Népszava, 1979. december (107. évfolyam, 281-305. sz.)
1979-12-01 / 281. szám
Csúcsidőben A részmunkaidőtől lesz teljes az üzlet Párizs egyik áruháza szerdánként este 10-ig tart nyitva, és ilyenkor a 300 állandó dolgozó mellett 300 diák segíti a kiszolgálást. A mi csütörtöki bevásárlónapjainkon alig találkozunk hasonló gyakorlattal, pedig az érintett üzletek dolgozóinak nagy teher az esti munka, s majdnem ilyen nehéz ezeknek az óráknak a „lecsúsztatása”. Egyedül a Centrum Áruházakban vált szokássá, hogy a karácsonyi csúcsforgalomra kisegítőket Alig, mert a kereskedelemben és a vendéglátásban foglalkoztatottak mintegy 7,8 százaléka ma is részmunkaidős és nyugdíjas. Ez az arány azonban alacsonyabb a szükségesnél, és annál is, amit más szocialista országokban kimutatnak. Miért nem gerjedt el nálunk szélesebb körben a részmunkaidős és kisegítő foglalkoztatás? Igény a kisegítőkre az egyik oldalon — igény a munkára, a kiegészítő jövedelemre a másikon, s a két oldal, a két fél mintha mégsem találna egymásra. Vajon miért nem? A Belkereskedelmi Kutató Intézet munkatársai sokoldalúan és sokszor vizsgálták már ezt vesznek igénybe, akkor is szinte kizárólag saját nyugdíjasaikat. Pedig elkelnének a kisegítők máskor is, másutt is. Az élelmiszerboltok, főleg Budapesten, szinte mindig zsúfoltak, de bizonyos napszakokban, napokon, kettős ünnepek előtt különösen azok. Jól követhető — tehát előre is látható — ritmusban ingadozik más üzletek, áruházak, éttermek forgalma is, ám az eladók létszáma ehhez alig alkalmazkodik, a kérdést, legutóbb pedig olyan tanulmányt készítettek, amelyben az érintettek véleményét is feldolgozták. Huszonöt kereskedelmi vállalat munkaügyi vezetőjét kérdezték meg: milyen tapasztalataik és szándékaik vannak a részmunkaidősök foglalkoztatásával kapcsolatban, és 2500 családot is felkerestek a kérdéssel: vállalnának-e szabad idejükben munkát a kereskedelemben, s ha igen, milyen feltételekkel?. Mivel az elméleti válaszok olykor eltérnek a gyakorlatban tett lépésektől, különböző újságokban álláshirdetéseket is elhelyeztek, és a jelentkezőkkel szintén interjút készítettek. miért? A pótlólagos jövedelemszerzés mellett a tanulók, a nyugdíjasok, a háztartásbeliek, a gyesen levők, főként azért, hogy emberi kapcsolatokat létesíthessenek. Hivatali munkát végző férfiak azért, mert a kereskedelmi tevékenységet színesnek, fizikailag frissítőnek tartják. Azt a 988 válaszadót, aki elméletben vállalná a munkát, a részletekről is megkérdezték, s arra a következtetésre jutottak, hogy a vállalati lehetőségek és a munkavállalók igényei között nem túlságosan nagyok az eltérések. S mit mutat a gyakorlat? Az újsághirdetésekre 53-an jelentkeztek. A tanulmány készítői 13 jelentkezővel beszélgettek munkavállalási szándékukról, körülményeikről. A beszélgetések során kitűnt: az érdeklődők a munkahelyi vezetők magatartásából nem érzik a sűrűn emlegetett nyomasztó munkaerőhiány hatását... Magatartásuk — mármint a munkahelyi vezetőké — inkább közönyös, semmint lelkesítő. Elmondták még, hogy korábban is vállaltak volna munkát részmunkaidősként. Többségük minden munkanapon néhány órát, vagy heti 2—3 napot dolgozna. Néhányan szabadságuk vagy szabadnapjaik