Népszava, 1980. január (108. évfolyam, 1-25. sz.)

1980-01-03 / 1. szám

15,80. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK 108. ÉVFOLYAM 1. SZÁM ARA 1­1,20 FORINT A VTLAG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA losonczi Pál újévi köszöntője Losonczi Pál, az MSZMP PB tagja, az Elnöki Tanács elnöke következő új­évi köszöntőt mondta el január elsején a rádióban és a televízióban: Tisztelt honfitársak! Az új év első napján számvetést ké­szít az ország és az állampolgár egy­aránt. Számot vetünk az elvégzett mun­kával, és egyben előrenézve, megszab­­j­ák a jövő feladatait is. A közösségi és az egyéni számvetés jól megfér egy­mással a mi társadalmunkban, és jól össze lehet, hangolni azokat a feladato­kat, amelyek a haza sorsának további alakulását meghatározzák. Milyen évet hagytunk mögöttünk­? Nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy olyan esztendőn vagyunk túl ame­lyet — gondjaival egyetemben is — alapjában eredményesnek ítélhetünk. Fejlődésünk kézzelfogható eredményei öltenek testet abban, hogy új gyárak­kal, lakóházak tízezreivel, iskolákkal, óvodákkal, kulturális, egészségügyi in­tézményekkel gyarapodtunk. Népünk b­ékében, nyugodt körülmények között elhezett és dolgozhatott. Eredményeink értékét csak növeli, hogy nehezebb kül­ső és belső feltételek közepette értük el azokat. Sikereinkben népünk egészének tu­datos erőfeszítése, akarata és igyekezte­­­ti testet; a munkájok becsületes és fe­gyelmezett helytállása, a természet erői­vel is megbirkózó parasztok munkája, a­­ értelmiség mind­­hatékonyabb erőfe­szítése. Más szavakkal: népünk közös akarata és erőkifejtése áll a teljesítmé­nyek mögött. Népünk a gazda szemével nézi dol­gainkat, felelősen mérlegel, józanul ítél. Politikai érettségéről, a szocializ­mus eszméihez való ragaszkodásáról tesz tanúságot, amikor fegyelmezetten és megértően vállalja az olyan intézke­déseket is, amelyek az országos gondok megoldására irányulnak, jóllehet ezek áldozatot is követelnek tőle. Több évti­zedes tapasztalat alapján meg van győ­ződve, hogy a párt és a kormány poli­tikájul népünk, érdekei, vezérlik. A munkában edzett és politikailag ta­pasztalt népünk jól tudja, hogy a­ szo­c­i­dizmus építése nem mentes a gön­d­­­­tól sem. De erősítheti hitét és bizal­mát az a tudat,­ hogy országunk az em­beriség élvonalában a szocializmus épí­téséig p­áttján halad. Igaz, terveink az id­én szerényebb célokat tűznek ki, de valójában nem kisebb jelentőségű fel­adatokat kell megoldanunk. Mindezek irányulnak, hogy megvédjük eddigi eredményeinket, melyeket a gazdaság, a kultúra és az életszínvonal terén oly s­ok harccal és munkával vívtunk ki. Ér­demes értük dolgozni, érdemes értük cs­elekedni! "Cettves barátain! Teljes joggal mondhatjuk: nem gond­talanul, de reménykedve nézhet­ü­nk az új év elé. Előrehaladásunk fontos felté­tt:al­ma, hogy minden területen fegyel­mezettebben, jobban dolgozzunk, hogy h­­­atékosabb gazdálkodással, a haté­konyság és a minőség javításával nö­veljük népgazdaságunk eredményeit. :M­eg vagyok győződve róla, hogy eleget tudunk tenni e követelményeknek, hi­szen történelmünk során nem egy eset­ben a mainál rosszabb körülmények k;//.t is úrrá tudtunk lenni a nehézsé­geken. Jó alapot adott ehhez a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága, amikor kendőzetlenül és őszintén tárta fel a valós helyzetet és mutatott rá a követendő tennivalókra. Népünk abban a tudatban végezheti nyugodt alkotó munkáját, hogy a párt következetesen folytatja azt a fő politikai irányvonalat, amely a múlt évtizedekben történelmi sikereket hozott. Olyan eredményeket és vívmányokat, amelyekért szoros nemzeti egységbe tömörülve, határozott eltökélt­séggel, elemi érdekeitől vezéreltetve kell dolgoznia, alkotnia minden magyar ál­lampolgárnak, akinek