Népszava, 1980. január (108. évfolyam, 1-25. sz.)

1980-01-03 / 1. szám

1­9­8­0. január 3. Körkép új év első szt­unka napjáról (Folytatás az 1. Oldalról.)­dődött, s terveink szerint idén már 160 ezer ruhát varrunk itt. A választék? Hat, gyárunkban több mint kétezerféle különbö­ző fazonú férfiruhát ál­lítunk elő. A divatirányt és a piaci igényeket kö­vetve, főként gyapjúszö­vetekből dolgozunk. Még­hozzá nem kevésből, hi­szen ha kilométerekben számolunk, akkor majd­nem félmillió négyzetki­lométert dolgozunk fel. Ebből 280 ezer öltöny jut a hazai boltokba, mint­egy 27 százalékkal több a hinoin . A termelésben egy mérsékelt ütemű fejlő­déssel számolunk 1980- ban, változatlan árakon számítva mintegy hat százalékkal állítunk elő többet. A belföldi igé­nyek ugyanis, különösen a növényvédő szereknél, nem emelkednek tovább. A mezőgazdasági terme­lők a felhasználásban el­érték a csúcsot, a keres­let várhatóan stabilizáló­dik — tájékoztatott dr. Mráz Ferenc, a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyárának gaz­dasági igazgatóhelyettese. — Rubelelszámolású ex­portunk is emelkedik va­lamelyest, az agrokémiai megállapodás keretében elsősorban a Szovjetunió­ba szállítunk több Fun­­dazolt. A tőkés kivitel­ben a mennyiségi növe­lés mellett — ez 1980-a tavalyinál. A Szovjet­unióba nyolcmillió rubel értékben szállítunk. Már évek óta exportálunk — több európai tőkés orszá­gon kívül — Kanadába, Szíriába, Líbiába. Idén pedig először amerikai megrendelésre is gyár­tunk, az ottani ízlésnek megfelelő, világosabb, élénkebb színű és mintá­zatú öltönyöket. Ezzel együtt a tőkés piacon ki­lencmillió dollár értékű árut adunk el, 20 száza­lékkal többet, mint az el­múlt esztendőben. ban 10—12 százalékkal lesz nagyobb, mint az el­múlt évben — a gazda­ságos szerkezet kialakítá­sa a feladatunk. Két te­rületen várunk minőségi változást: az importtar­talom csökkentésében és a kitermelési mutató ja­vításában. — Mik az első napok legfontosabb tennivalói? — A napokban tárgya­lunk az érdekképviseleti szervekkel arról,­­ ho­gyan osszuk meg a nye­reséget a fejlesztés és a részesedés között, milyen bérfejlesztésre lesz lehe­tőségünk. A fejlesztési alapok megteremtése, a bér és az ezzel összefüg­gő jövedelem kérdése számunkra az új eszten­dő legsúlyosabb gondja. No, és a létszám, amely az elmúlt hónapokban nem csökkent, és remél­jük így lesz 1980-ban is, szaki fegyelem megszi­lárdítására, a tehergép­kocsik rendszeresebb kar­bantartására kell töre­kedni. Foglalkozunk az­zal is, hogy a különböző importált alkatrészek ará­nyát hogyan lehet csök­kenteni. Szinte minden terüle­ten takarékoskodunk, vi­szont a szociális juttatá­soknál és az ilyen jelle­gű beruházásoknál tart­juk az eredetileg terve­zett szintet, semmiféle megtakarítást nem aka­runk, mert 93 ezer dol­gozónk munkakörülmé­nyeinek javításáról van szó. Lényegében ezekkel a kérdésekkel foglalkoz­tunk az első munkana­pon, de azt hiszem, hogy a következő hetekben is ilyen és hasonló ügyek lesznek napirenden. Ítór és íorlosalés OVH A vízügyi szolgálat idő­ben felkészült az esetle­ges jeges árvízveszély el­hárítására. A tervszerű folyószabályozási munkák hatására kedvező a du­nai helyzet. A lefolyási viszonyok lehetővé te­szik, a következő hetek­ben esetleg kialakuló jég akadálytalan levonulását. A jeges árvízveszély elleni felkészülés során megszervezték a földi és a légi figyelőszolgálatot. A