hasznosítását tervezik. A nyugdíjasok a tétlenség elleni orvosságot látják a kereskedelmi munkában, és természetesen, anyagi helyzetük javítását is. Nem találnak egymásra mi * Tanulságos válaszok A Belkereskedelmi Kutató Intézet tapasztalata szerint a vállalatok eltérően ítélik meg a nem teljes munkaidőben foglalkoztatott különböző rétegeket. Saját nyugdíjasaikat általában szívesen látják, a szakképzetlenektől, a gyakorlatlanoktól húzódoznak. A munkaügyi vezetők egy sor olyan tényezőt említettek, amely akadályozza a részmunkaidősök alkalmazását. Ilyen például több korlátozó jogszabály, egyebek között a nyugdíjasok foglalkoztatásánál, vagy a tilalom a gyermekgondozási segélyen levőknél. De volt ahol azt mondták: „nincs jelentkező”, vagy hogy a részmunkaidősök „nem teljes értékű munkaerők”. További kifogás: „a részmunkaidőben dolgozók csak akkor kívánják a munkát felvenni, amikor nekik kedvező, nem pedig, amikor az üzletnek szüksége van rá”. A válaszok — néhány kivételtől eltekintve — a vállalati munkaerő-gazdálkodás hiányosságaira utalnak. Hiszen nyilvánvaló, hogy a vállalatoknak érdekükben áll a részmunkaidősök alkalmazása, ha másért nem, hát azért, hogy a szabadságon levőket, a betegeket átmenetileg pótolni tudják. A 2500 felkeresett családban 3578-an válaszoltak a kutatóintézet kérdéseire. Egyharmaduk egyáltalán nem tudott arról, hogy a kereskedelemben lehet részmunkaidőben dolgozni. Arra a kérdésre, hogy lakókörzetében vállalna-e kereskedelmi munkát, a válaszadók 24 százaléka mondott igent. Hogy Tanácskozott a KNEB A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteken ülést tartott. Két előterjesztés szerepelt napirendjén : megtárgyalta a készletgazdálkodás egyes kérdéseinek ellenőrzéséről készült jelentést, majd megvitatta az 1980. évi munkatervre előterjesztett javaslatot. ■ Felhatalmazta elnökét, hogy a munkatervet jóváhagyásra a kormány elé terjessze. A KNEB tudomásul vette az egyes vizsgálatokat követő intézkedésekről szóló tájékoztatást, ezután egyéb ügyeket tárgyalt. KAFFKÁRÓL - FARMERBAN -egy hétig tartó, vetélkedőkkel tarkított, kulturális eseménysorozat ér véget ma este a Kaffka Mar■*git nevét viselő gimnáziumban. Évek óta így emlékezik hatszáz diák és a tanári testület arra a régi, december elsejei tragikus eseményre, amikor — Szabolcsi Miklós szavaival szólva — a „lázadó asszony", első nagy írónőnk meghalt. Szimbólum, vagy eleven példa a farmernadrágos lányoknak és fiúknak a századelő nagy írónője? Néhány vélemény. Borhi Miklós, negyedik osztály: „Én azt szeretem, ha az írás őszinte. Az életben és a könyvekben is megérzem, ha valami hamis. Kaffkát itt ismertem meg. De nem azért szeretem, mert érettségi tétel. Hanem mert nem akar becsapni.” Kránicz Sándor, harmadik osztály: „Becsülöm, ha valaki küzd valamiért, ha egyéniség. Kaffka, nő létére olyasmit tett le az asztalra az életével és az érzelmeivel, amire azért figyelek, mert úgy gondolom, a mai ember is megtalálja benne önmagát.” Süle Hajnal és Háy Bea — másodikosok — számára a bátorságot jelenti Kaffka Margit. Szerintük napjaink lányainak és asszonyainak is gyakorolniuk kellene ezt a mindennapokban. Persze másképp. És az érzelmek? Hogyan lehet ráhangolódni