Népszava, 1980. január (108. évfolyam, 1-25. sz.)
1980-01-27 / 22. szám
12 VASÁRNAPI MOZAIK 1980. január 27. . . vasárnap A Nap kel 7 óra 18 perckor, nyugszik 16 óra 36 perckor. — A szovjet fővárosban orosz nyelven megjelent Berecz Jánosnak, az MSZMP KB külügyi osztálya vezetőjének „Testvéri szövetségben'’ című, fotókkal illusztrált könyve. * — Huszonkét algériai fiatal ismerkedik az épületgépészettel és az épületvillamossággal a zalaegerszegi Dimitrov Építőipari Szakközépiskolában, a Nemzetközi Műszaki-Tudományos Együttműködési Iroda szervezésében. Számítógépes vagonkövető rendszert vezettek be a Dunai Vasműben, a kocsiforduló gyorsítására. A kohászati kombinát címére naponta hatszáz, évente 190 ezer vasúti kocsi érkezik. Az elektronikus nyilvántartás naprakészen számontartja a vagonok jellemzőit és a rakodási időt. Ismét színre viszik a Rozsdatemetőt, Fejes Endre ismert regényének színpadi változatát, amelyet csaknem 18 évvel ezelőtt mutatott be a Thália Színház. Ezúttal a József Attila Színházban adják elő. A próbák megkezdődtek, bemutató március 29-én. — In Memóriám Ö. I. című műsorával emlékezik Örkény Istvánra a Vígszínház, amely évek óta repertoárján tartja a nemrég elhunyt író darabjait. Februárban hat előadáson idézik fel Örkény István emlékét a színház művészei. A híres mezőkövesdi hímzőasszony, Kis Jankó Bori emlékére a városi Tanács több más intézménnyel közösen, 14. alkalommal hirdette meg pályázatát. A legjobb alkotásokból augusztus 9- én kiállítás nyílik. —’ Virágzik az alpesi rózsa a soproni Lővérekben, szombaton már megjelent a virágüzletekben is. A fehér színű, dekoratív virág „frissebb” a hóvirágnál. —A X. Alföldi Amatőrfilm Szemle, amelyen Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye 30 alkotással képviselteti magát, szombaton megkezdődött Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Tizenkét millió forint értékű társadalmi munka elvégzését vállalta az idén Zalaegerszeg lakossága, hasonlóképpen a nagykanizsaiakhoz. Az egyéves város. Lenti lakói parkokat, járdákat, játszótereket építenek, s autóspihenőt alakítanak ki a 75-ös út mentén. A baleseti statisztikák szerint Jugoszláviában tavaly 49 ezer súlyosabb közlekedési szerencsétlenség történt. Ezekben csaknem 5500-an vesztették életüket, több mint 60 ezren pedig megsérültek. Az anyagi kár meghaladta a 6,5 milliárd dinárt. Budapesten, a Ráday kollégiumban hétfőn nyílik meg a kelet-európai szocialista országok egyházainak és az Egyházak Világtanácsa vezetőinek tanácskozása. Ez alkalomból Budapestre érkeztek a Szovjetunió, Bulgária, Románia, Jugoszlávia, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság és Lengyelország egyházi küldöttei. A tanácskozást a Magyarországi Egyházak Ökume— Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző születésének 80. évfordulója alkalmából Tolna megyei kórustalálkozót tartottak szombaton Szekszárdon, mintegy félezer dalos részvételével, a Babits Mihály megyei művelődési központ márványtermében rendezett dalostalálkozón. Szemétlerakó helyeket jelöltek ki a Vas megyei falvakban a háztartási hulladék elhelyezésére. Így megszüntethetik a kis településeket elcsúfító alkalmi szemétdombokat. A Tetra-napok szombati megnyitóján, Bábolnán az angol és az NSZK-beli partnereken kívül francia, olasz, jugoszláv és libanoni szakemberek vitatták meg a baromfinevelési rendszerrel kapcsolatos piacszervezési, takarmányozási és értékesítési lehetőségeket. — A morzsolt kukorica, a Magyar Hűtőipar új készítménye hamarosan az üzletekbe kerül. Fóliás csomagolását a napokban kezdikmeg, és tavaszig mintegy 20 vagonnal szállítanak a kereskedelemnek. — Ismét zavartalan