drága a haza­ üd­ve és további felvirágoztatása. Bizton építhetünk a nemzetet szocia­lista egységbe tömörítő összefogásra! A társadalom egésze és a kisebb kö­zösségek azonosan ítélik meg szocialista nemzetünk sorskérdéseit és a rá váró tennivalókat, amelyekről a XII. párt­­kongresszus irányelvei így szólnak: „Az előttünk álló időszak fő feladata az, hogy támaszkodva eddigi nagy vív­mányainkra, tovább erősítsük társadal­munk szocialista vonásait, megszilárdít­­suk a termelés, az életszínvonal és az életkörülmények területén elért ered­ményeinket, és biztosítsuk népgazdasá­gunk fejlődését, szocialista építőmun­kánk sikeres folytatását.” Kedves elvtársak és elvtársnők! Bizakodással nézhetünk a jövőbe! Ha­zai tennivalóinkkal tisztában vagyunk, de tudatában vagyunk annak is, hogy békés alkotói munkánknak fontos nem­zeti feltételei vannak. A világ esemé­nyei ellentmondásosak és bonyolultak. Sőt, feszültséggel, néha fenyegetésekkel terhesek Elegendő emlékeztetni a NA­TO nemrégiben elfogadott veszélyes európai rakétafegyverkezési döntésére. De mindezek ellenére is az a meggyő­ződésünk, hogy a békés egymás mellett élésé, az enyhülésé a jövő, hogy to­vább szélesedik a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködése. Változatlanul fontosnak tartjuk, hogy az enyhülés maradjon az uralkodó irányzat a nemzetközi küzdőtéren. A nemzetközi viszonyok kedvsező ala­kulásában növekvő szerepet játszik a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály, a nemzeti felszabadító és függetlenségi mozgalom. Ezért tart­juk külpolitikánk alapjának,­ hogy el­ő­­kí­ts­ük szövetségünket a Szovjetunióval, a Varsói Szerződés, a Kölesörtos G­az­­dasági Segítség Tanácsa tagállamaival, a szocialista közösség országaival. Szoli­dárisak vagyunk a nemzeti felszabadító mozgalmakkal és a gyarmati uralomtól megszabadult népekkel. A békés egy­más mellett élés elveitől vezéreltetve, a kölcsönös előnyök alapján, tovább épít­jük kapcsolatainkat a tőkés országok­kal politikai, gazdasági, kulturális és más területeken. Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy az előttünk álló út zökkenőmentes. Azonban meggyőződéssel valljuk, hogy ebben az évben is teljesíthető célokat tűztünk magunk elé. Szocialista rend­szerünkben az egész magyar nép kezébe van letéve sorsának, jövőjének alakulá­sa. Hisszük, hogy ki-ki jól érti a maga feladatát, kötelességét és e szellemben munkálkodik, alkot saját maga és egy­ben szocialista hazánk javára és bol­dogulására. Ezeknek, az egész nemzetünket át­fogó, egységes cselekvésre ösztönző fel­adatoknak a sikeres végzéséhez kívánok a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa és kormánya ne­vében minden hazánkfiának jó erőt, egészséget, egész magyar népünknek, boldog új évet. v^oUJi-A ^r Művészet, politika, közönség . ... 3 A szakszervezetből indultak . . 1.5 Jogsegélyszolgálat............................ 5 Társadalombiztosítási dosszié ... 7 Megkezdődött a népszámlálás . . 12 Afganisztán baráti kapcsolatokra törekszik a környező országokkal ka­buli kormán­yy nyilatkozat — Bubrak Barmot hr.sztár Az afgán kormány Ka­bulban nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangoz­tatja, hogy az országnak nyújtott szovjet katonai segítség szükségessége abban a pillanatban meg­szűnik, amint véget érnek a külföldről indított fegy­veres beavatkozások és provokációk. A kormány­­nyilatkozat Pakisztánt je­löli meg mint a demok­ratikus Afganisztán ellen irányuló amerikai fegy­veres felforgató akciók kiindulópontját. Az új afgán kormány nyilatkozatában megbé­­lyegzi az imperializmus és a nemzetközi reakció rágalomhadjáratát, ame­lyet a bátran harcoló af­gán nép ellen kezdett. E kampány ürügyéül az szolgál — mutat rá —, hogy az afgán kormány az 1978 december 5-én aláírt afgán—szovjet