Népszava, 1980. február (108. évfolyam, 26-50. sz.)

1980-02-01 / 26. szám

1980. FEBRUÁR 1., PÉNTEK 108. ÉVFOLYAM 26. SZÁM ÁRA 1,20 FORINT . i v­élemények, módszerokA tervezés évenként megújuló feladat vala­mennyi népgazdasági ágazatban, a mező­gazdaságban is. A mezőgazdaságban ter­vezni azonban az egyik legnehezebb feladat. Ve­gyük csak példának a sarkunkban levő 1979-et,­ amikor sigetnek ,általában túlszárnyalták az elő­ző esztendő eredményeit, de a növénytermesztés­ben az időjárás keresztülhúzta a számításokat. Sokszor szélsőséges klímánk megcsúfolja a leg­jobb terveinket is. Szárazság, fagy és belvíz, nemegyszer még azonos esztendőben is jelent­kezik. Ez az oka, hogy tavaly, bár több terüle­ten sikeres volt a mezőgazdaság esztendeje, a növénytermesztésben szenvedett károk miatt egészében az ágazat nem teljesíthette tervét. Ugyanakkor a mezőgazdasági dolgozók gyors cselekvése sok kár­pótlását tette lehetővé. A ter­ven felül a kipusztult búzák helyére vetett ku­korica és napraforgó hozama jelentős népgazda­sági bevételeket hozott. Ám, hogy az alapkér­désnél maradjunk, azt is látnunk kell: két fő gabonanövényünk, a búza és a kukorica, a gya­kori szélsőséges időjárás ellenére is ötéves terv­ről ötéves tervre, növekvő hozamot, emelkedő minőséget mutat. Ezt a tendenciát az eredménye­zi, hogy a növények csaknem 100 százalékig a szocialista nagyüzemekben vannak, ahol minden tekintetben felkészültek a növények XX. századi utolsó negyedének termeléséhez. Csakhogy az ember előre akar haladni, azért tervez, azért fejleszt, s gondolatot, pénzt, ener­giát fektet minden újabb esztendő munkájába. Folytatni akarja mindenki, amit elkezdett, job­bítani a munkát. Többet adni, mint korábban, s megfelelni annak a várakozásnak, amelyet el­várnak az egyéntől és közvetlen a­ közösségtől. A tervezések időszaka egyben tehát az előre­lépés­ feltételeinek megteremtésével találkozik. Ennek most van az ideje. Valamennyi mezőgaz­dasági üzemünk most készít tervet és várja a munkások, a tagok véleményét. Az év első heté­ben Gödöllőn megtartott" országos mezőgazdasági tanácskozáson hangzott el: a véleményeket meg­hallgatni, az okfejtésekre válaszolni, a kinyilat­koztatásokat megkérdőjelezni mindig a haladás feltétele volt és az is marad. A tervezés tehát vita, kétely, összehason­lítás és a javaslat meghallgatása, letisztítása, egyeztetése. De nemcsak a helyi, hanem az or­szágos igényekkel is. E­­­bben az évben a tervezést több tényező is­­ meghatározza. Az új szabályozók nagy meggondolásra, sokrétű számvetésre köte­lezik a tsz-ek, állami gazdaságok vezetőit. Az idei és a következő esztendőkben nem lehet 10 évvel ezelőtti módszerekkel dolgozni. S ennek nem az az oka, hogy a szabályozók mindent megváltoztatnak, hanem magasabb szintről, más hazai és nemzetközi körülmények között kell előre lépni. A mi mezőgazdaságunk több szektorú, ám lényegében már a háztáji is tervezhető. Ebben a több mint 1000 háztáji agronómus is segít. Ki­dolgozták annak a lehetőségét, hogy a kisker­tekben, a háztájikban annak termelése legyen előnyös, ami az ország ellátása szempontjából fontos, s ami kézimunka-igényes. A termelőszövetkezetek és főleg az állami gazdaságok eszközellátottsága jelentős. Olyan gépekkel, épületekkel rendelkeznek, amelyeket kihasználni, fejleszteni kell elsősorban és nem cserélni. Ez már a meggondolt, takarékos, indo­kolt és ésszerű beruházások előtérbe helyezését feltételezi. Az V. ötéves terv utolsó éve 1980, egyben a következő tervciklus megalapozója is. Számos növényből — a népgazdasági tervek szerint 9—10 féléből is — nagyobb hozamokat kellene betaka­rítani, jobb minőséget elérni. Ií­g többször hangzott már el, hogy a tudomány­­ és a gyakorlat közelítése égetően szükséges. Sok üzemben azonban nem is ismerik azo­kat a tudományos eredményeket, amelyek már tulajdonképpen rendelkezésükre állnak. Az Ál­lattenyésztési Kutató Intézet például olyan al­kalmazható témákkal áll készen, amelyek hasz­nára válnak sok