mar tizenévesen arra, amiről évtizedekkel korábban Kaffka Margit írt? A ,,Kaffkások” válasza ennyi: az öltözék, a motor más. De ennek nincs sok jelentősége. Mostanában kevesebbet beszélnek az érzelmekről. De ez nem jelenti azt, hogy nincsenek. Gondolom, hinnünk kell nekik. (szabó) Nyilak a kapuk felé A vállalatok többségének szüksége van a részmunkaidősök számának növelésére, de ennek érdekében kevesen és keveset tesznek, s alig használják ki e foglalkoztatási formából adódó hatékonysági előnyöket. Tény, hogy jogi kötöttségek, illetve a munkáltatók és a munkavállalók igényeinek eltérése gátolja a kibontakozást, de a vásárlási csúcsok követése, az állandó dolgozók szabadságának, szabadnapjainak kiadása, a különféle kereskedelmi akciók lebonyolítása, a betegek, a továbbtanulók helyettesítése, vagy a vásárlók igénye a házhoz szállításra, a ruhaigazításra, mind sürgetőbbé teszi a részmunkaidősök széles körű alkalmazását. Reális ez a foglalkoztatási forma azért is, mivel a kereskedelemben a csúcsidők nagyjából akkor vannak, amikor a lakosság java szabadidővel rendelkezik, vagyis a délutáni-esti órákban. A havi forgalomingadozás követésére elsősorban nyugdíjasok, diákok és háztartásbeliek kisegítő tevékenysége adhat módot, míg a heti és a napi megterhelésbeli különbségek kiegyenlítésében a munkaviszonyban állók kaphatnak szerepet. S hogy végül is mi kell ahhoz, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egymásra találjanak? Sok egyéb, kevésbé jelentős tényező mellett főként a vállalatok szándéka, aktív propagandája, nyitott kapuja. Ha megfelelő nyilak mutatnak e kapuk felé, akkor csökkenhet a kereskedelmi dolgozók túlterheltsége, javulhat az üzletek, áruházak kihasználtsága, gazdaságossága, számunkra, fogyasztók számára pedig gyorsabbá válhat a bevásárlás. Gál Zsuzsa A családban rendszerint több-kevesebb dilemmát okoz, amikor a gyerek önálló keresővé válik. Mennyit adjon haza? S mennyi maradjon neki? Milyen összegből képes „kijönni”, ügyesen gazdálkodni, esetleg valamennyit félre is tenni? Vagy helyesebb, ha ezt még egy ideig a szülőre bízza? Családja, anyagi helyzete, szokása is válogatja — mondják a Magyar Hajó- és Darugyár ifjú dolgozói, akikkel e kérdésekről beszélgetünk. Alapok - szülői segédlettel Bessenyei István huszonhét éves, anyagbeszerző. Háromezer-hatszáz forintot keres. Régebben ő is hazaadta a teljes fizetését. Két esztendeje havi kétezerrel járul a közös kasszához. — Ebből ezret édesanyám a takarékba tesz, amiről én „hivatalosan” nem tudok. — A másik ezer? — Gondolom, ennivalóra, a villanyszámlára, meg ilyenekre megy. Meglehetősen tájékozatlan vagyok, mire futja .. . — Mi lesz, ha megnősül? — Házasságra egyelőre nem gondolok. A családalapítás nagy felelősség, nem lehet alapok nélkül belevágni. Számos nagy szerelem megy tönkre amiatt, mert nincs saját otthonuk a fiataloknak. Bessenyei Istvánnak havonta 1600 forintja jut saját magára. Mint mondja, be tudja osztani. Ruházkodásra módjával költ, csak a legszükségesebbre ad ki pénzt Annál többet fordít kedvtelésére, az utazásra, turistáskodásra. Bejárta már Magyarország minden zegzugát. Beutazott csaknem minden szocialista országot. Nyaralt már Görögországban, Törökországban