vízügyi igazgatóságok kezelésében levő ideigle­nes repülőterek bármikor képesek fogadni a meg­figyeléseket végző repü­lőgépeket. Kipróbáltan jól működnek a fedélzeti és földi hírösszekötteté­sek. Repülőgépek segít­ségével a szakemberek elsősorban a Dunaföldvár —déli országhatár közöt­ti Duna-szakaszt, vala­mint a Tiszát és annak mellékfolyóit ellenőrzik. A jégtörőflotta minden hajója bevetésre kész. Az elmúlt évben növelték a jégtörőhajók kapacitását is. Az eddig 1440 lóerős jégtörő XI. idén már 2000 lóerős teljesítményű motorral vághat a jeges folyóknak. A Közép-Duna völgyi Vízügyi Igazgató­ság szükség szerint idén vetheti be első alkalom­mal az Érd nevű új ha­jóját. A Dunán 28, a Tiszán 10, a Velencei-tavon 3 és Békésen 1 jégtörő hajó bármikor kész a jég el­leni küzdelemre. A fel­készülés időszakában kor­szerűsítették a jégtörési feladatokhoz szükséges hírközlő-, rádióhálózatot. A jégtörőflotta mellett természetesen jégrobban­tó osztagok is készen áll­nak a feladatok teljesíté­sére. Kész valót bint a jogsértik Volán — Sok új feladattal kell megbirkóznunk, még­is optimista vagyok — mondja Galántai József, a Volán vezérigazgató­helyettese. — Bizakodá­somat elsősorban az el­múlt évi eredményekre alapozom, amelyek a vártnál sokkal jobbak voltak. — Jelentősen növeked­tek a szállítás költségei. Ez milyen mértékben rontotta a gazdálkodás eredményeit? — Az energiaárak nö­velése nekünk tavaly több mint 500 millió fo­rint költségtöbbletet jel­e­ntett. Ennek ellenére az első összesítések szerint a tervezett nyereséget biztosítani tudjuk. — Hogyan sikerült? — A Volán két alap­vető feladata: a sze­mélyszállítás minél kul­turáltabb lebonyolítása és az áruszállítás terüle­tén a népgazdasági meg­bízások maradéktalan tejesítése. Mi már a mindennapi munkában alkalmazzuk a számító­gépeket, így sikerült az üres fuvarok számát a minimálisra csökkenteni. A nyersanyagoktól a készáru elosztásáig teljes körű szerződéseket kötöt­tünk iparvállalatokkal, s ezen a területen is a szervezés több tízmilliós népgazdasági megtakarí­tást jelentett. — Mivel foglalkozott az első munkanapon? — A személyszállítás­hoz az állam változatla­nul jelentős anyagi tá­mogatást biztosít. Itt a legfontosabb feladat a zsúfoltság csökkentése, mindenekelőtt a munkás­városok környékén. Kü­lön vizsgáljuk a nagyvá­rosok helyzetét, és sze­retnénk jelentős, kedve­ző változást elérni. A teherszállítási tar­­fák 8 százalékkal emel­kednek, de ez sem ele­gendő ahhoz, hogy a szükségletnek megfelelő­en tudjunk új járműve­ket vásárolni. Így a mu- ■Vs« in it 'ttff-pss scnillí tás Az Oroszlányi Szénbányák Vállalat XXII-es aknájában január 2-án a reggeli munkakezdéskor kétszáz bányász szállt le a melybe (MTI Fotó : Tóth Gyula felvétele) 4.­-an ÁÉV EiH«»nvfmskor la Ints Balázs György vezér­­igazgató így nyilatkozik: — Rekordot javítottunk 1979-ben: 10 920 lakást adtunk át, s ez nemcsak a 43-as ÁÉV életében ki­emelkedő teljesítmény; egyetlen magyar építő­vállalat sem mondhatja el, rajtunk kívül, hogy egy esztendő leforgása alatt ennyi új otthont épített. Az átmenet 1980- ra is jobb, zökkenőmen­­tesebb, mint egy évvel ezelőtt volt. Fűtött mun­kahelyeken, tető alatt dolgoznak embereink, mindannyiuk számára megfelelő munkakörülmé­nyeket tudtunk biztosíta­ni a téliesített építkezé­seken. — Még egy ok, amiért joggal bizakodó a han­gulat nálunk: nem ve­szünk zsákbamacskát, pontosan ismerjük idei feladatainkat. 