gazdaságnak. Takarmányozási, állattartási kísérletek, azok bevezethető mód­szerei várják a felhasználókat. És a takarmányo­zás érdemleges fejlesztése nélkül az állattenyész­tés nem lehet versenyképes. De, hogy ki men­jen értük, vagy ki ajánlja, az eldöntetlen. Vajon várni kell ezzel? Nem. Egymást is meg lehet ke­resni, a találkozás a kutató és a gyakorló szak­embernek hasznára válik. A tervezésből sokan csak a számokkal teli papírokat látják. Pedig a tervezés — nagyon le­egyszerűsítve — nem óriás, mint az előrehaladás­hoz szükséges vélemények ütköztetése, a lehető­ség szerinti legjobb módszerek kikristályosítása. Ezek valóban papírra kerülhetnek, akár számok­ban is, hiszen a szakember abból is olvas. Lendvai Vera A VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA­I) ( IL fiaderőcsökkerttési tárgyalások Bécsben is szocialista országok mindent megtesznek az előrehaladás érdekéb­en Szabó Zoltán, az MTI tudósítója jelenti: A bécsi Hofburg Re­­douten termében dr. Jan Chandoga csehszlovák küldöttségvezető-helyettes elnökletével megnyílt a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsö­­nös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 20. ülés­szaka. A sorrendben 214. plenáris ülésen előbb dr. Edouard Molitor nagykö­vet, a luxemburgi, ma­jd pedig Tadeusz Strulak nagykövet, a lengyel kül­döttség vezetője mondott beszédet. A nyitó ülés után — a hagyományok­nak megfelelően — sajtó­értekezletet tartott mind­két fél képviselője. Strulak nagykövet az újságírók előtt felolvasott nyilatkozatában emlékez­tetett arra, hogy éppen hét évvel ezelőtt kezdőd­tek meg az osztrák fővá­rosban a haderőcsökken­­tési tárgyalásokat előké­szítő konzultációk. Az évforduló megünneplésére kevés okunk van — mon­dotta —, mivel az eltelt időszak alatt, sok erőfe­szítés ellenére sem sike­rült elérni konkrét meg­állapodást a kitűzött té­makörben. Megállapította azt is, hogy a 20. ülésszak különösen bonyolult nem­zetközi helyzetben kezdő­dik, s ez a szocialista or­szágok törekvései és szán­dékai ellenére alakult így. A december közepén megszakadt tárgyalási fo­lyamatra visszatérve a lengyel diplomata bonc­kés alá vette a NATO- országok múlt év végén — az „eurorakéták” gyártására és telepítésére vonatkozó döntéssel együtt —­s elfogadott és beterjesztett javaslatát. Kijelentette, hogy a NA­­TO-javaslat nem jelent közeledést a szocialista országok álláspontjához, ellenkezőleg sok vonatko­zásban tovább bonyolítja a bécsi tárgyalások mene­tét. Ilyen körülmények kö­zött érthető — mondotta nyilatkozata befejező ré­szében a lengyel küldött­ség vezetője —, hogy a szocialista országok aligha reménykedhetnek a tár­gyalások gyors eredmé­nyességében. Ennek elle­nére mindent megtesznek az előrehaladás érdeké­ben. A szocialista országok 1978-as és 1979-es javas­latai alapján megvan a lehetőség a kölcsönösen elfogadható megállapodás kidolgozására, de ehhez a nyugati országoknak konstruktívabb magatar­tást kellene tanúsítaniuk a bécsi tárgyalásokon — mutatott rá a lengyel nagykövet. Lázár György a miskolci városi tanács ülésén Miskolc 1995-ig tartó, hosszú távú településfej­lesztési koncepcióját vi­tatták meg a városi ta­nács csütörtöki ülésén, amelyen részt vett és fel­szólalt Lázár György, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Minisz­tertanács elnöke. Miskolc város országgyűlési kép­viselője is. Részt vett a tanácskozáson Grósz Ká­roly, a megyei pártbizott­ság első titkára és dr. Ladányi József, a Borsod megyei Tanács elnöke is. A felszólalók megfonto­lásra javasolták a város ,,egy utcás" jellegének megszüntetését, s szorgal­mazták a Tiszai pályaud­var átépítését. Közölték a tanácsülésen, hogy a kö­vetkező években új, négy­száz ágyas szálloda épül. Miskolc-Tapolcán bővítik az Éden kempinget és szomszédságában jövőre új motelt és éttermet lé­tesítenek. Nagygyűlés Managuában Managuában a tömeg­szervezetek nagyszabású felvonuláson követelték a nemzeti újjáépítés ideig­lenes kormányától és a Sandinista Nemzeti Fel­­szabadítási Fronttól, hogy