is. S közben gyarapodnak azok a bizonyos „alapok” — az édesanya segítségével. Friedel Ildikó gyors- és gépírónak nemkülönben. Olykor maga is csodálkozik, hogyan? Mert igaz, hogy mind a kétezer-hatszázat hazaadja, de bizony nemegyszer ennél többet vissza is kér belőle. Szeret jól enni, szereti a szép ruhákat. A színházbérletről, a könyvről pedig hogy is tudna lemondani! Nemrég kapott egy szobabútort, igaz, részletre. Az OTP-részleteket az édesanya „gazdálkodja ki”. — Soha nem számoltam még, mennyit eszik r meg Ildi abból, amit hazaad — mondja a mama, Friedel Sándorné. — A ruházkodást úgy oldjuk meg, hogy két-, háromhavonta kap egy-egy komoly darabot. Legutóbb csizmát, szoknyát vettünk neki. Anyunak jut a legkevesebb A papa betanított munkás, állandó éjszakai műszakban dolgozik, hatezret keres. A mama takarítónő. Nemrégen súlyos műtéten esett át, így már hónapok óta táppénzes állományban van. Ildi fizetésével azonban így is szép összeg jön össze havonta. Csak hát, nem három személyből áll a család. Az újpalotai lakásban hatan kosztolnak ebből a pénzből, s már útban a hetedik családtag is. Ildi nővére vár kisbabát. Férjével az egyik félszobát lakja. Tőlük nem kérnek a szülők hozzájárulást a közös kiadásokhoz. Tegyék csak félre, amit Tudnak, hogy mielőbb saját otthonuk legyen. Aztán ott van még Ildi húga, Kati, szakközépiskolás. — Ötvennégyben, amikor összekerültünk a férjemmel, mi is a szülőknél laktunk, ők is hasonlóképpen támogattak bennünket, mint mi most a nagylányt — mondja Friedel Sándorné. — Nem mondom, meg kell fogni a pénzt. Azért is, mert már csaknem kilenc éve építkezünk, közösen az öcsémmel. Mindent mi magunk csinálunk, de így is rengetegbe kerül. Olykor előfordul, hogy hó végén a legnagyobb lány segíti ki az édesanyát. Aki csak nagy ritkán enged meg magának új ruhát, egy kabátot pedig tíz évig is hord. Ildi nem egy ruhadarabja viszont a legkisebbre kerül. Mint most is az a kabát, amit „nagyon utált”. — Nem baj — mondja Kati —, nekem megfelel. Ennél sokkal jobban bánt, hogy anyunak jut a legkevesebb. — Az ám! — replikázik a mama. — A minap Ildi jutalmat kapott. Hát nem nekem vett egy ruhaanyagot? Mérges is voltam. Inkább magára költötte volna ... Győri Mihály a legfiatalabbak közé tartozik. — Természetesen, hazaadom a fizetésemet. Fel sem merült, hogy másképp tegyek. Testvérem nincs, én pedig mindent megkaptam a szüleimtől. Ha szükségem van valamire, ezentúl is tőlük kérek. Anyu öltöztet. Mozira, diszkóra, esetleg színházra, vagyis szórakozásra, körülbelül a fizetésem egynegyedét költöm el. Munkába állása óta vásárolt már magának sztereó lemezjátszót, kazettás magnót. Most arra készül, hogy saját kis szobáját felújítsa, kicserélje a bútorokat. " Az önállóság ára Vajon futná minderre, ha maga gazdálkodna? Csak egy pillanatra bizonytalanodik el. Tán mindenre mégsem. De biztosan be tudná osztani a pénzt. Édesanyja gyakran bízza rá a bevásárlásokat, így nagyjából tisztában van a háztartási kiadásokkal. A nyáron, amikor szülei nyaraltak, belekóstolt az önállóságba is. A saját keresetéből kellett megélnie. Ebből fizette ki a lakás rezsijét, ebből kosztolt. — Még maradt is — néz rám meggyőzően. Társa, Krausz