Népszava, 1979. december (107. évfolyam, 281-305. sz.)
1979-12-30 / 304. szám
10 VASÁRNAPI MOZAIK□ 1979. DECEMBER 30., VASÁRNAP. A Nap kel 7 óra 32 perckor, nyugszik 16 óra 1 perckor. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Kongói Munkapárt Központi Bizottságát a párt megalakulásának 10. évfordulója alkalmából. — Ünnepi hangulatban várja Moszkva az új év, az új évtized beköszönték A hóborította város központi terein már felállították a külön e célra gondosan kiválasztott és feldíszített, 20—25 méter magas fenyőóriásokat. Ha nem is a legnagyobb, de a legszebb fa most is a Kreml kongresszusi palotájának címertermébe került. — Hatalmas anyagi károk keletkeztek, amikor a koppenhágai Kastrup repülőtéren a kifutópályán két Boeing 747-es gép összeütközött. Személyi sérülés nem történt. — Kétségbeesett erőfeszítésekkel próbálják megmenteni Alaszka partjainál egy felborult és víz alá merült panamai szállítóhajó harminctagú tajvani legénységét, de már kevés az esély arra, hogy bárkit is életben találjanak. Az ítéletidő eddig minden mentőakciót lehetetlenné tett. " — Elhunyt dr. Peregi Gyula, a MOKÉP igazgatóhelyettese életének ötvenharmadik évében. Tevékenységét 1947-ben, az Új Magyar Filmiroda, majd a MAFIRT munkatársaként kezdte. 1961-től töltött be vezető beosztást a MOKÉP-nél. Nagy része volt a szocialista filmforgalmazás elméleti és gyakorlati kérdéseinek kidolgozásában, e tárgykörben több könyve, tanulmánya látott napvilágot. — Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik Csesznek Sándor elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatósága. . — Kertész Mihály nyugállományú rendőr alezredes, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje — aki 1930 óta volt a párt tagja —, 68 éves korában elhunyt. Temetése katonai tiszteletadással ,január 4-én 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Toldy József, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1927 óta volt tagja a pártnak, életének 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 4-én délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Az Elnöki Tanács több évtizedes kiemelkedő munkássága elismeréseként, 90. születésnapja alkalmából dr. Greguss Pálnak, a József Attila Tudományegyetem Kossuthdíjas nyugalmazott egyetemi tanárának, a biológiai tudományok doktorának a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Polinszky Károly oktatási miniszter szombaton adta át az Oktatási Minisztériumban. Az Elnöki Tanács M. Szabó István rendőr vezérőrnagynak, a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének, nyugállományba vonulása alkalmából, a Belügyminisztérium állományában kifejtett több évtizedes eredményes tevékenysége elismeréseként a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Szolnokon Ladvánszky Károly rendőr vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes adta át. Az Elnöki Tanács ugyancsak Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki Mándi Sándort, az MSZMP tiszafüredi járási bizottsága első titkárát, nyugállományba vonulása alkalmából, több évtizedes pártmunkás tevékenységének elismeréséül. A kitüntetést Andrikó Miklós, az MSZMP Szolnok megyei bizottságának első titkára adta át. Az Elnöki Tanács nyugállományba vonulásuk alkalmából, kiemelkedő gazdasági és társadalmi tevékenységük