1980-ban 9000 lakást építünk Bu­dapesten. Remélhetőleg megszűnik a létszámhi­ány, s dolgozóink egy ré­szét a rekonstrukcióra megérett 2-es számú ház­gyár felújításánál foglal­koztathatjuk. Tovább épülhet új központi tele­pünk és számítóközpon­tunk is — ugyancsak saját erők bevetésével. — A vezetés feladatai? A minőségi bérezési rendszer további finomí­tását tűztük magunk elé. Érdekes: ennek hatására már tavaly is jobb minő­ségű lakásokat adtunk át, mint korábban, s ez megfelelő ösztönzéssel to­vább javítható. Írták: Bekő Mária, Fagy­­gyas Sándor, Moldován Tamás, Molnár Patrícia, Schmidt Attila, Tóth Ág­nes, Varga Zsuzsa NÉPSZAVA Művészet, politika, közönség A címadó fogalmak kulturális politikánk kulcsszavai közé tartoz­nak. Magukba sűrítik a lényeget, mutatják a ha­ladás irányát. Hol tar­tunk, mire kell figyel­nünk, mik a legfonto­sabb tennivalók? Ezekre Művészetpolitikánk mérlegét és feladatainak összegezését az irányel­vekben találjuk. Hibát követnénk el azonban, ha művészeti életünk érté­kelését erre a nyolc sor­ra szűkítenénk, s kisza­kítanánk az irányelvek egészéből, amely ötéves munkánk mérlege, egy­ben útmutatás a követke­ző fél évtizedre. Nem te­hetjük ezt, mert a rész és az egész szerves egységet alkot. Ahogyan a művé­szetpolitika része a nálá­nál tágabb művelődéspo­litikának, ez utóbbi szét­­választhatatlan alkotó eleme a párt általános politikájának. Véleményünk kialakítá­sánál alapvető szempont annak tudata, hogy pár­tunk politikájának fő jel­lemzője — az állandó és változó elemek egységére épülő — folytonosság. A bevált alapelvek és mód­szerek megszakítás nél­küli alkalmazása, vala­mint a változó körülmé­nyekből fakadó újítás, megújulás ötvözése. Ez érvényes a művelődés­, a kulturális politikára is. Ezek után vegyük szemügyre a XII. kong­resszus művészetpolitikai Elemezzük, gondoljuk végig a fentieket. A lé­nyeg: a helyes elvek, a bevált módszerek követ­kezetesebb alkalmazása. Nem az elveken kell vál­toztatni, hanem a gyakor­latot, a végrehajtást kell jobbá tenni. A mindenki számára világos megfo­galmazás egyértelművé teszi, hogy művészetpoli­tikánk mit támogat első­sorban : a valóságot tük­röző, a máról szóló, szo­cialista eszmeiségű, érté­kes művészi alkotásokat. Itt minden jelzőnek sze­repe van; egyik sem hagyható el. Az is félre­érthetetlen, hogy melyek azok a törekvések, ame­lyeket nemhogy nem tá­mogatunk, de tiltunk, küzdünk ellenük: az anti­humánus, a szocializmus­sal ellenséges tendenciák. Mi sem természetesebb ennél. Ugyanakkor művé­szetpolitikánk kiáll az al­kotói szabadság érvénye­a kérdésekre adnak vá­laszt a kongresszusi irányelvek. Illúziók és ígéretek nélkül, józan megfontolással, tömör fo­galmazásban, a főbb cso­mópontokra és tenden­ciákra összpontosítva, téziseit. „Az irodalom, a művészetek sokoldalú fej­lődése érdekében — ol­vashatjuk az irányelvek­ben —, következeteseb­ben kell alkalmazni kul­turális politikánk alapel­veit és módszereit. Job­ban kell támogatni a va­lóságot tükröző, a máról szóló, szocialista eszmei­­ségű, értékes művészi al­kotásokat. A jövőben is biztosítani kell a szabad alkotómunka, az előre­mutató kezdeményezések és kísérletek feltételeit. Nem szabad teret enged­ni antihumánus, a szo­cializmussal ellenséges törekvéseknek. A párt kulturális poli­tikájának megvalósítása fokozottabb követelmé­nyeket támaszt a párt-, az állami és