerei nyug­díjast, aki a kórházba szállítás után meghalt. Kobela a személygépko­csit nem a­­látási viszo­nyoknak megfelelő sebes­séggel vezette. Szerep községben Béres József 20 éves kőműves, helyi lakos motorkerék­párjával egy útkanyar­­ban kisodródott, kerítése­­ nek ütközött, és a hely­színen meghalt. A bal­eset oka, hogy Béres nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel ve­zetett. KARL MAY regénye nyomán CS HORVÁTH TIBOR rajzolta FAZEKAS ATTILA NÉPSZAVA 197­9. december 2­8. □MIIT LIT­ISI 9.45 9.50 10.00­ 16.25 16.30 18.10 18.35 18.40 19.15 19.20 19.30 20.00 21.35 22.15 Televízió : Tévétorna Sz. : Lottósorsolás — 52. hét —11.55: Szünidei matiné Kisfilm-összeállítás : Hírek : Képes Sport teremlabdarúgó-torna Sz. Videoton—MTK-VM és DMVSC—Ferencváros mérkőzés Sz. : Játék a betűkkel : öt perc meteorológia Sz. : Pannon krónika A pécsi körzeti stúdió­­ műsora : Tévétorna Sz. : Esti mese Sz. : Tv-híradó Sz. : Ezt nem tanultuk! Szovjet film (1976) Sz. Hivatásuk és tanult mes­terségük: tanár, öten van­nak, valamennyien kiváló, tanulmányi eredmények­kel büszkélkedhetnek, s vágyaik, terveik is rend­kívül szépek, magasrendű­­ek. Most itt a lehetőség a bizonyításra: egyhónapos gyakorlat egy korszerű is­kolában. Hogy mi történik velük — ebből a cím sokat sejtet. Delta Sz. Tisztelendők Spanyolország. A nagyhét Sz. Róbert László sorozatának újabb részében a híres sevillai körmenet szemta­núi lehetünk, amelyben sajátos módon ötvöződik a­­ középkori hagyomány, a vallási népszokás és a folklór. S hogy a szá­munkra még furcsább le­gyen a kép: a nagyszombati misét a Keresztények a szocializmusért nevű szer­vezet tagjai celebrálják. 22.50: Tv-híradó Sz. Nagy magyar muzsikusok Kadosa Pál Sz. A vadon világa Finn ismeretterjesztő filmsorozat Sz. A tengeri, vidra Öt perc meteorológia Sz. Tv-híradó 2. Sz. A szakértő Angol bűnügyi tévéfilmsorozat Sz. A perújítás Ebben a sorozatban „súly­ponteltolódás” van a mű­faj eddig megszokott da­rabjaihoz képest. A fősze­rep most nem a kitűnő szimatú és a tettest bravú­ros ötletekkel sarokba szo­rító felügyelőnek jutott, hanem az orvosszakértő­nek és segítőtársainak, akik a modern krimina­lisztika eszközeit felhasz­nálva derítenek fényt az igazságszolgáltatás számá­ra fontos körülményekre. Az első részben egy hulla ismételt felboncolása kap különös jelentőséget. 8.05; 8.20; 8.58; 9.­50 10.00 11.45 4.25—7.59: A Petőfi rádió regge­li zenés műsora Operettrészletek közben: Tíz perc külpolitika (Ism.) Slágermúzeum Lottósorsolás Zenedélelőtt Tánczenei koktél 1. Flint—Reljem: Honolulu (Snoopy együttes), 2. Szi­geti Ferenc—S. Nagy Ist­ván: Csak egy szót akarok (Karthago együttes), 3. McLean—Pater: Úgy sze­retlek (Julio Iglesias), 4. Zalatnay Sarolta—S. Nagy István: Mindig kell egy barát (Zalatnay Sarolta), 5. Koch Ernő—Soltész Rezső: Táncold át a szombat éj­szakát (Soltész Rezső és az Oxigén együttes), 6. Pa­rian:" Haza kell mennem (Boney M. együttes), 7. Cutugno—Minellono: Egye­dül vagyok (Adriano Ce­­lentano), ,8. Pásztor László —Hatvani Emese: Hárman a harmadikból (Neoton fa­mília), 9. Máté Péter—S. Nagy István: Minden szó­nál többet ér egy dal (Má­té Péter), 10. Tolcsvay László—Bródy János: Őszinte bohóc (Koncz Zsu­zsa), 11. Soja—Dostal: Az ördög küldött Loradóba (Baccara együttes). Édes anyanyelvünk Nótamuzsika Zenés műsor napközisek­nek A zene titka Kettőtől ötig ... 