a révátkelés Mohácsnál és Dunaszekcsőnél. *A folyami zónát megtisztították a zajló jégtől. Mohácsnál félóránként, Dunaszekcsőnél óránként szállítják a kompok a nappali órákban átkelő utasokat és gépjárműveket. — A kis földalatti helyett január 28-tól 31-ig minden nap 20 órától üzemzárásig a Mexikói út és a Vörösmarty tér között vágányépítési munkák, február 3-án 8-tól 16 óráig pedig a 75-ös trolibuszok helyett a Thököly út—Hungária körút kereszteződése és a népligeti végállomás között a felsővezeték javítása miatt autóbuszok közlekednek. Ugyancsak február 3-án 8—16 óráig a Hungária körút és aJózsef körút között a 37-es villamos nem közlekedik.nikus Tanácsa látja vendégül. A megbeszélések témája: az Egyházak Világtanácsa és a szocialista országokban élő tagegyházak együttműködésének kérdései. Az Egyházak Világtanácsát a központi bizottság elnöke, Edward Scott kanadai anglikán érsek, dr. Philip Potter, az ÉVI főtitkára, dr. Konrad Kaiser és dr. Todor Sahov főtitkárhelyettesek képviselik. Csikós-Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, aki Nyikolaj Gluskov miniszternek, a Szovjetunió Állami Árbizottsága elnökének meghívására Moszkvában a két hivatal közötti további együttműködés módozatairól tárgyalt, szombaton hazaérkezett. Emléktáblát állított szombaton a budapesti Leövey Klára Gimnázium tantestülete és diáksága Andor Ilona Liszt-díjas, európai hírű zenepedagógusnak, aki 40 évig tanított ebben a középiskolában. A San Francisco-i földrengés nemcsak több száz embert tett otthontalanná, hanem, mint később felfedezték, károkat okozott a livermore-i nukleáris fegyverkutató intézet berendezéseiben is. Megrepedt egy 1100 hektoliteres, vizet és sugárveszélyes tritiumottartalmazó óriási tartály, de a veszély jelentéktelen. A Parádi Kocsimúzeum a korszerűsítés után, szombaton ismét megnyitotta kapuit. Az Ybl Miklós által tervezett, több mint 100 éves műemlék épületében elhelyezett bemutatóhétfő kivételével minden nap látogatható. A Balatoni húspogácsa néven új termék gyártását kezdték meg a Kaposvári Húskombinát export sonkakonzerv üzemében. A megye városainak nagyobb élelmiszerüzleteiben már meg is jelent az ízletes új termék,amelyből üzemi konyháknak, vendéglátó vállalatoknak is szállítanak. Sárga fény a gödrök mentén. Tíz új közúti akadályjelző lámpát helyezett ki a Csatornázási Művek a fővárosban, a felbontott útburkolatok szélén. A kettős sárga fénnyel villogó szerkezetet a vállalat műszaki fejlesztési osztályának mechanikai laboratóriumában tervezték és készítették. Egyházi vezetők tanácskozása GYALULT ASZTAL Szeretettel köszöntjük névnapjukon • '//IJfe/i/n, nevű kedves olvasóinkat Már megint piszkos! — Dorka István, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1935 óta volt a párt tagja, és 1910 óta vett részt a munkásmozgalomban, életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 2-án, szombaton délután 1 órakor lesz a Lőrinci új temetőben. Halálos balesetek Zselicszentpálon Litár László 26 éves villanyszerelő, szigetvári lakos — a vizsgálat eddigi megállapítása szerint — nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját, és egy útmenti fának ütközött. Litár a helyszínen meghalt, utasa súlyos sérülést szenvedett. Nyékládháza és Miskolc között egy dízelmozdony elütötte a sínek között közlekedő Fürjes Barnabás 43 éves kocsirendező, kistokaji lakost, aki a helyszínenmeghalt. Fürjes figyelmetlenül és szabálytalanul tartózkodott a sínek között. NÉPSZAVA □MIT LATUNK-MIT HALLUNK□ m 8.10: Tévétorna 8.15: Nyitva van az aranykapu Gyermekjátékok, népdalok (Ism.) FF 8.45: A könyvtár mindent tud Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek (Ism.) FF 9.15: Óvodások filmműsora 9.35: Borik és csapata Csehszlovák ifjúsági filmsorozat . 