társadalmi szervekkel szemben. En­nek érdekében az elvi irányító munka megjaví­tására, a marxista erők jobb összefogására van szükség. Az antimarxista nézetek részesüljenek ha­tározott elvi bírálatban. Az alkotó műhelyek és a helyi szervek továbbra is kívánatos önállósága pá­rosuljon nagyobb felelős­séggel,”­sülése mellett. Biztosítja a szabad alkotómunka feltételeit, teret ad min­den előremutató kezde­ményezésnek és tartal­mas, értelmes kísérletnek. Ezek az elvek és célok természetesen feltételezik az irányító munka javítá­sát, fokozottabb követel­ményeket támasztanak a párt-, az állami és tár­sadalmi szervek iránt, igénylik és megkövetelik az alkotóműhelyek önál­lóságát és felelősségét. Eredményesebb elméleti, ideológiai munkára, hatá­rozottabb kiállásra ösz­tönöznek az irányelvek, amikor a marxista erők koncentrálását, az anti­­marxista nézetek elleni harcot hangsúlyozzák. S ebben a munkában min­den alkotó, kritikus, kul­turális vezető, művészeti aktivista és tisztségviselő, minden művészetpártoló ember megtalálhatja a maga feladatát, eléggé tudatosult a tény­nek a megfogalmazása, hogy a művészet szerepe nem csökken, hanem nő. A kulturális forradalom (e fogalmat hiányoljuk az irányelvekből), azon sza­kaszába érkeztünk, ami­kor a burzsoázia kulturá­lis monopóliumának meg­törése után nagy töme­gek ismerkednek a művé­szet értékeivel, egyszer­smind napirendre került az a Lenin által megfo­galmazott feladat, hogy „a kultúra szokássá vál­jék.” A művészet jelentősé­géről más, aktuális okok miattt is beszélnünk kell. A gazdaság és kultúra összefüggéséről, kölcsön­hatásáról van szó. Néme­lyek úgy vélik ugyanis — ennek hangot is adnak —, hogy gazdasági nehéz­ségeink közepette feltor­nyosuló termelési felada­tok megoldása közben mellékessé válik a kultú­ra, a művészet, a művelő­dés. Az ilyen nézetek képviselőit nem hagyhat­juk meg abban a tévhi­tükben, hogy igazuk van. Különösen akkor nem, amikor előtérbe került a szocialista életmód, a sze­mélyiségfejlesztés, a sza­bad idő hasznos eltöltése, a kultúrált szórakozás, az emberi kapcsolatok szo­cialista vonásainak erősí­tése. Bonyolult világunk vál­tozó valósága átírja a művészettörténet korábbi értékeléseit, az esztétika egyes kategóriáit, új fel­ismerésekkel gazdagítja a művészi alkotómunkát, a művészetpolitikai gyakor­latot, magasabb követel­ményeket támaszt a szo­cialista művészettel szemben. Ezek a közül­külön bekezdést érde­mel a művészet közmű­velődési funkciójának erősítése, a művészet és a közönség egymásra talá­lásának segítése, a művé­szeti kultúra, az ízlés, a művészi öntevékenység fejlesztése, a művészeti nevelés, s mindebben az iskola, a sajtó, a rádió, a televízió kiemelt szerepe és növekvő felelőssége. Ez a témakör szorosan kap­csolódik a művészeti in­tézmények tartalmi mun­kájához, de a színházak, a mozik, a hangverseny­­termek, a kiállítási helyi­ségek leromlott állapotá­hoz szükséges felújításuk­hoz, építésükhöz is. Tud­juk, ezek erőltetése jelen gazdasági helyzetünkben nem a legidőszerűbb, de a problémák számontar­tása nem tekinthető re­mények egyre több és sürgetőbb leckét adnak a művészetelméletnek, igénylik a szilárdabb ér­tékrendet, előtérbe állít­ják a műalkotások minő­ségét. A fogalmak tisztá­zása, a stabilabb érték­rend kialakítása segít az ítéletalkotásban, a műkri­tikában, a művészetpoliti­kai gyakorlatban, a kö­zönség orientálásában. Ilyen