Csaba, mintha kicsit hitetlenkedne a hallottakon. Ahogy magát ismeri, bizony, az utolsó fillérig elköltené azt a havi kétezer-nyolcszázat. Igaz, még sose próbálta. Ő is tizennyolc éves, csőszerelő. Piliscsabáról jár be. Hajnali négykor kel, este rendszerint későn ér haza. Hetente háromszor a lövészklubba, illetve fociedzésekre siet munka után. Ekképp szinte nincs is alkalma a fenekére verni a hatszáz forint zsebpénznek. Ennyit kap az édesanyjától fizetésnapokon. • — Bőven elég nekem ennyi — mondja. — Ennivalóra ezenkívül, persze, külön kapok, naponta ■ harminc-negyven forintot. S ha ezt is nézzük, máris visszakapom a fizetésemnek több mint a felét. Ami marad, azt édesanyám osztja be, ő nálunk a pénzügyminiszter. Két bátyám ugyancsak hazaadja a fizetését, ezt így szoktuk meg. Magam is azt tartom, amíg otthon él az ember, addig járuljon hozzá a lehető legtöbbel a közös háztartáshoz. A kezdet kezdetén biztosabb helyen is van a kereset a beosztó szülő kezében. A közösbe adott pénz nagy része pedig — mióta világ a világ ilyenek a szülők — különborítékba, takarékbetétkönyvbe vándorol, természetesen, a gyerek részére. Hogy „legyen mihez nyúlnia”, ha férjhez megy, ha megnősül. * Az asztalon egy boríték meg egy csomag. A borítékból kikandik a három ötszázas, néhára húszas, kevéske apró. A csomagot anyu bontogja. Lánya csupa izgatott ragyogás — milyen jó, hogy mégse vette meg azt a csizmát! Pedig hát... Elvégre a saját fizetéséből — az elsőből — költött volna. „Könynyelmű vagy” — köszöni anyu az ajándékot. Jólesik a gyerek figyelmessége, bár egy kicsit zavarban van: a háztartás megvolt eddig is kenyérszeletelő gép nélkül. A borítékot pedig legszívesebben visszadugná a lánya zsebébe... Szeretésből, gyöngédségből. Hiszen ez olyan magától értetődő. De eszébe jut, hogy ezzel az óvatlan mozdulattal tán gyermeke önálló életkezdését nehezítené meg. Kende Katalin Ki mennyit (nem) . NÉPSZAVA wira.uocemuek. 3 már nem elnézőek ti szesz rabjaival — Tessék megváltoztatni a munkakönyvi beírást — kérlelte Sz. J. autódaru-kezelő a Szabolcs-Szatmár megyei ÉPSZER igazgatóját. — Csak akkor alkalmaznak a másik építési vállalatnál, ha azt írják be, hogy „munkaviszonya megszűnt”. Azt mégsem akarhatja, hogy munka nélkül maradjak? A párbeszédnek, természetesen, volt előzménye. Sz. J. súlyosan vétett a munkafegyelem ellen. Állandó italozása miatt már korábban több figyelmeztetésben részesült. Legutóbb fél évre vonták be a jogosítványát. Alig két hónappal később vezetés közben ismét ivott, sört, pálinkát fogyasztott szinte végig az úton. Két rakodótársa figyelmeztette, amire a válasza az volt: „Ugyan, miért ne igyák, a rendőrök soha nem állítanak meg darus kocsit.” Balszerencséjére ezúttal mégis megállították. S most már nem volt elnéző a munkahelye, a Szabolcs-Szatmár megyei Építő és Szerelő Vállalat, és elbocsátották. — Nem változtattam meg a munkakönyvi bejegyzést, nem tudom, sikerült-e azóta elhelyezkednie — mondja Tóth Pál igazgató. — A közelmúltban negyvenen kaptak különböző büntetéseket. Mindössze négyen fordultak a munkaügyi döntőbizottsághoz, de panaszukat elutasították. Köztük van Sz. G. asztalos brigádvezető is, aki ittasan szállt fel a vállalati autóbuszra. Az autóbuszsofőrrel összeszólalkoztak, majd összeverekedtek. Fegyelmi tárgyalás lett belőle. Sz. G. háromhavi személyi alapbércsökkentést kapott, és négy hónapig nem utazhatott a vállalati buszon. Súlyosnak tartotta a büntetést, ezért fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz. A következő indoklással utasították el: „Szeszes ital hatása alatt álló dolgozót nemcsak szállítani tilos, de fel sem szabad engedni a buszra.” Sz. G.