4. rész: A detektívek (Ism.) FF Felháborító eset: a pincéből eltűnt a festék, amelyet lakása kifestéséhez vett, és tett félre Pruskova néni. A tettes nem lehet messze, de ha igen, az sem akadálya, hogy Borikék fényt derítsenek az igazságra, kellő leckéztetéssel téve pontot az ügy végére. 10.25: Hírek 10.39: Vasárnap délelőtt Szerkesztő-műsorvezető: Vitray Tamás 12.30—13.00: Népzenei találkozó Kecskeméten 13.40: Tengerre! NDK tévéfilmsorozat IX 4. rész: Az összeütközés Baj van. Nemcsak azért, mert az NDK-ból érkezett hajó összeütközött egy másikkal,és ezért az előbbi kapitányai teszik felelőssé, hanem főként azért, mert a dél-amerikaiállamban egészen mások a törvény eljárásai, mint ahogy egy szocialista országban szokás. 14.55: Műsorainkat ajánljuk 15.25: Focifarsang Nők és öregfiúk nemzetközi teremlabdarúgótornája .17.15: Házigazda: Sárosi Imre 18.00: Lehet egy kérdéssel több? FF 18.40: Tévétorna 18.45: Esti mese 19.00: A hét 20.00: Hírek 20.05: Egy hónap falun Tévéjáték J. Sz. Turgenyev színművéből • Mintha a 19. századi orosz író „nemesi, lassú, hömpölygő és kisszerű’’ életének egy részlete elevenednék meg a színpadon, egy olyan életé, amely korára és osztályára oly igen jellemző volt, s amelynek állóvízszerű, moccanatlan tükörfelszíne alatt kínzó vívódások, kegyetlenül őrlő összeütközések sűrűsödtek. 21.30: Telesport 1. Sporthírek 2. Műkorcsolya Európa-bajnokság. Gála Kb. 23.10: Hírek és tréfáiból kiásta és bemutatja Ungvári Tamás 11.30: Az öreg halász és a Bodrog Zoltán Péter műsora (Ism.) 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.57: Öcsi és a repülő bácsika Astrid Lindgren regényének rádióváltozata 14.03: Az európai popzene csillagai Elpida (Görögország) 14.33: Táskarádió 15.30: Embernek maradni... Barát Apollónia dokumentumműsora 16.00: Híres zenekarok albuma Hugo Montenegro zenekara játszik 16.35: Slágerek mindenkinek 17.35: A vasárnap sportja. Totó 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: Nótakedvelőknek ! 19.20: Válogatott felvételek 20.20: Erdélyi József versei 20.33: Sporthírek. Totó 20.38: Társalgó Két óra irodalomkedvelőknek 22.35: Zenés játékokból 23.35: Könnyűzene éjfélig 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora 8.08: Donizetti operáiból 0 9.01: A kamarazene kedvelőinek 0 10.10: Új zenei újság (Ism.) 11.03: Sztereó beállítóhang 0 11.06: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 0 13.05: Sztárok sztereóban 0 Közreműködik a King's Singers együttes 13.45: Visszakérdezés Vajda Zsuzsa riportja 14.00: így láttam Kodályt A mikrofonnál: Kapitánffy István 14.16: Művészlemezek 0 15.10: Kis magyar néprajz Híradás a gyászról 15.15: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából 0 16.18: Új lemezeinkből (Ism.) 17.26: Rádiószínház Futballfantázia írta és rendezte: Török Tamás 0 18.10: Híres kamaraművek A Magyar Rádió hangversenysorozata. II. rész 0 Kb. 19.03—19.20: A Magyar széppróza századai Frankenburg Adolf: A társaskocsi 20.10: A Cambridge-i St. John’s Kollégium énekkara angol szerzők műveiből énekel 0 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel ! Közreműködik: Herb Alpert, a Chic és a Village People együttes 0 21.30: Közkívánatra! I. Pierre Monteux vezényel II. Zenéjét szerezte: Kurt Weill 23.00: Zenei panoráma 0 Televízió 8.20: Hírek. 8.35: Kicsinyek műsora. 9.00: Mi, a világ végéről. Tévésorozat 4. rész. 9.25: Egy kisfiú története. 10.30: A férfi, akinek nem szabad meghalnia. Tévésorozat 1. rész FF. 11.25: Hírt adó FF. 11.55: Vasárnapi hangverseny. 12.25: Hírek. 12.40: Műsorajánlat. 