határozottan lépjenek fel az ellenforradalmi elemek ellen. A felvonulást köve­tő nagygyűlésen Daniel Ortega, a kormányzó ta­nács tagja kijelentette, hogy szigorú intézkedése­ket foganatosítanak a forradalmi folyamat ellen­ségeivel szemben. Kambodzsa Szovjet egészségügyi brigád Zürichből elindult Phnom Penh­be az a re­pülőgép, amely a néhány nappal ezelőtt Kambod­zsába érkezett szovjet egészségügyi brigád mun­kájához szükséges felsze­reléseket szállítja. A kül­deményt — járműveket, orvosi műszereket, gyógy­szereket — eredetileg szovjet repülőgépekkel akarták Kambodzsába szállítani, a thaiföldi ha­tóságok azonban nem en­gedélyezték, hogy a szov­jet gépek átrepüljenek az ország légterén. Emiatt a küldeményt Svájcba kel­lett irányítani, ahonnan a Nemzetközi Vöröskereszt szállíttatja tovább a fel­szereléseket. Az szovjet egészségügyi csoport az első azoknak a nemzetközi brigádoknak a sorában, amelyek a Nem­zetközi Vöröskereszt szer­vezésében Kambodzsába utaztak. Csepelen, a Magyar Posztógyárban felsőruházati alapanyagokat és kötőfonalakat gyártanak. A „profiltisz­títás” során egyre inkább a gazdaságosan gyártható és leginkább keresett termékek gyártására térnek át (MTI Fotó : Fehér József felvétele) ) ■ / C­o­ W Nőpolitikánk ............................... 3 Az iskolások ebédje.............. 4 Energia, energia, energia .... 4.5 Postaládánkból............................. 7 Jövő heti rádió- és televízióműsor 10 Piaci jelentés............................... 12 Egyesült Államok Egyetemi tüntetések Tiltakozó tüntetéseket tartottak a legnagyobb és legnevesebb amerikai fel­sőoktatási intézmények közé számító három egye­temen Carter elnök dön­tése ellen, amely szerint — a kötelező katonai szolgálat esetleges vissza­állítását megkönnyítendő — újra bevezetik a had­köteles korúak összeírá­sát. A New York-i Colum­bia, a connecticuti Yale és­ a kaliforniai Berkeley egyetem területén a hall­gatók Carter döntését el­ítélő jelszavakat hangoz­tatva tiltakozó­­felvonulá­sokat tartottak. A Colum­bia egyetemen összetűzé­sekre is sor került az ösz­­szeírást ellenző és támo­gató diákok között. Megfigyelők hangsú­lyozzák, hogy a vietnami háború befejezése óta ezek az első kormányelle­nes politikai tüntetések az amerikai egyetemeken. Megkezdődött a BT Zim­babwe-vitája A brit gyarmati kormányzat a fajüldöző rezsim fenntartását szorgalmazza Az afrikai országok követelik a pretoriai katonák és zsoldosok kivonását Az ENSZ Biztonsági Tanácsa közép-európai idő szerint szerda késő este kezdte meg vitáját a rhodesiai helyzetről. A BT összehívását az Afrikai Egységszervezet kérte. Az utóbbi hetek esemé­nyei meggyőzték az afri­kai államokat és a Zim­babwe Hazafias Front ve­zetőit, hogy az angol gyarmati kormányzat mindent megtesz a faj­gyűlölő Smith—Muzorewa rendszer fenntartásáért. Az AESZ követeli, hogy azonnal és minden felté­tel nélkül vonják ki Rho­desiából az ott állomásozó dél-afrikai csapatokat — mondotta Cecil C. Dennis libériai külügyminiszter, aki az afrikai államok ál­láspontját terjesztette a BT elé. Hangsúlyozta, hogy Rhodesiában hatezer dél-afrikai katona és nagyszámú zsoldos tartóz­kodik, akiknek jelenléte fenyegeti a decemberben kötött Rhodesia-szerződés megvalósítását. Az AESZ ezenkívül felszólította Nagy-Britanniát, hogy te­gye lehetővé valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását és a száműzöt­tek hazatérését. Az angol küldöttség ve­zetője, Sir Anthony Par­sons visszautasította az afrikai országok előter­jesztését és felszólította őket, hogy tartózkodjanak mindenfajta „beavatko­zástól”, mivel — mint mondotta — az csak ne­hezítené az ország függet­lenségének megadásáról szóló megállapodás telje­sítését. Az angol diploma­ta állítása szerint az or­szágban „csak kis létszá­mú” dél-afrikai csapat tartózkodik. A tanzániai külügymi­niszter, Ben Mkapa hang­súlyozta, hogy a dél-afri­kai csapatok jelenlétének célja, a lakosság megfé­lemlítése és esetleges ál­lamcsíny lehetőségének előkészítése.

Next