összefüggésben kap­nak különös figyelmet a marxista esztétika olyan központi értékfogalmai, mint a pártosság, a népi­­ség, a realizmus. Ezekhez a kérdésekhez — az 50- es évek gyakorlatából — sok rossz ízű torzítás ta­pad. Ezért is szorultak háttérbe az utóbbi idő­ben, legújabban azonban biztató pezsgés van körü­löttük. Ezt a tisztázó, jó irányú munkát az irány­elvek is ösztönözhetnék. Emlékezetes, hogy a XI. kongresszus — egye­bek között — hangsú­lyozta a művészet és a közönség kapcsolatának erősítését, a művészek ideológiai, világnézeti képzettségének fontossá­gát, a munkások, a pa­rasztok — a társadalom­ban , elfoglalt helyével és szerepével arányos — mű­vészi ábrázolását, vala­mint azt az igényt, hogy a műalkotások a népről a népnek szóljanak — érthetően. Vitathatatlan az előrelépés ezekben is, mint ahogy egész művé­szeti életünkben. Ám az is tagadhatatlan, hogy a jelzett kérdésekben még bőven vannak tartalékok, napirenden tartásuk ezért hosszú távon időszerű és kívánatos. Meggondolan­dó ezért szerepeltetésük a majd határozattá emelt irányelvekben. Esérges tornák dokolatlan követelődzés­­nek. Nemcsak az a fon­tos, mit kap a közönség a művészettől, de az is, hogy hol, hogyan, milyen körülmények között. Itt is a közönség a főszerep­lő, hiszen közönség nél­kül nincs művészet. Még két témakör úgy vélem, eséllyel pályázhat a XII. kongresszus ha­tározatába. Az egyik a szórakozás, a szórakozta­tás problémája, a másik a környezetkultúrával összefüggő tennivalók. Az előbbi azért, mert régi gond, az utóbbi pe­dig azért, mert újonnan jelentkező. És mindkettő­nek növekszik a szerepe, hiszen nagy tömegeket, mindannyiunkat érinte­nek. Az elmélet képvise­lőinek éppúgy adnak fel­adatot, mint a gyakorlat embereinek. Folytonns­ág­os megújulás ijfnturutlíis #*.«*• 1‘K­H'fSZ.ttillilit.S­uvltiül Művészetpolitikai el­veink világosak, a min­dennapok gyakorlatában azonban mégis nagy a té­velygés veszélye, mert a döntések, az állásfoglalá­sok mindig konkrét mű­alkotásokkal, művészeti jelenségekkel kapcsolat­ban jelentkeznek. A mű­vészet természetéből, megsérthetetlen sajátos­ságaiból fakad, hogy a kis nüanszokból is ko­moly bajok keletkezhet­nek. Érzékeny a terület, amelyen mozgunk. Gyak­ran a hangsúlyoknak, az arányoknak, az árnyala- t­­oknak is nagy szerepe lehet. A hibák százalékát csak a felkészültség, az elvi következetességgel párosuló tapintat és türe- t sem csökkentheti. És­­ mindannyiunk felelőssé­ge. Ezért fontos, hogy egy nyelven beszéljünk, s az egységes szemlélet művészetpolitikánk cse­lekvő támogatásában rea­lizálódjék. Erről gondolkodva fel­merül a kérdés: mennyi­re vált közüggyé művé­szetpolitikánk? A pozitív példák felsorakoztatása mellett úgy érzem, még sok a tennivalónk annak tudatosításában és érvé­nyesítésében, hogy a kö­zönség nemcsak fogyasz­tója, befogadója a művé­szetnek, de alakítója, for­málója is. Művészeti éle­tünk fejlődése a szocialis­ta művészet felvirágzása nem lehet kevesek ügye. Ha tágul az értő felelő­sök köre, az csak jóté­kony hatású lehet. Kárpáti Sándor szomláldift. c.víz/efc­r» iámnffnt€Íst 3 lliant/Btk-t‘­rtilami . Egyetértéssel nyugtáz­hatjuk tehát azt, ami az irányelvekben benne van. De nem hiányzik-e vala­mi? Kellő összhangban van-e a programnyilat­kozattal? Ezeken is érde­mes eltűnődni, éppen most, a kollektív töpren­gés időszakában. Meg­fontolandó például annak az ismert — mégsem

Next