elismeréseként a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesítette Baráth Istvánt, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezetőjét és Vajda Lajost, a Munkaruházati Kereskedelmi Vállalat igazgatóját. A kitüntetéseket szombaton Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter adta át. Az Elnöki Tanács Bokor Ferencet, a SZOT politikai munkatársát nyugállományba vonulása alkalmából, eredményes munkája elismeréseként a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. A kitüntetést Vas János, a SZOT titkára adta át. KITÜNTETÉSEK Szeretettel köszöntjük névnapjukon Quen nevű kedves olvasóinkat KARL MAY REGÉNYE nyomán írta CS.HORVÁTH TIBOR rajzolta HAZEKAS ATTILA TU] ...HA AZ ARANYATVÁLASZTOD, VEDD EL, DE ÓVAKODJ A SZUNNYADÓ TŰZTŐL. NA A BECSÜLET ÉS AZ IGAZI BOLDOGSáG utjára TÉRSZ, ADD VISSZA A RÉMET A FÖLDNEK. EHHEZ NEM KELL MÁST TENNED, CSAK MEGGYÚJTAN! A CSURGÓBÓL KIÁLLÓ KANÓCOK EGYIKÉT. " MÁR, HOGY NEM HOZTUNK több fáklyát .'Szeretném JOBBAN Látni, MI MINDENÜNK VAN'. EKÖZBEN A NÉGY BELSEJÉBEN. r ARANY! Mind merő színarany! Millió mások lettünk, , C!M bora ! Nem is kell hozzá fáklya!Nézd csak! egy sor immmn ■■ —jp gyertyabél! a kincses -ElH35E®r JpK, barlang gazdái gon-DOSKODTAK ARRÓL , BBSsfew—hogy díszr/vuAgi- KaWR fást rendezhessünk! VISSZATÉRŐ DIVATOK — Befejezték a mélyszántást a csongrádi közös gazdaságok. Szombatig több mint 140 000 hektáron forgatták meg a talajt, készítették elő a tavaszi vetésű növények alá. — .A Vas megyei Nemesböd külterületén Kotynek Leopold 40 éves kereskedő, osztrák állampolgár, perchtolsdorfi lakos személygépkocsijával elütötte az úttesten előtte, veleazonos irányban haladó Liszy József 33 éves szombathelyi villanyszerelőt. A gyalogos a helyszínen meghalt. Az ok: Kolynek nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett, Liszy József pedig szabálytalanul az úttest jobb oldalán közlekedett. — Tilos jelzés ellenére lépett az úttestre Keresztesi László 56 éves foglalkozás nélküli budapesti lakos a Mártírok útja és a Szász Károly utca kereszteződésében, ahol egy személygépkocsi elütötte. Keresztesi László kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. — Több mint kétmillió gépkocsit gyártottak a Szovjetunióban 1979-ben. Csupán a Togliatti Gyárban 700 000 Lada típusú személygépkocsi hagyta el a futószalagot. — A Fővárosi Operettszínház igazgatósága közli, hogy a január 5-re hirdetett balettest betegség miatt elmarad. Helyette a János vitéz kerül színre. A jegyek érvényesek, vagy január 3- ig a vásárlás helyén viszszaválthatók. A Vígszínház igazgatósága közli, hogy betegség miatt január 2-án a Pesti Színházban az Equus helyett a Deficit kerül színre a III. bérletben. Január 4-én a Vígszínházban a Minden jó, ha vége jó helyett a Házmestersirató kerül színre. A jegyek érvényesek, vagy az előadás kezdetéig a pénztárnál visszaválthatók. Január 6-án délután a Pesti Színházban ,az Equus előadása elmarad. A 8. bérlet következő előadása február 10-én lesz. — látod? Hogy mondtam 1950-ben, ne dobd ki a csőnadrágjaidat!... SZILVESZTERI FORGALMI REND A hagyományos szilveszteri karnevál miatt ideiglenesen módosítják a főváros forgalmi rendjét. December 31-én 16.10 órától 1980. január 1-én reggel 6 óráig az Üllői út—József körút, Rákóczi út—Lenin körút, Tanács körút—Kossuth