szer­ződés alapján segítségért fordult a Szovjetunióhoz. A szerződés lehetővé te­szi, hogy a Szovjetunió hathatós politikai, erköl­csi, gazdasági és katonai segítséget nyújtson Afga­nisztánnak, és a kormány ilyen arányú kérésének eleget is tett. „Az Afga­nisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya is­­mételten határozottan ki­jelenti, hogy a segítségké­résre azért volt­­szükség, mert az afgán nép külső ellenségei, az imperializ­mus, növekvő méretek­ben folytatták fegyveres beavatkozásaikat és pro­vokációikat, fenyegették forradalmunk vívmá­nyait. Ha az ellenség büntetlenül cselekedhetett volna, az afgán népre tö­meges megtorlások, az iszlám vallás és a nem­zeti hagyományok meg­­gyalázása vártak volna” — hangoztatja a nyilat­kozat, amely az afgán nép legfőbb ellenségének és a kampány kezdemé­nyezőjének az Egyesült Államokat nevezi. Afganisztán normális baráti kapcsolatokra tö­rekszik a környező orszá­gokkal, az iszlám­ orszá­gokkal — hangoztatja végül a kormány nyilat­kozata. Együttes ülésen emlé­kezett meg az Afganisztá­ni Népi Demokratikus Párt megalakulásának 15. évfordulójáról a párt Központi Bizottsága, a forradalmi tanács elnök­sége és az Afganisztáni Demokratikus Köztársa­ság kormánya. Babrak Karmai, a párt Központi Bizottságának főtitkára, a forradalmi tanács elnöke, miniszterelnök az ülésen elhangzott beszédében nagyra értékelte a párt­nak az ország életében betöltött szerepét. "Népünk legfontosabb, feladata — mondta —, hogy megvédje a forra­dalmat mind a belső reakcióval, mint az im­perialista beavatkozással szemben. Ennek a fel­adatnak a megoldásában is az Afganisztáni Népi Demokratikus párté a vezető szerep— állapítot­ta meg Babrak Karmai. Beszéde további részében elítélte Carter amerikai elnöknek azokat a kije­lentéseit, amelyek — az afganisztáni vezető szavai szerint — lényegében be­avatkozást jelentenek Af­ganisztán belügyeibe. To­vábbá nagyra értékelte az Afganisztáni Demokra­tikus Köztársaság és a Szovjetunió népei közötti baráti kapcsolatokat. Babrak Karmai beszé­dében elmondta: a szov­jet katonai segítség teljes összhangban áll az ENSZ alapokmányával és a nemzetközi joggal. Az alapokmány 51. cikkelye ugyanis kimondja: min­den ország joga, hogy szükség esetén segítséget kérjen más baráti ország­tól. Mihelyt megszűnik a külföldi agresszió veszé­lye, amint szavatolják a békét és a biztonságot a térségben, a korlátozott létszámú szovjet erők — az afgán kormány kíván­ságára — bármely pilla­natban elhagyják az or­szág területét. Mintegy hatvan afgán diák szerdán elfoglalta Afganisztán új-delhi nagy­­követségét. A támadók lefegyverezték a két in­­­diai őrt és foglyul ejtet­tek két diplomatát. Az akció idején a nagykövet nem tartózkodott az épü­letben. A diákok bezúzták-e az ablakokat, szétszórták a hivatalos iratokat. A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint a táma­dók hat órai benntartóz­­kodás után elhagyták az épületet. Szerdán délelőtt hason­ló esemény színhelye volt Afganisztán bonni nagy­­követsége: az épületbe harminc, egyes források szerint ismeretlen nemze­tiségű személy, más je­lentések szerint afgán diák hatolt be. A támadó­kat a nyugatnémet rend­őrség eltávolította az épületből és őrizetbe vet­te, majd igazoltatásuk után szabadlábra helyezte őket. India • Ma kezdődnek a választások Indiából a választások­­ka­l kapcsolatos rendza­varásokról számoltak be a hírügynökségek. Mint ismeretes, Indiában csü­törtökön és vasárnap 361 millió szavazásra jogo­sult állampolgár 529 par­lamenti képviselőt vá­laszt 4600 jelölt közül. Karnataka államban a rendőrség könnygázgrá­nátokkal oszlatta szét Gandhi asszony híveit. Indira Gandhi pártja vá­lasztási kilátásairól biza­kodóan kijelentette: győ­zelme esetén hajlandó újra vállalni a miniszter­­elnökséget, de