-nek nem volt mit tennie, tudomásul vette a büntetést. . Sz. Gyula raktárost is munkahelyi italozás miatt büntették meg. — A szondázás előtti napon a sógorommal ittunk — adja elő atörténteket. — Másnap fájt a gyomrom. Gondoltam, iszom egy kis pálinkát, attól jobban leszek. Vettem két deci vegyes pálinkát, s azt iszogattam munkaidő alatt. A szondázásnál lebuktam. Egy ezresébe került a két deci pálinka. A vállalat igazgatási és jogi osztályának vezetője, dr. Sveda Béla hozza a kockás füzetet. Ebben pontosan jegyzik a fegyelemsértések módját, idejét és azt, ki milyen büntetést kapott. — Sajnálatos módon a munkaidő alatti italozások, igazolatlan késések vezetik a listát — mondja az osztályvezető. — Egy hétköznapon szúrópróbaszerűen ellenőriztük a munkába érkezést. Hetvenen késtek, ezt az időt, természetesen, levonták a bérükből. A leggyakoribb büntetési forma a személyi alapbércsökkentés, de ha ez sem használ, az elbocsátástól sem riadunk viszsza. Az szb-titkár, Kiszely János szerint annyi alkoholszondát még a rendőrség sem használ, mint ők. Egyelőre, sajnos, szükség van rá. — De nemcsak büntetünk. Ha csak lehet, próbáljuk elejét venni a fegyelmezetlenkedésnek. A közelmúltban vezettük be például, hogy fizetésnapokon postán utaljuk ki a pénzt. Termelési tanácskozáson megkérdeztük a dolgozók véleményét. Azt mondták, rendben van, próbáljuk ki. Bevált. — Bent, a vállalatnál, a névnapozásokat is megszüntettük. Korábban majdnem minden napra jutott egy. Most viszont a sóstói üdülőnkben negyedévenként összevontan tartjuk meg a névnapokat. Így munkaidő után, családostól ünnepelnek a dolgozók. Egy felmérés során az ÉPSZER vezetői részletesen megvizsgálták a veszteségidő összetevőit. Kiderült, hogy nemcsak a dolgozó fegyelmezetlenségéből adódó munkaidőskiesés gond, hanem a géphiba miatti leállás, anyaghiány miatt kiesett munkaidő, szervezési hibából adódó várakozás is. — Szeretnénk a veszteségidőt a minimálisra csökkenteni — mondja ismét az igazgató. — Feltétlenül megszigorítjuk a munkafegyelmet, mert ez szorosan összefügg a munkaidőalap kihasználásával. De nem kevésbé a jobb szervezés, a folyamatos anyagellátás. Mindez, persze, nem megy egyik napról a másikra. Együtt kell működnünk a környező vállalatokkal és gyárakkal, mert közösen többre jutunk. Ennek egyik biztató jelét látom abban, hogy például elbocsátott dolgozót már nem vesznek föl. Régebben szívesörömest alkalmazták, sőt még több fizetést is adtak neki. A nyíregyházi példa egyre kevésbé lesz egyedülálló. Előbb-utóbb minden vállalatnál ráébrednek, hogy a túlzott elnézés, a fegyelmi ügyek eltussolása többet árt a munkahelyi légkörnek, mint amennyi kényelmetlenséggel, esetleg sértődéssel jár egy-egy szigorúbb intézkedés érvényesítése. Görög Athéna