Lajos utca kereszteződésében a gyalogosok az aluljárók igénybevétele nélkül is közlekedhetnek. December 31-én 18.00 órától 1980. január 2-án reggel 8 óráig a főváros egész területén minden, táblával jelzett várakozási tilalmat feloldanak, de a várakozó járművek nem akadályozhatják a forgalmat, és nem idézhetnek elő baleseti helyzetet. NÉPSZAVA Televízió 9.00: Tévétorna Sz. 9.05: Szünidei matiné Kisfilm-öszeállítás 1. A ellopott hold. 2. Egyszerű csodák 3. Ljuba, Vászka és a többiek 10.05: Hogyan filmezik Rozmaringot? Csehszlovák film (1971 — ism.) Sz. 11.30: Játék a betűkkel (Ism.) 13.20: Tarzan és asszonya Amerikai film (1934) 14.45: Időutazás A Perpetuum mobile év végi vetélkedője Sz. 15.55: Képes Sport teremlabdarúgó-torna Videoton—FTC és DMVSC—MTK-VM mérkőzés Közvetítés Debrecenből Sz. 17.40: Műsorainkat ajánljuk Sz. 18.15: Autók az emeleten Riportfilm a Haris testvérek múzeumáról 18.40: Tévétorna Sz. 18.45: Esti mese Sz. 19.00: A hét Sz. 20.00: Hírek — Totóeredmények 20.05: Ifj- Scotland Yard. Angol bűnügyi, tévéfilmsorozat Golyó a szalmakazalban A bűntény előkészítése és végrehajtása gyakorlott tettesre vall. Kingdon főfelügyelő úgy véli, zsákutcába jutottak. Ám a véletlen útjába sodor egy zsebtolvajt, s a vele való „társalgás” nyomán a rendőrség új, célba vezetőnek látszó csapásokon indulhat a gyilkos nyomába. 20.55: „Távolból írok, kedvesem ...” A Fonográf együttes műsora Sz. 21.40: Macska a forró bádogtetőn Angol tévéfilm St. Tennessee Williams sikerdarabja valamikor a Vígszínházba vonzotta a közönséget. Ezt a művét az író is nagyra tartotta; egy nyilatkozatában minden alakja közül a Nagypapit emelte ki, mint a legjobb figurát. (E filmben Laurence Olivier alakítja.) 18 45: Fogságom naplója Történelmi játék Kazinczy Ferenc műve nyomán (Ism.) Sz. 20.00: Hírek 20.05: „Van három jóbarátom...” A Budapesti Madrigálkórus hangversenye az Esztergomi Keresztény Múzeumban Sz. 20.25: Pápua Új-Guinea élővilága A paradicsommadár (Ism.) Sz. 20.55: Einstein világa Angol film II. rész Sz. 21.40—22.45: Első szerelem Lengyel film Sz. Mit tehet egy 17 éves lány, és hasonló kori partnere, ha szerelmük ,,gyümölcse” mind láthatóbban útban van? A filmbeli kislány nem ijed meg a saját árnyékától. Ő is, a fiú is készül a kis jövevény fogadására, felelősséggel vállalják az érkező bébit. 8.30: Miska bácsi levelesládája A Gyermekrádió műsora 9.00: A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik 9.24: Világvasárnap Magyarok a nagyvilágban Sediánszky János műsora II. rész 10.27: A Magyar Rádió Karinthy Színpada Emberiség, gyerünk a víz alá! Divat, szokások, betegség, egészség. Karinthy Frigyes humoreszkjeiből, jeleneteiből, konferanszaiból, publicisztikai írásaiból és tréfáiból kiásta és bemutatja: Ungvári Tamás. 11.24: Önarckép, befejezetlen Ruttkai Éva 11.54: Jó ebédhez szól a nóta 12.51: Gulliver utazásai Jonathan Swift regényét — Szentkuthy Miklós fordítása alapján — rádióra alkalmazta Zala Zsuzsa Utazás Liliputba. 14.05: Újdonságainkból Magyar előadók sanzonfelvételei 1. Legrand—Bradányi Iván: Kivel osztod meg az életed? (Kovács Kati), 2. Deák Tamás—Hajnal István: Lepketánc (Máté Péter), 3. Neményi Tamás: Nem akarok síró gyermeket látni (Illés-egy.), 4. Sebő Ferenc —Weöres Sándor: La pleureuse (Sebő-egy.), 5. Vitai Ildikó—Nagy László: Játék karácsonykor (Vitai Ildikó), 6. Aznavour—Tardos Péter: Olga (Monyók Ildikó). 