14.00: Jó utat! A Csúcsfor­galom magazinja 14.45: A beat kedvelőinek az Eagles együttes felvéte­leiből 15.30: Könyvről — köny­vért 15.40: Rivaldafényben Befejezetlen történelemóra Krakujevác 1941-ben és ma Ötödik sebesség — különkiadás Hol — mi? A-tól Z-ig a popzene vilá­gában Cherbourgi esernyők. Részletek Legrand filmze­néjéből Falusi esték. „Gépésztest­vérek” Kemenesalján Félóra népzene — új fel­vételeinkből Közvetítés a Madách Szín­ház Kamaraszínházából A versailles-i rögtönzés Tartuffe Moliére két vígjátéka Vieroslav Matusik vonós­­zenekara játszik Amatőr pop—rock— dzsessznapok Részletek a győri döntő felvételeiből 12.33: 12.38: 13.15: 13.30: 14.00: 20.01: 20.50: 21.10: 21.15: 21.35. m Szlovák televízió 8.55: Hírek Sz. 9.00: A téli tér- világ Sz. 17.55: Pozsonyi híradó mészetről Sz. 9.25: Kicsinyek műsora Sz. 9.50: Téli dal Sz. 10.05: Játékfilm Sz. 11.30: Maga­zin (Ism.) 12.15: Hírek Sz. 15.30: Hírek Sz. 15.50: Rövidfilmek Sz. 16.40: Tehetség és lehetőség Sz. 17.25: Könyvek Sz. 17.30: Állat­ 18.10: Tan úr Sz. 18.40: Esti me­se. 19.00: Tv-híradó Sz. 19.30: Zenés műsor Sz. 20.10: Cseh film Sz. 21.30: Tv-híradó Sz. 22.00: Dokumentumműsor Sz. 22.50: Hírek.Sz. KOSSUTH 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.27. ,,Hol egyetem állott egy­koron .. 8.27: A romantika színháza Sándor Mária régésszel beszélget Gazdy Dénes 9.09: Szovjet fúvósmuzsika 9.30: Lánc, lánc eszterlánc ... 9.50: Lottósorsolás 10.05: Képek és jelképek Művelődéstörténet gyere­keknek Gigászok 10.35: Simon István versei 10.40: Verdi: Otello — Fűzfadal és Ave Maria 10.59: Lottóeredmények 11.00: Gondolat A Rádió irodalmi lapja Vendégünk: a Kritika c. folyóirat 11.45: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel 12.00: Déli Krónika. Lottó 12.20: Ki nyer ma? — Gyöngyö­­­­sön 12.35: Hétvégi panoráma Ajánlóműsor sok muzsi­kával 13.57: Hangképek a VIII. kecs­keméti népzenei találkozó­ról 14.17: Egy szerelem három éj­szakája Részletek a zenés játékból 14.44: Magyarán szólva... 15.10: Dennis Braun (kürt) felvé­teleiből 15.28: Mesterségünk címere A kötő 16.05: Ünnepek után Riportműsor a karácsonyi áruellátásról­ és annak ta­pasztalatairól, az ünnepi vásárlások során készített felvételek segítségével 17.10: Ádám Jenő népdalfeldol­gozásaiból 17.35: Láttuk, hallottuk 18.00: Jelena Obrazcova opera­­felvételeiből 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti Magazin 19.15: „Új matekot” tanul a gye­rek 19.35: Töltsön egy órát kedven­ceivel! Közreműködik: Bontovics Kati, Delhusa Gjon és Joan Baez 20.35: Reményi­­Sándor, Zentai Anna és Varga András nó­tákat énekel. Németh Já­nos cimbalmozik 2­1.30: Öt kontinens egy éve 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A győri zeneművészeti szakközépiskola női kara Bartók egynemű karaiból énekel 22.40: Mítoszok és legendák a bibliában A keresztény Odüsszeusz 23.00: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zene­karát 0.11: Farkas a havason. Részlet Vincze Ottó—Innocent Vincze Ernő daljátékából 17.00: 17.30: 18.33: 19.13: 19.25: 20.00: 20.33: 22.47: 23.15: 8.08: A kamarazene kedvelőinek 1 9.40: Zenekari muzsika 9 10.35: Dzsessz hegedűre 9 11.05: Operaegyüttesek 9 12.00: Schubert kamarazenéjé­ből 9 14.00: Purcell: A tündérkirálynő — hangversenyopera 9 15.43: Grezsa Ferenc: Németh László vásárhelyi korszaka 15.53: Magyar előadóművészek felvételeiből 9 16.30: Tip-top parádé Zalatnay Sarolta felvéte­leiből 9 17.00:­ Griselda: Részletek Bö­rtöneim operájából 9 18.00: Egy dunai hajós. Kondor Katalin műsora 18.30: Zenekari muzsika 9 Rádió

Next