hangsú­lyozta, hogy ,,nem akar mindenáron a kormány élére állni”. KÖRKÉP AZ ÉJ ÉV ELSŐ MUNKANAPJÁRÓL Hosszabb idő távlatából az egyik munkanap olyan, mint a másik. Nem valószínű, hogy azok, akik tegnap — kipihenve a óévbúcsúztatás és vj esztendő-köszön­tés fáradalmait — ismét odaálltak az esztergapadok, a szövőgépek, a futószalagok mellé, éves, múltán emlékezetesnél tartják majd 1990 első munkanapját. Kicsi az esély arra, hogy ezen a napon, a pultok mögött a tervezőasztalokon vagy az építkezéseken (netán a termőföldeken vagy a gyümölcsösökben) valami nevezetes történjék Mégis más ez az újévkezdés, mint a többi. Ez a ,,másság” nehezen megfogható körképünkből — amely néhány vállalat tavalyi számvetését idei terveit, s az ezekhez lendületet adó első munkanapot mutat­ja be — sem könnyű kihámozni az új vonásokat, a vál­toztatásokat. Még akkor sem, ha elmondhatjuk: szer­dán a reggeli műszakot sokhelyütt — többek között az Ikarusban, a Csepel Autógyárban, a Lenin Kohá­szati Művekben, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek­ben, a Videotonban és a Somogy megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban — munkásgyűlések vezet­ték be. Hiszen a munkásgyűlések szintén megszokott tartozékai az év első munka­na­pimnak. Csakhogy az idei feladataik ismertetésénél egyér­telműen megfogalmazták: az eddigi módszerek és erőfeszítések nem elegendőek a korábbinál magasabb követelmények teljesítéséhez. A „ másság” mégsem a megfogalmazásban rejlik. Inkább abban hogy a gazdasági környezet és feltételrendszer megváltozta­tott elemei italában következetesen igényt tartanak a vallásra. S ez már tükröződik a racionálisabb ter­vekben, ott van tudatunkban, ott lesz a mozdula­tainkban. (Gnn­z*MÁVi­Ii Buraiut Ivgnáffyobb hifiin Hogyan sikerült az 1980-ra? Erről érdeklőd­ 1979-es év a Ganz-MÁ­ tem Jenővéri Zoltántól, VAG-ban, mit terveznek a gyár termelési igazga­tójától. — Termelési és árbe­vételi tervünket is telje­sítettük. Az elmúlt évben, a nehezebb feltételek el­lenére, 10 százalékkal nőtt termelésünk. 1980- ban jelentősen bővíteni akarjuk vasútijármű-ki­­vitelünket: a tavalyi 25 millió helyett 40 millió dolláros bevételt terve­zünk. Motorvonatokat, mozdonyokat szállítunk, többek között, Tunéziába és Bangladesbe, és az év végére szeretnénk elké­szíteni az Új-Zéland ré­szére gyártott villamos motorvonat széria első 11 darabját. Acélszerkezeti gyárunk idén építi meg a­ Nem Sad-i hidat, amely Fúróvá egyik lemnanunkh 's legkorszerűbb hídja lesz. — Hazai feladataink közül kiemelném­ a MÁV számára gyártott vonato­kat, mozdonyokat, s tel­jes mértékben kielégítjük az építőipar felvonó- és daruigényét is. Az év el­ső felében készülünk el a pak­si atomerőmű ka­zettaátrakó­­ berendezésé­vel, amit még az idén be kell szerelnünk. Folytat­juk gyárunk rekonstruk­ciós beruházássorozatát, idén mintegy egymilliárd forint értékben. Végső szakaszába érkezik a so­roksári vasöntöde re­konstrukciója: 1981-ben már üzemelnie kell Kö­­zép-Európa egyik legmo­dernebb vasöntödéjének. Mire koccintott újév­kor? •­­ Szilveszterkor az utolsó pillanatban érke­zett meg a rijekai kikö­tőből egy félmilliárd fo­rintos bevételünkről szó­ló bizonylat. Úgy érzem, ez tette fel a koronát egész évi munkánkra, s arra koccintottam, hogy legalább ilyen sikeres le­gyen az 1980-as év. Munkásgyűlés M­ityá­sföldön az Ikarusban I MTI Fotó : Hadas János felvétele) A VOR — Csaknem 150 ezer­rel több öltönyt, összesen 1 millió 800 ezret készí­tünk ebben az évben — mondja Kemenes Károly, a Vörös Október Férfi­­ruhagyár vezérigazgató­helyettese. — Termelé­sünk növelését elsősorban az teszi lehetővé, hogy tavasszal új üzemet ava­tunk Várvárosna­mén­yban. A próbaüzem már ta­valy augusztusban eskel­(Folytatás a­­3. oldalon) Hiva ifi?!41 rtús

Next