13.00: Budapest Cirkusz FF. 14.00: Egy kis muzsika. 14.15: Régi kocsik nemzetközi versenye. 14.55: A műkorcsolya EB gálaestje. 17.00: Filmmúzeum: A méhek völgye. Cseh film FF. 18.40: Esti mese. 19.00: Tvhíradó. 19.30: Vers. 19.35: Zeman őrnagy. 20.55: Zenés műsor FF. 21.30: Portréfilm FF. 21.00: Sporthíradó. 22.10: Szórakoztató műsor. 23.10: Hírek. [kossuth] 6.05—7.20: Kellemes vasárnapot! 7.23: Faluról mindenkinek Régi és új módszerek a Szilvásvárási Állami Gazdaságban 8.10: Öt kontinens hét napja 8.26: Népdalok 9.00: Minden versek titkai Nagy László: Vértanú arabs kanca 9.30: Fúvószene 9.50: Szerkesztői üzenetek 10.08: Az öreg fazék titka Lakatos Menyhért mesejátéka 10.46: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusának madrigál-felvételeiből 11.14: Vasárnapi koktél. Komjáthy György műsora 12.10—12.15: Édes anyanyelvünk. Lőrincze Lajos műsora 13.00: Már csak két évtized Faragó Vilmos írása 13.10: Richard Strauss vezényel és zongorázik 14.03: Körülmények. Esettanulmány egy lakáskiutalásról . Pásztor Magdolna dokumentumműsora 15.12: Rádiólexikon A tartalomból: Félóra a befagyott folyóban — Energia a tenger mélyéről — Beszéd és gondolkodás. 15.42: Filmdalok 15.56: Halálodra magad maradsz Hans Fallada regényének rádióváltozata IV. (befejező) rész 17.10: Metronóm. Gazdaságpolitikai magazin. 17.30: Brahms-művek 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Sporthírek. Totó 18.50: Életek. Novellafüzér Sarkadi Imre novelláiból 19.44: Színes népi muzsika 20.29: Mozart: Figaro házassága Négyfelvonásos opera közben 22.10—22.15: Sporthírek. Totó 23.25: Kamaramuzsika 0.10: Dzsesszfelvételekből. Ralph Towner—Eddie Gomez—Jack De Johnette triója játszik Kossuth 19.15: Miért? Szilágyi János műsorának soron következő „miértjei: Miért nem tarthat mindenki korlátlanul valutát? — Miért csak egy évig tartja minőségét a minőségi bor? — Miért csak 2 százalék előleget kapnak kötelező befizetésük után az autóra várakozók? — Miért tehetik „közhírré” egy könyvben valakinek a titkos telefonszámát? — Miért csak egy vicclapja van hazánknak? • Petőfi 17.00: Fűtől fáig — Milliók a szemétdombon Néhány éve még a gazdagodás jelének tartottuk, hogy ezerféle holmit a szemétbe dobtunk, mondván: olcsóbb gyártani, mint bíbelődni vele az újrafelhasználáshoz. Az első intő jel még csak azt mutatta, hogy elborít bennünket a szemét, ha meggondolatlanul mindent kidobálunk. Ma már egyre inkább rádöbbenünk: a környezetvédelem csak az egyik fontos szempont, előbb-utóbb nyersanyaggondjaink is rákényszerítenek, hogy értelmesen bánjunk haszontalan hulladéknak nevezett javainkkal.— Petőfi 18.33: Zeneközelben A tartalomból: Isao Tomita legújabb nagylemeze — Lássuk Liszt f-moll transzcendens etűdjét! — Eggerth Márta filmdalokat énekel — Éliás Gyula a „liverpooli iskolá”-ról — Haydn és a „Sturm und Drang" — Peter Posa polinéziai dalokat énekel — Stevie Wonder koncertje. Petőfi 20.33: Társalgó. Két óra irodalomkedvelőknek Miért magam mondom a verseimet? — Karinthyhumoreszkek — Kivül rekedve az irodalmi életből (Szilágyi Lívia) — Varga Domokos és a lázadó családtagok — Örkény István: Férfiarckép — Beszélgetés Győrő Imrével Dózsa húsáról — Kopányi György: Mindenki tűzoltó. Rádió 7.00: Az unitárius egyház félórája 7.30: Edward Power Biggs bárok!? szerzők műveiből orgonái 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Offenbach operettjeiből 9.30: Világvasárnap 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Még a szánk se ér össze ingyen Karinthy Frigyes kiadatlan esszéiből, humoreszkjeiből,jeleneteiből, konferanszaiból, publicisztikai írásaiból A kúrroi műsorból ajánljuk. 1980. január 27.