7. Kaláka egy.—Weöres Sándor: Varázsvirágok (Kaláka egy.) 14.33: Táskarádió Az Ifjúsági Rádió zenés műsora 15.30: Az évtized legnagyobb sikere — legnagyobb bukása II. rész 16.00: Rose Marie: Részletek Friml operettjéből 16.33: Bikfalvy Júlia és Martin János népdalokat énekel 17.00: Slágerek mindenkinek 17.55: Mi iszen a Rádió? 18.33: Nóta kedvelőknek, Leszler József , összeállítása 19.20: Filmzene 19-36: James Galway fuvolázik 20.33: Sport hírek. Totó 20.38: Társalgó Két óra irodalomkedvelőknek (Ism.) . . 20.35: Szórakoztató zene éjfélig Szlovák, televízió 8.00: Hírek Sz. 8.05: Kicsinyek műsora Sz. 8.31: Kicsinyek magazinja. 8.50: Állatvilág Sz. 9.30: Szovjet film Sz. 10.55: Állatvilág Sz. 12.15: Tv-híradó. 12.45: Katonákról. 13.25: Hirek Sz. 13.40: Síugró Világkupa Sz. 14.55: Műsorajánlat Sz. 15.15: Zenés műsor Sz. 15.50: Portréfilm Sz. 16.30: Tau úr Sz. 17.10: Hogyan küldjük apát a javítóintézetbe? Tévéfilm Sz. 18.40: Esti mese Sz. 19.00: Tv-híradó Sz. 19.30: Vers Sz. 19.35: Zéman őrnagy Sz. 21.00: Sporthíradó Sz. 21.10: Szórakoztató műsor Sz. 22.50: Charleston. Olasz filmvígjáték Sz. 0.35. Hírek Sz. Házkó 6.05—7.28: Kellemes vasárnapot! 7.28: Faluról mindenkinek Téli erdőben 8.05: Útközben 8.10: Öt kontinens hét napja Külpolitikai negyedóra 8.26: Népdalkórusok, népi hangszerszólók. 9.30: Házy Erzsébet operettdalokat énekel 9.50: Szerkesztői üzenetek 10.03: Ütközően 10.08: Hilperick, a nagy zsivány Miroslav Nastasijevic mesejátéka 10.51: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa énekel, vezényel Botka Valéria 11.14: Vasárnapi koktél Komjáthy György műsora 13.00: Az önismeret büszkesége. Faragó Vilmos írása 13.10: Észbontó! Vidám és tarka furcsaságok a tudomány világából 14.00: A 70-es évek. Gazdaságtörténeti összeállítás 15.09: Richard Strauss operáiból 16.04: Srószobám Szentkuthy Miklós vallomása Riporter: Mezei András 17.05: A Rádió lemezalbuma Arturo Benedetti Michelangeli két zongoraversenyt játszik 17.56: Kodály kórusműveiből 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.40: Sporthírek Totó. 18.45: Régi ismerős Cholnoky László regényét rádióra alkalmazta és rendezte Turián György 19.44: Gershwin-melódiák dzsesszfeldolgozásai 20.11: A Rádió Dalszínháza János vitéz. Kacsóh Pongrác daljátéka 22.45: Ave Mária. Váci Mihály verse 22.50: Zenekari muzsika 7.00: A református egyház félórája 7.30: Romantikus orgonamuzsika 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából 1979. december 30. I 3. MŰSOR I 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora v 8.05: Dmitrij Kabajevszkij születésének 75. évfordulóján Colas Breugnon. Háromfelvonásos opera ® 10.10: Új zenei újság (Ism.) 11.09: Az Amadeus vonósnégyes felvételeiből 9 11.54: Kis magyar néprajz 11.59: Vivaldi: Tizenkét hegedűverseny Op. 4. (La Stavaganza) 9 14.00: Művészlemezek 9 15.33: Így láttam Kodályt A mikrofonnál: Ránki György 16.15: Mirella Freni és Franco Boniselli operakettősöket énekel 9 17.00: Világszínház Kérők. “Kisfaludy Károly vígjátékának rádióváltozata (Ism.) 18.12: Zenélő Nagyvilág Az Új Zenei Újság melléklete 19.03: Hangszerszólók 9 19.35: A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapesti Madrigálkórus Bachhangversenye a Zeneakadémia nagytermében 9